Hogyan jutottunk idáig?

Amikor az átlagember fölteszi ezt a kérdést és válaszokat keres a romló gazdasági állapotokra és az egyre élhetetlenebbé váló 89'-es kapitalista politikai rendszer anomáliáira, nehéz egyértelmű diagnózisokat felállítania. Ha a problémák gyökerét csupán a belpolitikai térfélen keresnénk, nem értenénk meg azokat a világpolitikai összefüggéseket, amelyek meghatározták és jelenleg is meghatározzák hazánk sorsát és mozgásterét a nagy geopolitikai játszótéren.

Részlet egy internetes bejegyzésből:

Volt egy korszak, amit ma oly sokan átkoznak, amikor a faluban volt munka, nem csak a csókosoknak a narancsbárók földjén, hanem mindenkinek. Akkor apánk és anyánk hajnalban kelt, mert várta őket a tsz vagy a gyár a városban. Amit megkerestek, az nem csak arra volt elég, hogy lassan éhen dögöljenek, hanem neveltek minket tisztességgel, házat építettek és boldogultak. Lehet, hogy csak zsigulit vagy trabantot tudtak venni, de azzal legalább kirándulni, sőt nyaralni jártunk. Ma ha van is autó, egy havi fizetés rámegy a tankolásra, az adókra. Nyaralásról a mi gyerekünk szinte azt sem tudja micsoda, irigykedve nézi a mi gyerekkori képeinket és kérdezi, hogy hol jártunk, ők miért nem juthatnak el oda és mi összeszorult gyomorral beszélünk nekik a hitelekről, a munkanélküliségről, arról, hogy egyszer talán jobb lesz. Aztán lassan felnőnek úgy, hogy a felét sem kapják meg annak, amit mi kaptunk és mi csak szégyellni tudjuk magunkat amiatt, hogy nem tudtunk nekik olyan gyermekkort biztosítani, amiben nekünk részünk lehetett. Mi történt? Elrontottunk valamit? Mi vagyunk a hibásak? Sorra tesszük fel magunknak a kérdéseket, de választ nem kapunk. Csak azt látjuk, hogy ez az ország egy szörnyű zsákutcában van és legrútabb helyzetben a magyar falu van, ahol semmi, de semmi kiút nincs a reménytelenségből. Aki tudott elmenekült, aki maradt lassú pusztulásra van ítélve. Van kiút?

Magyarországot elárulták és kirabolták

Ha röviden kívánjuk összefoglalni az elmúlt 23 év krónikáját, akkor minden bizonnyal ez a tömör és sommás kijelentés kifejezi a lényeget. A 89'-es modellváltás és az eltelt több mint két évtized nagyobb kárt okozott, mint a korábbi háborúk, és nem csak anyagi, gazdasági értelemben, hanem morális és szellemi vonatkozásban egyaránt, az emberi veszteségről már nem is beszélve.

Ma még felmérni is nehéz az okozott pusztítás mértékét, pedig sem hagyományos értelemben vett háború, sem fegyveres belső konfliktus, de még olyan mérvű természeti katasztrófa (például a Japánt ért katasztrófa) sem történt, ami ezt az állapotot indokolttá tenné. A belső árulás és a hazai atlantisták aknamunkája, melynek során kiszolgáltatták az országot a nyugati imperialistáknak nem történhetett volna meg a gorbacsovi árulás nélkül (a nyugati szabadkőművesség azóta is dicsérgeti Gorbacsovot), melynek során a szovjet államvezetésben teret nyert atlantista lobbi átengedte Rothschildéknak az egész közép-kelet-európai térséget.

Rothschildék kifutófiúja és ügyintézője Soros György, és a CIA készítette elő a magyarországi 'demokratikus ellenzéket' a politikai vezetőszerepre, így a jelenlegi kormánypárt vezető káderei is a nyolcvanas években általuk kerültek kiválogatásra. Az első, immár több párt létrehozásával lebonyolított választás előtt Soros György szervezte meg (hazai - szándékosan nem magyart írunk - részről a néhai szdsz-es Tardos Márton, a Kékszalag bizottság oszlopos tagja koordinálta) azt a londoni találkozót, amelynek során a kormányalakításra esélyes új pártok gazdasági szakértői találkoztak a Warburg és Rothschild bankházak képviselőivel. Ezen a találkozón tudomására hozták hazánk leendő politikai vezetőinek (tehát az összes győzelemre esélyes euroatlanti alapállású politikai pártnak), hogy az államadósság elengedésének kérdését nem tehetik sem választási, sem későbbi gazdasági programjuk részévé. Továbbá kifejezték arra vonatkozó igényüket is, hogy a teljes magyar állami vagyon megszerzését lehetővé kell tennie bármelyik hatalomra kerülő magyarországi politikai erőnek.

Figyelemreméltó, hogy ennek a találkozónak a résztvevői, teljes mértékben magánemberként utaztak Londonba, hiszen a választások előtt semmilyen állami vezetői, vagy gazdasági vezetői tisztséggel nem rendelkeztek, így elmondhatjuk, hogy egy magánmegbeszélésen döntöttek Magyarország későbbi sorsáról.

Az úgynevezett nemzeti oldalon népszerű elképzelés az, hogy Magyarország valamilyen misztikus, vagy kabalisztikus okból van az atlantista gyarmatosítás célkeresztjében, de ha figyelemmel kísérjük a közeli térségünk eseményeit és folyamatait észre kell vennünk, hogy ilyen vonatkozásban nem vagyunk különleges helyzetben, mivel a szovjet-orosz érdekszféra visszahúzódásával a térség más országaiban is hasonló átmentek történtek. A különbségek csupán a helyi sajátosságokból adódó különbözőségekben figyelhetők meg, amelyeknek a legdrasztikusabb példája a Jugoszlávia ellen indított NATO terrorháborúban csúcsosodott ki.

Jugoszlávia szétdarabolásáról és a nyugati atlantista érdekszférába való integrálásáról ugyanazok az erőközpontok döntöttek a kilencvenes évek elején, amelyek a fent említett magyarországi küldöttséget is Londonba hívták. Ennek szemléltetésére megosztunk olvasóinkkal egy interjú részletet, amely néhány hónappal ezelőtt az orosz sajtóban került publikálásra. Az interjúalany Borka Vučić, korábban Jugoszlávia Központi Bankjának elnöke és pénzügyminiszter volt.

- Jugoszlávia egyik pénzügyi vezetője, az Angol-jugoszláv Bank elnöke voltam, amelyet 1979-ben alapítottak, és Londonban működött. Összesen hét bankot alapítottam jugoszláv és külföldi tőkével Londonban, Párizsban, Frankfurtban, Bécsben, New Yorkban. Aztán a kilencvenes évek elején engem sürgősen Londonba hívtak meg, és közölték, hogy az USA és Nagy-Britannia meg akarja szüntetni a vegyes bankokat, és ki akarja vonni belőlük tőkéjüket. Az USA elhatározta, hogy szét kell darabolni Jugoszláviát, és adóst csinált belőlünk. Mindent megtettek, hogy tönkretegyék az iparunkat, hogy ne legyenek olyan termékeink, amelyeket ajánlani tudnánk külföldi fogyasztóknak. Exportunk nem volt, ami nagy adóssághoz vezetett. Ez volt a banki háború: el akarták pusztítani a szerb gazdaságot, felháborodást kelteni az emberek körében, akik elvesztették a munkahelyüket.

A pénzügyi blokád után – a Nyugat támogatása mellett – már igazi háború folyt a Balkánon. Borka Vučić így látta ezeket az eseményeket.

- Az 1991-es háború, aztán a boszniai háború és az 1999-es NATO-agresszió végleg tönkre tette hazánkat. Mindegyik nemzet saját sarkába húzódott, az emberek nem tudtak normálisan dolgozni. Sok szerb elveszítette földjét Boszniában, Horvátországban, Koszovóban, és nincstelen menekültté lett. 1999-ben a NATO-katonák nemcsak az ország infrastruktúráját semmisítették meg, hanem gyerekeket is öltek meg. 1999 májusában egy pilóta rakétával lőtt két lányra, akik a Varvarinszki hídon át templomba mentek. Akkor megölték Jugoszlávia egyik legjobb matematikusát, aki több nemzetközi versenyen győzött. Még nem tudjuk pontosan, milyen károkat okozott a NATO-bombázás, de most egyre több ember szenved a vérrákban, sok a beteg gyermek, pótolhatatlan genetikai kárt okoztak a nemzetnek, aminek következményeit még sokáig érezni fogjuk.

Ez az interjú 2009 tavaszán, Belgrádban készült. Néhány hónappal ezután Borka Vučić tragikusan, egy autóbalesetben halt meg. Ez 2009. augusztus 1-én Nis város közelében történt.

Ha a Jugoszlávia és Magyarország nyugati gyarmatosítása közötti különbözőségeket keressük, ez abban nyilvánul meg, hogy amíg Magyarország Közép-Európa legnagyobb zsidó-ólja és így jó táptalajnak ígérkezett a liberális nyugatos és euroatlanti szellemiség befogadására (a társadalom megdolgozása szempontjából a véleményformáló pozíciókban is túl vannak reprezentálva), addig Jugoszlávia és azon belül Szerbia kevésbé fertőződött ettől a népségtől, erősen nacionalista és militarista beállítottságú lakossággal rendelkezett abban az időben – tehát hazánkhoz hasonlóan politikai és gazdasági úton, 'puha' gyarmatosítással nem volt legyőzhető, ezért polgárháborút kellett kirobbantani a területén, szét kellett darabolni, és a NATO légi-terror hadműveletét kellett alkalmazni a legyőzéséhez és behódoltatásához. Így a végeredmény hasonló lesz a magyarországihoz, csupán több lépcsőfokban és hosszabb idő alatt kerül megvalósításra.

A jelen

Hazánkban a '89-es modellváltás után eltelt két évtizedben kialakult az a jelenleg fennálló politikai váltógazdaság, melynek során a protest szavazatok megszerzése által egymást váltogató radikális és mérsékelt atlantista pártok helytartóként működtetik a demokratikusnak nevezett kamatgyarmatot. Ahol az állami vagyon jórészt eladva, az államadósság kifizethetetlen szinten, saját termelés nincs, az ipari termelő és feldolgozó szféra szétverve, az összfegyvernemi harc megvívására alkalmas haderő fölszámolva, széthulló szociális háló és egészségügyi rendszer, katasztrofális színvonalú oktatás, eladósított vagy kilakoltatás előtt álló családok, megfizethetetlen üzemanyagárak és adóterhek, kilátástalan jövő - ez jellemzi az atlantisták elmúlt két évtizedes országlását.

Visszatekintve a korábbi államszocialista rendszerre, ahol a társadalmi béke és igazságosság valóban magasabb, sőt, összehasonlíthatatlanul magasabb szinten állt a mai viszonyokhoz képest, és a megtermelt javak újraelosztása sem alakított ki ennyire szélsőséges társadalmi különbségeket, érthető módon nosztalgiát ébreszt azokban a korosztályokban, amelyek életük egy meghatározó részét akkor élték le. De meg kell értenie mindenkinek: ahogy a '89 előtti modell nem állítható helyre, úgy a '89 utáni sem tartható fent. A változás elkerülhetetlen és vagy békés úton, vagy kevésbé békés úton, de be fog következni. Mindazonáltal a jelenlegi euroatlanti politikai kultúrához tartozó politikai osztály erre a változtatásra alkalmatlan és egyúttal személyük elfogadhatatlan. Az ő idejük rövidesen lejár. Antall, Boross, Horn, Orbán, Medgyessy, Gyurcsány, Bajnai, és ismét Orbán - a történelemkönyvekben Magyarország egy dicstelen, cion-kapitalisták által megszállt korszakát fémjelző nevei lesznek.

A megoldással és a lehetséges terápiával a következőkben foglalkozunk.

Újszászi István