2008. december 1., hétfő

Globális trendek

2025-re új világrend alakul

Amerika világpolitikai szerepének és hatalmának csökkenése, állandósuló terrorfenyegetés, a demokratikus államok meggyengülése, környezeti katasztrófák, víz-, élelmiszer- és energiahiány: a Nemzeti Hírszerzési Tanács, az Egyesült államok közép- és hosszú távú hírszerzési kutatóközpontja által készített Globális trendek 2025: Átalakult világ című stratégiai elemzése szerint ezek lesznek a legfontosabb kihívások az elkövetkezendő években. A jelentés célja az, hogy felhívja a figyelmet a legfontosabb biztonság- és geopolitikai folyamatokra, és felkészítse az amerikai vezetést a problémákkal történő szembenézésre.„A második világháború után kialakult nemzetközi rend 2025-re teljesen átalakul: megerősödnek az új nagyhatalmak, a globális gazdaságban egyre nagyobb szerephez jut a Kelet, és jelentősen nő a nem állami szereplők befolyása. Globális multipoláris világrend alakul ki, és csökken a fejlett és a fejlődő országok hatalmának különbsége" - áll az elemzés legfontosabb megállapításait összefoglaló bevezetőben.
A feltörekvő államok megerősödését elsősorban a globális gazdaság erőviszonyainak átalakulása okozza. „A globális tőke és a gazdasági hatalom Kelet felé irányuló áramlása példátlan jelenség." A magas olajáraknak és az ipari termelés Ázsiába és Latin-Amerikába történő kiszervezése miatt Brazília, Oroszország, India és Kína rendkívüli fejlődésnek néz elébe: 2040-2050 körül a négy ország GDP tekintetében utoléri a G7-eket. 2025-re Kína lesz a világ legnagyobb gazdasága és hadereje. Oroszország is jelentősen megerősödhet, feltéve, hogy az olajexportból származó bevételeket fejlesztésekre és infrastrukturális beruházásokra fordítja. Ha nem - vagy jelentősen csökken az olaj jegyzési ára -, akkor Oroszország lemarad. A hírszerzési szakértők kitérnek rá, hogy ebben az esetben Oroszország - és egyes közép-kelet európai államok - szervezett bűnbandák irányítása alá kerülhetnek.
A Nemzeti Hírszerzési Tanács felhívja rá a figyelmet, hogy az új nagyhatalmak - elsősorban Kína és Oroszország - nem veszik át a nyugati liberális demokráciák modelljét. Ezekben az államokban az államkapitalizmus valamilyen formája maradhat fenn: olyan gazdaságpolitika, amelyben az állami szerepvállalás és döntéshozás központi szerepe nem csökken. Az államkapitalista gazdaságpolitika és globális gazdasági kihívások miatt a demokratizálódási folyamat csak lassan haladhat ezekben az országokban, de az amerikai hírszerzési stratégák optimisták, és remélik, hogy hosszú távon mégis előtérbe kerülhetnek a nyugati típusú demokratikus intézmények és normák. De az államkapitalista és nem demokratikus rezsimek megerősödése sem fenyegeti a nemzetközi rendet: ellentétben a náci Németországgal, Kína, India, Oroszország és Brazília nem lesz érdekelt a globális hatalmi egyensúly felborításával.
„A multipoláris világrend kevésbé stabil, mint a két- vagy egypólusú. De még a globális pénzügyi válság ellenére sem gondoljuk, hogy a nemzetközi rend összeomlik, és megfeneklik a globalizáció, mint ahogy történt ez az első világháború idején. Mindazonáltal a következő húsz évben jelentős stratégiai szembenállás fogja kísérni a hatalmi átrendeződést: elsősorban a kereskedelemmel, a befektetésekkel és a technológiai fejlesztésekkel kapcsolatban alakulhatnak ki nézeteltérések és érdekellentétek. De a 19. századi fegyverkezési verseny és a területszerző külpolitika visszatérése nem valószínű."
Az új nagyhatalmak megjelenésével párhuzamosan mélyülni fog a harmadik világot sújtó szegénység. Afrikát, és mindenekelőtt a Száhel-övezetet továbbra is a nyomor és a polgárháborúk fogják jellemezni. Hiába nő az afrikai mezőgazdaság, a helyiek életminősége nem javul az élelmiszer-export hatására sem, sőt, a világpiaci kereslet élénkülésével tovább drágulnak majd az élelmiszerek, így a globális kereskedelembe becsatlakozó afrikai országokban a nagyobb termelés ellenére tovább nőhet az éhezők száma. A nyomor pedig politikai válságokat okoz, így a szegény afrikai államok közeli demokratizálódásra aligha van esély. Bár a latin-amerikai országok közül több is megerősödik, a populista gazdaságpolitika útjára lépő Venezuela és Bolívia leszakadhat a térség gyorsan fejlődő államaitól.
A globális gazdaság motorja tehát a megerősödő keleti nagyhatalmak lesznek, de életszínvonal és egy főre jutó GDP tekintetében a gyors növekedés ellenére sem közelítik meg a nyugati államokat. Ennek részben az az oka, hogy Kína és India egyre súlyosabb demográfiai kihívásokkal kell hogy szembenézzen: az ázsiai országokban is megjelenik a nyugati államok nyavalyája, a népesség elöregedése. Az inaktívak számának növekedése jelentősen visszavetheti Kína és India növekedését.
Az elemzés külön fejezetben foglalkozik a természeti erőforrásokkal. Az egyre gyorsabb gazdasági fejlődés miatt nyersanyaghiány léphet fel, és fokozódhat a természeti erőforrásokért folytatott verseny. Különösen a stratégiai szempontból lényeges javak - a víz, az energia és az élelmiszerek - értékelődnek fel, mert a kínálat nem tud lépést tartani a kereslettel. Az erőforrások szűkössége mellett a globális felmelegedés is hozzájárul az energia- és az élelmiszerhiányhoz. A klímaváltozás elsősorban a szegényebb országokat sújtja majd. A globális felmelegedéssel járó víz- és élelmiszerhiány miatt konfliktusok törhetnek ki.
Az Egyesült Államok hírszerzése szerint komoly esély van rá, hogy egyes országok - köztük atomhatalmak is - terrorista szervezetek irányítása alá kerülnek, és több közel-keleti állam is atomfegyvereket fejleszthet. Bár továbbra sem valószínű, de nem is kizárt, hogy a jövőben sor kerül nukleáris fegyverek stratégiai bevetésére.
A jelentés felhívja rá a figyelmet, hogy a terrorizmus elleni harcot csak akkor lehet megnyerni, ha a Közel-Keleten sikerül enyhíteni a szegénységet, és ezzel elvágni a terrorista szervezetek utánpótlását.
„Meggyőződésünk szerint igen kevés az esélye, hogy visszatérjen a hidegháborús ideológiai szembenállás, az államok többsége ugyanis a globalizáció következményeivel és a hatalmi viszonyok átalakulásával lesz elfoglalva. Az ideológia szerepének felértékelődése elsősorban az iszlám világban, főleg az arab országokban lehetséges. Azokban az államokban - Pakisztánban, Afganisztánban és Nigériában -, ahol nagy a  népességnövekedés és gyengélkedik a gazdaság, megerősödhetnek a radikális szalafista iszlám irányzatok."
A jelentés amerikai szempontból legfontosabb következtetése az, hogy az Egyesült Államok hegemóniájának csökkenése ellenére is legbefolyásosabb világpolitikai tényező marad gazdasági és katonai értelemben egyaránt.
A stratégiai elemzés készítői többször kiemelik, hogy előrejelzésükben számos bizonytalansági tényezővel számoltak, amelyek esetleges bekövetkezése jelentősen átírhatja a globális hatalmi trendek alakulását. Az atomfegyverek bevetése, egy globális járvány, a szűkös természeti erőforrások birtoklásáért folytatott háborúk eszkalálódása vagy egy jelentősebb terrortámadás egyaránt befolyásolhatja a jövőt. Mindent megváltoztathat az is, ha valamelyik feltörekvő nagyhatalomban - Kínában vagy Oroszországban - demokratikus átmenet kezdődik. „Nem valószínű, hogy ezen eshetőségek bármelyike is bekövetkezik, de ha igen, akkor jelentősen átírják a forgatókönyveket."

http://www.dni.gov/nic/PDF_2025/2025_Global_Trends_Final_Report.pdf

Michalengelo Dávidja csak márkajegy lesz?

Olasz értelmiségiek vitája a kultúra jövőjéről
A költségvetési megszorítások, amelyeket a kultúrát marketing-eszköznek tekintő kormány rendelt el, veszélyeztetik Itália legnagyobb kincsét - fejti ki a La Repubblica című olasz lapban Giampiero Vitelli, aki az általános helyzetképet  toscanai példákkal illusztrálja, de az ellenvéleményt is idézi.
Az észak-olaszországi tartomány egymaga 615 múzeumot számlál, vagyis hatezer lakosra jut egy, ami abszolút világrekord. Firenzében található a világ tíz legismertebb műalkotásából három, Olaszország leglátogatottabb múzeumai közül hét, Európa harminc leglátogatottabb múzeuma közül öt. Minden második Olaszországba látogató külföldi Toscania művészetével kíván ismerkedni.
Ugyanakkor Olaszország, amely a G8 országai közül kulturális kincsekben a leggazdagabb, a kulturális beruházások terén az utolsó helyen áll közöttük. Múzeumai közül egy sem szerepel a világ húsz leglátogatottabb hasonló intézménye között; egyetlen olasz egyetem sem található az első 190 között a rendelkezésére álló erőforrások szempontjából. Az EU országai közül Olaszország a 17. helyen áll a kultúra finanszírozásában, a 28-ik az innováció, a 24-ik a képzés és a 29-ik a kutatás terén.
Toscanában a látogatók Firenze, Siena és Pisa járt kulturális útvonalain áramlanak, a számtalan kisebb múzeumba ritkán érkezik látogató. Monterchi központjában zárva a vendéglő, a kolostor omladozik, arra, hogy a Madonna del Parto - Piero della Francesca freskója - ott található, csak egy tábla hívja fel a figyelmet. Végül egy fiatal nő kinyitja a rozsdás kaput. Három napja egy látogató sem volt. A szomszédos Sansepolcro múzeumában néhány őr társalog egy másik Piero della Francesca előtt, a hétvégére várnak egy japán turistacsoportot. Az üres duomóban két gyertya világítja meg a 8. századi szent arcát.
Egy olyan pillanatban, amikor beavatkozása a legsürgősebb lenne, az állam a válság és a takarékosság nevében sújtja a kultúrát. „Az ügyben az a legmeglepőbb, mondja Giorgio Bonsanti történész professzor és restaurátor, hogy a lakosságot közömbösen fogadja a dolgok alakulását." Az elkövetkező három évben a költségvetési korlátozások elérik az 1 milliárd eurós rekordszámot. Múzeumok, színházak, könyvtárak, kutatóközpontok és iskolák lesznek képtelenek kiegyenlíteni a számlákat, a fizetéseket. A korlátozások nyomán 428 színház zárta be kapuit. Olaszország, ahol a nyugati antik művészet kincseinek 60 százaléka található, képtelen lesz karban tartani művészeti örökségét.  „Egy korszak ért véget" - mondja Gian Bruno Ravenni, Toscana tartomány kulturális szektorának vezetője.  A tartomány kulturális keretéből 66 millió eurót vonnak el és akár további 433 milliót és 1733 kulturális munkahelyet is elveszthet.
„A források megkurtítása arra kényszerít, hogy a végletekig kifacsarjuk a lehetőségeket - fejti ki Francesco Giambrone, a firenzei Maggio Musicale fesztivál igazgatója. - Ennek a lépésnek az az üzenete, hogy a kultúra szórakoztatás, a szabadidő eltöltésének egyik kiegészítő módja. A cél azonban rafináltabb: előbb külföldre kölcsönözni, majd helyettesíteni."
Igazból a vita nem kulturális jellegű, többről, döntőbb és gyakorlati dologról, a sorsunkról van szó - írja a Giampaolo Vitelli. „A kultúra, mondja Jean Clair, a párizsi Picasso-múzeum és a velencei Biennálé volt igazgatója - szellemi kincs, egy ország történelmének tanúja, demokráciájának emlékezete. Ha áruvá silányítják egy, a megvetés táplálta kulturális forradalomban, megszűnik létezni: és ki fog derülni, hogy valójában nincs többé mit eladni."
Az állam úgy döntött, hogy a kultúrát többé nem költséges befektetésként kezeli, hanem közvetlen és azonnali pénzügyi bevételként. Ez azonban logikailag lehetetlen, hacsak nem verik dobra az országot. Giorgio Van Straten író szerint „először fordul elő, hogy a pénzügyi mérleg abszolút értéke betör az eszmék terébe. Egy olyan politikai fordulat epilógusa ez, amely a minőség helyébe a mennyiséget, a kultúráltság (civiltá) helyébe a reklámot állította." 
Olaszországban a kultúra jövője aggodalommal tölti el a hozzáértőket. Az, hogy a korlátozások bejelentését követően Mario Resca személyében a McDonald's egyik volt vezetőjét nevezték ki „szupermenedzserré" azzal a megbízással, hogy a párizsi Louvre Abu Dhabiban létesülő fiókmúzeumának példáját kövesse, csak egy csepp a tengerben számos olasz értelmiségi szerint. Szerintük a mai politikában a kultúrának, a tudás forrásának a helyét már más foglalta el.
„A kereskedelmi televízió és a reklám tölt be mindent - mutat rá Aldo Schiavone, a Bölcsészeti tudományok felsőfokú intézetének (Istituto superiore delle scienze umane) elnöke . „Egy hosszú butítási folyamat végén vagyunk: a művészettörténet a turizmus és az ingatlanspekulációk ürügyévé vált¸ a kulturális múlt egy olyan politikai osztály szavahihetőségének eszköze lett, amely külföldön minden tekintélyét elvesztette. Már nem a kultúránkról van szó, hanem a demokráciánkról."
„Egy középszerű vezető osztály akkor tarthatja fenn magát, ha az országot a maga színvonalára süllyeszti" - teszi hozzá Mario Lolli Ghetti, a toscanai örökségvédelmi hivatal igazgatója, aki úgy látja, hogy ez a vezetés „a kultúrát úgy fosztja meg értelmétől, hogy  olyasvalaminek tünteti fel, aminek profitot kell termelnie. Ha Michelangelo Dávidja is márkává válik, akkor már nincs különbség a művészet és a marketing között. Az örökségvédő intézményekben az átlag-életkor 54 év. Az állam már több éve nem biztosítja, sőt tiltja az értelmiségiek pótlását, holott nekik kellene alkotniuk a cementet, amely a nép egységét biztosítja."
A toscanai középkori falvak ennek a kulturális marketingpolitikának a jelképei: a még érintetlen múlt a turizmus szükségletei szerint nyílik csak meg. De van ellenkező vélemény is. Patrizia Asproni, a múzeumi szolgáltatásokat nyújtó Confcultura elnöknője így érvel: „Igazából voltak, akik szerencsére ráébredtek, hogy a kultúrának profitot kell termelnie. A kaszt (a politikai és kulturális értelmiség - Globusz-net) ellenzi ezt, mert egy régi nemzedékhez tartozik, nem akar lemondani kiváltságairól és nem akarja elveszteni vétójogát. Az olasz múzeumok azért haldoklanak, mert nincs marketingjük. Egy külföldi Itália-múzeum, mint a Louvre vagy a Guggenheim, igazi siker lenne: kiaknáznák a raktáron lévő műveket és az embereket elvinnék a kiállításokra. Las Vegasban a világ minden részéről érkező milliárdosok a Bellagio hotel éttermében a chicagói múzeum Rembrandt-képei mellett ízlelik kaviárjukat. A kultúra sok pénzt ér, de egy elit saját javára tartja fogságban."
Cristina Adicini, a firenzei múzeumok főintendánsa erre így válaszol: „Ha a köztulajdonban lévő művek bérleti tarifájáról való vitára szorítkozunk, az azzal magyarázható, hogy fáradt nép vagyunk. Elborzaszt, hogy párhuzamba lehet helyezni egy olajkutat a mi kultúránkkal. Az előbbi terméke szennyez, elégetik és elfogy. Az utóbbi megtisztít és megmarad."   
Montale közelében Giuliano Gori valósággal ellentéte Mario Rescának. Birtoka romantikus parkjába a legjobb kortárs művészeket hívta meg, szabad a belépés, hetven alkotás készült egy megadott területre, egységes összefüggésben. Nem lehet őket áthelyezni. Kevés ennél tanulságosabb hely található Olaszországban. „Ha a nagy olasz művészetet áthelyezik, elveszti értékét. Ha nincs ott mögötte Toszkána, nem lehet elmondani Japánban, hogy mi a reneszánsz. Ahhoz, hogy tájékoztassanak egy alkotás létezéséről, elég egy másolatot exportálni, ahhoz nem kell maga a mű. Hacsak a kultúra helyett nem a pénzre koncentrálnak".
Ez annak a problémának a lényege, amelyet ez a tartomány érzékeltet Olaszország számára. „A kultúra nélkül - mondja Gori - az élet csak túlélés, akkor nincs különbség a jó és a rossz között. Ez a mi válságunk: egyre nehezebbé válik ez a megkülönböztetés, amelyet feleslegesnek, károsnak állítanak be. Ledöntik a kultúra és a gazdaság közötti határt. Az állam felszámolja a kulturális javakat, kezdve a tájjal, mert az olasz politika elvesztette a jelenkoriság (contemporaneitá) helyes értelmezésének kulcsát. És arra törekszik, hogy többé ne a közkultúra, hanem a magánprofit formálja a társadalom együttélését."

http://ricerca.repubblica.it/repubblica/archivio/repubblica/2008/12/01/toscana-se-il-david-solo-una-griffe.html