Kísérletek a prostitúció szabályozására
Az Economist arról ad körképet, milyen eredménnyel jártak
a prostitúció megfékezésére irányuló programok a világ különböző
országaiban. Nem kevés fejtörést okoz mindenütt, hogyan lehetne
megszüntetni a szexiparhoz kapcsolódó káros jelenségeket (prostitúcióra
kényszerítés, erőszak, fertőző nemi betegségek), miközben az állam
igyekszik a lehető legkisebb szerepet vállalni ebben.
Hollandiában nyolc éve legalizálták a bordélyházakat, nem büntetik a
szexuális szolgáltatásokat, az állam csak szabályozóként és
adószedőként lép fel. Másként közelít a kérdéshez Svédország, ahol 1999
óta a prostituáltak „futtatását" igyekeznek szankcionálni
(pénzbírsággal, fél évig terjedő börtönbüntetéssel,
kipellengérezéssel), míg a testüket áruba bocsátó nagy- és kiskorúakat
áldozatnak tekintik.
De úgy látszik, hogy egyik országnak sem sikerül megvédeni a
prostituáltakat a kizsákmányolástól, ha nem akarja felvállalni az
atyáskodó állam szerepét. Amszterdamban hiába próbálták felvásárolni a
vöröslámpás negyedet, hogy aztán fokozatosan átalakítsák: a rendőrség
becslése szerint a kirakatokban pózoló nők több mint fele nem szabad
akaratából választotta a megélhetés e formáját. Bár Svédországnak
követői is akadtak (Anglia és Wales), és négy év alatt 40 százalékára
csökkent az utcai prostituáltak száma, sokan azért bírálják a svéd
modellt, mert a hatóság így csupán „exportálja" a prostitúciót a
szomszédos országokba vagy a szexturizmus révén Thaiföldre. A svéd
szexmunkások egyesülete arra is felhívja a figyelmet, hogy a titkos
prostitúcióra kényszerülők nagyobb veszélynek vannak kitéve, még inkább
kiszolgáltatottak a kerítőnek vagy kitartottnak, és az sem derülhet ki,
hogy a kizsákmányolt még kiskorú.
Más európai országokban a szigorúbb szabályozásra hajlanak: a norvégok
például úgy vélik, hogy az afrikai, dél-amerikai és kelet-európai
bevándorlók miatt példátlan méreteket öltött a prostitúció, az olasz
kormány pedig tiltja és nagyobb bírsággal sújtja a közterületi
prostitúciót. Az Egyesült Államokban változatos a szabályozás: a
prostitúció többnyire szabálysértésnek minősül, Nevadában holland
mintára bordélyházakba szorítják vissza, de San Franciscóban épp most
készülnek szavazni egy törvényjavaslatról (Proposition K),
amely gátolná, hogy a rendőrség fellépjen a szexmunkások ellen. A
javaslat ellenzői attól tartanak, hogy a rendőrök kezének megkötésével
végképp kiszolgáltatottá válhatnak a prostituáltak. Ugyanakkor jó példa
a liberalizálás sikerére Új-Zéland, ahol 2003-ban dekriminalizálták a
szexipart. Az új-zélandi kormányzat idén májusban jelentést tett közzé,
amely szerint a prostituáltak 60 százaléka úgy érzi, hogy
megválogathatja ügyfeleit, mindössze 1 százalékuk fiatalabb 18 évesnél,
és 4 százalékuk mondta, hogy más kényszerítette prostitúcióra. Az
átlagpolgárok viszont úgy látják, hogy egyre több a prostituált, ezért
például Aucklandben csak kereskedelmi-ipari övezetekben lehet
bordélyházat fenntartani (ahogyan ezeket Nevadában is igyekeznek
kiszorítani a városközpontból). A brit Women's Institute két
nagymamakorú képviselője úgy ítélte meg, hogy a prostituáltak
szempontjából az új-zélandi rendszer a legigazságosabb: az ottani
„kisvállalkozókat" nem használják ki bordélyüzemeltető „üzletemberek",
teljes keresetükkel gazdálkodhatnak, így elutasíthatják a kétes
ügyfeleket és az egészségügyi követelményeknek is megfelelően,
biztonságos körülmények között dolgozhatnak.
http://www.economist.com/