2008. október 30., csütörtök

A legősibb megoldatlan kérdés

Kísérletek a prostitúció szabályozására
 
Az Economist  arról ad körképet, milyen eredménnyel jártak a prostitúció megfékezésére irányuló programok a világ különböző országaiban. Nem kevés fejtörést okoz mindenütt, hogyan lehetne megszüntetni a szexiparhoz kapcsolódó káros jelenségeket (prostitúcióra kényszerítés, erőszak, fertőző nemi betegségek), miközben az állam igyekszik a lehető legkisebb szerepet vállalni ebben.
Hollandiában nyolc éve legalizálták a bordélyházakat, nem büntetik a szexuális szolgáltatásokat, az állam csak szabályozóként és adószedőként lép fel. Másként közelít a kérdéshez Svédország, ahol 1999 óta a prostituáltak „futtatását" igyekeznek szankcionálni (pénzbírsággal, fél évig terjedő börtönbüntetéssel, kipellengérezéssel), míg a testüket áruba bocsátó nagy- és kiskorúakat áldozatnak tekintik.
 De úgy látszik, hogy egyik országnak sem sikerül megvédeni a prostituáltakat a kizsákmányolástól, ha nem akarja felvállalni az atyáskodó állam szerepét. Amszterdamban hiába próbálták felvásárolni a vöröslámpás negyedet, hogy aztán fokozatosan átalakítsák: a rendőrség becslése szerint a kirakatokban pózoló nők több mint fele nem szabad akaratából választotta a megélhetés e formáját. Bár Svédországnak követői is akadtak (Anglia és Wales), és négy év alatt 40 százalékára csökkent az utcai prostituáltak száma, sokan azért bírálják a svéd modellt, mert a hatóság így csupán „exportálja" a prostitúciót a szomszédos országokba vagy a szexturizmus révén Thaiföldre. A svéd szexmunkások egyesülete arra is felhívja a figyelmet, hogy a titkos prostitúcióra kényszerülők nagyobb veszélynek vannak kitéve, még inkább kiszolgáltatottak a kerítőnek vagy kitartottnak, és az sem derülhet ki, hogy a kizsákmányolt még kiskorú.
Más európai országokban a szigorúbb szabályozásra hajlanak: a norvégok például úgy vélik, hogy az afrikai, dél-amerikai és kelet-európai bevándorlók miatt példátlan méreteket öltött a prostitúció, az olasz kormány pedig tiltja és nagyobb bírsággal sújtja a közterületi prostitúciót. Az Egyesült Államokban változatos a szabályozás: a prostitúció többnyire szabálysértésnek minősül, Nevadában holland mintára bordélyházakba szorítják vissza, de San Franciscóban épp most készülnek szavazni egy törvényjavaslatról (Proposition K), amely gátolná, hogy a rendőrség fellépjen a szexmunkások ellen. A javaslat ellenzői attól tartanak, hogy a rendőrök kezének megkötésével végképp kiszolgáltatottá válhatnak a prostituáltak. Ugyanakkor jó példa a liberalizálás sikerére Új-Zéland, ahol 2003-ban dekriminalizálták a szexipart. Az új-zélandi kormányzat idén májusban jelentést tett közzé, amely szerint a prostituáltak 60 százaléka úgy érzi, hogy megválogathatja ügyfeleit, mindössze 1 százalékuk fiatalabb 18 évesnél, és 4 százalékuk mondta, hogy más kényszerítette prostitúcióra. Az átlagpolgárok viszont úgy látják, hogy egyre több a prostituált, ezért például Aucklandben csak kereskedelmi-ipari övezetekben lehet bordélyházat fenntartani (ahogyan ezeket Nevadában is igyekeznek kiszorítani a városközpontból). A brit Women's Institute két nagymamakorú képviselője úgy ítélte meg, hogy a prostituáltak szempontjából az új-zélandi rendszer a legigazságosabb: az ottani „kisvállalkozókat" nem használják ki bordélyüzemeltető „üzletemberek", teljes keresetükkel gazdálkodhatnak, így elutasíthatják a kétes ügyfeleket és az egészségügyi követelményeknek is megfelelően, biztonságos körülmények között dolgozhatnak.
http://www.economist.com/world/international/displaystory.cfm?story_id=12516582