2008. június 28., szombat

Egy új Izrael-lobbi

Mi legyen Amerika szerepe?
Gershom Gorenberg, a The Accidental Empire: Israel and the Birth of the Settlements (1967-1977) című könyv szerzőjének a Prospectben megjelent cikke szerint a hivatalos amerikai Izrael-lobbi, amely szüntelenül Izrael rövid távú érdekeinek védelmezésére igyekszik rászorítani az amerikai politikai elitet, valójában éppenséggel Izrael tényleges, hosszú távú érdekeinek érvényesülését akadályozza, noha az amerikai zsidóságnak csak egy kisebb részét képviseli. Gorenberg ezért egy új, liberális lobbi létrehozását sürgeti.
Az írás közvetlen indíttatását A.B. Jehosua paradox januári javaslata szolgáltatta. A baloldalinak számító író a Tel-Aviv-i amerikai nagykövet visszahívását javasolta azzal az indokolással, hogy bár az Izrael és egy palesztin állam egymás mellett élésére és a ciszjordániai izraeli telepek felszámolására alapozódó közel-keleti béke megteremtése ma már „unalomig tiszteletreméltó" nézetnek számít és a jobboldali Olmert is támogatja őket, semmi sem történik - a diplomata visszahívásával viszont Washington jelezné elégedetlenségét a huzavona miatt és ezzel segítené a belső ellenállás letörésében a kormányt. Gorenberg írásának távolabbi hátterét pedig John J. Mearsheimer és Stephen M. Walt tavaly megjelent könyve jelenti, amelyben azt fejtegették, hogy az amerikai külpolitikát eltorzítja Izrael feltétel nélküli támogatása, amelyet egy igen erős izraeli lobbi kényszerít ki.
Gorenberg szerint Jehosua javaslata már csak azért sem reális, mert ha bármely kongresszusi tag javasolna ilyen lépést, az AIPAC (American Israel Public Affairs Committee) bizonyára arra mozgósítana, hogy a novemberi választáson ellenfelét támogassák. Az AIPAC meggyőzte a kongresszus tagjait arról, hogy az Izraelnek szóló segítség és fegyverek feltételek nélküli támogatásával növelhetik kampánytámogatásukat - ám, folytatja a szerző, a térségben folytatott amerikai politikát más tényezők is befolyásolják.
A szerző felidézi McGeorge Bundynak, Johnson amerikai elnök egykori nemzetbiztonsági tanácsadójának 1967-es elemzését, amely kimutatta, hogy az USA-nak a Közel-Keleten egymással ellentétes érdekei vannak. Elkötelezte magát Izrael biztonsága mellett, de az arab országokkal is jó kapcsolatokat akar fenntartani. Washingtonnak még akkor is elég fegyvert kell biztosítania Izraelnek ahhoz, hogy meg tudja védeni magát, amikor nem ért egyet politikájával. írta Bundy. Amennyiben ugyanis Izraelt vereség fenyegetné, az USA számára csak az a .. „fájdalmas és egyáltalán nem vonzó választás" maradna, hogy vajon küldjön-e saját csapatokat a csatába vagy sem. Amerika számára ma is könnyebb, sőt olcsóbb is egy erős Izrael fenntartása, mint annak közvetlen védelmezése.
Ha pedig ugyanakkor az arab szövetségeseket is ki akarja elégíteni, a megoldást az jelenti, hogy az izraelieket és az arabokat olyan békemegállapodásra veszik rá, amely amellett, hogy feloldaná az amerikai politika ellentmondásait, Izrael biztonságának is a legjobb biztosítéka lenne.
A kérdés így az, hogy milyen mértékben kell az amerikai politikának Izrael azonnali biztonsági érdekeit kielégítenie és mennyire kell ösztönöznie Izraelt egy békeegyezményre, mint stratégiai megoldásra? Az AIPAC a kongresszus lobbista gyakorlatát ismerő források szerint az amerikai politikát szinte teljes mértékben az izraeli biztonsági szükségletek oldalán akarja tartani, de - fejti ki a szerző - nem képviseli az amerikai zsidóság egészét. 2004-ben az exit poll tanulsága szerint a zsidóknak csak 24 százaléka támogatta Busht, az American Jewish Committe legutóbbi felmérése szerint pedig az amerikai zsidók 46:43 arányban támogatják egy palesztin állam létrehozását.
Az AIPAC a maga támogatását, különösen a választási kampányokban, azoktól az álláspontoktól (position paper) teszi függővé, amelyet az egyes jelöltek tesznek közzé. Mind Hillary Clinton, mind Barack Obama közzétett ilyen dokumentumot. Az AIPAC áldása kétségkívül fontos egyes zsidó adományozók és szavazók szemében - azokéban, akik számára Izrael a legfontosabb szempont, de ez egy csekély kisebbség csupán. Ők erősen jobboldali nézeteket vallanak Izraelről és a Közel-Keletről, folyton úgy látják, Izrael végveszélyben van. Úgy tűnik, hogy ők a hangadók az Izraelről szóló diskurzusban a zsidó szervezeteken és magán az AIPAC-on belül is. A többi zsidó szervezetek többsége liberális nézeteket támogat olyan széles témakörben, mint Irak, a gazdaság, az abortusz, a környezet stb, de amikor a jelöltekkel találkoznak, nemigen fejtik ki Izraellel kapcsolatos nézeteiket.
Ezért az AIPAC ellensúlyozására első lépésként rá kellene venni azokat a zsidó adományozókat, akik támogatják a megszállás befejezését, a két állam-megoldást és az ennek eléréshez szükséges nagyobb amerikai szerepvállalást, hogy fejtsék ki hangosabban nézeteiket, és ezzel érjék el, hogy a politikusok ne tekintsék az AIPAC-ot a zsidó támogatás megtestesítőjének. A második lépés lenne rávenni az ilyen mérsékeltebb álláspontot valló adományozókat, hogy tegyék függővé anyagi támogatásukat, csekkjeiket a jelöltek mérsékeltebb álláspontjától. Hillary Clintonnak például tudnia kellene, hogy inkább nyerne, mint vesztene azon, ha álláspontja nem úgy hangzana, mintha Benjamin Netanjahu fogalmazta volna - jegyzi meg a szerző.
A cionista főáramlat álma egy demokratikus Izrael volt zsidó többséggel, teljes állampolgári jogokkal, egy olyan ország, amely békében él szomszédaival - ezt tartalmazta Izrael függetlenségi nyilatkozata. Ez összeegyeztethetetlen a megszállt területek további megtartásával. A Nyugati Part palesztinjainak elkülönítése katonai kormányzás alatt, napi mozgásuk korlátozása az izraeli telepesek biztonsága érdekében aláássa a demokráciát. Másfelől a Nyugati Bank és Gáza annektálása az állampolgárság egyidejű biztosításával a palesztinoknak kétnemzetű államot jelentene. A két nemzeti csoport konfliktusa egy államon belül valószínűleg inkább az 1990-es évek Boszniájára emlékeztetne, mint a mai Belgiumra.
Ezért Izrael számára stratégiai szükségesség a két állam-megoldás, ennek egyedüli útja pedig a békemegállapodás, amelynek keretében Izrael biztonságosan kivonulhat a Nyugati Partról és a palesztinok elfogadják a két állam elvét, a szülőföld felosztását. Erős palesztin kormány kell, amely képes megakadályozni a szakadár csoportokat a konfliktus folytatásában. A béke-megállapodás alapja pedig csak az izraeli kivonulás lehet a Nyugati Partról, némi területcserével - így a telepek feladása szintén elengedhetetlen Izrael jövőjének biztosításához.
Ez Amerika érdeke is, mivel Izrael az egyedüli közel-keleti állam, amelyre stabil amerikabarát országként számíthat - ez viszont nem lenne érvényes egy olyan állam esetében, amely idővel palesztin többségűvé válhatna és beépített közösségi konfliktus dúlná fel.
Egy igazi Izrael-barát lobbinak tehát arra kellene rávennie Amerikát, hogy vállalja a lehető legaktívabb szerepet, mindkét félre nyomást gyakorolva a kompromisszumok létrehozásáért - a palesztinok mondjanak le az Izraelbe való visszatelepülésről, az izraeliek a telepekről, amelyekhez eddig ragaszkodtak. A liberális lobbi feladata az lenne, hogy szorgalmazza a két állam-megoldást, de még ennél is fontosabb, hogy létezése több amerikai - főleg liberális - politikusnak tenné könnyebbé, hogy őszintén kifejtse véleményét. Szélesebb perspektívában pedig egy igazi Izrael-barát politika magában foglalná az izraeli-szíriai rendezést, Szíriának a Nyugat oldalára való állítását, ami meggyengítené Irán befolyását is a régióban. Végül Iránnal is rendezésre kellene törekedni, az USA elfogadná a rezsimet az atomdúsítás és a terrorcsoportok támogatása feladásának fejében.
Végső soron Izrael célja az, hogy része legyen a Közel-Keletnek, nem pedig az, hogy a térséggel konfliktusban álló garnizon-állam legyen. A legharciasabb amerikai vagy izraeli politika támogatása mindkét országnak árt. Ezt kell megértetnie Washingtonban egy liberális lobbinak - zárja gondolatmenetét a szerző.