Mi legyen Amerika szerepe?
Gershom Gorenberg, a The Accidental Empire: Israel and the Birth of the Settlements (1967-1977) című könyv szerzőjének a Prospectben
megjelent cikke szerint a hivatalos amerikai Izrael-lobbi, amely
szüntelenül Izrael rövid távú érdekeinek védelmezésére igyekszik
rászorítani az amerikai politikai elitet, valójában éppenséggel Izrael
tényleges, hosszú távú érdekeinek érvényesülését akadályozza, noha az
amerikai zsidóságnak csak egy kisebb részét képviseli. Gorenberg ezért
egy új, liberális lobbi létrehozását sürgeti.
Az írás közvetlen indíttatását A.B. Jehosua paradox januári javaslata
szolgáltatta. A baloldalinak számító író a Tel-Aviv-i amerikai
nagykövet visszahívását javasolta azzal az indokolással, hogy bár az
Izrael és egy palesztin állam egymás mellett élésére és a ciszjordániai
izraeli telepek felszámolására alapozódó közel-keleti béke megteremtése
ma már „unalomig tiszteletreméltó" nézetnek számít és a jobboldali
Olmert is támogatja őket, semmi sem történik - a diplomata
visszahívásával viszont Washington jelezné elégedetlenségét a huzavona
miatt és ezzel segítené a belső ellenállás letörésében a kormányt.
Gorenberg írásának távolabbi hátterét pedig John J. Mearsheimer és
Stephen M. Walt tavaly megjelent könyve jelenti, amelyben azt
fejtegették, hogy az amerikai külpolitikát eltorzítja Izrael feltétel
nélküli támogatása, amelyet egy igen erős izraeli lobbi kényszerít ki.
Gorenberg szerint Jehosua javaslata már csak azért sem reális, mert ha
bármely kongresszusi tag javasolna ilyen lépést, az AIPAC (American
Israel Public Affairs Committee) bizonyára arra mozgósítana, hogy a
novemberi választáson ellenfelét támogassák. Az AIPAC meggyőzte a
kongresszus tagjait arról, hogy az Izraelnek szóló segítség és
fegyverek feltételek nélküli támogatásával növelhetik
kampánytámogatásukat - ám, folytatja a szerző, a térségben folytatott
amerikai politikát más tényezők is befolyásolják.
A szerző felidézi McGeorge Bundynak, Johnson amerikai elnök egykori
nemzetbiztonsági tanácsadójának 1967-es elemzését, amely kimutatta,
hogy az USA-nak a Közel-Keleten egymással ellentétes érdekei vannak.
Elkötelezte magát Izrael biztonsága mellett, de az arab országokkal is
jó kapcsolatokat akar fenntartani. Washingtonnak még akkor is elég
fegyvert kell biztosítania Izraelnek ahhoz, hogy meg tudja védeni
magát, amikor nem ért egyet politikájával. írta Bundy. Amennyiben
ugyanis Izraelt vereség fenyegetné, az USA számára csak az a ..
„fájdalmas és egyáltalán nem vonzó választás" maradna, hogy vajon
küldjön-e saját csapatokat a csatába vagy sem. Amerika számára ma is
könnyebb, sőt olcsóbb is egy erős Izrael fenntartása, mint annak
közvetlen védelmezése.
Ha pedig ugyanakkor az arab szövetségeseket is ki akarja elégíteni, a
megoldást az jelenti, hogy az izraelieket és az arabokat olyan
békemegállapodásra veszik rá, amely amellett, hogy feloldaná az
amerikai politika ellentmondásait, Izrael biztonságának is a legjobb
biztosítéka lenne.
A kérdés így az, hogy milyen mértékben kell az amerikai politikának
Izrael azonnali biztonsági érdekeit kielégítenie és mennyire kell
ösztönöznie Izraelt egy békeegyezményre, mint stratégiai megoldásra? Az
AIPAC a kongresszus lobbista gyakorlatát ismerő források szerint az
amerikai politikát szinte teljes mértékben az izraeli biztonsági
szükségletek oldalán akarja tartani, de - fejti ki a szerző - nem
képviseli az amerikai zsidóság egészét. 2004-ben az exit poll tanulsága
szerint a zsidóknak csak 24 százaléka támogatta Busht, az American
Jewish Committe legutóbbi felmérése szerint pedig az amerikai zsidók
46:43 arányban támogatják egy palesztin állam létrehozását.
Az AIPAC a maga támogatását, különösen a választási kampányokban,
azoktól az álláspontoktól (position paper) teszi függővé, amelyet az
egyes jelöltek tesznek közzé. Mind Hillary Clinton, mind Barack Obama
közzétett ilyen dokumentumot. Az AIPAC áldása kétségkívül fontos egyes
zsidó adományozók és szavazók szemében - azokéban, akik számára Izrael
a legfontosabb szempont, de ez egy csekély kisebbség csupán. Ők erősen
jobboldali nézeteket vallanak Izraelről és a Közel-Keletről, folyton
úgy látják, Izrael végveszélyben van. Úgy tűnik, hogy ők a hangadók az
Izraelről szóló diskurzusban a zsidó szervezeteken és magán az AIPAC-on
belül is. A többi zsidó szervezetek többsége liberális nézeteket
támogat olyan széles témakörben, mint Irak, a gazdaság, az abortusz, a
környezet stb, de amikor a jelöltekkel találkoznak, nemigen fejtik ki
Izraellel kapcsolatos nézeteiket.
Ezért az AIPAC ellensúlyozására első lépésként rá kellene venni azokat
a zsidó adományozókat, akik támogatják a megszállás befejezését, a két
állam-megoldást és az ennek eléréshez szükséges nagyobb amerikai
szerepvállalást, hogy fejtsék ki hangosabban nézeteiket, és ezzel érjék
el, hogy a politikusok ne tekintsék az AIPAC-ot a zsidó támogatás
megtestesítőjének. A második lépés lenne rávenni az ilyen mérsékeltebb
álláspontot valló adományozókat, hogy tegyék függővé anyagi
támogatásukat, csekkjeiket a jelöltek mérsékeltebb álláspontjától.
Hillary Clintonnak például tudnia kellene, hogy inkább nyerne, mint
vesztene azon, ha álláspontja nem úgy hangzana, mintha Benjamin
Netanjahu fogalmazta volna - jegyzi meg a szerző.
A cionista főáramlat álma egy demokratikus Izrael volt zsidó
többséggel, teljes állampolgári jogokkal, egy olyan ország, amely
békében él szomszédaival - ezt tartalmazta Izrael függetlenségi
nyilatkozata. Ez összeegyeztethetetlen a megszállt területek további
megtartásával. A Nyugati Part palesztinjainak elkülönítése katonai
kormányzás alatt, napi mozgásuk korlátozása az izraeli telepesek
biztonsága érdekében aláássa a demokráciát. Másfelől a Nyugati Bank és
Gáza annektálása az állampolgárság egyidejű biztosításával a
palesztinoknak kétnemzetű államot jelentene. A két nemzeti csoport
konfliktusa egy államon belül valószínűleg inkább az 1990-es évek
Boszniájára emlékeztetne, mint a mai Belgiumra.
Ezért Izrael számára stratégiai szükségesség a két állam-megoldás,
ennek egyedüli útja pedig a békemegállapodás, amelynek keretében Izrael
biztonságosan kivonulhat a Nyugati Partról és a palesztinok elfogadják
a két állam elvét, a szülőföld felosztását. Erős palesztin kormány
kell, amely képes megakadályozni a szakadár csoportokat a konfliktus
folytatásában. A béke-megállapodás alapja pedig csak az izraeli
kivonulás lehet a Nyugati Partról, némi területcserével - így a telepek
feladása szintén elengedhetetlen Izrael jövőjének biztosításához.
Ez Amerika érdeke is, mivel Izrael az egyedüli közel-keleti állam,
amelyre stabil amerikabarát országként számíthat - ez viszont nem lenne
érvényes egy olyan állam esetében, amely idővel palesztin többségűvé
válhatna és beépített közösségi konfliktus dúlná fel.
Egy igazi Izrael-barát lobbinak tehát arra kellene rávennie Amerikát,
hogy vállalja a lehető legaktívabb szerepet, mindkét félre nyomást
gyakorolva a kompromisszumok létrehozásáért - a palesztinok mondjanak
le az Izraelbe való visszatelepülésről, az izraeliek a telepekről,
amelyekhez eddig ragaszkodtak. A liberális lobbi feladata az lenne,
hogy szorgalmazza a két állam-megoldást, de még ennél is fontosabb,
hogy létezése több amerikai - főleg liberális - politikusnak tenné
könnyebbé, hogy őszintén kifejtse véleményét. Szélesebb perspektívában
pedig egy igazi Izrael-barát politika magában foglalná az
izraeli-szíriai rendezést, Szíriának a Nyugat oldalára való állítását,
ami meggyengítené Irán befolyását is a régióban. Végül Iránnal is
rendezésre kellene törekedni, az USA elfogadná a rezsimet az
atomdúsítás és a terrorcsoportok támogatása feladásának fejében.
Végső soron Izrael célja az, hogy része legyen a Közel-Keletnek, nem
pedig az, hogy a térséggel konfliktusban álló garnizon-állam legyen. A
legharciasabb amerikai vagy izraeli politika támogatása mindkét
országnak árt. Ezt kell megértetnie Washingtonban egy liberális
lobbinak - zárja gondolatmenetét a szerző.