2012. december 21., péntek

Magyar mezőgazdaság -- a rendszerváltozás nagy vesztese

A rendszerváltozás nagy vesztesének minősítette a magyar mezőgazdaságot Raskó György az Európai Tanulmányok Alapítvány kedd esti budapesti szimpóziumán. Miközben a világpiacon óriási az élelmiszer iránti kereslet, és szinte mindent el lehetne adni, az Európai Unió termeléscsökkentő ártámogatási rendszere miatt Magyarországon is csökken az agrártermelés, és kb. másfél milliárd euróval kevesebbet termelünk, mint a rendszerváltás előtt – foglalta össze az agrárközgazdász előadását a Magyar Szociális Fórum szerdán. 
Raskó hibásnak nevezte a termelés visszafogását, és felhívta a figyelmet az ázsiai piacok fontosságára. A készülő földtörvényről azt mondta, hogy azokat hozza még előnyösebb helyzetbe, akik nem hajlandóak munkaigényes termeléssel foglalkozni, mert az EU-támogatások nem a foglalkoztatás növelésére ösztönzik őket. Raskó abban jelölte meg az EU agrárpolitikájának és ártámogatási rendszerének legfőbb fogyatékosságát, hogy nem a termelés és a foglalkoztatás fellendítésére irányul, hanem mindkettő visszafogására miközben a világpiaci kereslet nőttön-nő, egyre nagyobb a fogyasztás. Bár Kanada, az Egyesült Államok és Ausztrália nem támogatja termelőit, így is lekörözi az EU-t. Erre utal, hogy az EU agrártermelőinek jövedelme mindössze egyharmada, a magyaroké pedig egy huszada az amerikaiakénak. A társadalomban betöltött szerepére egykoron oly büszke magyar gazda ma szégyelli magát, mert értéktelennek tartja munkáját. Másfél milliárd euróval kevesebbet termelünk, mint régen, és ez hiányzik. Magyarország a világ egyetlen olyan országa, amelyikben a rendszerváltás óta visszaesett (csaknem a felére) a búza átlaghozama” – mondta. 
Éder Tamás, az ÉFOSZ és a Hússzövetség elnöke arról tájékoztatott, hogy 1990 óta 25 százalékkal esett vissza a magyar élelmiszeripari termelés. Ennek legfőbb oka az, hogy a hazai termékek fogyasztása 35 százalékkal csökkent a magyar piacon. A külföldi tőke részaránya az élelmiszeripari termelésben 57 százalékos volt 2011-ben. „Élelmiszeriparunk messze alulteljesít lehetőségeihez képest, a termékpályák versenyképtelenek, még a szinten tartó fejlesztések is rendre elmaradnak, hiszen nincs nyereség, vagy legfeljebb 1-2 százalékos nyereség adódik” – mondta. Éder hangsúlyozta a keleti nyitás fontosságát, mert véleménye szerint is nő az élelmiszerek iránti világpiaci kereslet. 
Gráf József volt mezőgazdasági miniszter emlékeztetett honi mezőgazdaságunk „ideális korszakára”, a termelőszövetkezeti rendszerre, majd annak lebontására a rendszerváltással. A mezőgazdaság ma mindössze 4-5 százalékot képvisel a bruttó hazai termékben (GDP). Elmondta, hogy az EU-hoz újonnan csatlakozott államok, köztük hazánk 75 százalékkal kevesebb támogatást kaptak, mint amennyiben az előttünk csatlakozók részesültek. „Akkor léptünk be az EU-ba, amikor a fő irány a termelés elválasztása volt a támogatástól” – mondta. Az EU új támogatási rendszere keretében arra kötelezi tagjait, hogy művelhető területük 7 százalékán „fenntartható gazdálkodást” folytassanak, azaz ökológiai termesztésre rendezkedjenek be, vagy pihentessék a földet. Magyarországon ez minden valószínűség szerint azzal jár majd, hogy a termelők 99 százaléka pihentetni fog 400 ezer hektárt, mert a pénzért nem kell tennie semmit – vélekedett. Gráf elismerően szólt a hazai termelés minőségi javulásáról, különösen a borászat és az állattenyésztés terén. Ugyanakkor aggodalmának adott hangot a tejkvóta tervezett megszüntetése miatt, mert tejtermelőink nagyon nehéz helyzetbe kerülhetnek. 
(Magyar Szociális Fórum)

MAGYAR KARÁCSONY AZ ÉGBEN

Aki még nem tudott róla, ám tudja meg, hogy amikor lent a földön megszólalnak a karácsonyesti harangok, odafönt a Mennyeknek Országában a legeslegfiatalabb angyalka megráz egy fényes aranycsengőt. Erre a jelre a mennyei palota nagy szárnyas kapui maguktól megnyílnak, s a mennyország összes népe illő sorban betódul a hatalmas kupolaterembe, ahol várja már őket Jézus Király karácsonyfája. Mikor mindenki együtt van már, akkor az Úr Jézus megadja a jelt, s a kiválasztott szentek sorjában meggyújtják a mennyezetig érő karácsonyfán az emlékezés gyertyáit.

Nagy tiszteltetés ám a gyertyagyújtók sorába kerülni s fontos hivatal. Mert ezen múlik, hogy kikről emlékezik meg a mennyország népe azon a karácsonyon. Mikor aztán a gyertyák már mind égnek, akkor az Úr Jézus intésére sorra járulnak az ég lakói a karácsonyfához, s ki-ki ráaggatja a maga imádságát. Ezeket az imádságokat aztán az Úr Jézus megáldja, s szorgos angyalok nyomban aláindulnak velük a földre, hogy szétosszák azok között, akiknek szólnak. Ezek a soha nem hiábavaló, de mindig beteljesülő imádságok a mennyek lakóinak ajándékai a földi emberek számára. Így ünnepelnek odafönt karácsonyt azok, akik közülünk eltávoztak, tudja azt mindenki.

De ebben az esztendőben szokatlan dolog történt odafönt az égben. Már egy héttel karácsony előtt hírvivő angyalok járták sorra a mennyország lakóit s tudatták velük, hogy Jézus Úr parancsára ebben az évben magyar karácsony lesz odafönt.

Ilyesmi még nem történt amióta világ a világ, hogy egyetlen nép javára tartsák az ünnepet s méghozzá egy olyan kicsike, maroknyi nemzetet tiszteljenek meg ezzel, mint a magyar. De Jézus Úr így látta illőnek s helyesnek, s így is történt.

Mikor aztán megszólaltak odalent a földön ma este a karácsonyi harangok, egy szeplős arcú, vézna kis angyalka, aki még egészen új volt odafönt, rendelkezés szerint kezébe vette a fényes aranycsengőt, hogy megadja vele a jelt. Azonban olyan ijedt és elfogódott volt szegényke a nagy megtiszteltetéstől, hogy nyomban el is ejtette a csengőt, amiből aztán egy kis bonyodalom származott. Padlót érve a csengő ugyanis élesen felcsengett egyszer, amitől a szárnyas kapuk nyomban nyílani is kezdtek. Mivel azonban a csengő nyomban el is hallgatott, a kapuk is abbahagyták a nyílást, és a kint várakozók számára csupán egy szűk kis rést hagytak, melyen keresztül csak a soványabbja tudott beférni, a kövérebbje nem. Az újdonsült kis angyalka pedig úgy megszeppent a maga ügyetlenségétől, hogy szégyenében nyomban elszaladt, s elrejtőzött a karácsonyfa lehajló ágai alá.

Az Úr Jézus, látva a bonyodalmat, maga vette föl a csengőt s megrázta jó erősen, amitől nyomban szélesre tárultak a kapuk, s a nép betódulhatott az égi kupolaterembe. Jézus parancsára széles kört hagytak szabadon a karácsonyfa körül az égi magyarok számára, akik utolsónak vonultak be, ünnepélyes elfogódottsággal, hogy elfoglalják a megtisztelő helyet. Mikor aztán mindenki együtt volt, az Úr Jézus megadja a jelt: gyúljanak hát ki az emlékezésnek lángjai a magyar karácsonyfán!

Elsőnek az ősz István király lépett a fához s néma méltósággal gyújtotta rajta az első gyertyát. Sorra követték az Árpád-ház tagjai, Hunyadiak, Zrínyiek, Rákócziak s a többiek mind, hosszú, hosszú sorban. „Pro libertate”, suttogta a nagyságos fejedelem, s Petőfi Sándor keze reszketett, amikor kinyúlt a márciusi ifjak emlékének gyertyája felé. S rendbe kigyúlt az egész magyar történelem, s ott ragyogott pazar fényben a mennyei palota közepén, egész világ csodálatára. S mikor már minden gyertya égett a karácsonyfán, előlépett öreg Csikay Gyuri, esett vállú hajdani kolozsvári cigányprímás, állához emelte kopott hegedűjét, s felsírt a húrokon a magyar „Mennyből az angyal…” De olyan szépen, olyan szívfájdítóan, hogy még az Úr Jézusnak is megkönnyesedett tőle a szeme, s ártatlan kicsi angyalkák a háttérben csupa gyönggyel sírták tele a padlót.

Majd az Úr Jézus jelt adott megint, s rangsor szerint István király lépett oda elsőnek a fához, hogy felaggassa rá a maga ajándékát, földi magyaroknak. Aranytekercsre írott áldásos imádság volt, súlya majd földig húzta le a gyönge ágat. Szent László vitézi erejét, Zrínyi Miklós bölcs megfontoltságát, Rákóczi Ferenc lelkes hitét s Petőfi Sándor lángoló szívét aggatta fára. Úgy megtelt rendre minden ág magyaroknak szóló magyar imádsággal, hogy mire a más nemzetségből valók sorra kerülhettek, már csak úgy roskadozott a fa a tehertől.

Sok-sok időbe került, míg a mennyeknek minden lakója odajárulhatott a karácsonyfa elé a maga ajándékával. Nemzet még ennyi imádságot nem kapott, amióta világ a világ! Mikor aztán az utolsó imádság is rajta csüngött a fán, az Úr Jézus megáldotta valamenynyit, s míg a sok nép vonulni kezdett újra kifelé a szárnyas kapukon, szorgos kis angyalok nyomban hozzáfogtak, hogy batyuba kössék a sok égi kincset, s alászálljanak vele kicsi Magyarhonba.

Végül aztán már csak az égi magyarok álltak ott még mindig a magyar karácsonyfa körül, imába mélyülten. Az angyalok elhordták már az utolsó ajándékot is, s a gyertyák is kezdtek csonkig égni, amikor az Úr Jézus szeme hirtelen megakadt valami fehéren, a roppant karácsonyfa alsó ágai között. Jobban odanézett s hát bizony egy kis angyalka köntösének a csücske volt az. Az újdonsült szeplős kis angyalka, aki elejtette az aranycsengőt, kuksolt ott még mindig nagy ijedten. Az Úr Jézus félrehajtotta az ágakat, s kézen fogva elővezette onnan a szeplős kis angyalt. „Hát te minek bújtál oda?” – kérdezte tőle mosolyogva. „Restellem magamat” – vallotta be a szeplős. – „Elfelejtettem volt azt a csengőt, lássa.” „Oh, hát te voltál az!” – nevetett az Úr. „Ne búsulj semmit, megtörténik az ilyesmi mással is. De téged még nem láttalak itt eddig. Mi a neved? Honnan jöttél s mikor?” „Katika a nevem s Budapestről jöttem – felelte a vézna, szeplős kicsi angyal – november negyedikén, Uram.

Néhány pillanatig mély-mély csönd volt a nagy kupolateremben. Az égi magyarok mind a vézna kicsi angyalkát nézték, s valamennyinek könnyes volt a szeme. Aztán Jézus szelíd hangja törte meg a csendet. „Isten hozott, Katika” – mondta jóságosan, s keze gyöngéden megsimogatta a kis szöszke fejet. „Aztán küldtél-e te is ajándékot Budapestre a tieidnek?” „Küldtem, Uram” – felelte Katika, s elpirult a szeplői alatt. „Aztán mit küldtél?” – kíváncsiskodott az Úr Jézus. „Szép ünnepi imádságot szüleidnek, kis testvérkéidnek?” A kicsi angyal képe még pirosabbra gyúlt. „Nem imádságot küldtem” – vallotta be szégyenkezve. Az Úr Jézus igen nagyon elcsodálkozott. „Nem-e? Hát mi egyebet lehet küldeni innen?” „Kenyeret” – felelte szepegve Katika. „Szép fehér égi kenyeret. Minden nap félretettem, amit nekem adtak itt. Hiszen én kapok még máskor is” – tette hozzá bizalmasan. „S ha nem, hát az se baj. De odalent Budapesten nincsen fehér kenyér, régóta már…”

Mély, döbbent csönd volt, szentek, angyalok pisszenni se mertek. Hiszen ilyesmi még nem történt emlékezet óta, hogy valaki kegyes imádság helyett kenyeret küldött volna alá a mennyországból.

Aztán az Úr Jézus lehajolt s homlokon csókolta a kislányt. „Jól tetted, Katika”, mondta halkan s lopva kitörölt egy tolakodó könnycseppet a szeméből, „sokszor a kenyér a legszebb imádság. Én is azt adtam egyszer az én népemnek, amikor lent jártam a Földön. Kenyeret.”

Valahol a meghatottan álló magyarok sorában egy öreg nagymamából kitört az elfojtott zokogás. Katika kitépte magát az Úr Jézus karjaiból, odafutott az öregasszonyhoz és két vézna karjával átölelte. „Ne sírj, nagymama!” – kiáltotta hangos, csengő angyalka-hangon, mely egyszeribe betöltötte az egész mennyországot – „Apuék nem éheznek többet odalent! A mennyei kenyér, amit küldtem, meglásd, eltart sokáig!”

Az Úr Jézus mosolygott. S mosolyától, bizony, akár hiszik, akár nem: kisütött a nap Magyarország fölött!



 Wass Albert (1908-1998)

Amerika Második Függetlenségi Háborúja

Nem, nem és nem! Te kiköltözöl??? (David Icke)

Emberek milliói veszítik el otthonaikat és kerülnek világszerte az utcára! Vegyük akkor végig. -Miért veszítetted el a házad barátom? -Mert nem tudtam fizetni a részleteket. -Miért nem tudtad fizetni a részleteket? -Mert elveszítettem a munkámat. -Miért veszítetted el a munkádat? -Mert a nagy bankválság...összeomlás...ninc
­sen ez..nincsen az...a cégem is csődbe ment... -És ki veszi el az otthonodat? -HÁT A BANKOK- AKIK OKOZTÁK EZT A PROBLÉMÁT!!! ÉS MI KIKÖLTÖZÜNK???? MÉGIS MIT MŰVELÜNK???