2013. január 27., vasárnap

Kezdünk kellően szegények lenni

A nyolcvanas években félig viccesen, de félig komolyan azt mondogattuk: ez a nép csak akkor fog fellázadni, ha megszüntetik a tévét vagy a villamosközlekedést. Tévéből azóta mindig csak több lett, de a közlekedés betalált: nemsokára jött a taxisblokád a benzin árával összefüggésben. Eddig ez volt az egyetlen országos szintű megmozdulás. Ha lesz még – márpedig előbb-utóbb lesz -, az is a mindennapok valóságából fog táplálkozni, nem ideológiákból.


Most egy 2013-as ózdi történetet, illetve városműködtetési helyzetelemzést mesélek el. Téved az, aki úgy gondolja, hogy marginális, és hogy őt nem érinti. Modell.
Mellesleg ha a nemzeti radikális erők valaha is kormányozni remélnek, fel kell készülniük az ilyesféle problémákra, amiket nem lehet zászlólengetéssel vagy akár esetleges önfeláldozással megoldani.

Az alaphelyzet egyszerű: a városban a Volán vállalat január elsejétől 28 százalékkal, vagyis drasztikusan csökkentette a helyijárati buszközlekedést. Azt, amely a korábbiakban fokozatosan amúgy is súlyosan redukálódott. Oka az, hogy az eddig a finanszírozására kapott állami források most hipp-hopp megszűntek, az önkormányzat pedig csóró, és nem tud adni.

Aki annyira okosnak képzeli magát, az most legyen okos, és osszon egy kis észt, mit kell tenni.

Más városokban is ilyesmi csökkentések történnek, de Ózdon a település szerkezetéből adódóan különösen súlyos következményekkel jár a lakosságra, mert a keskeny és hosszú völgyekben húzódó lakóterületeket elszakítja egymástól.
Már hónapokkal előre tudni lehetett ezt. Mégis csak akkor tudatosult a lakosságban, amikor tényleg nem jöttek a buszok.

Tanulság: a nép a szóból nem ért, hanem csak azt fogja fel, amit a bőrén tapasztal.


Ekkor kisebb csoda történt: a lakosság önszerveződésbe kezdett. Abban a városban, ahol egyetlen pofon nélkül lenyelték a tizenvalahány ezer munkahely megszűnését, az elcigányosodást, Benedek korábbi MSZP-polgármester és elképesztő pereputtya botrányait, a város vagyonának elpanamázását, mindent.

Tanulság: a szilvalekvár is robbanhat, ha megtaláljuk hozzá a megfelelő gyutacsot.


Nagyon hamar több mint háromezer aláírás gyűlt össze, ami itt rengetegnek számít. Aktivisták, szervezők emelkedtek elő. Olyan emberek, akik korábban soha nem foglalkoztak ilyesmivel.

Tanulság: igenis vannak embertartalékok.


A szervezés és az egész kis népmozgalom során az aktivisták folyamatosan hangsúlyozták, és be is tartották, hogy a közös fellépésnek nincs köze semelyik politikai párthoz. A rátenyerelni kívánókat elhajtották.

Tanulság: az emberek a pártokat nem annak tekintik, amiknek azoknak lenniük kellene, hanem hajráfradi, hajrávasas-jellegű öncélú ordibálási alkalomnak, valamint persze egy csomó karrierista terepének. Mihelyt valami valóban közös fellépéssel próbálkoznak, eltolják maguktól a pártokat.


A több mint háromezer aláírással delegáció ment a városvezetőséghez. Ott a fideszes főemberek arroganciával és cinizmussal fogadták őket. Kétségbe vonták, hogy a delegáció tényleg a lakosságot képviselné, és hogy valós igény lenne a korábbi járatsűrűségre. Pedig tudván tudták, hogy dehogyisnem.

Tanulság: a Hatalom sok esetben azért arrogáns, mert így próbálja leplezni, hogy be van szarva.


Közmeghallgatást, lakossági fórumot a városvezetőség nem szervezett. Pedig ha van közügy, akkor ez az.

Tanulság: a politikusoknak az úgynevezett demokrácia kizárólag és csakis annyi, hogy „végre én ugatok, nektek kuss”.


Önkormányzati ülésen újabb delegáció jelent meg. A városvezetőség taktikát váltott, már nem vitatta a megjelentek legitimitását, és nem cinikusan, hanem szőrmentén állt a témához. Álláspontjuk lényege az volt: „majd”. Ez a majd persze nem-et jelent, és ez fokozatosan ki is fog derülni...
De egyelőre megmentette a helyzetet. Már amennyire lehet.
Több busz nem lesz. Feszültség lesz, ami egyre növekszik.

A fideszes városvezetés lapít és túlélésre játszik. Pedig most ebben valóban nem sárosak. A központi kormánypénz az, ami kiesett, és ami miatt ilyenképpen és sok egyéb módon romlik a helyzet. Nyugodtan megmondhatnák. Nem mondják meg, mert ahhoz őszintének kellene lenni. Ahhoz viszont nincsenek hozzászokva, nem az ő elemük, eszükbe sem jut.

Meg kellene mondani, hogy nincs pénz az országban, miért nincs, hová tűnik.

A lakosság elsöprő többségének is messze túl van a horizontján, hogy ilyen összefüggéseken rágódjon. Annyit látnak, hogy egyre kevesebb ez meg az meg amaz van, lepusztulás folyik, és sorra megkérdőjeleződik minden olyannak a megléte, ami korábban a természetesség szintjén tartozott a mindennapi létezéshez.

Ha megkérdezzük, hogy hová tűnt és tűnik el a rengeteg pénz, ami korábban megvolt a buszokra (egészségügyre, oktatásra, stb), Ózdon – de nemcsak itt – három típusválasz várható:
  1. Ellopják a politikusok, de különösen X és Y és Z aktuálisan uralkodó politikus, hülyeorbán, hurráemeszpé! (Az ilyet válaszolóknak hiába van némi igazuk, de a legbutábbak, viszont nagyon sokan vannak.)
  2. Elmegy cigányajnározásra. (Ebben már több a realizmus, Borsodban a mai ínségesnél is ínségesebb időkben is számlálatlanul röpködnek a százmilliók és a milliárdok a cigányokra.)
  3. Azért nincs pénz, mert a háttérhatalom globalista szivattyúja üzemszerűen kipumpálja a gyarmattá alázott Magyarországból. (Egyre többen ismerik fel, hogy ez a lényeg.)
Keserűen azzal ironizálunk, hogy azért nem lázadtunk fel eddig, mert még mindig nem vagyunk elég szegények. Nos, kezdünk már... És akkor az autóbuszt hiányoló ösztönös, de könnyen elemi erejűvé berobbanható népmozgalmak akár napok alatt elsöpörhetik a pártosdi-bohóckodást a sok piócával és hiénával, és azonnal, direktben kerül fel a kérdés, hogy hová lesz a pénz. De akkor már nem lesz mellébeszélés.


Freca

A Nyugat újból gyarmatosít

A gender-elmélettel a Nyugat újból gyarmatosítja a világ többi részét – ez a vészjelző megállapítás az egyik végkövetkeztetése a Van Thuân bíboros Nemzetközi Megfigyelőközpont jelentésének. A keresztények feladata, hogy küzdjenek a kihívás ellen. Fellépésük párosuljon mély hitélettel, megújult missziós tevékenységgel - mutatott rá Giampaolo Crepaldi trieszti érsek, a központ elnöke.
Az egyház társadalmi tanításának terjesztésével foglalkozó Van Thuân bíboros Nemzetközi Megfigyelőközpont 2011-re vonatkozó jelentését január 26-án Triesztben mutatta be a központ elnöke, Giampaolo Crepaldi érsek. A jelentésből kiderül, hogy az „emberi természet gyarmatosításának” jelensége óriási felforgató erővel gyakorol nemzetközi nyomást a kormányokra: változtassák meg hagyományos törvényalkotásukat az élet továbbadásáról, a családról és az életről elsősorban a latin-amerikai országokban.
Crepaldi érsek Argentína esetét hozta fel példának. 12 hónap leforgása alatt a keresztény hagyományokkal rendelkező nagykiterjedésű dél-amerikai ország legalizálta a mesterséges megtermékenyítést, törvényesen elismerte a gender-elméletet és módosítva a polgári jogot engedélyezte a béranyaságot. Egy év elég volt ahhoz, hogy alapjaiban forgassák fel az egész argentin társadalmat, mellőzve az „emberi természet” fogalmát. Az első gyarmatosítás, számos negatív szempontja mellett a fejlődést szolgálta. Ez az újabb nyugati gyarmatosítás azonban a semmit exportálja – fejtette ki Crepaldi érsek.
A gender-elmélet a fejlett országokban szinte egyáltalán nem ütközött ellenállásba, ma már állami iskolákban is oktatják anélkül, hogy különösebben tiltakoznának ellene. Új jelenség, hogy az elméletet módszeresen exportálják a gazdaságilag fejlődő és a szegény országokba is.
Alattomos ideológiáról van szó, amely a Nyugat dogmájára, az „egyéni jogokra”, továbbá egy állítólagos egyenlőségre hivatkozik nem nélküli, azaz elvont nemiséggel rendelkező személyek között. Ez az elmélet az egész társadalmi szerkezet szétzúzásához vezet.
Miért éppen Latin-Amerikát veszi célba az új gyarmatosítás? – tette fel a kérdést Crepaldi érsek. A főpásztor szerint az ősi keresztény hagyományokkal rendelkező európai földrész erősen szekularizált és számos országa, mint például Hollandia, Franciaország, Anglia, Spanyolország, továbbá újabban Horvátország törvényhozása engedélyez olyan gyakorlatokat és magatartásokat, amelyek homlokegyenest ellentétben állnak a természetes erkölcsi törvénnyel.
A kereszténység másik fontos központja Latin-Amerika, ahol a keresztény hagyományok idáig megakadályozták az erkölcsi értékek teljes szekularizálását - a számokat tekintve talán itt él a legtöbb katolikus. A legtöbb latin-amerikai államban a törvények még védelmezik az életet és a házasságon alapuló természetes családot. A gyarmatosításnak ez az új formája a nihilista nyugati gondolkodásmód terméke, amelyet minden erővel Latin-Amerikába kívánnak exportálni. A Nyugat egykor klasszikus értelemben, ma pedig kulturális szinten gyarmatosít. Olyan mentalitást kínál fel, amely ellenkezik a természetes erkölcsi törvénnyel és azt sürgeti, hogy az ún. „maradi” országok is végre lépjenek az általuk „haladásnak” minősített útra.
Ebben a helyzetben, amelyet a pápai Tanítóhivatal is többször elítélt, a keresztények feladata, hogy kulturális szinten küzdjenek a kihívás ellen. Kötelezzék el magukat a törvényhozás és a politika terén is. Természetesen küzdelmük csak akkor lesz eredményes, ha mély hitélettel, megújult missziós tevékenységgel párosul, amelyet ma új evangelizációnak nevezünk – mutatott rá Giampaolo Crepaldi.
Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

Gazdag István: Mentális rabszolgaság

Valójában a rabszolgaságot sohasem törölték el, csak átalakult és alkalmazkodott a modern korhoz, hogy elfogadhatóbb és „kifizetődőbb” legyen egyik vagy másik ideológiára támaszkodva. A történelem folyamán egy felsőosztály mindig is uralta az alsóosztályt, és ez ma sincs másként. Mostanra a fejlődő országok migránsai váltak a fejlett országok rabszolganépévé, és a legrosszabb az, hogy önszántukból.
Egyáltalán min osztoznak a máshonnan érkező modern migránsok a régi idők rabszolgáival? Meghódított országokból származnak, volt gyarmatokról és más kevésbé fejlett, vagyis a Nyugaton kívül „haladó” civilizációkból. Gyökértelenek és egy számukra idegen kultúrába csöppentek, ahol ráadásul – relatíve – még szegényebbek, mint otthon voltak. Alávetettségük ugyanis nemcsak gazdasági, hanem szükségképpen szociális és kulturális is. Márpedig éppen ez a probléma: ha el is fogadhatják a logikus és objektív gazdasági alávetettséget, hogyan is fogadhatnák el a kulturális és társadalmi vazalluslétet egy modern, egalitárius és liberális kontextusban?
Még rosszabb, hogy a migráns valójában ugyanazt az ideológiát vallja, mint a felsőosztály – minél többet akarni minél olcsóbban – , ami lehetővé teszi ezt az önkéntes rabszolgaságot, a migráció pedig a szabadság illúziójaként törvényesíti a rabszolgatartó ideológiát a migránsok mentalitásában. Így aztán egészen addig, amíg az alsóosztály is a Földgolyó globalizáló látomását hajszolja, az érdekei miatt par excellence globalista felsőosztálynak nincs miért aggódnia, hiszen a rabszolga ugyanazt a logikát követi, mint a rabszolgatartó. Elhagyva szülőföldjét egy gazdasági és társadalmi infrastruktúra tekintetében fejlettebb országért, a migráns magát a civilizációs tény lényegét árulja el, amely a kultúra, a társadalom és a gazdaság kohézióját implikálja, és egy olyan gazdaságot fog keresni, amely nem a kultúrájából való, radikálisan szétválasztva a két területet.
A bevándorlás globalizálása megfosztja tehát a begyökeresedett szegényt (legyen akár bevándorló, akár őshonos) minden kulturális tőkéjétől. A bevándorló elveszít mindent, ami a saját kultúrájából megmaradt neki, amikor elindult, hogy egy másik civilizációban telepedjen le, amelynek a gazdasága törvényszerűen egy másik kultúrát feltételez. Ami az őshonos alsóosztályt illeti, ugyancsak elveszíti mindenét, amit még megtarthatott befogadó kultúrájából, mivel a modern világ számára a begyökeresedés már csak egyszerű gazdasági érték. Ily módon a mesterségesen kiváltott és táplált világcsavargás (globalizált neonomadizmus) az eredeti kultúrák elértéktelenedésének szinonimájává vált.
Miközben a felsőosztályt természetes érdekközössége forrasztja össze, az alsóosztályt egy uralmi ideológia egyesíti a felsőosztály által alkalmazott moralizáló zsarolás révén, elvéve tőle mindent magából a lényéből, erkölcsi bunkósbotként használva a mássággal szembeni „toleranciát”, a „multikulturalizmust”, a szüntelen bűnbánatra való apellálást a történelem úgymond „legsötétebb órái” (fasizmus és nácizmus) miatt. Ez az ideológia érzéstelenít minden kulturális büszkeséget és minden begyökeresedési kísérletet, vagyis de facto minden harciasságot a globális gépezet ellen, amely felőrli a népeket és sajátságos identitásukat.
Az új rabszolgatartók tehát kényükre-kedvükre mozgósíthatják ezt a tartalék hadsereget, amelyet a tömeges bevándorlás alkot a nagytőke számára, egyre inkább „proletarizálva” ugyanakkor a középosztályt is a tömegtájékoztatási eszközök mint új Sztálin-orgonák által terjesztett ugyanazon moralizáló ideológia nevében. A felsőosztály egyébként nem elégszik meg a kultúrák tagadásával, hanem ezeket a sajátjával helyettesíti, amely joggal tekinthető egyfajta kulturálatlanságnak. Egy szabványosított építészeti stílus elterjesztése ily módon lehetővé teszi az alsóosztály által kényszerből elfogadott lakókörnyezetnek a globalista és ultraliberális ideológiához való alkalmazkodását, egyúttal fokozatosan megszüntetve minden kötődést a begyökeresedett kultúrával szerves egységet alkotó környezethez. Mivel a hazafiság eleve feltételezi az ország megvédését, amely mindig „a világ legszebb országa”, a dekulturalizáló globalizmus lerombolja az országhoz való esztétikai és érzelmi kötődést, hogy az uniformizált építészeti és városi környezet révén könnyebben elfogadtassa uralkodó logikáját. Egyfajta ideológiai alapú kulturális lobotómiához asszisztálunk, amelynek eredményeként a rabszolgákat tökéletesen konformizálják.
Ennek a dekulturalizáló ideológiának, úgy tűnik, az a célja, hogy lerombolja a kulturális identitások gazdasági, szociális és politikai érvényességét, ehhez pedig a kulturális és politikai patriotizmust baljós etnocentrizmussal, kirekesztő rasszizmussal, nacionalista egoizmussal azonosítja, szüntelenül a történelem „legsötétebb óráival” példálózva. Valójában arról van szó, hogy végső soron megsemmisítsék a nemzetek kulturális, politikai, sőt állami központjának fogalmát. Így a politikai, erkölcsi, társadalmi és kulturális hatalmi jogosítványokat delokalizálják és az államon kívüli intézményekre ruházzák át.
A globalista felsőosztály ideológiája mindent manipulál, szigorú ellenőrzés alatt tartva a kulturális identitásokat, és annak érdekében, hogy kordában tartsa őket, kétféle típusú, egymást kiegészítő módszerhez folyamodik. Egyrészt privilegizált, ugyanakkor viszont leszűkített és zárt gazdasági terekbe határolja be a kultúrát, azonnali gazdasági érdekek, elsősorban a nemzetközi tömegturizmus szolgálatában. Másrészt „nivellálja a valóságot”, horizontálisan a régi történelmi városokat fojtogató lélektelen urbanizmussal, vertikálisan a régi nemzeti identitásokat legyaluló nemzetközi szórakoztatóiparral (televízió és reklám).
Egykor a rabszolgák a lábukon hordták láncaikat, és minden egyes lépésnél megérezték a súlyát. Manapság a fejekben vannak láncok: kevésbé fájdalmasak ugyan, de sokkal nehezebb lesz tőlük megszabadulni. Ez is és különösen ez napjaink totalitarizmusa. Márpedig a totalitarizmus alapvetően különbözik a diktatúráktól és zsarnokságoktól: a totális uralom az egyetlen rendszerforma, amellyel nem lehet együtt élni.
MD 2013. I. 27.

MAGYAR MESE: A CSODACSERÉP

Volt egyszer, hol nem volt... úgy kezdődik, mint egy mese és úgy végződik, mint már annyi minden Magyarországon, azaz sehogy.
"Világszintű érdeklődés mutatkozik a hagyományos napelempaneleknél 20-40 százalékkal több energiát termelő magyar fejlesztésű napelemes tetőcseréprendszer iránt – számolt be a Világgazdaság. Tóth Miklós találmányának különlegessége, hogy a napelemes cserép beilleszthető az eredeti cserép helyére, nem igényel külön tartószerkezetet, súlya a hagyományos cserépének csupán egyharmada.
Egy családi ház teljes áramellátásához 100–300 cserép szükséges, amelyek akár egyesével is megvásárolhatók és beépíthetők, így az alkalmazás nem jelent egyszerre nagyobb kiadást. A rendszer a felületébe integrált fűtőszálaknak köszönhetően leolvasztja a havat, illetve beépített akkumulátorral is rendelhető.
Forgalmazása iránt eddig több mint 30 országból érdeklődtek, többek között Ausztráliából, az Egyesült Államokból, Mexikóból, Németországból, Ausztriából, Szlovákiából, Hollandiából, Belgiumból, valamint a Dél-afrikai Köztársaságból. Kaliforniában és Németországban mintaházat, Mexikóban állami nyugdíjasfalut építenek a találmány felhasználásával.
A napelemes tetőcserepeket Harsányban fogják először gyártani, ahol már épül az üzem az önkormányzat által jelképes összegért felajánlott 3 ezer négyzetméteres területen. Amennyiben a hiányzó összeget sikerül előteremteni, úgy november végén megkezdődhet a gyártás. A 600 milliós beruházással épülő üzemben évi 1 millió cserepet állítanak majd elő."
-írja lelkesen mindezt az Ingatlanmagazin 2009-ben. Aztán, mégsem indul be a gyártás, mert pénz helyett csak igéretek vannak, amiből kis országunkban sosincs hiány, de általában utánuk csak műsorszünet következik. Így megy ez 2012-ig, amikor úgy tűnik hogy meglesz a szükséges tőke a magyar csodacserép gyártásához:

"A gyártás beindítása nem egyszerű feladat, hisz egy gyár telepítése komoly tőkebefektetést igényel. Ez esetben is a feltaláló jó két évnyi szorgalmas és kitartó munkájának és rengeteg tárgyalásnak, szponzorok felkutatásának köszönhető, hogy beindul a gyártás 2012. júliusában. Erre a célra az uniós pályázaton 46 millió forintos támogatásban részesült a projekt."

-írja az Építinfo 2012 tavaszán. A youtubon is megjelenik a magyar csodacserép:


Ők számíthatnak ránk...
...Gyártás azonban tovább sincs és annyit sikerült megtudnom (utánanéztem, mert a házikómra is felraktam volna néhány ilyen cserepet), hogy már valószínűleg nem is lesz, mivel ismét elkószálódott az a fránya befektetési tőke. Miért is ne, hiszen manapság ha valakinek Magyarországon felesleges milliói vannak, nem az iparba fektet be és főleg nem a hazai iparba, ahol a nyereség minden csak nem garantált, hanem inkább a svájci frank, norvég korona, arany vagy az 5%-os euró-államkötvény relatív biztonságát keresi. Az ilyen jellegű többszázmilliós befektetést, ami egy tényleg magyar és egyben exportálható termék gyártását valósíthatná meg, az államnak kellene támogatni, például hosszútávú és alacsony kamatú hitellel. Nálunk sajnos ez nem megy, mert ugye "autógyártó hatalom" akarunk lenni meg ilyesmi, ami azt igényli (olyasmi egyebek közt, mint a neoliberális munkatörvény vagy a békasegge alatt tartott munkabérek), hogy az állami támogatások inkább a multicégek felé legyenek irányítva.

Mindeközben, a legnagyobb amerikai vegyipari cég, a "Dow Chemical" már beindította az Egyesült Államokban a saját (?) napelemes tetőcserép gyártását és értékesítését. Hogy ez mit jelent, azt nem tudom, de nagyon úgy tűnik hogy a világszabadalmas magyar napelemes tetőcserép gyártása magyar embernek már nem igen fog munkát adni. Volt egyszer, de mégsem volt...


- A tetőcserép képek a magyar feltaláló eredeti honlapjáról vannak -


Szélvéső