2014. július 31., csütörtök

Tíz 2014-et idéző Orwell idézet

Drifting
Forrás: Justin King | The Anti-Media
George Orwell a modernkor egyik legismertebb kritikusának számít. Némelyik gondolata, bár több mint száz évvel ezelőtt fogalmazódott meg, arra enged következtetni, hogy értette, merre halad az emberiség.
1. „A mi korunkban nem lehet távol maradni a politikától. Minden ügy politikai ügy, a politika maga pedig egy rakás hazugság, terelés, ostobaság, gyűlölet és skizofrénia.”
Manapság sokan dugják a fejüket a homokba, ami a politikát illeti. Akármennyire is próbáljuk kerülni a kérdést, azok a politikai döntések, amiknek részvételéből megpróbáltunk kimaradni, előbb utóbb megjelennek az ajtónk előtt.
"Legközelebb már azon vesszük észre magunkat, hogy a tévén keresztül is figyelnek minket!"
“Meglátod, a végén még a tévén keresztül is figyelni fognak minket!”
2. „Az összes háborús propaganda, a kiabálás, a hazugságok és a gyűlölet, kivétel nélkül olyan emberektől származnak, akik nem vesznek részt a harcban.”
Egy-egy katonai intervenció előtt, az esti híradót nézve, számos „szakértőt” és politikust hallhatunk, akik olyan városok megtámadása mellett érvelnek, amiknek a nevét éppen hogy csak megtanulták kimondani. Amikor a golyók elkezdenek repülni, a háborúért kiáltók továbbra is a stúdiók biztonságából adnak percre kész tudósítást a távoli városokban folyó vérontásról, miközben hadiipari részvényeik árfolyama az egekbe szökik.
3. „Háború egy idegen ország ellen kizárólag akkor történik, amikor a pénzosztály úgy gondolja, hogy profitálni fog belőle.”
Bár egyeseknek nehéz lehet szembenézni vele, sajnos az idézet nagyon is igaz. Elegendő megnézni, hogy kinek származott előnye az Egyesült Államok legutóbbi háborúiból, és Orwell idézete életre kel.
4. „Az objektív igazság fogalma fokozatosan eltűnik a világból. A hazugságok történelemmé válnak.”
Történelemkönyv gyűjteményemet nagy becsben tartom. Van iraki történelemkönyvem, ami leírja Saddam Hussein 1991-es győzelmét az Egyesült Államok felett. Három olyan történelemkönyvem is van, három különböző országból, ami azt állítja, hogy az érintett ország egyik állampolgára volt az első ember, aki sikeres repülést hajtott végre. Tudjuk, hogy bizonyos nagyhatalmú országok közös megegyezéssel hagyják, hogy bizonyos tények feledésbe merüljenek, és ez a tendencia az idő előrehaladtával egyre erősödik. A történelmet a győztesek írják, és soha nem kérdezik meg tőlük, hogy az igazat írták-e.
5. „A megtévesztés korában az igazmondás forradalmi tettnek számít.”
A jövő forradalmait nem golyókkal és robbanószerekkel, hanem a világot bejáró információkkal vívják. (IJ: Az emberiség megtévesztése is ugyanezzel a módszerrel történt, így tulajdonképpen az eszközök nem változtak.)
6. „Az újságírás lényege megírni, amit valaki nem akar nyomtatásban látni. Minden más, csupán propaganda.”
Amikor egy cikk senkit sem dühít fel, az nem egyéb, mint üres fecsegés. Manapság a legtöbb hírnek nevezett történet nem egyéb, mint hivatalosnak hangzó reklám.
7. „Az igazi életben mindig az üllő töri szét a kalapácsot…”
Nem az a fél a végső győztes, aki a legnagyobb kárt képes okozni, hanem az, aki a legtöbb kárt képes elszenvedni és mégis kitartani. A történelem tele van olyan példákkal, amelyben egy hadsereg megnyerte a csatákat, de elveszítette a háborút. (IJ: Az emberiség ellen 6000 éve folyó háború kimenetele pedig már 2000 éve eldőlt a Golgotán. Mára csupán személyes csaták maradtak.)
8. „A nacionalista nemcsak nem helyteleníti a saját oldala által elkövetett atrocitásokat, de hihetetlen kapacitással képes meg sem hallani azokat.”
Haditha, Panjwai, Maywand kerület, Mahmudiyah. Ezek a nevek valószínűleg a legtöbb olvasónak semmit sem jelentenek, míg a Bengázi elleni támadásról valószínűleg mindenki hallott. A legfőbb különbség, hogy az első négy esetben a brutális támadást végrehajtók amerikai zászlót viseltek a vállukon.
9. „A szólás, az írás és a tettek szabadságát veszélyeztető tényezők, bár önmagukban apróságnak tűnhetnek, összességükben azonban az állampolgárok jogainak semmibevételét eredményezik.”
Minden egyes nap a cenzúra valamilyen új formája születik, amit sokan vállrándítással fogadnak, azt gondolva, hogy úgyis csak egy kisebbséget érint. Mire felfogják, hogy a kritika kifejezésének lassan minden formája lehetetlenné vált, már túl késő lesz. És ezzel elérkeztünk Orwell legkeményebb megállapításához.
10. „Ha szeretnénk képet kapni a jövőről, képzeljünk el egy csizmát, amint egy ember arcára tapos – állandóan.”
Miután sikerült nacionalista érzelmeket táplálni a népbe és a folyamatosan változó és bővülő ellenségképpel szembeni védelem infrastruktúrája a helyére került, az emberek már nem lesznek képesek visszaszerezni a szabadságukat. Mire minden darab a helyére kerül, nemcsak a szabadság visszaszerzésének lehetősége, de az ehhez szükséges akarat is szertefoszlik. Az olvasók imádni fogják Nagytestvért.
„Ha szeretnénk képet kapni a jövőről, képzeljünk el egy csizmát, amint egy ember arcára tapos – állandóan.”
„Ha szeretnénk képet kapni a jövőről, képzeljünk el egy csizmát, amint egy ember arcára tapos – állandóan.”

„Ha ti megmaradtok az én beszédemben, bizonnyal az én tanítványaim vagytok; és megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.” János 8:31-32


http://idokjelei.hu/2014/08/tiz-2014-et-idezo-orwell-idezet/

Európáról

Itt élünk Európa közepén, csodás hegyek között, tulajdonképpen egy hatalmas tálban. A Kárpát-medence egyfajta szerelmes hely nekem, itt jó élni, ismerem néhány táját (sajnos, nem jártam mindenhol). Magyarország a Haza, az otthon, a testvéreim, ismerőseim otthona, a közös ősök nagy világa, ahol számos történelmi- és irodalmi alak élt, alkotott. Létrejött ezen a földön egy csodálatos kultúra, amely kitörölhetetlen Európa kultúrájából, de az egész világ kultúrájából sem lehet kivetni; masszivitásában csodálatos, megkerülhetetlenségében van egy aprócska fenségesség, hogy csak finoman fogalmazzak.
   Több mint ezer éve itt élünk, mi magyarok, tesszük-vesszük dolgainkat, komoly szenvedésben van részünk Mohács óta – ez egy tény. Akárhogy is számolom, közel ötszáz esztendő óta tapossák a fejünket egyre lejjebb, átjárnak rajtunk csenevész és csőcselék hadak; gondolatunk éppen ezért mindig a szabadság, a tisztaság, a szeretet, a testvériesség felé fordult. Nagy alkotóink művei mind ezekről szólnak. Éltek itt már tudósok, költők, írók, rendezők, színészek, politikusok, különböző orvosok, forradalmárok, s ezek némely esetben a valóságban is találkoztak, tehát egy költő nyugodt szívvel lehetett forradalmár, és fordítva, de egy orvos is lehetett politikus, ha összeegyeztethető volt elveivel, munkájával, szabadidejével.
   Elsősorban most nem kifejezetten a magyarságról értekeznék, noha egyik legkedvesebb témám a Nemzet „ügye”, vagy még szebben: „Szent ügye”…
   Úgy általánosságban Európáról szólnék… Erről az öreg kontinensről, ahonnan számos újítás, megoldás, gondolat, művészeti remekművek keltek szárnyra, hogy majdan behálózzák az egész világot. Európa egy rendkívül jó és tiszta kontinens volt néhány száz évvel ezelőtt. Voltak itten királyok és szolgák, kézművesek és parasztok; városokban tömörültek emberek, de leginkább a földet tekintették értéknek; egyébiránt ma is ez az igazi érték. Eltelt néhány évszázad, olykor sűrűsödött az élet, elég volt néhány évtized, és változások, úgynevezett törések jöttek létre az itt fellelhető kultúrán, Európa testén. Szétszakadt az egyház, amelyért egy igen érdekes faj felel. Ez volt az első olyan tett, amelyért súlyosan meg fognak még lakolni ezek az emberek, hiszen a keresztényi értékrendeket rúgták fel, hamisították meg, s így létrehozták a protestáns egyházakat. Ezzel megbontottak egy szellemi egységet, egy csodálatosan felívelő gondolatokkal megrakott áhítatos fohásztengert, hogy a két, majdan több táborra szakadt európai lakosság még véletlenül se találjon közös nevezőt. Súlyos merénylet volt Jézus tanai ellen, márpedig ő volt az egyetlen olyan ember a földön, akinek tanításait maradéktalanul be tudom fogadni.
   Országok lutriszerűen választottak maguknak egyházat: az egyik református lett, a másik evangélikus, a harmadik maradt a katolikus anyaszentegyháznál, és így tovább, variálták a dolgokat, szájíze szerint imádhatta mindenki Istent. Ez így furán hangozhat, talán egyesek nem is értenek ezzel a gondolatmenettel egyet, azonban nem szabad elbagatellizálni a dolgot: pontosan ez történt Európában.
   Ezekért a dolgokért ki/kik lehetnek a felelősek?
   Mesés kérdés, érdemes jól körüljárni a témát, hogy el is jussunk egy pontra, ahol világosabban, élesebben láthatjuk a képet alkotó kontrasztokat. A felelősök hada úgyszólván óriási, több fronton is harcok dúltak, az egyik tábor lerontotta értékeit, a másik új alternatívát kínált, természetesen külső segítséggel. Amolyan összeesküvés-elmélet a magyarázat, noha ez a szó nálam sosem talált igazán befogadásra. Összedugták a fejüket az okosok, kiötöltek néhány gondolatot, majd az eszmék bombáját meggyújtva, a háttérbe húzódva szemlélték a rombolást.
   Elsősorban arról, hogy némelyek kiábrándultak a katolikus egyházból, arról tehetett a pápa, nem is egy, aztán az úgynevezett vezetőség, és úgy általánosságban az egész egyház. Ha valamit vagy valakit nem szeretnek, nem találnak benne semmi értéket, arról elsősorban éppen az adott dolog tehet. (Itt megjegyezném, hogy az „antiszemitizmust” a zsidók maguknak köszönhetik!) Jött néhány pápa, és üzletet csinált a vallásból, burkolt módon, majd egyre hivalkodóbban, különböző cetlik megvásárlásával bűnbocsánatot lehetett nyerni… Felettébb dőre, ostoba cselekedet volt ezt megtenni, de akinek az üzlet a mindene, erkölcsről nem szeret értekezni, figyelembe sem veszi. A katolikus vallást, amely az őskeresztényi szeretetre épül, s amely Jézus tanait tette meg alapkövének, nemes egyszerűséggel beletaposták egy büdös, undorító sárba. Gyöngyök, melyeket a disznók közé vetettek…
   Ezen a ponton jöttek Husz Jánosok, és szépen alapítottak egyházakat, leegyszerűsítve a miséket, a papoknak szabadságot adtak, templomaiknak puritán ruházatot szabtak. A latin helyett az adott ország nyelve lett a mérvadó az istentiszteleteken; többek között ilyen fogásokkal csábították át a katolikusokat a reformátusok. Egyik-másik gondolattal így kívülről, valamint néhány száz év távlatából egyet tudok érteni, csakhogy azokat az újításokat a katolikus egyháznak már régen meg kellett volna tennie.
   Európában gyűrűzött a fekália, jöttek a vallásháborúk, amikor a különböző egyházak uralkodói egymásnak estek, s a drága vér csordogált a kontinens földjén, ahol a kultúrának kellett volna virágokat teremnie. Ehhez aztán hozzájött, hogy felfedezték a Föld számos kontinensét, új harctereken lehetett vívni elvtelen csatákat; az amerikai kontinensen borzalmas módon ki lehetett irtani az őslakosokat, aztán emberkereskedelemre adhatta fejét az Európából elszármazó gazember, és így tovább… Mindent meg lehetett tenni: az indiánokra nem volt szükség, hiszen azok szabadságukban megtagadtak mindenfajta idegen uralmat (helyesen!), a rabszolgatartás pedig újabb méreteket ölthetett, hiszen a profit, a pénz hatalma óriásira duzzadt. Amerikát elárasztották Afrikából elhurcolt néger férfiakkal és nőkkel, ezek az emberek hihetetlen munkabírásuknak köszönhetően, valamint tökéletes testfelépítésüknek hála el tudták végezni a legborzalmasabb munkákat is. Földet műveltek, bányákban robotoltak, vasutakat építettek…
   A kegyetlen népirtók, a kérlelhetetlen rabszolgatartók mind Európából származtak, egy olyan földrészről, ahol azelőtt virágzó kultúra hirdette az ember csodálatosságát, ahol a humánum, az emberi szakrális értékek számítottak mérvadónak; hirtelen, egészen rövid idő alatt a pénz lett az egyetlen érték, az úgynevezett valódi érték, és mindenféle sehonnai alakok óriási vagyonokat harácsoltak össze. Tették mindezt a hatalom nevében, az emberi hatalom nevében, amely immár semmiféle kapcsolatot nem tartott a Jóistennel. Ha azt írtam fentebb, hogy Európában gyűrűzött a fekália, akkor ezen a ponton már azt kell írnom: a töménytelen mennyiségű szenny az újan felfedezett kontinensekre zúdult. Ember ember felett uralkodott, tulajdonaként tartott számon néhány másik embert, és felháborodással fogadták, terrorral vetettek véget egy-egy lázadásnak, márpedig azok törvényszerűen bekövetkeztek olykor-olykor.
   Az ipari forradalom aztán kicsúcsosította, kristályossá változtatta az emberiség bensőjében kavargó pénzéhséget: gombamód nőttek ki a földből a gyárak, emberek gazdagodtak meg néhány esztendő alatt, oly módon, hogy egész sereg ember enni alig tudott, mert a munkáért aprópénzt szórtak közéjük. Munkaidőt találtak ki, számos kötöttséget vezettek be azért, hogy megtörjék az amúgy is eltévelyedett embert!
   Egyszerű kérdés: kik azok az emberek, akiknek mindenük az üzlet, a pénz az ő bálványuk? Ha erre a kérdésre valaki megkapja a választ, máris megtudja, kiknek állt érdekében Európát alig egy-két évszázad alatt lealacsonyítani, teljesen ledöngölni, hogy egy erkölcstelen, ostoba földrész legyen. A vallás szétzúzásán keresztül aztán könnyedén, játszva juthattak előrébb a külső gazemberek, akik nem is voltak európaiak; mindig a háttérből adták előre bomlasztó eszméiket, ők szervezték a forradalmakat, ők bombázták szét a nemesi, majd a királyi családokat. Teljesen érthető, hogy kik miért akarták lerombolni az európai értékeket. E földrész szakrális népcsoportjai boldogan éltek, közhelyesen fogalmazva itt virágzott a kultúra vastagon, a királyok boldog nemzeteket irányítottak, a gazdagság kézzelfogható volt. Egy ilyen egységes, jól működő rendszert azért kellett tönkre tenni, hogy a saját uralmuk alá hajthassák, megtörve az ellenállást. Az egyház mindjárt jó példa erre, hogyan kell az egységet több felé törni… Aztán üzletet teremtettek mindenből, az emberi életet pénzzé lehetett tenni, megjelent a kapitalizmusnak nevezett téboly, ahol már nem a föld számított a hatalom alapjának, hanem a tőke.
   Szépen lassacskán az emberi erkölcs, amely Jézus tanításaira épült, repedezni kezdett, majdan apró porszemekké zúzódott; az idegen, háttérben rejtőzködő népcsoport malmai megőrölték. A történelem úgy tanítja, Európában megindult a fejlődés, a felvilágosodás korszaka köszöntött be, s éppen ez a korszak alapozta meg azt a dekadenciát, amely napjainkban tetőzik be. Az én meglátásom szerint, körülbelül az elmúlt háromszáz év rombolta le a legtöbbet az európai kultúrából, pontosan azért, hogy az egykoron nagyszerű kultúra felett hatalmat gyakorolhassanak messziről jött álnok akarnokok.
   Balzac a XIX. század első évtizedeiben megfogalmazta regényeiben, hogy az erkölcstelenség behálózza Párizst és Franciaországot, regények során keresztül taglalja, hogyan, milyen módon verik az éket az egészséges társadalom óriási sziklájába. Végigvezette a parasztságon keresztül a művészvilágig a dekadencia minden apró részletét; többek között ő írt először arról, hogy a könyvkiadás milyen aljas üzletté korcsosodott, megölve ezzel a művészetet. (Hangsúlyozom: 1830-40 környékén jelentek meg a művei, 170-180 évvel ezelőtt!) Balzac jutalma elmarasztalás volt: kritizálták, hogy miért kell ilyen élesen megfogalmazni a társadalom hiányosságait, betegségeit!
   Az igazságról írni, szólni nem helyes cselekedet, mert sérti a háttérből munkálkodó alakok önérzetét, valami módon veszélyezteti álnok munkájukat.
   Nem egészen kétszáz évvel ezelőtt is botrányos állapotok uralkodtak Európában. Az emberek felvettek egy magatartásformát, amelyben a külsőségek váltak fontosakká, szép ruhákban parádéztak, ékszereket aggattak magukra, s közben kiüresedett fejekkel s szívekkel táncolták körbe a báli termeket. Alig kétszáz évvel ezelőtt megjelent a sznobizmus, mint egy fene nagy betegség, mint egy gyalázatos vírus. Az ilyen széttöredező magatartás aztán hihetetlen gyorsasággal végiggyűrűzött Európán, akár a forradalmi eszmék, és ahogyan a bálokban kigyúltak a fények, úgy a városok is lángba borultak, hogy megdöntsenek olyan trónokat, amelyek hamarabb hoztak áldást, mint átkokat.
   A XIX. század a forradalmak százada volt, ebből fakadóan én azt mondanám, hogy a dőreségek és agymosás kezdetének százada volt. Az embereket megetették a „szabadság, egyenlőség, testvériség” jelszavakkal, felhímezték ezeket zászlókra, kövekre, homlokzatokra vésték, közben meg grammnyi tartalmat nem bírtak ezek a szavak! Az időközben létrejött szabadkőműves szekta vagy rend aljas módon kikezdte a különböző nemzetek politikáját, az uralkodóházakra acsarkodtak, gyilkosságokat szerveztek, beházasodtak a nemesi családokba… Mindenféle módon a hatalom felé úsztak, mint a pisztrángok, felfelé tartottak a forráshoz, ahonnan minden elindul. Jöttek emberek, akiket a nemzetek szülötteinek tekinthetünk, mégis magukévá tették az idegen eszméket, ily módon akaratlanul, talán mit sem sejtve lettek nemzetük árulói. Kossuth Lajos ebbe a bokrétába tartozik: elhitte a szentbeszédeket, amelyek uszítottak, aztán a magyarságot tette tönkre minden egyes szavával, forradalmi lázban égett, amelynek tüzénél idegenek sütötték meg a kenyerüket…
   Európában haladásról beszéltek, mégis rohamosan hanyatlásnak indult minden! Az irodalmi művek, a festészet, a szobrászat mind-mind erről árulkodik, érdekes módon a magyar művészet nem. Költőink még mindig a szerelemről énekeltek, festőink fénykép kidolgozottságú képeket festettek, hídavatásról, összejövetelekről, családi tűzhelyekről… A vallás hanyatlása tökéletesen kiütközött a művészetekben, s ezen aztán lejutva éreztette hatását az egyszerű életben. Fejétől bűzlik a hal, tartja a mondás, nos, ez minden bizonnyal így van, hiszen a vallás és a politika összekapcsolásával, majdan megtörésével az egész élet romba dőlt, persze ez egy-két évszázad alatt következett be.
   Akárhogyan is nézzük, bármerről vizsgáljuk is a kérdést, Európa hanyatlása kívülről lett megszervezte, kívülről irányították, ez azonnal magával húzta a kultúrát, amely természetes módon, önmagától épült fel. Képzeljük csak el azt a kultúrát, amely úgy épült fel, mint a természet, több száz év kell hozzá, hogy teljesen felforgassák. Ez is bizonyítja az időtállóságot, amit a természet épít, vagy ahhoz igazodik, az tulajdonképpen tökéletes.
   Ahogyan a forradalmak végigvonultak Európán, a szabadkőművesség megkaparintott nagyszerű embereket szerte a kontinensen, eljött az idő, hogy egy államot hozzon létre magának: ez lett az Egyesült Államok. Benjamin Franklin még egészen másképp gondolta annak az államnak a felépítését, de a sötétben bujkáló, intrikáló szabadkőművesség félresöpörte ennek a nagyszerű férfiúnak minden gondolatát. Azóta is érdemes megfigyelni, milyen konfliktusokban hogyan viselkedett ez az ország, amelyet azért hoztak létre, hogy a demokrácia felett őrködjön.
   A XX. századra aztán eléggé megért az emberiség arra, hogy teljes egészében végezzenek a királyi családokkal, az Európában uralkodó férfiak gyilkosságok áldozatai lettek, lásd. szarajevói merénylet; ott a trónörököst gyilkolta meg egy anarchista fiatalember, később a jugoszláv király is merénylet áldozata lett, Angliában alkotmányos monarchiában gyengítették meg a király/királynő jogait, a cári Oroszországban pedig az egész Romanov-dinasztiát megsemmisítették. Az előző században elvetették a magokat, a XX. században széles vigyorral learatták aztán a termést, oly módon, hogy milliók estek áldozatul az idegenek vérszívó terjeszkedésének.
   A legkirívóbb eset az I. világháború kirobbanása volt, annak gyalázatos lefolyása; ennek a pusztító háborúnak semmi értelme nem volt, csupán szét kellett tépni az Osztrák-Magyar Monarchiát, valamint a hihetetlenül erős Német Császárságot. 1916-ra hiába álltak nyerésre a központi hatalmak, hiába verték meg minden fronton ellenségeiket, az Egyesült Államok belépett a háborúba, mert berángatták, és így eldőlt az egyik irányba a konfliktus. Mindannyian tudjuk, mik történtek azalatt a négy esztendő alatt… 1917-ben mutatta meg magát először ez a háttérben munkálkodó szervezet, vagy népcsoport, amikor kíméletlen módon kiirtották a cári családot, lerombolták a templomokat, szétzúzták az Oroszországban élő szakrális parasztságot, és hoztak mindennek a helyére egy szocialista államberendezkedést, amely eltörölte a magántulajdon feletti jogot, a kereskedelmet felszámolta, és ostoba tervgazdálkodásokon keresztül nyomorba taszították az országot.
   Egyszerű módon, minden eszközt megmozgatva jutott el Európa egy olyan szintre, amely már mellőzte az emberiesség legapróbb jeleit; elkorcsosult ez a földrész, tért nyert egy hódító, pusztító népcsoport, amely kiváltságokkal, sosem kapott hatalommal lépett fel a dolgos emberek fölé. Józan paraszti ésszel végiggondolható mindaz, amit fentebb leírtam. Ehhez nem szükségeltetik semmiféle főiskolai végzettség, nem kell doktorátust szerezni, hogy valaki átlássa ezt a fondorlatos hódítást, s hogy rájöjjön az egyszerű ember, hogy valójában a teljes hanyatlás bontakozott ki az évszázadok alatt.
   Erőszakkal gyarmatosították az értelmet, az akaratot; a munkát magasztalták fel, holott soha sehol nem dolgoztak a vezetők, előadtak válogatott jelszavakat, amelyek ürességükben kongó vicsorgással habzsolták fel a mindennapok szentségét, s a legutolsó lump elem került olyan emberek nyakára, akik életükben két kézzel teremtették meg kicsiny vagyonkájukat.
   Gyalázatos békékkel szabdalták fel az Osztrák-Magyar Monarchiát; a szakrális Magyar Királyságot teljes egészében szétzúzták, köszönhetően Károlyi Mihály dilettáns politikusunknak, valamint Kun Bélának, aki az idegen fajból került a magyarság nyakára, hogy kirabolja, megerőszakolja a Nemzet testét, lemészároljon papokat és módos gazdákat, éppen a lehetetlen, gyalázatos jelszavak nevében. Az I. világháború után kialakuló Európa semmiféle módon nem kereste a békét, nem is kereshette, hiszen megásták már a második nagy konfliktus alapjait. A nagy gazdasági világválság aztán ténylegesen kitermelt egy másik szörnyeteget, amely nacionalizmust hirdetett, de tulajdonképpen a szabadkőművesek kirekesztő politikáját valósította meg a gyakorlatban. És jöttek sorban a kiskirályok, a politika abszolút uralmat szerzett az egész földrészen; íróasztalokon nyugvó szivarok füstjénél születtek szerződések, s mindenféle területek gazdát cseréltek.
   A nagy háború utáni békekötések szépen megágyaztak a következő hatalmas háborúnak, ahol aztán a kommunizmus és a demokrácia elhálhatott egymással büszke, gyarló, erkölcstelen szeretkezéssel. A kétféle ideológia közös gyökere oly mélyre fúródott, hogy kitéphetetlenségének áldatlan valóságát ma érezzük igazán. Elpusztult ötvenmillió ember, egyes történészek szerint hatvanmillió… Gondoljunk csak bele egy pillanatra, micsoda ördögi sakkjátszma bábjai az emberek, hogy egy-egy jelszóért, néhány aljas gondolatért képesek egymásnak ugrani, s ehhez mindenféle sehonnai gazemberek még asszisztálnak, ha kell, szítják a pusztító tüzet, ahol az otthon szentsége hamvad el.
   Európán végigdübörgött a második világháború; városok, falvak pusztultak el, egyes országokban vágóhídra terelték az embereket, hogy a fegyverropogás muzsikájával fessék alá a dőre halálozásokat; mészároltak, mint a köztörvényes bűnözők. A nagyhatalmak íróasztalok gyér fényénél tanácskoztak, térképek felett állva, vékony ceruzavonalakkal húzták meg a határokat, nem törődve családok széttépésével, tisztességes emberek jövőjével. A Jóisten hagyta ezt – merem remélni, pontosan azért, hogy az emberek tanuljanak…
   Gyűrűzik a szar – szokták mondani ezt a vulgáris szöveget; úton-útfélen hallom: a kocsmától a templomokig mindenfelé csattog a falak között. Egyetértek ezzel a gondolattal. A kérdések azonban egyetlen pillanat előtörnek, valósággal kiömlenek a semmiből: kik szülték meg ezt a szart? Kiknek áll érdekükben, hogy Európa teljesen maga alá forduljon? Vannak még kérdések ám… Miért hagyják az igaz, keresztény emberek mindezt? Miért nem emeljük fel a fejünket, és vágunk az asztalra pöröly ökleinkkel, hogy a világ rengjen belé?
   Nem könnyű mindezeket megválaszolni, már csak azért sem, mert egyes kérdésekre a válaszok nyilvánvalóak, azonban azok kimondásáért megbélyegzés a jutalom. Más kérdések rendkívül mélyen teremtik meg önnön válaszaikat, s azokba a mélységekbe mindenkinek magának kell leásnia, hogy meglelje a kincseket, a csodákat. A szív húrjain játszva előcsalogatható a megváltó dallamok csokra, s csodás muzsika játszható az emberiség nagy gyönyörűségére.
   A háború után aztán látványosan kettészakították Európát: a kommunizmus és a demokrácia felosztotta egymás között ezt az öreg kontinenst, teljes egészében széttépve az összefogásra vágyó embereket. A vörösbe borult Kelet-Európában üldözték a Nyugathoz kapcsolódó számos gondolatot, eszmét, irodalmat, zeneműveket; aki Nyugatra akart menni, átvizsgálásokon esett át, majd hazatértekkor megfigyelték minden lépését; oly mélyre taszították az emberi szabadságot, hogy azt leírni lehetetlen, meddő próbálkozás. A kultúra mérhetetlen romboláson esett át: az igénytelenség lett az úr, a minden mindegy alapon felszeletelték az emberi kapcsolatokat, s a munka kötöttségével családok kerültek a roncstelepre.
   Nyugat-Európában szintén kialakult egyfajta félelem a kommunizmus iránt, üldözni kezdték a kommunista pártok vezetőit, tagjait, afféle paranoid félelemhullám árasztotta el a Nyugatot az ötvenes években; mindenki mindenkit feljelentett, aki csak egy kicsit is kommunistagyanús volt. Kész őrület! A barátságok váltak üressé, az egykoron összejáró társaságok elfelejtkeztek egymásról, a nők már nem ültek össze, mindent beborított egy csillogóvá csiszolt üres, levegőtlen búra.
   A Kelet és a Nyugat viaskodott némán, teljesen csendben egymással, csupán Európából kilépve, valahol a Távol-Keleten vívták meg kisded harcaikat, ahol szintén tisztes, ám tudatlan emberek vére folyt folyamként.
   Így tették tönkre Európát, érzésem szerint, jó ötszáz év kellett hozzá. Módszeresen, részletekbe menően terveztek mindent azok az emberek, akik felelőssé tehetők; gondosan munkálkodtak, s mesterien álltak neki: az egyházzal kezdték, a fejnél, majd szépen lassan gyűrűzött lefelé a botrányosan büdös szar, mígnem a XX. században aztán a való élet minden apró szegmensében kicsattantak a szétroncsolt sejtek mellékhatásai. Európa, az egykoron humánumból felépült földrész, elvesztette minden emberségét, a szabadság egy illúzió lett csupán, holott a XIX. században még a szabadságért ragadtak puskát és kardot nagyszerű emberek. A rombolás méretei aztán a kommunizmus térnyerésével váltak gigászivá, Európa keleti fele eltűnt a kátyúban, ahonnan még ma sem tudott kikecmeregni.
   Az elmúlt ötven esztendő hozta meg igazán a vallási, erkölcsi, politikai züllést, amely aztán a művészetekben is megmutatkozott, hogy legvégül a szürke hétköznapokban csattanjanak az ostorok végei. Hiába tért vissza a demokrácia Európa keleti részébe, hiába váltak „szabaddá” az itt lévő kicsike államok, nem történt semmi, csak begyűrűzött Kelet-Európába a liberális szabad verseny ezerfogú ördöge, s ennek hatására vérbő szabad rablás vette kezdetét. A kapitalizmus vadkapitalizmussá vált, ahol az ember már nem értékként van számon tartva, csupán eszközként tarthat számot némi elismerésre, mindenből üzletet csinálnak manapság, minden profitot kell, hogy termeljen, másképp nincs értéke. Lélektelenné vált az egész élet, a szeretetről túlságosan sokat beszélnek, noha erről egyáltalán nem kell beszélni. A haszon, a pénz, a vagyon, a tőke – ma ezek a szavak jelentek valamit…
   Család, barátság, összetartozás, testvériség, szabadság, gyermekek… Ezek ma nem jelentenek semmit, ismerjük ezeket a szavakat… Az otthon szentsége lakótelepi patkánylyukakhoz lett mellékelve, illúzióként olcsó maszlagot tálaltak fel a menzák rothadó termékeiben. Ez ma Európa!
   Tulajdonképpen nehéz megfogalmazni, milyen hely is ez a kontinens, mert a különböző országok különböző nemzetiségei igen színesek – ez tény. Számos kicsi kultúra keveredett itt az évszázadok során, vallások vonultak fel a történelem nagy pöcegödréből; mondom ezt annak ellenére, hogy egyik vallást sem kívánom gyalázni; mindenféle népcsoportok megfordultak már itt, egyik-másik csupán kis időre telepedett le, mások államokat hoztak létre. A nagy európai kultúra, amely magába olvaszt számos kicsi kultúrát Portugáliától Oroszországig, Norvégiától Máltáig terjed. Az egykoron fényekkel áthatott, pompájában csodálatos európai kultúra néhány száz évvel ezelőtt eljárta haláltáncát, hogy mára vergődő féreg legyen. Szomorú, de ez a helyzet!
   A demokráciák térnyerésével a kapitalista métely mérgezte meg a lakosság egészét, olyan óriási szinten indult meg a vérbő kizsákmányolás, hogy az emberek valósággal a fejüket kapkodták, piacok nyíltak, ahol egyre silányuló termékeket kezdtek árulni, s ami egykoron értéknek számított, ma már csak nevetés tárgyát képezik. A profit lett a valódi érték… A kommunizmus összeomlásával nem szűnt meg egyáltalán az idegen uralom, éppen ennek a felszámolásával sikerült beiktatni Európa vezető rétegeibe az idegen érdekeket képviselő, idegen fajú gazembereket, akik bejutva a vezetésbe, azonnal bomlasztani kezdték egész Európát. Liberális jelszavakat kántáltak, felhasználták az éppen felfutó ágban lévő médiát, a sajtótermékeket, és a keresztények vallásait kezdték gyalázni, valamint a válogatott nemzeteket. A nacionalizmust azonosították a sovinizmussal, holott a kettő messze nem azonos egymással; aki nemzetéért szót merészelt emelni, rögtön megbélyegezték a kirekesztő jelzővel… (Maga a megbélyegzés is kirekesztés!)
   A kilencvenes évek végére Európa már valóban egy vergődő lényhez hasonlított, teljesen lebutítva, lecsupaszítva állt a világok ütközéspontján. Addigra már kialakultak a klikkek, és megtörténtek az egyeztetések, hogy egy egyesült államokat hozzanak létre ezen az öreg földrészen, mintegy globalizálva minden nemzeti értéket, hagyományt, különlegességet, s egy teljesen összemosott masszát gyúrjon a lakosságból. Ez lett maga az Európai Unió, amelyhez mindenki oly nagy elánnal kívánt csatlakozni, majd később, mikor ez a szervezet megmutatta a foga fehérjét, teherré vált a tagság.
   Immáron itt vagyunk a XXI. században. Átéltünk egy ezredfordulót, amelytől reméltünk valamit, némi csodát, felemelkedést, radikális változást, vagy legalább némi ígéretet, ehelyett nem történt semmi, csupán Európa lejjebb csúszott a pöcegödör sikamlós rámpáján. Ma már abszolút üldözötté vált a nemzeti öntudat, minden erővel próbálják megtörni a nemzeti önrendelkezést, s ennek fejében szemétlerakókká tettek egyes államokat, hogy onnan kiszivattyúzva a tápláló élelmiszereket, nyugat-európai szemetet ömlesszenek Kelet-Európára. Ha ez így rendben van, akkor többet nem kívánok foglalkozni a kérdéssel!
   Gazdaságilag lerombolták a földrész számos országát az idegen, aljas vezetők, kikiáltottak mindenkit nácinak, a különböző kisebbségek mindenféle előnyökhöz juthattak, függetlenül attól, honnan jöttek és miért; az egykoron keresztény Európát elözönlötték a muzulmánok, a kínaiak, a négerek, valamint a zsidók, mert a társadalom sokszínűsége igazán kedvező a kontinens számára. Az emberek elhitték mindezt… Dőreség volt abban reménykedni, hogy a messziről jött emberek majd fellendítik a régi nagy birodalmak utódállamait, hiszen ezek az egyedek pusztításokba kezdtek, teljesen eltorzították az egyes államok arculatát.  Ma ott tart Európa, hogy az őslakosok, a fehér emberek maholnap kevesebben lesznek, mint a négerek és az arabok, mert ezek a sehonnai emberek valósággal elárasztják gyermekeikkel a világot, miközben a fehér emberek alig mernek családot alapítani. Áldatlan állapotok uralkodnak az egykoron fényes kultúra helyén, ezt én ma már kultúrának sem nevezem!
   A kereszténység megtörése, valamint a politika elbutítása, elzüllesztése után egyre lejjebb haladtak az idegen vírusfaj egyedei, és nekiláttak szétroncsolni a családokat, mint az emberi élet egyik legszilárdabb tartópillérjét. Az egykoron szentnek számított családi tűzhely szétrombolása valódi emberiség ellenes tett, a szabadság helyetti túlzott szabatosság szétforgácsolja az emberiséget. A keresztény Európában, ahol a humánum és az emberi lélek számított a mérvadónak, ma a szabatos viselkedés, a lélektelenség, az elbutított emberek Istentagadása az igazi erény.
   Európából indultak útjára a „nagy” eszmék: az ateizmus, mint valami levegőben terjengő vírus, amely teljesen elszakította az embert a mindennapok szakralitásától; itt ringatta bölcsőit a kapitalizmus, amely ledöntötte a feudális rendszer igazságos, egységes társadalmi berendezkedését, és itt szabadult el a szocializmusnak nevezett betegség is, ezt az idegen faj acsarkodó képviselői cipelték ide be vallásuk kiskapuit kihasználva.
   Az elmúlt bő száz esztendő hihetetlen fejlődésével egyenesen arányosan romlott le az emberek élete, üressé váltak a kapcsolatok, barátságok váltak felszínes találkozásokká, s az ember, mint legfelsőbb lény a Földön, elvesztette minden értékét. Valamikor nemesemberek politizáltak képviselőkként, nem tartottak igényt honoráriumokra, mert földjeik megtermelték jövedelmüket, ma viszont megélhetési politikusok ülnek a bársonyszékekben, s minden erővel azon mesterkednek, hogy megsarcolják a közpénzeket, amelyekhez semmi közük. A különböző nemzetek vagyonának kiárusítása, elhurcolása mindenféle aljas indokokkal – ez a jelen nagy „művészete”. Hová fejlődik így Európa? Sehová… A dekadencia minden fronton támad, mint valamikor a legpusztítóbb hadsereg a világon: a szovjet Vörös Hadsereg. A polgári demokráciák, amelyek a liberális jelszavakat, eszméket tűzték zászlajukra, egyik nemzetnek sem kedvez, csak az idegen faj szülötteinek, akik céljukként a pusztítást fogalmazták meg, hogy az egykoron szakrális nemzetek széthulljanak, a családok felbomoljanak, s mindenféle deviáns egyedek rohangáljanak büszkeségtől átitatva egy olyan kontinensen, ahol a természetesség, a szentség volt az uralkodó világszemlélet.
   A jelen kor nagy divatja, hogy Európa kulturális nagyvárosaiban meleg felvonulásokat rendeznek, ahol különböző emberek vonaglanak kéjes tűztől fűtve, s nem számít, hogy az országok lakosságai tiltakoznak, az egyenlőségben, a szabadságnak címkézett szabatosságban nincs helye a kirekesztésnek, mindenki egyenlő, mindenkinek joga van vonzódni ahhoz, akihez csak akar. Felettébb botrányos és dőre gondolat… A másság reklámozásával erkölcsi fertőbe taszított társadalmak ismét kaptak egy megosztó intézkedést; az amúgy is ezerfelé szabdalt Európa kicsiny cserepei még kisebbekké váltak.
   „Oszd meg és uralkodj!”
   Egy megosztott nemzet soha nem lesz képes az összefogásra, hogy kisöpörje országából a szemetet; az a nemzet, amely százfelé húz, soha nem fog egyet akarni. Európa számos országának nemzeteit osztották meg évszázadokon át, ezt teszik ma is, egészen az egyénekig lehatolva, hogy két ember véletlenül se akarjon egyet. Millió és millió eszme, gondolat, irányzat kavarog szerte Európában, s egyiknek sincs összefogó ereje, mert mindet a züllesztésért alkották meg. A nagy gondolkodók nem minden esetben nagyok, hiányzik belőlük a Jóisten szikrája, elme alkotta frázisokra építették dolgozataikat. Egy Sartre nem volt egyáltalán nagy filozófus, csupán egy torz ideológia képviselője, majdan továbbálmodója…
   Marx, Lenin, Sartre, Camus – mind-mind csupa nagyszerű egyénnek kikiáltott gondolkodó, filozófus, államférfi volt, mégis mindegyik kezéhez bőséggel tapad vér; Lenin esetében az áldozatok száma kirívó, csakhogy ő Marx tanaira építette egyéni világszemléletét… Franz Kafka zsenialitása tollfogási technikájánál nem ért tovább, művei silány voltát ma sem ismerik el, sőt felmagasztalják, mint hatalmas írót… Ezeknek az embereknek egyenes ági leszármazottja Kertész Imre, vagy éppen Esterházy Péter, hogy a magyarokhoz is eljussunk; ami elindult a XIX. században, mint bomlasztó eszmevilág, az a fentebb leírt írók, filozófusok munkáján keresztül ért be a mai nap botrányosan undorító világában.
   Európa már nem szenved; meghalt!
   A mélyben húzódó gyökerek teljes megsemmisítésével lehetne csak rendet rakni, azonban hogyan, mily módon lehetne megtagadni legalább öt évszázadot? Kitörölni lehetetlen vállalkozás… Az idő kerekét visszafordítani megint csak meddő próbálkozás, értelmetlen időtöltés, viszont visszatalálni saját gyökereinkhez, a család szeretetéhez, az otthon szentségéhez, a mindennapok ünnepeihez nem lehetőség, hanem kötelesség! Minden kor minden nemzet gyermekének elemi szükséglete, hogy megállítsa ezt az évszázadok óta gyűrűző fertőt; a nemzeteket meg kell védeni, különben teljes egészében meg fog szűnni Európa!
   A nők frontján támadó bomlasztó politika volt az egyik legaljasabb. Elhitetni a nőkkel, hogy rájuk karrier vár, legyenek orvosok, politikusok, írók, túlságosan gyalázatos cselekedet volt. A nőket nem ezért teremtette a Jóisten, természetes voltuknál fogva alkalmatlanok karrierépítésre! Pozsonyi Ádám barátom fogalmazta meg nagyszerűen ezt a gondolatot, miszerint fából kívántak vaskarikát alkotni, ami, valljuk be, lehetetlen. A nők szeretetre, áhítatra, jóságra születtek a Földre; az ő feladatuk egyetlen kiváltságuk, amellyel egyetlen férfi sem versenyezhet: képesek életet adni egy gyermeknek. Egy ember, akinek mindene a szeretet, a tisztaság, hogyan lenne képes ügyvédként arcátlanul hazudni a bíróságokon, vagy éppen politikusként felszólalni a családok ellen? Márpedig ez zajlik ma a világban: a nők ássák meg a társadalom sírgödrét.
   A nők egyenjogúsítása hatalmas merénylet volt az emberiség ellen, mert a karrierépítés áldatlan évei alatt teljes erőbedobással küzdenek, férfiként harcolják meg csatáikat, s az idő kitolásával aztán némelyek le is csúsznak a családalapításról, egyesek már fiatalon sem kívánják a családi fészek bensőségét. A nők kiragadták maguknak az egyenlőségből azokat, amik nekik szimpatikusak; ők igényt tartanak férfiúi jogokra, viszont meg nem lehet ütni őket, ebben az esetben ők nők, vagyis a gyengébb nem tagjai. Ez ennek a történetnek a valódi fonáksága, csupán az egyenlőség pozitív oldalát kívánják, noha az egyenlőségnek nincsenek pozitív és negatív oldalai.
   Egyszerűen kikoptak a nők az otthonok világából, ma már keményen dolgoznak, olykor fizikai munkát is végeznek. A mai rohanó világban, ahol mindenkit kizsákmányolnak és átvernek már a reggeli ébredés pillanatában, muszáj munkát vállalnia mindenkinek a családból, különben nincs bevétel, nem lehet fizetni a rabláncokként jelentkező számlákat. Nem győzőm elégszer hangsúlyozni, hogy így vagy úgy, de a családok ellen zajlik ez a fű alatti háború!
   Ma már nincsenek valódi társaságok, igaz barátságok, nagy szerelmek, hiszen minden erővel gátolva vannak az emberek, hogy felnőjenek, hogy a férfiak férfiakká váljanak, a nők nőkké, a legjobb, hogyha mindenki megmarad irányítható masszának, félkész terméknek, és fogyasszon minél többet, lehetőleg mindenből; határozatlan, ostoba emberekre van szükség, akik adót fizetnek, megvásárolják a silány termékeket, az élelmiszerekből a mérgező műanyagokat, hogy lehetőleg ne akarják majd a nyugdíjukat élvezni.
   Az európai kultúra egy gyalázatos maszlag ma már… Magyarország Európa része, viszont a magyar kultúra minden tekintetben messze túlmutat a kontinens egészén, mintha nem is egy része lenne. Én, személy szerint, ehhez az Európához semmilyen formában nem kívánok tartozni, nem kérek az Unió undorító politikájából, a melegek parádéjából, a fesztiválokból, ahol kerítéssel határolt területen lehet élvezni a különböző gyilkos drogokat, de nem kérek az Eurovíziós dalfesztiválból sem, ahol Krisztusgyalázó szakállas nő győzhet harmadosztályú dalával. Az egész földrész leginkább egy felfordult, erkölcstelen, tisztátalan területhez hasonlít, ahol maga a Sátán korbácsolja a népeket. Olcsó, könnyedén előállítható génmanipulált termékek várják a vásárlókat, extraprofitot termelő bankok harácsolják az embereket, s a mai művészek annyit sem érnek, mint a könyvek papírlapjai, vagy a festők vásznai.
   Szégyen és gyalázat, hogy ilyen ez az öreg kontinens! Átélt ezernyi veszedelmet, felszántották a testét, felégették mindenét, mégis megmaradt, jelenleg haldoklik… Azonban nem szabad elfelejteni, hogy ez nem élet! Maholnap kötelezővé teszik a másságot, a szabatosságot még magasabbra emelik, csak azért, hogy a lázadók is megtanulják, nem ildomos szembemenni az árral.
   Milyen jövő vár így Európára? Képesek lesznek az országok, nemzetek visszatérni eredeti állapotukhoz, újra feltámasztani az egykor fényességes kultúrát? Minden egyes nemzetnek megvan a maga feladata, éljen vele, használja fel erejét, hogy kiűzettessék innen az idegen faj gyalázatos hordája! Ez egyszerű nemzetvédelem, önvédelem, Európának önvédelme, hogy visszatérhessen a keresztény gyökerekhez.
   A Jóisten segítsen meg minket nehéz harcunkban!
 
http://mkh.valosag.net/

2014. július 24., csütörtök

Ítéletidő Tajvanon (videó)

Tájfun csapott le szerdán Tajvanra, esővel és erős széllel. Bezárták az iskolákat és a tőzsdét.
Egy ember meghalt. Óránként 155 kilométeres széllökésekkel szerdán hajnalban megérkezett a Matmo tájfun Tajvanra. A trópusi viharok erősségének mérésére bevezetett ötfokozatú skálán a kettes szintet elérő vihar miatt egy ember meghalt, egy turista pedig eltűnt. Az előrejelzések szerint a következő 24 órában 20 centiméternyi csapadék fog zúdulni a szigetországra, ahol több közintézményt bezártak az ítéletidő miatt. Szakértők szerint a trópusi vihar jelenleg északra, Kína felé tart.

http://koponyeg.hu/hireso/854-iteletido-tajvanon-video-

Gerilla-gyógyászat: A szeder - háznál is, erdőben, mezőben is

Érik a szeder!
A szeder sok mindenben hasonlít a málnára, de jobban eltartható, és több benne a jótékony antioxidáns. A tüske nélküli fajták megjelenésével rövidesen lepipálhatja közeli rokonát.

A szeder (Rubus fruticosus) a rózsafélék (Rosaceae) családjába és - egyébként a málnával együtt - a szeder (Rubus) nemzetségbe tartozó, évelő, lombhullató, olykor örökzöld indás cserje vagy félcserje gyümölcse. Az ember ősidők óta ismeri és fogyasztja.


A szeder nemzetségen belül a szeder fajok igen elterjedt, mérsékeltövi növények. Észak-Afrikában, Európában és Észak-Amerikában, illetve Ázsia Európához csatlakozó területein vadon is élnek. Csak európai fajokból több mint százat különítettek el. A legtöbb hazai szeder a földi szeder fajcsoportba tartozik, az úgynevezett gyűjtőfaj latin neve a Rubus fruticosus. Hívják vad szedernek, fekete szedernek, földi szedernek. További nevei szederje, szedernye, fekete málna és még sorolhatnánk. Nagyon hasonló hozzá a kövi szeder, illetve a hamvas szeder (más néven seregély- vagy koldusszeder, Rubus caesius), mely kékesebb, hamvasabb, kevésbé fényes bogyókat terem. Laikus számára a hazai szederfélék felismerése nem könnyű feladat, de nem is elengedhetetlen, hiszen a szeder növények egyetlen része sem mérgező, gyümölcsét fogyasztva pedig nagyon hasonló és fölöttébb áldásos hatásait élvezhetjük, lényegében függetlenül attól, hogy épp melyik bogyóhoz van szerencsénk. Egyébként a fajok könnyen is kereszteződnek.

Vadon erdőszélen, árokparton, félárnyékos, ligetes helyen tenyészik. Könnyen terjed, az erdészek gyomnövényként tekintenek rá, s nem örülnek, ha benövi az új telepítést. A tápanyagdús, jó - főként nyári - csapadék-ellátottságú, humuszos talajt kedveli, a fagyot jól bírja.

A növény nagyon hasonló a málnához, 2-5 méter hosszú kevéssé elágazó indákat hajt. A második évben fordulnak termőre, majd elszáradnak. A második évben a termőhajtás 20-40 virágot hordoz, melyek nagyok, fehér vagy halvány rózsaszínű szirmúak, bőséges nektárforrással csalogatják az őket beporzó rovarokat. Májustól augusztusig virágzik, és augusztustól októberig először zöld, majd fokozatosan piruló, végül feketévé érő termést érlel. A szeder bogyója nem valódi bogyó, hanem csonthéjas terméscsoport, akárcsak a málnánál. Különbség viszont, hogy a szeder éretten nem válik le az azt hordozó, fogyasztható vacokkúpról. Egy-egy szem tömege 4-8 g is lehet.

Hazai kertekbe körülbelül a XIX. századtól került be, nem csak gyümölcsként, de tüskés védősövényként is kedvelt. Az amerikai növénynemesítők munkáját dicséri a tüskétlen szedrek megjelenése, ami nagyon fellendítette termesztését. Az USA-ban például a tüskétlen változatok elterjedése óta többet termelnek belőle, mint málnát, mert gyümölcse kevésbé érzékeny, jobban szállítható, nem penészedik és kiválóan alkalmas élelmiszeripari feldolgozásra. Az egyik hazánkban is legkedveltebb fajta a Thornfree.
A tüskementes fajták is hasonló termőhelyet kedvelnek, mint a vad változat, kissé fagyérzékenyebbek, a vesszők megtartásához mesterséges támasztó szerkezetre szorulnak. Önbeporzók, de a fajták kölcsönös megtermékenyítése jobb minőségű, nagyobb szemű termést eredményez.

A szedernek nincs olyan betegsége, amely ellen rendszeresen kellene védekezni, ezért jó eséllyel lelhetünk a piacokon valóban biominőségű szederre. Magyarországon Pest, Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Nógrád megyében vannak nagyobb szeder-termőterületek.
A szeder tápanyagtartalma nagyon hasonlít a málnáéhoz:
* de szénhidrát- és növény rost- illetve pektintartalma nagyobb,
* C-vitamin- és gyümölcssav-tartalma pedig valamivel alacsonyabb.
* legnagyobb különbség íz-, aroma- és színanyagaiban van, dúskál az antioxidáns flavonoidokban.
100 g gyümölcsben
- nagyjából 85 g víz van.
- Energiatartalma 52 kcal, 218 Kj.
- 7 g fehérjét, 4 g zsírt, 12-13 g szénhidrátot rejt.

Az ásványi anyagok közül 196 mg kálium, 32 mg kalcium, 21 mg foszfor, 20 mg magnézium, kb. 1 mg mangán, fél mg vas, valamint réz van benne.
Sok A-vitamin, 21 mg C-vitamin, fólsav, valamint némi B1-, B6-vitamin, riboflavin, pantoténsav, niacin is van benne.
A fekete szeder levele gyógynövény-alapanyag, ami galluszsav- és ellágsav típusú csersavakat, flavonoidokat, gyümölcssavakat tartalmaz.
A szederlevélből készült teát hasmenés ellen, izzasztónak, salaktalanítónak használják. Vércukorszint-csökkentő hatása is ismert. Főzete gyulladásgátló öblögető, gargarizáló szer szájnyálkahártya- és fogínygyulladás kezelésére, valamint aranyér elleni ülőfürdőhöz.
Az érett szedret legjobb frissen fogyasztani. Vitamin- és antioxidáns tartalmának legnagyobb részét a friss gyümölcshús rejti. Jellegzetes, zamatos íze jól illik különböző tejtermékekkel készült ételekbe, gyümölcslevesbe, joghurtba, tejszínhez, süteményekhez.
A gyümölcsből lekvárt, dzsemet is főzhetünk, amit később szintén felhasználhatunk natúrjoghurthoz keverve vagy süteménybe.
Remek szörp és szederbor, vagy likőr is készíthető belőle. Tartósíthatjuk mélyhűtve is, felolvasztva süteménybe, gyümölcslevesbe, fagylaltkehelybe főként vaníliafagylalt mellé nagyon ízletes. Magának a gyümölcsnek is van gyógyhatása. A gyümölcslé segít vérszegénység lázas meghűlés, rekedtség, hangszálproblémák ellen. Ha leveléből teát szeretnénk készíteni, május és augusztus között gyűjtsük és szárítsuk az ép leveleket, amiből 1 teáskanálnyi felaprított levelet öntsünk le 2-3 dl forralt vízzel.

Csak az érett szemeket érdemes leszedni, mert nem utóérő gyümölcs!

Érdekességek

Levelének csersavtartalmát bőrfeldolgozásra alkalmazták. Szárított leveleiből és fiatal hajtásaiból barna színek előállítására szolgáló festékanyagot nyertek.
A szeder az egyik legrégebben említett gyógynövény. Már i.e. 400-ban, Hippokrátesz korában is említik jótékony hatását. Az 1500-a években a patikusok ismerték fogínyvédő hatását, állatok fekélyeinek kezelésére is használták. A változatos szederformák léte annak köszönhető, hogy a szederfajták természetes körülmények között is könnyen kereszteződnek, és stabil hibrideket képeznek.jeik megtermékenyülés nélkül is termést és magokat hoznak. Vagyis ezen növények gyakorlatilag önmaguk klónozásával tudnak szaporodni.
Tóth János összeállítása - Hernád Völgye Hungarista Háztáji Közösség

2014. július 22., kedd

Értünk szól a harang?

Dugovics.jpg

Előzmények, háttéresemények
A magyar–török háborúk kifejezés nem teljesen fedi a valóságot. Ez a „párviadal” nem csak a mi háborúnk volt. Ez egész Európa újkori sorsát meghatározó és védő ütközetnek számított akkor. Egyben lezárta a középkori történelmet is az öreg kontinens számára. Ugyanis innentől számítandó a tradicionális rendek felbomlása Európa szerte. Történelmi megalapozottsággal állítható ma már, hogy a törökök nem csak úgy elindultak és dúltak a nagyvilágban. Hanem hathatós segítséget kaptak a már jól ismert „felsőbbrendű, akkori tanácsadói-hitelezői-bankár körökből”, akik ekkortájt próbálták megszilárdítani befolyásukat a tradíció védőbástyáin belül. Egyfajta újraelosztási-felosztási kísérlet és átrendeződés kapcsán. Ha úgy tetszik előidéztek egy akkori viszonyok közti „világválságot”, ahol vígan mérhették az uzsoratermékeket a háborúkba belekényszerített és eladósodó ingataggá váló királyságok mentén. Innentől kezdve már alig lehet beszélni erős, Isten akaratából uralkodói rendről bármely országban... Befészkelte magát az árulás és a kapzsiság, vagyis a "PÉNZ" hatalma.
 Jelentős esemény, amelynek során 1456. július 4–21. között a keresztények (magyarok és szerbek) Szilágyi Mihály vezetésével hősiesen védték Nándorfehérvár (a mai Belgrád) várát II. Mehmed török szultán több mint tízszeres túlerőben levő ostromló seregével szemben, majd július 22-én Hunyadi János vezetésével a vár melletti csatában legyőzték a törököket.
A nándorfehérvári diadal
II. Mehmed július 4-én vette ostrom alá a várat, majd Hunyadi János egy július 14-én zajlott ütközetben áttörte a török hajózárat a Dunán, és csatlakozott sógora, Szilágyi Mihály várat védő seregéhez. Az egyesült magyar sereg július 21-én visszaverte II. Mehmed támadását, majd július 22-én kitört a várból és a Kapisztrán János vezetése alatt álló keresztes sereg segítségével vereséget mért a török hadseregre. Az eseményt a magyar hadtörténelem – tekintettel kivívásának körülményeire, hosszú távú következményeire, illetve nemzetközi jelentőségére – az egyik legjelentősebb magyar győzelemként tartja számon. A győzelem mintegy 70 évre megállította a törökök további európai terjeszkedését és Magyarország meghódítására irányuló próbálkozását.

A déli harangszó
- az egész keresztény világban azótais - a nándorfehérvári diadalra emlékeztet. A pápa a déli harangszóval hívta fel az emberek figyelmét arra, hogy imádkozzanak a szabadságukért.
Várhegyi Kálmán

Ötven külföldinek indít magyar nyelvi kurzust a pécsi egyetem

Húsz országból több mint ötven hallgató ismerkedhet a magyar nyelvvel és kultúrával a Pécsi Tudományegyetem (PTE) hagyományos nyári kurzusán, amelyet jövő hétfőn tizenötödik alkalommal indítanak el a baranyai megyeszékhelyen.
pecsi tudomanyegyetem
A PTE az MTI-hez eljuttatott tájékoztató anyagában azt írta: az orvosi kar nemzetközi oktatási központja által szervezett Magyar Nyelv és Kultúra Nyári Egyetem résztvevői kéthetes hatvanórás és négyhetes százhúsz órás intenzív tanfolyamon öt nyelvi szinten, tizenkét tanár segítségével tanulhatnak.
Az oktatás élményközpontú: a diákoknak különböző élethelyzetek segítenek a magyar nyelv alapjainak elsajátításában vagy a tudásuk elmélyítésében. Erre múzeumlátogatás, kézműves-foglalkozás, természetjárás, tánc- és énektanulás, filmnézés keretében lesz mód.
A tanulók a kurzus végén vizsgát tesznek, az oklevelüket augusztus 24-én Orfűn kapják meg.
Az intézmény korábban arról tájékoztatott, hogy a nyári egyetemére azok jelentkeznek, akik magyarországi felsőoktatási intézményekben tanulnak tovább, külföldi egyetemeken magyar szakra járnak, vagy több nyelven beszélő nyelvészek, és új idegen nyelvként ezúttal a magyart választották. A résztvevők között vannak Magyarországon élő és magyar származású külföldiek is, akik szeretnének megtanulni magyarul.
A hallgatók nagy része rendszerint európai országokból érkeznek Pécsre, rajtuk kívül az idén Kanadából, Brazíliából és Kelet-Ázsiából is várnak diákokat.
A PTE nyári és téli nyelvi kurzusain az elmúlt másfél évtizedben ezernél is többen tanulhattak magyarul.

Forrás: MTI

2014. július 21., hétfő

Halál a Paradicsomban

Vajon mi történik majd, ha az emberiség továbbra is egyre sűrűbben lakott nagyvárosokba költözik? John B. Calhoun kísérletei szerint kulturális összeomlás lesz. A zseniális etológus "várost" épített a patkányainak, ahol nem voltak ragadozók, ideálisan temperált volt a hőmérséklet, korlátlanul állt rendelkezésre táplálék és víz. Egyedül a város mérete maradt állandó.
A patkányszoba
A vándorpatkányok négyfelé osztott szobákban éltek, rámpákon lehetett átmenni egyik részből a másikba. Minden kvadránsban volt etető, itató és néhány mesterséges odú.
A rágcsálók kezdetben nagyon boldogan éltek a patkányutópiában. A domináns hímek területet és nőstényeket szereztek és vígan szaporodtak, utódaik elvándoroltak, és ugyanígy tettek. Amikor azonban elfogyott a megszerezhető terület, furcsa viselkedésmintázatok kezdtek megjelenni.
A területszerzésre képtelen fiatalok céltalanul kóboroltak fel alá, de legtöbbször az itatóknál gyülekeztek. Ilyenkor gyakorta megmarták, olykor meg is ölték egymást, majd kisebb-nagyobb csoportokba verődve megtámadták a nőstényeket és a kicsiket. Néha az egész populációra kiterjedő erőszakhullám vette így kezdetét. Egyéb aberránsnak számító viselkedések is megjelentek. A nőstények nem gondozták megfelelően az utódaikat, egyszerűen keresztülsétáltak rajtuk vagy megölték őket. Megnőtt a kizárólagosan homoszexuális patkányok aránya, és a heteroszexuális patkányok nagy része egyre kevesebb hajlandóságot mutatott a szaporodásra, míg néhányuk pánszexuálissá vagy hiperszexuálissá változott. A korlátlan élelem ellenére megjelent kannibalizmus is.
Calhoun munkatársaival ezután építette meg az "egéruniverzumot," ami ugyanerre az elképzelésre épülő egérélettér volt. Az eredmények Calhoun elképzelései szerint alakultak.
Az egérpopuláció kezdetben 55 naponként megduplázódott, aztán megjelentek a patkányoknál is tapasztalt rendellenes viselkedésformák. Az utolsó életben maradt egér a 600. napon született. Ekkor már nem is szaporodtak az állatok. Néhány idősebb domináns hím még normálisan viselkedett, de a többség az életben maradásért cserébe teljesen passzívvá vált. Nem martak vissza, ha megtámadták őket, lapítva, akarattalan masszaként, teljes alávetettségben, utódok nélkül élték le az életüket. Mellettük éldegéltek a "gyönyörű példányok" (Calhoun nevezte így őket). Fiatal egerek, egész nap csak ettek, ittak és a bundájukat tisztogatták. Gyönyörű, hibátlanul csillogó bundájukról könnyű volt felismerni őket. A területüket még védő, idősebb hímek sem bántották őket, valószínűleg azért, mert ezek a szép szőrűek már képtelenek voltak a szaporodásra vagy bármilyen szociális tevékenységre, kizárólag magukkal foglalkoztak. Az egérutópia ezután összeomlott, kipusztultak az egerek. Hiába lettek megint ideálisak feltételek, az egerek nem változtak vissza, az összeomlást mindig kipusztulás követte. Calhoun sokféleképpen megismételte ezeket a kísérleteket, de nem számított semmilyen egyéb változó: Ha korlátlan volt az erőforrás, de korlátos a hely, a rágcsálók mindig kipusztultak.
Sokan úgy gondolják, hogy ugyanaz történik a túlnépesedett emberiséggel, mint Calhoun rágcsálóival. Maga Calhoun is ezen a véleményen volt. Az első kísérlet óta (1968), pszichológusok megpróbáltak hasonló eredményeket kimutatni emberekkel kapcsolatban, sikertelenül. Persze, a kísérlet pontos megismétlése etikátlan és egyúttal lehetetlen is volna.

Farkas Dávid

2014. július 17., csütörtök

Halálotok után három út áll előttetek:

A legnagyobb hiba, amelyet elkövethettek, ha azt feltételezitek, hogy csak a megrögzött bűnösök vettetnek a Pokol tüzére. Sajnos mindazok, akik Istent elutasítják, nem kerülnek közel Istenhez, kényszeríteni sem lehet őket arra, hogy fogadják el Őt. Az ő szabad akaratuk az Istentől kapott nagyszerű Ajándék. Azt semmilyen erőszakos módon nem lehet elvenni tőlük. A saját akaratuk lesz az, ami megszabja majd a sorsukat. Ők vagy az Én Kezemet választják és bemennek a Paradicsomba, vagy elfogadják a hazugságokat, melyeket a Sátán ültetett az elméjükbe, melyek megpecsételik majd a sorsukat.

 

1. a mennyország mindazok számára, akik szentül éltek a földön, vagyis evangéliumi életszentségben, ami azt jelenti, hogy tettekre váltottátok tanításomat.

2. tisztítótűz. Ide azok mennek, akik megbánták bűneiket, de jóvátenni már nem tudták, ezért a köteles adósságot a tisztítótűz jótékony lángjaiban kell letörleszteniük.

3. pokol. Ide azok mennek, akik életük végéig sem bánták meg bűneiket, gonosz, vétkes cselekedeteikkel a sátánt szolgálták, gyűlöltek és megvetettek Engem és törvényeimet. Az ilyenek fogják Tőlem hallani: Távozzatok,

2014. július 16., szerda

Kadarkúti Égi Üzenetek 192-254. : Mennyei Atya-Jézus-Szentlélek -Szűzanya: Jézus élete

ÉGI ÜZENETEK 2014.06.24
Szűzanya:
Jézus élete XXXVI. A vakon született meggyógyítása és a kereszt értéke

Szűzanya: Drága Engesztelő Gyermekeim! Ma Én tanítalak benneteket, Mennyei Édesanyátok, Éván keresztül szólok hozzátok. Anyai Szívem összes melegével köszöntelek titeket.

Folytatom Szent Fiam csodálatos tetteit. Ha ezekre gondolok, szívem mindig megtelik hódolattal, áhítattal és hálával Iránta. Képzeljétek csak el, hogy mikor köztetek élt, mekkora szeretet és együttérzés volt benne a szenvedők és nyomorultak felé. Segítségnyújtás nélkül nem tudott elmenni a bénák, a vakok, a süketek, a leprások és egyéb bajban küszködők mellett. Még a sátoros ünnep letelte után is ott volt Jeruzsálemben. A templomból kilépve a kapu előtt látott egy vakon született embert koldulni. Megesett rajta a szíve. Hallgassátok, Gyermekeim, hogy János evangélista mit ír erről nektek, az utókornak!

„…Látott egy vakon született embert. Tanítványai megkérdezték tőle: -Mester, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született?

-Sem ez nem vétkezett – felelte Jézus – sem a szülei, hanem az Isten tetteinek kell rajta nyilvánvalóvá válniuk.

Míg ezeket mondta, a földre köpött, nyálával sarat csinált, s a sarat a vak szemére kente, majd meghagyta neki: -Menj, mosakodj meg a Siloe tavában.

Az elment, megmosdott, s amikor visszatért már látott. A szomszédok és akik azelőtt koldulni látták, megkérdezték: -Nem ez az, aki itt ült és koldult?

Némelyek azt állították, hogy igen, ez az, mások ellenben tagadták, hogy nem az, csak hasonlít hozzá. De ő kijelentette: -Én vagyok az.

Erre megkérdezték tőle: -Hogyan nyílt meg a szemed? Elmondta nekik: -Az az ember, akit Jézusnak hívnak sarat csinált, a szememre kente, s meghagyta: -Menj, mosakodj meg a Siloe tavában. Elmentem, megmosdottam és látok…Az imént még vak embert elvitték a farizeusokhoz… mert szombati nap volt. A farizeusok is megkérdezték, hogyan nyílt meg a szeme. Elmondta nekik… A farizeusok közül némelyek így vélekedtek: -Ez az ember nem Istentől való, hisz nem tartja meg a szombatot. Mások ellene vetettek: -Hogyan tehet bűnös ember ilyen csodát? Így szakadás támadt közöttük. Azért hát tovább faggatták a vakot: -Mit tartasz arról, aki visszaadta a szemed világát? –Azt, hogy próféta.- felelte.

Odahívták az imént még vak embernek a szüleit és őket faggatták: -A ti fiatok? Azt mondjátok róla, hogy vakon született! Hogy lehet, akkor hogy most lát?

Szülei ezt válaszolták: -Azt tudjuk, hogy a mi fiúnk, és hogy vakon született. De hogy most miképpen lát, azt nem tudjuk. S azt sem tudjuk, ki adta vissza a szeme világát. Kérdezzétek meg tőle, magától, hiszen megvan hozzá a kora, mondja el maga. A szülők azért beszéltek így, mert féltek a zsidóktól. A zsidók ugyanis elhatározták, hogy azt, aki Messiásnak vallja, kizárják a zsinagógából…”

Erre másodszor is hivatták a vakon született embert és figyelmeztették:

-Dicsőítsd meg az Istent! Mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös.

-Azt, hogy bűnös-e, nem tudom. Csak azt tudom, hogy vak voltam, és most látok… Ha nem Istentől való volna, nem tehetett volna semmit.

Erre rászóltak:

-Te akarsz minket tanítani, aki mindenestül bűnben születtél? Ezzel kidobták.”

Eddig szól a szentírási idézet. Leszűrhetitek a tanulságot, Gyermekeim, hogy Szent Fiam küzdelmes apostolkodása megosztotta kortársait. Az emberek egyik része, főleg az egyszerűek és tudatlanok, hisznek Benne és csodálják, elismerik Messiásnak és Isten Fiának, viszont az írástudók, a mesterek, a farizeus papok bűnösnek és csalónak tartják, mert meg vannak róla győződve, hogy már mindent tudnak, már nincs mit tanulniuk Istentől,- aki eddig mindent elmondott nekik-, se pedig a küldöttétől.

Gyermekeim! Nézzetek körül a mai világban! Hát nem így van most is? Mindenfelé történnek nyilvános jelenéseim megtérésekkel és csodás gyógyulásokkal kísérve, ahová gyermekeim tízezrei, százezrei zarándokolnak. Hazatérve boldogan, de óvatosan terjesztik üzeneteimet. Miért? Mert képzett teológusok, papok, püspökök nem fogadják el az égi szavakat, kételkednek azzal a hamis elgondolással, hogy a kinyilatkoztatás lezárult a Szentírás utolsó lapjaival. Megmondta Jézus nektek világosan:

„-Ítéletre jöttem a világra, hogy akik nem látnak lássanak, és vakok legyenek, akik látnak.”

Mit jelent ez mai vonatkoztatásban? Az egyszerűeknek, gyermeklelkűeknek, akik nem is akarnak tudósnak látszani, azoknak megnyitja a szemét és a szívét. A mély hitű, buzgó zarándokló gyermekeim elfogadják Isten igaz üzeneteit, csodáit, mert Krisztus világossága felgyullad a szívükben. Rájuk érti Jézus: „…hogy akik nem látnak, lássanak.” Viszont sok teológus professzornak, magas beosztású főpapnak a Szentlélek nem ad különleges ajándékokat, a látás-hallás, a benső szó, a gyógyítás kegyelmét, mert ők el vannak telve saját tudásukkal, látásukkal. Isten eltakarja szemük elől mindezt. Nekik szól Jézus: „…hogy vakok legyenek, akik látnak.” Ha lenne bennük kellő alázat, szerénység, akkor ők is látnának és hinnének a lelkes zarándokokkal együtt, és megérintené szívüket az isteni szó, mely rajtam, Édesanyátokon keresztül jelenéseimkor elhangzik. Ha nem vetnék el Isten mai igaz prófétáinak közvetítéseit, és nem akadályoznák az üzenetek terjesztését, komoly szolgálatot tennének az emberiségnek. Nagy tekintélyüknél fogva szentbeszédeikkel hirdetnék a népnek Jézus fenséges, szeretetteljes felkészítő szavait az Ő dicsőséges második eljövetelére. De mivel erre nem hajlandók, a Nagyfigyelmeztetéskor kemény felelősségre vonásban lesz részük. Gyermekeim! Bennetek van minden reményem! Imádkozzatok ezekért a kételkedő, megtévesztett teológusokért, papokért, püspökökért, bíborosokért, szerzetesekért, hogy a Szentlélek világosságával árassza el értelmüket, szívüket és lelkük megmeneküljön. Közülük azok vannak legnagyobb veszélyben, akik Szent Fiam prófétáin keresztül küldött Szavait a sátánnak tulajdonítják. Ezzel a Szentlelket káromolják, mely a Szentlélek elleni megbocsáthatatlan bűn. Akik viszont azért nem hiszik el az égből jövő üzenetet, mert azt gondolják, hogy azok a választott saját gondolatai, azok megbocsátást nyernek Isten irgalma által, amennyiben bűnbánatot gyakorolnak.

A Mennyei Atya végtelenül irgalmas és mindenkit üdvözíteni akar. Ugyanakkor igazságos is, nem egy tehetetlen báb. Aki világraszóló üdvözítő tervét készakarva akadályozza, és élete végégig nem is akar ezen változtatni, az eleve kárhozatra ítéli önmagát.

Drága Gyermekeim! Egy pillanatra gondoljatok vissza tanításom elejére, mikor a vakon születettről kérdezik a tanítványok, hogy ez vagy a szülei vétkeztek-e. Jézus úgy válaszolt, hogy egyik sem, hanem Isten terveinek kell nyilvánvalóvá válni rajta. A betegségek, a lelki fájdalmak és a szenvedések sosem hiábavalók, benne foglaltatnak Isten terveibe. A mai világban is születnek vakon gyermekek. Egy házaspárnak ikrei születtek, két egészen egyforma kislány. Hamar kiderült, hogy az egyik baba egyáltalán nem lát. A szülőknek hosszú időbe került, míg elfogadták ezt az állapotot. Csak polgári házasságban éltek, nem volt semmi hitük, ami fogódzkodót jelenthetett volna számukra. Zúgolódva, panaszkodva nevelték két kis gyermeküket. Szégyenkeztek mások előtt a fogyatékos kislány miatt, és irigykedve nézték, hogy másoknak milyen szép és egészséges gyermekei vannak. Az édesanya nem is tudott munkát vállalni, mert a vak kislányt nem lehetett felügyelet nélkül hagyni. Ebben a hitben közömbös, keserű környezetben nőttek fel a kislányok. Már 16 évesek voltak. Aki nem látott, vakok iskolájában sajátította el az írás-olvasást. A másik gimnáziumba jár, és belekerült egy rossz társaságba. Az alkohol, a szex és a kábítószer rabja lett. A szülők egyre jobban kétségbeestek. Ez a rossz útra tévedt kislány reggelenként esett haza a diszkóból, szinte holt részegen. Egyik éjszaka is aggódva várták haza, mikor erős kopogást hallottak a bejárati ajtón. 2 rendőr volt, és közölték, hogy leányuk autóbaleset áldozata lett. Mekkora szerencsétlenség szakadt rájuk: az egyik gyermekük vak, a másik halott. A temetésre eljött az asszony egy régi barátnője. Valamikor osztálytársak voltak, együtt jártak hittanra és az elsőáldozáskor is egymás mellett álltak. Megbeszélték, hogy egy hét múlva eljön beszélgetni. Így is történt. Vali, ez a régi barátnő nem ment férjhez és mélyen vallásos életet élt. Belső késztetést érzett, hogy felkeresse ezt az elkeseredett kis családot. Néhány gyermekkori emlék után Istenről, hitről, a szenvedés értékéről kezdett beszélni. Hangsúlyozta, hogy Istennek a kislány vakságával és ikertestvére halálával magasabbrendű tervei vannak. Ő és a férje ugyanis a hitetlenséggel és közömbösséggel kiestek a kegyelem állapotából, a pokol felé haladnak. Életben maradt kislányuk fogyatékosságával az Ő lelkükért vezekel. A másik, aki meghalt az ő közömbösségük áldozata, mert nem kapott tőlük hitet, Istenszeretetet, erkölcsi példát. Nem tudta, hogy bűn, amiket tesz, hiszen nem világosították fel. Ő a tisztítótűzben vezekel saját bűneiért és szülei megtéréséért. A házaspár lehajtott fejjel, könnyek között hallgatta Valit. Kérdezték, mit tanácsol. A válasz: Menjenek el a legközelebbi plébániára és mondják el a papnak, hogy rendezni szeretnék házasságukat, és meg szeretnék kereszteltetni vak leányukat.

Látjátok, Gyermekeim! E kettős családi tragédia eszköz volt a Mennyei Atya kezében. Ha mindez nem így történik, mint a négyen elkárhoztak volna.

De az Ő szemében első és legfontosabb a lélek, ha kell szenvedés árán őrzi meg az örök élet számára. Tehát, hogy Szent Fiam szavaival éljek, Isten terveinek kellett nyilvánvalóvá válni a vakon született kislányon és az autóbalesetben meghalt ikertestvérén. Csak általuk menekültek meg szüleik és ők is a kárhozattól.

Drága Engesztelőim! Imádkozzatok azokért, akik zúgolódva, méltatlankodva, káromkodva fogadják a kereszteket, mert nem látják a legnagyobb jót, amit kihoz belőlük számukra Isten.

Megáldalak benneteket a szenvedés elfogadásának és felajánlásának kegyelmével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.


ÉGI ÜZENETEK

2014.07.01

Jézus: Jézus élete XXXVII. A jó pásztor

Jézus: Drága, szeretett Gyermekeim! Itt állok előttetek kezemben pásztorbottal és gyönyörködve nézek végig rajtatok, akik hűséges, mindig visszatérő juhaim vagytok, ismeretek és követtek Engem.

Életemnek most következő részletében magamról, mint Jó Pásztorról szeretnék beszélni nektek. Valamikor régen, mikor köztetek jártam, ámulva tapasztaltam, hogy tanításaim nyomán egyre jobban szaporodik nyájam, mindig többen követnek. A sátoros ünnepek után még néhány napot a fővárosban töltöttem. A jeruzsálemiek és az ide zarándoklók nem féltek, hogy Miattam szidják-hordják és megvetik őket, bátran követtek. Látjátok, Kicsinyeim? Ők is olyanok voltak, mint ti, akik rendületlenül idejártok tanításainkat hallgatni, nem törődve azzal, hogy lenéznek, elítélnek és fenyegetnek titeket. 2000 évvel ezelőtt is meghatódtam ettől a hűségtől és kitartástól, amit a nép körében tapasztaltam úgy, mint ma. Ezt az örömömet úgy fejeztem ki a sokaság előtt, hogy az akkori Kelet pásztoréletéből egy példabeszédet merítettem. János evangélista a jó pásztorról szóló fejezetében ezt így örökítette meg:

„Bizony, bizony, mondom nektek: Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshonnan hatol be, az tolvaj és rabló. Aki a kapun megy be, az a juhok pásztora… a juhok megismerik hangját. Nevükön szólítja juhait és kivezeti őket… elindul előttük, s a juhok követik. Idegen után nem mennek, hanem elfutnak tőle, mert az idegennek nem ismerik a hangját…”

Kortársaim csak hallgatják ezeket a szavaimat, de nem értették, mit akarok e példabeszéddel mondani. Nektek megmagyarázom, hogy a nyáj az én zsidó népem, az Isten által kiválasztott szent nép. A kapu az általuk várva várt Messiás, és csak rajta keresztül lehet belépni az akolba, az igaz, messiási hitűek közösségébe. A tolvajok és rablók, akik az ószövetségi hitet meghamisítják: az álmessiások, hamis próféták, külsőségektől félrevezetett mesterek, farizeus főpapok, akik a sok felesleges szertartásokkal megnehezítik a törvény betartását.

De, kedves Gyermekeim, ez az evangéliumi idézet nektek is szól, a mai idők embereinek. Az akol nem más, mint az Egyház, melynek Én vagyok a feje és főpásztora. Ez az Egyház csak úgy jöhetett létre, hogy tanítványaim és Én nemcsak saját népem körében apostolkodtam a keresztség terjesztésével, hanem a pogányok között is. A földkerekség minden tájáról össze akartam gyűjteni juhaimat. Most is, mint régen, vannak „tolvajok és rablók”, akik az ajtót, tehát Engem megkerülve behatolnak az akolba, és megtévesztik, félrevezetik a mit sem sejtő bárányokat: ezek a ma élő hamis próféták, káros szektavezérek, sátánisták, ezoterikus tanítók, reikis gyógyítók, az Egyház kebelében megtévedt felszentel papok, szerzetesek, jósok, mágusok. Gombamódra terjednek az okkult, beteges keleti tanok és gyógymódok és elfordítják tőlem még a vallásukat gyakorló keresztény gyermekeimet is. Ó, hány és hány gyermekem hisz a tarokkártyában, az asztrolód

giában, a reinkarnációban, a jógában, az agykontrollban, az akupunktúrában, az akupresszúrában és a vizereket vizsgáló varázsvesszőben és ingázásban. Ezek a sátáni gyakorlatok démonokat telepítenek rájuk, és súlyos testi-lelki bántalmkat okoznak. Ezek a veszélyes „rablók és tolvajok” ferde utakra vezetik juhaimat.

Hallgassátok, hogy folytatódik az evangélium! „…Én vagyok a kapu. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-bejár és legelőt talál. A tolvajok csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségesen legyen… A jó pásztor életét adja juhaiért. A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem sajátjai, otthagyja a juhokat és elfut, amikor látja, hogy jön a farkas. A farkas aztán elragadja és szétkergeti őket… Én vagyok a jó pásztor, ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem, mint ahogy az Atya ismer engem és én ismerem az Atyát… De más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is ide kell vezetnem. Hallgatni fognak szavamra, s egy nyáj lesz és egy pásztor…”

A Szentírásból elhangzottakat így kell értelmeznetek, Drága Engesztelőim: Csak az lehet Egyházam tagja, aki befogad Engem és hisz Bennem. Az ilyen gyermekemet bőséges legelőre vezetem, Szent Testemmel és Véremmel táplálom és az örök üdvösséget ajándékozom neki. Mindezt azért tudom vele megtenni, mert mint jó pásztor, életemet adtam érte. Szabad akaratomból haltam meg, nyájam farkasainak a kezére adtam magam. Mélyen elgondolkoztat engem egy meglepő hasonlóság. Régen saját szeretett zsidó népem ítélt el és feszített keresztre. És ma mi történik? A saját magam által alapított Egyházam tagjaiból kerülnek ki ellenségeim. Kételkednek üzeneteimben, elfojtják azokat, a Sátán szavának tulajdonítják. Azon fáradoznak, hogy a 2000 éves hagyományokat nem tisztelve megújítsák, megreformálják örökérvényű Szent Szavaimat. Emiatt szakadás történik a hagyománytisztelők és az újítók között. Vajon eljut-e üzenetem az Engem szerető összes felszentelt gyermekemhez? A végsőig ki kell tartaniuk e két alappillér, az Oltáriszentség és a Szűzanya-tisztelet mellett. Ha kell, az életük árán is.

Most pedig, drága megváltott Báránykáim, a múltba szeretnélek benneteket elvinni. Van-e kedvetek eljönni Velem? … Mutatom az utat, csak gyertek utánam. Gondolatunk szárnyán villámgyorsan száguldunk, és ott állunk a Mennyország háromszárnyú arany kapujában. Pásztorbotommal bezörgetek és 2 angyal nagyra tárja a kaput. A Szűzanya áll a bejáratnál és öleléssel fogad minket. Halkan a fülébe súgom, hová vezessen titeket és Én egy pillanat alatt láthatatlanná válok. Mennyei Édesanyátok így szól: Évám! Fogd meg a kezemet, és ti mindnyájan velünk összekapcsolódva, láncszerűen kapaszkodjatok egymás kezébe, és induljunk el ezen a hosszú, fénylő arany-úton. Az út két szélén gyönyörű áttetsző, ragyogó angyalok állnak és mosolyognak. Sehol egy szent, csak angyalokat látunk. A távolban egy erősen fénylő, kupolával fedett építmény emelkedik. Ez, Gyermekeim, a Szentháromság égi hajléka. A bejáratot 2 hatalmas angyal őrzi. Én, Édesanyátok meghúzom a kapura szerelt 12 kicsi harangból álló csengettyűt, és erre kitárul az ajtó. Belülről nagy fényesség árad.

-Ide csak Én léphetek be, de nyitva hagyom nektek az ajtót, hogy lássátok, mi történik. Megállok a bejárat közelében, belülről. Három díszes trónon ül a Szentháromság: az Atya középen, Jézus jobbról, a Szentlélek balról. Alig különböznek egymástól, gyönyörű szépek és kortalanok. Hallom, hogy az Atya megszólal:

-Eljött a te időd, Fiam! Elkészítettük gyermekeink hajlékát itt a Mennyben, de még egy sem foglalhatta el. Az emberek többsége bálványokat imád, öl, lop, rabol, paráználkodik. Választott népünk is bűnben él. Az ősatyák lelkei a pokol tornácán várnak téged. Hiába küldöm prófétáimat, nincs változás. Menj Fiam! Itt a pásztorbotom, legeltesd nyájamat, rád bízom Őket.

Most, Engesztelőim újra Én szólok, a ti Jézusotok. Tekintsetek le a földre. Mint egy gyorsított felvételt láthatjátok megfogantatásomat, a betlehemi születést, gyermekkoromat, ifjúkoromat, kínszenvedésemet és kínhalálomat. E mennyei látogatás után Édesanyám levisz benneteket az engesztelő terembe. Ki vár rátok ott? Én, a jó pásztor. Botomat magasra emelem, és ti mindnyájan – egy perc töredéke alatt – juhokká változtok. Belenyúlok a zsebembe és kiveszek onnét annyi kis csengőt, ahányan vagytok. Így szólok hozzátok: Kicsi Báránykáim! Jöjjetek közelebb, hadd tegyem nyakatokba ezt a fontos ajándékot. Rajtatok kívül még sok juhom van, bűnben vergődő, megtévesztett, eltévedt bárányom. Mindegyiketekre szeretnék egy kis csoportot bízni. Van, akire családtagjait, van, akire szomszédait, van akire munkatársait, rokonait. Ez a csengő a ti apostolkodó szavaitokat, imádságaitokat, áldozataitokat, böjtjeiteket jelenti. Példamutatásotokkal felébresztitek lelkiismeretüket. Egyenként, Én a jó pásztor elkísérlek benneteket a rátok bízottakhoz. Közületek a legbátrabb már indul is, és Én követem. Egy kicsi akolba vezet Engem, egy többgyermekes báránycsalád lakik ott. A legkisebb barika elcsavargott. Sírnak a szülők, nagyszülők, az Én csengős választottam is búslakodik. Elindulunk a mezei úton, és egy mély veremben megtaláljuk. Leszállok érte, kiemelem, de nem tud megállni, ide-oda dől. Tele van fekete folttal, a kábítószer áldozata. Az Én segítségem próbálja simogatni, támogatni, de az csak összecsuklik. De, Én a jó Pásztor ölbe veszem, hazaviszem. Nagy az öröm a családban. Szívemből egy gyógyító kegyelemsugarat küldök rá, amely egészen beburkolja. Erre hirtelen megtisztul, talpra állítom és odabújik anyjához.

A másik engesztelőm bizakodva vár rám, és megrázza a csengőt a nyakában, hogy figyeljek rá. Így szól Hozzám: Jézusom, jó Pásztorom! Vagy egy felnőtt lányom, aki paráznaság és házasságtörés bűnében vergődik évek óta. Jöjj, segíts, mentsd meg őt! Elindulunk. Erdőben haladunk, sűrű az aljnövényzet, egyre nehezebb a járás. Kicsi báránykám rázza a csengőjét és bégetéssel hívogatja leányát. A távolból fájdalmas nyögdécselést hallunk. Odasietünk, és egy áthatolhatatlan, tüskés bozótban találunk rá a bűnös leányra. A bűn tövisei egészen belefúródtak, nem tudott menekülni. Engesztelőm nem törődve a fájdalommal próbálta kiszabadítani, de ő is csupa vér lett. Én a jó Pásztor egy keresztet rajzoltam a bokorra, melynek tüskés ágai szétnyíltak és a megsebzett báránykát kiszabadítottam. Ölbe vittem haza. Édesanyja sok selymes füvet készített neki fekvőhelyül és mosogatta sebeit. Mikor a leány egy kis erőre kapott, leborult elém, és sírva-bégetve bocsánatot kért.

Harmadik engesztelőm csengővel a nyakában a farkasok közé vezetett Engem. Férje rossz társaságba került, egy gyilkos rablóbandába. Már régen szeretett volna kiszakadni onnan, de halállal fenyegették. Elvitt a banda gyülekező helyére. Nem törődve a dühödt farkasok közeledésével, odament férjéhez, és bátran hívogatta. A rablóbanda tagjai, a farkasok megkötözték és marcangolni kezdték mindkettőjüket. Ők a gonosz démonok hatása alatt cselekedtek így. Drága csengettyűs Engesztelőim! Akartok-e segíteni ezen a két bajba került báránykámon és a megátalkodott banda tagjain? Akkor most ajánljátok fel böjtjeiteket, egyéb áldozataitokat, szentmiséiteket, szentáldozásaitokat és közben szüntelenül rázzátok magatokon ezt a kis csengőt, mely a felajánlásotok jelképe. És hívjátok Szent Mihály arkangyalt az ismert imával… Megjelent Szent Mihály, kirántja kardját és az összes démon ijedtében a pokolba fut. Most pedig, Én a ti Pásztorotok botommal megérintem a bárányokat, és kötelékeik szétpattannak. Mindkettőt öl beveszem, és sebeiket begyógyítom. Ezután odamegyek a farkasokhoz, fejüket botommal megérintem, és báránnyá változnak. Hívom Szentlelkemet, aki fehér glóriás galamb alakjában föléjük száll, és bűnbánatot áraszt lelkükre. Letérdelnek elém. És megbánják bűnös életüket. Bocsánatot kérnek az én két báránykámtól, és csatlakoznak hozzánk.

Drágáim, visszajöttünk. Már itt is vagyunk az engesztelő teremben. Egyenként mindegyiketek fejére egy csókot adok, mint jó Pásztorotok, és visszaváltoztok emberré. megáldalak benneteket, mint hűséges követőimet az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.



ÉGI ÜZENETEK


2014.07.15


Mennyei Atya: Jézus élete XXXVIII. Jézus véleménye a farizeusokról

Mennyei Atya: Drága, szeretett Gyermekeim! Én, Mennyei Atyátok tanítalak ma benneteket. Minden jelenlévőt, a távolból jövőket és a helybelieket is nagy szeretettel köszöntöm. Mindenek előtt végigmegyek köztetek, atyai karjaimmal átölellek titeket és egyenként, mindannyiatok homlokára egy fénylő háromszöget rajzolok. Ezzel azt kérem tőletek, legyetek egyek a Szentháromsággal, és legyetek egységben egymással. Ma arról beszélek nektek, hogy mi volt a véleménye Szent Fiamnak a farizeusokról és írástudókról.Jézus bármerre járt, akár Jeruzsálemben, akár Galileában, akár Júdea városaiban, akár Perea vidékén, mindenütt beleütközött a farizeusok és írástudók ellenszenvébe és gyűlöletébe. Ők minden szavát hazugságnak állították be, szerintük azért tud ördögöt űzni, az ördög azért fogad szót neki, mert cimborál vele, és a csodák, amit tesz, mind szemfényvesztések, hamisságok. Istenkáromlónak, hamisprófétának nevezik a nép előtt. Jézus e vádak miatt és egyéb álnokságaik, képmutatásuk miatt egyre keményebben emeli fel szavát ellenük. Máté evangéliumában így szól: „Az írástudók és a farizeusok Mózes székében ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert bár tanítják, de tetté nem váltják. Elviselhetetlenül nehéz terheket hordanak össze és raknak az ember vállára, de maguk ujjal se hajlandók mozdítani rajta. Minden tettükben az vezeti őket, hogy az emberek előtt feltűnjenek. Szélesre szabják imaszíjukat és megnagyobbítják köntösükön a bojtokat. Szívesen elfoglalják a lakomákon a főhelyeket és a zsinagógában az első székeket, szeretik, ha a tereken köszöntik s rabbinak szólítják őket az emberek. Ti ne hivassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok… Tanítónak se hivassátok magatokat, mert egy a ti tanítótok, Krisztus… Aki felmagasztalja magát, azt megalázzák, aki megalázza magát, azt felmagasztalják.”Milyen jó, hogy fennmaradtak számotokra a Szentírásnak eme örökérvényű szavai! Nemcsak kortársait tanította Szent Fiam az alázat fontosságára, hanem titeket is, ma élő gyermekeimet, benneteket is, Drága Engesztelőim! Ezek az intelmek egyrészt felszentelt szolgáimhoz szólnak, hogy példamutatóan az evangélium szerint éljenek, aszerint, amit prédikálnak, ne uralkodjanak híveiken, hanem szolgálják őket. Másrészt a templomba járó, vallásukat gyakorló Gyermekeimet próbálják helyes mederbe terelni. Nézzetek magatokba, Kicsinyeim, hogyan álltok az alázatosság területén! Vendégségben vajon nem a legnagyobb csirkecombot, süteményt, legpirosabb almát veszitek-e ki, mikor megkínálnak? Nem szoktátok-e lelki testvéretek előtt felsorolni, hogy hány rózsafüzért imádkoztatok ma? Nem dicsekedtetek-e el jótékonykodásaitokkal? Mert ha ezek közül bármelyik jellemző rátok, akkor még van javítani valótok az alázatosság területén. Kérjétek a Szentlelket, hogy irtson ki belőletek mindent, ami a farizeusi gondolkodás csírája! Ahhoz, hogy kellőképpen megalázzátok magatokat, rendkívül nagy felebaráti szeretet kell. El kell jutnotok odáig, hogy nem magatokat akarjátok előnyhöz juttatni, hanem másokat. Vigyázzatok, mert létezik hamis alázat is! Ne higgyetek azoknak, akik minduntalan hajtogatják, hogy Én csak egy porszem vagyok, egy senki, egy nulla. Én vagyok a legmegátalkodottabb bűnös, a leggonoszabb, a legostobább, a legcsúnyább. Ugyanakkor viselkedése nem ezt mutatja, mert előtérbe tolja magát, vágyik az elismerésre, minden jót csak azért tesz, hogy az emberek megdicsérjék. Ezek csak a szavaikkal alázatosak. A valóban alázatos ember nem szolgalelkű, aki hízelgésből vagy félelemből válogatás nélkül teljesíti, amit parancsolnak neki, és aki értéktelen senkinek tartja magát, hanem tisztában van azzal, hogy ő Isten szeretett gyermeke, fontos teremtménye. Érdemeit a Szentlélektől kapta, mint ajándékot, ezekkel nem dicsekszik, de tudatában van jó tulajdonságainak és telve van hálával Felém. Máté evangélista így folytatja Jézus bátor, bíráló szavait, melyekkel nem egyszer szembesítette az írástudókat és farizeusokat: „Jaj nektek, írástudók és farizeusok, ti képmutatók! Bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt. Magatok nem mentek be, s akik be szeretnétek jutni, azokat meg nem engeditek be. Jaj nektek írástudók és képmutató farizeusok, mert felemésztitek az özvegyek és árvák vagyonát. Közben nagyokat imádkoztok, ezért nagyobb ítélet vár rátok… Jaj nektek írástudók és farizeusok, ti képmutatók! Bejártok tengert és szárazföldet, hogy egyetlen áttérőt szerezzetek, s ha sikerül, a kárhozat fiává teszitek, kétszerte inkább magatoknál. Jaj nektek vak vezetők! Azt mondjátok, hogy ha valaki a templomra esküszik, nem érvényes, de ha a templom aranyára, akkor az kötelezi. Esztelenek és vakok! Hát mi több, az arany vagy a templom, ami megszenteli az aranyat? Ugyanígy: ha valaki az oltárra esküszik, az nem érvényes, de ha rajta levő áldozati ajándékra esküszik, az kötelezi. Ti vakok. Hát mi több, az ajándék vagy az oltár, amely megszenteli az ajándékot? Aki az oltárra esküszik, rá esküszik és mindenre, ami csak rajta van. Aki a templomra esküszik, rá esküszik és arra, aki benne lakik. Aki az égre esküszik, az Isten trónjára esküszik és arra, aki rajta ül… Jaj nektek farizeusok és írástudók, ti képmutatók! Tisztára mossátok a pohárnak és a tálnak a külsejét, belül azonban tele vannak rablott holmival és szennyel. Te vak farizeus! Előbb belül tisztítsd ki a poharat és a tálat, akkor majd kívül is tiszta lesz. jaj nektek farizeusok és írástudók, ti képmutatók! Fehérre meszelt sírokhoz hasonlíttok, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak a halottak csontjaival, s mindenféle undoksággal. Így ti is kívülről igaznak látszotok az emberek szemében, de belül tele vagytok képmutatással és gonoszsággal… Kígyók és viperák fajzata! Hogy is kerülhetnétek el a kárhozat büntetését?”Azzal is vádolta a farizeusokat, hogy atyáikhoz hasonlóan ők is megölik az igaz prófétákat. Itt Jézus saját magára és apostolaira gondolt, üldöztetésükre és halálukra.Ezek után a farizeusok haragra gerjedtek és vitára keltek Jézussal, és elhatározták, hogy elveszejtik. A hangoskodásra nagy tömeg gyűlt körülöttük. Jézus tanítványai felér fordult és szelíd hangon így szólt hozzájuk:„-Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet és azután semmi egyebet se tudnak tenni. Megmondom én nektek, kitől féljetek: Féljetek attól, kinek miután megölt, hatalma van a gyehennába vetni, igenis mondom nektek, tőle féljetek!... Mindenkit, aki vallomást tesz rólam az emberek előtt, az Emberfia is megvallja azt az Isten angyalai előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, az megtagadtatik Isten angyalai előtt.”Azt is fejtegeti nekik, hogy ne aggódjanak azért, hogy mit fognak mondani a vallatáskor ellenségeik előtt, mert a Szentlélek akkor majd megsúgja, mit kell válaszolniuk.Kicsinyeim! Rohamosan közeledik Jézus második dicsőséges eljövetele. A hamis próféták rózsaszín ködbe burkolják a jövőt, egy diadalmas földi békéről beszélnek, tagadják a Nagyfigyelmeztetést és az azt követő büntetést. Az állítják, hogy minden évezredekre van tőletek. Ne higgyetek nekik! Már akkor megmondta Jézus, mikor köztetek járt, hogy tüzet jött bocsátani a földre, nem békét hozni, hanem kardot, szakadást. Tűzzel kell megtisztítania e 21. századi bűnnel terhelt nemzedéket. A Nagyfigyelmeztetés tüze a bűnös és hitetlen lelkek milliárdjait fogja megtisztítani, a keresztényüldözés, a háború, a járványok és a 3 napos sötétség szintén a tisztulás elkerülhetetlen és fontos eszközeit jelentik.Drága Engesztelő Gyermekeim! Most egy misztikus élményben lesz részetek. Megnyílt a mennyezet és az égből egy fényes felhőn Jézus Krisztus ereszkedik le közétek. Hatalmas alakja ragyog isteni dicsőségében, ahogy itt áll előttetek. Arca komoly és fenséges, mégis sugárzik róla a szeretet. Végigtekint rajtatok és így szól: Nézzétek, Gyermekeim, mit tartok magasra emelve jobb kezemben? Egy lobogó fáklyát. És mit láthattok a balkezemben? Két aranyszínű fénylő kardot. Bizony, bizony mondom nektek, nem békét hozni jöttem e világra: tüzet jöttem bocsátani a földre. 2000 éve kezdődött ez a tűz a kereszténység megindulásával, szenvedélyeket támasztó tüzes tanításaimmal, kínszenvedésemmel és kínhalálommal, apostolaim és utódai bátor közreműködésével. Ez a láng Egyházam története alatt hol magasan égett, hol alábbhagyott, hol majdnem kialudt. Mi hárman: Atyám, Szentlelkem és Én most ott fent az égben felszítottuk, ezért lobog ilyen magasan. E tűznek egyik részét kiosztom köztetek, harcostársaim és hű követőim között. Nyissátok ki szívetek ajtaját! Végigmegyek köztetek és e fáklyát hozzáérintem pislákoló szívetekhez, mely pillanatok alatt lángba borul. E tűzzel növelem bennetek a lángoló Istenszeretetet, a hitet szent Üzeneteimben és Igémben, a bátorságot az üldözések idejére, a buzgóságot imáitokban és áldozataitokban és az ellenségszeretetet. Ez a szívetekben lobogó láng megvilágítja előttetek a hamis próféta és az antikrisztus cselvetéseit, hazugságait, és fényénél tisztán fogtok látni. E forró szeretet, melyet ez a belső tűz támaszt bennetek, megakadályozza, hogy megtagadjatok Engem, a kritikus időkben. Tudnotok kell, hogy Édesanyám és Én nap, mint nap letérdelünk Atyám előtt és kérjük számotokra az állhatatosságot, kitartást, hűséget, hogy az örökérvényű Szentírást és prófétáimmal küldött üzeneteimet minden körülmények között bátran megvalljátok, akár életetek árán is. Már régóta a föld minden templomában tartott szentmisét e szándékra helyezem oda Atyám trónja elé.Másik kezemben a két aranykard is szimbólum. Bizony kardot hoztam a világra, nem békét. Megjelenésemmel megoszlott az emberiség: Velem vagy Ellenem. Ezért folyik az ellenségeskedés a családtagok, a közösségek és különböző vallások között. Megindult a szétválasztódás Egyházamon belül is. Az egyik aranykardot megsokszorozom, és annyit osztok ki nektek, ahányan vagytok. A szívetekbe teszem. Ez a ti fegyveretek, mely a valóságban nem más, mint a rózsafüzér, böjt, áldozat. Ezekkel kell harcolnotok a gonosz ellen. A másik aranykardot félreteszem a közelgő 3 napos sötétség idejére, fáklyám lángjának maradékával együtt. A tűzzel és karddal fogom felvenni a harcot angyalaimmal együtt az antikrisztus, a hamispróféta és a gonosz lelkek serege ellen. Így váltok segítségemmé, harcostársaimmá, katonáimmá, drága Gyermekeim, hiszen az Én fegyvereimmel harcoltok.Atyám és Én nagy szeretettel búcsúzunk tőletek és megáldalak benneteket a bátorság és állhatatosság kegyelmével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.