2008. október 5., vasárnap

Pénzügyi válság - a Kongresszus a Wall Street ellen


Die Zeit
 
Ahogy minden válságnak, a mostaninak is legalább felerészben lélektani okok, pánik és hisztéria áll a hátterében. Washingtonban hétfőn igencsak nyomtak a latban ezek az okok, amikor a képviselők szűk, de egyértelmű többsége elutasította Bush elnök hétszáz milliárd dolláros bankmentő csomagját, amire a New York-i tőzsdeindex 777 pontot zuhant.
Az történt tehát, amit Bush el akart kerülni: hogy a pénzügyi rendszer válsága átcsapjon a gazdaság egészére - következtet Josef Joffe, a tekintélyes politológus és publicista a hamburgi hetilapban. A segítő csomag központi eleme ugyanis éppen az lett volna, hogy a pénzügyminiszter hétszáz milliárdos hitelkeretből gazdálkodva felvásárolhassa a „mérgező" jelzáloghiteleket és értékpapírokat, amelyek megrendítették a piaccal szembeni bizalmat.
A tárgyalások során a Kongresszusban kialakult egyfajta kétpárti koalíció a Fehér Házzal szemben. A demokraták nem akartak mentőövet dobni a nagytőkéseknek. Jobbról a republikánusok pedig - indokoltan - tartanak egy új mammut-bürokráciától, amelynek túl nagy a hatalma, és lényegében államosítja a pénzügyi rendszert. De azt is tudták mindkét oldalon a képviselők, hogy a mentőakció nem túl népszerű. Választóik (akik nem szeretik, ha a gazdagokat segélyezik) és a szakemberek szorításában (akik viszont nagy pénzek bevetését szorgalmazták) többségük a saját karrierjét tartotta szem előtt, és nemmel szavazott. 
Most az a kérdés, hogy a hétfői tőzsdekrach után összeállítanak-e egy újabb megmentési csomagot, amit sikerül keresztülvinni a kongresszuson - fejeződik be Josef Joffe kommentárja, amelyet kétségeivel egészít ki Alexandra Endres írása, ugyancsak a Die Zeitben. Ő azt bizonygatja, hogy a bankok megsegítése stabilizálhatja valamelyest a pénzügyi rendszert, de megmentésről messze nem lehet beszélni, hiszen ehhez előbb a gazdasági pangásból kellene kilábalni.

http://www.zeit.de/online/2008/40/rettungspaket-abgeordnete-gegen-wall-street?page=1

Ha drámaian csökken az export és a belső fogyasztás...


A kínai gazdaság a csőd szélén
Eastern Economic Review

Általános volt a vélekedés, hogy az Amerikán, Európán és Japánon átviharzó gazdasági sokkhatásokra a kínai gazdaság alapvetően immúnis, és a jelzálog, valamint hitelválságnak ott semmilyen következményei sem lesznek - írja az Eastern Economic Review hasábjain Brian Klein. A jelek azonban csalókák; ma már számosan látják - és a kínai hatóságok is nagyon jól tudják -, hogy alapvető problémák vannak a strukturális működéssel, és ennek hatásai sokkal hamarabb jelentkeznek, mint ahogy arra számítani lehetett.
Az olcsón megtermelt áruk iránti külföldi kereslet hanyatlik, főként azok kétes minősége - olykor az egészségre kifejezetten káros volta - miatt. Ráadásul a kínai vezetés tervgazdaságos természete a létfontosságú beruházásokat gyakorta helytelenül kezeli. Mindezek az elképzeltnél is jobban sújtják a kínai kis- és közép-vállalkozásokat, és mélyen érintik az egyébként is sérülékeny kapcsolatot a gazdasági növekedés folytonossága és a középosztályhoz tartozók bővülő száma között - állapítja meg a szerző.
Eddig általános volt a vélekedés, hogy a kínai gazdaság növekedésének fő motorja nem az export, hanem a belső kereslet bővülése, mely olyan tartalékokkal látja el a gazdaságot, melyek képesek megóvni azt a világgazdaság megbicsaklásaitól. Megnyugtatónak találták azt a feltételezést is, hogy a jelentős megtakarításokkal rendelkező középosztály továbbra is nagy tételben vásárolja majd a hazai gyártású drága luxuscikkeket, járműveket, plazmatévéket, mosógépeket, komputereket. A hazai bankok állapota is rendben levő, a központi vezetés pedig a gazdaság segítségére siet, ha kell egy megfelelően expanzív kincstári, illetve monetáris politikával.
Első ránézésre a kínai statisztikai adatok nem adnak okot aggodalomra. A vásárlói aktivitás 22 százalékkal nőtt, az infláció folyamatosan csökken, párhuzamosan az élelmiszerárak esésével. Ráadásul a külkereskedelemből származó bevételek sem szűntek meg bővülni; a júliusi adatok szerint ez 18 milliárd dollár volt. Akárcsak a tárgyi eszközberuházás, mely 27 százalékkal emelkedett 2008 első nyolc hónapjában. Javult az ország külföldi államadóság-besorolása is.
Ám közelebbről szemlélve, egészen más természetű folyamatokra lehetünk figyelmesek. 2007 végéig a kínai GDP növekedésének fele mégiscsak az exportból, illetve a kormányzati fogyasztásból tevődött össze, ami drámaian ellentétes a korábbi adatokkal. 2003-ban a növekedést még a beruházások és az egyéni fogyasztás dominálta, messze megelőzve az exportot és a kormányzati költekezést. Miközben a megtakarítási ráták hagyományosan magasak maradtak, csillagászati összegek vándoroltak át értékpapíokba, illetve az ingatlanpiacra. Azóta, hogy a sanghaji tőzsde történelmi csúcsot döntött 2007 októberében, egy év elégséges volt ahhoz, hogy elveszítse értékének kétharmadát. Még a Hang Seng (Hongkong) is 50 százalékkal esett.
Míg a tárgyi eszközberuházás tehát nőhet, a megtakarítások egyharmada viszont továbbra is az ingatlanpiacra zúdul folyamatosan, vagyis évente 29 százalékkal növekedve, annak dacára, hogy a már létező ingatlanok 6,1 százaléka így is üresen áll. Az elmúlt másfél évben az ingatlanárak lassan csökkenni kezdtek még a felkapott Kantonban vagy Sencsenben is. Ugyanez tapasztalható a járművásárlások terén.
Nem véletlen tehát, hogy a kínai statisztikai adatok tanúsága szerint a vásárlói bizalom csökken, a kínai kereskedelmi bankok nyugati besorolása pedig romlik, épp annak következtében, hogy nagyrészt ők birtokolják az üresen álló, profitot nem hajtó ingatlanok többségét. A jelentős megtakarítással bíró középosztály bővülése nem tudja megakadályozni, hogy a folyamatok elérjék a kis- és közép-vállalkozásokat, melyeknek közeli csődje megjósolható.
Kanton tartományban, mely hagyományosan mindig is az olcsón termelő kisvállalatok fellegvára volt, csak az idén 2200 cipőgyártással foglalkozó vállalkozás húzta le a rolót. Nem kétséges, ezeket nem csak az alacsony termelési költségek jellemezték, de szintúgy az alacsony minőség és szakértelem is. A kínai hatóságok kifejezték szándékukat, hogy ezek helyét valódi minőséget, tényleges értéket termelő, modern vállalkozások foglalják majd el. Szép szándék - állapítja meg Brian Klein elemzése -, de egy ilyen váltáshoz meg kell teremteni a szilárd gazdasági alapokat, melyeknek nyomait sem itt, sem másutt nem lehet felfedezni. Pedig a tárgyi estközberuházások fő célpontjai épp ezek az olcsón termelő kis és középvállalkozások voltak.
A várakozásokat ez év elején még az olimpia utáni korszak határozta meg, ennek megfelelően egymás után nyíltak meg Pekingben a különféle gazdasági képviseletek irodái, ám mindez még az általános recesszió előtt történt. De a daruktól és munkagépektől hemzsegő fővárosból alighanem kikergeti a korábban vidékről ideérkező vendégmunkásokat, illetve a kapuikat bezáró gyárak alkalmazottait a lassuló építőipar, visszatérnek majd eredeti otthonaikba - ugyanis nem tudnak máshova visszatérni -, ahol semmi sem változott azóta, hogy egy szebb jövő reményében eljöttek onnan. Semmi sem zárhatja ki annak lehetőségét, hogy ez a - kis városok lerobbant állapotával szembesülő - tömeg demonstrálni kezdjen, ami aztán akár komoly zavargásokhoz is vezethet.
Ha a kínai vezetés gazdasági - vagyis költségvetési és monetáris - politikájának céljai nem változnak, ha nem állítja át azokat a magasabb értéket termelő fejlesztések felfuttatására, ha nem garantálja a szellemi tulajdonjogok dominanciáját, illetve ha továbbra sem helyez hangsúlyt a kutatásokra és fejlesztésekre, akkor Kína sem kerülheti el a gazdasági katasztrófát.

http://www.feer.com/economics/2008/october/The-Great-Crash-of-China

Pénzügyi válság: a bizalmatlanság ördögi köre


Neue Zürcher Zeitung
 
Az eheti pénzpiaci híreket igazából inkább a pszichológia, mintsem a közgazdaságtan fogalmaival értelmezhetjük - állapítja meg a svájci lap G. S. szignóval jelentkező kommentátora. A tőzsdéken félelem és pánik uralkodik, a jegybankok és a kormányok intézkedéseiről pedig nehéz eldönteni, hogy elszántságot vagy inkább kétségbeesést tükröznek. A gazdaságpolitika egyelőre sikertelenül próbálja minden lehetséges eszközzel áttörni a bizalmatlanság ördögi körét.
A válságban ugyanis épp az a végzetes, hogy a technikai magyarázatokon túl végső soron szinte kizárólag a bizalom teljes megszűnésével függ össze. Márpedig a bizalmat nem lehet kikényszeríteni. Visszaszerzéséhez pedig gyakran hosszú időre van szükség.
A milliárdos nagyságrendű likviditási segélyek, a veszélyeztetett intézményeknek nyújtott hitelek és biztosítékok és a világszerte bevezetett sok egyéb intézkedés eddig gyakorlatilag semmit sem használt. A hatásuk pár nap alatt semmibe veszett. És ez a legutóbbi intézkedésekkel - a nyolc legnagyobb brit bank részleges és a fő izlandi pénzintézet teljes államosításával és a legfontosabb jegybankok összehangolt kamatcsökkentésével - is így van: csak lélegzetvételnyi megnyugvást hoztak a piacokon. A tőzsdei árfolyamesést viszont nem igazán fékezték meg.
Ennek egyrészt az az oka, hogy a kamatcsökkenés várható volt, így eleve belekalkulálták az árfolyamokba. Ugyanakkor a helyzet rendkívüli voltához képest a mértéke nem mondható túlzottnak. Másrészt viszont a bizalmatlanság légkörében minden akció a szándékolttal ellentétes hatást válthat ki, továbbá félremagyarázható. Vajon a szokatlan módon összehangolt kamatcsökkentés annak a jele, hogy a pénzügyi vezetők drámainak látják a helyzetet, tehát pesszimizmusra adnak okot? Vagy épp ellenkezőleg: arra az elszántságra utal, hogy végre úrrá legyenek a válságon, akár az inflációs veszélyt is vállalva?
Most a piac valamennyi résztvevője arra kíváncsi, hogy ellen tudnak-e állni az illetékesek a bizalmatlanság gátszakadásának. A szerdai intézkedéseket is érdemes ebből a szempontból vizsgálni. Úgy tűnik, az elszántság már megvan, hogy szembeszálljanak a válsággal, amíg újból erősödni kezd a bizalom. Hogy ez mikortól történik meg, teljesen kiszámíthatatlan. Csak annyi biztos, hogy a folyamat épp olyan gyorsan végbemehet, ahogy most a bizalomvesztés zajlott - penget derűs húrokat a Neue Zürcher Zeitung kommentátora.

http://www.nzz.ch/nachrichten/wirtschaft/aktuell/der_teufelskreis_des_misstrauens_1.1068546.html