A kínai gazdaság a csőd szélén
Általános volt a vélekedés, hogy az Amerikán, Európán és Japánon
átviharzó gazdasági sokkhatásokra a kínai gazdaság alapvetően immúnis,
és a jelzálog, valamint hitelválságnak ott semmilyen következményei sem
lesznek - írja az Eastern Economic Review hasábjain Brian Klein.
A jelek azonban csalókák; ma már számosan látják - és a kínai hatóságok
is nagyon jól tudják -, hogy alapvető problémák vannak a strukturális
működéssel, és ennek hatásai sokkal hamarabb jelentkeznek, mint ahogy
arra számítani lehetett.
Az olcsón megtermelt áruk iránti külföldi kereslet hanyatlik, főként
azok kétes minősége - olykor az egészségre kifejezetten káros volta -
miatt. Ráadásul a kínai vezetés tervgazdaságos természete a
létfontosságú beruházásokat gyakorta helytelenül kezeli. Mindezek az
elképzeltnél is jobban sújtják a kínai kis- és közép-vállalkozásokat,
és mélyen érintik az egyébként is sérülékeny kapcsolatot a gazdasági
növekedés folytonossága és a középosztályhoz tartozók bővülő száma
között - állapítja meg a szerző.
Eddig általános volt a vélekedés, hogy a kínai gazdaság növekedésének
fő motorja nem az export, hanem a belső kereslet bővülése, mely olyan
tartalékokkal látja el a gazdaságot, melyek képesek megóvni azt a
világgazdaság megbicsaklásaitól. Megnyugtatónak találták azt a
feltételezést is, hogy a jelentős megtakarításokkal rendelkező
középosztály továbbra is nagy tételben vásárolja majd a hazai gyártású
drága luxuscikkeket, járműveket, plazmatévéket, mosógépeket,
komputereket. A hazai bankok állapota is rendben levő, a központi
vezetés pedig a gazdaság segítségére siet, ha kell egy megfelelően
expanzív kincstári, illetve monetáris politikával.
Első ránézésre a kínai statisztikai adatok nem adnak okot aggodalomra.
A vásárlói aktivitás 22 százalékkal nőtt, az infláció folyamatosan
csökken, párhuzamosan az élelmiszerárak esésével. Ráadásul a
külkereskedelemből származó bevételek sem szűntek meg bővülni; a
júliusi adatok szerint ez 18 milliárd dollár volt. Akárcsak a tárgyi
eszközberuházás, mely 27 százalékkal emelkedett 2008 első nyolc
hónapjában. Javult az ország külföldi államadóság-besorolása is.
Ám közelebbről szemlélve, egészen más természetű folyamatokra lehetünk
figyelmesek. 2007 végéig a kínai GDP növekedésének fele mégiscsak az
exportból, illetve a kormányzati fogyasztásból tevődött össze, ami
drámaian ellentétes a korábbi adatokkal. 2003-ban a növekedést még a
beruházások és az egyéni fogyasztás dominálta, messze megelőzve az
exportot és a kormányzati költekezést. Miközben a megtakarítási ráták
hagyományosan magasak maradtak, csillagászati összegek vándoroltak át
értékpapíokba, illetve az ingatlanpiacra. Azóta, hogy a sanghaji tőzsde
történelmi csúcsot döntött 2007 októberében, egy év elégséges volt
ahhoz, hogy elveszítse értékének kétharmadát. Még a Hang Seng
(Hongkong) is 50 százalékkal esett.
Míg a tárgyi eszközberuházás tehát nőhet, a megtakarítások egyharmada
viszont továbbra is az ingatlanpiacra zúdul folyamatosan, vagyis évente
29 százalékkal növekedve, annak dacára, hogy a már létező ingatlanok
6,1 százaléka így is üresen áll. Az elmúlt másfél évben az ingatlanárak
lassan csökkenni kezdtek még a felkapott Kantonban vagy Sencsenben is.
Ugyanez tapasztalható a járművásárlások terén.
Nem véletlen tehát, hogy a kínai statisztikai adatok tanúsága szerint a
vásárlói bizalom csökken, a kínai kereskedelmi bankok nyugati
besorolása pedig romlik, épp annak következtében, hogy nagyrészt ők
birtokolják az üresen álló, profitot nem hajtó ingatlanok többségét. A
jelentős megtakarítással bíró középosztály bővülése nem tudja
megakadályozni, hogy a folyamatok elérjék a kis- és
közép-vállalkozásokat, melyeknek közeli csődje megjósolható.
Kanton tartományban, mely hagyományosan mindig is az olcsón termelő
kisvállalatok fellegvára volt, csak az idén 2200 cipőgyártással
foglalkozó vállalkozás húzta le a rolót. Nem kétséges, ezeket nem csak
az alacsony termelési költségek jellemezték, de szintúgy az alacsony
minőség és szakértelem is. A kínai hatóságok kifejezték szándékukat,
hogy ezek helyét valódi minőséget, tényleges értéket termelő, modern
vállalkozások foglalják majd el. Szép szándék - állapítja meg Brian
Klein elemzése -, de egy ilyen váltáshoz meg kell teremteni a szilárd
gazdasági alapokat, melyeknek nyomait sem itt, sem másutt nem lehet
felfedezni. Pedig a tárgyi estközberuházások fő célpontjai épp ezek az
olcsón termelő kis és középvállalkozások voltak.
A várakozásokat ez év elején még az olimpia utáni korszak határozta
meg, ennek megfelelően egymás után nyíltak meg Pekingben a különféle
gazdasági képviseletek irodái, ám mindez még az általános recesszió
előtt történt. De a daruktól és munkagépektől hemzsegő fővárosból
alighanem kikergeti a korábban vidékről ideérkező vendégmunkásokat,
illetve a kapuikat bezáró gyárak alkalmazottait a lassuló építőipar,
visszatérnek majd eredeti otthonaikba - ugyanis nem tudnak máshova
visszatérni -, ahol semmi sem változott azóta, hogy egy szebb jövő
reményében eljöttek onnan. Semmi sem zárhatja ki annak lehetőségét,
hogy ez a - kis városok lerobbant állapotával szembesülő - tömeg
demonstrálni kezdjen, ami aztán akár komoly zavargásokhoz is vezethet.
Ha a kínai vezetés gazdasági - vagyis költségvetési és monetáris -
politikájának céljai nem változnak, ha nem állítja át azokat a magasabb
értéket termelő fejlesztések felfuttatására, ha nem garantálja a
szellemi tulajdonjogok dominanciáját, illetve ha továbbra sem helyez
hangsúlyt a kutatásokra és fejlesztésekre, akkor Kína sem kerülheti el
a gazdasági katasztrófát.
http://www.feer.com/economics/2008/october/The-Great-Crash-of-China