A
trianoni békediktátum aláírásának évfordulójára Orbán Viktor kormánya
2010-ben megalkotta az úgynevezett nemzeti összetartozás napját. Három
esztendeje június 4-e is bekerült tehát a „nemzeti emléknapok” közé,
melyek sorában többek között a holokauszt áldozatainak emléknapja is
megtalálható. Nos, a nemzethez hű erők körében kialakult ugyan egy
közmegegyezés június 4-ével kapcsolatban, de ez általában nem megy jóval
túl annál, mint hogy emlékezni és emlékeztetni kell. Azonban úgy
látjuk, hogy a megemlékezések alkalmával a múltat nem kötik össze
kellőképpen a jelennel és a jövővel. Alábbiakban felvázolunk néhány
olyan pontot, melyek meggyőződésünk szerint hozzájárulhatnak a nemzeti
oldal politizálásának markánsabbá tételéhez.
Trianon
témájának tengernyi irodalma lelhető föl úgy a nemzethez hű, mint a
nemzetellenes erők látásmódja szerint. Magától értetődően az előzőekhez
soroljuk magunkat, ám soha nem mentünk el szó nélkül a radikális
jobboldal túlkapásai mellett. E túlkapásokkal az a legfőbb gond, hogy
több ízben - helytelen nemzeti önértékelés keretében - az igazsággal
szemben fogalmazódnak meg. Ki kell mondanunk, hogy nem minden magyar
fajta értékes, napjainkban pedig, az alattomos globalista agymosás
hatására pedig főleg nem. A nemzeti oldal akkor fog helyesen közelíteni
saját magyarságához, ha annak alapértékeit közösségi megalapozottságú,
az egyéni jóléten - de az emberi életen is - túlmutató harciasságban
határozza meg. Tudomásul kell venni, hogy nem minden magyar értékes.
Példának okáért a konzumidióta, vagy a „plázacica” szerepei teljességgel
értéktelenek a magyarság jövőjének szempontjából. Ezeket egy rendpárti
állam a helyükön fogja kezelni, visszaadva a férfi és a női szerepek
tradicionális rangját.
Most nézzük meg azokat a pontokat, melyek az 1920 előtti időket összekötik napjainkkal!
Mint
ismert, a trianoni országvesztést komoly szabadkőműves aknamunka előzte
meg; fölösleges ezt itt magyarázni, netán bizonyítani, mert egy
egészséges alapállás számára ez tény. Éppen ez az aknamunka az, melyben
párhuzamot lehet és kell is vonni napjaink folyamataival. Mára úgy áll a
dolog, hogy a szabadkőműves célkitűzések jórészt megvalósultak, s
voltaképpen mintegy automatizmusként működnek a különböző páholyok
elképzelései. Azt értjük ezalatt, hogy amennyiben máról holnapra
megszűnnének a szabadkőműves páholyok, a sötét erők ugyanúgy
érvényesítenék akaratukat a politikai, „kulturális”, stb. szférákban.
Nem bízza azonban a véletlenre a háttérhatalom az igazi embert megalázó
és tönkretevő liberáldemokrácia sorsát. Létrehozták ezért a világszintű
„alapítványi”, „intézeti” struktúrájukat, melyek a politika
befolyásolóivá váltak.
Néhány
éve megjelent Magyarországon az „Athéna Intézet” nevű felforgató
csoport, melynek feladata az általa „gyűlöletcsoportoknak” nevezett,
zömmel szélsőjobboldali orientációjú szervezetek számontartása,
figyelése. Szemmel láthatóan ösztönözni kívánják a hatóságokat a
„gyűlöletcsoportok” elleni fellépésre. Büszkén nyilatkozzák, hogy
jelentéseiket a titkosszolgálatok is olvassák. Őszintén gratulálunk az
„Athéna Intézetnek” ehhez a nagyszabású sikerhez, de a mi
tevékenységünket évtizedek óta figyelik a szolgálatok. Elemzéseinket
pedig - melyeket az „Athéna Intézet” extrémista propagandának tart - a
legfelsőbb kormányzati körök is komolyan veszik. Ennyit a szabadkőműves
gőgről! Messzemenőkig világosnak kell lennie a harcos magyarok előtt,
hogy a Soros-Schwartz György hálózata által is megtámogatott „Athéna”
nem azért tartja számon a különböző csoportokat, mert azok a magyarság
számára veszélyt hordoznának. Nem beszélve arról, hogy az „Athéna” hiába
uszít - mértékadó politikai elemzésnek álcázva -, a hatóságok akkor
lépnek fel, mikor szükségesnek látják. Az „Athéna” figyel minket, ahogy
mi is figyeljük őket. Nem egyedüliek a Magyarországra telepített
felforgató csoportok között, akiket listázunk és számontartunk. Mivel
jóval többek vagyunk náluk, mi nem uszítunk ellenük, de megfelelő időben
a magyar hatóságok rendelkezésére fogjuk bocsátani a valós
nemzetbiztonsági kockázatot jelentő csoportosulások adatait.
Észre
kell venni, hogy a különféle szabadkőműves jellegű hálózatok jelentik
ugyanazt a veszélyt, mint Trianon előtt. Ez köti össze a leginkább a
múltat a mával és a jövővel. Ez Trianon mai, leglényegesebb üzenete: föl
kell építeni a felforgatókkal szembeni nemzeti intellektuális
hadállásokat. A magyar szellemi harcosoknak az ilyesfajta csoportok felé
kell irányítaniuk a figyelmüket. És még mielőtt néhány liberális kretén
„elemző” kitalálná, hogy Breivik-féle terrort akar velük szemben
alkalmazni az MNA 1989, üzenjük nekik, hogy egyrészt nem vagyunk
Izrael-párti szabadkőművesek (mint Breivik), másrészt a Győrkös István
vezette Magyar Nemzeti Arcvonalat senki nem rángathatja bele semmilyen
butaságba. Mi építkezünk, megmaradunk. Az alattomos, hányingerkeltő
támadásokat pedig meghagyjuk az „Athéna” domináns, ember(alatt)i
jogvédőinek!
Kovács Balázs