2009. április 1., szerda

A globális demokrácia állapota


„Pánikkeltők a demokráciák gyengülésére vonatkozó összegzések"
openDemocracy
Az elmúlt években számos olyan elemzés és felmérés látott napvilágot, amely a demokrácia visszaszorulásáról számolt be. Rodrigo de Almeida brazil társadalomtudós szerint azonban alaptalanok a demokrácia globális gyengülésével kapcsolatos értékelések. Az openDemocracy webmagazinban megjelent elemzésében két tekintélyes intézet felmérését veszi górcső alá, és arra a következtésre jut, hogy az összefoglaló anyagokban felvázolt, a demokrácia visszaszorulására vonatkozó kijelentéseket még az adott felmérés statisztikái sem támasztják alá.
A közelmúltban számos jeles tudós és publicista jutott arra a következtetésre, hogy a demokrácia globális megerősödésének a hidegháború lezárulta és a Szovjetunió felbomlása utáni diadalmenete kifulladni látszik. Larry Diamond, a demokrácia-elmélet szaktekintélye tavaly arról írt a Foreign Affairsben, hogy a terrorizmus elleni háború, az autoritárius rezsimek megerősödése és a gyenge demokráciák kudarca miatt újra kell gondolni a demokrácia globális térnyerésével kapcsolatos optimista feltételezéseket. A Freedom House és az Economist Intelligence Unit éves jelentései egyaránt arra a következtetésre jutottak az elmúlt években, hogy a demokratikus átalakulás megtorpant a világban.
Almeida szerint azonban elhamarkodottak a borúlátó jóslatok. Latin-Amerikától Kelet-Európán és Dél-Afrikán át Indonéziáig számos példát találni az olyan erős fiatal demokráciára, amely még a súlyos gazdasági válság közepette is ellenáll az autoritárius visszarendeződésnek. Sőt, ha alaposabban szemügyre vesszük a számokat és a pesszimista felmérések módszertanát, akkor egyáltalán nem biztos, hogy tragikusnak fogjuk látni a helyzetet.
A Freedom House 193 országot felölelő, 1972 óta kiadott éves jelentése a demokrácia erősségét a politikai és a polgári szabadságjogok függvényében méri. A 2008-as évről készült jelentés kapcsán Arch Puddington kutatásvezető úgy nyilatkozott, hogy 2007-ben fordulat történt, és azóta a demokrácia globális gyengülése figyelhető meg.
Almeida azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy a jelentésben foglalt adatok nem igazolják a kutatásvezető pesszimista összefoglalását: 2007, 2008 és 2009-ben a Freedom House statisztikái szerint a szabad országok száma rendre 90, 90, 89, a részben szabad országoké 41, 43, 42 volt. Ezek alapján aligha indokolt a antidemokratikus fordulatról beszélni. Az egyetlen mutató, amely megalapozhatja a pesszimista értékelést, az a Freedom House által készített demokrácia trendvonal, amelyet a szabad választásokkal és szabadságjogok érvényesülésével kapcsolatos szubjektív vélemények alapján állítanak össze. Módszertani szempontból azonban igencsak aggályos efféle trendvonalakat készíteni, és egy ilyen, számos önkényes szempontot tartalmazó, szubjektíven értékelt mutatóra nem helyes messzemenő következetéseket alapozni - figyelmezet Almeida.
A Economist Intelligence Unit demokrácia-indexe sem sokkal meggyőzőbb módszertani szempontból. Az intézet felmérésének érdeme, hogy - ellentétben a Freedom House elemzésével - világos különbséget tesz a szabadságjogok és a demokrácia között, és kiemeli, hogy a szabadságjogok szükséges, ám nem elégséges feltételei a jól működő demokráciának. Hiába szabadok a választások, ha a kampányt a demagógia uralja, vagy a választók többsége távol marad az urnáktól. A demokrácia akkor sem lehet teljes, ha a demokratikusan megválasztott kormány működése nem átlátható, és a korrupció elterjedt. A demokrácia erősségének megbecslésekor az Economist Intelligence Unit ezért a politikai kultúrát, az átláthatóságot és a politikai részvételt is számításba veszi.
A kutatóintézet összegzése szerint a demokrácia globális erősödése 2006 óta stagnál. Az Economist Intelligence Unit azt is valószínűsíti, hogy a gazdasági válság hatására számos fiatal demokráciában - mindenekelőtt Latin-Amerikában, Kelet-Európában és Afrikában - a gazdasági válság hatására elkezdődhet az antidemokratikus visszarendeződés.
Az adatokat elnézve azonban nem világos, hogy miért jut ilyen pesszimista következtetésekre az intézet. A 2008-as felmérés szerint ugyanis a vizsgált 195 ország közel fele demokratikusnak tekinthető: az Economist Intelligence Unit négyes felosztásában 30 ország felel meg a teljesen demokratikus állam kritériumainak, 50 részlegesen demokratikus, 36 vegyes berendezkedésűnek számít, és 51 autoritárius. Igaz ugyan, hogy a teljesen demokratikus államok között többségben vannak a fejlett országok, de azért latin-amerikai és közép-európai államok is bekerültek a legjobb kategóriába. Almeida szerint mindez pedig azt jelenti, hogy a demokrácia erősségét nem határozza meg egyértelműen a gazdasági fejlettség, és így megalapozatlan a jelentés azon következtetése, hogy a gazdasági válság által különösen sújtott államokban fenyeget leginkább az autoritárius fordulat. Már csak azért is, mert a jelentés kiemeli, hogy két fejlett országban - az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában - gyengült leginkább a demokrácia: a terrorizmus elleni háború miatt hozott intézkedések a szabadságjogok korlátozásával, és ezáltal a demokratikus intézmények gyengülésével jártak. Globális szinten pedig az Economist Intelligence Unit számai alapján sem mutatható ki jelentős, a borúlátó előrejelzést alátámasztó eltérés 2006 és 2008 között a demokrácia erőssége tekintetében.
Mindezek alapján Almeida szerint „meglehetősen problematikusak, sőt szinte pánikkeltők a demokráciák gyengülésére vonatkozó összegzések, hiszen a jelentésekben szereplő adatok sem támasztják alá őket."

http://www.opendemocracy.net/article/idea/the-inspectors-of-democracy-1

A G20 és még két világhatalom: a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank

Kínának oroszlánrésze lesz az IMF megújításában
A Nemzetközi Valutalap  által betöltött szerep eddig is jelentős volt - állapítja meg a Stratfor elemzése -, de a nemzetközi gazdasági válság elmélyülésével e szerep még fontosabbá válik. Ugyanakkor felmerül a kérdés, egy olyan intézmény, mely egy másik korszak szülötte, melynek lehetőségeit nem a mai szükségleteknek megfelelően alakították ki, vajon eleget tud-e tenni feladatának?
Mindazonáltal biztató - bár egyelőre meg nem erősített - hírnek számít, hogy Kína csatlakozhat azon államok köréhez, amelyek készek támogatnia az IMF anyagi alapját, s ezzel jelentősen tágítani az egész intézmény mozgásterét. A találgatásokat Hu Xiaolian (Hu Hsziao-lian), a Kínai Központi Bank kormányzó-helyettese indította el azzal, hogy kijelentette, ha az IMF kötvényeket bocsátana ki annak érdekében, hogy készenléti alapjait növelje, akkor Peking vásárolna azokból. A nemzetközi pénzügyi körök véleménye szerint az ekként az IMF-hez befolyó összeg elérheti a 100 milliárd dollárt.
Kína az április első napjaiban, Londonban összeülő G20 értekezleten jelenti be a lépést. A csúcson egyénként is a legfontosabb, sőt egyedüli téma a válság kezelése lesz, így a főszereplők között, a 20 legnagyobb nemzeti összterméket produkáló ország mellett, ott lesz két világhatalom, az IMF és a Világbank vezetősége is. Rájuk vár majd annak a stratégiának a kidolgozása, amely a válságkezelés módjait összegzi, illetve azoknak az elképzeléseknek az összegzése is, hogy milyen új pénzügyi architektúrával váltsák fel az eddigi intézményes financiális rendszert. Az érintett országok arra várnak, hogy elsősorban az IMF fogalmazza meg elképzeléseit arra vonatkozóan, hogyan tervez valóban hatékony mentőövet dobni a leginkább bajban lévő országok, elsősorban Közép- és Kelet-Európa leromlott gazdasági számára.
Mind ismertes, az IMF 9 ország esetében már jóváhagyta az összegeket, várható újabb három ország kérelmének a gyors elbírálása, néggyel pedig előrehaladott tárgyalások folynak az ügyben. Több milliárd dollárt kap Izland, Magyarország, Ukrajna, Belarusz, Pakisztán, Lettország és Románia. Ukrajna esetében a kifizetést leállították, mert a büdzsét illetően a koalíció párjai nem tudtak dűlőre jutni. A segélykérők sorába léphet Törökország is, mellyel egy 25 milliárdos összegről tárgyal a szervezet, és nagy valószínűséggel rászorul a segítségre a közeljövőben - csak az európaiakat említve - Észtország, Litvánia, Horvátország és Bulgária is.
Mindennek a terheit elsősorban az IMF viseli. A szervezet eddigi kifizetései - csak a válság időszakát, tehát jóval kevesebb, mint egy évet tekintve - 64,44 milliárd dollárt emésztettek fel, a 256 milliárdos alapból tehát rendelkezésre áll még 191,86 milliárd. De az ma már nyilvánvaló, hogy az eljövendő gondok enyhítésére ez az összeg nem lesz elég, különösen azon kilátásokat figyelembe véve, ami 2009-et követően a világgazdaságra vár. Nem véletlen, hogy februárban Angela Merkel német kancellár és Gordon Brown angol miniszterelnök közös felhívásban fordult a legbefolyásosabb államokhoz, hogy duplázzák meg az IMF rendelkezésére álló pénzalapot (500 milliárd), illetve, a segély és kockázat-meghatározásoknál gondoljanak más fejlődő országokra is, nem csak az eddig megsegítettekre.
Németország eddigi vonakodása, hogy hozzájáruljon egy uniós segélyprogramhoz volt az oka annak, hogy Brüsszel inkább magára vállalt egy 100 milliárd dolláros garanciát az IMF-alap részére, semhogy globális segítséget nyújtson Közép-Európa bajba jutott országai számára. Bár Németország, a maga exportorientált gazdaságával, érdekelt abban, hogy gyorsan és hathatósan stabilizálódjanak az európai nemzetgazdaságok és financiális struktúrák, azt azonban még nem döntötte el, hogy melyik segélyezési módot preferálja. Az IMF-en keresztülit, vagy az uniósat, esetleg a bilaterális alapon történőt? A jelek szerint Berlin inkább a bilaterális megoldásokat részesítené előnyben, hisz így saját érdekeit és a feltételeket sokkal könnyebben tudná érvényesíteni. Az Unió égisze alatt szerveződő program esetében az egyes tagállamok vállát egyenlőtlen mértékben terhelné az anyagi felelősség, és Berlin attól tart, ez esetben sokkal többet kényszerülne magára vállalni, mint más ország.
Japán és Kína nyilvánvalóan potenciális támogatói lehetnek az IMF-nek, hisz nagyon sok likvid pénz áll rendelkezésükre. Németországhoz hasonlóan számukra is életbevágó, hogy ne csökkenjen a fogyasztói kedv sem Európában, sem pedig Amerikában, hisz exportjukat főként e két nagy gazdasági entitás veszi fel. Tokió már nagyon korán késznek mutatkozott arra, hogy maga is letegyen az IMF asztalára egy 100 milliárdos összeget. Ezen nem is lehet csodálkozni, hisz az erősen exportfüggő ország kivitele - a februári adatok szerint - az előző évhez képest 50 százalékkal esett vissza.
Nagyjából hasonló a helyzet Kínában is, azzal a nem jelentéktelen különbséggel, hogy Peking az elmúlt évek felpörgetett külkereskedelmének  köszönhetően legalább 2 trillió dolláros extra jövedelemre tett szert, amit egyre nehezebben tudott kihelyezni, illetve - tekintettek az ország visszamaradt struktúrájára és rendkívül szegényes belső piacára - otthon sem képes megfelelő megtérüléssel befektetni. Ez az oka a kínaiak erőteljes amerikai beruházásainak is, melyek jelentős része hosszú lejáratú és roppant biztonságos. Pekinget alighanem roppant örömmel tölti el, ha pénzét más, hasonlóan biztos és jövedelmező alapokba fektetheti.
A kínai kalkulációkban minden bizonnyal fontos szempontként szerepel, hogy az IMF megsegítése az ország nagyvonalú nemzetközi szolidaritásaként is feltüntethető, ami külön haszon az ország számára, hisz ingyen reklám a rezsimnek, jó ország-imázs, egyben komolyan javíthatja Kína bilaterális és multilaterális kapcsolatait olyan téren is, melyeken eddig kudarcot vallott. Különösen Ázsia szemszögéből fontos lehetőség ez Peking számára; ott ugyanis az IMF mindig nyugati, elsősorban amerikai intézményként tevékenykedett, ám Peking készsége, hogy pénzét a bajbajutott államok megsegítésének nagyszabású IMF-es üzletébe helyezze, befolyásának egyértelmű növelését is jelenti majd.
És ha mindez máris élénkítőleg hatott a két nagy ázsiai óriás fantáziájára, akkor a befolyásszerzés és az előnyös befektetés ezen eszközeiből nyilvánvalóan más sem akar majd kimaradni. Szaúd-Arábia máris jelét adta annak, hogy az IMF támogatásába szívesen vállalna szerepet.

http://www.stratfor.com/