A G20 és még két világhatalom: a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank

Kínának oroszlánrésze lesz az IMF megújításában

A Nemzetközi Valutalap  által betöltött szerep eddig is jelentős volt - állapítja meg a Stratfor elemzése -, de a nemzetközi gazdasági válság elmélyülésével e szerep még fontosabbá válik. Ugyanakkor felmerül a kérdés, egy olyan intézmény, mely egy másik korszak szülötte, melynek lehetőségeit nem a mai szükségleteknek megfelelően alakították ki, vajon eleget tud-e tenni feladatának?

Mindazonáltal biztató - bár egyelőre meg nem erősített - hírnek számít, hogy Kína csatlakozhat azon államok köréhez, amelyek készek támogatnia az IMF anyagi alapját, s ezzel jelentősen tágítani az egész intézmény mozgásterét. A találgatásokat Hu Xiaolian (Hu Hsziao-lian), a Kínai Központi Bank kormányzó-helyettese indította el azzal, hogy kijelentette, ha az IMF kötvényeket bocsátana ki annak érdekében, hogy készenléti alapjait növelje, akkor Peking vásárolna azokból. A nemzetközi pénzügyi körök véleménye szerint az ekként az IMF-hez befolyó összeg elérheti a 100 milliárd dollárt.

Kína az április első napjaiban, Londonban összeülő G20 értekezleten jelenti be a lépést. A csúcson egyénként is a legfontosabb, sőt egyedüli téma a válság kezelése lesz, így a főszereplők között, a 20 legnagyobb nemzeti összterméket produkáló ország mellett, ott lesz két világhatalom, az IMF és a Világbank vezetősége is. Rájuk vár majd annak a stratégiának a kidolgozása, amely a válságkezelés módjait összegzi, illetve azoknak az elképzeléseknek az összegzése is, hogy milyen új pénzügyi architektúrával váltsák fel az eddigi intézményes financiális rendszert. Az érintett országok arra várnak, hogy elsősorban az IMF fogalmazza meg elképzeléseit arra vonatkozóan, hogyan tervez valóban hatékony mentőövet dobni a leginkább bajban lévő országok, elsősorban Közép- és Kelet-Európa leromlott gazdasági számára.

Mind ismertes, az IMF 9 ország esetében már jóváhagyta az összegeket, várható újabb három ország kérelmének a gyors elbírálása, néggyel pedig előrehaladott tárgyalások folynak az ügyben. Több milliárd dollárt kap Izland, Magyarország, Ukrajna, Belarusz, Pakisztán, Lettország és Románia. Ukrajna esetében a kifizetést leállították, mert a büdzsét illetően a koalíció párjai nem tudtak dűlőre jutni. A segélykérők sorába léphet Törökország is, mellyel egy 25 milliárdos összegről tárgyal a szervezet, és nagy valószínűséggel rászorul a segítségre a közeljövőben - csak az európaiakat említve - Észtország, Litvánia, Horvátország és Bulgária is.

Mindennek a terheit elsősorban az IMF viseli. A szervezet eddigi kifizetései - csak a válság időszakát, tehát jóval kevesebb, mint egy évet tekintve - 64,44 milliárd dollárt emésztettek fel, a 256 milliárdos alapból tehát rendelkezésre áll még 191,86 milliárd. De az ma már nyilvánvaló, hogy az eljövendő gondok enyhítésére ez az összeg nem lesz elég, különösen azon kilátásokat figyelembe véve, ami 2009-et követően a világgazdaságra vár. Nem véletlen, hogy februárban Angela Merkel német kancellár és Gordon Brown angol miniszterelnök közös felhívásban fordult a legbefolyásosabb államokhoz, hogy duplázzák meg az IMF rendelkezésére álló pénzalapot (500 milliárd), illetve, a segély és kockázat-meghatározásoknál gondoljanak más fejlődő országokra is, nem csak az eddig megsegítettekre.

Németország eddigi vonakodása, hogy hozzájáruljon egy uniós segélyprogramhoz volt az oka annak, hogy Brüsszel inkább magára vállalt egy 100 milliárd dolláros garanciát az IMF-alap részére, semhogy globális segítséget nyújtson Közép-Európa bajba jutott országai számára. Bár Németország, a maga exportorientált gazdaságával, érdekelt abban, hogy gyorsan és hathatósan stabilizálódjanak az európai nemzetgazdaságok és financiális struktúrák, azt azonban még nem döntötte el, hogy melyik segélyezési módot preferálja. Az IMF-en keresztülit, vagy az uniósat, esetleg a bilaterális alapon történőt? A jelek szerint Berlin inkább a bilaterális megoldásokat részesítené előnyben, hisz így saját érdekeit és a feltételeket sokkal könnyebben tudná érvényesíteni. Az Unió égisze alatt szerveződő program esetében az egyes tagállamok vállát egyenlőtlen mértékben terhelné az anyagi felelősség, és Berlin attól tart, ez esetben sokkal többet kényszerülne magára vállalni, mint más ország.

Japán és Kína nyilvánvalóan potenciális támogatói lehetnek az IMF-nek, hisz nagyon sok likvid pénz áll rendelkezésükre. Németországhoz hasonlóan számukra is életbevágó, hogy ne csökkenjen a fogyasztói kedv sem Európában, sem pedig Amerikában, hisz exportjukat főként e két nagy gazdasági entitás veszi fel. Tokió már nagyon korán késznek mutatkozott arra, hogy maga is letegyen az IMF asztalára egy 100 milliárdos összeget. Ezen nem is lehet csodálkozni, hisz az erősen exportfüggő ország kivitele - a februári adatok szerint - az előző évhez képest 50 százalékkal esett vissza.

Nagyjából hasonló a helyzet Kínában is, azzal a nem jelentéktelen különbséggel, hogy Peking az elmúlt évek felpörgetett külkereskedelmének  köszönhetően legalább 2 trillió dolláros extra jövedelemre tett szert, amit egyre nehezebben tudott kihelyezni, illetve - tekintettek az ország visszamaradt struktúrájára és rendkívül szegényes belső piacára - otthon sem képes megfelelő megtérüléssel befektetni. Ez az oka a kínaiak erőteljes amerikai beruházásainak is, melyek jelentős része hosszú lejáratú és roppant biztonságos. Pekinget alighanem roppant örömmel tölti el, ha pénzét más, hasonlóan biztos és jövedelmező alapokba fektetheti.

A kínai kalkulációkban minden bizonnyal fontos szempontként szerepel, hogy az IMF megsegítése az ország nagyvonalú nemzetközi szolidaritásaként is feltüntethető, ami külön haszon az ország számára, hisz ingyen reklám a rezsimnek, jó ország-imázs, egyben komolyan javíthatja Kína bilaterális és multilaterális kapcsolatait olyan téren is, melyeken eddig kudarcot vallott. Különösen Ázsia szemszögéből fontos lehetőség ez Peking számára; ott ugyanis az IMF mindig nyugati, elsősorban amerikai intézményként tevékenykedett, ám Peking készsége, hogy pénzét a bajbajutott államok megsegítésének nagyszabású IMF-es üzletébe helyezze, befolyásának egyértelmű növelését is jelenti majd.

És ha mindez máris élénkítőleg hatott a két nagy ázsiai óriás fantáziájára, akkor a befolyásszerzés és az előnyös befektetés ezen eszközeiből nyilvánvalóan más sem akar majd kimaradni. Szaúd-Arábia máris jelét adta annak, hogy az IMF támogatásába szívesen vállalna szerepet.

http://www.stratfor.com/