Fordulatok az amerikai politikában

Jelentős változásoknak vagyunk tanúi ma az amerikai külpolitikában. A folyamatosan háborús uszítást folytató külügyesek lapátra kerültek, repült több nagykövet, külügyminiszter és más utazó tisztviselők. Helyettük jöttek a szintén cionista beállítottságú, de széles mosolyú küldöttek. Colin Powell elismerte, hogy az USA hibát követett el, amikor nem fontolta meg eléggé az iraki bevonulás következményeit. A NATO Oroszországban szeretné megtartani az EU védelmi ülését, meghívva rangos orosz képviselőket. Ugyanis az USA nem adta fel rakétavédelmi elgondolásait, csak éppen pénz nincs rá. Valahogy nagyon, de nagyon jó lenne Moszkvával kiegyezni. Az USA nem először követ el ilyen párfordulást. Ugyanez volt a viselkedése a koreai háború után, vagy éppen Vietnam után. Jött a nagy békeduma, legyünk jóban ezután, a CIA félhivatalos oldala pár napja a kommunizmus dicséretébe kezdett, hogy a Szovjetunió milyen nagy, szép és hatalmas ország volt, mennyi szépet és jót tett.

Ennek a sunyi politikának az oka lelki téren pontosan olyan, mint amikor egy rossz, gonosz ember hirtelen súlyosan megbetegszik. Hogy sikerüljön túlélnie a betegséget, megígér mindent, megjavulók, jó ember leszek, csak ne kelljen felfordulnom. Aztán a gyógyulása után egy darabig nagyon jó ember lesz. Mosolyog, mindenfelé híreszteli, hogy jó útra tért. Mindenkivel barátkozik, egészen addig, amíg valamely érdekét fel nem kellene adnia valahol. Abban a pillanatban, amikor kissé biztonságban érzi magát, és amit elmúlt a háromnapos csoda, és az ő érdeke helyett esetleg másé kerülne előtérbe, vagyis amint egy kicsit erőre kap újra ugyanaz a gonosz, ugyanolyan álnok gyilkosság válik, mint aki előtte volt. Ez a mostani látszólagos barátságos, belátó hangvétel sem más, mint az érem egyik oldala.

Az éremnek azonban legalább két oldala van, de inkább három. Az egyik oldala a nagy békülékenység, a hirtelen jött "szeressük egymást gyerekek". A másik oldalon ott vannak azok a folyamatok, melyekből nem csinálnak reklámot. Az USA támogatná a szíriai ellenzék európai (rejtett USA) fegyverekkel való ellátását. Miközben engedékeny hangot üt meg, szépen mosolyogva nyújtja az egyik kezét, a másikban ott az élesre fent kés. Soros a lepénzelt emberein keresztül be akarja fúrni magát Moszkvába, hogy ott hasznot húzzon (mert most ott lehet) és persze ha már ott van, akkor bomlasszon, ahol csak lehet. A koreai helyzet kiéleződése is nekik köszönhető. Mielőtt mindenki Észak-Koreára fújna, azért emlékezzünk vissza. Három évvel ezelőtt a két Korea nagyon nagy gesztusokat tett egymás felé. Történtek határnyitások, átjárás egyik országból a másikba, semmi mást nem kellett igazolni, csak a rokoni kapcsolatot. A közeledés láttán az USA azonnal támadásba lendült, és a következő választáson nyertes USA-barát dél-koreai vezető mindent felborított. A viszony újra megromlott, és rosszabb lett, mint előtte. Tehát a jelen helyzetért sem kell csak az egyik felet okolni csak. Sőt!

Sok olyan dolgot lehetne felsorolni, amely az USA álnok viselkedését igazolja, de az érem harmadik oldala, ami a legsunyibb. Az érem éle. Ez a legkisebb, a legvékonyabb felület, ebből látszik a legkevesebb. Legyen ez a CIA és az USA különböző bomlasztó szervezetei. Azok, amelyek pénzelik az oroszokkal szemben a kaukázusi terroristákat, Kínával szemben lázítják a belső népeket, amelyek a narancsos mételyt terjesztik mindenfelé a világban. Ez az érem legkevésbé látható része, de ez határolja, fogja körbe az egészet. Ha jól meggondolom, ez az érem igazi valója, az igazi arca. Az az érem, ahol itt jó dolgok vannak, alapvetően békés, és nagyrészt a rávésett szavak a jó felé mutatnak, ott nincs nagyobb hiba. De ahol nincs más felvésve, csak halál és összeesküvés, azt az érmét igenis be kell olvasztani. Legyen bármi a többi oldalakon, mutassa bármely szép oldalát. Az semmi egyéb, mint álca. Pontosan olyan, mint amit most az USA folytat. Megroppant, és most gyorsan álcázni kell, egy kis időre rejtőzködni, hogy új erőre kapjon, és tovább folytathassa azt, amit az igazi valója tesz és tett folyamatosan.

Az atlantisa férgeknek soha nem szabad bedőlni, Nincs olyan tette, nincs olyan szava, amely mögött ne húzódna meg az árulás. Már eleve a legszebb mondatába is beépítve. Igaz-ember vagy gaz-ember. A különbség csak egy betű. De ők most annyit tesznek, hogy i-gazemberekké váltak. Senki ne dőljön be nekik.

Kemény Gábor

HAARP: Tények és legendák

Amikor szélsőséges időjárási anomáliák, vagy természeti katasztrófák következnek be bárhol a bolygónkon, mint például most hazánkban is, szinte törvényszerűen fölvetődik az időjárás-befolyásolás vagy a katasztrófák mesterséges előidézésének a kérdése. Természetes dolog ez, hiszen az emberek válaszokat és magyarázatokat keresnek a szokatlan vagy rendkívüli jelenségekre, és a sokszor egymásnak is ellentmondó szakértők és álszakértők nem segítik ezt elő, sőt, ellenkezőleg, még nagyobb zavart okoznak a fejekben. Ebből adódóan a legelképesztőbb összeesküvés-elméletek kaptak és kapnak szárnyra napjainkig is, melyek egyik 'örökzöld slágere' a HAARP rendszer.

A HAARP-nak nevezett létesítmény pontos célját és feladatát ugyan nem kötik a nyilvánosság orrára (bár számos mérési eredményt és adatot megosztanak a honlapjukon), mindazonáltal nem kell tudományos kutatónak lenni ahhoz, hogy következtetéseket vonjunk le arra vonatkozóan, hogy egy ilyen komplexum mire lehet alkalmas és mire nem. Átlagos műszaki és technikai ismeretek birtokában ezek a kérdések megválaszolhatóak.

Mindenekelőtt nézzük meg az időjárás és az időjárás-befolyásolás kérdését. Teljes biztonsággal kijelenthetjük, hogy a fent nevezett létesítmény nem tudja befolyásolni az időjárást. Az időjárásról minden meteorológiával fogalakozó tudja, hogy a Troposzférában ‘alakul ki’. A Troposzféra a talajszinttől számítva csupán 11 km magasságig terjed. Minden, ami az időjárást befolyásolhatja, itt jön létre, itt alakul ki, változik stb.. A felsőbb rétegek, mint például az Ionoszféra, már nincsenek hatással az időjárásra. A szelek, a viharok, a csapadék, egyszóval minden, amit mi időjárásként érzékelünk, ebben a szűk 11 km-es tartományban jön létre - ezért ezt befolyásolni csak itt, ebben tartományban lehetséges, vagy lenne lehetséges.

A HAARP-nak nevezett létesítmény rövidhullámra méretezett kereszt-dipól antennáival a rövidhullámú tartományban lehet tevékenykedni, amely a rádiófrekvenciás spektrumnak egy bizonyos szelete, és 3 MHz-től 30 MHz-ig terjed. A rövidhullámról – nagyon röviden – annyit kell tudni, hogy az Ionoszférához ‘van köze’, amely 80 km-től 420 km-es magasságig terjed átlagosan. Az Ionoszférán belül is elsődlegesen az F1 és F2 rétegnek van jelentősége a rövidhullámok szempontjából, amelyek 300 km-től 420 km között 'találhatóak', és az alacsony-pályás nem geostacionárius műholdak pályáját is 'eléri'. Az F1 és F2 réteg a nappali órákban válik ketté, az éjszakai órákban viszont összeolvadnak egy réteggé, és egyesülve följebb emelkedik. Nagy teljesítményű rövidhullámú rádiófrekvenciás jelet ide sugározva érdekes kísérleteket és megfigyeléseket lehet folytatni, de ennek az időjárásra nézve befolyásoló hatása nincsen. Főleg nem okoz földrengést – ugyanis ez a másik ostobaság, amit fölvetnek ezzel a rendszerrel kapcsolatban.

A kíváncsi természetű ember ezek után fölteszi a kérdést, hogy akkor mire jó ez az egész, és főleg a 3,6 Megawattnyi teljesítményt miért éri meg belepumpálni az antennákba. Nos, nem kell Alaszkáig menni, ha különleges, nagy energiaigényű antennarendszereket keresünk. A korabeli Szovjetunió területén is épültek nagyon furcsa, különleges rendeltetésű antennarendszerek, melyeknek technikai részleteiről nem nagyon szerettek információt közölni a működtetői – sőt nagyon morcosak lettek, ha valaki kíváncsiskodott. Ezek többnyire a ballisztikus rakéták korai előrejelző rendszerének az elemeit képezték, és noha ezeknek egy részét mára üzemen kívül helyezték (mert van helyette korszerűbb megoldás), a mai napig is működik olyan rádiótechnikai berendezés Oroszország területén, amelyről nem lehet tudni pontosan, hogy mi a funkciója.

Egy Alaszka területén telepített nagy teljesítményű, széles sávú berendezéssel akár 'kiüthető' az Oroszország felől indított, támadó ballisztikus rakéták irányítórendszere a pályájuknak egy bizonyos szakaszán, de az alacsony-pályás műholdak számára is okozhatnak vele kellemetlenségeket, többek között ilyen funkciója is lehet a komplexumnak. Felhasználható még szélessávú zavarásra, vagy akár nagy nyereségű antennacsoportként egy hatalmas 'fülként', amely nagy távolságból képes figyelemmel kísérni a bármilyen célú rádiókommunikációt a rádiófrekvenciás spektrum bizonyos részein. Továbbá sok érdekes kísérletre és megfigyelésre adhat lehetőséget egy ilyen rendszer, de egy dolog egészen biztos: az időjáráshoz semmi köze, a földrengésekhez meg pláne.

A légkör- és ionoszféra kutatás több tudományágat foglal magába és a tudományos eredmények felhasználása is számos területen valósul meg, beleértve a kommunikációs technológiákat alkalmazó állami és magán struktúrákat, és a katonai és védelmi célú alkalmazásokat egyaránt. A kutatások magas költségei, valamint az összetett műszaki és tudományos ismeretekkel rendelkező szakembergárda biztosítása miatt több állami intézmény, egyetem és magán cég összehangolt tevékenységére van szükség egy ilyen léptékű program megvalósításához, így nem csoda, ha elsősorban Oroszország (SURA) és az Egyesült Államok (HAARP) foglalkozik ilyesmivel.

Ha Magyarország nem lenne ilyen nyomor ország, mint amilyen, semmi akadálya nem lenne hasonló egyetemi kutatások végrehajtásának, akár különleges antennapark megépítésével is. Jellemző, hogy a Műegyetem fejlesztőcsoportja által tervezett alig 1 kg tömegű miniműhold (MASAT 1) megépítésére is több mint ötven cégtől és szervtől kellett összekalapozni a bekerülési költségeket. Be kell látnunk, hogy még Észak-Korea is messze előttünk jár lehetőségekben - na persze náluk nem kell eltartani egymillió cigányt, és a zsidók sem hordták szét talicskával a nemzeti vagyonukat (ráadásul zsidó sincs), a szabadkőművességet hírből sem ismerik, és az államvezetés sem tette kiszolgáltatott kamatgyarmati országgá a hazáját, de ez már más kérdés és nem is témája ennek az írásnak.

Az alábbiakban az elmúlt hónapok során egy, a HAARP komplexummal folytatott kísérletet ismertetünk, amelyből következtetni lehet a jelenlegi kutatási irányukra. Mindenek előtt azonban idézzük föl ismereteinket az Ionoszféra alsóbb rétegeire vonatkozóan.

A légkör alsó, nagyjából 11 km-es magasságig terjedő szakasza a Troposzféra. Az időjárási jelenségek jellemzően ebben a légrétegben zajlanak le. A 11 km és 80 km között található rétegben található a Sztratoszféra. A 80 km feletti magasság neve Ionoszféra, melynek a rádióhullámok terjedése szempontjából nagy szerepe van. Nevét onnan kapta, hogy az itt található gázokat a Nap sugárzása erősen ionizálja, a semleges gázmolekulák atomjaiból elektronokat taszít ki, így pozitív töltésű ionokat és szabad elektronokat hoz létre. E szabad elektronok egy semleges molekulával negatív iont alkotnak, vagy egy pozitív ionnal találkozva rekombinálódnak. A töltött részecskék nagy koncentrációjának következtében az ionoszféra egyes rétegei elektromosan vezetővé válnak, és az elektromágnes hullámokat bizonyos frekvenciákon képesek visszaverni, reflektálni.

Az Ionoszférát is több, különböző tulajdonságú rétegre osztják fel (D, E, F1, F2). Nincs egységes álláspont arra vonatkozóan, hogy a legalsó D réteget az Ionoszférához, vagy még a Sztratoszférához sorolják, de a lényeg az, hogy 40 km és 80 km között a nappali órákban jön létre a napsugárzás hatására, és az éjszakai órákban eltűnik. Ez a réteg inkább elnyeli, csillapítja az elektromágneses hullámokat, különösen a középhullámok felső, és a rövidhullámok alsó tartományában, nagyjából 1,5 MHz és 10 MHz között.

A csillapító hatás függ a földrajzi helyzettől, az egyenlítőtől távolodva csökken a sarkok felé haladva. A mi szélességű körünkön például jól megfigyelhető, hogy ez a csillapító hatás a nyári hónapokban meglehetősen erős, télen pedig csökkenő tendenciát mutat. Mindez a mindennapi gyakorlatban annyit jelent, hogy ezeken a frekvenciákon télen, különösen éjszaka sokkal könnyebb nagy távolságú, akár kontinentális rádió összeköttetést létesíteni, mint nyáron, vagy nappal. A nyári hónapokban nappal szinte csak közeli összeköttetések hozhatók létre ezeken a frekvenciákon, ami annyit jelent, hogy a Föld felszínét követő felületi hullámként legfeljebb 80-100 km, és az Ionoszféra F rétegéről visszavert térhullámként is legfeljebb 300-400 km-re korlátozódik az áthidalható távolság a D réteg csillapító hatásának következtében. Így elmondhatjuk, hogy nappal, de különösen nyáron és nappal a közeli (pár száz km-en belüli) közvetlen összeköttetés nehezen biztosítható, ugyanis a rövidhullámú tartomány felsőbb része (10 MHz-től 30 MHz-ig) csak távolabbi összeköttetésekre alkalmas, mivel az első visszaverődési zóna hullámhossztól függően 800-900 km-re is lehet, a közvetlen összeköttetés lehetősége pedig párszor tíz km, tehát kialakul egy széles holtzóna.

A nemrég nyilvánosságra hozott felvételből és a HAARP-kísérlet leírásából arra lehet következtetni, hogy az amerikaiak többek között erre a jelenségre keresnek valamilyen használható megoldást, ami nagymértékben javíthatná a horizont alatti radarok felderítő képességeit is. A kísérlet egy olyan terjedési módot idéz elő mesterségesen, amit leginkább a sporadikus E-terjedéshez, vagy a szórthullám-terjedéshez (scatter) lehetne hasonlítani, amelyek az ultrarövidhullámok bizonyos tartományában jönnek létre különleges légköri körülmények között.

A közölt felvétel állítólag 2012. november 12-én készült, amikor a 4,34 MHz ez frekvencián az NVIS technikával kisugárzott (erről bővebb cikk később) rádiófrekvenciás sugárzással úgynevezett ködfényfelhőket, vagy más néven nagy sűrűségű fény plazmafelhőket sikerült létrehozni, amit a 3,6 megawatt teljesítményű adóberendezés – a 3,6 megawatt egyáltalán nem számít különlegesen nagy teljesítménynek, viszonyításként elmondhatjuk, hogy az Alföldön a solti nagyadó legnagyobb teljesítménye 2 megawatt – a magas légkör viszonylag kis területére koncentrált sugárzással idézte elő, amely mint egy mesterséges tükör 50 km-es magasságban, képes reflektálni a rádióhullámokat, amelyek lehetnek radar jelek, vagy kommunikációs célú rádióadások egyaránt. Ám ennek az eljárásnak jelenleg az a gyenge pontja, hogy a létrehozott reflexiós góc meglehetősen instabil, és a kísérletek során csak néhány percig maradt fönt.

A beszámolók arról szólnak, hogy a kutatók ezt az időtartamot próbálják megnövelni. A kísérletek során volt, amikor 45 másodpercig tartott, máskor tíz percről számoltak be, az eddigi leghosszabb időtartam egy órás volt. A céljuk a minél sűrűbb és tartósabb plazmagóc létrehozása, az elmúlt hónapok során állítólag ezen dolgoztak.

Könnyű nekik mondhatnánk, van pénz, paripa, fegyver, megfelelő háttér a kutatáshoz, nem úgy, mint nálunk. Mi magyarok a legkiválóbb szakembergárdával rendelkeztünk korábban a rádiókommunikáció bizonyos területein, sőt a védelmi szférában annyira hatékonyak voltunk, hogy az amerikaiak nyomására kellett felszámolni és szélnek ereszteni a világviszonylatban is kitűnő szakembergárdát. Amire pedig nem volt elég anyagi forrás, azt a magyar szürkeállomány megoldotta ésszel, nem kis fejtörést okozva az amerikai cioncsürhének.

Magyarország kiváló adottságokkal rendelkezne tudásban és emberanyagban egyaránt, de ha nem lesz rövidesen rendszerváltozás, akkor mindez az enyészetté válik, tehetséges fiataljaink pedig elhagyják az országot - és a 'nakiket' fogják tudásukkal gyarapítani. A magunk részéről egyfajta értékmentést folytatunk ezen a téren is, sok évtizedes tudást próbálunk megőrizni és a változások után hazánk szolgálatába állítani. A jobb időjárás közeledtével – és zsebpénzünk függvényében – a központi táborban megkezdjük saját terjedési kísérleteinket és egyedi antennák kifejlesztését, amelyhez műszaki érdeklődésű bajtársaink is bátran csatlakozhatnak.

MNA híradó és rádiótechnikai csoport

A „deviza”-hitel rablóhitel!

Forrás: Hiteltársulás

* * *

Varga István: Válasz a Portfolio.hu "Nincs is frank a devizahitelek mögött " - Ez komoly? című cikkére

A forint gyengülése katasztrofális helyzetbe hozhatja nemcsak a devizában elszámolt adósságok gazdáit, hanem a bakrendszert és az országot egyaránt. A devizaalapú adósságok sokkal gyorsabban nőnek forintban, mint a jövedelmek, vagy amint azt a törlesztés csökkenti. A vállalkozások, háztartások egyre inkább fizetésképtelenek. Múlt év végén a deviza alapú háztartási jelzáloghiteleknek már a fele problémás volt, 1100 milliárd forintnak megfelelő állomány törlesztése 90 napon túl késett, 700 milliárd forintos mennyiséget már egy éve nem fizetnek vissza. 111 ezer ingatlan vár kényszerű étékesítésre. Ugyanakkor a forintban elszámolt kölcsönök törlesztésekor csak az ötöde késik, a támogatott kölcsönöknek csak 8 százaléka. A forint további gyengülése a pénzrendszert is veszélyezteti, a problémás háztartási és vállalkozási kölcsönök nagyobbak a hitelintézetek saját tőkéjénél és háromszor nagyobbnak a jegyzett tőkéjüknél. Előre tekintve, az összes 2004-2008 között nyújtott devizához kötött kölcsön hosszútávon kifizethetetlen.

A bajok fő oka a devizában elszámolás. Ezért roppant fontos tisztázni a deviza szerepét és megfékezni az adósságnövelő hatását. A portfolio.hu portálon Palkó István bemutatta a deviza alapú hitelezés hátterét, ám a kiváltó okát illetően tévesen, miáltal a következtetése sem helyes. Szerinte a bankok a hitelt kérők érdekében vontak be kis kamatú, olcsó külföldi forrást és ezért az adósoknak el kell fogadniuk járulékos hatásként az árfolyamkockázatot. Kimutatható, hogy a devizában számolás okát, érdekét és felelősségét a hitelezők érdekkörében kell keresni.

A portfolio.hu elemzése szerint a lakáshitelek kamattámogatásának 2003-as megszűnése túlságosan megdrágította a forinthiteleket, ezért kerestek a bankok kisebb kamatra, rövid futamidejű külföldi forrást, hogy ebből nyújtsanak hosszú lejáratú hiteleket. Az elemzés maga is három problémát lát ebben az eljárásban adósok terhére. Egyrészt a források gyakori megújításának kényszerét emelkedő kamatokkal, másrészt a deviza drágulását a forintjövedelműeknél és az ebből eredő banki vesztességeknek az adósokra terhelését.

E három probléma sokkal mélyebb, a kiváltó oka pedig nem az adósok érdekének figyelembe vétele. Kezdjük az utóbbival. A deviza forrásként való felhasználása nem az olcsó hitelnyújtás érdekében történt, hanem azért, hogy fennmaradhasson a nagy forintkamat az államadósság finanszírozásához. Az okozati kapcsolat fordított. A kedvezőbbnek látszó hitelezés bevezetése tette lehetővé a forint kamatlábának nagy értéken tartását. Nagy kamatlábbal nem lehet hosszúlejáratú, pl. lakáshitelt nyújtani, a gazdaság sem működhet túlzott kamattal. Tehát le kellett volna szállítani azt az alapkamatot, ami biztosította az államkötvények tetemes hozamát. Az ezredfordulón a kormány úgy oldotta meg a dilemmát, hogy kamattámogatást adott a lakásvásárláshoz, így fennmaradt a nagy forintkamat és beindulhatott a jelzáloghitelezés is. Az európai közösséghez csatlakozáskor az állami támogatást meg kellett szüntetni. Kellett egy megfizethető, alternatív hitelkonstrukció ahhoz, hogy a forintkamat szintje megmaradhasson. Tehát csak látszólag volt az olcsóbb hitel a kölcsönt kérő érdeke, valójában a pénzpiac érdeke volt a nagy forintkamat fenntartása.

A válasz másik felét a pénzügyi közvetítőrendszerben találjuk. A magyar bankrendszer euró és dollár elszámolású országok bankjai és részvényesei tulajdonába került a ’90-es évek második felében, lényegében olyan leánybankokká váltak, melyek az anyabankok érdekét és utasításait követik. A nagy kamattal számolt, nagy hozamú államkötvény - és jegybanki kötvény – a nemzetközi pénzpiac érdeke, ezért az anyabank átcserélhette a leánybankjai forintbetétjét euróra és élvezte annak hozamát a magyar papírokba fektetve. Tehát a magyar forintbetéteket swap műveletekkel euróra cserélték, az eurót svájci frankra, így az anyabank forintot, a leánybank devizát birtokolt. A leánybank a kapott devizát, mint olcsó hitelt nagy propagandával kínálta, a magyar háztartásoknak, vállalkozásoknak – természetesen az olcsóság ellenében az árfolyamkockázat vállalásával. Így az anyabank lefedezte a forinthozamot, a leánybankján keresztül azt a magyar adósokra terhelte. Ha romlott a forint, ugyan csökkent euróban számolva az államkötvény hozama, de nőtt a leánybank bevétele a megnövekedő törlesztésekkel. Azaz a magyar háztartások fedezték és fedezik az államkötvények, jegybanki kötvények nagy hozamát a nemzetközi banki kapcsolatok javára. Ezt az érdeket és összefüggést a portfolio.hu elemzése nem mutatta be.

Meg kell jegyezni, hogy a volt szocialista országok bankjait lényegében ugyanazok az európai, amerikai bankok vették meg, így ezek a bankok több országban rendelkeznek leánybankkal. A kelet-közép európai államokban az európai csatlakozáskor ugyan ez a hitelezési politika jelent meg: nagy kamat az ország pénzében és kisebb kamat devizában. Több ország felismerte e politika veszélyét, korlátozták is érvényesülését. Bennünket is figyelmeztetett az IMF a devizakitettség veszélyére, de nálunk elmaradt a beavatkozás.

Tehát nem az adósok érdekében történt az olcsó hitelezés, hanem fordítva. A nagy forintkamat fenntartása érdekében jelent meg egy alternatív hitelezési mód. Ugyanis, a gazdaság leállt volna – mint ahogy most leállt – lakásépítési hitelek nélkül. A nagy forintkamatot az állam kényszerűen tudomásul veszi, ha a független jegybank a piaci kamatot követi. A piaci kamat pedig a bankközi kamatláb. A bankközi kamatlábat pedig a leánybankok határozzák meg az anyabankok elvárására.

Ez a hitelezési politika súlyos szakmai hibákra épül. Elsőként említhető, hogy hosszú futamidejű jelzáloghitel forrását csak hosszú lejáratú jelzálogkötvény adhatja. Ez több évszázados tapasztalatra épülő tankönyvi tétel, amit törvény is garantált. Jelzáloghitelt csak erre jogosult jelzálogbank adhatott, mely más banküzletet nem folytathatott, hogy az átlátható gazdálkodása és jelzálog fedezetei biztonságot nyújtsanak a jelzálogkötvény lejegyzőinek. Éppen a rövid idejű forrás megújítási kockázata miatt tiltotta a törvény az üzleti hitelintézést együtt a jelzáloghitelezéssel. A kockázat áthárítása az ügyfélre pedig csak a megkötött szerződések utólagos módosításával lett volna lehetséges, amit a polgári jog nem ismert. A jelzáloghitelek éppen hogy kisebb kamattal voltak elérhetők, mint a fogyasztási hitelek, mert ez a banküzem olcsóbb volt és a jelzálogkötvények jegyzői is szerényebb hozamot vártak el a tartós befektetésért. A ’90-es évekbeli bankeladások után azonban eluralkodott a spekuláció, a hitelintézeti törvény banki inspirálásra felrúgta a fenti szakmai követelményt és az üzleti bankok 20-25 éves jelzáloghitelt kezdtek nyújtani néhány hónapos források megújításával, mert ennek költségét az adósra háríthatták a kondíciók utólagos változtatásával. Természetesen mód van a lejárati idők különbségének áthidalására, de a nagyon hosszú hitelnek nagyon rövid forrásból táplálása olyan megújítási kockázatot generál, mely aláássa a hitelintézetek stabilitását és ezzel az egész pénzügyi közvetítőrendszert. Tehát nem egy problémával állunk szemben, amit az elemzés említi, hanem egy alapvető veszéllyel, amit az adósok még oly nagy tehervállalása sem háríthat el.

A második problémát a portfolio.hu elemzése az előre nem látható mértékű forintgyengülésben látja. Ez sem egy egyszerű probléma, ez egy fenntarthatatlan állapot, mert megfizethetetlen szintre emeli a devizában elszámolt kölcsön törlesztő részletét, kamatát, díjait azzal, hogy gyorsabban növeli az adósságot, mint ahogy a törlesztés csökkenti azt. Az adós elveszti jelzáloggal terhelt ingatlanát, és mégis egy kifizethetetlen adóssága is megmarad, a banknak pedig a teljesítetlen követelése. Téves azt gondolni, hogy senki sem tudott 15-20 százaléknál nagyobb árfolyam ingadozást elképzelni. Elég egyetlen pillantás a múltra. Kerekítve, egy svájci frank 1980-ban 20 Ft volt, 1990-ben 40 Ft, 2000-ben 160 Ft. A forint értéke nyolcadára csökkent húsz év alatt. Az árfolyam változásának valószínűségét pedig 20-25 évre előre kell figyelembe vennünk. Egy húsz éves kölcsön kiátlagolva kevesebb, mint fél százalékkal mérséklődik havonta, miközben az elmúlt öt évben a svájci frank árát követve átlag két és fél százalékkal nőtt havonta. Semmilyen gazdasági valószínűsége sincs, hogy a magyar forint hosszabbtávon erősödjön a svájci valutához képest, annak viszont kiemelten nagy a valószínűsége, hogy gyengül. A hitelintézetek egyetlen napra sem engedik meg az árfolyamkockázatot, mégis elvárták a háztartásoktól, vállalkozásoktól, önkormányzatoktól a nyitott árfolyamkockázat akár több évtizedes vállalását. Ez az elvárás nem támasztható alá szakmai érvvel, csupán jól meghatározható hitelezői érdekkel.

A hitelezők számítottak a forint jelentős gyengülésére, ami több okból könnyen belátható. Egyrészt, az euró övezethez csatlakozásának idején menekülő valutát, svájci frankot ajánlottak elszámoló eszközként. Másrészt, a PSZÁF, MNB és a kormány részvételével a bankok stresszteszteket végeznek, szimulálják a rendkívüli piaci elmozdulásokat közel kétszáz féle paraméter beállításának lehetőségével. A forint hosszú távú gyengülésének az ügyfeleik elé tárása eleve kizárta volna a deviza alapúnak elnevezett szerződéseket.

A forintjövedelmű ügyfélnek forintban folyósított és forintban törlesztett kölcsöne devizában felszámítva típustermékké vált. Ekkor a hitelnyújtó úgy kínálja a kölcsönt és várja el a törlesztést, mintha svájci frankban történne mindkét művelet. A ’mintha adtam volna, de nem adtam’ az eljárás virtuális része, effektíve a svájci frank, euró, jen nem jelenik meg. Ezt a ’mintha’ elemet a polgári jognak kell megítélnie. A törvényhozás már megítélte és – 2010 októberében – eltiltotta a hitelintézeteket a hitelek devizában számolásától forintjövedelműek részére. A bankrendszer nem tiltakozott – hiszen számítható, hogy az ilyen ügylet tönkremenése csak idő kérdése.

A portfolio.hu harmadik problémaként említi a felelőtlen hitelfelvételek és a laza hitelezés, valamint a válság együttes hatására bekövetkező banki veszteségeknek a még fizetőképes adósokra hárítását. Az elemzés óvatosan említi, hogy a hitelezők visszaéltek a törvénybe is iktatott szerződésmódosítási jogukkal, hiszen ez az áthárítás nem lehet ok. Ezt a Kúria joggyakorlat elemző csoportja állapította meg, miszerint a hitelező nem módosíthatja a kölcsönszerződéseket normális üzleti kockázata körében. Számítani lehetett a törlesztés drágulására és a nem-teljesítés arányának növekedésére.

Végül meg kell jegyezni, hogy a portfolio.hu elemzése jól mutatja be a swap műveleteket, a forintbetétek devizára cserélését, az azonnali és a határidős, spekulatív un. lábát a szerződéseknek. Éppen ez a bemutatás igazolja, hogy ilyen műveletekbe a forintkölcsönre igényt tartó háztartások, vállalkozások nem vonhatók be sem tudtukkal, sem tudtuk nélkül. Nem felelnek meg az ilyen ügyletek törvényi követelményének. Az, hogy a hitelintézetek végeznek ilyen swap műveleteket az a pénzpiaci aktivitásuk része. Ez a pénzpiaci üzleti tevékenység a hitelintézetek összes aktivitásának nagyobb része és független a deviza alapú hitelezéstől. Illetve az összefüggés részleges a korábban írottak szerint. Ezért sem lehet az itt zajló eseményeket a kölcsönt felvevőkre terhelni.

A fentiek szerint az olyan hosszúlejáratú hitel, mely a forrás megújítás költségét és a devizapiaci események kockázatát egy "mintha" eljárással hordozza, mérgezett termék, vagy pontosabban maga a méreg.

Varga István, 2013. 03. 20.

Gazdag István: A komikus, akin az oligarchia (már) nem nevet

Február végén az olaszországi választások csattanós pofont adtak a brüsszeli EU-bürokráciának és általában is a globalista oligarchiának. Brancsbelijük, Mario Monti – akit korábban a „gondviselés emberének” kiáltottak ki, azt várva tőle, hogy gatyába rázza az olasz pénzügyeket, helyette azonban még mélyebb recesszióba taszította országa gazdaságát – a szavazatok alig tíz százalékát tudta megszerezni, messze leszakadva a balközéptől és Silvio Berlusconitól is. A választások igazi nyertese Beppe Grillo ex-humorista lett, aki 25 százalékos eredményével immár az ország harmadik politikai erejét tudhatja maga mögött, és rendszerellenes Öt Csillag mozgalmának (M5S) „erkölcsi” győzelme mennydörgésként visszhangzott a súlyos legitimációs válságot átélő Európában.

Az óriási euroszkeptikus fordulaton túl, amelynek Olaszország a választásokon is tanújelét adta, valójában egy illegitim technokrata-kaszt által erőltetett neoliberális globalizmus világos elutasítása kristályosodott ki Grillo személye körül. Dacára ugyanis az általuk elért látszólag tisztes (30 százalék körüli) eredménynek, valójában mind a pszeudo-jobboldalnak, mind a reál-baloldalnak fityiszt mutattak a választók, hiszen 2008-hoz képes az előbbi több mint 6 millió, az utóbbi pedig csaknem 4 millió szavazatot vesztett. A voksolástól távol maradottak és a Grillóra szavazók együttes aránya azt jelenti, hogy gyakorlatilag minden második olasz hátat fordított a hagyományos pártrendszernek.

Így aztán az M5S felemelkedése fogcsikorgatásra késztet egyeseket, mindenekelőtt a költségvetési megszorítás szószólóit. Sokatmondó tény, hogy az olasz választási eredmények nyilvánosságra kerülése után a világ tőzsdéi nyomban esni kezdtek. Ráadásul ezen a választáson a jobb- és baloldal közötti látszatellentétről is újból lehullott a lepel, miután tökéletes egyetértésben fújtak riadót a „populizmus, nacionalizmus, Európa-elleneség” erősödése miatt, amelyet szerintük Grillo mozgalma képvisel. Valójában a háttérben már bontogatja szárnyait „a történelem legsötétebb óráival” és a „(fasiszta) fenevad visszatérésével” riogató polkor-propaganda.

Ennyi rágalom egyetlen emberre szórva azt bizonyítja, hogy az illető valamibe nagyon beletrafált. Való igaz, hogy Beppe Grillo nem hivatásos, tehát nem megélhetési politikus. Ez azonban egyáltalán nem jelent hátrányt, amikor oly sok inkompetens „profi” követte egymást a hatalmon, hogy végül Olaszországot (és ugyanez érvényes az EU összes tagállamára) közös erővel mély gazdasági és társadalmi apátiába taszították. Grillo viszont kétségtelen bátorságról tesz tanúbizonyságot. Összezavarva a frontvonalakat és így magát a rendszert is, amely morbid befolyásával fojtogatja az euroatlanti blokk minden országát, az olasz nemzet védelmezőjeként lép fel azokkal szemben, akik arra szövetkeztek, hogy kiürítsék a lényeget az ország szuverenitásából.

Persze az érintettek szemében kétségtelenül „demagógnak” számít, amikor a parlamenti képviselők különleges kedvezményeinek eltörlését és fizetésüknek az átlagos olasz bérszínvonalhoz való igazítását szorgalmazza, vagy amikor fellép a politikusok álláshalmozása ellen. Ugyanakkor viszont olyan „konstruktív” javaslatai is vannak, mint például az aktív környezetvédelem, a megújuló energiaforrások fokozott igénybe vétele, az információhoz való hozzájutás teljes liberalizálása vagy a spekulatív finánctőke helyett a gazdaság termelő ágazatainak helyzetbe hozása, mindenekelőtt az újraiparosítás előmozdításával. Ami miatt azonban rövidesen valószínűleg magának az ördögnek fogják kikiáltani, az a közel-keleti kérdésben elfoglalt heterodox álláspontja. Az izraeli rezsim következetes kritikusaként Beppe Grillo már eddig is ipso facto antiszemitának számított, mintha a dél-afrikai apartheid rendszer elítélése automatikusan dél-afrikai-ellenessé minősítene bárkit is.

Más kérdés, hogy humoreszkjeiben, komikusként előadott one man show-i során és internetes honlapján – amely a leglátogatottabb olasz blog, és amelyet a világ húsz legbefolyásosabbja közé sorolnak – mindig a legcsekélyebb félreértés nélkül adott hangot anticionizmusának. Leginkább az Iránnal kapcsolatos ikonoklaszta megnyilatkozásai csapják ki a biztosítékot a szentföldi latorállam szekértolóinak körében. Szerinte ugyanis – egyébként a tényekkel és az igazsággal összhangban – a USrael és vazallusai által folyamatosan támadott, katonai támaszpontokkal bekerített és minden eszközzel destabilizálni próbált iszlám köztársaságnak jogában áll megvédenie önmagát, akár minden eszközzel. Egyik tavaly nyári interjújában, amelyet a Yedioth Ahronoth vezető izraeli napilapnak adott, Beppe Grillo világossá tette, hogy „mindazt, amit Izrael és az arab-muzulmán világ kapcsán tudunk, megszűri a Memri nevű fordítóügynökség, amelyet egy volt Moszad-ügynök vezet, manipulálva és elferdítve az arabok szavait az izraeli propaganda javára”.

Érthető módon nincs benne tehát semmi, ami elnyerhetné a kardcsörtető oligarchák tetszését, és az is nyilvánvaló, hogy szociálisan érzékeny, korrupcióellenes humanistaként, intranzigens néptribunként, a leszerepelt politikai osztály kíméletlen bírálójaként, főként pedig a részvételi demokrácia elkötelezett híveként a fősodratú média ellenszenvét is kivívta. Miután azonban az olasz választók akaratából gyakorlatilag „királycsináló” pozícióba került, a bal- és jobboldali pártkoalíciók mindenre hajlandók a behálózására. Grillo azonban nem egyszerűen a pártokrácia, hanem a nyugati neoliberális modell ellensége, vagyis mind Bersani, mind Berlusconi tökéletes ellentéte, ahogyan egyik híve fogalmazott, „egy olyan tradicionalista, aki tökéletesen használja az internethez hasonló ultramodern eszközöket a modernitás ellen”.

Az a tény, hogy a cionisták és cinkosaik rágalmazzák, mindenki más számára automatikusan „kóserré” teszi őt, aki megértette, hogy nem elég felháborodni, hanem cselekedni is kell a globalista plutokráciától és a zsoldjukban álló eurokratáktól való megszabadulás érdekében. Kétségtelenül nehéz játszma lesz, de nincs kizárva, hogy a legutóbbi választások egy új politikai rendszer nyitányát jelentik Olaszországban, amely mindig is politikai laboratóriumnak számított Európában. Remélhetőleg ez alkalommal is.

MD 2013. III. 20.

Rabok legyünk, vagy szabadok?

A hülyeségek kellenek ahhoz, hogy mi rabok legyünk. Ha ezek a hülyeségek nem volnának, akkor nem is lennénk rabok.

Mert, ha például, nem hinnénk el, hogy okostelefonra van szükségünk, akkor nem vennénk 100 ezerért egyet magunknak, és akkor nem nyomkodnánk naphosszat az érintőképernyőjét, hogy újabbnál újabb színes képek között böngésszünk.

És akkor maradna időnk intelligens dolgokkal foglalkozni, és egy fokkal máris szabadabbak lennénk. Ha pedig nem hinnénk el, hogy az egyik, vagy másik politikai oldal képviseli az igazságot, és a másik, vagy egyik az igazságtalanságot, akkor nem mennénk ki politikai tüntetésre, és nem ordítanánk rekedtre a hangunkat, és akkor nem fájna még utána napokig a torkunk.

Ez is adna egy kis szabadságérzés növekedést. És, ha nem gondolnánk, hogy az újságban olvasható borzalmas, és mocskos híreket el kell olvasnunk, akkor nem lenne egy egész napra tönkredepressziózva a lelkünk, ami szintén növelné a szabadságfokunkat. Ha nem hinnénk el, hogy drága autót kell vennünk, mert attól vagyunk valakik, akkor nem kéne olyan sok milliót megkeresnünk, és akkor nem kéne annyi igazságtalanságot elkövetni más emberek rovására, nem kéne becsapni, kizsigerelni, vagy konkrétan meglopni őket. Így szabadabban fellélegezhetnénk. És, ha nem hinnénk el, hogy nekünk egyre több pénz jár, miközben másnak meg egyre kevesebb, akkor nem kéne a természetet se kizsigerelni, nem kéne annyi állatot meggyilkolni, nem kéne szétvegyszerezni a Földgolyót. Ez szintén megszabadítana minket egy sor baljós körülménytől.
Ha nem hinnénk azt, hogy a feleségünk, vagy a férjünk (kinek ez, kinek az) azért létezik, hogy minket boldoggá tegyen, akkor nem is tőle várnánk a boldogságunkat, és akkor nem veszekednénk vele követelőzve hol ezért, hol azért. És akkor kevesebb lenne a veszekedés az életünkben, ami szintén azt eredményezné, hogy szabadabbnak érezzük magunkat.
Nagyon sok a hülyeség, és mind csak arra szolgál, hogy mi rabok legyünk. Ezeket kell nyakon csípnünk ahhoz, hogy szabadok legyünk.

Van egy nagyon jó buddhista mondás:

„NE HARCOLJ A SÖTÉTSÉG ELLEN, HANEM GYÚJTS GYERTYÁT!”

Sok sikert kívánok az ÖNGYÚJTÓ megtalálásához!

Szeretettel: Laár András

A lopás, mint társadalmi rang

Nagyon érdekes hozzáállást figyelhetünk meg az emberek részéről a lopással kapcsolatosan. Mivel ezt olyan széles rétegeknél mérhetjük fel, amely átfogó képet ad a társadalomról, éppen ezért mondhatjuk nyugodtan azt, hogy szinte szabályt lehet felállítani rá. A szegény néprétegektől haladva a gazdagabb társadalmi rétegekig megfigyelhető, hogy egyre inkább elfogadott a lopás ténye. A szegényebb emberekről pedig általánosan elmondható, hogy egyre inkább elutasítják azt (jelen esetben a magyarokról beszélünk). 

Társadalmi szempontból ennek van egy igen nagy jelentősége. Mivel az elkövetkezendő változásnak erkölcsi alapúnak kell lennie, ezért csak olyan néprétegek hajthatják azt végre, akik a társadalom szegény rétegéből kerülnek ki. Vezető szerepre csak olyan embereket lehet helyezni, akik ugyanebből a néprétegből kerülnek ki, mivel egyedül nekik van igényük az erkölcsös politikára, nekik van képük arról, hogyan működhet a világ lopás nélkül, és ők ismerik a lopás nélküli életet. A jövő társadalmi rendjében ugyanis pontosan ezt az elemet kell kiiktatni. 

A lopásnak napjainkban rengeteg neve, álcája van. Hívják privatizációnak, állami pályázatnak, prémiumnak, de lehet kenőpénz, csúszópénz, de lehet feldolgozás, kivitelezés, megsemmisítés címén leakasztott eszméletlen összeg is. Az emberek a kommunizmus óta tudják, a magasban nagyban lopnak, itt lent meg kicsiben. A kommunista társadalom igazából fizetéskiegészítésként élte meg a kisebb lopást, amelyet igen sokszor elnéztek az embereknek. Így épültek fel nyaralók, házak kalákában az építőanyag raktárakból, készültek gépek apránként hazalopva, miközben a fejesek teljesen más értelemben véve loptak, gyakorlatilag maga a teljhatalom volt a megszerzett - lopott tulajdon. Ebben a társadalomban szocializálódott embereknek a lopásról teljesen más képe alakult ki, mint az az erkölcsös társadalmakban elvárható lenne, és ezt hozták magukkal. Minden ember számára a vezetés, a politika semmi egyebet nem jelentett - társadalmi szinten - mint magát a húsosfazekat, a tejhatalmat, a lopás és meggazdagodás lehetőségét. A rendszerváltás is ebben a szellemben folyt le. 

A rendszerváltás alapállása csupán annyi volt, hogy eddig ti loptatok, mostantól mi lopunk. Mivel a nyílt cionista hatalmi gondolkodás immár nyíltan megjelent a magyar politikai közéletben, ezért már nem mint rejtett tejhatalom jelent meg a lopás, hanem a maga egyszerű valójában, luxusházak, autók, nyaralások, luxusirodák, és megannyi luxus képében. Ezek alapja - mivel addig vagyona senkinek sem lehetett - egyértelműen semmi másból nem keletkezett, mint lopásból. Felesleges hitelekre, részesedésekre, örökségre és bármi hasonlóra hivatkozni. Azok a vállalkozások, amelyek ezen felül össze tudták szedni magukat, semmi másból nem stabilizálódtak, mint abból a pénzből, amit a tolvajok lefelé továbbosztottak a cégeiken és a megrendeléseiken keresztül, így számukra mint megélhetési forrás a lopott vagyon teljességgel elfogadottá vált. Kialakult egy szemlélet, amely abból áll, hogy kerülj közel a tűzhöz, lopj, és a lopott vagyonból költekezz, ezzel fenntartasz boltokat, vállalkozásokat. Ennek a rendszernek a teljes működése alapvetően a lopáson alapszik. Ma a parlamentben egyébről sincs szó, mint arról, mit hogyan lehet ellopni, és a lopást hogyan lehet hivatalossá tenni. Voltaképpen egy hatalmas maffia az egész. 

Ha ezt a rendszert meg kívánjuk változtatni, azt csak és kizárólag egyetlen módon lehet megtenni. Ha alapvetően olyan emberekből kezdünk egy új rendszert felépíteni, akik életvitele nem a lopáson alapszik. Nem tartoznak semmilyen gazdag, már felkapaszkodott réteghez. Természetes, hogy ez a helyzet valójában senkinek sem jó. Ennek az egésznek az átalakítása az ő érdekük is - már a jelenlegi működő vállalkozói rétegé, amely folyamatosan csúszik egyre mélyebbre -, mert hatalmas szellemi tehertől szabadulna meg ez a réteg, amely a lopás elviseléséből, és annak a mindennapi életbe illesztéséből adódik. De magát a váltást és a vezetést ők nem vezényelhetik, mivel ez a gondolkodás annyira az életük részévé vált, hogy ők maguk sem fogják fel. Olyan lépések, melyek a számukra teljesen hétköznapi, egyszerű vállalkozói lépések, mások számára súlyos lopások (ezt a szellem nem fogja fel, de a lélek nagyon is. Így ellentmondásban él egy emberben a szellem és a lélek, amely sok lelki eredetű betegség alapja). A mai gazdasági vezető réteg egyszerűen képtelen lenne bármilyen egészséges gazdasági és társadalmi változtatást végrehajtani. Így ebben a folyamatban csak a szegény rétegek fiaira, lányaira lehet számítani.

Mivel azonban a politika pénz kérdése, ezért az is egyértelmű, hogy a jelenlegi politikai képletekben gondolkodva lehetetlen valódi változást létrehozni, mivel ennek egyszerűen nincs anyagi támogatása a politikához szükséges nagytőke részéről. Így a szegények számára marad a történelemben már megszokott változtatási lehetőség, mert nincs más. Elvenni, ami kell. Ha úgy tetszik egyetlen módszer működik, kierőszakolni azt, amire szüksége van. Ennek módjai lehetnek aktívak és passzívak. Az aktív a megmozdulás, tüntetés, sztrájk, vagy maga egy forradalom. A passzív változata az állampolgári engedetlenség, a nemszavazás, a rendszer nem elfogadása, annak kicselezése minden lehetséges eszközzel, az ellenállás szellemi és fizikai téren. A stabil 50 % körüli nemszavazói réteg megmutatja számunka, hogy a magyar társadalom bizony megérett a változásokra, mivel a társadalomnak lassan a többsége utasítja el magát a rendszert. A passzív ellenállás is képes fellazítani, megdönteni egy rendszert, de célra az aktív formák vezetnek célra.

A jövő rendszerében pedig a lopás a nemlétező kategóriába kell, hogy kerüljön, mert másképpen a gazdaság nem hozható helyre, nem újraépíthető. Ezen alapszanak a Vezető által jóváhagyott újjáépítési terv vezérelvei. 

Kemény Gábor