A lopás, mint társadalmi rang

Nagyon érdekes hozzáállást figyelhetünk meg az emberek részéről a lopással kapcsolatosan. Mivel ezt olyan széles rétegeknél mérhetjük fel, amely átfogó képet ad a társadalomról, éppen ezért mondhatjuk nyugodtan azt, hogy szinte szabályt lehet felállítani rá. A szegény néprétegektől haladva a gazdagabb társadalmi rétegekig megfigyelhető, hogy egyre inkább elfogadott a lopás ténye. A szegényebb emberekről pedig általánosan elmondható, hogy egyre inkább elutasítják azt (jelen esetben a magyarokról beszélünk). 

Társadalmi szempontból ennek van egy igen nagy jelentősége. Mivel az elkövetkezendő változásnak erkölcsi alapúnak kell lennie, ezért csak olyan néprétegek hajthatják azt végre, akik a társadalom szegény rétegéből kerülnek ki. Vezető szerepre csak olyan embereket lehet helyezni, akik ugyanebből a néprétegből kerülnek ki, mivel egyedül nekik van igényük az erkölcsös politikára, nekik van képük arról, hogyan működhet a világ lopás nélkül, és ők ismerik a lopás nélküli életet. A jövő társadalmi rendjében ugyanis pontosan ezt az elemet kell kiiktatni. 

A lopásnak napjainkban rengeteg neve, álcája van. Hívják privatizációnak, állami pályázatnak, prémiumnak, de lehet kenőpénz, csúszópénz, de lehet feldolgozás, kivitelezés, megsemmisítés címén leakasztott eszméletlen összeg is. Az emberek a kommunizmus óta tudják, a magasban nagyban lopnak, itt lent meg kicsiben. A kommunista társadalom igazából fizetéskiegészítésként élte meg a kisebb lopást, amelyet igen sokszor elnéztek az embereknek. Így épültek fel nyaralók, házak kalákában az építőanyag raktárakból, készültek gépek apránként hazalopva, miközben a fejesek teljesen más értelemben véve loptak, gyakorlatilag maga a teljhatalom volt a megszerzett - lopott tulajdon. Ebben a társadalomban szocializálódott embereknek a lopásról teljesen más képe alakult ki, mint az az erkölcsös társadalmakban elvárható lenne, és ezt hozták magukkal. Minden ember számára a vezetés, a politika semmi egyebet nem jelentett - társadalmi szinten - mint magát a húsosfazekat, a tejhatalmat, a lopás és meggazdagodás lehetőségét. A rendszerváltás is ebben a szellemben folyt le. 

A rendszerváltás alapállása csupán annyi volt, hogy eddig ti loptatok, mostantól mi lopunk. Mivel a nyílt cionista hatalmi gondolkodás immár nyíltan megjelent a magyar politikai közéletben, ezért már nem mint rejtett tejhatalom jelent meg a lopás, hanem a maga egyszerű valójában, luxusházak, autók, nyaralások, luxusirodák, és megannyi luxus képében. Ezek alapja - mivel addig vagyona senkinek sem lehetett - egyértelműen semmi másból nem keletkezett, mint lopásból. Felesleges hitelekre, részesedésekre, örökségre és bármi hasonlóra hivatkozni. Azok a vállalkozások, amelyek ezen felül össze tudták szedni magukat, semmi másból nem stabilizálódtak, mint abból a pénzből, amit a tolvajok lefelé továbbosztottak a cégeiken és a megrendeléseiken keresztül, így számukra mint megélhetési forrás a lopott vagyon teljességgel elfogadottá vált. Kialakult egy szemlélet, amely abból áll, hogy kerülj közel a tűzhöz, lopj, és a lopott vagyonból költekezz, ezzel fenntartasz boltokat, vállalkozásokat. Ennek a rendszernek a teljes működése alapvetően a lopáson alapszik. Ma a parlamentben egyébről sincs szó, mint arról, mit hogyan lehet ellopni, és a lopást hogyan lehet hivatalossá tenni. Voltaképpen egy hatalmas maffia az egész. 

Ha ezt a rendszert meg kívánjuk változtatni, azt csak és kizárólag egyetlen módon lehet megtenni. Ha alapvetően olyan emberekből kezdünk egy új rendszert felépíteni, akik életvitele nem a lopáson alapszik. Nem tartoznak semmilyen gazdag, már felkapaszkodott réteghez. Természetes, hogy ez a helyzet valójában senkinek sem jó. Ennek az egésznek az átalakítása az ő érdekük is - már a jelenlegi működő vállalkozói rétegé, amely folyamatosan csúszik egyre mélyebbre -, mert hatalmas szellemi tehertől szabadulna meg ez a réteg, amely a lopás elviseléséből, és annak a mindennapi életbe illesztéséből adódik. De magát a váltást és a vezetést ők nem vezényelhetik, mivel ez a gondolkodás annyira az életük részévé vált, hogy ők maguk sem fogják fel. Olyan lépések, melyek a számukra teljesen hétköznapi, egyszerű vállalkozói lépések, mások számára súlyos lopások (ezt a szellem nem fogja fel, de a lélek nagyon is. Így ellentmondásban él egy emberben a szellem és a lélek, amely sok lelki eredetű betegség alapja). A mai gazdasági vezető réteg egyszerűen képtelen lenne bármilyen egészséges gazdasági és társadalmi változtatást végrehajtani. Így ebben a folyamatban csak a szegény rétegek fiaira, lányaira lehet számítani.

Mivel azonban a politika pénz kérdése, ezért az is egyértelmű, hogy a jelenlegi politikai képletekben gondolkodva lehetetlen valódi változást létrehozni, mivel ennek egyszerűen nincs anyagi támogatása a politikához szükséges nagytőke részéről. Így a szegények számára marad a történelemben már megszokott változtatási lehetőség, mert nincs más. Elvenni, ami kell. Ha úgy tetszik egyetlen módszer működik, kierőszakolni azt, amire szüksége van. Ennek módjai lehetnek aktívak és passzívak. Az aktív a megmozdulás, tüntetés, sztrájk, vagy maga egy forradalom. A passzív változata az állampolgári engedetlenség, a nemszavazás, a rendszer nem elfogadása, annak kicselezése minden lehetséges eszközzel, az ellenállás szellemi és fizikai téren. A stabil 50 % körüli nemszavazói réteg megmutatja számunka, hogy a magyar társadalom bizony megérett a változásokra, mivel a társadalomnak lassan a többsége utasítja el magát a rendszert. A passzív ellenállás is képes fellazítani, megdönteni egy rendszert, de célra az aktív formák vezetnek célra.

A jövő rendszerében pedig a lopás a nemlétező kategóriába kell, hogy kerüljön, mert másképpen a gazdaság nem hozható helyre, nem újraépíthető. Ezen alapszanak a Vezető által jóváhagyott újjáépítési terv vezérelvei. 

Kemény Gábor