2012. augusztus 11., szombat

Állami szintre jutott a szervezett bűnözés

Az egyik országos hetilap internetes kiadása tegnap beszámolt a rendőrség egyes csúcsszerveinek megszüntetéséről. Közelebbről nézve, a belügyminiszter intézkedései a Budapesti Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Osztályát és a Nemzeti Nyomozó Iroda szervezett bűnözés elleni szolgálatát és gazdaságvédelmi főosztályát érintik. A lap információi szerint az eltávolított dolgozók körében káosz és reménytelenség tapasztalható, az egyik forrás szerint most megkönnyebülhet az alvilág, hiszen legalább fél évig nem lesz tisztázott az új szervezeti és beosztási rend.
A változtatások nevetséges indoklása szerint így akarják megtisztítani az állományt. Tulajdonképpen az egész állomány becsületét sárpatiporják azzal, hogy mindenkit elküldenek. A dolgozóknak megnyugtatásképpen a testületen belül ígérnek állást. Nincs más választásuk: elfogadják új beosztásukat vagy leszerelnek.
Meglehetősen átlátszó a rendőrségi csúcsszervek hirtelen szétrobbantása. Ezek az intézkedések nem választhatók le arról a hosszú évek óta tartó - kormányokon átívelő - műveletsorozatról, mely a rendőrség lejáratását tűzte ki célul. A műveletsorozat változatos elemeket tartalmaz, kezdve az izraeli-magyar kettős állampolgárok beépítésétől, egészen a közrendőrök bírságoló-automatává való átállításáig. Szima Judit szakszervezeti vezetőt nem véletlenül hurcolták meg. Felszólalt és fellépett rendőreiért, a becsületük és a szakma nevében.
Az átszervezésekkel kapcsolatban az atv-n egy rendőrségi korrupciót kutató szociológus, Krémer Ferenc pénteken megállapította, hogy nem a korrupció felszámolása, hanem a korrupció rendszerének átrendeződése folyik most. Szerinte egyes korrupt vezetők elővétele kívánatos ugyan, de nem elégséges.
A szabadkőműves kormány belügyminisztere, Pintér Sándor most szétverte a maffia elleni harc rendőrségi bástyáit. Kérdéses, hogy milyen személyi összetételű és struktúrájú szervezet(ek)hez kerülnek át az illetékességek és a hatáskörök. A legfőbb kérdés az, hogy milyen határidőn belül állnak fel az új szervek.
Átfogó keretbe helyezve az új fejleményeket azt látjuk, hogy két éve minden ágazat irányítását központosítja a kormány. Önmagában nem ezzel van a gond, hanem a végcélok vonatkozásaival, melyek igen sötétnek tűnnek. A Szervezett Bűnözés Elleni Osztály felszámolása ugyanis jelen esetben egy valamit jelent: hogy a szervezett bűnözés állami szintre jutott, és nem csak áthálózza a rendvédelmi szerveket, de olyan pozícióban van, hogy a rendvédelmi szerveket kénye-kedve szerint bármikor átszervezheti, a törvényeket pedig érdekeinek megfelelően hozzáigazíthatja.
Ez az országot áthálózó szabadkőműves maffiahálózat tehet arról, hogy névlegesen van már csak magyar állam. Eszmélnie kell minden elhivatott, hazáját megvédeni és szolgálni vágyó rendvédelmi dolgozónak, vagy ha ez nem történik meg, ez a névleges "Magyarország" is eltűnik a térképről!
Juhász Iván

Tovább: http://magyarnemzetikormany.com/pi-klub/news.php?readmore=1110 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése