2013. június 20., csütörtök

Lenhardt Balázs: A járható út és cél

Néhány gondolat a nemzeti radikalizmusról
II. rész 
Az első részben odáig eljutottunk, hogy a jelenlegi keretek között a Jobbik vezetése által követett stratégia milyen okokból nem vezethet győzelemhez. Most nézzük meg azt is, hogy milyen eszközökkel és fellépéssel lehet sikerre vinni egy valóban nemzeti radikális mozgalmat! Mert van ilyen járható út, ezt a történelem már bebizonyította. De előtte meg kell vizsgáljuk kíméletlen alapossággal azt a kérdést is, hogy mi a valóban nemzeti radikális mozgalom által elérni kívánt cél!? Mert hiteles és megvalósítható cél nélkül semmiféle kezdeményezés nem vezet sehová.
Ha a Jobbik jelenlegi állapotára gondolok, akkor ki kell mondanom azt is, hogy jó néhányuk számára már a cél sem teljesen tiszta, a kezdeti nemzetmentő elszántságot felváltotta a csúf opportunizmus, a rendszerváltás irányába való elkötelezettséget a napi szintű sodródás, és a hazaért mindent szemléletet a következő ciklusra kacsingató megélhetési politizálás! Sajnos a párt néhány vezetőjének megfelelési kényszerétől vezérelve betagozódott a fennálló struktúrába, annak minden eszközzel való megdöntése helyett. A Jobbikot irányító szűk csapat a párt és saját érdekeit mindenkor fölébe helyezi a nemzeti ügynek, amikor a kettő ütközik, ennek köszönhető a tagság folyamatos csökkenése 2010 tavasza óta, aki nem száz százalékosan Vona és Szabó Gáborhoz lojális, annak gyorsan ajtót mutatnak. 
I. A nemzeti radikalizmus célja 
A nemzeti radikalizmus, mint eszmei, szellemi mozgalom célja nem lehet több és kevesebb, mint a XXI. század elejére kiépült és bebetonozódott nemzet- és emberellenes hatalmi struktúra, a liberális multikulturalizmus, azaz a Rendszer teljes lerombolása, megsemmisítése. Ez a harc természetesen nem korlátozódik, korlátozódhat egyedül Magyarországra, a világméretű, azaz globalizált pénzuralom zsarnoki rendszere csak az életképes nemzetek együttes erőfeszítésével dönthető meg! És működnek is ilyen szervezetek, sejtek, sajnos a média központosított véleményterrorjával szemben még jellemzően gyenge a hangjuk. De jelen vannak mindenhol és folyamatosan erősödnek, hiszen minél nagyobb a nyomás, annál nagyobb az ellenállás! Magyarországon egyelőre kevesen vagyunk, hogy valódi fenyegetést jelentsünk a Rendszer számára, de lehetünk ennek a küzdelemnek erős bástyája. Ahogyan a görög Arany Hajnal gyors erősödése reményt ébreszt minden magyar hazafi szívében, így várják az elnyomott népek bátor szabadságharcosai, hogy a sötétség és terror korszakában máshol is apró őrlángok lobbanjanak fel! Ezért egy erős magyar mozgalom is ösztönző, katalizátor hatással tud lenni más nemzetek előtt. Történelmi küldetésünk, ahogyan 1848-ban vagy 1956-ban is példát mutattunk szabadságszeretetünkkel és bátorságunkkal a világ számára, úgy emeljük fel újra megtépázott nemzeti lobogónkat és meneteljünk szembe az önkénnyel, elnyomással és kizsákmányolással! És ahogyan csodálják most múltunkat, tradícióinkat más nemzetek, úgy járjunk elől az emberiség jövőjéről döntő küzdelemben is!
A Rendszer legyőzése jelentheti csak a valódi rendszerváltást, amely elmaradt, ellopták, hiába vártuk, várjuk sokan. De valódi győzelemre „demokratikus” játékszabályok betartásával, csupán a választásokra várva és azokon kampányolva esély sincs! Már az előző részben leírtam Gandhi nyomán, hogy legyőzni csak akkor lehet a birodalmat, ha semmibe veszed a szabályait. Úgy nem lehet, hogy a parlamentben kicsit demokrata vagyok, és azt hiszem, hogy a felszólalásokkal, módosító javaslatokkal meg vizsgálóbizottságok és vitanapok kezdeményezésével nagy eredményeket fogunk elérni! Bizony harcolni kell minden szinten, kőkeményen és számolva a következményekkel! Nem ész nélkül, hanem ravaszul, mint a kígyók, és kíméletlenül, mint egy prédára leső nagymacska. Aki gyengeséget mutat, az elvész, aki meghátrál, azt bedarálják. Sokan ott maradnak majd a csatamezőn, de a nemzet jövője érdekében áldozatokat is kell hozni, ahogyan azt őseink még pontosan tudták. Nekünk pedig tudnunk kell, ha nem emeljük fel fejünk, ha nem küzdünk erőnk szerint a halálos ellenséggel szemben, akkor a Rendszer elveszi a szabadságunk után a jövőnk esélyét is. Globális fegyvereivel, mint a média és telekommunikáció olyan szintű agymosást hajt végre néhány generáció alatt, amelynek a végkifejlete már kezd felderengeni az Egyesült Államokban, és az elmúlt két évtizedben húsbavágóan éljük meg saját hazánkban is. Teljes erkölcsi és szellemi leépülés, összetartás nélküli, széteső társadalom, a hagyományos értékrend szisztematikus szétverése, és a devianciák dicsőítése a homoszexualitástól a bűnözésen át a kábítószerekig. A Rendszer teljesen el akarja pusztítani a tradicionalitást és a spiritualitást, hogy helyette zabáló és ürítő fogyasztók bégető nyáját hozza létre, amely mindent megvesz, amit elé tesznek. A küzdelem ebben a dimenzióban zajlik, és így érthető meg, hogy a nemzeti radikális miért tekinti inkább lehetséges bajtársának a valódi hazájában élő hithű muzulmánt (nyilván nem a fundamentalistákra gondolva), mint a belvárosi liberálist. Ha azt szeretnénk, hogy a gyermekeink és az unokáink, meg az ő unokáik magyarok maradhassanak a Kárpát-medencében, akkor életre-halálra meg kell vívni ezt a harcot, és nem elégedetten hátradőlni olyan részsikerek után, hogy bent vagyunk a parlamentben! Ahogyan a nemzeti radikalizmus egy nagy elődje mondta: amíg a demokratikus rendszer fennáll, addig részt kell venni a választásokon, hogy az állami erőforrásokat a saját célok érdekében tudd felhasználni, de amint megszerezted a hatalmat, nem lesz szükség demokratikus paravánokra. 
A cél önmagában nem szélsőjobboldali diktatúra, hanem valóban emberhez méltó kor beköszöntése, amely a hagyományos értékrenden alapul. Olyan világ, amelyben mindenki boldog és szabad lehet, nem pedig láncszem a láncban, bérrabszolga egy multinál, és engedelmes fogyasztó. Nekünk szükségünk van minden magyarra, azokra is, akik még nem látják át, miben élnek, és akár velünk ellenséges pártok hívei jelenleg. Nekünk testvérünk a tévúton járó, a kifosztott, cserbenhagyott, ezerszer becsapott és senkiben nem bízó magyar. Hosszú távon meg kell nyerjük őket, mert csak közösen győzhetünk! A Rendszer természetesen nem fogja végignézni ölbe tett kezekkel, hogy megdöntik. Nem tapsolna örömmel, ha kinőne az általa uralt ugaron egy olyan virág, amelynek kibomló szirmai a saját bukását vetítik előre. Harcolnának, méghozzá teljes erőből, az eszközökben sem válogatva. Intő jelnek pedig ott van mindenki számára Jörg Haider halála, vagy azok a nyugat-európai egykori szélsőjobboldali mozgalmak, amelyek mára a cionizmus hű szolgálói és alkalmazottai lettek. Semmitől sem riadnak vissza, ha saját hatalmuknak a megvédéséről van szó, mégis van egy döntő gyengeségük. Ez a hatalom hazugságra, erőszakra és megtévesztésre épül, ha az igazságot állítjuk vele szembe és képviseljük megalkuvás nélkül, akkor előbb vagy utóbb alul fog maradni! 
II. A nemzeti radikalizmus útja 
A cél ambiciózus, de kevesebbet kitűzni nincs értelme. Fokról-fokra lépegetve előre, meg kell persze becsülni minden eredményt, de megállni nem szabad, amíg el nem érjük a végcélt. De hogy induljunk el?! Mert sokszor itt szokott a legtöbb mégoly nemes szándékú kezdeményezés is elakadni. Vagy kicsit később, amikor már részsikerek jelentkeznek, mint a Jobbik esetében történt. A megoldás nem annyira bonyolult, hogy ne találhatta volna ki már más, sőt, aki tanul a történelemből, az nem ítéltetik arra sem, hogy megismételje a múlt hibáit. Mielőtt kritikusaim és ellenségeim boldogan kiáltanának fel, hogy végre megfogtak, ki kell őket ábrándítsam! Nem „forradalmat” akarok hirdetni, és nem fegyveres hatalomátvételt, mert ezekhez sem megfelelő eszközök, sem alkalmas emberanyag nem áll rendelkezésre. Jöhet még olyan kor, amikor akár ilyen módszereknek jön el az ideje, de 2006 és az azt követő évek kétség nélkül bebizonyították, hogy a társadalmi közöny valódi vezérek és harcos mozgalom nélkül olyan léptékűvé vált, hogy az állandó utcai nyomásgyakorláshoz sincs elegendő nagyságú tömeg. Akik voltak, azok is megunták és hazamentek. A Jobbik parlamentbe kerülése óta még rosszabb a helyzet, a magát már a Fideszhez hasonlóan konzervatívnak valló párt korábbi támogatóinak óriási része ábrándult ki, hiszen a pártpolitika nem képes valós megoldást nyújtani a problémákra. Aki nem hiszi, nyugodtan merüljön el az emberek közé: a még szavazni hajlandók többsége egyéb alternatíva híján, végtelen naivitásból, ostobaságból vagy tudatlanságból remél valódi változást a következő választás után. Ahogy egyébként mindig, immár 23 éve, aztán persze újra és újra csalódik. A kitűzött cél elérésére egyetlen hatékony eszköz létezik: az egész társadalmat összefogó, népi mozgalom. Ami persze önmagában egy csendes forradalom, de olyan fegyverekkel megvívva, ami ellen nem tud hatékonyan védekezni az ellenség. Az alábbiakban foglalom össze azt az öt fő sarokpontot, amelyre fel lehet építeni egy átfogó népmozgalmat. 
A radikális mozgalom öt pillére 
1. Radikális szókimondás, új stílus 
Mindig, minden külső körülmény között ugyanazt kell mondani és képviselni! Magyarán, nem szabad különbséget tenni, hogy az adott beszéd egy utcai megmozduláson hangzik el, lakossági fórumon, piaci beszélgetésen, a tévében vagy a parlamentben. Nyilván hangsúlybeli különbségek lehetnek az alkalomnak megfelelően, de az érdemi mondanivaló ugyanaz kell legyen, hiszen a hitelességet, ami bármely mozgalom és párt legfőbb ereje, semmi más nem erősíti meg jobban. Semmilyen vélt vagy valós kényszer, esetleg fenyegetés hatására nem szabad meginogni. Rendíthetetlenség és sziklaszilárdság, az a két kulcsszó, ami köré a népmozgalom kommunikációját fel kell építeni. Hiszen annyit mondtuk, hogy az igazság szabaddá tesz, akkor nem kell félni tőle! Féljenek azok, akik folyamatosan hazudoznak és megvezetik az embereket. És kénytelen vagyok kitérni a Jobbik kommunikációjára, hiszen pontosan az ő esetükben kell világosan rámutatni, hol és miért tértek le a helyes útról! 2010 előtt még jórészt rendben mentek a dolgok, bár volt olyan eset, hogy leszúrást kaptam Szabó Gáboréktól az alábbi cikk miatt (http://kuruc.info/r/6/53845/), mert szerintünk „zsidózásommal” túlléptem a hivatalosan kijelölt irányt. Kocziha Tündétől, a párt békéscsabai elnökétől már 2009 őszén elhatárolódott Balczó a televízióban, amikor bírálni merte a többször magyargyülölő kijelentést tevő Faludy Györgyöt egy helyi rendezvényen. A parlamentbe jutva aztán teljes mértékben teret nyert a kettős beszéd. Balczó paradigmája az volt, amit a vezetés maximálisan magáévá tett, hogy a parlamentben külön játékszabályok vannak, amiket be kell tartani, és verbálisan is más stílusra van szükség, mint az utcán. Ebből alakult ki aztán a „szakpolitizálás” doktrínája, aminek a parlament szerintük kizárólagos terepe kell legyen, ott másnak nagyon nem is lehet helye. 
Definíciós alapon megint el kell mondani, hogy minden értelmes politika annyiban szakpolitika, hogy figyelembe kell vegye az érintett (szak)terület tényeit, tapasztalatait, logikáját, enélkül nem is érdemes hozzászólni valamihez. De maga a radikalizmus a tartalom mellett ugyanúgy stílus, ahogyan a mérsékelt szakpolitika is az. Hiszen nem lehet egyszerre suttogni, meg ordítani is! Van persze, amikor erre és van, amikor arra van szükség, de egy magát komolyan vevő pártnak el kellett volna döntenie, hogy milyen külső arculatot alakít ki magáról. És úgy tűnik a radikális „skatulya” már nem ízlett Vonáéknak, a középre-nyitás jegyében szívesebben „szakpolitizálnak”, úgy mint a többi párt, hiszen az elfogadottabb lehet a sajtóban. De nem csak én vallom Adyval együtt, hogy „kis nemzetnek még lélegzetet vennie is radikálisan kell”, hanem a párt is ezt hirdette óriásplakátokon 3 évvel ezelőtt! És a stílus miatt elégedetlenek mindig ez volt a konzerv-válasz: a parlamentben erre van szükség, öltönyösökre. Kérdezem, hogy mit sikerült ezzel a parlamentarizmussal megoldani, mit sikerült elérni a törvényjavaslatok tucatjaival, a módosítók ezreivel az elmúlt években?! Ki emlékszik a rendületlen kimértséggel és józansággal előadott szakpolitikai monológokra amit a helyszínen tízen, a tévé előtt pár százan, esetleg pár ezren „élvezhettek” végig?! És ki ne emlékezne azokra a kellő tűzzel, érzéssel és mondjuk ki: szenvedéllyel előadott szónoklatokra, amiben az igazmondás kérlelhetetlensége ötvöződött az eszmei megalapozottsággal és a tények tárgyszerűségével, bemutatva, hogy milyen kell legyen a radikalizmus élőszóban?! Apáti, Gaudi, Novák, Z.Kárpát és jó napjain Vona is kiválóan hozták ezt a szintet és érzést, amivel igazunk érdekében naponta meg kell szólaljunk. Mert szomorú közállapotainkat nézve a radikalizmus állandó asztalra csapást kell jelentsen, nem pedig motyogó okoskodást, amit az sem ért igazán, aki mondja. És nem csupán a rajongók, de a közvélemény is ezeket a hozzászólásokat fogja megjegyezni és díjazni. Ezen okokból kifolyólag küzdöttem a Jobbik frakció tagjaként két és fél évet a mérsékelt „szakpolitizálással” szemben, mert ellenzékben és korlátozott média megszólalási lehetőségek mellett teljesen hatástalan eszköz a választók megszólítására! Amellett, hogy be is csapta a párt a szavazóit, akik azt várták tőle, hogy a parlamentben minden eszközt igénybe véve küzdjön a nemzetért, felrúgva az asztalt és az addigi játékszabályokat, nem pedig az asztal alól csipegesse a néha lehulló falatokat! Ehhez persze nem csak szilárd hit kell a saját igazunkban, hanem mindennapi bátorság is, amivel az örökösen konfliktusokat kerülni akaró Vona-Szabó tandem nem nagyon van felruházva! Így megelégednek a langyos középszerrel, és előfordulhat, hogy jobbikos „szakpolitikusok” ijesztő marhaságokat mondogatnak a tisztelt házban, következmények nélkül. A radikális megszólalásoknak viszont többször volt negatív következménye, felülről jövő dorgálás formájában. Így a hazai parlamentarizmus történetében szinte példátlan módon előfordult, hogy az akkor még frakcióvezető-helyettes, a pártból nem csupán liberális gyökerei, hanem jelene miatt is kilógó Hegedűs Tamás nyilvánosan elhatárolódott tőlem fideszes felszólításra az egyik hozzászólásom miatt. 
A másik nagyon fontos kapcsolódó elem, hogy az eddigi politikai „eliten” és szubkultúrától való különállást a párt hangsúlyosan meg kellett volna jelenítse az első pillanattól kezdve! Hiszen a választók jelentős része teljes joggal csömörlött meg azoktól a politikai erőktől és képviselőitől, akik a demokráciát eladják nekünk immár bő két évtizede. Elemi érdeke lett volna a Jobbiknak, hogy ne sorolhassák közéjük, már a választások előtt a leggyakrabban megfogalmazott kritika pontosan az volt, hogy „ezek is ugyanolyanok lesznek, mint a többi párt”. Ma pedig az utca embere ezt már nem feltételezésként, hanem tényként jelenti ki. Nyugat-Európában, a tradicionális parlamenti demokráciákban is látszik ez a folyamat, hogy a választók egyre nagyobb rétege ábrándul ki a hagyományos pártpolitikából, és hajlandó azokkal élesen szembenálló ún. protest-pártokra szavazni, mint a Kalózpárt Német- és Svédországban, vagy a komikus, Beppe Grillo Ötcsillagos Mozgalma, amely már a harmadik legerősebb párt lett az idei választásokon Olaszországban. Ezen pártoknak valódi ideológiája, sőt programja sincs, mégis egyre többen szavaznak rájuk, olyan nagy az általános ellenszenv a régi politikai szereplők iránt. A Jobbik mégsem fogta fel a kérdés jelentőségét, és konformizmusból vagy megalkuvásból önként mondott le arról a helyzeti előnyéről, amit a mainstream-en kívül helyezkedve élvezhetett volna. Valószínűleg a semmilyen értelemben nem profi csapat némi megfelelési-kényszertől hajtva pontosan olyan akart lenni, mint a mostani hivatásos politikusok, hogy magukról is elhiggyék az általuk sugallni akart imázst. Sajnos ezzel olyan lehetőség úszott el végleg, amit már nem lehet visszacsinálni. 
Pedig a legelején, az új parlament megalakulásakor megvolt a kiváló lehetőség az önálló arculat és a saját különbözőség gyakorlati bizonyítására, miután Vona megígérte, hogy Gárda mellényben megy be esküt tenni. A frakcióülésen felmerült kérdésre a 47 főből összesen hárman (!) képviseltük azt, hogy itt a remek lehetőség, nosza menjünk be mindnyájan legalább fehér ingben és fekete mellényben! Végül az örök károgók, a szabályokat minden körülmények között betartani akaró Balczó és hasonszőrűek nyomására az az ösztövér megoldás született, hogy Vona zakót húzott a mellény fölé, amit csak a konkrét eskütételkor vett le. Balczó azt képviselte, hogy ellenkező esetben majd elviszik Vonát a rendőrök, nem engedik esküt tenni, ami mekkora hátrány lesz. Ezzel is bemutatva, hogy szűklátókörűsége a megfelelni- vágyással kombinálva olyan veszélyes elegyet alkot, amiből ilyen megalkuvó megoldások születnek meg. Holott, éppen ellenkezőleg mekkora propagandisztikus előnyt lehetett volna kovácsolni a pártelnök esetleges elhurcolásából és ezáltal képletes mártíromságából egy mellény miatt! De akik mindentől félnek csak a kockázatot látják, nem pedig a siker esélyét… A rossz kezdés már előre jelezte, hogy a megalkuvás nélküli harcos kiállás helyett a kompromisszumokat helyezi előtérbe a parlamenti párt vezetése. Pedig a külső megjelenés az első, ami alapján a külvilág állást foglal. Ha tényleg mást akarunk képviselni, akkor oda kell figyelni erre, hogy ne azt lássa az átlagos érdeklődő, na, ezek is öltönyös, nyakkendős, kosztümös figurák, mint mindenki más. Ehelyett kifejezetten ki lett adva, hogy öltönyben, esetleg díszmagyarban kell megjelenni a parlamenti üléseken, és volt olyan – a saját radikalizmusát mindig hangsúlyozni szerető – elnökségi tag, aki parancsba akarta adni, hogy kötelező a sötét öltöny és nyakkendő viselése! A frakció legkiemelkedőbb szónokát, a magának nevet nem a párt révén szerző, kimagasló tudású és műveltségű jogászt, Gaudi-Nagy Tamást akarták egyszer hazazavarni átöltözni, mert hun ingben merészelt ülni az országházban. A konfekció-ruházattól való eltérés egyébként a nacionalizmussal aligha vádolható Európai Parlamentben vagy Európa Tanácsban is teljesen elfogadott. 
2. A Magyar Gárda feltámasztása 
Az egyik legkomolyabb bűne a mostani Jobbik vezetésnek, hogy hagyta felszámolni a szervezetnek legerősebb hátteret nyújtó Magyar Gárdát, amely saját gyermeke volt, mégis eldobta magától. Így egyébként meg is szűnt az az egyetlen erő, amelytől a Rendszer irányítói valóban féltek, és a Jobbik nyomásgyakorlási potenciálja is erősen lecsökkent: Orbánék szempontjából a Jobbiktól sem kell félni többé.
Semmilyen radikális erő nem lesz képes működni, ha nincs mögötte egy valódi erőt sugárzó és akcióképes katonai szárny, amely rendelkezésre állt, de dilettantizmus és árulás miatt elveszíttettük. Hosszan lehet a múlt eseményeit taglalni, hogy mi vezetett ide, de tény – miként azt Nagy Ervin volt alelnök egy 2009-es interjúban már elmondta – hogy a Gárdára csak addig volt szükség, amíg a párt be nem jutott az országgyűlésbe, utána kezdett feleslegessé válni. A katonai múltja és kiállása miatt maximálisan alkalmas vezetőt, Dósa Istvánt belülről buktatták meg 2008 szeptemberében, amihez állítólagos titkosszolgálati szálakat is felhasználtak. Vonáék úgy nevezték ki a helyére a megbízható emberének számító Kiss Róbertet, hogy a megyei gárdakapitányok nagy része továbbra is kitartott Dósa mellett. A gond az volt vele, hogy túlságosan önjáró volt, és a Gárdát is önállónak, nem pedig a Jobbiknak alárendelten képzelte el, ráadásul sarkosan képviselte az igazságot, mellébeszélés és megalkuvás nélkül. Igaz, eltávolítása után nehezen követhető szándékú manőverekbe kezdett, valószínűleg sértettségből is. Kiss Róbert vezetése alatt elkezdtek ritkulni az alakzatban történő felvonulások, és a szervezett akciók a cigánybűnözés megfékezésére, majd 2010 elejére teljesen le is lettek állítva. Hiába, közeledett a választás, a Jobbik vezetés el akart kerülni mindenféle botrányt és kockázatot a Gárda esetleges fellépése miatt. Ahogyan megvolt a parlamentbe jutás, már semennyire nem volt szükség rájuk, és Orbán Vonával történt személyes találkozón, majd 2010. júliusában a frakció előtt is követelte a Magyar Gárda feloszlatását, nyilvánvalóan zsidó hátterű nyomásra. Ennek a nyomásnak látszólag ellenállt Vona, de már augusztusban nyilvánosságra került egy megrendezett videó: a nős Kiss Róbert egy hölgyismerősével félreérthetetlen helyzetben, ami hivatkozási alapként szolgált számára a lemondásra, magára hagyva a gárdistákat a válságos helyzetben. Ekkor már visszafordíthatatlan folyamattá vált a szétesés, amit a Jobbik vezetés nemhogy ölbe tett kézzel nézett végig, hanem maga konspirálta és irányította. Miközben kifelé jöttek a megtévesztő nyilatkozatok, hogy mennyire fontos a Gárda, és ők mindent elkövetnek a megőrzéséért, és újjászervezéséért. 
A Magyar Gárda állami feloszlatása után, úgy tűnt, a Magyar Nemzeti Gárda veheti át helyét, csakhogy a gárdisták elkövettek egy "nagy hibát": a pártvezetésnek kezdettől nem tetsző, mert önálló, karakteres gondolkodású férfit választottak meg főkapitánynak Ináncsi József személyében. Kétszer is, miután a Szabó Gáborék intrikája nyomán meg kellett ismételni a szavazást, de minden piszkos trükk dacára is csak Ináncsi lett újra a vezető, nagy fölénnyel. Miután kézi vezérléssel eltávolíttatni nem sikerült, a Jobbik hanyagolni, bojkottálni, sajtójában cenzúrázni kezdte az MNG-t, majd létrehozta a teljesen párthű, kézben tartható Új Magyar Gárdát, amely folyamatos sztároltatása és pénzelése dacára néhány tucat emberből áll. Még 2011 nyarán is arról beszélt Vona, hogy mennyire fontos az egység helyreállítása, aminek érdekében személyesen (!) fog megkeresni minden gárdistát, hogy beszéljen velük. Természetesen ebből, mint oly sok másik jól hangzó ígéretéből sem lett semmi, de aki hinni akar Vonában, azt általában nem zavarják a tények. Ekkor már a mellényüket a zakó alá sem merte felvenni, mert mint ekkor mondott beszédében kifejtette, ő "törvénytisztelő” állampolgár. Ha egy vezető egy eleve jogtipró törvényt betart, akkor semmivel sem bátrabb azoknál az átlagembereknél, akik azért választották meg, hogy valaki vezesse őket az önkénnyel szemben is. A 2012. augusztus 25-ei Magyar Gárda 5. születésnapjára Vona már el sem akart menni, tudva, hogy ott kényelmetlen kérdésekkel fog szembesülni, de aztán kizárólag azzal a céllal, hogy jelenlétével és a megrendezéshez nyújtott támogatás visszavonásával, mint zsarolási potenciállal az én felszólalásomat – amelyre a különböző gárda-szervezetektől kaptam felkérést – megakadályozza (hasonlóan nem engedte Tyirityán Zsoltot, a Betyársereg vezetőjét beszélni), megjelent. És nem is volt boldog, amikor Ináncsi a fejére olvasta a Gárda szétverésében viselt történelmi felelősségét (http://www.youtube.com/watch?v=LEKX0h0jnG8). Azóta is paravánként használják a mostani vezetéshez maximálisan lojális Új Magyar Gárdát, ami tényleges tevékenységet nem végez, pusztán lehetőséget jelent számukra mutogatni, hogy nem mondtak le az ügyről véglegesen. Miközben a többször megkísérelt újraegyesítésnek pontosan a Vona-Szabó páros az egyetlen akadálya. 
A lényeg tehát, hogy újjá kell építeni azt a Gárdát, amely álljon bár tizenöt különböző szervezetből, de legyen egy központi vezetése, amely a kellő időben képes dönteni és határozottan cselekedni, nem hátrál meg az ellenség és a harc elől, de természetesen a kellő ravaszsággal védi meg saját katonáit az állami és rendőri szervek zaklatásától. Egy alkalmas és hiteles vezetőt kell állítani az élére, akit feltétel nélkül követ az egész tagság, mint egykor Dósa Istvánt, aki fellépésével fegyelmezettséget és eltökéltséget képes sugározni a bajtársak és a külvilág felé. Az újjáépített Gárda feladata pedig nem csupán a koszorúzások és a pártrendezvények biztosítása lenne, hanem megfelelő parancsnokok felügyelete alatt minden válsághelyzetben, legyen az nemzetiségi, társadalmi vagy környezeti azonnal bevethető kell legyen! Hogy ellenségeink lássák: mindig, minden körülmény ellenére ott lesznek, ahová a kötelesség szólítja őket! El kell kezdeni az alaki és katonai kiképzést, önvédelmet és fegyver-használatot oktatni a tagságnak, mert bármikor eljöhet a pillanat, amikor szükség van rájuk. Ehhez rendelkezésre áll a korábbi tagság, akik várják a hívó szót, és szomjazzák, hogy újra felölthessék a mellényüket, ha végre megfelelő ember áll az élére, és sikerül kiküszöbölni a belső diverzáns tevékenységet, amely szándékos megosztással akarja megakadályozni az újraalakulást. Ráadásul a gárdasejtek lehetnek a magjai azoknak az önszerveződő kisközösségnek, amely a fenyegető társadalmi robbanás esetén képesek lehetnek az önellátásra és az önvédelemre. Ennek esélye az állandósuló gazdasági krízis közepette bizony nem elhanyagolható, így nagyon fontos, hogy legyen cselekvőképes, magyar érdekű szervezett erő, amely végvárként lesz képes ellenállni egy polgárháborús helyzetben is. A Gárda hitelessége még megvan, és hiába oszlottak több tucatnyi szervezetre, egy erős kéz újra egybe fogja kovácsolni őket a közös cél érdekében! Kar nélkül ugyanis minden mozgalom élet- és cselekvőképtelen. 
3. Megosztó témák felvállalása 
A mozgalomnak nagyon fontos, hogy annyira szilárd ideológiai bázisa legyen, amelyre támaszkodva nem fél felvállalni azokat a témákat sem, amelyek a jelenlegi, halálosan beteg és végletesen szétszakadt társadalmat teljesen megosztják. Mindenkinek szabad akarata és szabad választása van, nem probléma, ha meg nem látja, és nem képes felfogni az igazságot, attól még kötelességünk elmondani nekik! És utána küzdeni kell, hogy megértsék és elfogadják! Nem pedig azt a rossz választ adni, amit a modern demokráciák tömegpártjai megtesznek, és sajnos sokszor a Jobbik is, hogy ha a felmérések szerint a szavazók többsége nem fogékony az adott probléma(halmaz) iránt, akkor inkább nem beszélnek róla. Sőt, úgy csinálnak, mintha nem létezne, hiszen nem akarnak szavazókat veszíteni. Ettől persze a valóságos helyzet nem javul, a betegség súlyosbodik, és egyre nehezebben kezelhető. De a négy éves ciklusokban gondolkodó pártok, amelyek fő célkitűzése, hogy biztosítsák saját létüket, és tagjainak egzisztenciáját, inkább hallgatnak arról, amiről ordítani kellene! Ami rákfene és sajgó seb a nemzet testén vagy lelkén. Ezért a magyar mozgalmunk nem engedheti meg magának, hogy bármilyen sorskérdésről hallgasson vagy ne legyen véleménye! A társadalmi töréspontokra kell kíméletlenül rámutatni, a megosztó témákra, amivel a mozgalmat támogatni hajlandó elkötelezett és véleményformáló emberek nyerhetők meg. Hogy adott helyzetben milyen mélységben beszél róla, az nyilván a szituáció függvénye, de minden körülmény között fel kell vállalni a saját igazunkat! Rendkívül fontos a témaválasztásnál az is, hogy olyan területeket kell találni, ami érdekli az embereket, hiszen az általános közöny és kiábrándultság erős. Például a Jobbik hiába állt elő a vízlépcső-építéssel, a szűk vízügyi szakmán kívül mindenki elutasítja a kérdést, és jellemzően nem is foglalkoztat sokakat. Ha ügyes pozicionálással már sikerült betörni a köztudatba, és a szavazók odafigyelnek arra, hogy mit mond a mozgalom, akkor természetesen elő lehet venni a kisebb súlyú ügyeket, de addig elpazarolt energia csupán. 
A Jobbik áttöréséhez vezető fő ok a 2006-ot követő, az egész politikai elittel szembeni általános bizalmatlansági válság mellett, a cigánykérdés nyílt és kendőzetlen felvállalása volt. Amely miatt mér régóta lappangott a feszültség és gyűlt az indulat a többségi magyar társadalomban, de nem volt politikai erő, amely őszintén kimondta volna a valóságot! A Jobbik nem félt és nyert! Amióta a parlamentben van, már félnek, mert érzik, hogy van mit veszíteni, és nem mernek karakteres lépéseket tenni. Persze mit féltenek a személyes ambíciókon, a pillanatnyi hírnéven és a saját egzisztenciájukon kívül?! Nagyformátumú politikus sosem a veszteségtől tartva remeg előre, hanem keresi az esélyt az előrelépésre, hogy valóban oldódjanak a nemzetet gúzsba kötő csomók! A cigánykérdést így elintézik felszólalásokkal, néhány tüntetéssel azokon a helyszíneken, ahol ismét gyilkolt a cigánybűnözés, és ami a legabszurdabb: parlamenti vitanapot és vizsgálóbizottság felállítását követelve! Mit old meg bármilyen bizottság vagy vitanap?! Csak arra jó, hogy mutatni lehet: ők beszélnek róla, mintha ettől történne bármi. Sajnos ennyire hülyére merik venni már a saját tábort is, és úgy tűnik nem minden alap nélkül. Több alkalommal vetettem fel, egy-egy újabb vérlázító cigány-gyilkosság után, hogy országos seregszemle kellene a Hősök terén, amire a felfokozott helyzetben bőven eljöttek volna nem jobbikosok is, így közvetlenül lehetett volna a tábort erősíteni, de mindig könnyebb volt a nem cselekvést választani tettek helyett. Sem a 2010-es kampányban, sem azóta nem használták fel a párt „agytrösztjei” vizuálisan sem a kérdést, amivel szintén jól érthető és befogadható üzenetet lehetett volna a társadalom számára eljuttatni. Pedig mennyire egyszerű lenne ezt megcsinálni a következő bűntett után: fekete plakát közepén véres konyhakés, „Meddig tűrjük még?!" felirat, és óriási pártlogó. Garantáltan több százalékot hozna, és a jogvédők sem tudnának belekötni, hiszen a cigányokról nem beszélt senki. Legutóbb helyette egy LMP-s szellemiségű plakátot kreáltak az okosok a forrónadrágos hölggyel, amin jogosan háborodott fel az amúgy igen béketűrő tagság maradéka is! Így az egyetlen, minden kétséget kizáróan a Jobbikhoz köthető kérdésben is csak elégedetten üldögél a párt babérjain, egészen addig amíg a Fidesz majd elveszi tőle ezt a területet is, ha már nem lehet tovább hazudozni az integráció fontosságáról. 
De menjünk tovább! Beszélni kellene már régóta az abortusz témájáról! Nemrég jöttek ki a KSH 2011-es népszámlálásának adatai, amelyek a nemzethalál vérvörös vízióját vetítik a magyar valóság vészt jóslóan komor és kilátástalanul fekete egére. Nekünk, magyaroknak ténylegesen van 1956 óta 6 millió meg nem született áldozatunk, szemben azokkal, akik kitaláltak egy ilyen hamis számot, és annak kétségbevonását is börtönnel igyekeznek büntetni világszerte. Miközben a lakosság száma vészesen apad, a társadalom drámaian öregszik el, a családok létre sem jönnek, és a gyermek-születések száma is csak a masszív cigány-szaporulat miatt nem még kétségbeejtőbb. Minden keresztény és magyar ember pontosan látja, hogy ebben a helyzetben módosítani kell a szélsőségesen liberális abortusz-törvényt, amelyben a beavatkozás – és ne kerülgessük itt a valóságot! – azaz a magzat-gyilkosság oka általában az „anya” állítólagos személyes krízishelyzete, amelyről mindössze nyilatkoznia kell. A Jobbik frakció ennek szellemében még 2010-ben el is fogadott egy országgyűlési határozati javaslatot, amelyben felszólította a kormányt, hogy módosítsa ezt az élet- és emberellenes szabályozást. A frakció kisebb vita után döntő többséggel fogadta el ezt a beadványt, mindössze három ember kitartó és makacs ellenkezése dacára. Meg is kell nevezzem őket, hiszen felelősségüket viselniük kell majd a történelem ítélőszéke előtt: Hegedűs Tamás, Sneider Tamás és Volner János nem volt hajlandó tudomásul venni azt sem, hogy álláspontjuk egy szűk kisebbségé, és a pártelnökségre nyomást gyakorolva egy hét alatt elérték, hogy a kérdésről nyilvánosan már beszélni sem szabadott többé. Mert szerintük ez annyi szavazatot visz, hogy még 5%-ot sem érne el a párt a következő választáson. Holott pontosan ez az a kérdés, amiben bármiféle szavazatszerzést felül kellene írjon a nemzet hosszútávú érdeke, és az általános erkölcsi érzék. Hiába ágáltunk Hegedűs Lórántnével, a három ember meggyőzte Vonát is, így lekerült a napirendről. Nem sokkal később az Iránytű Intézet által végzett közvélemény-kutatás kérdőívére felkerült az abortusz problematika, és a belső felhasználásra készült eredmények 5000 fő megkérdezése után azt mutatták, hogy a társadalom többsége valóban nem kívánja módosítani a mostani helyzetet, de 29% egyetért a szigorítással! Ami nem kevés, majdnem a szavazók egyharmada. Ha csupán pártpolitikai szemüvegen keresztül nézném – ami egy ilyen kérdésben természetesen megengedhetetlen – akkor is olyan nagyságú tábor, amelyről a Jobbik csak álmodozik. Ráadásul, akik egy ilyen megosztó kérdésben egyetértenek, az nem a szürke massza, akinek általában véleménye sincs, hanem elkötelezett és gondolkodó emberek társasága. Ha őket megnyerné a párt egy ilyen súlyú ügyben, amelyben természetesen a „nemzeti” Fidesz és oldalbordája, a KDNP is sunnyog, akkor később szívvel-lélekkel támogatnák őket, sőt mivel a karakteres emberek véleményformálók is a környezetükben, így járulékosan még nagyobb előrelépésre lehetne számítani. Arra ugyanis naivitás apellálni, hogy a Jobbik megnyeri az agymosott társadalom többségének támogatását, azokét, akik soha nem találkoztak gárdistával, de rettegnek tőlük, mert az RTL-en mutatták, hogy mennyire veszélyesek a fekete bakancsokban. Amíg nem sikerül a média többségét megszerezni, addig nem is lehet azt várni, hogy reális képet fessenek a Jobbikról, és ugyanúgy dilettáns elképzelés, hogy népszerűbb lesz attól a párt, hogy fontos kérdésekről hallgat. Az elkötelezetteket kell megnyerni, és azok saját maguk gondoskodnak róla, hogy tovább növekedjen a tábor. 
És van még egy tabutéma, amely megkerülhetetlen: a zsidókérdés. A magyarság szempontjából még inkább élet-halál kérdés, mint a cigányprobléma. Hiszen a cigányságot is elsősorban zsidók használják fel és irányítják, felhasználva a saját intézményrendszerüket a médiától kezdve a jogvédő szervezeteken át a Soros Alapítványig. A magyarországi zsidóság lélekszámát tekintve a második legnagyobb Európában, kiválóan érzi magát és gyarapodik mind lélekszámban a folyamatos izraeli betelepülésnek köszönhetően, mind anyagiakban „rafinált” üzleti módszereiknek hála. És mégis folyamatosan visítanak az állítólag tűrhetetlen antiszemitizmustól, miközben a magyarság birkatürelmű és befogadó nép. De ha nincs is antiszemitizmus, akkor ők csinálnak, hogy lehessen mindig valamire hivatkozni! Agresszivitásukkal, gőgösségükkel és állandó hatalomra-való törekvésükkel, a saját kiválasztottságuk és kiválóságuk napi sulykolásával azért mindig sikerül elérniük, hogy a legjámborabb gazdanép is előbb vagy utóbb fellázad ellenük. Persze Magyarországon nem tartunk itt, az egyre erősebb terrorral (lásd a shalomozó gimnazista egy hét alatt 3 évet kap, miközben az osztálytársát pár éve agyonverő cigány egy év felfüggesztetett!) elérik, hogy sokan csak suttogva vállalják a véleményüket. Pedig a véleményt és az önvédelmet fel kellene vállalni minden körülmény között! A Jobbikban ki volt adva, hogy nem lehet „zsidózni” a parlamentben, amikor a kényes téma felmerült (például az EU-Izrael társulási szerződés kapcsán), akkor is csak az előre kiválasztottak kaphattak szót, akiktől nem kellett tartani, hogy túl messzire mennek. Miután a zsidó alapítású, és a mai napig zsidó tulajdonosú és elnökű, kabalaállatnak a libát választó, és meccseiken izraeli zászlót lengető, jelentős részben zsidó szurkolótáború MTK-t idegen testnek neveztem a magyar futballban, felülről is megkaptam a fejmosást. Ezt követően Vona mindig arról beszélt, hogy „maszturbacionsta” vagyok, aki l’art pour l’art, önmaga szórakoztatására zsidózik a parlamentben, holott azzal mennyit ártottam, hiszen neki többször magyarázkodni kellett miattam a tévében. Sőt odáig ment ebben a Barikád 2012.06.28-ai vezércikkében, hogy a következőket mondta: „Mi nem a zsidóság kérdéskörrel kelünk és fekszünk, nem ekörül forognak napközben a gondolataink, nem ez jelenti számunkra a központi kérdést. Sőt, igazából ez alig érdekel bennünket. … Nem vagyunk antiszemiták.” Nagyjából ezekből a panelekből építkezett a május elején tartott, ún. Anticionista rendezvényen mondott ötlettelen és fáradt beszédében, miközben elítélte bármilyen nemzet – így az izraeli – zászlójának elégetését, amit én nyilvánosan vállaltam és megtettem tavaly decemberben. (http://antiszegedi.com/2012-12-15/video-elegette-gyarmatositok-zaszlajat...) Az egyébként jó képességű Mirkóczki pedig katolikus fundamentalistaként beszél magától értetődő módon a zsidó-kereszténységről, mint természetes állapotról: http://kuruc.info/r/8/109841/. A pártnak tehát ez a hivatalos álláspontja, szemben a rá szavazók százezreivel, akik pontosan azt várnák egy radikális párttól, hogy lépjen fel az egyre nyíltabb és gátlástalanabb országhódító törekvésekkel szemben. Amiről nem csupán baráti társaságban, kocsmában vagy az internet anonimitását kihasználva kellene beszélni, hanem egyenesen és őszintén a parlamentben! Mert vannak tények és érvek amögött, hogy miként nyomul ugyanolyan erőteljesen a zsidó lobbi a kultúrában, médiában a „nemzeti” kormány alatt, mint korábban vagy az izraeli ingatlanosok miért tarolhatják le és foszthatják ki az országot, egészen a holokauszt-ipar köré kapcsolódó rengeteg átverésig és hazugságig. De Vonáék reszketnek, szóbahozni sem merik a témát a félrecsúszott Gyöngyösi-beszéd óta, mert minden lépésüket a médiában várható következményekhez, nem pedig a kitűzött célhoz igazítják. Azt hiszik, ha nem vetik fel a zsidókérdést, akkor majd nem fognak arról írni az újságok, hogy antiszemita a Jobbik?! Hiszen ez a bélyeg olyan mélyen és menthetetlenül égett rá a pártra már a „zsidólista” előtt, hogy teljesen felesleges harcolni ellene. Láthatjuk, külföldön a Fidesz lejáratására a balliberális erők attól sem riadnak vissza, hogy a kormánnyal mossák össze a zsidók „listába vételét”, hogy nyomást gyakoroljanak rájuk. Akkor miért nem lehet beszélni róla?! Hiszen a hallgatás már semmit nem hoz, míg nyílt beszéddel újabb és újabb emberek szemét lehetne felnyitni, ami nem csak cél, de egy nemzeti mozgalom kötelessége is kellene legyen! Ahogyan Csurka is minden hibája ellenére, hasznosan tette ezt korábban a lapjában. 
4. Társadalmi akciók, civil kezdeményezések 
Egy hatékony és eredményes népi mozgalomhoz folyamatosan szélesíteni kell a társadalmi hátteret. Olyan kezdeményezéseket kell felkarolni, amely nem a politika hagyományos töréspontjain helyezkednek el, nem a hagyományos témákat, eseményeket kell újraértelmezni, hanem dinamikusan és gyorsan reagálni aktuális kérdésekre, segíteni a civilek által elindított folyamatokat. Konkrét példát említve, a devizahitelesek gondja a cigánykérdés mellett a legégetőbb társadalmi krízis, amelynek megoldására a kormány csupán látszatintézkedéseket tett, olyan lépéseket, amelyek kevesek és inkább az amúgy is tehetősek gondjait orvosolták. Erre a problémára az elejétől fogva megpróbáltuk felhívni a figyelmet a parlamentben Z. Kárpát Dániellel, de ennek hatása erősen korlátozott. A nyilvánossághoz ugye erős szűrőn keresztül jutnak el a párt üzenetei, és amit a parlamentben lehetett a témából kihozni, már bőven megtörtént. Ezt sajnálatosan a mai napig nem ismeri fel a frakcióvezetés, így heti szinten hangzik el újabb interpelláció vagy kérdés a devizahitelek tárgyában, mindenféle eredmény nélkül. Nem véletlen, hogy a kezdeti politikában való reménykedés után egyre több civil szervezet, mozgalom alakult a területen, hiszen a hitelcsapdában vergődő emberek fájdalmasan egyedül maradtak ezzel az alapvető problémával. A háttérbe nagyon itt nem mennék bele, de az ún. devizahitelezés az évszázad átverése, hiszen valójában forinthitelekről van szó, amit devizában tartanak számon, és nem létező árfolyamokkal manipulálva fosztanak ki százezreket, sokakat belőlük a teljes anyagi megsemmisülésbe vagy a halálba hajszolva. Ezért a szerencsétlen, kiszolgáltatott emberek már mindenkibe kapaszkodnának, aki valamilyen megoldást lebegtet, mert egy-egy elhúzódó pereskedésen kívül nem nagyon látszik más esély. Rengeteg a jószándékú, segíteni akaró szervezet, de egymással sem tudnak összefogni, és gyakorlati megoldásokat sem kínálnak. A tarthatatlan állapotok megszüntetésére 2011 őszén konkrét javaslatot tettem a frakcióban: indítsunk átfogó mozgalmat, amibe integráljuk a területen lévő és valóban tenni – nem csupán szerepelni – akaró civil kezdeményezéseket, és hirdessük meg, hogy pontosan fél év múlva – ez 2012. március 15-ének szimbolikus napja lehetett volna! – felfüggesztjük a törlesztőrészletek fizetését, amíg meg nem születik a bankok részéről az ilyen hitelek elfogadható módosítása. Ez természetesen a felvételkori árfolyamon való forintosítást jelentené. Ha az akcióhoz csatlakozik több ezer, sőt tízezer ember, akkor olyan súllyal tudjuk képviselni a közös ügyet, amit nem tud lesöpörni a bankszektor. Kénytelenek lettek volna tárgyalni, és megegyezést kötni. A kockázatokkal is foglalkoztam természetesen, aki még tudta fizetni a hitelét és nem akarja, hogy a bank 3 hónap nemfizetés után felmondhassa, az nyugodtan félre tudta volna tenni az aktuális részletet, és a 90. napon befizeti. De sajnos egyre többen vannak azok, akik se így, se úgy nem tudnak fizetni, ezért az új helyzetükön nem ronthat már semmi. A javaslatomat a frakció és a párt vezetése nem fogadta el, talán meg sem értették igazán, és túlzottan veszélyesnek érezték. Megint csak győzedelmeskedett az ősi „bölcsesség”: inkább ne csináljunk semmit, abból baj nem lehet! Pedig kockázatvállalás és kezdeményezés nélkül siker sincs. Ez az akció pedig olyan lehetőséget rejtett magában, amivel el lehetett volna jutni a társadalom olyan széles rétegeihez, amelyek vagy apolitikusak vagy addig közönyösek, netán ellenérzéssel viseltettek a Jobbik iránt. Milyen gyorsan megváltozott volna ez az álláspont, amikor látják, hogy csak a Jobbik foglalkozik érdemben az ő legkomolyabb problémájukkal! 
Neuralgikus pont a földkérdés is, ami hosszas maszatolás és mellébeszélés után júniusban fogad el az országgyűlés. Az eddigi folyamatokból is egyértelmű, hogy a Fidesznek a nagyívű felvezetés után csak kis részben fogja visszaadni a földet kisgazdáknak és családi gazdaságoknak, a saját holdudvarába tartozó új földbirtokos osztály és zöld bárók kaptak a földbérleteket, főleg ők fogják lekaszálni a profitot és az EU-s támogatásokat is. Becsapva megint a bennük bízókat, győzött a belső lobbiérdek, szegény Ángyán professzor is lassacskán befejezi az utóvédharcot, és átül mellém, a függetlenek közé. Lassan két éve rázza a vészcsengőt a vidéki Magyarország, hogy ezt nem lehet megtenni velük, de a jelek szerint érdemi eredmény nélkül. Ahogyan a trafikmutyi esetében a mostani boltosok és kiskereskedők, a gazdák is szépen be vannak darálva. Néhány jól megfizetett képviselőjük meg fújja a nótát, hogy ez miért is lesz nagyon jó nekik. Kár, hogy ezt a saját bőrükön, és a saját földjükön másként tapasztalják, éppen ezért az elmúlt egy évben rengeteg földvédő szerveződés, fórum jött létre, de hiányzik mögülük az országos koordináció. A Jobbik frakció tavaly márciusban tartott egy drámai hangvételű ülést, ahol majdnem mindenki verte az asztalt, hogy ez nem maradhat így, lépni kell gyorsan és radikálisan, többen a testi épségüket is kockára tették volna demonstráció keretében. (Egyedül a korábban a Fidesznél és LMP-nél is hiába kilincselő Varga Géza mondta azt, hogy a gazdákat és az országot tőlünk, képviselőtársaitól félti…) Aztán teltek a hetek, a hónapok, és nem történt semmi néhány sajtótájékoztatón kívül, amikor Magyar Zoli és Bana Tibi öltönyben, nyakkendőben gázoltak bele a vetésbe. A téma és a hagyományos kisgazda szavazók felkarolása ott hever parlagon, miközben csak látszatintézkedések születtek a zsebszerződések felszámolására és a föld jövőbeli védelmére. Egy év múlva felszabadítják a korlátozást a külföldiek földvédelme előtt, és aki akarja, meg fogja találni a kiskapukat, hogy az új oligarcháktól földet vegyen. Egy komoly népmozgalom ezt természetesen nem engedné, és a tiltakozó akciók kiváló lehetőséget jelentenének megmutatni magát egy olyan ügyben, amivel könnyedén megnyerhetné ügyének a vidéki emberek nagy részét. 
És nem csupán ezek az esélyek kínálkoznak egy mozgalom előtt, hamar meg lehet találni azokat a területeket, ahol magukra vannak hagyva emberek, nem kapnak megfelelő állami segítséget. Például az oktatás tekintetében is mutatkozik egy óriási rés, a súlyosan cigányfertőzött országrészekben nincs normális intézményrendszer, a korábbi többség kisebbségbe szorulva azt sem tudja elérni, hogy gyermekei normális képzést kapjanak és félelem nélkül járhassanak iskolába! De mindenhol fennáll a probléma, hogy nincs minőségi képzés, nincs valóban nemzeti szellemű oktatás, miközben Waldorf iskolák létesülhetnek, nekünk létre kellene hozni egy új típusú, magyar identitású iskolahálózatot, amivel kicsit fel is vezettem a következő pontot. 
5. Szociális háló kihúzása 
A végére hagytam a hatásában talán leglényegesebb pontot: erős szociális háttér kiépítése a mozgalom révén, sőt lehetőség szerint alternatív intézményrendszer kialakítása. Azoknak a pénzeknek a nagy részét, amelyet az állami támogatás révén a Jobbik kap, és itt évi több, mint 600 millió Ft-ról van szó, szociális tevékenységre kell fordítani! Nagyon egyszerű recept, és el lehet vele jutni a társadalom legmélyebb szöveteibe, hiszen a kampányban osztott lufit, golyóstollat, gulyáslevest, babkonzervet, meg a május elsejei sör-virslit leszámítva itthon soha, senkitől nem kaptak közvetlen anyagi segítséget az emberek. A leginkább rászorulókkal kell kezdeni, télen tűzifát és krumplit, ruhát juttatva el hozzájuk, mindig fel lehet mérni, mire van leginkább szükség. Az adományozásban nagyon fontos, hogy a mozgalom tagjai számára is építő jellegű tevékenységet nyújt, megtapasztalván, hogy milyen érzés jót tenni, amely erősíti a belső kohéziót! És természetesen nem szabad itt megállni: közös akciókat kell szervezni, amikor a tagság kaláka-szerűen segíti egymást, vagy akinek szüksége van rájuk, építkezésekre, takarításokra, fizikai munkára gondolva. Ezekben a tevékenységekben részt kell vegyen a mozgalom legfelsőbb vezetése is, hiszen a személyes példamutatás a hitelesség legerősebb bástyája. Utána pedig teljesen természetes, hogy a szabadidőt is együtt töltik el a mozgalom tagjai, és egy erős, szervezett csapathoz mindig szívesen csatlakoznak újak. Ki lehetne építeni az alternatív intézményrendszert, ahogyan a Hamasz vagy a Hezbollah tette, ráadásul ellenséges katonaság által részben megszállt területen! Jogi tanácsadást kellene nyújtani minden régióban előre meghatározott fogadóórákkal, amire nincs pénzük az embereknek, ráadásul a mozgalom környékén lévő jogászoknak is fizetett munkát jelentene. Egyes régiókba, kis falvakba orvosi ellátást is el kellene vinni, mennyire hálásak lennének érte a magukra hagyott öregek, és azok, akiknek már a megyeközpontba való beutazásra sincs pénze. És fokról-fokra létre lehetne hozni egy olyan iskolahálózatot, amelyben elkötelezett magyar tanítók hazaszeretetre taníthatnák a gyerekeinket, minden reggel a Magyar hiszekeggyel kezdve a napot! A lényeg, hogy az állami forrásokat erre kellene felhasználni, nem pedig sikertelen óriásplakátokra, vagy a párt körül lebzselők, a holdudvar juttatásaira, amit az a nyilvánosságra került szerződésekből a Jobbiknál is kiderült. A hatszáz millió forint persze mindenre nem lenne elég, és a mozgalomnak is vannak saját költségei, de el lehet belőle indítani a programokat, amihez aztán biztosan csatlakoznak külső támogatók, mecénások is. A jó célra fordított kiadások pedig biztosan megtérülnek, mert magyar embereket segítenénk belőle, ami nem csupán cél, de kötelesség is! Az elképzelésemet már a frakció legelső ülésén felvetettem Mezőkövesden, és utána többször is, de csak annyi lett az eredménye, hogy a 2011. októberi kongresszuson Szabó Gábor beszélt egy hasonló szociális szervezetről, amit a párt létrehozna, de sok más mellett azóta sem valósult meg. Sajnos a lényeglátás képessége még tehetséges politikusoknál vagy mozgalmi szervezőknél sem adottság, ezért elsikkadt ez a kezdeményezés is, egyelőre. A szociális védőháló kihúzása olyan lépés lenne ráadásul, ami pár éven belül garantálná, hogy az emberek többsége azt a mozgalmat fogja támogatni, amely nem csupán a voksát akarja négyévente megszerezni, hanem minden körülmény között számíthat rájuk. Az egyik legnagyobb pártszervezői problémára is kiváló megoldást nyújtana, hogy milyen tevékenységgel foglaljuk le a tagság energiáit, hogy ne egymás fúrásával, hanem nemzetépítő tevékenységgel töltsék az idejüket. Ne csupán beszéljünk róla, hanem valósítsuk meg a Szabó Dezsői eszmét, hogy minden magyar felelős minden magyarért! 
III. A nemzeti radikalizmus jövője 
Már látszik az út és a cél, de a jelen, amely a Jobbik vezetésétől függ kilátástalan. Már kifejtettem korábbi publikációkban, hogy ennek ellenére miért nem most bontok zászlót a pártot elhagyó szakadárokból és kiábrándultakból álló sereg előtt. Lehet, hogy még nem lehet egy új, valóban radikális mozgalmat elindítani, mert az hatalmas hátrányban lenne a Jobbikhoz képest az anyagiak terén, és oly mértékben oszthatná meg a párt mellett még kitartó tisztességes embereket, ami a nemzeti radikalizmus közeljövőjét tehetné rövidtávon kétségessé. De azok az elvek és módszerek, amivel sikerre vezethető egy ilyen mozgalom már papírra vannak vetve, és előbb vagy utóbb el kell kezdeni a megvalósításukat! Egy év múlva tartandó választáson a több oldalról nyomás alá helyezett párt biztosan meg fog roppanni. Hiszen az Orbán- és nemzetellenes koalíció már nagyrészt összeállt, így a fő kérdés arra korlátozódik, hogy maradjon-e a sok szempontból elviselhetetlenül arrogáns, és magát már sebezhetetlennek gondoló Fidesz, vagy jöjjenek vissza a „komcsik”, akik legutóbb 2002-2010 között nagy hatásfokkal tették tönkre hazánkat. Ebben a helyzetben sok jelenlegi Jobbik-támogatónak is megremeg a keze, hogy hová tegye az ikszet, hiszen az újra kétpólusúvá-váló politikai erőtérben automatikusan szűkülnek a kisebb pártok lehetőségei. Számításba kell venni, hogy a kampányban megint durván személyeskedő lejáratás fog indulni jobbikos politikusok ellen, ami hasonlóan a korábbi választáshoz, megint érzékeny veszteséget jelent. Ráadásul sok történetnek valós alapjai vannak. Elő fog kerülni Szegedi Chanád is megtérve, fején kipával, és szenzációs bejelentéseket tesz arról, hogy milyen emberekkel is vezethette évekig a pártot. Pontosan ezért szerettem volna őt megelőző csapással diszkreditálni, azaz teljesen hiteltelenné tenni, mint hírhedt politikusbűnözőt, sajnos a pártvezetés nem hogy nem támogatott ebben, hanem tőlem köszöntek el… 
Mindezen tényezőket számításba véve határozottan állítom, hogy tíz százalék körüli eredményt fog elérni a Jobbik, ami a csökkentett, kétszáz fős parlamentben, mivel egyéni győzelmekre kevés esély van, 8-12 mandátumot érhet. Ne legyen kétsége senkinek afelől, hogy bár az országos listát csak a törvényileg biztosított legkésőbbi határidőben, azaz egy hónappal a választások előtt hozzák nyilvánosságra, de már most megvan, hogy ki lehet az a szerencsés egy tucat. Ha figyelembe vesszük az országos elnökséget, a frakcióvezetést, és még a belső kör néhány bizalmi tagját, akkor bőven meg is van. Még lesznek óriási csalódások is, hogy olyanok sem kerülnek oda, akik biztosak voltak benne, vagy megígérték nekik. De a nagy kérdés, hogy mi lesz a magyar vidékkel, akik gerincét és erejét adják ennek a pártnak, mikor szembesülnek vele, hogy nem csupán egy-egy megyének, de egész országrészeknek sem lesz képviselője az országgyűlésben?! Mit fognak érezni, amikor szembesülnek vele, hogy csak a kampányra, jelöltnek, kopogtató-cédula gyűjtőnek, plakátragasztónak és szavazóknak kellettek?! Hogy véleményükre, ahogy eddig sem, továbbra sem kíváncsiak, csak a munkájukra és lelkesedésükre volt szükség?! Hogy az egész nagy humbug, amit a lehetséges választási győzelemről, a radikalizmus kérlelhetetlen képviseletéről, és a szebb jövőről hazudtak nekik, csak egy leeresztett lufi?! Elegen lesznek, akik belátják, hogy ennek így semmi értelme, és az újabb hitegetések helyett elkövetkezik a nagy felelősségre vonás, a belső elszámoltatás?! Ha a karrierista törtetők helyett ők lesznek a többség, akkor elindulhat az újrakezdés, felvirrad a valódi remény és megszületik végre a Magyar Hajnal a mostani kilátástalanság helyett! Utána „csak” végig kell járjon a mozgalom azon az úton, amelyet felvázoltam elé… 
Lenhardt Balázs
nemzeti radikális országgyűlési képviselő

Bűnbakgyártásba kezdett a kormány: milliárdokba kerül Törökországnak az elégedetlenségi hullám

Fájdalmas károkat okoztak a török gazdaságnak a kormányellenes tüntetések. Ankara igyekszik azt kommunikálni, hogy „külföldi körök” esküdtek össze a sikeres országgal szemben. A rendőri brutalitások ellenére a tüntetéseknek nincs vége: néma demonstrálók lepték el Isztambult, ahol kedd óta tömeges letartóztatásokra került sor.


Miközben a hatóságok egyre több tüntetőt tartóztatnak le, egyre többen álldogálnak mozdulatlanul az isztambuli Taksim téren, a kormányellenes demonstrációk helyszínén. A Köztársasági Emlékmű közelében az emberek szótlanul bámulják Mustafa Kemal Atatürknek, a modern, világi berendezkedésű Törökország alapítójának a portréját.


A török belügyminisztérium szerint eddig hetven embert vittek be a rendőrök, a hatóságok főként Ankarában és Isztambulban razziáztak. Egy török hírügynökség szerint a hatóságok azzal a gyanúval állították elő a tüntetőket, hogy „terrorszervezetek tagjai, akik kárt tettek a közvagyonban, államellenes uszításban vettek részt és a rendőrökre támadtak”. Terroristák, rendőrattak


A belügyminisztérium éles hangneme következetesen tükrözi Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök kommunikációját, aki a három hete kirobbanó tüntetések résztvevőit először „fosztogató bandának”, illetve „terroristáknak”, majd később „terroristák által manipulált” tömegnek minősítette. A kormányfő a héten pártja, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) előtt tartott heti beszédében továbbra is védelmébe vette a rendőrségi fellépést. Állítása szerint a hatóságok józanul reagáltak az „erőszakos” tüntetésekre, és – tette hozzá – ki fogja terjeszteni a rendőrség jogkörét. Hétfőn kiszivárgott az is, hogy a török kormány akár a hadsereget is bevetheti, amennyiben a rendőrség nem tudja kezelni a tüntetéseket.


A miniszterelnök helyzetértékelésének némileg ellentmond, hogy a török orvosszövetség adatai szerint négy ember halt meg május vége óta a tüntetők és a rendőrség közötti összecsapásokban, a sebesültek száma meghaladja a hétezer főt.


Buldózertaktika Erdogan beszédét három nappal azt követően tartotta meg, hogy a török rendőrség vízágyúkkal, könny- és paprikagáz intenzív használatával benyomult a Gezi Parkba, valamint a Taksim térre, és szétverte a demonstrációt, buldózerekkel legyalulva a tüntetők által összeeszkábált sátortábort és barikádokat.


A rendőrséggel való összecsapások azóta jórészt megszűntek, de a tüntetések nem, csak átalakultak és most az emberek némán ácsorogva demonstrálnak a véleményük szerint autoriter és iszlamista irányba sodródó kormány politikája ellen.


Gazdasági következmények A tüntetések társadalmi-politikai hatásai mellett jelentős gazdasági károkat okoznak Törökországnak. Az, hogy romlott a befektetői bizalom Ankarával szemben, komoly figyelmeztetés lehet Erdogannak, aki gazdasági sikereit, valamint a választásokon elért eredményeit hangsúlyozva legitimálja politikai döntéseit.


A török kormány – beleértve a miniszterelnököt, valamint a kormánypárt vezető tisztviselőit – „külföldi köröket” vádolt az ország gazdasági-politikai előremenetele szempontjából hátrányos tüntetések kirobbantásával.


A gazdasági nehézségekre adott kormányzati válasz, az ellenségkép-gyártás vélhetően a kormánypárti szavazótábornak szól. Annyiban azonban indokoltak a félelmek, hogy a tüntetések fájdalmas károkat okoztak a török gazdaságnak. Súlyosan érintették például a turizmust – olyan jövedelmektől fosztva meg az államkincstárt, ami jelenleg a török deficit egyik legfontosabb ellensúlya. Súlyosbító tényező, hogy a tüntetések mellett a szíriai krízis kezelése és a Törökországban meghúzódó több százezer menekült is súlyos, váratlan forrásokat igényel a büdzséből.


A Foreign Policy szerint financiális szempontból Törökország még akkor is borús jövő elé néz, ha a hetek óta tartó tüntetések nem döntik be a gazdaságot. Éppen ezért – érvel a lap – a török kormány várhatóan folytatni fogja a külső ellenségkép kreálását. Döbrögiék teljes mellszélességgel támogatják Erdogant és rezsimjét.

A magyar kormány bízik a török demokrácia erejében, és támogatja az ankarai vezetést a belpolitikai fejleményeket illetően – mondta el szerdán az MTI-nek telefonon a Törökországban ezidőszerint “szakmai tanulmányúton” tartózkodó Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára. “Az utcai demonstrációk, a belpolitikai események látványosan igazolják, hogy Törökország működő demokrácia. A jelenlegi kormány élvezi a magyar kormány támogatását. Kiváló együttműködés bontakozott ki a két fél között, és mind a kétoldalú együttműködés, mind pedig a belpolitikai stabilitás megteremtése területén bizalommal vagyunk a török kormány iránt” – jelentette ki Németh Zsolt. (MTI)
Nyilvánvaló, hogy Magyarország zsebdiktátora lelkesen helyesli török kollégája eljárását-minden vonatkozásban.
Úgy tűnik, hogy komoly tapasztalatcsere és bevallott együttműködés is zajlik a két kormány (mármint a döbrögista maffia és a török kormány) között!
Feltételezhető, hogy a magyar Nemzet Patkánya hamarosan a gyakorlatba is át fogja ültetni a félázsiai ország intézkedéseit!
(Már ami a tüntetőkkel szembeni eljárást illeti. )


http://balrad.wordpress.com/2013/06/20/bunbakgyartasba-kezdett-a-kormany-milliardokba-kerul-torokorszagnak-az-elegedetlensegi-hullam/

Brüsszel irányít, a többiek csak bábok...!!!

Aki látta, Orbán tanár úr hogyan csuklózta le minisztereit a júniusi, fehér inges, rövidujjas, Fertődre kihelyezett kormányülésen, tutira kapiskálja a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. Aki meg nem látta-most megnézheti!-s fogadja be legalább az első öt-hat percet a videóból. Borzongató.

 

Megvolt?

A felvételen 2.10 körül esik szó jelen riportunk tárgyáról, a fertődi Porpáczy Aladár kertészeti szakközépiskoláról. Az intézmény hatvan éve működik az Esterházy-kastély nyugati szárnyában, a közelmúltban azonban úgy döntött a politikai szeszély, hogy nincs helye közoktatásnak a barokk-rokokó falak között. Mielőtt keresnénk a választ a miértre, maradjunk még kicsit a kormányülésnél, ahol elsőként a kastély renoválásáért felelős kormánybiztos, Zumbok Ferenc kapott szót a miniszterelnöktől.


Ahogy láttuk is, amikor Zumbok a kilakoltatásához ért mondandójában, Orbán közbeszólt: „Egy pillanat. Bocsáss meg. És hová költöznek a diákok?” Zumbok: „Egyelőre beköltöznek egy olyan épületbe, amit ideiglenesen tudnak használni… Ötszázhuszonöt-millió forintot elkülönített a kormányzat az új iskola építésére.” Orbán: „Tehát meg van oldva az iskola működése?” Zumbok: „Meg van oldva. Megnyugtató módon meg van oldva az iskola sorsa.”

Na most az a helyzet, hogy nincs megoldva.

Egyrészt nincs ötszázhuszonöt-millió, csupán kétszázötvenkét-millió. Másrészt az új épületnek, ahová elvileg egy tanévnyi átmeneti időszak után költözne a Porpáczy, nyoma sincs, terv nem készült, helyszín sincs kijelölve. Sőt a kormányülés időpontjában még azt sem lehetett tudni, az iskola hol húzza ki az átmeneti időszakot.

Összegezve: bele lett kamuzva a miniszterelnök szemibe. Megnyugtató módon.

Egy fertődi barátunk meséli, a városba látogató kormánytagoknak fogalmuk sem volt arról, hogy a Porpáczy „nem tízfős tanfolyam”, hanem háromszáz diákot oktató intézmény. Azután tán a helyszínre érkezve kaphattak némi infót – ez sejthető a miniszterelnöki dupla rákérdezés mögött.


Most mi vagyunk Fertődön. Aki szereti, ha aranyozzák az aranyozott aranyat, s az így nyert tárgyakat falra rögzítik, az jó helyen jár. Aki nem szereti az ilyet – az is. A kastély tényleg lenyűgöző. Verőfényes udvart ölel az épület, turistamenet alatt szikrázik a murva, németek sarkában japánok, mögöttük franciák, szlovákok, amcsik, taljánok; hetven perc tárlatvezetés, aztán kávé, almafröccs, séta, komplett kirándulás.

Nézzük, ahogy az iskolát kitagadó szárny erkélyéről motoros emelővel adogatják le az utolsó tanári székeket. Hívjuk az igazgató asszony mobilját, felveszi, jelezzük, bemennénk, mondja, nem lehet, kérjük, legalább a névadó gipszportréját hadd fotózzuk, azt sem lehet, akkor hadd kérdezzünk párat, azt sem lehet, akkor hadd… Leteszi. Fölköszönünk az erkélyre illedelmesen, ’napot, ez a válasz, eláruljuk, miért jöttünk, fotósunk fotóz, „kihívom a rendőrséget, lemegyek, elveszem a gépedet, személyiségi jogom van”, ezt hörgi ránk egy tanerő az ég felől, a nemzeti trikolór és a kék-sárga uniós zászló közül, reméljük, nem ő a magyaros. Lefotózzuk. A homlokzaton angyalkák kacagnak, alant vízköpő sárkányt öl kőhérosz, mámorosodunk.

A múzeumban keresünk enyhet, és keresünk hozzá ottani főnököt is. Enyh van, főnök nincs, de még csak főnökhelyettest sem lelünk, pedig kérdeznénk a gigászi kastélyfelújítás részleteiről: mire mennyi ment el, hány munkaóra pergett le, hány pályázat íródott, hány kiló arany füstölődött, miért matt, s miért nem Esterházy-sárga a kastély, ilyeneket. Annyit azért így is tudunk, hogy a forrás döntő többségét Brüsszel tolta Fertődre. Ahogy miniszterelnökünk mondaná: „Mert ez jár nekünk.”


Nekünk is jár valami, konkrétan remek maszek tárlatvezetés, másodéves egyetemista tartja, épp szakmai gyakorlatát tölti Fertődön, köszönet érte. Tőle tudjuk (meg a Wikipédiáról), hogy Esterházy „Fényes” Miklós a tizenhetedik században egy régi vadászkastélyt újraálmodva építtette a magyar Versailles-ként emlegetett kastélyt. Több évtizeden át élt, alkotott itt Joseph Haydn, s 1773-ban megfordult e helyt maga Mária Terézia. A császárnő hálószobáját állítólag 1945-ig érintetlenül őrizte meg az utókor. A második világháború alatt előbb a németek használták főhadiszállásnak (igen, a hálószobát, meg persze a körülötte lévő teljes épületet), aztán a szovjetek rendeztek be benne hadikórházat. Utóbbi nyomát az ápoltak gyermeki ceruzarajzai (fa, ház, repcsi) őrzik a falon – az alkotásokra egy későbbi meszelés levakarásakor bukkantak a restaurátorok.

Van itt végtelen tükörszoba (két, csupadísz foncsoros üveg szembefordítva), grandióz óragyűjtemény, többtonnányi kályhakollekció, bábszínház, minioperaház. Sőt még kínai szoba is, ahol húsz távol-keleti lakkozott fatábla adja a falburkolatot. „Egy tábla ára száz tehén volt, egy tehén tíz aranyforintot ért akkoriban” – szól kísérőnk, és mi azt hisszük, ez valami szöveges feladat lesz, mondjuk azzal a kézenfekvő kérdéssel a végén, hogy „no, akkor egy tábla hány aranyforintba került”, de szerencsésen elmarad a matekvizsga.


Odakint a kertben se rossz. Csak annyit mondunk, kellett körző és vonalzó a tervezéséhez. Meg még annyit is mondunk, hogy a sugárirányban futó sövényes utak a távolba, pontosabban kápolnákba, szobrokba vesznek. Itt tuja, ott fenyő, amott cser, hárs, vadgesztenye, mocsárciprus. Gyűjtőknek: a szökőkutakat egykor saját víztorony táplálta, ahová az elektromosság előtti időkben ”lóvontatta” szivattyú emelte a vizet.

Na, e kis népművelés után ejtsünk szót a szakközép névadójáról, Porpáczy Aladárról, jó történet az övé. Kertészinasként került a múlt század húszas éveiben a kastélyba, elvégzett minden iskolát, amit csak lehetett a zöld szakmában, kitanulta a növénynemesítést és a gyümölcstermesztést, majd vezette a kastély kertészetét. 1945-ben kísérleti telepet szervezett, a következő évben az ő irányításával alakult meg a mezőgazdasági szakiskola. A tudományos akadémia tagja lett, országgyűlési képviselő, egyetemen tanított, Kossuth-díjat kapott, Munka Érdemrendet, arany fokozatot, cserébe világhírre vitte a fertődi kutatóintézetet. Akinek ma körte- vagy diófa áll a kertjében, netán szamócája, málnája nő, valószínűleg Ali bácsit dicsérheti a termésért.

Már kortársai is jelentős pedagógusnak tartották Porpáczy Aladárt, olyanok kerültek ki a keze alól, mint Bálint gazda és Pozsgay Imre (hogy a szakmának és az emlegetett Nemzeti Együttműködés Rendszerének is tegyünk egy-egy gesztust). Mi most egy harmadik tanítvánnyal, Kisberki Ferenccel szörpözünk egyet a belső udvar kávézójában. Az ő sztorija se rossz. Kisberki úr a minap ment nyugdíjba, huszonévet húzott le a Porpáczy szakközépben, igazgatóhelyettes volt, amikor pár éve leépítette őt a mostani vezetés. Tanított aztán is, plusz közélt, most éppen alpolgármester, függetlenként jutott a testületbe.


Gépész, 1975-ben került ide, a kastélyban lakott és kutatott. A „bogyósok gépesítése” az ő szakterülete, s most ne motoros málnára tessenek gondolni, hanem például olyan, traktorra szerelt masinára, ami megrázza a bokrot, és felfogja az aláhulló gurulóst.

Feri bácsi 1985-ben állt be tanítani, imádta. Meséli, virult a kertészképzés, még magyar-osztrák közös osztály is indult, az odajárók a határon túl abszolválhatták gyakorlati idejüket. Aztán a fenntartó 2009-ben összevonta a Porpáczyt egy élelmiszeripari középiskolával, és a mérsékelten innovatív Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat Általános Művelődési Központja nevet ragasztotta az intézményre.

Nincs se helyünk, se elég infónk elemezni, miért, de tény, csökkent a kertészképzés népszerűsége. Mi több, az államnak eszébe jutott, hogy a Szépművészetiből visszatelepítené ide a még a világháború elől a fővárosba menekített Esterházy-képtárat – e szándék nőtt akkorára, hogy a lassan befejeződő, máig ötezermillió forintot felemésztő kastélyfelújítás vesztese az iskola legyen.


Amúgy indokolható döntés, legyen múzeum az, ami múzeumnak való, s tanuljanak a diákok olyan helyen, ami oktatásra lett kitalálva. A gond az, hogy miközben röpültek az uniós százmilliók puttókra, freskókra (helyesen), a kortársak (a diákok) sorsa, úgy tetszik, senkit sem foglalkoztatott eléggé. Így most lehet kapkodni, hadoválni miniszterelnöki kérdésre, lehet fóliasátor alá hordani a tantermi padokat (komolyan!), lehet rémülten kiüríteni egy közeli általánost az utolsó pillanatban a középiskolásoknak (a nyolcadikosok azért maradnak, szép mix lesz). Aztán szeptemberben lehet majd mentegetőzni az apukák-anyukák előtt, lehet azt füllenteni az első szülői értekezleteken, hogy „a következő tanév remélhetően már a vadonatúj épületben kezdődik”, s május felé lehet majd sajnálkozni, hogy „csúszott a helykijelölés, csúsztak a tervek, csúszott a jég, ja, és csúszott a pénz”.

Orbán úgyse fog emlékezni már a fertődi kérdésére: „Tehát meg van oldva az iskola működése?”
(hir24)

Tel-Avivba menekült a sikkasztáson kapott zsidó

Szergej Polonszki orosz(országi zsidó) üzletember ügyvédje ma bejelentette, hogy elsősorban nem a vádak tisztázásával akarja védeni a vádlottat, hanem épp előkészítik a szükséges dokumentumokat, mert védence kérvényezni fogja az izraeli állampolgárságot.
Polonszki egyike volt Oroszország leggazdagabb "befektetőinek", bár ahogy a többi gazdag zsidó mágnást, őt is utolérték a hatóságok és bíróság elé került a vagyonosodása. Polonszki ellen sikkasztás miatt indítottak eljárást, miután egy moszkvai luxusszálloda építése az ő cégein keresztül feltűnően sokáig húzódott és a cégei számára gyanúsan jövedelmező volt.
Polonszki mindeddig óvadékon volt, amit az összesikkasztott vagyonból a bűntársai természetesen gond nélkül le tudtak tenni. Áprilisban kiengedték a kambodzsai börtönből és átmenetileg szabadlábon maradhatott, azzal a feltétellel, hogy nem hagyhatja el a hivatal által kijelölt régiót. Az őt Kambodzsából a hatóságok által kijelölt helyre szállító hajón azonban a másik két zsidóval együtt rátámadtak a hattagú legénységre, majd Polonszkinak nyoma veszett.
A Belügyminisztérium listára vette az újabb vádat, de az idézés ellenére a zsidó nem jelent meg a bíróságon. Nem sokkal a kambodzsai esetet követően Polonszkiról egy brit napilap jelentetett meg fotókat, amint épp egy tel-avivi luxusszállodában kurvázik.
Azt követően szegeződtek a kérdések az ügyvédjének, aki láthatóan tudott róla, hogy a vádlott a hatóságok tiltása ellenére elhagyta az országot. A sikkasztáson rajtakapott zsidó bűnözők pedig a cionista kormány támogatását élvezik, így Polonszki könnyedén - feltehetőleg a hatóságok segítségével - eljutott Izraelbe, ahol királyi fogadtatásban részesült.
Korábban hasonló esetekben több zsidó bűnöző is kérvényezte már az izraeli állampolgárságot, ami a sikertelen "asszimilációt" követően hirtelen nagyon sürgőssé vált. A cionista kormány pedig gyorsított eljárásban megadja a szükséges papírokat és a bűnözők így elkerülhetik a kiadatást, amit a zsidó állam minden esetben megtagad. Látható, hogy a cionista rendszer minden esetben kiemelt feladatának tekinti a más nemzeteket megkárosító zsidók segítését. Ennek köszönhetően volt olyan eset, amikor az amerikai zsidó a halálbüntetést kerülte el a gyors Izraelbe menekítésnek köszönhetően.
Vlagyimir Putyin hatalomra kerülését követően az ehhez hasonló szélhámosok megkezdték a vagyonkimentést, az utóbbi években pedig már fejvesztve menekülnek Oroszországból. "Üzletemberek", "művészek", "emberi jogi" aktivisták; mindannyiukban az a közös, hogy a hatóságok felderítették a törvénytelenségeiket, a bűnözők pedig az igazságszolgáltatás elől állami segítséggel menekülnek meg. Később valamennyien interjúkat adnak a fővonalú nyugati médiának, amiben nem győzik részletezni, hogy Oroszországban mekkora elnyomás van.
Polonszki 5,7 milliárd rubellel károsította meg Oroszországot, és - feltehetően a Moszad segítségével - tíz év börtönbüntetés elől szökött meg.
Fenyvesi Áron

Számok tükrében

Szerkesztőségünk számtalan cikkben foglalkozott már nemzetünk elkorcsosításával és lezüllesztésével. Az idegen hatalmak, és népnyúzó politikusaink, mindent meg is tesznek ennek az érdekében. Ha kezdetben lassan is, mára oly lendülettel teszik, hogy a Központi Statisztikai Hivatal számai megrázóak olyan hazafiak számára, akiknek még szent szó a faj védelme.
Az első negyedévi adatok szerint, a születendő gyermekek száma közel 6 százalékot esett! Már ez is oly nagy aggodalomra ad okot, hogy ez mellett nem mehetünk el szó nélkül. Továbbá, ismerve a hazánk faji összetételét (cigányok egyre nagyobb kolóniákat hoznak létre, rengeteg a cigány gyerek, ez mellett a külföldi bevándorlók akik letelepednek "magyarosodnak" ,zsidó térhódítás és fajkeveredés), még elkeserítőbb a helyzetünk.
Az erkölcstelen, lezüllesztett fiatalság nem lesz alkalmas a hazát megvédeni, és kiállni a fajtánk védelmében. Ez már ott érezhető, hogy a házasságok száma is csökkent 3,5 százalékkal.
Ez tökéletes táptalaj a sötétség erőinek, mivel fiataljaink már gyermekkoruktól nem látnak megfelelő példát a szülőktől. Sok esetben olyan rossz megítélési rendszerük van, hogy nem tudják eldönteni mi a jó, és mi a rossz.
Degenerált, széplelkű, elkorcsosult fiatalok nem képesek az életet szolgálni, csak a halált.
Most minden hazáját, fajtáját szerető magyarnak nagyon oda kell figyelni a jövő ifjúságára, gyerekeinkre!
Példamutató életet élni, és megalkuvást nem ismerő módon ragaszkodni a keresztény erkölcsökhöz! Őseink véréhez, hagyatékához, és a vérrel megszentelt drága magyar földhöz! 
Dicsértessék a Jézus Krisztus! 
Alföldi Pál

A statisztikai hivatal a szexuális életükről is faggatja az ausztrálokat, válaszolni pedig kötelező

Az Ausztrál Statisztikai Hivatal (ABS) által végzett felmérések a gazdasági és munkáltatási kérdésekkel kapcsolatban, önkéntes alapon gyűjtött válaszokból az állampolgárok személyes életében történő turkálássá alakultak.
Egyre több állampolgár tett panaszt, hogy a kérdezőbiztosok tolakodó, személyes kérdéseket tesznek fel. A videóban is megszólaló férfitől például azt is megkérdezték, hogy milyen szexuális partnerei voltak a feleségének, illetve, hogy mikor találhatják valamelyiküket otthon egyedül. A válaszadást megtagadó állampolgárokat pénzbüntetéssel, de akár letöltendő szabadságvesztéssel is sújthatják.
Az ausztrál kormány 1960 óta végez úgynevezett „havi népességfelméréseket” (Monthly Population Survey – MPS), hogy rendszeres információhoz jusson az ország munkaerejével kapcsolatban. Az utóbbi időben érkező panaszok azonban rávilágítottak, hogy a kérdések sokkal inkább személyes jellegűek, és nem a munkanélküliség időtartamára vonatkoznak.
A megkérdezetteket véletlenszerűen választják ki a lakcímük alapján. A hivatal weboldalán olvasható, egymásnak ellentmondó információktól függetlenül tudható, hogy miután egy lakost kiválasztottak, nyolc hónapon át havonta egy alkalommal köteles részt venni a felmérésben. Az egyik kiválasztott azt az információt kapta, hogy kizárólag úgy mentesülhet a válaszadás alól, ha lakcímet változtat.
A Yahoo Ausztrália információi szerint a tavalyi év során a statisztikai hivatal 1500 állampolgár ellen indított jogi eljárást, és ebből 94 eset került végül a kerületi ügyészség elé.
A statisztikai hivatal évente 350.000 otthont háborgat. A kiválasztott lakosoknak kizárólag a vallással kapcsolatos kérdések megválaszolását van jogukban megtagadni.
Az Ausztráliában végzett tolakodó felmérések nyilván azt a globális célkitűzést hivatottak támogatni, aminek lényege, hogy az emberek azonnal és szinte gondolkozás nélkül eleget tegyenek a bürokratikus kéréseknek és elhitessék velük, hogy a törvény is ezt követeli tőlük.
Az Egyesült Államoktól Európán át egészen Ausztráliáig számos ilyen program létezik. Ezeknek egyre kevésbé a gazdasági információszerzés, mint inkább a személyes vélemények feltérképezése a célja.
Azt próbálják az emberekbe sulykolni, hogy nincsenek többé jogaik és minden információ az állam tulajdona, miközben a nagyvállalatok és kormányok egyre inkább próbálják titokban tartani ügyeiket.

Forrás: Infowars.com


Két hét múlva Nemzeti Trafikok

Már a célegyenesben vagyunk, szűk két hét múlva eltűnnek a dohányáruk a normál boltokból, és megnyílnak a Császári és Királyi Trafikok. A vazallusok hasznának garantálása érdekében fű alatt, csendben egészséges növekedésbe kezdtek a fogyasztói árak – a mind nagyobb elterjedtségnek örvendő, a kész gyári cigarettát kiváltó vágott dohány csomagocskánkénti ára suttyomban túllépte a nyolcszáz forintot. Felbukkant az a jelenség, hogy furmányos emberek a citromfű nevű növénnyel keverik a dohányt, hogy több legyen. Sőt van, aki már direkt erre a célra tenyészt citromfüvet a hétvégi kertjében. Kipróbáltam az ilyen kevert-hígított anyagú cigarettát: nem is rossz. Igazából nem tudtam megkülönböztetni a rendestől. Gyári cigik terén pedig a megszokott ukrán mellett megjelentek a kínaiak. Stílszerűen sárga dobozú volt, amit láttam. Nyilván csempészett holmi az is. A békeidők filléres albán (Porti) és bolgár (Plovdiv) cigijei ma már mesés kincsnek számítanának...

Na de megvédik az egészségünket! Akkor is, ha beledöglünk.


A Népi és Nemzeti Dohányboltokba megkezdődött a konkrét munkaerő toborzása. Mert nem ám úgy van, hogy azok állnak a pult mögött, akik elnyerték a pályázatokat. Hogyisne. Dolgozásról nem volt szó. Csak a nyerésről. A koncessziónyertesek végeredményben csak a haszon inkasszálásával fognak hozzájárulni a lakosság egészségének védelméhez és a Birodalmi Trafik eszméjének általános áldásosságához. Az alkalmazottakat kereső hirdetésekben hangsúlyos helyen szerepel, hogy tartós munkanélküliek előnyben. Értsd: felveszik rájuk az ilyenekre járó állami támogatást, vagyis közvetve ugyan, de ezt is mi fogjuk fizetni. Aztán amikor lejár a támogatás futamideje, akkor a minimálbérért dolgozó alkalmazottat szépen lapátra teszik, felvesznek helyette egy másik tartós munkanélkülit – kínálat bőven van -, és kezdik elölről a munkabérnek az állammal való megfizettetését. Ugyanúgy, ahogyan a munkahelyteremtés címén államilag vastagon támogatott multik teszik. Mi is akkor a különbség?

Az átállás várhatólag nem lesz zökkenőmentes. Még azokon a területeken sem, ahol összmennyiségében elegendő trafik nyílik. Ott is maradnak lefedetlen részterületek. A trafikoknál sorban állás várható. Idő, napszak tekintetében pedig a dohányzóknak át kell állniuk a bespájzolásra, mert ha kifogynak a cigiből mondjuk este nyolckor, akkor nem lehet megtenni, hogy csak átugranak a boltba vagy a presszóba érte. Sok lesz a nyűgösség, a szentségelés.

Még mindig nem világos, hogy egyáltalán mi értelme volt az egész műveletnek. Olyan nyugati minták kopírozása, amelyek egészen más közegben egészen másképp csapódnak le? Vagy tényleg csak egy fegyverhordozói réteg jutalmazása? Multik kezéből némi kis haszon kicsavarásának szokás szerint félresikerült kísérlete? Vagy – ami szerintem a legvalószínűbb – egy hivatalnoki, funkcionáriusi réteg törekvése arra, hogy mindenáron felmutasson valami produkciót, megindokolva vele a saját létezését?

Nem nehéz előre látni, hogy az egész új szisztéma fokozatosan fel fog puhulni, ahogyan ez a folyamat már meg is kezdődött, és visszagravitál a korábbi rendszer irányába, hogy ésszerűen működni tudjon.

De már készülnek az újabb hülyeségre, mert tervben van az egész cirkusznak az új fejezete, ugyanennek az eljátszása az alkohollal és Nemzeti Vedeldékkel.

Neki mernek vágni a választások előtt háromnegyed évvel? Aligha. De ha marad a Fidesz-kormány, akkor be is következhet...

De hogy Orbán Viktornak elnöki különrepülője legyen, azt még mindenképpen keresztülerőltetik.

Szóval ilyen hülyeségekkel vagyunk elfoglalva, miközben minden szerteszét rothad.

Freca



Több mint 500 trafik kerülhet júliustól a hódmezővásárhelyi székhelyű Continental-csoportot vezető Sánta János közvetlen közelébe, aki tevékeny szerepet vállalt a trafiktörvény kialakításában. Sántának köszönhetően Szegeden van már “trafikosok utcája” is, a koncessziókból pedig jutott a vele rokoni kapcsolatban álló Csíkos Attilának, a Szeplast Zrt. vezetőjének, a milliárdos műanyagipari vállalkozó rokonainak, de még nyugdíjas takarítónőjének is. Több mint 500 nemzeti dohányboltot irányíthatnak júliustól a hódmezővásárhelyi Continental-csoporthoz köthető személyek. Legalább ennyi koncessziót nyertek azoknak a május végéig létrehozott trafikos cégeknek a beltagjai, amely társaságoknak vagy a bel- vagy a kültagja a Continental dohánygyárral, terjesztő és forgalmazó cégével, a Tabán Trafik Zrt.-vel, vagy a Continental-csoport más érdekeltségeivel áll kapcsolatban.
Mint a hvg.hu május végén beszámolt róla, Baján egyetlen lakásba 25 céget jegyeztettek be, amelyek bel- és kültagjai több mint 90 trafiküzemeltetési engedélyt nyertek, és a cégháló a lakáson, a cégek tagjain, valamint a bejegyeztetést végző Tra-Kord Trafik Koordinációs Kft.-n keresztül a Continental-csoporthoz kapcsolódik. Két további dombóvári céggel együtt – amit szintén a koordináló cég jegyzett be – a bajai cégháló bel- és kültagjai közel 100 trafikot tudhatnak magukénak. A hírre idősebb Sánta János, a Continental-csoport alapítója egy interjúban úgy reagált: “Mind igaz. És nincs benne semmi titkolnivaló”. Ennek ellenére Sánta tagadta, hogy dolgozóik központi szervezéssel pályáztak és nyertek, mindemellett az alapító és a Continental is elismerte, hogy az alkalmazottak központi szervezés nélkül, de a dohánygyár érdekében pályáztak. Az azóta bejegyzett trafikos cégek között felfedezhető kapcsolatok alapján azonban ez az érvelés nehezen tartható.
Birodalom születik
A bajai cégháló csak a jéghegy csúcsa volt. Ezen felül az Opten céginformációs adatbázisa alapján közel 130 olyan trafikos céget jegyeztek be május végéig, amelyek tagjaikon keresztül a Continental-csoporthoz köthetők, beltagjaik pedig összesen 428 trafiküzemeltetési engedélyt nyertek (A táblázatba rendezett részletekért kattintson a képre!). A bajai céghálóban található cégekkel együtt így eddig 527 koncesszióról – a kiosztott 5378 trafikengedély csaknem 10 százalékáról – állapítható meg, hogy a Continental-csoporthoz kapcsolódik.
Ez a szám az újabb cégek bejegyzésével a nemzeti dohányboltok július 1-jei indulásáig tovább emelkedhet, azonban esélyes, hogy további Continental-közeli cégek feltárásával is csak a legszembetűnőbb kapcsolatok fognak nyilvánosságra kerülni. A HVG legfrissebb számában arról ír, egyes számítások szerint a Continental akár 1800 koncessziót is megszerezhetett. A nagy hazai élelmiszerláncok, a CBA és a Coop-csoport, valamint a vietnámi Vu Quy Dong érdekeltségébe tartozó Vimpex-csoport nyertesei körül is jól kivehető trafikos céghálózatok alakulnak ki, azonban ezek messze elmaradnak a Continental-csoporthoz köthető trafikbirodalomtól. Az már eddig is ismert volt, hogy a Continental-csoport vezetői, dolgozói, valamint rokonai kiugróan sok trafikengedélyt nyertek. Csak néhány példát említve, Kulcsár András, a Tabán Trafik Zrt. alapítója és vezetője, valamint több családtagja összesen 16 trafikot nyert. Egedi István (szintén a Tabán Trafik Zrt. alapítója és a Continental-csoport több érdekeltségében cégtárs) és családja összesen 19 koncessziót kapott, az ugyancsak Tabán Trafik alapító Zádor család 10-et, a Tabán Trafik alkalmazásában álló Berényi János és felesége 8-at. Ők rendre feltűnnek az elmúlt időszakban bejegyzett trafikos cégek beltagjaiként.
Ezek azonban csak egy részét teszik ki a Continentalhoz köthető trafikoknak. A cégcsoport vezetői, dolgozói, családtagjaik és üzlettársaik ugyanis – hasonlóan a bajai céghálóhoz – számos trafikcégben megjelennek kültagként is, sok esetben olyan trafiknyertes mellett, akiről korábban nem volt ismert, hogy kapcsolatban áll a dohánygyárral vagy más érdekeltségeivel. A trafikcégek egyes tagjai 2, 3 vagy akár 5 trafikcégben is szerepelnek bel- és kültagként. A folyamat komoly szervezettséget mutat: végeredményként trafikos cégcsoportok alakulnak, és a szálak a Continentalhoz szorosan kapcsolódó személyek vagy családok kezében futnak össze.
Ez az eredmény tulajdonképpen nem is meglepő annak fényében, hogy a Continental-csoport vezetője, ifj. Sánta János részt vett a trafiktörvény kidolgozásában, azt a törvénytervezetet is az ő gépén hozták létre, amelyet a kormány előzetes véleményezésre kiküldött az Európai Bizottságnak, még azelőtt, hogy a törvényjavaslatot benyújtotta volna a parlamentnek. A trafiktörvény benyújtója, Lázár János pedig akkoriban Hódmezővásárhely polgármestere volt, ahol a Continental értékesítési és marketing részlege is székel, és Sántáék régóta köztudottan jó kapcsolatot ápoltak a volt polgármesterrel. Így a Continental-csoportnak bőven lehetett ideje és rálátása, hogy megtervezzen egy egész országot lefedő trafikhálózatot, melynek szervezettsége arra utal, hogy nem a trafiknyertesek kihirdetése óta eltelt néhány hét alatt rakták össze. Ezt látható volt már a bajai trafikos cégcsoportnál is: néhány nappal a trafikpályázatok eredményeinek kihirdetése egy kész céghálót jegyezett be a koordináló cég, amit már februárban létrehoztak.
Hogyan dolgoztunk?
Idén január elseje és május vége között az Opten céginformációs adatbázisa szerint összesen 1180 olyan betéti társaságot jegyeztek be, amely főtevékenységeként a dohányáru-kiskereskedelmet jelölte meg. A trafiktörvény előírásai szerint a trafiknyertesek egyéni vállalkozóként vagy betéti társaságok beltagjaiként üzemeltethetik a nemzeti dohányboltokat, amelyek koncesszióját 20 évre megnyerték. A legtöbb céges összefonódást a trafikok üzemeltetésére létrehozott betéti társaságok mögött a cégek bel- és kültagjainak korábbi üzleti kapcsolataiban lehet felfedezni, valamint abban, hogy egy személynél gyakran több trafikos cég is összefut.

Egyenként átvizsgáltuk a bejegyzett cégeket, és számos cég tagjainál a trafikos cégek halmozódását tapasztaltuk. Ennek alapján hoztuk létre a cikkhez mellékelt táblázatot, melyben egy-egy új trafikos betéti társaság tagjaiból kiindulva újabb és újabb kapcsolódó trafikos bt.-ket találhatunk. Nem a Continental-csoport az egyetlen, ahol céghálók épülnek (a CBA, a COOP és a Vimpex-csoport is jelentős számú trafikos céget gyűjt), de eddig messze ez a hálózat a legnagyobb. A cégek tagjainak és kapcsolatainak ellenőrzéséhez közösségi oldalakat és informális forrásokat is használtunk.
Trafikos cégcsaládok
Az egyik legnagyobb trafikos cégcsoport Kulcsár András körül koncentrálódik: a Tabán Trafik vezetője 19 trafiküzemeltetésre létrehozott betéti társaságra gyakorolhat befolyást családtagjain és üzlettársain keresztül, és ezáltal közel 90 dohányboltot irányíthat júliustól. Testvére, Kulcsár Katalin 5 trafikengedélyt nyert Budapesten, illetve Miskolcon, és dohányboltjai üzemeltetésére nagyrédei székhellyel bejegyeztette a Fumo Gold Bt.-t, melynek beltagja. A kültag Matisz Szilvia Sátoraljaújhelyről, aki egyúttal kültagja a Koki Trafik Bt.-nek is, amit ugyanarra a címre jegyeztek be, mint Kulcsár Katalin trafikcégét. A beltag Koklács Tamás szintén 5 trafikot nyert Budapesten és környékén.
A cégcsoport szerveződése itt nem áll meg: Matisz Szilvia édesanyja és testvére további négy trafikcégben kültag, többek között Koklács Tamás testvére, Koklács János Gábor bt.-jében, amely szintén 5 nemzeti dohányboltra fog felügyelni (Balassagyarmaton, Budapesten, Gyöngyösön, Miskolcon és Salgótarjánban). Ezen kívül más kapcsolatok is azt sugallják, hogy a cégcsoportra Kulcsár Andrásnak lesz ráhatása. Matisz Szilvia édesanyja kültag például egy olyan trafikcégben is, amelyben egy mindszenti nyertes, Szabó Ilona a beltag. Szabó Ilona Kulcsár András üzlettársa volt a gyöngyösi Dohánybolt Ellátó Kft.-ben a 2008-as indulástól tavaly év végéig, és a kft. székhelye ugyanaz a gyöngyösi cím, mint Szabó Ilona trafikcégéé. Ez a székhelye a Continental-tulajdonosok másik nagy érdekeltségének, a Corso Verona kávét, illetve kávé- és italautomatákat forgalmazó Pannon Kávé Kft.-nek, valamint ez a Tabán Trafik Zrt. gyöngyösi fióktelepének címe is.
Érdekes képet mutat az az ág is, amely közvetlenül Kulcsár András alá tartozik. A Tabán-vezér egyszerre kültag Gulyás Csobán és testvére, Gulyás Regő trafikos cégében. Gulyás Csobán további 4 trafikos cégben, testvére pedig további 3 trafikos cégben kültag. A csoportosulás összesen 44 dohányboltot fog üzemeltetni júliustól. A trafikos cégek szerveződésének logikája mellett ez az ág még egy fontos jelenségre rámutat. A látszólag különböző érdekkörökbe tartozó trafikos céghálózatok koránsem különböztethetők meg egyértelműen: Gulyás Csobán olyan trafikos cégben is kültag, melynek beltagja a dunaújvárosi DM COOP tulajdonosai közé tartozik, és közvetve a CO-OP Hungary Zrt. tulajdonosa is (a részleteket lásd a táblázatban a Ciga Trafik Bt.-nél). A céges adatbázisok, valamint a közösségi oldalakon található üzleti és személyes kapcsolatok elárulják, hogy a Kulcsár-körhöz hasonlóan szerveződnek a Continental-csoporthoz köthető egyéb családi cégcsoportok is (a Zádorék, Egediék, vagy a Continental-csoport egy-egy dolgozója köré szerveződő trafikos cégek). De ugyanez mondható el Lengyel Antal, a Magyar Dohány Kiskereskedők Egyesülete (MDKE) elnöke köré szerveződő trafikos cégcsoportról is. Lengyel Antal a trafikpályázatokat kezelő Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. felügyelőbizottságának tagja, így komoly ráhatása lehetett a pályáztatásra. Közvetlen környezete rendkívül sikeresen pályázott: felesége, testvére és sógornője fejenként 5 trafikot nyert, még az MDKE titkárának is jutott 2 fővárosi trafik, és utóbbi élettársának is egy, szintén Budapesten.
Lengyel Antal szorosan kapcsolódik a Continental csoporthoz: a Tabán Trafik Zrt. alapítója és vezetője volt a kétezres évek elején, majd 2003-ban a Tabán Trafik Zrt. vezetőivel megalapította a Homewater Kft.-t, és a társaság tagja volt 2010-ig, amikor az MDKE elnöke lett. A HVG a Continental ügyeire rálátó forrásból korábban úgy értesüllt, hogy Lengyel Antal továbbra is dolgozik alvállalkozóként a Tabán Trafik Zrt.-nek. A Lengyel család körül szerveződő trafikos cégháló még szorosabb összefonódást mutat a Continentallal: a cégcsoportban megjelenik a Tabán Trafik Zrt. több dolgozója, a Werner család bajai trafikcégeiben feltűnt személyek, és Czibulya Istvánné Continental és Tabán Trafik igazgató fiának élettársa is.
Márta néni és a trafikos ügyvezetők utcája
Szegeden még Sánta János sógornőjének, Csíkosné Bakos Boglárkának a nyugdíjas takarítónője is nagy trafikcég tulajdonos és ügyvezető lett. Széll József Szilveszterné, akit egy környéken lakó forrásunk csak Márta néniként emlegetett, Szeged alsóvárosában Csíkos Attila, a műanyagipari Szeplast Zrt. milliárdos vezére és felesége közvetlen szomszédja. Csíkosné Bakos Boglárka ifj. Sánta János felesége, Bakos Orsolya testvére (Csíkosné 4 trafikot nyert Szegeden, lánya 5-öt Győrben, férje, Csíkos Attila szintén 5-öt Budapesten). A Continental Dohányipari Zrt. vezére is csak néhány házzal odébb, a szomszéd utcában lakik Szegeden. Mint forrásunk fogalmazott, Márta néni évek óta jár át Csíkosékhoz takarítani.
Márta néni fáradozásait úgy tűnik, meghálálta a család: 3 trafikos cégben lett kültag és cégjegyzésre jogosult. Az egyetlen gond csak az lehet, hogy nem lesz könnyű a munkába járás, a cégek székhelye ugyanis egytől egyig Szeged másik végén, a város külterületén található, a Szeplast Zrt.-vel azonos címen. Márta néni egyik cégének beltagja a Szeplast Konstrukt Kft. ügyvezetője, aki 5 trafiküzemeltetési engedélyt nyert Kecskeméten és Kiskunfélegyházán. A másik cégében a Szeplast Zrt. könyvelője lesz az üzlettársa, és 4 trafikot vezetnek majd Debrecenben és Szigetszentmiklóson. Harmadik cégében a Szeplast Zrt. volt igazgatójával dolgozhat 2 trafik üzemeltetésén, Dunaharasztiban és Érden.
Márta néni története itt nem ér véget, lakcíme ugyanis a cégadatbázis alapján megegyezik Oberna István lakcímével, aki 5 trafikot nyert Budapesten. Oberna István trafikos bt.-je székhelye szintén a Szeplast Zrt. címén van, ahol az említetteket is beleszámítva összesen 9 trafikos céget találhatunk, és összesen 38 nemzeti dohánybolt üzemeltetéséért fognak felelni júliustól. Ezek a cégek üzemeltetik Csíkosné Bakos Boglárka és lánya, Csíkos Attila és testvére, Csíkos Norbert trafikjait is. Három cég kültagjaként feltűnik Bakos Mihályné, a Bakos testvérek 70 felé járó anyja, Márta néni két házzal arrébb lakó szomszédja, akiből szintén ügyvezetőt faragtak. Hasonló sors jutott a Csíkos testvérek anyjának is, aki szintén három trafikcég ügyvezető kültagja lett a Szeplast Zrt. címére bejegyzett bt.-kben.
(HVG)


Jelentkezzen, aki húsz éve nem eszik, és még bírja – aposztrofálta a trafikkárosultak javára újólag kiírt új pályázati feltételeket dohányboltos barátom. Ezt kínálták. A bevétel nyolcvanöt százalékának kellett volna cigiből jönnie, ami az alacsony árrés miatt képtelenségnek tűnt. Miként a húszéves üzemeltetés is. Lesz azonban már a győzteseknek júliustól magas árrés a nemzeti dohányboltokban, így a felcsúti Mészáros-érdekeltségek is arathatnak.
Felcsút lassan szitokszóvá változik, ahogy „minden tisztán napvilágra jő” az Orbán-uradalomról.
Új felső tízezret épít Orbán. Lesz itt hejehuja és dínomdánom.
Lássuk, mi mindent vihetett haza a kormány jóvoltából röpke másfél év alatt Mészáros János, Orbán nagy testvérének, Mészáros Lőrinc felcsúti polgármesternek a testvére.
Öt trafikkoncessziót 20 évre, amelynek mindegyike kincs. Ha minden úgy megy, mint eddig, vagyis ahogyan a kés a vajban, Felcsútról a szegedi, a kecskeméti, a budakalászi, a budaörsi és a lágymányosi Auchan ban, azaz a francia üzletlánc megaáruházaiban árusíthat dohányt, italt, nyalókát, csokoládét, újságot és amit még a kormánya akar. A rabló multik forgalmát kihasználva.
Ezenfelül220 hektárállami szántót, legelőt bérelhet húsz éven át nagyjából aktív férfikora végéig Mészáros János – szigorú titoktartási kötelezettség mellett Fejér megyében, Válon, Száron. A testvére, az Orbán-féle Puskás Akadémia elnöke, Mészáros Lőrinc cége által elnyert nagybirtok lábánál. Beszállíthat a felcsúti önkormányzatnak is közbeszerzés nélkül a helyi boltjából, mert nemcsak gumiabroncsokat árul, de ő látja el a falut borítékkal is – miközben az önkormányzati képviselő-testület tagja.
Nem összeférhetetlen itt semmi. Az sem, hogy a másik maximális, vagyis öt trafikkoncessziót elnyert 25 éves ifjú a felcsúti alpolgármester fia. Édesanyjával éppen az Auchan áruházak címén jegyeztették be újdonsült családi bétéjük öt új fióktelepét. Csömörön, Törökbálinton, Fóton, Dunakeszin, s a szomszédos Miskolcon. Az alpolgármester, aki szintén Mészáros, de csak névrokon, a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány műszaki igazgatója. Az új felcsúti vasút ellen ágálókat elhajtotta – nehezményezték, hogy a fociakadémiától az einstandolt arborétumhoz vezető sín a kertjük végében halad majd. A lakópark építkezéséhez még hozzájárult az önkormányzati testület, s ugyanők most a házak végébe viszik a százméteres vonatot. A házakat azok a Jére fivérek építették, akik ugyan csak 5-5 trafikot hozhattak el – ők is felcsútiak, és most épp a milliárdos költségvetésű Tápió menti csatornafektetésen dolgoznak, mint Mészáros Lőrinc konzorciumi győztes alvállalkozói. De nyert a Lévai Anikó földjeit művelő Flier János veje is trafikot Felcsúton a megszerzett 88 hektáros állami földbérlet mellé. Ő még Bicskén is kereskedhet dohánnyal.
Áll a férfi a mozgássérült húga trafikja előtt a táblával: Adják vissza a mozgássérült húgomnak a trafikját! Ez a szomorú kép kering a médiában. A húg két botra támaszkodik.
(NOL)


A szabályok szerint ugyan egy ember összesen csak öt trafikot nyithat, azonban a nyilvánosságra került adatok szerint különböző családokhoz és cégekhez kötődő hálózatok fogják össze több tucat trafik üzemeltetési jogait. A legnagyobb befolyással rendelkező trafikosok között ott vannak a hódmezővásárhelyi kötődésű Continental Dohánygyár vezetői és a Sárkány Centert üzemeltető cég is. De nagy nyertesnek számít a felcsúti polgármester testvére, és alpolgármesterének a fia is.
Még mindig nincs vége a trafikügynek, újabb és újabb részletek látnak napvilágot a koncessziós jogokat elnyerő cégekkel és magánszemélyekkel kapcsolatban. Az Origó tényfeltáró írása szerint a Sánta Jánoshoz kötődő Continental Dohánygyár érdekeltségébe az eddig feltételezettnél is több trafik került.

A pesterzsébeti Gulyás testvérpárhoz úgy került közvetlenül kilenc trafik, hogy a nyilvános cégadatok szerint korábban sohasem volt saját vállalkozásuk. A testvérpár emellett összesen nyolc frissen alapított trafikos cégben is érdekelt, ennek köszönhetően közvetve további 28 trafik is hozzájuk került. A testvérek által kiépített cégháló a Sánta János tulajdonában lévő Continental Dohánygyárhoz, illetve annak leányvállalatához, a Tabán Trafikhoz is kötődik. A Tabán Trafik két igazgatósági tagja pedig további 31 trafiknyitási jogosultságot szerzett.
A győztesek listájából megismertnél sokkal nagyobb hálózata lesz a Sárkány Centert üzemeltető Vimpexnek is. A cég alkalmazottai még a pályázat eredményhirdetése előtt egyszemélyes Kft-ket alapítottak, amely cégek azóta több trafikos Bt tulajdonosai lettek. A vimpexesekhez kötődő cégek így összesen 78 fővárosi trafikot szereztek meg.
A felcsúti polgármester testvére, Mészáros János fideszes önkormányzati képviselő, illetve a felcsúti alpolgármester Mészáros László Roland nevű fia is nagy nyertesnek számít.
A két férfi a Magyarországon működő 19 Auchan áruházból 10-ben árulhat majd dohányterméket. A XI. kerületi, a budaörsi, a törökbálinti, csömöri, a budakalászi, a fóti, a dunakeszi, a kecskeméti, a miskolci és a szegedi üzletben.
A szocialisták szerint ez egyértelműen Orbán Viktor és környezetének arcátlan és pofátlan rablóhadjáratának újabb állomása.
„Ez csak egy újabb adalék és bizonyíték abban a maffiarendszerű összefogásban, amit Orbán Viktor és hűbéri köre produkál, én ezeket egyszerűen csak Orbanditáknak tudom nevezni, az a helyzet, hogy ez a magyar történelem legsötétebb időit hozza vissza” – mondta Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja.
Szanyi Tibor szerint koncessziónként és havonta 3 millió forint zsebpénzt kapnak a miniszterelnök haverjai.

(atv.hu )