2013. június 20., csütörtök

Tel-Avivba menekült a sikkasztáson kapott zsidó

Szergej Polonszki orosz(országi zsidó) üzletember ügyvédje ma bejelentette, hogy elsősorban nem a vádak tisztázásával akarja védeni a vádlottat, hanem épp előkészítik a szükséges dokumentumokat, mert védence kérvényezni fogja az izraeli állampolgárságot.
Polonszki egyike volt Oroszország leggazdagabb "befektetőinek", bár ahogy a többi gazdag zsidó mágnást, őt is utolérték a hatóságok és bíróság elé került a vagyonosodása. Polonszki ellen sikkasztás miatt indítottak eljárást, miután egy moszkvai luxusszálloda építése az ő cégein keresztül feltűnően sokáig húzódott és a cégei számára gyanúsan jövedelmező volt.
Polonszki mindeddig óvadékon volt, amit az összesikkasztott vagyonból a bűntársai természetesen gond nélkül le tudtak tenni. Áprilisban kiengedték a kambodzsai börtönből és átmenetileg szabadlábon maradhatott, azzal a feltétellel, hogy nem hagyhatja el a hivatal által kijelölt régiót. Az őt Kambodzsából a hatóságok által kijelölt helyre szállító hajón azonban a másik két zsidóval együtt rátámadtak a hattagú legénységre, majd Polonszkinak nyoma veszett.
A Belügyminisztérium listára vette az újabb vádat, de az idézés ellenére a zsidó nem jelent meg a bíróságon. Nem sokkal a kambodzsai esetet követően Polonszkiról egy brit napilap jelentetett meg fotókat, amint épp egy tel-avivi luxusszállodában kurvázik.
Azt követően szegeződtek a kérdések az ügyvédjének, aki láthatóan tudott róla, hogy a vádlott a hatóságok tiltása ellenére elhagyta az országot. A sikkasztáson rajtakapott zsidó bűnözők pedig a cionista kormány támogatását élvezik, így Polonszki könnyedén - feltehetőleg a hatóságok segítségével - eljutott Izraelbe, ahol királyi fogadtatásban részesült.
Korábban hasonló esetekben több zsidó bűnöző is kérvényezte már az izraeli állampolgárságot, ami a sikertelen "asszimilációt" követően hirtelen nagyon sürgőssé vált. A cionista kormány pedig gyorsított eljárásban megadja a szükséges papírokat és a bűnözők így elkerülhetik a kiadatást, amit a zsidó állam minden esetben megtagad. Látható, hogy a cionista rendszer minden esetben kiemelt feladatának tekinti a más nemzeteket megkárosító zsidók segítését. Ennek köszönhetően volt olyan eset, amikor az amerikai zsidó a halálbüntetést kerülte el a gyors Izraelbe menekítésnek köszönhetően.
Vlagyimir Putyin hatalomra kerülését követően az ehhez hasonló szélhámosok megkezdték a vagyonkimentést, az utóbbi években pedig már fejvesztve menekülnek Oroszországból. "Üzletemberek", "művészek", "emberi jogi" aktivisták; mindannyiukban az a közös, hogy a hatóságok felderítették a törvénytelenségeiket, a bűnözők pedig az igazságszolgáltatás elől állami segítséggel menekülnek meg. Később valamennyien interjúkat adnak a fővonalú nyugati médiának, amiben nem győzik részletezni, hogy Oroszországban mekkora elnyomás van.
Polonszki 5,7 milliárd rubellel károsította meg Oroszországot, és - feltehetően a Moszad segítségével - tíz év börtönbüntetés elől szökött meg.
Fenyvesi Áron

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése