A gajdesz: Keresztényhalál!

A gajdesz szót a szovjet zsidó terroristák hozták be Magyarországra. A Szovjetunióba viszont a kommunizmus alatt Amerikából visszavándorolt cionista zsidók vitték. A szó félig héber, félig angol: goj-death = keresztényhalált jelent.

Mózes V. 7. 16. És megemészted mind a népeket, amelyeket neked ad az Úr, a te Istened; ne kedvezzen a te szemed nekik.

Ésaiás 60. 10. Az idegenek megépítik kőfalaidat, és királyaik szolgálnak neked. 12. Mert a nép és ország, amely neked nem szolgáland, elvész és a népek mindenestül elpusztulnak. 16. És szopod a népek tejét és a királyok emlőjét szopod.

Ésaiás. 49. 23. És királyok lesznek dajkálóid, fejedelmi asszonyaik dajkáid, arccal a földre borulnak előtted, és lábaid porát nyalják.

A zsidókórság terápiájában rámutattam, hogy a zsidó élősdiség azzal biztosítja magát a fertőzött társadalom bosszúja ellen, hogy a támadásba és védekezésbe belevonja a kiszipolyozott társadalom egyes szerveit is. A zsidó élősdiség rombolásának és védekezésének leghathatósabb tényezője a zsidócsahos. A zsidó élősdiségnek ez a hivatásos harcosa sohasem zsidó, hanem a fertőzött társadalomnak fajtagadó fia. Ha a zsidókóros társadalomnak kiszipolyozott népét csürhenépnek nevezzük, akkor a zsidócsahos hivatását úgy határozhatjuk meg, hogy az befolyásolja a csürhenépet önmegadásra, türelemre és tiszteletre a zsidóság iránt; a zsidócsahos kötelessége tagadni a zsidóság bűneit, magasztalni az erényeit, hogy ne kelljen mindezt maguknak a zsidóknak tenniük, mert az szemet szúrna a népnek. A zsidócsahosok fedezik a zsidóság romboló munkáját, általuk valósítja meg a zsidóság mindazokat a társadalmi és gazdasági intézményeket, amelyekre szüksége van az élősködő fajuralom biztosítása végett. A zsidócsahosok küzdenek azon társadalmi és politikai pártok ellen, amelyeket a zsidók mesterségesen szétválasztanak, és egymás ellen uszítanak, hogy állandó zenebonájukkal eltereljék a társadalom figyelmét a zsidó élősdiség jelenségeitől. Hivatásuk természete kizárja, hogy a zsidócsahosok valamennyien egy párthoz tartozzanak. Ellenkezőleg, a legellentétesebb irányú pártok élén kell harcolniuk, hogy minden pártban védelmezzék a zsidó élősdiség érdekét és egymás ellen acsarkodva,sohase engedjék elcsitulni a tülekedést, nehogy a kiuzsorázott csürhenépnek ideje legyen ráeszmélni a zsidóság bűneire. Két dologban megegyezik minden politikai zsidócsahos: valamennyi meggyőződéses híve annak a harcos csoportnak, amelynek az élén viaskodik (pl, a munkáspártnak vagy a polgári pártnak; a legitimista pártnak vagy a nemzeti királyság pártjának), továbbá valamennyi fanatikus híve a zsidóparazitizmusnak. Dulakodásaik közben teljes jóhiszeműséggel rombolják a saját fajtájuk érdekeit, és meggyőződésből védelmezik a zsidóságot. A zsidócsahos és a zsidóság kapcsolata pejoratív értelemben hasonlít a mi kultúránkban honos példából kiragadva a pulikutya és a juhász viszonyához. A zsidó uszít, a csahos pedig lót-fut, acsarkodik, marakodik, csahol, mint az ebek a csürhe körül. A csürhe arra való, hogy a zsidóság nyírja, megfejje, kihasználja, levágja szükségleteihez képest. Az egész csürhenép fölött a zsidóság akarata uralkodik, de a csahosok űzik, hajtják, terelik a zsidók érdekei szerint. Mint az ebek, a csahosok is mindenben gazdájuk akaratát lesik, félve-tisztelve szegődnek ahhoz az irányhoz, amit a gazdájuk elibük szab. Ütést ők is kapnak, ha félreértik vagy rosszul teljesítik gazdájuk akaratát, mégis aránylag több kedvezményt élveznek, mint a csürhe.
A zsidócsahostól meg kell különböztetni az uszítót. A zsidócsahos mindig keresztény, az uszító mindig zsidó. Az uszító szellemi tekintetben fölötte áll a csahosnak, mert a legtöbb kezdemény, indítás és uszító eszme tőle származik, a zsidócsahos csak végrehajtja, amit az uszító sugalmaz. Az uszító mindig fajtáját és az ellenséges faj szolgálatába szegődik. Nem árt kiemelni, hogy a közélet az uszítóról, minden kiválósága ellenére, aránylag kevesebbet lármázik, mint a zsidócsahosról. Ugyanis a zsidó élősdiség érdeke azt kívánja, hogy inkább a zsidócsahosok szerepeljenek cselekvők gyanánt, míg az uszítónak jobb csak háttérben maradnia.

Álljon itt egynéhány név a 20. század nevesebb uszítói közül, találomra összeszedve a legkülönfélébb hivatáskörből:
Molnár Ferenc, Bródy Sándor, Kunfi Zsigmond, Jászi Oszkár, Kun Béla, Szende Pál, Vázsonyi Vilmos, Vadász Lipót, Miklós Andor stb.
Ugyancsak néhány jól ismert zsidócsahos, a legkülönfélébb rendeltetésűek:
Eötvös Károly, Lengyel Zoltán, Fényes László, Krúdy Gyula, Károlyi Mihály gróf, Hock János, Balthazár Dezső stb.

A zsidócsahosokat a zsidó sajtó tenyészti ki tervszerű előrelátással és módszeres elvek szerint a kiszipolyozott társadalom fajvérei közül. Kétféle eljárás divatos: kész embereket befogni zsidócsahosnak, vagy ismeretlen senkiket ifjú koruktól fogva idomítani és emelni, míg tekintélyt szereznek és használhatnak a zsidóságnak. Lássuk a két módszert külön-külön. Az éber zsidószellem mindig résen van, és eleven vigyázattal kíséri a közélet minden mozzanatát. Nyomban észreveszi, amint egy értékes új ember megjelent a nyilvánosság előtt. Tisztviselő, politikus, író, művész vagy tudós, amint valami jelentős sikerhez jutott, tüstént magára vonja a zsidóság figyelmét és mielőtt körülnézne, már szorgos vizsgálatnak van alávetve. Ezt a gyors és mégis mélyreható vizsgálatot teljes joggal nevezhetjük csahossági próbának. A szimatzsidók egész raja sereglik az új ember köré, lázasan fürkészik, honnan származott, milyen a múltja, kik a barátai, milyenek az elvei szóval minden apróságot, amiből ki lehet ismerni, milyen az értéke az illetőnek a zsidóság szempontjából. Állandóan rajzik körülötte egy nyaláb zsidó, egyik-másik barátnak mutatja magát. Ha létrejön a barátság, két-három nap múlva a pesti zsidóság jobban ismeri az illetőt, mint a saját édesanyja. Amikor nehezebbe válik a hozzáférkőzés, kierőszakolnak nála egy interjút: nyilatkozzon valami közéleti kérdésről, mindig olyanról, amiből kiderül az illető álláspontja a zsidó élősdiséggel szemben. Ha a most jött ember a zsidóság híve és egyébként is vannak tehetségei, azonnal megkezdődik a szemérmetlen sajtókoncert, az összes vagy az illetékes zsidó lapok versenyezve magasztalják az illetőt, míg általánosan elismert közéleti nagyságot nem csinálnak belőle. Sohasem akadály, ha az új ember múltjában valami sötét folt van: annál szolgálatkészebb eszköze lesz a zsidóságnak, mert tudni fogja, hogy csak addig kap kegyelmet, amíg jól viselkedik.

Ha esetleg az új ember megbízhatatlan a zsidóság számára, akkor ennek futótűzként terjed el a híre. Minden zsidó azután szimatol, vannak-e gyarlóságai, piszkos dolgai és csakhamar az egész társadalom igről-igre tájékoztatva van, milyen hitvány, semmirekellő ember az illető. Ha a veszedelmes ember véletlenül szeplőtlen életű, ami egyre ritkább jelenség a rothadó magyar társadalomban, akkor rágalmakat csiholnak rá, terjesztik szóval, írásban, félszavakkal vagy nyílt vádaskodással, amíg csak a veszélyes embert félre nem löki a megundorodott társadalom.

A csahossági próbát az olyan emberen alkalmazzák, aki váratlanul jelent meg a közélet színterén és már adva van, amikor a zsidóság észreveszi, csak igazolásra vár. A legtöbb zsidócsahost azonban ők maguk emelik ki az ismeretlenség homályából. Ifjúkorától fogva nevelik, tolják mindig magasabbra, amíg hasznát nem vehetik. A zsidócsahosnak való tehetséget már pályája kezdeten fölismeri a zsidóság; azon túl soha meg nem szűnő éberséggel segíti lépésről lépésre; dicsőíti, magasztalja, csinál belőle országos, európai vagy világtörténeti nagyságot. A gyermekkorától fogva nevelt zsidócsahosnak mintapéldája Ady Endre. Fölismertek már diákkorában, körülvettek zsidó barátokkal, s úgy elnyomorították lelkét, hogy ellensége lett a saját fajának. Amikor meghalt, az Egyenlőség dicsekedve írta le idomításának történetét.

Az utolsó 25 esztendőnek minden közéleti szerepvivője kivétel nélkül (persze akad szép számmal arcát adó zsidó is közöttük) zsidócsahos volt, mégpedig közülük is a legátkosabb emlékűek az országos és európai hírű politikai pártvezérek. Hiszen a 20.század törekvése mostanra csúcsosodott ki igazán. Azt, hogy mit pusztítottak ezek a mesterségesen fölmagasztalt, önhitt történeti nagyságok fajtájuk jövőjén, kifejezni nem elég erőteljes még a mi tényleg kifejező nyelvünk sem. Szinte kimondhatatlan, leírhatatlan. Az elmúlt évtizedek politikusai közül egy sem jutott volna ahhoz a jelentőséghez, amit elért, ha nem a zsidóság nevelte volna. A saját fajtájukat érintő kérdésekben százféleképpen gondolkodtak ezek a fajtagadók, sőt országpusztító dulakodást folytattak szüntelenül, de a zsidóságot illetőleg sohasem volt közöttük nézeteltérés, annak a javára mindig egyetértően cselekedtek. Hírnevük és tekintélyük semmi arányban sincs egyéni tehetségükkel, sem azokkal a szolgálatokkal, amiket saját magyar fajtájuk érdekében tehettek volna, nagyságuk híre viszont egyenes arányban van azzal, hogy mennyit használtak a zsidó élősdiségnek. A zsidócsahosokat állandóan ellenőrzi a zsidóság. Egyikben sem bízik olyan vakon, hogy egészen a maga fejére hagyná. A legcsekélyebb kezdemény láttára, ami ártani látszik a zsidó élősdiségnek, iziben rátámadnak a zsidócsahosra és nyilatkozatra bírják parlamentben vagy sajtóban. Ha sejtésüket igazolja a zsidócsahos magaviselete, akkor a társadalmi, parlamenti és a sajtótámadásnak olyan orkánját zúdítják rá, hogy az iszonyodva siet visszacsinálni mindent, amit bűnéül róttak és rimánkodó nyilatkozatban igyekszik eloszlatni a félreértést. Ha nem teszi, vagy már nem teheti, irgalmatlanul félrelökik. Így buktatták meg annak idején a Wekerle-kormányt (1909-ben) a jövedelemarányosan emelkedő adókulcsokra vonatkozó törvények miatt, így riasztottak meg a forradalom kitörésekor Balthazár Dezsőt királypárti nyilatkozata miatt stb. A zsidócsahos rendszerint idejében észre szokott térni, mihelyt megjelenik nála a félelmetes szimatzsidó, a fúrószemű sajtóterrorista, hogy magyarázatot kérjen ballépése miatt. Nagyon érdekes volt a zsidóság magatartása, amikor a zsidóbolsevizmus bukása után a "liberális" korszak zsidócsahosai kezdtek visszaszállingózni a közéleti szerepléshez. Különleges helyzet volt ez, amiben még nem volt része a zsidóságnak. A magyar levegő még fülledt volt a zsidó rémuralom vérszagától (1919), az egész ország tele volt a keresztény és nemzeti megújhodás lármájával. A zsidóságnak sohasem volt inkább szüksége megbízható zsidócsahosokra, mint a kommunizmusra következő korszak várható válságai közepette. Legelőször persze az évtizedes múltú, sokszorosan kipróbált zsidócsahosokra kellett gondolniuk. De minden okuk megvolt, hogy ezekben se bízzanak föltétlenül: elvégre kinek nem nyitották föl a szemét a lefolyt események iszonyú tanulságai, ha csak egy parányi nyitottsága, rugalmassága is van az emberi agyvelőnek? Hiszen a zsidó rémuralom idejében még a kivégzésnek is gajdesz (keresztényhalál) volt az azonos értelmű kifejezése, annyira a gojok bőrére ment az egész dáridó. Bizony nem lett volna okos dolog az adott helyzetben próba nélkül megbízni, még a legmegátalkodottabb zsidócsahosban sem. Nem is tették, minthogy a zsidók semmit sem tesznek vaktában. Mielőtt akárkit pártfogásukba vettek volna a régi zsidócsahosok közül, mielőtt elkezdtek volna érdekükben a szokásos sajtókoncertet, amivel az illetőt ismét tekintélyhez segítik, újra alávetették mindegyiket a csahossági próbának, mintha csupa új emberek lettek volna. Egyik-másikat még az ország határán kívül, Ausztriában, Svájcban megnyilatkoztatták: mi a véleménye a zsidóságról? Nagyatádi Szabó Istvántól föl a nagy grófokig, Andrássy Gyuláig, Apponyi Albertig minden számba vehető közéleti férfiúnak nyilatkoznia kellett. És íme! A liberális zsidócsahosok egytől-egyig a régi nótát fújták meg most is! Majd a csuda ette meg az embereket bámulatukban, jórészt még magukat a zsidókat is, hogyan lehetséges ez, hát ezek még most se tanultak volna? Horthy sem! Milyen érdekes a mai Horthy-kultusz felélesztése! kik is asszisztálnak hozzá? Jobbik, Fidesz segédlettel, hatalmas népfelmérések hatására, a fehérlovas-romantika érzelmeire hatón!

A zsidócsahosok lélektana

Egy nagyon érdekes fejezetéhez jutottunk itt el, amire részletesebben kell kitérnünk. Az idézett közéleti példák, de még kinek-kinek a saját személyes tapasztalatai is, azt igazolják, hogy a zsidócsahosság olyan feloldozhatatlan lelki kapcsolat a zsidó élősdiség és a zsidócsahosok között, amire nem ismer példát a történelem! Ha puszta barátság, szövetség vagy érdektársulás volna, érthető lenne, de nem az, s így teljesen érthetetlen az a párját ritkító szívósság, megátalkodottság és odaadás, amellyel a régi kipróbált zsidócsahosok kitartanak a zsidó élősdiség mellett, felülkerekedve a józan belátás tanácsán, az egyéni és faji fönnmaradás életösztönén. A zsidócsahosság és zsidó élősdiség viszonya nem is barátság, szövetség, pártállás vagy puszta érdektársulás, hanem a folytonos megigézettség állapota, megerősítve a félelem és az anyagi függés eszközei által. Az egyenrangú tényezők kapcsolata, amely pusztán meggyőződésen, érzelmi közösségen, szabad elhatározáson alapszik, többnyire annál lazább, annál inkább bíráló és annál bomlékonyabb, minél régibb. A zsidócsahos ellenben annál szolgálatkészebb, minél régebb idő óta van befogva, mert hosszabb gyakorlat után inkább érezteti hatását a fegyelmező lelki kényszerítés, mint rövidebb idő után. Ez minden ismétlődő lelki folyamatnál így van. A zsidócsahosság az egyik oldalon öntudatlan függés, a másikon tudatos irányítás. Éppen azért olyan állhatatos, mivel az egyik részén öntudatlan, a másikon tudatos. Olyanforma ez a viszony, mint a médium és a hipnotizőr között, amelyet a pszichológiában raportnak neveznek; csakhogy nem olyan merev, mint a hipnózisban. Egyébként a különbség nem minőségi, csak fokozati. Nem merném állítani, hogy a zsidócsahos állandóan sugalmazott magatartását az egyszerű szóbeli ráhatással maradék nélkül meg lehetne magyarázni. Más, un. okkult lelki hatások is működnek itt, amelyek ellenállhatatlan erővel sugároznak ki az óriási akaraterejű zsidó agyból és megragadják, lenyűgözik, átformálják a tehetetlen goj egész lelki világát, különösen személyes érintkezés útján. Bármiként legyen a dolog, annyi kétségtelen, hogy a zsidócsahos nem pártember, hanem médium, álláspontja nem meggyőződésén, hanem lelki beállítódáson alapszik. Végül elveszti minden józan eszét és önálló akaratát, és valósággal lesi, kitalálja parancsolója gondolatát. S miközben az egyik médium kineveti a másikat, hogy mennyire szolgaian teljesíti a hipnotizőr utasításait, arról sejtelme sincs, hogy éppen olyan raportban van: Egyforma lekicsinyléssel fitymálják egymást az ellentétes pártok élén föllovalt zsidócsahosok. Az idősebb zsidócsahosok raportja már nem is normális fizikai tünemény többé, hanem elmekórtani jelenség. A felsőséges zsidó sugalmazás igézetének többé-kevésbé ki van téve minden normális ember, de ezek a szánalmasan megfegyelmezett, járomba tört öreg alakok már olyanok, mint a járókelő beszélőgépek. Ezeknél már hiábavaló minden szép szó, meggyőzés vagy tanulság. Révült ábrázattal, agyvelőtelenül járnak. Fél szemük állandóan parancsolójuk ábrázatára szegeződik, és beszélnek, cselekednek, marakodnak a kapott irányítás szerint. A megrögzött zsidócsahosok örökre elvesztek a fertőzött társadalom számára: valljanak bár akármilyen tetszetős elveket, beszeljenek bárminő csodás zenével, akaratuk nem szegődhet a zsidó élősdiség ellen soha. A zsidócsahosok kitenyésztésében a zsidósugalmazásnak mindig elsőrendű szerepe van. Vannak emberek, akik már születésüknél fogva alkalmasak arra, hogy zsidócsahosok legyenek egész életükben. Olyan már a lelkiségük, idegalkatuk, hogy képtelenek ellenállni a zsidó befolyásoló erőnek. Ezek aztán tehetetlenül sodrodnak bele a zsidó sugalmazás hálójába, ha a zsidó élősdiség hasznavehetőnek találja őket valamilyen feladatra.

Magától vetődik fel itt a hátborzongató kérdés: ha már a zsidó csahosságra veleszületett alkalmassága van a léleknek, lehetséges-e egyáltalán, hogy a zsidócsahosok sokasága kevesebb lehet valaha? Valóban úgy tetszik, hogy maga a természet rendelte a zsidóságot a társadalompusztításra, midőn a zsidó fajnak sátáni igéző erőt, a gojoknak viszont nagyobb fokú megigézhetőséget fejlesztett ki fajiságukban? A helyzet bizony eléggé kilátástalan a gojokra, annál inkább, minél erőteljesebben hajlamosak veleszületetten, fajilag a zsidókórságra; viszont a zsidóságnak annál biztatóbb a helyzete, mert boszorkányos tehetsége a világ minden fajtájával szemben, elvitathatatlan valóság. És mégis van némelykor egy résút. Mindenféle hipnózisnál nagy akadály az az ellenszenv, amely valami titkon fölgerjed a hipnotizőr és médiuma között. A legügyesebb hipnotizőr is nagyon nehezen, vagy egyáltalában nem ejtheti meg az olyan egyént, aki gyűlölettel van iránta eltelve. A zsidó igézet is egy neme a hipnózisnak és ennek is csak egyetlen hathatós akadálya lehet: a zsidógyűlölet. Ebben van a zsidóellenes agitáció lélektani és szociológiai tudományos alátámasztása. Azon kormányok, amelyek különböző liberális ürügyekkel a zsidóellenes propagandát korlátozzák, tulajdonképpen azt az egyetlen hathatós védelmet semmisítik meg, ami a zsidócsahosságra hajlamos egyéneket megmentheti a zsidó befolyásolás hatalmától: a zsidógyűlöletet.

Utóirat

Talán így már érthetőbbé válik, miért játszik mozgalmunkban főszerepet a kereszténység, a szeretet vallása, a szabadság hite; az Igazság – az Igazságosság fegyvernemei. Ez a mi igazi erőnk eme gonoszság felett, Testvéreim. Ezt kell megértenetek! Mi nem valamiféle bigott szektariánus rendet akarunk ráerőszakolni a magyarságra és a félszeg népekre, nemzetekre. Mi fegyvert kovácsolunk és adunk a lelki küzdelmekhez kezetekbe, igazi fegyvert!

DJK – Dicsértessék a Jézus Krisztus!


Kiábrándításul hozzá kell tennem, hogy a társadalmi befolyásolás ellen a gyűlöletnek koránt sincs minden esetben az a vértező ereje, mint a közvetlen egyéni ráhatás esetében: hiszen tudjuk már, hogy a zsidó élősdiség ritkán lép közvetlenül, személyesen a tömeg elé uszítani, hanem uszító eszméivel, sajtójával zsidócsahosai által, szóval személytelenül jelentkezik. Lásd Ukrajna végóráit napjainkban. Ezzel szeretnénk rávilágítani a jelenben zajló folyamatokra semmibe vesző politikai értékelés helyett. Ha úgy tetszik nekünk ez a politikai értékelésünk, ez a háttérfeltárás, a mozgatórugók köztudatba emelése. Hiszen így lehet látni az igazi ellenség arcát és zsarnoki nemtelen harcát a közmédián vakult szemeknek is. Azért történik meg számtalanszor a zsidókoros társadalomban, hogy még a lelkük mélyéig „antiszemiták” is, a zsidó uszító eszmék szolgálatába szegődnek (lásd az ukrán Szektor történetét – mi nem szeretnénk ilyen hibákat vagy kiszűretlen alvó árulókat sorainkban és reméljük, hogy az egész magyar szélsőjobbnak intő példaként lebeg majd, hogy hová kell álni a küzdelmekben a pillanatnyi előnyök helyett). Ugyanis nem tudják, hogy akit támogatnak, azt a zsidóság küldte közéjük, vagy amikor marakodnak, a szóban forgó eszmét a zsidóság koholta nekik. Hiába a magyarországi keresztény pártok minden zsidóellenessége, amikor a zsidók érdekeit szolgáló törvényeket megszavazzák, mert például - Hegedűs Lóránt terjeszti eléjük. Hiába a keresztény pártok minden egységi fogadalma, amikor az emberfeletti zsidó elme kieszeli és kieszközli számukra - a királylátogatás botrányos eseményét. Ilyen esetekben tökéletesen hatástalan minden antiszemitizmus. A zsidó nem uszíthatja őket közvetlenül és személyesen, mint a liberális korszakban gyakorta tette, de kifőz és színre hoz olyan eseteket vagy eszméket, amelyek kapcsán a legkeresztényibb pártoknak is össze kell veszniük, mert össze nem veszni lehetetlenség. Aztán hetekig marakodnak a kitervelt esemény körül, mint Peleus lakodalmas népe az Eris almáján, miközben a zsidó élősdiség vigyorog a háttérben. Ilyenkor azután hetekig nincs más kérdés, csak a királylátogatás. A lapok, mind a keresztények, mind a zsidók egyébről sem írnak, mint hogy megbukik-e a kormány az adott botrány folytán, vagy sem. Minden tökfilkó politikus nyilatkozik a kérdésről.

Vádolják és ösztönzik egymást; lendületes szónoklatokat tartanak mindkét oldalon. Az újságok gyönyörű vezércikkeket hoznak a kérdés alkotmányjogi és külpolitikai vonatkozásairól,holott öt perccel a király távozása után lényegében újra a zsidókorság lett Magyarország legfontosabb gondja, nem pedig a királylátogatás. Erről azonban épp azért feledkeznek meg, mert mindenki amavval törődik! Hol van meg példa a felsőséges emberi elme hasonló méreteire, amely olyan ellenállhatatlan kényszerrel tudna saját akaratának alávetni milliók akaratát, mint a zsidók teszik a gojokkal? A zsidócsahosok nevelésének és fegyelmezésének eszközei között az igézettel rokon és jelentőségében vele egyenértékű a félelem. A zsidócsahosok részben azért szegődnek a zsidó élősködéshez, azért állnak szolgálatába, mert félnek tőle. A tiszteletteljes ragaszkodásnak, a meggyőződéses hódolatnak többnyire félelem az alapja más vonatkozásban is. Az ebről is azt állítják, hogy szereti a gazdáját, ragaszkodik hozzá. Nem kétséges, hogy fél is tőle. De az emberekben is mindig tiszteletet és ragaszkodást gerjeszt az olyan hatalom, amely félelmetes, kemény és könyörtelen. Velünk születik az a természetes ösztön, hogy sietünk úgy föllépni a veszéllyel szemben, hogy a legtöbb oltalmat nála találjuk. Hódolattal, rajongással, sőt szeretettel szoktunk közeledni az olyan hatalomhoz, amelyről tudjuk, hogy támadójával szemben rettenetes, de hódolójával szemben könyörületes. Ezért szereti a gyermek a szigorú, de igazságos szülőt, ezért rajonganak az alattvalók az erőskezű császárok iránt, ez az alapja az Isten iránt való szeretetnek is. Ragaszkodunk ahhoz, megalázkodunk az előtt józan életösztönből, akivel nem tanácsos szembeszállni. Ragaszkodásért oltalmat nyerni okosabb, mint szembeszállva eltiportatni. Ezt érzi meg a legbutább ember is, sőt az leginkább, mert annak nincs is más ösztöne, mint a puszta egyéni létet fönntartani. Nos, a zsidó élősdiséget mindenki olyan kérlelhetetlen, bosszúálló hatalomnak ismeri, amely jutalmazni is tud, ha úgy hozza a sors. Lépten-nyomon látjuk, miként csap le vaspöröllyel mindenhova, ahol támadást szimatol. Nem tétováz, nem alkuszik, hanem támad és megtorol könyörtelenül előbb vagy utóbb. Büntetése mindig súlyosabb, mint a fenyegetése. Soha sem kiabál önmagáról, mint hatalomról, mindig személytelenül lép föl. A büntetése azonban nem marad el, ha késik is. Ez a rejtőzködő természete fokozza félelmetességét. Föllépésének ilyen a jellege, akár egyeseket büntet, akár egész népet. (Vörös uralom, Magyarország bojkottja.) Az ilyen hatalom az erőseket megsemmisíti, a gyávákat elbűvöli, magához kapcsolja. A zsidócsahosokat is ez a félelem ragadja meg, és ez erősíti a zsidó igéző erő hatását. Az elfojtott örökös remegés a lélekben rajongássá változik az egészséges idegrendszer célszerű működése folytán. Persze, egészen más viselkedést vált ki az olyan hatalom, amely tétovázik és következetlen, amely hol megtorol, hol alkudozik, általában nagyon fenyeget, de kicsit üt. A tétovázó hatalom azt a vélelmet köpi magáról, hogy egészében véve csak üres pöffeszkedés, amelynek csak annyi az ereje, amennyit egyezkedéssel kialkuszik. Különben nem alkudozna,amikor sújtani kell. Megvetést ébreszt maga iránt, mint az az ellenség, aki éktelenül fenyegetőzik, de amikor tettre kerül a sor, szépen meglapul, vagy egyezkedik. Emlékezzünk az 1920. évi törvényre árdrágítás és uzsora ellen: huszonöt bot, börtön, ötszázezer koronáig emelhető pénzbüntetés. A jelek szerint azóta nem volt komoly árdrágítás és uzsoravétség Magyarországon. Legalább is ezt lehet gyanítani a 200-500 koronás büntetésekből. Meg lehet érteni, miért mosolyognak a zsidók a magyarok hetvenkedésein.

A nyugati kultúrnépek nem csapnak olyan lármát a megtorlás előtt, de jókat húznak a zsidó-polipra. Még jobban alászállítja a magyar államhatalom tekintélyét a zsidók szemében, amikor azt látják, hogy ugyanez a hatalom milyen iszonyú erős tud lenni, amikor saját fajtestvéreit kell sújtani. Az agyonsanyargatott magyar-nép védekező kitörései, amellyel rácsap hébe-korba a véren élősködő piócákra, nem maradnak rettentő megtorlás nélkül. Itt aztán kijár a börtön, a fegyház, sőt a kötél is. A magyar társadalom úgy viselkedik, mint a gyerek, amikor földhöz veri magát, mert nem meri, ill. nem tudja visszaadni a felnőtt ütlegeit. A magyar társadalom is úgy cselekszik: ha a zsidó élősdiség elkeseríti, agyonüti saját fajtáját. A zsidó nem csinál ilyen megalázó képtelenséget. Nem ismer más igazságot csak a magáét.

Kiss Sándor – Várhegyi Kálmán

Magyarországi NATO-radar

Elkezdődött pénteken a 3D-s radarberendezés összeszerelése a Tolna megyei medinai NATO-radartoronyban, a munka várhatóan egy hétig tart - közölte a Magyar Honvédség. A tesztek rögtön meg is kezdődhetnek. Küszöbön egy elhúzódó "valóban válság"! Már csaknem 2 éve folyik a radar-állomás "fejlesztése". Lehet, hogy most égetően sürgős lett a befejezés?

Az olasz gyártmányú radart csütörtökön szállították a helyszínre, a berendezés részegységeinek szerelését a gyártó Selex ES cég szakemberei végzik - mondta Péter Gergely, az MH 54. Veszprém radarezred kommunikációs tisztje. A radarberendezés részegységeit a 45 méter magas radartorony kupolájában, a radomban lévő beépített daru segítségével emelik be, és a kupolában szerelik össze, a művelet várhatóan jövő csütörtökön fejeződik be. A Honvédelmi Minisztérium korábbi tájékoztatása szerint a múlt év decemberében elkészült radartorony kommunikációs rendszere sikeresen átvette a laktanya mellett addig működött antennatorony szerepét, amelyet január közepén bontottak le. A tárca közlése szerint az új, 3D-s radar hadrendbe állításának feltételei 2014 végén biztosítottak lesznek, a folyamat várhatóan 2015 első negyedévében fejeződik be. A medinai radarállomás építése 2012. októberben kezdődött több mint egymilliárd forintos beruházással, a háromdimenziós képet adó radar az 1987-ben telepített, szovjet lokátortechnikát váltja fel elvileg. Az időzítés azonban másra enged következtetni az EU-Orosz konfliktus kellős közepén. A medinai radar békéscsabai, valamint a bánkúti 3D-s radar együtt biztosítja az ország légterének védelmét. Ami normális magyar társadalmi berendezkedés esetén magától érthető védelmi alapfeltétel kéne hogy legyen. Azonban itt csatlósállam szerepét töltjük be csupán egy sötét, vesztes ügy oldalán. A radartorony megvalósítási költségének 94%-t a NATO fedezi, nem véletlenül! Hiszen nekik elsősorban a befektetés megtérülése abban rejlik, hogy biztos stratégiai pontokat biztosítson erői számára az elkerülhetetlennek tűnő, messzemenőkig elhúzódni látszó szituáció bázisának. Előretolt helyőrség vagy nevezhetnénk hadoszlopnak is a tárgyalóképtelenség erő-feltételének. A működési költségekhez - a szerződés értelmében - 19 éven keresztül hozzájárul az Észak-atlanti Szövetség. mellett két, már meglévő, úgynevezett réskitöltő radarszázad és a

Feldolgozta: Várhegyi Kálmán

Rogozin: a Nyugat zsarolásra használta a rivnei atomerőművet

A Roszatom a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséghez fordul (NAÜ) azzal a kéréssel, hogy ellenőrizze az ukrajnai atomerőművek biztonságát. Ezt Dmitrij Rogozin miniszterelnök-helyettes jelentette be. Emellett azt is kinyilvánította, hogy az instabil politikai és gazdasági helyzet miatt Ukrajnában az atomerőművek biztonságának kérdése már nem belpolitikai, hanem külpolitikai probléma.

Rogozin felhívta a figyelmet, hogy az országnak gyakorlatilag nincs vezetése és káosz uralkodik, emiatt a nukleáris létesítmények "vonzzák a szélsőségeseket és azokat, akik ezt zsarolásra használják fel, hogy elérjék politikai céljaikat". Rogozin elmondta, az ország kaotikus helyzete nyilvánvalóvá teszi, hogy az atomerőművek védelmére nem elég pusztán a bekamerázás és a magán biztonsági cégek embereinek jelenléte. A nukleáris létesítmények védelmét ehelyett speciális, erre a célra felkészített alakulatoknak kell ellátnia, mellyel Ukrajna jelenleg nem rendelkezik.

Február 20.-án az Oroszország Hangja leközölt egy hírt, miszerint Ukrajnában a "tüntetők" elfoglalták a rivnei atomerőművet. Az épületet ismeretlen fegyveresek megrohamozták, majd miután elfoglalták az adminisztratív blokkokat, felgyújtották a fő szervert és ellenőrzésük alá vonták a terület fő energiaforrását. Azt követően semmilyen információ nem jutott ki a történtekről. A nyugati média teljes hírzárlatot rendelt el.

Rogozin nyilatkozata alátámasztja feltételezésünket, miszerint a NATO különleges alakulatai szállták meg a rivnei atomerőművet, hogy ezzel zsarolják az ukrán vezetést és "elérjék politikai céljaikat". A NATO ezzel átlépett egy határt, amit mindeddig soha nem mert. Azon kívül, hogy az orosz média beszámolt az erőmű elfoglalásáról, Moszkva higgadtsággal kezelte a helyzetet. Most jött el az ideje annak, hogy Moszkva politikai nyomásgyakorlást kezdjen az atomerőművek biztonságának garantálásáról.

Nem kérdéses, hogy Ukrajna atomerőműveit orosz különleges alakulatok kell vigyázzák a közeljövőben. A NATO váratlan terrorista akciója megmutatta, hogy nem ismernek határokat, és ezzel milliók életét tették kockára. Moszkva aktív közbeavatkozására van szükség, hogy ehhez hasonló eset mégegyszer meg ne történhessen.

http://www.hidfo.net/2014/03/08/rogozin-nyugat-zsarolasra-hasznalta-rivnei-atomeromuvet

Miről hazudnak a grafikonok?

Magukat függetlennek nevező hazai honlapok értetlenségüket fejezik ki azzal kapcsolatban, hogy jobboldali-szélsőjobboldali honlapok Oroszország mellett foglalnak állást, és egyre nyugatellenesebbek a megnyilatkozásaik. Ennek legnyilvánvalóbb példája a mandiner.blog honlapon a napokban megjelent "A Nyugat vs. Oroszország: Ki a király?" című írása. Ebben az írásban a szerző azt bizonygatja, hogy Oroszországnak az atlantistákkal szemben nincsenek esélyei, sem gazdaságilag, sem katonailag. Az orosz hadsereget a hidegháborúból hátramaradt erőnek nevezi, és több grafikonnal igyekszik Nyugat fölényét bizonygatni.

Furcsa módon az íráshoz mellékelt grafikonok a Nyugat sérülékenységét bizonyítják. Mielőtt ezeket a grafikonokat kielemeznénk, vegyünk figyelembe egy történelmi tényt. 1945 óta az USA és a vele szövetségesek egyetlen háborút nem nyertek meg. A háborúban mindig az a vesztes fél, aki nem tudja akaratát az ellenségre rákényszeríteni, illetve aki a célok elérése helyett visszavonul, vagy olyan vereséget szenved el, mely minden további ellenállást lehetetlenné tesz.

Ha nem vesszük figyelembe az operettháborúkat (Panama, Dominika), akkor azokban a háborúkban, melyeknek komoly tétjei voltak, az USA rendre alulmaradt. A koreai háborúban olyan szégyenletes békét kellett kötniük, mely addigi történelme során a legmegalázóbb volt. Az észak-koreai hadjáratuk olyan fejvesztett meneküléssel végződött, mely a hadtörténelemben is ritkaságnak számít. Ezt követte a vietnami háború, melyben a háborús bűncselekmények sokasága ellenére történelmi vereséget szenvedtek. Az a pánikszerű menekülés, melyben a félmillió USA katona és a kollaboránsok egymást taposva igyekeztek elhagyni az országot, a vereségek történeteiben felülmúlhatatlan. Irakban sem érték el kitűzött céljaikat, és Afganisztánban a minden ipari háttér nélküli népi ellenállás most kényszerítette őket letérdelésre (kivonulásra).

Külön érdemes foglalkozni a grúziai háborúval, mert itt került a háború után első esetben szembe a Nyugat az oroszokkal. A grúz hadsereg a háború megindulásakor a világ legkorszerűbben felszerelt hadserege volt. A legmodernebb USA és izraeli fegyverzettel rendelkezett és a legjobbnak tartott kiképzők készítették fel a támadásra. Az irányítást teljes egészében az USA katonaság látta el, műholdakkal és a legmodernebb hírközlő, felderítő technikákkal. A grúz hadsereg a támadása után öt nappal teljesen -TOTÁLISAN- megsemmisült az orosz ellencsapás következtében. Grúziát a nyugati haditechnikával, kiképzőkkel, logisztikával, hadvezetéssel együtt az orosz hadsereg egyszerűen kiütötte, a porba fektette.

Nem szabad az USA hadseregét csak hamburgerzabáló buzik sokaságának tartani, mert egy militarista állam hadserege, jó kiképzéssel és felszereltséggel. Ennek ellenére a harcértéke nem jó, és ha valahol a légifölényét nem tudja érvényesíteni, rendre alulmarad a földi küzdelmekben. Koreában a MIG-15 megjelenése, Vietnamban az orosz légvédelmi rakéták (DVINA) és vadászgépek törték meg a városok ellen elkövetett tömeggyilkosságait az USA légierőnek, és ezzel együtt a harcászati fölényét is elveszítette. Grúziában az oroszok egyszerűen lesöpörték az égről az egész grúz légierőt és a precíziós rakéták minden haditechnikát -beleértve az USA irányító központot is- megsemmisítettek.

A NATO európai hadereje sem különb az USA-nál semmivel. A vezető katonai erő a németeké, akik eddig még sehol nem tudtak semmiféle katonai eredményt felmutatni. Részesei minden katonai vállalkozásnak, de siralmas a szereplésük. Igazi szolganép, parádézni tudnak, de ha keménnyé válik a helyzet, végük. 1941-ben Moszkva előtt ráfagytak a tankjaikra, és ettől kezdve éveken keresztül, egészen Berlinig csak veszteségeik voltak. Mindebből le kell vonnunk azt a végső következtetést, hogy Nyugat képtelen egy háború megvívására. Az emberanyaga nem tudja elviselni a szélsőséges helyzeteket, tartozzon bármelyik nációhoz.

Most nézzük a mandiner.blog grafikonjait, mellyel a nyugatiak fölényét akarták bizonyítani, de valójában a gyengeségük bizonyítéka lett.

Első bemutatott grafikonon a lakosság összlétszámát láthatjuk. EU: 500 millió, USA 313 millió, Oroszország 152 millió. A három adat első látásra a Nyugat fölényét mutatja. Ha viszont ismerjük a belső helyzetet, akkor tudjuk, hogy az EU rendkívül megosztott, a politikai és gazdasági érdekellentétek növekednek, és az 500 millióból 200 millió lényegében ellensége az EU-nak, úgy a migránsok, mint az elszegényedettek, a reménytelen helyzetbe került kizsákmányoltak, és ehhez kell számítani az erkölcsös, vallásos, természetes életvitelt folytató embereket is. Az EU egy nagy nihil, holokausztvallásos buzik diktatúrája. Az EU lakosságának meghatározó része úgy tekint Oroszországra (és Putyinra), mint egy ígéretre, mely a normális életvitelhez való visszatérést garantálja. Nem lehetne összeszedni egy ezredre való igazi, önfeláldozó férfit az 500 millióból, ha háborúzni kellene a biztos halál kilátásával. Az USA lakosságának fele csak arra vár, hogy megroppanjon kissé a rendszer. Los Angeles és New Orleans bizonyítja azt, hogy amint valami baj történik, elszabadul a pokol. Rablás, erőszak, gyújtogatás, belső háború. Nem véletlenül építenek százszámra internáló táborokat az USA-ban, a vezetés tudja jól, hogy mi lenne egy komolyabb háború esetén, ha pár száz atombomba összetörné a rendszer gerincét. Oroszországnak egységes, hazafias és áldozatvállalásra kész a lakossága. Ezért a látszólagos létszámfölény kész istencsapása az atlantiak számára.

Második értékelhető grafikon a várható élettartam. Nyugat átlagosan 80 év, Oroszország 70. Ez egy akkora teher a gyermektelen Nyugatnak, amit háború esetén, különösen ha az elhúzódik, nem tud elviselni. Több száz millió öregember akkora teher, mely már ma is súlyos gondok forrása.

Következő grafikon a nemzeti össztermék, mely mintegy tízszerese az oroszok össztermékének. Ez első látásra nagyon szépnek tűnik, de ha tudjuk, hogy ebbe beleszámít minden termék, a szórakoztató elektronikus szemetektől a szinglik vibrátorán keresztül a sok kényelmi hülyeségig (úszómedence, kerti törpe és ehhez hasonló feleslegességek), akkor ez a fölény máris megsemmisült. Az energia, a haditechnika, az élelmiszer és más stratégiai ágazatók számítanak csak, különösen háború esetén, és ebben Oroszország teljesen egyenrangú ellenfele az atlantistáknak.

Van még jó pár grafikon (GDP, átlagjövedelem és ilyesmik), melyeknek semmi jelentőségük sincs. Egyedül a katonai kiadásokkal érdemes még foglalkozni, mely a NATO országokban összesen 990 milliárd dollár, míg Oroszországban 90 milliárd. Csakhogy az óriási NATO összegből nem kerül legyártásra sokkal több haditechnika, mint amit Oroszország állít elő. Egy német Leopárd harckocsi, mely semmivel sem jobb az orosz T-90 -nél, tízszer annyiba kerül, mint az orosz, és így van ez a ruházattól kezdve a kézifegyvereken keresztül a legmodernebb vadászgépekig. Az oroszok mennyiségileg és minőségileg is az élmezőnyben vannak, a világpiacon vezető szerepük van, és a világ haditechnikai kiállításain rendre söprik be a díjakat.

Az USA haderő létszáma az oroszénak a duplája, de ez szintén semmit nem jelent. Amióta Dél Vietnamból 500 ezer USA katona egymást taposva menekült a jóval kisebb létszámú észak vietnami hadsereg elől, azóta a létszám az USA vonatkozásában semmit nem jelent. Buzik, kábítószerezők, pszichopaták, nők, bevándorlók és egyéb kétes alakok alkotják az operatív USA hadsereg gerincét. Ezért verik őket a tálibok és mások, a világ számtalan pontján. Ezért nem győznek soha, sehol. A világháborút is az oroszok nyerték meg nekik, és köztudott, hogy akkor is, ha egy komolyabb német támadással kellet szembe nézniük, a futás volt az egyetlen megoldás számukra. Az akkori német haderő 90%-a a szovjet fronton harcolt, és a maradék 10% elég volt az atlantisták ellen. Annál a német hadseregnél az oroszok már akkor is jobbak voltak, de ma már sokkal jobbak, és nem 10%-al kellene szembe néznie a NATO-nak, hanem 100%-os 100%-al. Félnek is nagyon, látható a zavarodottság és a tanácstalanság minden vonalon. Jó lenne még időben feltenni a kezeket.

Kassai Ferenc

Kire szavazzunk? – Ne a politikai mocsokból válasszunk

A mocskos politika résztvevői
Egy igen érdekes, de leginkább tanulságos interjút közölt le ma a Napi Gazdaság. A beszélgetést Zuschlag Jánossal folytatta Barcza György és G. Fodor Gábor.
Alább idézünk ennek a beszélgetésből, de előbb arról ejtünk pár szót, ami Zuschlag válaszai nyomán elgondolkodtat bennünket.
Most a választások árnyékában valóban, érdemes átgondolkodni, hogy mennyire mocskos, sőt köztörvényes bűnökkel átitatott a politika, legyen az helyi-, vagy pártpolitika, és hogy miért az? Hogy milyen érdekek, hogyan fonódnak össze, hogyan mozgatja mindezt a háttérből a pénz, a pénzvilág?
De leginkább azon, hogy ennek maffiaműködésnek kik a haszonélvezői, és milyen mértékben, valamint ki a kárvallottjai?

Az érdekeltek haszna az ellenérdekeltek kárára
Teljesen nyilvánvaló, hogy minden körön kívüli valamilyen mértékben kárvallottja az efféle bűncselekményeknek, közvetlenül és közvetetten is.
Mivel egész gazdaságunk adott mennyiségű pénzzel és bevétellel rendelkezik, valamint pontosan lehet tudni, hogy ez a gazdaság mennyiből tartható fenn, ezért nem kétséges, hogy azok a pénzek, amelyek maffia kézre jutva nem áramlanak vissza a gazdaságba, hogy fenntartsák azt, hiányként jelentkeznek. Tehát nem a pénz mennyiségével, hanem az elosztásával van a baj. A hiányt pedig vagy pótolni kell (valamilyen mértékben), valahonnan, vagy le kell mondani a gazdaság azon elemeiről, ahová ez a pénz nem juthat el, és nem működteti, vagy legalább tartja „víz felett”.

De kinek és miről kell lemondania? Az eltékozolt, elmutyizott és kiszivattyúzott, illetve korrupcióra költött pénzek, elsősorban a gazdaság szociális ellátási rendszeréből hiányoznak. Ezért ment tönkre az oktatás, a társadalombiztosítás egésze az egészségügytől a nyugdíjellátásig. Ezen terheket illegitim alkotmányozással rátolták az állampolgárokra.
A hiányt pedig a folyamatosan emelt adóterhekből, emelkedő árakból, bírságokból és az támogatások megvonásából fedezik.

Ki korpa közé keveredik, felfalják a disznók.
Tény, hogy a kapitalizmus alapja a magántulajdon elsőbbsége a közösségi tulajdonnal szemben.
Tény, hogy a demokrácia alapja a kisebbségek uralmának ráerőltetése a többségre.
Az is tény, hogy ezen kisebbség a hatalmát a többség folyamatos megtévesztésével, hazugságokkal szerzi és tartja meg.

A fenti mondásban a disznóknak a politikusokat és a mögöttük álló pénzoligarchiát feleltethetjük meg, pártállástól függetlenül. Így aki közéjük keveredik, legyen eleinte bármennyire is erkölcsös az csak akkor maradhat meg a posztján, ha beáll a sorba, ugyanolyanná válik mint ők, és megfelel az elvárásaiknak, akár aktívan, akár hallgatólagosan lesz részese az elkövetett bűnöknek. A végeredményt illetően pedig teljesen mindegy, hogy gyávaságból, rész- vagy látszólagos közösségi érdekekre hivatkozva teszi ezt.

Ebben csakis a meg nem alkuvás, a lelkiismeretesség és a folyamatos teljesen őszinte párbeszéd a képviselt emberekkel lehet a megoldás. Nos, e fogalmak jelenleg teljesen hiányoznak a politikai életből. Ahogyan a bátorság, és az önálló vélemény bátor képviselete is. Bár ez utóbbi az igen tisztelt népnek sem sajátja, gyakorta.

Ezért amikor olyat hallunk, hogy a „közfoglalkoztatottak”, közmunkások csak addig maradnak e havi x ezer forintot jelentő státuszukban, vagy a csak addig kapnak támogatást a létfenntartásukhoz és életben maradásukhoz, amíg a Fideszre szavaznak, akkor felfordul a gyomrunk, és mélységes felháborodás vesz erőt rajtunk. Ez a választási csalások egyik legaljasabb formája, melyet most a Fidesz nem átallott alkalmazni. Persze számos és változatos módszert használnak még szavazat szerzésre, melyek ennél erőszakosabbak és titkosabbak is.
„…Az eset alighanem úgy történhetett, hogy P. S. megvacsorázott Clodóval, elkortyolgattak egy-két pohár bort, aztán véletlenül itt-ott berobbant egy fideszes és egy kisgazda lakásajtó, persze mérnöki precizitással megtervezve, amelynek eredményeként senki nem sérült meg. A nép megsajnálta a két „üldözött” pártot és rájuk szavazott…”

Vona tudott mindent Szegediék ügyeiről.

Manapság is pénzben pontosan kifejezhető összegbe kerül egy párt támogatottságát megszerezni, ahogy a parlamentbe juttatásának is pontos ára van. Ezért akik ezzel a pénzzel nem rendelkeznek, illetve ilyen-olyan módon nem tudják megszerezni (mondjuk különböző háttértámogatóktól), labdába sem rúghatnak a politikában és a gazdasági életben.

Egy másik mondás szerint, aki fizet, az diktál, tehát, a kedvezményezett csak azt teheti, amit a finanszírozója elvár tőle, illetve amire utasítja.
A történelemből rengeteg ellenpéldát láthatunk erre, és arra is amikor a megfizetettek egyszer csak nem azt tették, amire a pénzt kapták. Ekkor a finanszírozók bármilyen módon kinyírják őket, akár a szó szoros értelmében, akár átvitt értelemben.

A nagyhalak megeszik a kishalakat
Az ebbe a korrupt maffiarendszerbe belesimulók sincsenek mindig védve, és erre is van sok példa. Amikor egyik maffiarendszer átveszi a hatalmat a másiktól, akkor óvatos tisztogatásba kezd. Vagyis az éppen feláldozhatókkal vitetik el a balhékat. Ezt támasztja alá sok közéleti- és gazdasági szereplő látványos bukása is. Ők csak addig maradnak részei a rendszernek, amíg nem esnek áldozatul a saját fajtájuknak, saját „tettestársaiknak”, hajdani cimboráiknak. Védettségük viszont csak addig tart, amíg szükség van pont rájuk, azonban azt tudni kell, hogy mindenki pótolható e berkeken belül.

A Zuschlag-ügy, a Stadler-ügy, a Fenyő-ügy, és még sok más ügy is ilyen volt.
Az egyre magasabb szinten lévők, vagyis az egyre nagyobb halaktól, csak kirívó esetekben szabadulnak meg ilyen, vagy más módon az őket finanszírozók. (pl. Strauss-Kahn-ügy, a Watergate botrány)

„Virágozzál, dicső ország,Nagyratermett náció,…”
Mint tudható,- már ha veszi rá valaki a fáradtságot – ezek a maffiózók, mint a rák minden szint területen összenőttek a politikával és az teljes országvezetéssel. Noha szike a nép kezében van, a műtétet mégis halogatja ilyen-olyan képzelt előnyökért, mint például rezsicsökkentés, mely az egyik legnagyobb átverés; ezért megállíthatatlanul terjed, és felzabálja az ország testét.
A „nagyratermett náció” pedig bambán bámul ki a fejéből, és engedelmesen hol-egyik, hol másik fertőzőgócot választja. Márpedig nincs olyan, hogy kisebbik rossz. Amúgy is csak viszonylagos, hogy éppen mikor melyik tűnik kisebb rossznak. A rossz akkor is rossz és kártékony, ha van nála nagyobb is.
Ez pusztán gerinc, és tisztánlátás kérdése.

314 olvasó szavazott 2012. augusztusában arra a kérdésre, hogy „Ki volt a rendszerváltás óta a legnagyobb hazai maffiózó?”
íme az eredmény:
1. Pintér Sándor 39.81% (125 votes)
2. Orbán Viktor 31.85% (100 votes)
3. Gyurcsány Ferenc 12.74% (40 votes)
4. Portik Tamás 4.14% (13 votes)
5. Vizoviczki László 3.18% (10 votes)
6. Tasnádi Péter 2.23% (7 votes)
7. Szlávy Bulcsú 1.91% (6 votes)
8. Tanyi György 1.59% (5 votes)
9. Radnai László 1.27% (4 votes)
10. Turi Tibor 1.27% (4 votes)
Total Votes: 314

Ezek mindegyike ott sertepertél a húsos fazék környékén. Mert a nép hagyja. Sőt nemcsak hagyja, de még támogatja is vakon. A népet immár a demencia (időskori elhülyülés, szebb szóval szellemi leépülés) jellemzi, sajnálatosan életkortól függetlenül.
(A demencia a szellemi képességek hanyatlásának tünetcsoportja. Kóros mértékű feledékenység, a gondolkodás, főként az ítéletalkotás zavara.)
A legrosszabb, hogy ezt a szellemi leépülést sokan önként választják, például kényelemből a cionmédia agymosó gépezetének vetik alá magukat kritika nélkül, önálló logikus gondolkodás helyett, a szemüket kiszúró tények figyelmen kívül hagyásával.
Nem új keletű ez az érdektelenség, ez a tunyaság, már Petőfi is emiatt bosszankodott:
„…Boldog ország! mert bár érzi
A szükség sok nemeit:
Legalább egy, és a fő, a
Lelki-szükség nincsen itt.

Szerény állat itt a lélek,
Nem kér szénát, abrakot;
Mint szamár a gazt: zabálja
A kalendáriomot.”
Petőfi Sándor: Okatootáia

Akinek nincs internete, az fordulhat a könyvek és alternatív újságok felé, netán összevetheti a sulykolt adatokat és véleményeket a maga és ismerősei által tapasztaltakkal, tényekkel. A logikus és kritikus gondolkodás, az önálló véleményalkotás pedig nem pénz kérdése.

A címbéli kérdésre elég körülhatárolt lehetőség marad a válaszra, egyetlen olyan személyre vagy pártra se szavazzunk, akinek vagy aminek bármi köze is lehet a cionista vagy bűnös finanszírozáshoz.
Egyetlen olyan pártra se szavazzunk, akiknek gerinctelen, korrupt, hazug vagy bűnöző esetleg bűnözőkkel kapcsolatot tartó tagjai vannak.
Vagyis egyetlen parlamenti párt vagy annak támogatottja, illetve új párt formációja sem érdemli meg, hogy rájuk szavazzunk. Ráadásul nem hogy érdemtelenek, de a szavazóikra nézve óriási veszélyt is jelent hatalomba segítésük.
A maradékból – ami nem sok – alapos tájékozódás után válasszunk csak, már, ha egyáltalán szavazni akarunk.

Szász Gerda  – Szabad Riport
felhasznált források: Napigazdaság/Privát kopó/Hungarianvirus

És most lássuk a „kishal” válaszait:

A napokban jelenik meg a könyv, amelyben elmeséli az életét, nem kihagyva azokat az eseményeket sem, amelyek végül börtönbe juttatták.
– Nem fél?
– Mitől kellene?
– Attól, hogy a napokban megjelenő könyv miatt nagyon borús lehet az MSZP-beli megítélése.
– Nem érdekel. Az MSZP-vel évek óta nem vagyok kapcsolatban. Az pedig, hogy ők mondjanak erkölcsi ítéletet fölöttem, egyenesen nevetséges. Ezt ők is tudják, és én is tudom.
– A könyve így a kampány része lesz.
– Akkor a kampány része lesz, nincs ezzel semmi gond.
– Mégis, miért éppen most szólal meg?
– Az életemről szóló könyv megírását és megjelentetését régóta tervezem, és már hosszú ideje dolgoztunk rajta. Most lett kész. Hogy miért szólalok meg más témában is, annak viszont valóban megvan a konkrét oka, mégpedig a Simon-ügy. Megdöbbentőnek tartom, hogy azok az MSZP-s pártvezetők, akik aggályoskodás nélkül bűnbakot csináltak belőlem, akik odalöktek maguk helyett a bíróság elé és utána a börtönbe, akik végig csak arra gondoltak, hogy jaj, csak álljon meg az ügy Zuschlagnál, jaj, csak ne menjen feljebb, tehát ezek a vezetők még most is, még az én ügyem után is fülig sárosak. Mert azt ugye, nem gondolja senki, hogy Simon Gábor magányos elkövető.
– Ártani akar a volt pártjának?
– Segíteni akarok nekik. Hogy ne járjon senki úgy, ahogy én jártam, vagy ahogy Simon Gábor járni fog.
– Haragszik rájuk?
– Hat éven át voltam börtönben, ezt az ember nyilván nem köszöni meg senkinek. Az elmúlt húsz évben ilyen súlyú ügyért, ilyen súlyos ítéletet még nem szabtak ki. Gyilkosok kapnak ennyit, vagy ők sem. Nálam a bíróság megállapította, kimondta, hogy a pénzből senki nem tett el egy forintot sem. Ehhez képest jól tönkretették az életemet. Végig az volt az érzésem, hogy a bíró rajtam torolja meg azt, hogy a valódi bűnösök kibújtak a hurokból. El is mondta, hogy nekem azért kell ilyen sokat kapnom, mert így működött a politikai döntéshozatali rendszer. Én vittem el mindent egy olyan bevett szisztémáért, amit nem én találtam ki, és nem én üzemeltettem, pusztán a része voltam.
– Ön nyilvánvalóan kitűnően ismeri az MSZP-t. Ön szerint, hangsúlyozom, a magánvéleménye szerint, milyen pénz van Simon Gábornál?
– Kizártnak tartom, hogy Simon Gábor egyszemélyes buliban tudott volna megszerezni ennyi pénzt. Egyedül elintézni effajta dolgokat, úgy, hogy nem is tud róla senki, az MSZP rendszerének a jellegzetességei miatt nem lehet.
…
– Meglepte a Simon-ügy?
– Igen. Az, hogy valaki negyedmilliárd forintot tart a saját nevén egy osztrák bankszámlán, ezen nagyon meglepődtem.
– Az összeg miatt?
– Nem, a hülyesége miatt.
…
– Az MSZP-nek nincs felelőssége?
– Dehogynem. Leginkább abban, hogy elnökhelyettes lehetett egy olyan ember, aki a saját számláján tart negyedmilliárd forintot.
– És ha ügyesebb, okosabb?
– Akkor soha nem bukik meg.
…
– Az a bizonyos sportminisztérium, ahol a pályázati ügyeket intézte, mai szemmel nézve az Összefogás minisztériuma volt. Gyurcsány Ferenc volt a miniszter, Mesterházy Attila volt az államtitkár, Szigetvári Viktor a kabinetfőnök. Nem bosszantó érzés önnek, hogy ők hárman ma ott tündökölnek a közös baloldali listán, és akár győzhetnek is, de mindenképpen bejutnak majd a parlamentbe?
– Ez nem bosszant. Az bosszant, amikor például Gyurcsány Ferenc véleményt nyilvánít rólam, miközben erre semmilyen erkölcsi alapja nincs.
– Tudott mindenről?
– Persze, hogy tudott. Ha egy ilyen szisztéma működik egy minisztériumban, arról egy Gyurcsány-típusú miniszter tud. Mindenről tudott, mindenbe beleszólt, mindent ő írt alá. Neki ez a tárca volt akkoriban a homokozója, itt építette fel magát, innen lett miniszterelnök. A sportpályázatok esetében például, ahol ott ültem mellette, amikor az egyeztetések folytak közte és az országgyűlési képviselők között. A könyvben részletesen elolvashatják, hogy mi is történt pontosan.
…
– Akkor miért ön ment a börtönbe?
– Azért én mentem a börtönbe, mert… Nem tudom. Nyilván azért, valahol nálam lehetett még azt a közvetlen kapcsolatot bizonyítani, ami a büntetőeljáráshoz és annak befejezéséhez elégséges volt. Ennyi. De az ítélet ötszáz oldalas indoklásának a nagyobbik része nem rólunk, hetünkről szólt.
– Mesterházy is tudott mindenről?
– Ő nem sokszor volt bent a minisztériumban, mert Gyurcsány nagyon utálta. Gyurcsány csak a saját csapatát kedvelte, Keszthelyi Andrást, Szigetvárit, Szilvásyt. Mesterházyt ott szívatta, ahol érte, például korlátozta a mobiltelefon-használatát. Egy államtitkárnak! Feri ugyanis egy igazi bunkó, ha valaki kicsit jobban megismeri.
…
– Ön bármikor besétálhatott Gyurcsányhoz?
– Persze, bármikor. Nekem különleges viszonyom volt vele, mert 2003 tavaszán jöttek elő a kétes ügyei, és én voltam az egyik, aki kiállt a párt részéről és megvédte, s így elég sokat kellett vele és Keszthelyivel találkoznom. A kormányszóvivő Gál J. Zoltán átszólt a miniszterelnöki hivatalból vagy az Altusból átküldtek egy faxot, hogy mit és hogyan kell éppen megmagyarázni, én meg kiálltam a kamerák elé, és elmondtam.
– Így utólag ez sem dühíti?
– De, ez dühít.
….
– De azért voltak luxuskiadásaik, nem?
– Nem voltak luxuskiadásaink, de volt, hogy különvonatot kellett bérelnünk Görögországba, az Európai Szocialista Ifjúsági Szervezetek találkozójára. Ezerötszázan mentünk.
– Mennyibe került?
– Nem tudom, pár tízmillióba. De azt sem tudom, ki állta a számlát, az is lehet, hogy a MÁV benyelte.
…
– És mit léptek?
– Megkerestek, hogy lépjek vissza, állapodjunk meg, mondjam meg, mit kérek.
– Kik keresték meg?
–Többen, többször. A végén megállapodtam a Lendvai, Szekeres, Szilvásy trióval.
– Mi lett a vége?
– Visszaléptem és kaptam ötvenmillió forintot egy nejlonszatyorban.
– Honnan jött ez a pénz? Ki adta át és hol?
– A pénz az MSZP-től jött, nyilván a központi széfből. A székházban adta át valamelyik titkárnő, már nem emlékszem pontosan, hogy melyik.
– Ön pedig fogta a pénzt, és hazament?
– Igen.
– Ekkortájt sem aggasztotta a büntetőügye?
– Egyáltalán nem, hiszen már 2004-ben megindult a nyomozás, és nem történt semmi érdekes. Ráadásul mindenről tudtam, Lusztig Péter rendszeresen tájékoztatott, hogy éppen hol tart a rendőrség. 2007 januárjában fordult komolyra a dolog, mert az ügyészség vagy megunta a rendőrség tipródását, vagy új információkat kaptak. Ekkor felhívott Szilvásy Gyuri, hogy van-e valami közöm ehhez az ügyhöz. Azt mondtam, hogy nincs, és akkor úgy is gondoltam. Majd rá egy hétre megjelentek a rendőrök, nagyon sok rendőr, tartottak egy csomó házkutatást, engem pedig felhívott valaki, hogy vigyázzak, mert lehallgatnak. Ekkor már nagyon ideges voltam, bementem Szilvásyhoz, de úgy, hogy gyakorlatilag rátörtem az ajtót. Kiabáltam vele, hogy miért nem szólt. Képes volt azt mondani, hogy elfelejtette.
– Csak ön volt ideges?
– Mindenki ideges volt. Lados István munkatársamat, aki az MSZP-frakció alkalmazottja volt, el is kellett menekíteni külföldre.
…
– Mire kellettek ezek a pénzek?
– Mindenfélére. Fű alatti támogatásokra, zűrös ügyek elintézésre, a pártelnök költségeire, kampányokra. Ilyenekre.
…
– Ha tehetné, mit csinálna másként?
– Nem mondanám azt a mondatot a Terror Háza előtt. Ha az nincs, megmarad a mentelmi jogom és nem lett volna semmi bajom, mert én is a védett körben maradok. Igen, persze, követtem el hibákat, de ha nem így tettem volna, ha nem lépek rá arra az útra, amelyikre végül ráléptem, akkor sehová nem jutok az MSZP-ben, akkor elsüllyedek a semmiben. Ámbár, így is ott vagyok…

Az a bizonyos viccelődő mondat akkor hangzott el, amikor Marsovszky Balázs odafordult Zuschlaghoz, és azt magyarázta neki, hogy “hideg van”, majd a holokauszt áldozataira utalva hozzátette: “gondold el, hogy ebben az időszakban milyen hideg volt, szegény embereknek”. Zuschlag erre nevetve vágta rá: “á, nekik már nem volt hideg”.

14 éves fiatal írta a század legfontosabb versét

A 14 éves amerikai legény által megírt Mi generációnk című vers titka, hogy felülről lefelé és alulról felfelé is el kell olvasni, hogy megtudjuk az üzenetét.

Jordan Nichols egyszerű házi dolgozatnak szánta a verset, de a bátyja kiposztolt a Twittere, ahol nagyon hamar az egyik legnépszerűbb tartalom lett. Szakértők azt állítják, ez a költemény a 21. század egyik legfontosabb alkotása, amely pontosan bemutatja mit is gondolnak és mit éreznek a mai fiatalok. A vers eredeti nyelven a leghatásosabb, de a magyar fordítása is jól sikerült.

 

A mi generációnk

 

A mi generációnk nem lesz híres semmiről
Soha nem mondja majd senki, hogy
Mi vagyunk az emberiség csúcsa
Tévedés, az igazság az, hogy
A generációnk egy hiba volt.
Azt gondolni, hogy
Tényleg sikeresek leszünk
Hiábavaló. És tudjuk, hogy
Csak pénzért és hatalomért élni
Az, ahogy a dolgok mennek.
Szeretni, tisztelni, kedvesnek lenni
Hülyeség.
Elfeledkezni a régi időről
Nem lesz könnyű, de megpróbáljuk.
Javítani a világon
Olyasmi, amit soha nem tettünk.
A feladás
A megoldásunk a problémákra.
A kemény munka:
Ez egy vicc
Tudtuk, hogy
Az emberek azt mondják, nem térhetünk vissza.
Ez igaz lehet,
Ha csak át nem fordítjuk a dolgokat.

(Most olvasd lentről felfelé)

Új Nemzedék

Amerika katonai nyomásgyakorlással készül a krími népszavazásra, avagy Törökország 3 részre szakadása várható

Az amerikai haditengerészet USS Truxtun rombolója nemrég haladt át a Boszporuszon és belépett a Fekete-tengerre. Az Egyesült Államok úgy tűnik, katonai nyomásgyakorlással készül a demokrácia játékszabályai szerint teljességgel törvényes népszavazásra. Mióta a krími hatóságok bejelentették, hogy népszavazást írnak ki az Oroszországi Föderációhoz csatlakozásról, az USA egyre nagyobb katonai erőt összpontosít a térségben.

USS Truxtun - ismét a "demokrácia védelmében"?

Korábban az AFP hírügynökség jelentette, hogy a USS Truxtun amiatt érkezik a térségbe, mert részt vesz egy Romániával és Bulgáriával közös hadgyakorlaton. Ugyanakkor a Fox News közölte, hogy a NATO fokozza katonai jelenlétét a Fekete-tengeren, ami egy "szükséges védelmi reakció" az Ukrajnában zajló "orosz katonai agresszióra".

A USS Truxton egy Aegis rendszerrel felszerelt, Arleigh Burke osztályú romboló, 300 fős legénységgel és mint kiderült, a hadgyakorlatot követően a Krím-félsziget felé tartó USS George W. Bush repülőgép-hordozó anyahajó kíséretének része lesz. A USS George Bush egyelőre Görögországban állomásozik, majd a későbbiekben lép be a Fekete-tengerre.

http://www.hidfo.net/2014/03/08/amerika-katonai-nyomasgyakorlassal-keszul-krimi-nepszavazasra

Gyorshír: Figyelmeztető lövéssel zavarták el az EBESZ küldöttjeit

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) katonai küldöttsége számára megtagadták a belépést a Krím-félszigetre. A magyar katonák részvételével is zajló EBESZ misszió harmadszorra kísérelt meg behatolni az Krím-félsziget területére szombaton, mindháromszor figyelmeztető lövést adtak le a belépési pontokat ellenőrző orosz népi milíciák.

Az első próbálkozás - aznap még békésen közölték velük, hogy hagyják el a területet

Az EBESZ küldötteit az illegitim kijevi kormány hívta a térségbe, miközben se Moszkva, se a krími kormányzat nem engedélyezte a behatolást. Az 54 fős EBESZ misszió visszatért egy közeli városba, miután többnapi politikai nyomásgyakorlást követően sem tudtak behatolni a Krím-félszigetre.

A magyarországi kormány hatalmas hibát követ el azzal, hogy engedélyezi az EBESZ misszióban a magyar katonák részvételét.

Ez egy újabb példa arra, hogy a nyugati szövetségi rendszer csak újabb konfliktusokba rángatja bele hazánkat. Magyar katonáknak semmi keresnivalója a Krím-félszigeten, semmilyen nemzeti érdekünk nem fűződik ehhez az agresszív fellépéshez. Magyar katonák életét kockára tenni a nyugati érdekek gátlástalan kiszolgálásáért pedig hazaárulás.

Magyarországnak haza kell hívnia a függetlenedő Krím-félszigetre küldött katonákat! A térség abszolút többségi orosz lakosságú, és megvan a joga a függetlenedésre.

http://www.hidfo.net/2014/03/08/gyorshir-figyelmezteto-lovessel-zavartak-el-az-ebesz-kuldottjeit

70 millió forintot kaptak a cigánygyilkosságok sértettjei

Korábbi írásunkban felvázoltuk, mi az, amit nehezményezünk a pénzosztás kapcsán. Ha a cigány sértetteknek jár a kárenyhítő összeg, akkor Horák Nóra, Szögi Lajos, Marian Cosma, a West Balkános lányok családjainak miért nem? Mert ez is diszkrimináció ám. Mégpedig igen negatív a magyarok irányába. Kaphatna kárenyhítést a sok ismeretlen halálra vert idős ember hozzátartozója, vagy azok a szintén idős emberek, akikből kínzással csikarták ki, hol tartják a pénzüket. Ők pedig örültek, hogy egyáltalán életben maradtak. A kárpótlás formájára és kereteire a Fehér Gyűrű alapítvány tett javaslatot. Ez az alapítvány tartja a kapcsolatot az áldozatokkal, de anyagilag is támogatja őket. A sértettek adatai különleges adatnak lettek minősítve, ezért nem hozzák nyilvánosságra. Reméljük, hogy magyar családok is felkeresik a már említett Fehér Gyűrű alapítványt, talán a sértett magyar embereknek is kiharcolnak 70 milliócskát. Csak hinni tudunk benne, hogy nem a kettős mérce határozza meg aktivitásukat.

Hadnagy Ármin

A minap útközben hallom az autóban a hírekből, hogy 70 milliós kárpótlást fognak kapni a cigány családokat ért gyilkosságok áldozatainak hátramaradott családtagjai, csak még arról nem döntöttek, hogy készpénzben, vagy életjáradék formájában adják-e oda.

Csúzlival lövöldöznek Szögi Lajos fényképére házi őrizetben nyaraló gyilkosai

Fel is merült bennem, hogy vajon a cigánybűnözőknek áldozatul esett nem cigány áldozatokat, illetve az ő hozzátartozóikat miért nem támogatta soha a politika, miért kellett Szögi Lajos családjának perre menni? És vajon a családfő elvesztése miatt előállt anyagi ellehetetlenülésüket miért szemlélték ugyanazok a szervezetek tétlenül és részvétlenül, melyek a cigány áldozatok esetében nagyon is aktivizálták magukat a médiákban. Nem kellene minden vétlen áldozatra ugyanolyan részvéttel tekinteni? Nem kellene-e minden áldozatot kárpótolni?
Aktuális „demokráciánkban” a válasz egyértelmű NEM!

Tapasztalataink szerint a hivatalos tájékoztatásokban jelenlévő megkülönböztetés is így működik, ha az elkövető cigány származású, akkor bizonyosan elhallgatják, ha azonban az áldozat cigány, akkor természetesen a média rárepül mint a bizonyos légy, – kivéve, ha az elkövetők is cigányok voltak.

Aztán az is felmerült bennem a gyanús gyilkosságokkal kapcsolatban, hogy a bűnbakokra kirótt börtönbüntetések ellenére máig tisztázatlan maradt a gyilkosságok háttere. Fekete terepjárókat emlegettek, és még sok hasonló furcsaságot… Sokan feltételezik, hogy valójában „belső munkáról” van szó. Azaz maga a politika szervezte és hajtatta végre, saját zsoldosaival. Szimpla provokáció és hangulatkeltés céljából történtek az úgynevezett cigány gyilkosságok. Nem véletlenül pont olyan családokat ért támadás, melyben tisztességesen élő és dolgozó cigányok estek áldozatul. Ahogyan a helyszínek és időpontok kiválasztása sem a véletlenen múlt. Az elkövetők kapcsolatairól se igen „szivárogtattak” hivatalosan.
A megszokott kettős mérce pedig már csak hab a tortán.

A “civil” szervezetek mellett az összes parlamenti párt képviseltette magát
a temetésen, melyet Iványi Gábor celebrált

Úgy gondoljuk, hogyha egyszer bizonyítást nyernek ezek tények és az emberek által felvetett kételyek, akkor az is ki fog derülni, hogy a brutális gyilkosságok és a kettős mércéjű kárpótlások valódi célja a megosztottság növelése. Ahogyan a cigánybűnözők által elkövetett gyilkosságok, atrocitások és nagy súlyú bűncselekmények igen enyhe elbírálása, büntetése is ezt a célt szolgálja.
Az ijesztő méreteket öltött cigánybűnözésnek köszönhetően a deviáns viselkedésük következményeként már amúgyis jelenlévő cigányellenesség tovább nőt, tehát a kettős mércéjű javadalmazásoknak, ítélkezéseknek vélhető célja a társadalom cigányellenességének fokozása, és a félelemkeltés volt. Valamint annak kiprovokálása, hogy a társadalom cigánybűnözéssel érintett rétegeit olyan önvédelmi reakciókra késztessék,illetve áldozataikból olyan bűnözőt, jobb esetben kiszolgáltatott ostobát faragjanak, amelyekre és akikre aztán újjal mutogatva lehet lecsapni, mondván, ők „kirekesztők, szegregálók, fasiszták, bűnözők, idegengyűlölők”!

Szögi Lajos megtámadott autója

Ha cél nem is bizonyítható, mindenesetre a valós „eredmény” vagyis a következmény ez lett.

Mivel pedig sem a véletlenekben nem hiszünk, sem pedig azt nem gondoljuk, hogy a politika, a politikusok és irányítóik ostobák lennének, ezért azt kell gondolnunk, hogy e „véletlen” egybeesés nem is olyan véletlen.

Ám, ha ez nem lenne elég, nézzük csak meg, kik profitálnak belőle. A sértettek és az áldozatok bizonyosan nem. Az anyagi és propaganda hasznot, meg épp az előidézők és söpörték be. Azt pedig tudjuk kik állnak a politika dróton rángatottjai és a pénzhatalom mögött. E kettős mérce költségeit pedig – ahogyan eddig is – nem bőkezű adományozók állják saját zsebből, hanem az ellehetetlenített, agyon sanyargatott lakosság zsebéből és tányérjából lopják össze.
És még csodálkozunk, hogy a „politikus” meg a „bankár”szitokszóvá vált?!

Arató Péter – Szabad Riport

Amikor a hangok színek is

Régen úgy gondolták, nagyon ritka jelenség. Mai kutatások szerint nagyjából ezer emberből egy szinesztéziás. Az okára még nem találtak magyarázatot. Talán korai élmények hatására alakul ki, de az is lehet, hogy csecsemőkorunkban mindannyian szinesztéták vagyunk, öt érzékszervünk csak fokozatosan különül el egymástól – egyesek pedig úgy maradnak.

A szinesztéziának sok fajtája van, legismertebb talán a zenei, amikor a hangokhoz társulnak színek, de létezik betű-, szám-, illat- vagy íz-, sőt megszemélyesítő szinesztézia is, amikor a fentebb említett dolgokhoz a szinesztéta akaratlanul bizonyos tulajdonságokat kapcsol. Mondjuk a 2-es számot barátságosnak tartja, a 9-est meg agresszívnek.

Az érzetek párosítása persze egyénenként változó. Vegyünk például egy híres szinesztéziást, Vlagyimir Nabokovot, a Lolita világhírű szerzőjét. Ő nem hangokhoz, hanem betűkhöz rendelt színeket (egy írótól ez talán nem is olyan meglepő), és mivel az édesanyja is szinesztéziás volt, meg tudták beszélni, melyikük milyen színt kapcsol az ábécé betűihez. Érdekes módon egyetlen betű-szín párosításban sem értettek egyet.

Drog hatása alatt a kombinációk összezavarodnak

Szinesztéziás élménye annak is lehet, aki valamilyen hallucinogén szert használ. Albert Hoffman növényvédő szerek fejlesztésén dolgozott, amikor egy kísérlet során véletlenül belélegezte az LSD gőzét. Így vált a szer felfedezőjévé. Élményéről így vallott: „Kaleidoszkópszerűen változva leptek meg tarka, fantasztikus képzetek…, színszökőkutak fakadtak, átrendeződtek és keresztezték egymást egyetlen töretlen folyamatban. Különösen érdekes volt, ahogy az összes akusztikus észlelésem, például a kilincs vagy az elhaladó autó hangja optikai érzékletté vált. Minden hang egy formában és színben megfelelő, élőn változó képet produkált.”

Ugyanakkor, ha egy szinesztéziás hallucinogén szert vesz be, egészen másfajta érzeteket tapasztal, mint normál állapotában, vagyis a szokásos kombinációk drog hatása alatt összezavarodnak.

A zeneszerzők és szólisták között viszonylag sok szinesztéziást találunk. Agykutatók kimutatták, hogy a hosszú ideje, hivatásszerűen zenével foglakozó emberek agya strukturális és funkcionális különbségeket mutat az egyszerű zenekedvelőkéhez képest. Talán ezzel függ össze, hogy az abszolút hallással rendelkezők között nagyobb számban vannak szinesztéziások, vagyis olyan emberek, akik a hangokat bizonyos színekkel együtt érzékelik.

A szimfónia egy szivárvány

A zenei típusú szinesztézia esetében hang és szín elválaszthatatlan egységként jelenik meg a hallgató számára, vagyis egy adott hang mindig egy adott színnel párosul. Liszt Ferenc, a zenetörténet egyik szinesztéziása állítólag így instruálta a weimari zenekart, amikor koncertmesterként állt az élükön: „Uraim, egy kicsit kékebben, ha kérhetem.”

Jean Sibelius úgy érezte, hogy „hang és szín között különös, titokzatos összefüggés rejlik”, saját élményeiről azonban csak a legbizalmasabb barátainak mert beszélni, mert attól tartott, hogy őrültnek bélyegeznék.

Leonard Bernstein szintén látta a hangokat, és úgy fogalmazott, úgy jelenik meg számára egy szimfónia, akár egy szivárvány. A francia zeneszerző, Olivier Messiaen az összhangzatokat egyúttal színkombinációként is érzékelte, és élete tragédiájának tartotta, hogy élményét nem oszthatja meg a közönséggel. „Bármilyen színpompás zenét szerzek is, a publikum sosem fogja látni, csak hallani a műveimet.”

Hélène Grimaud, 1969-es születésű zongoraművész tizenegy évesen, egy Bach-darab gyakorlása közben fedezte fel különleges képességét. „Hirtelen valami fényes, pirosas-narancsos jelenést láttam, rendkívül élénken és intenzíven.” Később a hangokhoz társuló színérzékelése állandósult, ma már minden hangnem egyúttal valamilyen színbenyomást is kelt benne. Grimaud számára a c-moll hollófekete, a d-moll pedig, kedvenc hangneme sötétkék.

(figaro.postr.hu )

Algéria is orosz haditechnikát vásárol

Az Algériai Honvédelmi Minisztérium bejelentette, hogy 42 darab Mi-28N támadó, és 6 darab Mi-26T2 szállítóhelikoptert vásárol. Az ügylet becsült értéke 2,7 milliárd USD.

Mi-28N

A megállapodás vonatkozik továbbá a már az Algériában levő Mi-8 helikopterek modernizációjára is. Ezek a gépek első körben páncélozott pilótafülkét és az automatikus célfelismeréshez szükséges kiegészítéseket kapják majd meg. Az ügyletet feltehetőleg bonyolító Rosoboronexport egyenlőre nem nyilatkozik a témában.

http://www.hidfo.net/2014/03/08/algeria-orosz-haditechnikat-vasarol

Ukrajna és a végjáték

Egyrészről az Ukrajna feletti harc az USA, az EU és Oroszország közötti véres háború része, aminek célja a területszerzés, és amiben a kormányok mellett a titkosszolgálatok, a nagyvállalatok és a bankok is részt vesznek.

Eggyel magasabb szinten azonban, szokás szerint, a globalista elit játékosait találjuk. Az ő indítékaik egészen mások. Számukra minden konfliktus új lehetőséget kínál, hogy az események utáni tárgyalásokkal előrébb vigyék hosszú távú tervüket. A tárgyalások célja pedig egy olyan törvénybe iktatott szerkezet kialakítása az ellenfelek közötti együttműködésre, ami az előző szerkezetnél nagyobb.

A II. Világháborúban például több bank és nagyvállalat (Standard Oil, ITT, IMB, stb.) is volt, amelyik mindkét oldalt segítette, a háború után pedig sokkal nagyobb piac jött létre számukra (Európa, USA) a korábbinál.

Az európai újjáépítési erőfeszítések során az amerikai kormány megbizonyosodott afelől, hogy ez így legyen.

A II. Világháború után maga Európa is nekilátott az unió létrehozásának, erőfeszítéseik eredményeként pedig létrejött egy hatalmas bürokrata gépezet, ami ma már egy egész kontinenst ural.

A globalista hatalomszerzési recept lényege: teremts konfliktust, majd a konfliktuskezelés részeként bizonyosodj meg arról, hogy egy nagyobb együttműködési szerkezet jöjjön létre, amit te irányítasz.

Ily módon több ember, föld, forrás és munkaerő kerül közös fennhatóság alá.

Van azonban egy kivétel. Amennyiben a szembenálló felek valamelyike a konfliktus után nem hajlandó megépíteni ezeket az együttműködő hidakat, a globalista terv nem működik.

Itt jön képbe az ukrán helyzet. Amennyiben Oroszország vagy az USA, a konfliktus lezárása során nem hajlandó együttműködési szerkezeteket építeni (akár nyíltan, akár zárt ajtók mögött), az engedetlen fél válik a globalista káosz és destabilizáció célpontjává.

A támadás addig folytatódik, amíg a renitens fél vissza nem tér a klubba.

A vádaskodások, fenyegető retorika és olyan címkék, mint „új hidegháború” mögött, maga Ukrajna csupán egy bábú a globalista játékban, amit arra használnak, hogy az orosz és amerikai játékosokat közelebb hozzák egymáshoz, ha kell a hajuknál fogva.

Közelebb, de nem egyetértésben, hanem amolyan globalista módra.

A globalista terv ugyanis mindig is az egységes globális Nemzet létrehozása volt, ahol megszűnnek a határok és ahol a pénzt, üzleti és politikai hatalmat birtokló osztály végre felülhet a trónra.

Ez nem egy bal- vagy jobboldali program, bár sokszor a bal- és jobboldal közötti, szándékosan elmélyített konfliktusok mögé rejtik.

Egy olyan valóságot hoznak létre, amiben a bal kontra jobb tűnik az egyetlen létező politikai játéknak. Ettől még játék marad.

Az igazi játszma pedig egészen más.

A globalista tervet hívhatjuk szocializmusnak, kommunizmusnak, fasizmusnak, korporatizmusnak, liberalizmusnak, konzervativizmusnak, vagy aminek akarjuk. Mindegyik címke tartalmaz némi igazságot, de a globalizmus egész egyszerűen hatalom. Ennyi. Fentről lefelé irányuló hatalom.

Igen, van néhány kérdés, amiben a bal- és a jobboldal nem ért egyet. Ezek a nézeteltérések fontosak a feszültségkeltésben, hiszen az érzelmek felkorbácsolásával lázban, tehát megtartják a támogatókat, akik így a barikádok mögül rendületlenül ontják majd tovább a vádakat az ellenfél irányába.

A globalistáknak ilyen jellegű figyelemelterelésekre van szükségük, hogy módszeres munkájukat viszonylag háborítatlanul végezhessék a háttérben.

Amennyiben az ukrán helyzet a tervek szerint alakul, a konfliktus végén az amerikai és orosz felek fújnak majd egymásra még egy darabig, majd megjelenik a közbenjáró. Talán a Rockefeller táborból.

Egy privát tanácskozás során közli: „Fiúk, itt az ideje lehiggadni! Van egy tervünk. Ezzel a tervvel mindenki nyerni fog. Nem üres kézzel mentek haza. Tessék: Itt van ez meg ez.”

A békeszerző.

Az új együttműködési szerkezet persze még nagyobb lesz és mindenki szemében jónak tűnik majd.

A háttérben rejlő indíték azonban nem egyéb, mint egy újabb lépés a föld nevű bolygó egyetlen nemzetté kovácsolásában az egységes hatalmi rendszer fennhatósága alatt, amit az elit uralkodók [végül pedig „Az” Uralkodó] irányít majd.

David Rockefeller 2003-ban megjelent emlékirataiban nyíltan beszélt erről a törekvésről:

„Egyesek azt feltételezik, hogy mi egy titkos összeesküvés része vagyunk, amely az Egyesült Államok érdekei ellen dolgozik, „internacionalistának” nevezve engem és családomat, akik egy szorosabban integrált globális politikai és gazdasági szerkezet létrehozásáért szövetkeznek másokkal. Hívhatjuk egységes világnak is. Ha ez a vád, bűnös vagyok és ezt büszkén vállalom.”

Forrás: Activist Post