A gajdesz
szót a szovjet zsidó terroristák hozták be Magyarországra. A
Szovjetunióba viszont a kommunizmus alatt Amerikából visszavándorolt
cionista zsidók vitték. A szó félig héber, félig angol: goj-death = keresztényhalált jelent.
Mózes V. 7. 16. És megemészted mind a népeket, amelyeket neked ad az Úr, a te Istened; ne kedvezzen a te szemed nekik.
Ésaiás
60. 10. Az idegenek megépítik kőfalaidat, és királyaik szolgálnak
neked. 12. Mert a nép és ország, amely neked nem szolgáland, elvész és a
népek mindenestül elpusztulnak. 16. És szopod a népek tejét és a
királyok emlőjét szopod.
Ésaiás.
49. 23. És királyok lesznek dajkálóid, fejedelmi asszonyaik dajkáid,
arccal a földre borulnak előtted, és lábaid porát nyalják.

A zsidócsahostól meg kell különböztetni az uszítót. A zsidócsahos mindig keresztény, az uszító mindig zsidó. Az uszító szellemi tekintetben fölötte áll a csahosnak, mert a legtöbb kezdemény, indítás és uszító eszme tőle származik, a zsidócsahos csak végrehajtja, amit az uszító sugalmaz. Az uszító mindig fajtáját és az ellenséges faj szolgálatába szegődik. Nem árt kiemelni, hogy a közélet az uszítóról, minden kiválósága ellenére, aránylag kevesebbet lármázik, mint a zsidócsahosról. Ugyanis a zsidó élősdiség érdeke azt kívánja, hogy inkább a zsidócsahosok szerepeljenek cselekvők gyanánt, míg az uszítónak jobb csak háttérben maradnia.
Álljon itt egynéhány név a 20. század nevesebb uszítói közül, találomra összeszedve a legkülönfélébb hivatáskörből:
Molnár Ferenc, Bródy Sándor, Kunfi Zsigmond, Jászi Oszkár, Kun Béla, Szende Pál, Vázsonyi Vilmos, Vadász Lipót, Miklós Andor stb.
Ugyancsak néhány jól ismert zsidócsahos, a legkülönfélébb rendeltetésűek:
Eötvös Károly, Lengyel Zoltán, Fényes László, Krúdy Gyula, Károlyi Mihály gróf, Hock János, Balthazár Dezső stb.
Molnár Ferenc, Bródy Sándor, Kunfi Zsigmond, Jászi Oszkár, Kun Béla, Szende Pál, Vázsonyi Vilmos, Vadász Lipót, Miklós Andor stb.
Ugyancsak néhány jól ismert zsidócsahos, a legkülönfélébb rendeltetésűek:
Eötvös Károly, Lengyel Zoltán, Fényes László, Krúdy Gyula, Károlyi Mihály gróf, Hock János, Balthazár Dezső stb.
A
zsidócsahosokat a zsidó sajtó tenyészti ki tervszerű előrelátással és
módszeres elvek szerint a kiszipolyozott társadalom fajvérei közül.
Kétféle eljárás divatos: kész embereket befogni zsidócsahosnak, vagy
ismeretlen senkiket ifjú koruktól fogva idomítani és emelni, míg
tekintélyt szereznek és használhatnak a zsidóságnak. Lássuk a két
módszert külön-külön. Az éber zsidószellem mindig résen van, és eleven
vigyázattal kíséri a közélet minden mozzanatát. Nyomban észreveszi,
amint egy értékes új ember megjelent a nyilvánosság előtt. Tisztviselő,
politikus, író, művész vagy tudós, amint valami jelentős sikerhez
jutott, tüstént magára vonja a zsidóság figyelmét és mielőtt körülnézne,
már szorgos vizsgálatnak van alávetve. Ezt a gyors és mégis mélyreható
vizsgálatot teljes joggal nevezhetjük csahossági próbának. A
szimatzsidók egész raja sereglik az új ember köré, lázasan fürkészik,
honnan származott, milyen a múltja, kik a barátai, milyenek az elvei
szóval minden apróságot, amiből ki lehet ismerni, milyen az értéke az
illetőnek a zsidóság szempontjából. Állandóan rajzik körülötte egy
nyaláb zsidó, egyik-másik barátnak mutatja magát. Ha létrejön a
barátság, két-három nap múlva a pesti zsidóság jobban ismeri az illetőt,
mint a saját édesanyja. Amikor nehezebbe válik a hozzáférkőzés,
kierőszakolnak nála egy interjút: nyilatkozzon valami közéleti
kérdésről, mindig olyanról, amiből kiderül az illető álláspontja a zsidó
élősdiséggel szemben. Ha a most jött ember a zsidóság híve és egyébként
is vannak tehetségei, azonnal megkezdődik a szemérmetlen sajtókoncert,
az összes vagy az illetékes zsidó lapok versenyezve magasztalják az
illetőt, míg általánosan elismert közéleti nagyságot nem csinálnak
belőle. Sohasem akadály, ha az új ember múltjában valami sötét folt van:
annál szolgálatkészebb eszköze lesz a zsidóságnak, mert tudni fogja,
hogy csak addig kap kegyelmet, amíg jól viselkedik.
Ha
esetleg az új ember megbízhatatlan a zsidóság számára, akkor ennek
futótűzként terjed el a híre. Minden zsidó azután szimatol, vannak-e
gyarlóságai, piszkos dolgai és csakhamar az egész társadalom igről-igre
tájékoztatva van, milyen hitvány, semmirekellő ember az illető. Ha a
veszedelmes ember véletlenül szeplőtlen életű, ami egyre ritkább
jelenség a rothadó magyar társadalomban, akkor rágalmakat csiholnak rá,
terjesztik szóval, írásban, félszavakkal vagy nyílt vádaskodással, amíg
csak a veszélyes embert félre nem löki a megundorodott társadalom.

Az
utolsó 25 esztendőnek minden közéleti szerepvivője kivétel nélkül
(persze akad szép számmal arcát adó zsidó is közöttük) zsidócsahos volt,
mégpedig közülük is a legátkosabb emlékűek az országos és európai hírű
politikai pártvezérek. Hiszen a 20.század törekvése mostanra
csúcsosodott ki igazán. Azt, hogy mit pusztítottak ezek a mesterségesen
fölmagasztalt, önhitt történeti nagyságok fajtájuk jövőjén, kifejezni
nem elég erőteljes még a mi tényleg kifejező nyelvünk sem. Szinte
kimondhatatlan, leírhatatlan. Az elmúlt évtizedek politikusai közül egy
sem jutott volna ahhoz a jelentőséghez, amit elért, ha nem a zsidóság
nevelte volna. A saját fajtájukat érintő kérdésekben százféleképpen
gondolkodtak ezek a fajtagadók, sőt országpusztító dulakodást folytattak
szüntelenül, de a zsidóságot illetőleg sohasem volt közöttük
nézeteltérés, annak a javára mindig egyetértően cselekedtek. Hírnevük és
tekintélyük semmi arányban sincs egyéni tehetségükkel, sem azokkal a
szolgálatokkal, amiket saját magyar fajtájuk érdekében tehettek volna,
nagyságuk híre viszont egyenes arányban van azzal, hogy mennyit
használtak a zsidó élősdiségnek. A zsidócsahosokat állandóan ellenőrzi a
zsidóság. Egyikben sem bízik olyan vakon, hogy egészen a maga fejére
hagyná. A legcsekélyebb kezdemény láttára, ami ártani látszik a zsidó
élősdiségnek, iziben rátámadnak a zsidócsahosra és nyilatkozatra bírják
parlamentben vagy sajtóban. Ha sejtésüket igazolja a zsidócsahos
magaviselete, akkor a társadalmi, parlamenti és a sajtótámadásnak olyan
orkánját zúdítják rá, hogy az iszonyodva siet visszacsinálni mindent,
amit bűnéül róttak és rimánkodó nyilatkozatban igyekszik eloszlatni a
félreértést. Ha nem teszi, vagy már nem teheti, irgalmatlanul
félrelökik. Így buktatták meg annak idején a Wekerle-kormányt (1909-ben)
a jövedelemarányosan emelkedő adókulcsokra vonatkozó törvények miatt,
így riasztottak meg a forradalom kitörésekor Balthazár Dezsőt
királypárti nyilatkozata miatt stb. A zsidócsahos rendszerint idejében
észre szokott térni, mihelyt megjelenik nála a félelmetes szimatzsidó, a
fúrószemű sajtóterrorista, hogy magyarázatot kérjen ballépése miatt.
Nagyon érdekes volt a zsidóság magatartása, amikor a zsidóbolsevizmus
bukása után a "liberális" korszak zsidócsahosai kezdtek
visszaszállingózni a közéleti szerepléshez. Különleges helyzet volt ez,
amiben még nem volt része a zsidóságnak. A magyar levegő még fülledt
volt a zsidó rémuralom vérszagától (1919), az egész ország tele volt a
keresztény és nemzeti megújhodás lármájával. A zsidóságnak sohasem volt
inkább szüksége megbízható zsidócsahosokra, mint a kommunizmusra
következő korszak várható válságai közepette. Legelőször persze az
évtizedes múltú, sokszorosan kipróbált zsidócsahosokra kellett
gondolniuk. De minden okuk megvolt, hogy ezekben se bízzanak
föltétlenül: elvégre kinek nem nyitották föl a szemét a lefolyt
események iszonyú tanulságai, ha csak egy parányi nyitottsága,
rugalmassága is van az emberi agyvelőnek? Hiszen a zsidó rémuralom
idejében még a kivégzésnek is gajdesz (keresztényhalál) volt az azonos
értelmű kifejezése, annyira a gojok bőrére ment az egész dáridó. Bizony
nem lett volna okos dolog az adott helyzetben próba nélkül megbízni, még
a legmegátalkodottabb zsidócsahosban sem. Nem is tették, minthogy a
zsidók semmit sem tesznek vaktában. Mielőtt akárkit pártfogásukba vettek
volna a régi zsidócsahosok közül, mielőtt elkezdtek volna érdekükben a
szokásos sajtókoncertet, amivel az illetőt ismét tekintélyhez segítik,
újra alávetették mindegyiket a csahossági próbának, mintha csupa új
emberek lettek volna. Egyik-másikat még az ország határán kívül,
Ausztriában, Svájcban megnyilatkoztatták: mi a véleménye a zsidóságról?
Nagyatádi Szabó Istvántól föl a nagy grófokig, Andrássy Gyuláig, Apponyi
Albertig minden számba vehető közéleti férfiúnak nyilatkoznia kellett.
És íme! A liberális zsidócsahosok egytől-egyig a régi nótát fújták meg
most is! Majd a csuda ette meg az embereket bámulatukban, jórészt még
magukat a zsidókat is, hogyan lehetséges ez, hát ezek még most se
tanultak volna? Horthy sem! Milyen érdekes a mai Horthy-kultusz
felélesztése! kik is asszisztálnak hozzá? Jobbik, Fidesz segédlettel,
hatalmas népfelmérések hatására, a fehérlovas-romantika érzelmeire
hatón!
A zsidócsahosok lélektana
Egy
nagyon érdekes fejezetéhez jutottunk itt el, amire részletesebben kell
kitérnünk. Az idézett közéleti példák, de még kinek-kinek a saját
személyes tapasztalatai is, azt igazolják, hogy a zsidócsahosság olyan
feloldozhatatlan lelki kapcsolat a zsidó élősdiség és a zsidócsahosok
között, amire nem ismer példát a történelem! Ha puszta barátság,
szövetség vagy érdektársulás volna, érthető lenne, de nem az, s így
teljesen érthetetlen az a párját ritkító szívósság, megátalkodottság és
odaadás, amellyel a régi kipróbált zsidócsahosok kitartanak a zsidó
élősdiség mellett, felülkerekedve a józan belátás tanácsán, az egyéni és
faji fönnmaradás életösztönén. A zsidócsahosság és zsidó
élősdiség viszonya nem is barátság, szövetség, pártállás vagy puszta
érdektársulás, hanem a folytonos megigézettség állapota, megerősítve a
félelem és az anyagi függés eszközei által. Az egyenrangú
tényezők kapcsolata, amely pusztán meggyőződésen, érzelmi közösségen,
szabad elhatározáson alapszik, többnyire annál lazább, annál inkább
bíráló és annál bomlékonyabb, minél régibb. A zsidócsahos ellenben annál
szolgálatkészebb, minél régebb idő óta van befogva, mert hosszabb
gyakorlat után inkább érezteti hatását a fegyelmező lelki kényszerítés,
mint rövidebb idő után. Ez minden ismétlődő lelki folyamatnál így van. A zsidócsahosság az egyik oldalon öntudatlan függés, a másikon tudatos irányítás.
Éppen azért olyan állhatatos, mivel az egyik részén öntudatlan, a
másikon tudatos. Olyanforma ez a viszony, mint a médium és a hipnotizőr
között, amelyet a pszichológiában raportnak neveznek; csakhogy nem olyan
merev, mint a hipnózisban. Egyébként a különbség nem minőségi, csak
fokozati. Nem merném állítani, hogy a zsidócsahos állandóan sugalmazott
magatartását az egyszerű szóbeli ráhatással maradék nélkül meg lehetne
magyarázni. Más, un. okkult lelki hatások is működnek itt, amelyek
ellenállhatatlan erővel sugároznak ki az óriási akaraterejű zsidó agyból
és megragadják, lenyűgözik, átformálják a tehetetlen goj egész lelki
világát, különösen személyes érintkezés útján. Bármiként legyen a dolog,
annyi kétségtelen, hogy a zsidócsahos nem pártember, hanem
médium, álláspontja nem meggyőződésén, hanem lelki beállítódáson
alapszik. Végül elveszti minden józan eszét és önálló akaratát, és
valósággal lesi, kitalálja parancsolója gondolatát. S miközben
az egyik médium kineveti a másikat, hogy mennyire szolgaian teljesíti a
hipnotizőr utasításait, arról sejtelme sincs, hogy éppen olyan raportban
van: Egyforma lekicsinyléssel fitymálják egymást az ellentétes pártok
élén föllovalt zsidócsahosok. Az idősebb zsidócsahosok raportja már nem
is normális fizikai tünemény többé, hanem elmekórtani jelenség. A
felsőséges zsidó sugalmazás igézetének többé-kevésbé ki van téve minden
normális ember, de ezek a szánalmasan megfegyelmezett, járomba tört öreg
alakok már olyanok, mint a járókelő beszélőgépek. Ezeknél már hiábavaló
minden szép szó, meggyőzés vagy tanulság. Révült ábrázattal,
agyvelőtelenül járnak. Fél szemük állandóan parancsolójuk ábrázatára
szegeződik, és beszélnek, cselekednek, marakodnak a kapott irányítás
szerint. A megrögzött zsidócsahosok örökre elvesztek a fertőzött
társadalom számára: valljanak bár akármilyen tetszetős elveket,
beszeljenek bárminő csodás zenével, akaratuk nem szegődhet a zsidó
élősdiség ellen soha. A zsidócsahosok kitenyésztésében a
zsidósugalmazásnak mindig elsőrendű szerepe van. Vannak emberek, akik
már születésüknél fogva alkalmasak arra, hogy zsidócsahosok legyenek
egész életükben. Olyan már a lelkiségük, idegalkatuk, hogy képtelenek
ellenállni a zsidó befolyásoló erőnek. Ezek aztán tehetetlenül sodrodnak
bele a zsidó sugalmazás hálójába, ha a zsidó élősdiség hasznavehetőnek
találja őket valamilyen feladatra.
Magától
vetődik fel itt a hátborzongató kérdés: ha már a zsidó csahosságra
veleszületett alkalmassága van a léleknek, lehetséges-e egyáltalán, hogy
a zsidócsahosok sokasága kevesebb lehet valaha? Valóban úgy tetszik,
hogy maga a természet rendelte a zsidóságot a társadalompusztításra,
midőn a zsidó fajnak sátáni igéző erőt, a gojoknak viszont nagyobb fokú
megigézhetőséget fejlesztett ki fajiságukban? A helyzet bizony eléggé
kilátástalan a gojokra, annál inkább, minél erőteljesebben hajlamosak
veleszületetten, fajilag a zsidókórságra; viszont a zsidóságnak annál
biztatóbb a helyzete, mert boszorkányos tehetsége a világ minden
fajtájával szemben, elvitathatatlan valóság. És mégis van némelykor egy
résút. Mindenféle hipnózisnál nagy akadály az az ellenszenv, amely
valami titkon fölgerjed a hipnotizőr és médiuma között. A legügyesebb
hipnotizőr is nagyon nehezen, vagy egyáltalában nem ejtheti meg az olyan
egyént, aki gyűlölettel van iránta eltelve. A zsidó igézet is egy neme a hipnózisnak és ennek is csak egyetlen hathatós akadálya lehet: a zsidógyűlölet.
Ebben van a zsidóellenes agitáció lélektani és szociológiai tudományos
alátámasztása. Azon kormányok, amelyek különböző liberális ürügyekkel a
zsidóellenes propagandát korlátozzák, tulajdonképpen azt az egyetlen
hathatós védelmet semmisítik meg, ami a zsidócsahosságra hajlamos
egyéneket megmentheti a zsidó befolyásolás hatalmától: a
zsidógyűlöletet.
Utóirat
Talán
így már érthetőbbé válik, miért játszik mozgalmunkban főszerepet a
kereszténység, a szeretet vallása, a szabadság hite; az Igazság – az
Igazságosság fegyvernemei. Ez a mi igazi erőnk eme gonoszság felett,
Testvéreim. Ezt kell megértenetek! Mi nem valamiféle bigott szektariánus
rendet akarunk ráerőszakolni a magyarságra és a félszeg népekre,
nemzetekre. Mi fegyvert kovácsolunk és adunk a lelki küzdelmekhez
kezetekbe, igazi fegyvert!
DJK – Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Kiábrándításul hozzá kell tennem, hogy a társadalmi befolyásolás ellen a gyűlöletnek koránt sincs minden esetben az a vértező ereje, mint a közvetlen egyéni ráhatás esetében: hiszen tudjuk már, hogy a zsidó élősdiség ritkán lép közvetlenül, személyesen a tömeg elé uszítani, hanem uszító eszméivel, sajtójával zsidócsahosai által, szóval személytelenül jelentkezik. Lásd Ukrajna végóráit napjainkban. Ezzel szeretnénk rávilágítani a jelenben zajló folyamatokra semmibe vesző politikai értékelés helyett. Ha úgy tetszik nekünk ez a politikai értékelésünk, ez a háttérfeltárás, a mozgatórugók köztudatba emelése. Hiszen így lehet látni az igazi ellenség arcát és zsarnoki nemtelen harcát a közmédián vakult szemeknek is. Azért történik meg számtalanszor a zsidókoros társadalomban, hogy még a lelkük mélyéig „antiszemiták” is, a zsidó uszító eszmék szolgálatába szegődnek (lásd az ukrán Szektor történetét – mi nem szeretnénk ilyen hibákat vagy kiszűretlen alvó árulókat sorainkban és reméljük, hogy az egész magyar szélsőjobbnak intő példaként lebeg majd, hogy hová kell álni a küzdelmekben a pillanatnyi előnyök helyett). Ugyanis nem tudják, hogy akit támogatnak, azt a zsidóság küldte közéjük, vagy amikor marakodnak, a szóban forgó eszmét a zsidóság koholta nekik. Hiába a magyarországi keresztény pártok minden zsidóellenessége, amikor a zsidók érdekeit szolgáló törvényeket megszavazzák, mert például - Hegedűs Lóránt terjeszti eléjük. Hiába a keresztény pártok minden egységi fogadalma, amikor az emberfeletti zsidó elme kieszeli és kieszközli számukra - a királylátogatás botrányos eseményét. Ilyen esetekben tökéletesen hatástalan minden antiszemitizmus. A zsidó nem uszíthatja őket közvetlenül és személyesen, mint a liberális korszakban gyakorta tette, de kifőz és színre hoz olyan eseteket vagy eszméket, amelyek kapcsán a legkeresztényibb pártoknak is össze kell veszniük, mert össze nem veszni lehetetlenség. Aztán hetekig marakodnak a kitervelt esemény körül, mint Peleus lakodalmas népe az Eris almáján, miközben a zsidó élősdiség vigyorog a háttérben. Ilyenkor azután hetekig nincs más kérdés, csak a királylátogatás. A lapok, mind a keresztények, mind a zsidók egyébről sem írnak, mint hogy megbukik-e a kormány az adott botrány folytán, vagy sem. Minden tökfilkó politikus nyilatkozik a kérdésről.
Vádolják és ösztönzik egymást; lendületes szónoklatokat tartanak
mindkét oldalon. Az újságok gyönyörű vezércikkeket hoznak a kérdés
alkotmányjogi és külpolitikai vonatkozásairól,holott öt perccel a király
távozása után lényegében újra a zsidókorság lett Magyarország
legfontosabb gondja, nem pedig a királylátogatás. Erről azonban épp
azért feledkeznek meg, mert mindenki amavval törődik! Hol van meg példa a
felsőséges emberi elme hasonló méreteire, amely olyan ellenállhatatlan
kényszerrel tudna saját akaratának alávetni milliók akaratát, mint a
zsidók teszik a gojokkal? A zsidócsahosok nevelésének és fegyelmezésének
eszközei között az igézettel rokon és jelentőségében vele egyenértékű a
félelem. A zsidócsahosok részben azért szegődnek a zsidó élősködéshez,
azért állnak szolgálatába, mert félnek tőle. A tiszteletteljes
ragaszkodásnak, a meggyőződéses hódolatnak többnyire félelem az alapja
más vonatkozásban is. Az ebről is azt állítják, hogy szereti a gazdáját,
ragaszkodik hozzá. Nem kétséges, hogy fél is tőle. De az emberekben is
mindig tiszteletet és ragaszkodást gerjeszt az olyan hatalom, amely
félelmetes, kemény és könyörtelen. Velünk születik az a természetes
ösztön, hogy sietünk úgy föllépni a veszéllyel szemben, hogy a legtöbb
oltalmat nála találjuk. Hódolattal, rajongással, sőt szeretettel
szoktunk közeledni az olyan hatalomhoz, amelyről tudjuk, hogy
támadójával szemben rettenetes, de hódolójával szemben könyörületes.
Ezért szereti a gyermek a szigorú, de igazságos szülőt, ezért rajonganak
az alattvalók az erőskezű császárok iránt, ez az alapja az Isten iránt
való szeretetnek is. Ragaszkodunk ahhoz, megalázkodunk az előtt józan
életösztönből, akivel nem tanácsos szembeszállni. Ragaszkodásért
oltalmat nyerni okosabb, mint szembeszállva eltiportatni. Ezt érzi meg a
legbutább ember is, sőt az leginkább, mert annak nincs is más ösztöne,
mint a puszta egyéni létet fönntartani. Nos, a zsidó élősdiséget
mindenki olyan kérlelhetetlen, bosszúálló hatalomnak ismeri, amely
jutalmazni is tud, ha úgy hozza a sors. Lépten-nyomon látjuk, miként
csap le vaspöröllyel mindenhova, ahol támadást szimatol. Nem tétováz,
nem alkuszik, hanem támad és megtorol könyörtelenül előbb vagy utóbb.
Büntetése mindig súlyosabb, mint a fenyegetése. Soha sem kiabál
önmagáról, mint hatalomról, mindig személytelenül lép föl. A büntetése
azonban nem marad el, ha késik is. Ez a rejtőzködő természete fokozza
félelmetességét. Föllépésének ilyen a jellege, akár egyeseket büntet,
akár egész népet. (Vörös uralom, Magyarország bojkottja.) Az ilyen
hatalom az erőseket megsemmisíti, a gyávákat elbűvöli, magához
kapcsolja. A zsidócsahosokat is ez a félelem ragadja meg, és ez erősíti a
zsidó igéző erő hatását. Az elfojtott örökös remegés a lélekben
rajongássá változik az egészséges idegrendszer célszerű működése
folytán. Persze, egészen más viselkedést vált ki az olyan hatalom, amely
tétovázik és következetlen, amely hol megtorol, hol alkudozik,
általában nagyon fenyeget, de kicsit üt. A tétovázó hatalom azt a
vélelmet köpi magáról, hogy egészében véve csak üres pöffeszkedés,
amelynek csak annyi az ereje, amennyit egyezkedéssel kialkuszik.
Különben nem alkudozna,amikor sújtani kell. Megvetést ébreszt maga
iránt, mint az az ellenség, aki éktelenül fenyegetőzik, de amikor tettre
kerül a sor, szépen meglapul, vagy egyezkedik. Emlékezzünk az 1920. évi
törvényre árdrágítás és uzsora ellen: huszonöt bot, börtön, ötszázezer
koronáig emelhető pénzbüntetés. A jelek szerint azóta nem volt komoly
árdrágítás és uzsoravétség Magyarországon. Legalább is ezt lehet
gyanítani a 200-500 koronás büntetésekből. Meg lehet érteni, miért
mosolyognak a zsidók a magyarok hetvenkedésein.
A nyugati kultúrnépek nem csapnak olyan lármát a megtorlás előtt, de
jókat húznak a zsidó-polipra. Még jobban alászállítja a magyar
államhatalom tekintélyét a zsidók szemében, amikor azt látják, hogy
ugyanez a hatalom milyen iszonyú erős tud lenni, amikor saját
fajtestvéreit kell sújtani. Az agyonsanyargatott magyar-nép védekező
kitörései, amellyel rácsap hébe-korba a véren élősködő piócákra, nem
maradnak rettentő megtorlás nélkül. Itt aztán kijár a börtön, a fegyház,
sőt a kötél is. A magyar társadalom úgy viselkedik, mint a gyerek,
amikor földhöz veri magát, mert nem meri, ill. nem tudja visszaadni a
felnőtt ütlegeit. A magyar társadalom is úgy cselekszik: ha a zsidó
élősdiség elkeseríti, agyonüti saját fajtáját. A zsidó nem csinál ilyen
megalázó képtelenséget. Nem ismer más igazságot csak a magáét.
Kiss Sándor – Várhegyi Kálmán