2014. március 8., szombat

Magyarországi NATO-radar

Elkezdődött pénteken a 3D-s radarberendezés összeszerelése a Tolna megyei medinai NATO-radartoronyban, a munka várhatóan egy hétig tart - közölte a Magyar Honvédség. A tesztek rögtön meg is kezdődhetnek. Küszöbön egy elhúzódó "valóban válság"! Már csaknem 2 éve folyik a radar-állomás "fejlesztése". Lehet, hogy most égetően sürgős lett a befejezés?
Az olasz gyártmányú radart csütörtökön szállították a helyszínre, a berendezés részegységeinek szerelését a gyártó Selex ES cég szakemberei végzik - mondta Péter Gergely, az MH 54. Veszprém radarezred kommunikációs tisztje. A radarberendezés részegységeit a 45 méter magas radartorony kupolájában, a radomban lévő beépített daru segítségével emelik be, és a kupolában szerelik össze, a művelet várhatóan jövő csütörtökön fejeződik be. A Honvédelmi Minisztérium korábbi tájékoztatása szerint a múlt év decemberében elkészült radartorony kommunikációs rendszere sikeresen átvette a laktanya mellett addig működött antennatorony szerepét, amelyet január közepén bontottak le. A tárca közlése szerint az új, 3D-s radar hadrendbe állításának feltételei 2014 végén biztosítottak lesznek, a folyamat várhatóan 2015 első negyedévében fejeződik be. A medinai radarállomás építése 2012. októberben kezdődött több mint egymilliárd forintos beruházással, a háromdimenziós képet adó radar az 1987-ben telepített, szovjet lokátortechnikát váltja fel elvileg. Az időzítés azonban másra enged következtetni az EU-Orosz konfliktus kellős közepén. A medinai radar békéscsabai, valamint a bánkúti 3D-s radar együtt biztosítja az ország légterének védelmét. Ami normális magyar társadalmi berendezkedés esetén magától érthető védelmi alapfeltétel kéne hogy legyen. Azonban itt csatlósállam szerepét töltjük be csupán egy sötét, vesztes ügy oldalán. A radartorony megvalósítási költségének 94%-t a NATO fedezi, nem véletlenül! Hiszen nekik elsősorban a befektetés megtérülése abban rejlik, hogy biztos stratégiai pontokat biztosítson erői számára az elkerülhetetlennek tűnő, messzemenőkig elhúzódni látszó szituáció bázisának. Előretolt helyőrség vagy nevezhetnénk hadoszlopnak is a tárgyalóképtelenség erő-feltételének. A működési költségekhez - a szerződés értelmében - 19 éven keresztül hozzájárul az Észak-atlanti Szövetség. mellett két, már meglévő, úgynevezett réskitöltő radarszázad és a

Feldolgozta: Várhegyi Kálmán

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése