A kapzsiság dicsérete
Newsweek
Newsweek
Ismét
kísértet járja be a világot: a kapitalizmus visszatér. Az elmúlt
félévben politikusok, üzletemberek és szakértők arról győzködtek
bennünket, hogy a kapitalizmus válságának kellős közepén vagyunk, a
tőkés rendszer pedig mélyreható átalakulásra szorul, fájdalmas évek
előtt állunk. Már semmi sem lesz ugyanolyan, mint volt. Fareed Zakaria, a Newsweek szerkesztője a tekintélyes magazin lapjain fejti ki a véleményét a kapitalizmus jövőjével kapcsolatban.
Minden
gazdasági rendszer megváltoztatható, különösen egy ilyen mély globális
válság nyomán. Mégis úgy tűnik, hogy nem lesz túl nagy változás, a
pánik megszűnőben van. Meglehet, csoda történt, talán az államok,
mindenekelőtt az Egyesült Államok gyors intézkedései normalizálják a
helyzetet. A kormányok inkább túlreagálták, semmint alulreagálták a
problémát, s ezzel elhárították a rendszer teljes összeomlását. Persze
még hosszú út áll előttünk. Még lesznek bankcsődök. A fogyasztók előbb
takarékoskodnak, s csak utána kezdenek ismét költekezni. Az
adóssághegyeket csökkenteni kell. Az amerikai kapitalizmust
kiegyensúlyozzák, újraszabályozzák és helyreállítják. A problémák
azonban nem tűnnek el.
Sokak szerint az amerikai bankárokat meg
kellene büntetni, akik nem igazán bánták meg a tetteiket. Az igazság
ezzel szemben az, hogy a pénzügyi szférában több tízezer állás szűnt
meg. A piacok nem az erkölcsről szólnak. Széles, összetett rendszerek,
s ha a dolgok kellőképpen stabilak, újra mozgásba lendülnek.
Ha
az utóbbi 20 év nagyobb kríziseire visszatekintünk, azt láthatjuk, hogy
minden alkalommal (1987, 1997) többen is rendkívül súlyosnak ítélték a
helyzetet, amely azonban végül rövid idő alatt rendeződött. Most is
sokan mondják, hogy a derivatíváknak (a származékos ügyleteknek)
egyszer s mindenkorra befellegzett. Nos, majd meglátjuk (ugyanezt
mondták az internet-buborék kipukkanásakor, ehhez képest azóta is
hatalmasat fejlődött az iparág). Van, aki éppenséggel azt állítja, hogy
több derivatívára van szükségünk ahhoz, hogy a piacok még
stabilabbak legyenek. Nagyon is lehetséges, hogy hamarosan azt fogjuk
mondani, nem kevesebb, hanem több kapitalizmus kell! Akárhogy is, a
kapitalizmus marad továbbra is a legproduktívabb termelési mód, amit
valaha feltaláltak. Churchill híres demokrácia-paradoxonja mintájára ez
a létező gazdasági rendszerek közül a legrosszabb, kivéve az összes
többit... Jó példa India, ahol a közelmúltban tartott parlamenti
választásokon a gazdasági liberalizáció ellen kampányoló baloldali
pártok az elmúlt 40 év legrosszabb választási eredményét érték el. A
világnak ezen a fertályán a piac és a szabad kereskedelem emberek
százmillióit húzta ki a szegénységből.
A kapitalizmus fejlődést,
ugyanakkor instabilitást is jelent. A rendszer dinamikus, de hajlamos a
megtorpanásokra, ami súlyos zavarokat okozhat. Az elmúlt 90 évben
szakadatlanul arra törekedtünk, hogy stabilizáljuk a rendszert,
miközben megőrizzük a dinamizmusát. Fontos látnunk, mi nem működött.
Merthogy amit megtapasztaltunk, az nem a kapitalizmus válsága, sokkal
inkább a pénzügyek, a demokrácia, a globalizáció, végső soron az etikai
elvek krízise.
A pénzügyek története tele van zavarokkal az
1637-es holland tulipán-ügytől napjainkig. Ezeknek az okai változók, a
lefolyásuk nagyjából hasonló. Nyugodt időkben, amikor fejlődik a
gazdaság, s zavartalan a technológiai innováció, a pénz olcsóvá, a
hitelformák pedig sokfélévé válnak. Az olcsó hitel mohóságot szül,
rossz kalkulációkat és összeomlást eredményez. A szóban forgó masszív
reformok helyes irányba mutatnak, a derivatívákat szigorúbban kell
szabályozni. Az 1930-as években bevezetett szabályok ma is megfelelők
volnának, a baj azonban az, hogy az elmúlt 15 évben felhígították őket.
A válság a kanadai bankrendszert érintette a legkevésbé, mert ott a
régi szabályok ma is érvényben vannak.
Az elmúlt 15 év
legelterjedtebb amerikai szabályozója a hitelkamatok változtatása volt.
A Fed volt elnöke, Alan Greenspan hol emelte, hol csökkentette a
kamatlábakat a folyamatoknak megfelelően, vagyis úgy viselkedett, mint
az utóbbi két évtized legtöbb amerikai politikusa: a nehéz helyzetek
legkönnyebb kezelését választotta. A piszkos munkát senki sem akarta
elvégezni. A kamatok alacsonyak maradtak, az Egyesült Államokban a
fogyasztás a GDP 67 százalékáról 73 százalékára emelkedett, miközben a
hitelek nagysága az egekbe emelkedett, amit a kormányzat és a
Kongresszus is támogatott. Ronald Reagan elnöksége óta az amerikaiak
többet fogyasztottak, mint amennyit megtermeltek, a különbözetet pedig
kölcsönökből fedezték. Ez nemcsak a magánemberekre, hanem az államra is
igaz volt, minek következtében Amerika eladósodott. A rést vagy
adóemeléssel, vagy kiadáscsökkentéssel lehetett volna szűkíteni, erre
azonban senki sem vállalkozott. S éppen ebben rejlik a modern
demokrácia legnagyobb problémája: a rendszer képtelen arra, hogy a
hosszú távú haszon érdekében rövidtávon fájdalmas lépéseket tegyen. 20
éve a legkomolyabb strukturális problémákra (a társadalombiztosításra,
az egészségügyi ellátásra, a bevándorlásra) szinte ügyet sem vetettek.
Miközben Amerikában a problémák akuttá váltak, Európa és Japán több
figyelmet szentelt ezeknek a kérdéseknek. A mostani amerikai kormány
bátorsága ugyan dicséretes, ez a bátorság azonban a pénzköltésben
nyilvánul meg, ennek árát pedig csak néhány év múlva fogjuk
megtapasztalni.
A valóságban a probléma messze túlnyúlik
Washingtonon, sőt a rossz bankárokon, a laza szabályzókon és a kertelő
politikusokon is. A globális pénzügyi rendszer ugyanis az elmúlt 30
évben jóval gyakrabban mutatott fel súlyos zavarokat, mint korábban
bármelyik periódusban. A problémák nem egyszerűen a kudarcok
következményei, éppen hogy a sikerek eredményéről van szó. Az 1980-as
évek végén példátlan politikai stabilitás köszöntött a világra, a
hidegháború véget ért, a fegyveres konfliktusok és az áldozatok száma
csökkent. Az infláció több helyen megszűnt (az 1970-es években a
hiperinfláció még tucatnyi országban érintette súlyosan a középosztályt
és destabilizálta a társadalmakat). Az információs forradalomnak
köszönhetően példátlan változások mentek végbe, az eredmények pedig
önmagukért beszélnek. Az utóbbi 25 évben a világgazdaság tízévenként
megduplázta a teljesítményét (1999: 31 trillió, 2008: 62 trillió
dollár). A recessziók minden korábbinál enyhébbnek bizonyultak.
Ázsiában több mint 400 millió ember jutott ki a szegénység fogságából.
2003-2007 között a világ összjövedelme 3,1 százalékkal bővült, ami az
emberiség történetében sohasem fordult elő. A növekedés csúcspontján,
2006-ban és 2007-ben 124 ország produkált 4 százalékos vagy annál
nagyobb növekedést. Több olyan ország is van, amelynek annyi pénze
lett, hogy hirtelen nem tudta mire költeni. Kína pénzes ládikájában
több mint 2 trillió dollár lapul, míg nyolc másik feltörekvő piac
tartalékai meghaladják a 100 milliárd dollárt. Az elképzelhető
legbiztosabb helyre fektették be a pénzüket, amerikai államkötvényekbe,
az adósságvásárlás révén pedig alacsonyan tartották a kamatlábakat, így
a hitelek Amerikában olcsókká váltak, ami kedvezett az amerikaiak
kedvenc elfoglaltságának, a shoppingolásnak.
A jó idők
önelégültté teszik az embereket. A világgazdaság autóversenyhez vált
hasonlatossá, ilyen gyorsan azonban korábban még nem vezettünk autót, s
igazán azt sem tudtuk, merre tartunk. A baleset végül bekövetkezett. Az
igazi probléma az, hogy még mindig vezetjük ezt a kocsit. A
világgazdaság még összetettebbé, még összefonódottabbá vált. A kínaiak
továbbra is többlettel rendelkeznek, amit valahová muszáj kihelyezniük.
Washingtonnak és Pekingnek keményen kell dolgoznia azért, hogy a
kölcsönös függőségüket csökkentsék, hogy újabb baleset ne következzen
be.
Szélesebb értelemben az alapvető válság, mellyel
szembenézünk, maga a globalizáció. Globálissá tettük a
nemzetgazdaságokat. A kereskedelem, az utazás és a turizmus összeköti
az embereket. A technológia világméretű hálózatokat, vállalatokat és
fogyasztást teremtett. Politikánk viszont szigorúan nemzeti keretek
között maradt. Ez a feszültség áll korunk legtöbb „balesetének" a
hátterében. A politika ugyanis képtelen a globális problémákra globális
válaszokat adni. Alaposabb nemzetközi együttműködés nélkül még több
problémával fogunk szembesülni, s még a globalizáció is a visszájára
fordulhat.
Zakaria a továbbiakban kifejti, hogy jelenleg nem
csupán gazdasági, hanem morális válsággal is meg kell küzdenünk. Az
utóbbi évtizedben történtek legálisak voltak. De csak nagyon kevesen
cselekedtek felelősségteljesen és nagylelkűen. Egyetlen rendszer sem
működhet az őt összetartó erkölcsök és értékek nélkül. Hiába vezetünk
be reformokat, általánosan elfogadott értékek és erkölcsi normák nélkül
eredménytelenek leszünk.
http://www.newsweek.com/id/