Ibragim Todashev fotóit, akit egy FBI kihallgatás során öltek meg, 
Moszkvában egy sajtótájékoztatóan mutatta meg az áldozat apja, Abdulbaki
 Todashev. A halott fején látható nyomok alapján az apa azt gyanítja, 
fejlövés végezhetett fiával. 

Abdulbaki Todashev 16 képpel rendelkezik, melyeken a csecsen 
származású Ibragim Todashev holtteste látható. Hat lövés a testen és egy
 a fejen. A fegyvertelen férfit egy FBI kihallgatás során ölték meg. 
Todashevet állítólagos közös szálak fűzték Tamerlan Carnajevhez, a 
bostoni merénylet egyik feltételezett elkövetőjéhez.
Az ifjú Dzokhar Carnajev állapota a hírek szerint kielégítő, 
édesanyjával, Zubeidat Tsarnaevaval folytatott telefonbeszélgetése során
 azt mondta, hogy teljesen jól van, sebei gyógyulnak.
Miközben a bostoni robbantásokkal kapcsolatban egyre több egymásnak 
ellentmondó hír kap szárnyra, a média folytatja a kormányzat 
elképzeléseinek megfelelő kommunikációt, manipulált felvételeket közöl 
és félrevezeti állampolgárait. A muszlim nők agymosottnak titulálásával 
és további hazugságaival mérgezi az arra fogékony emberek agyát. 
Bizonyos csoportok körében sajnos el is éri célját, mert már az 
„idegenek” kitoloncolását követelik, s saját biztonságuk érdekében a 
„terroristák” kiirtását is elnéznék kormányuknak – ahogy teszik is azt, 
nap mint nap, ártatlanok százaival, ezreivel.
A Carnajev testvéreket és anyjukat terroristának, egyik 
lánytestvérüket drogdílernek tartják – míg a CIA kapcsolatokkal 
rendelkező nagybácsit (Uncle Ruslan Carni), aki a testvérekről negatívan
 nyilatkozott, igazi rendes amerikai polgárnak tartják.
Az alternatív média és a gondolkodásra még képes emberek a világ 
minden tájáról összefognak, és próbálnak az események mögé látni. 
Fotókat, hang– és videofelvételeket elemeznek, reményeik szerint egy 
napon fény derül mindenre.
A merénylettel kapcsolatos történések, halálesetek és gyilkosságok 
sok kérdést vetnek fel (a Carnajevet megölő két FBI ügynök is véletlenül
 elhalálozott azóta helikopteres gyakorlatozás közben), melyekre 
egyelőre még nem rendelkezünk kielégítő válaszokkal – csak sejteni 
lehet, hogy a szálak elvarrása történik.
Egy biztos, a kormány nyeregben érzi magát, s azt gondolja, bármit megtehet.
Független vizsgálatot követelnek Todashev ügyében
Ibragim Todashev özvegye és 
barátai független vizsgálat lefolytatását követelik a múlt heti FBI 
kihallgatással kapcsolatban, melynek során a 28 éves Ibragim életét 
vesztette.
A CAIR („Council on American–Islamic Relations” – Amerikai – Iszlám 
Kapcsolatok Tanácsa ) által szervezett sajtótájékoztatón elmondták, 
Todashev fegyvertelen volt, amikor megölték. A CAIR képviselője, Hassan 
Shibly elismételte; az egész ügy lényege, hogy a bűnüldözők egy 
fegyvertelen emberre lőttek rá hétszer.

(A CAIR Amerika legnagyobb muszlim polgári szabadságjogi 
érdekképviseleti szervezete, amely a civilek érdekképviseletével 
foglalkozik. Központja a Capitol Hill-ben Washington DC-ben található, 
de regionális irodákkal is rendelkeznek Amerika-szerte. )
Amikor a családtagok azonosították a holttestet a múlt héten, fej és 
szív körüli lövéseket figyeltek meg az elhunyt testén. Reni Manukya, 
Todashev felesége elmondta, hogy Ibragim és Tamerlan Carnajev ismerték 
egymást, de nem voltak közeli kapcsolatban, és a férjének a 2011-ben 
történt massachusettsi hármas gyilkossághoz semmi köze nem volt. Az FBI 
szerint Todashev bevallotta, hogy Tamerlan Carnajevvel együtt érintettek
 az ügyben. Ám a feleség ezt cáfolja. A nyomozóhatóságoknak lehetőségük 
van lehallgatni a hívásokat és lekövetni az üzeneteket, és ezek szerint 
csak mindennapi dolgokról váltottak egymás között néhány üzenetet. A két
 férfi sosem állt szoros kapcsolatban egymással – állítja a feleség.
Todashevet az FBI által történt kihallgatása során megölték, s jelen 
álláspontjuk szerint felülvizsgálják a kihallgatás körülményeit. Tanúkat
 fognak kihallgatni és minden rendelkezésre álló információt 
összegyűjtenek. Alapos, objektív és gyors felülvizsgálati eljárást 
ígérnek.
Todashev barátja, Khusen Taramov elmondta, hogy már többször 
kihallgatták barátját, de sosem gondolta, hogy az utolsó interjúnak 
ilyen eredménye lesz. „Úgy éreztem, nem is tudom, mint akit becsaptak. 
Így éreztem, mert nem tudtam elhinni. Elhitették velünk, hogy minden 
rendben. Minden a legjobb úton halad. Tehát, bíztam bennük.”
Taramov ígéretet tett Todashevnek, hogy a világ elé tárja Todashev valódi történetét. 
Todashev özvegye, barátai és a CAIR szeretnék, ha fény derülne arra, hogy az FBI túlerőben volt-e a férfival szemben, jogait megsértették és hogy valójában nem önvédelemből ölték meg.
Todashev özvegye, barátai és a CAIR szeretnék, ha fény derülne arra, hogy az FBI túlerőben volt-e a férfival szemben, jogait megsértették és hogy valójában nem önvédelemből ölték meg.
AZ FBI még nem ismerte el hivatalosan, hogy Todashev fegyvertelen volt, amikor lelőtték.
 











