Tegnap éjjel a katalán parlament megszavazta a népszavazás kiírását
a Spanyolországtól való függetlenedésre. A javaslatot 84 képviselő
támogatta, 45-en szavaztak ellene, a szocialista párt pedig távol
maradt. A november 25-i választásokon a választók egyben a terület
függetlenedéséről is döntenek.
A választás kiírását a katalán liberális nacionalista párt vezetője,
Artur Mas javasolta, aki a kormányfővel folytatott megbeszéléseken
ezzel kijátszotta az aduászt. Mariano Rajoy, az illetékes cionista
helytartó ugyanis újabb megszorítások kivitelezésével lett megbízva a
térségi kormányzatok eladósítottságára hivatkozva.
Mivel Katalónia az ország egyik leggazdagabb területe, a katalán
politikai erők többsége nem vállalja a legeladósodottabb területek
pénzelését, így Spanyolországban is felerősödtek a függetlenedési
törekvések. Azonban a liberális nacionalista párt egy a végsőkig uniós
elkötelezettségű politikai tömörülés, liberális gazdaságpolitikával,
demokratikus jövőképpel, így a nemzeti szólamok, még ha
függetlenedésért is kiáltanak, elsősorban a politikai érvényesülést
szolgálják, akár a Fidesz esetében.
Látható, hogy itt sokkal inkább egy olyan játszmáról van szó, ahol
az illetékes cionista helytartó szerepével szemben a helyzetet
kihasználva egyre inkább felerősödnek a karrierista törekvések. Korábbi
honlapunkon (az áruló által eltulajdonított Jövőnk.info-n) még
fellelhető az írás, ami ennek a jelenségnek a kezdőpontját ragadta meg
– Silvio Berlusconi volt az első, aki korábban elismert politikusként
az Európai Unióból való kilépéssel fenyegetőzött a sajátjai között,
hogy ezzel mint jó zsarolási alappal politikai tőkét kovácsoljon
magának. Akkor látható volt, hogy az unió felbomlásának előszele
előtérbe hozza azt a karrierizmust, ami eddig cionista érdeket
szolgált, most pedig fékező erőként hat.
Katalóniában a helyzet éppen ennek fordítottja – az illetékes
cionista, aki a központi kormányzat diktátumait teljesíti és kiírná a
megszorításokat, azzal a helyzettel találta szemben magát, hogy
Spanyolország mint perifériaállam olyan fenyegetett helyzetben van, ami
ebben a feladatában fékező erőként hat. Nem csak az unióból kizárás
vált a politikai közbeszéd tárgyává, mikor Spanyolországba is elért a
görögtűz, hanem a gazdaságilag fejlettebb területen megjelentek az
egyébként páholybarát karrieristák, akik felismerték, hogy a
viszonylagosan jó gazdasági helyzetet és szavazók nemzeti érzelmét
egybekovácsolva a közeljövőben nemzeti hősökként ünnepeltethetik
magukat. Ez a karrierizmus lehet a választóvonal az Európai Unió és a
leszakadó perifériaállamok közt, csakhogy ami a keleti periféria
hullámlovas karrieristáinál (Orbán) az unióellenes szólamokat hozza
elő, az a nyugati karrieristánál a fanatikus uniós kötődést emeli be a
propagandába. Ebben az esetben – a szakadást követően – Katalónia
maradna az Európai Unió része, a spanyol területek többsége pedig a
leszakadtak övezetéhhez tartozik. Ez a földrajzi határ a spanyol
közvéleményben is határvonal, ugyanis a katalán lakosság nagy
százalékban uniópárti, a déli vidékeken a lakosság többsége pedig
unióellenes.
A szavazást megelőzően lezajlott egy tárgyalás Artur Mas és a
kormányfő közt – a pártvezető állítása szerint a tárgyalást követően
döntött a szavazás kiírásáról, miután Mariano Rajoy visszautasította a
megszorító intézkedések visszavonására tett katalán javaslatokat.
Egyértelmű, hogy az elszakadási törekvés volt, ami a tárgyalóasztalnál
a katalán karrieristát hozta jobb pozícióba, de a kormányfő is
kényszerpályán van – ha nincsenek megszorítások, majd jön az újabb
kormányfő, aki még keményebb megszorítások ígéretével tudja magát
pozícióba hozni az eurokraták közt. Politikai prostituáltak
birkózásának lehetünk szemtanúi, és nem a gazdasági, pénzügyi tényezők,
hanem ez a tendencia az, ami az unió széthullását vetíti előre. Mikor
egyre jobban kell taposni, mikor már az egyszerű funkcionáriusnak is
egyre nagyobb ígéreteket kell tennie az előrejutáshoz, mikor a
piacszerűség már a politikai vezetésbe is beette magát, abból lehet
tudni, hogy szakadás lesz. Ugyanis mindig lesz valaki, aki támogatók
kegyeiért folytatott birkózásban alul marad, aki bosszúra szomjas, vagy
valaki, aki éppen jobb ígéretet tud tenni.
A közeljövőben figyelni kell a jeleket – ha az uniós vezetés
részéről pozitív megítélést kap a katalán függetlenedési törekvés,
abból tudni lehet, hogy számolnak Spanyolország egészének
elvesztésével. Mert mentik, ami még menthető – és Katalónia még mindig
jobb, mint Katalónia sem.
Fenyvesi Áron