Közzétették az olcsó munkaerőpiacok listáját
A
G20 országcsoportjának londoni csúcsértekezlete büszkén jelentette be,
hogy felszámolta az adóparadicsomokat, ahol a pénzvagyonok menedéket
találtak a banktitok védelmében. A Marianne című francia polgári lapban Sylvain Lapoix
rámutatott, hogy ugyanakkor (a tőke szempontjából vett) az
úgynevezett„szociális paradicsomok" - valójában „szociális poklok" -
tekintetében semmi sem történt.
A lap azokat az országokat
nevezi szociális paradicsomnak, ahol a munkaerő minimális ára, illetve
a szociális kötelezettségek alacsony szintje elősegíti, hogy a világ
minden részéről ezekbe telepítsék át az ipari üzemeket. A paradicsomi
ázsiai szigetektól a kis közép-amerikai országokon át egészen
EU-tagállamokig számos ilyen ország van - írta a lap, amely
összeállította a saját listáit róluk. Ezekben az országokban, ahol a
munkaerő ára minden konkurenciát ver, sok ezer vállalat telepedett le,
köztük francia multinacionális cégek működtetnek üzemeket és gyártanak
büntetlenül különböző termékeket, tekintet nélkül a helyi
életszínvonalra - és azoknak az országoknak a rovására, amelyek
tiszteletben tartják a szociális jogokat.
Elég ellátogatni a
kormányügynökségek portáljaira, hogy bebizonyosodjon: a nagy államok
mind tudnak erről. Az amerikai munkaügyi minisztérium rendszeresen
összehasonlítja a munkaerő árát 31 ország esetében, a nemzetközi
munkaügyi hivatal mintegy száz országról rendelkezik pontos
statisztikákkal, az Eurostat 27 tagállamról állít össze kimutatást az
órabér tekintetében. Röviden: az, hogy ebben a kérdésben senki sem
foglal állást, tudatos. 
Az
amerikai munkaügyi minisztériumnak az órabérről (hourly compensation
cost) készített tanulmánya egyértelműen Délkelet-Ázsiára mutat:
miközben egy amerikai munkás átlag-órabére 24,59 dollár,
fülöp-szigeteki kollégája 1,10 dollárt, Sri Lanka-i megfelelője pedig
0,61 dollárt keres egy munkaórában. Az utóbbiakhoz képest egy mexikói
elkényeztetett: 2,95 dollárt tehet zsebre óránként.
De nem kell
Ázsiába menni ahhoz, hogy olcsón lehessen működtetni az üzemet. Az
Eurostat kimutatása szerint míg Luxemburgban az átlag órabér 33,3 euró
(„jobb a megtakaritásokat vinni Luxemburgba, mint a
szerelőszalagokat"), addig az ugyancsak EU-tag Bulgáriában 1,96 euró:
vagyis Párizstól nem egészen három órányi repülőútra olyan „szociális
paradicsom" található, amely a legszegényebb közép-amerikai országokhoz
fogható.
Ez a helyzet azonban megfelel a nagyvállalatoknak,
amelyek a szociális paradicsomok révén tesznek szert kényelmes haszonra
- írta a Marianne, amely a következő feketelistát (2 dollárnál kisebb órabér) állította össze:
Bulgária, Costa Rica, Fülöp-szigetek, India, Indonézia, Kína, Malajzia, Myanmar, Salvador, Sri Lanka, Vietnam, Thaiföld.
A Marianne a következő országokat sorolja szociális paradicsomok „szürke listájába" (10 dollárnál kisebb órabér):
Brazília, Észtország, Hongkong, Lengyelország, Litvánia, Portugália, Románia és Szlovákia.
A
most megbukott neoliberális rendszer szempontjából a szociális
paradicsomok még fontosabbak, mint az adó- vagy pénzügyi paradicsomok.
Ma már vissza lehet gombolyítani az ördögi hálót: azáltal, hogy a
munkaerőpiacot lefelé nyomta és az egész világ munkaerejét
versenyeztette, a rendszer a második világháború utáni legsúlyosabb
keresleti válságot hozta létre. Mivel azonban arra volt szükség, hogy a
vállalatok továbbra is eladjanak, példátlan hitellehetőséget nyújtottak
ahhoz, hogy az emberek megvásárolják házukat, autójukat vagy csak
fogyasszanak. Innen a subprime hitelek, majd a bankválság.
Sajnos
a G20 vezetői, az IMF, a Kereskedelmi Világszervezet és a Világbank
szocialistái, az őket ihlető szakértők és menedzserek pillanatnyilag
még mindig meg vannak győződve arról, hogy ugyanaz az integrált
szabadkereskedelem, amely a válságot okozta, lehetővé fogja tenni
számunkra azt is, hogy kilépjenek belőle - végződik a Marianne írása.
http://www.marianne2.fr/
