Amikor a francia és holland állampolgárok saját országuk
szuverenitását az európai kormánynak és választás nélkül kinevezett
bürokratáinak átjátszó európai alkotmány elfogadásáról szavaztak
2005-ben, éltek a lehetőséggel és meghiúsították a dokumentum aláírását.
Az európai politikusok pedig megtanultak egy fontos leckét: többé nem
hagyhatják, hogy a nép döntsön a számukra fontos kérdésekben. Az ilyen
ügyeket jobb az elitre, illetve a politikusokra, bankárokra és a
választás nélkül kinevezett bürokratákra bízni.
Szerda reggel, Andreas Voßkuhle, a német alkotmánybíróság elnöke,
bejelentette, hogy az eurózóna két túlélő stratégiája, az ESM mentőalap
és a monetáris unióról szóló egyezmény „úgy tűnik” nem sértik a német
alkotmányt. Ezzel elutasították a felperes igyekezetét, hogy a törvény
elfogadását megakadályozza, így Joachim Gauck, német államfő aláírhatta,
az immár kötelező érvényűvé vált nemzetközi megállapodásokat.
A német alkotmánybíróság ezzel mosolyogva átengedte a szuverenitást
az Európai Unió választás nélkül kinevezett bürokratáinak. Immár
ötödször. Az első ilyen eset a Maastrichti Egyezmény volt 1993-ban, majd
ezt követte az euró bevezetése 1998-ban, a Lisszaboni Egyezmény
2009-ben, végül az EFSF mentőalap megalapítása 2011-ben.
Angela Merkel örömmel fogadta a döntést és megdicsérte a bírókat: „A
bíróság azt az utat választotta, ami engem is vezérelt az ügyben,”
mondta, köszönetet mondva támogatóinak, köztük az SPD ellenzéknek és a
zöldeknek, a világnak pedig azt üzente, hogy lám Németország hajlandó
vinni a rátestált terheket. Azonban egy múlt heti közvélemény kutatás
eredményei azt mutatták, hogy a terhet cipelni hivatottak 54 százaléka
azt szerette volna, ha az alkotmánybíróság meghiúsítja az ESM német
finanszírozását és a fiskális unióról szóló egyezmény aláírását. A
megkérdezettek mindössze 25 százaléka mondta azt, hogy szerinte a
bíróságnak át kell engedni a törvényeket.
A hurok tovább szorult a nemzeti szuverenitás körül Európában, de
leginkább az eurózónában. Michel Barnier, a Belső Piacok és
Szolgáltatások európai biztosa, elmondta, hogy egy nemzetek feletti,
mentő- és letéti biztosítási alapot is magában foglaló bankfelügyeletet
akar létrehozni az EKB fennhatósága alatt. Ez a szerv nemcsak az
eurózóna szempontjából legfontosabb 25-30 bankot felügyelné, de még csak
nem is a bukásra túl nagy, de azért a világgazdaság bedöntéséhez elég
nagy bankokat, hanem mind a 6000 eurózóna bankot, egészen a legkisebb
takarékszövetkezetig.
Biztosítani kell a jogot a központi bankfelügyelet számára, hogy
„bármilyen helyzetben közbeléphessen bármelyik bank esetében,” mondta,
miközben több, a bankrendszer szempontjából kevésbé fontos bankot
megemlített, amelyek összeomlottak, mint például a Northern Rock, a
Bankia vagy a Dexia.
A fent összefoglalt hatalomátvétel komoly ellenállásba ütközött Németországban. Wolfgang Schäuble
például csak a bukásra túl nagy bankokat helyezné központi felügyelet
alá. A Bundesbank, érdekellentétekre hivatkozva úgy gondolja, hogy az
Európai Központi Bankot kellene az általa finanszírozott bankok
szabályozójává tenni. A Takarékbankok Szövetsége pedig erősen
helyteleníti, hogy az EKB felügyelje a takarékbankokat, arra hivatkozva,
hogy a takarékbankok pénzét a rossz adós országok bankjainak
kimentésére használnák, ezáltal csökkentve a takarékbankok pénzügyi
biztonságát. Az intézkedéssel a rogyadozó pénzintézetek egyenesen az
EKB-hoz fordulnának a nehézkes és parlamenti jóváhagyást igénylő Európai
Stabilitási Mechanizmus helyett.
Az ellenállás várhatóan az idő előrehaladtával enyhülni fog, majd
teljesen megszűnik és végül mit sem változtat azon a felálláson, hogy
mostantól a bankárok felügyelik a bankárokat a bankárok javára.
Választás nélkül kinevezett európai bizottsági elnök José Manuel
Barroso természetesen hozzátette a magáét a témához, az Európai
Parlamentben elmondott évértékelő beszédében,
amikor nemcsak egy központi bankfelügyelet és mentő mechanizmus
felállítását szorgalmazta, hanem Európa teljesen központosított
irányításának gyorsított bevezetését a „nemzetállamok föderációjának”
megalapításán keresztül. Nagyszabású tervét nemcsak a 17 eurózóna
tagállamra, hanem az Unió mind a 27 országára kiterjesztené, beleértve a
szuverenitásához talán mindenkinél jobban ragaszkodó Egyesült
Királyságot is.
Az Európai Bizottság, a szintén választás nélkül kinevezett Európa
Tanács elnökkel, Herman von Rompuy-jal együttműködve, még pontosítaná a
tervet, majd ezt követően terjesztené a kasztrált Európai Parlament elé
(hiszen ez a parlament nem kezdeményezheti új törvények bevezetését,
csak szavazhat a Bizottság vagy a Tanács által benyújtottak felől).
Barroso azonban becsület szavát adta, hogy az új rendszerben több
demokrácia lenne, beleértve az elnök megválasztásának lehetőségét is,
ami így ösztönözheti az európai politikusokat a hatalomátvételben való
részvételre, hiszen ily módon már egy magasabb szintű, nagyobb hatalmú
kormányba léphetnének.
A média nagy visszhanggal ünnepli a német alkotmánybíróság döntését:
az „Európai Államok Szövetségének” megalapításához szükséges építőkövek
elkészültek és az euró adósságválság végre megoldódhat.
De valóban átadásra került a német költségvetési szuverenitás? Az EKB
most már tényleg átsétálhat a német adófizetőkön, korlátlan pénzeket
pumpálva a spanyol, olasz, portugál, ír és francia (?) kötvényekbe,
parlamenti hozzájárulás nélkül?
Korántsem, hiszen a 190 milliárd euró feletti német befizetéshez,
illetve garanciavállaláshoz a törvényhozás mindkét házának hozzájárulása
szükséges. Az alkotmánybíróság határozatából úgy tűnik a Bundesbank megtagadhatja
a közvetlen monetáris tranzakciókat, arra hivatkozva, hogy az
ellentétben áll az Európai Unió működési szabályzatával. Ez lehet a
Menekülési Mechanizmusunk.
Forrás: testosteronepit.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése