2013. október 17., csütörtök

Egymillióan éheznek Szerbiában

Mintegy egymillióan éheznek a 7,3 milliós Szerbiában - hívta fel a figyelmet szerdán a szerbiai közjavak védelméért kiálló szövetség.

A társadalmi szervezet adatai szerint ma már egyre többen értékesítik ékszerüzletekben és zálogházakban a családi értéktárgyaikat csak azért, hogy élelmiszert tudjanak vásárolni. Emellett a lakosságnak csupán 30 százaléka számára elérhető az átlagosnak nevezett fogyasztói kosár tartalma, amelynek értéke 60 ezer dinár (180 ezer forint).

Az alapvető élelmiszerek biztosítása terén kialakult gondok láttán egyre több kereskedelmi lánc teszi lehetővé Szerbiában, hogy a vásárlók ne azonnal, hanem akár egy évvel később fizessék ki a számlát, vagyis már a kenyeret és a tejet is meg lehet vásárolni hitelre - számolt be a közelmúltban erről a legújabb hitelezési formáról a belgrádi tömegtájékoztatás.

A Vecernje Novosti című szerbiai napilap minapi adatai szerint 2013-ban a tavalyihoz képest 10 százalékkal esett vissza a kiskereskedelmi forgalom. A vásárlóerő csökkenését a boltok azzal igyekeznek ellensúlyozni, hogy lehetővé teszik a késleltetett fizetést. Van olyan áruház, ahol 90 nap a türelmi idő, de olyan is, ahol 365 nap. Általában kamatmentes hitelről van szó, és nem szabják meg a vásárlás értékének sem a minimumát, sem a maximumát.

A legfrissebb összesítések szerint Szerbiában évente már 630 ezren igényelnek valamilyen szociális támogatást, ám nem minden esetben pénzügyi segítségről van szó. A belgrádi szociálpolitikai intézet adatai szerint a 7,3 milliós Szerbia lakosságának majdnem egytizede kapott valamilyen támogatást 2012-ben: 632 ezren fordultak segítségért a szociális központokhoz. Az esetek majdnem felében kértek anyagi támogatást, leggyakrabban az alapvető élelmiszerek megvásárlására. A hivatalos adatok szerint a szociális segélyt kérők között egyre több a munkaképes korú és a gyerek.

A szerbiai statisztikai hivatal adatai szerint a munkaképes lakosság mintegy 25 százaléka állástalan.
Híradó


Uniós tagjelölti jogállást javasol a bizottság Albániának

Albániának az uniós tagjelölti jogállás megadását, az elvben tagjelöltnek számító Macedóniának pedig a csatlakozási tárgyalások tényleges megkezdését javasolta az Európai Bizottság szerdán közzétett legfrissebb "bővítési csomagjában".
Híradó

Bulgária fallal védekezik a menekültáradat ellen
Bulgária harminc kilométer hosszú, három méter magas falat emel törökországi határánál a menekültek példátlan mértékű áradatának szabályozására – közölte szerdán egy bolgár tisztségviselő.
MNO

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése