1.A hitelek csapdája
---------------------
-T. Olvasó!
-Egy helyi pénz kibocsátásának előkészületeit próbáltuk elvégezni, amikor arra kellett rádöbbennem, hogy a pénzkibocsátás mikéntjét, elveit, szabályait nemcsak, hogy szinte senki nem ismeri, de még ráadásul az érdeklődő elől, valami ködbe vesző mítosz is eltakarja. Ezen tevékenység közben szerzett tapasztalataimat szeretném önökkel megosztani, ha hajlandóak az alábbi néhány sort elolvasni.
Katartikus élmény lesz.
-A pénzkibocsátás alapelvei, a pénzpiac működtetésének, jellegének legfontosabb információi soha nem kerülnek napvilágra.
-Nevezetesen például az az egyszerű tény sem, hogy a nemzeti bankok által kibocsátott pénz és a kereskedelmi bankok által forgalomba hozott (nevezzük a továbbiakban hitelpénz néven) pénz közötti leglényegesebb különbség, hogy míg az előbbi pénz, a második nem az.
-A legfontosabb különbség amelyre kutakodásaink során rádöbbentem az, hogy a nemzeti bankok által kibocsátott pénz és a banki betétek együttesen, a világon mindenhol,-így Magyarországon is-csak töredékét fedezik a kibocsátott hitelek értékének. A bankokba elhelyezett betét a legjobb esetbe is csak töredékét, ötödét, hatodát fedezi a bankok által kibocsátott hiteleknek. A sokat hangoztatott érvből, hogy ők a betétesek pénzét kezelik és őrzik egy szó sem igaz.
A hitelként felvett összeg amit az adós megkap, nem az átlagember fogalmai szerinti fedezettel bíró pénz, hisz a bankban ezzel szemben nincs ennyi betét legfeljebb csak a töredéke.
- Ez a pénz tulajdonképpen talán egy időben és térben korlátlanul leszámítolható váltónak tekinthető, mert a mögötte lévő fedezet csak az, hogy a hitel felvevője aláírta, hogy majd megtermel ennyi értéket és ellentételezni fogja a törlesztés folyamán annak lezárultáig, vagy nem teljesítés esetén a jelzálog tárgy értékesítésével kiegyenlíti.
-A helyi nemzeti bankok kontrolljával kibocsátott, az illető országban a mindenkori GDP- vel egyenlő, piacképes, már megtermelt, értékesíthető áruval fedezett pénz nem különböztethető meg ettől a tulajdonképpen pénznek nem nevezhető, a kereskedelmi bankok által kibocsátott, pénznek kinéző váltótól.
-Óriási a különbség abból a szempontból, hogy már megtermelt, illetve folyamatosan termelődő, használati értékkel bíró piacképes javakat állítok egy pénz mögé fedezetül, vagy egy aláírt kötelezvényt arról, hogy az aláírója valamilyen módon ki fogja egyenlíteni ezt a tartozást.
Az elsőt a klasszikus köznapi értelemben is pénznek nevezhetjük, míg a másodikat a legnagyobb jóindulattal is csak legfeljebb váltónak.
- Az a megtévesztő ebben a nyilvánvalóan szándékos csalásban, hogy a helyi nemzeti bankok kontrolljával kibocsátott, az illető országban a piacképes, már megtermelt, értékesíthető, a mindenkori GDP- vel arányosan kibocsátott, áruval fedezett pénz nem különböztethető meg ettől a tulajdonképpen pénznek nem nevezhető, a kereskedelmi bankok által kibocsátott, pénznek kinéző váltótól.
-Ugyanis, ha nem a megtévesztés a cél, akkor a kibocsátó banknak ebben az esetben egy külön erre a célra szolgáló, az általánosan használttól jól megkülönböztethető "bankjegyet " kellene használnia. A bank sajnos a használatban lévő pénz kibocsátójától jogot kap arra, hogy egy a pénztől jól megkülönböztethető váltó helyett az adott nemzeti bank pénzét használja.
-Mivel a gazdaság szereplői a kétféle pénzt egymástól megkülönböztetni nem tudják,-és még ha meg tudnák különböztetni akkor is erre törvény kötelezi őket-így természetesen a hitelfelvevőtől kapott hitelpénzt, ezt a pénz kinézetű váltót elfogadják.
-Sajnos kénytelenek ezt a fedezet nélküli papírt elfogadni cserébe az álataluk nyújtott valós értékkel bíró javakért, így a hitelt valójában a gazdaság, a piac összes szereplője nyújtja, akik ezt az időben és térben korlátlanul leszámítolható váltót elfogadva valós használati értékkel bíró tárgyakra, illetve szolgáltatásra cserélik a hitelpénznek nevezett ígérvényt.
A bank úgy adja kölcsön a termék eladójának, a szolgáltatás nyújtójának a tőkéjét az adósnak, hogy azok nem is tudnak róla, hogy most ők ezt az összeget kölcsönadták, mert az érte kapott váltó ugyanúgy néz ki mint az igazi pénz.
A kölcsönt a valóságban a gazdaság szereplői nyújtják a hitelt felvevőnek aki náluk vásárol és akik neki egy ígéret fejében a javaikat hitelbe átadják.
-A bankok ezeknek a kölcsönöknek a kamatait, költségeit az adóstól beszedik, de természetesen a kölcsönt valójában folyósító piaci szereplőknek az árujukat eladóknak és a szolgáltatásokat nyújtóknak akik itt a jog szerinti tulajdonképpeni betétesek kellene, hogy legyenek, természetesen a betéti kamat összegét ami őket illetné nem fizeti ki! A kereskedelmi banknak itt csak a közvetítő szerepe szabadna, hogy jusson, hisz csak a két fél között közvetített.
-Ha a nemzeti bankok bocsáthatnának ki pénzt, akkor ugyan továbbra is egy nemzetgazdaság egésze hitelezne a hitel felvevőjének csakhogy ekkor a beszedett kamat is a nemzetgazdaság egészéhez, a nemzeti bankhoz kerülne vissza.
A nemzeti bank ezeknek a kamatjövedelmeknek a gazdaságba történő visszaforgatásával, állami finanszírozású beruházásokkal ki tudná egyenlíteni a kamatokkal történő jövedelem kivonást.
Esetünkben a kereskedelmi bankok a nemzetgazdaság egésze által nyújtott hitelt odaadják a hitelt felvevőnek, az érte kapott kamatot természetesen beszedik, majd azt egyszerűen zsebre rakják és a nemzeti bankokba egy fillért sem fizetnek be.
Ezzel minden egyes ügyletnél a pillanatnyi kamatnak megfelelő összeget kivonják a gazdaságból.
-Ráadásul mindezt minden felelősség nélkül teszik , mert a más tőkéjét adják kölcsön anélkül, hogy az illetőnek tudomása lenne róla, valamint ha bármi baj történne, az adófizetők pénzéből megmentik őket.
-Ez a bizonytalan fedezetű váltó leszámítolási határidő előtti, kereskedelmi forgalomba hozásának klasszikus esete. Mivel a váltó fedezetét pont maga a kibocsátó ellenőrzi és garantálja, valamint a leszámítolást ő maga azonnal el is végzi természetesen semmiféle felelősséget nem vállalva érte, ez egy elég fura biztosítékrendszer.
-Ez a rendszer így tökéletesen működik, csak sajnos nincs olyan gazdasági tevékenység ami elbírná, hogy ilyen mértékben fosztogassák, nincs olyan mértékű egyenletes és folyamatos növekedés ami az állandó tőkekivonást ellensúlyozni képes lenne.
-A lényeg összefoglalva az, hogy a pénz kétféleségét ( úgy mint nemzeti bank által kibocsátott pénz és hitelpénz) nem szabadna összekeverni mert a kétféle pénz háttere, fedezete nem azonos és a mai konstrukcióban a hitelpénz haszna, kamata jövedelmei nem a jogosulthoz kerülnek a pénzrendszer működése folyamán, hanem a kereskedelmi bankokhoz.
Pénzt forgalomba hozni kizárólag azon az alapon szabadna, hogy aki biztosítja annak a fedezetét az bocsáthasson ki pénzt. A kereskedelmi bankok ebben a folyamatban kizárólag közvetítői szerepet szabadna, hogy kapjanak.
- Mint a helyi pénzek között kiemelkedően jól működő svájci WIR esete mutatja, a pénzkibocsátó banknak kizárólag beruházási hiteleket szabad kibocsátania és el kell zárkóznia a fogyasztói hitelektől. Ezeket a jóval rizikósabb ügyleteket a pénzkibocsátó nemzeti banktól felvett kölcsönökből és az általuk gyűjtött betétekből finanszírozott kereskedelmi bankoknak kellene átadnia. Ugyanis ha ezek csődbe kerülnek, a pénzpiac logikája szerint kötelezően hagyni kellene őket csődbe menni.
-Véleményem szerint a FED magalakulása óta ez a gazdaság legnagyobb problémája. A fedezetlen pénz kibocsátása, vagyis a pénzhamisítás mindig is jó üzlet volt. Nem is beszélve arról, hogy mivel az alkalmazott módszerekkel a haszon a kibocsátónál csapódik le, a költség pedig ellenőrizhetetlen módon szétoszlik a gazdaságban, ezért a közlegelők klasszikus példája szerint minden piaci szereplőnek akinek erre lehetősége van az az érdeke, hogy minél több fedezetlen pénzt dobjon a piacra.
A közgazdaságtanban alapismeretként tanított közlegelők példája arra figyelmeztet minket, hogy ez egészen addig folytatódik amíg az egész piac egyetlen kézbe nem kerül, vagy valaki erőszakos módon beavatkozva nem írja felül a játékszabályokat.
2.A pénz kétféle funkciója
-------------------------
-Az a lényeges jellemzője a hitelpénz működésének, hogy a gazdaság egészének a tőkéjét (tulajdonosának hozzájárulása nélkül) kikölcsönözve egy még meg sem termelt gazdasági produktumot hoz kereskedelmi forgalomba abból a célból, hogy a kamattal a majdan termelődő hasznot, amit a keletkezésének pillanatában azonnal beszed,(vagy legalább is annak egy jelentős részét) kivonja gazdaságból nem tűnik fel a mindennapi tevékenységünk során.
Ezt természetesen az követi, hogy a következő tevékenység megkezdéséhez az előzőleg elvont tőkét már eleve hitelből kell pótolni és ekkor már a hitel kamatjának a kamatját is fizetni kell, így azután a kör lassanként bezárul és néhány tíz tranzakció után a tevékenység teljes jövedelmét tetszés szerint elvonhatom a gazdaság szereplőitől a kamat mértékének a szabályozásával.
-A váltó-amit mi hitelpénznek nevezünk-legfontosabb jellemzője, hogy csak a leszámítolhatóságot biztosító határidő lejártával válik teljes értékűvé amikor kiegyenlítették. Tulajdonképpen pénzként forgalomba hozni a hitelpénzt, csak a hitelszerződés lejártakor szabadna, addig korlátozottan forgalomképes értékpapírként kizárólag erre a bizonytalan ügyletre szakosodott pénzügyi intézményekben(jelesül leszámítoló bank) szabadna forgalmazni illetve beváltani. Az ilyen ügyletek bizonytalanságát a leszámítolás alkalmával az azt végző le is szokta vonni az elméleti értékből. Egy a váltók kibocsátáskori, azonnali leszámítolását végző bank nem szabadna, hogy azonos legyen a kibocsátó bankkal. Nézetem szerin ugyanis ellenérdekelt felek.
Ez ma a gyakorlatban nem így van, ez a megkülönböztetés nem létezik, ez a hitelpénz teljes értékű pénzként kerül forgalomba, az ügylet bizonytalanságából eredő veszteségeket nem a bank -aki a kibocsátó és leszámítoló is egyben- szenvedi el, hanem a gazdaság összes szereplőjére hárítja, vagy mint inflációt, vagy mint bankkonszolidációs költséget, ha csőd fenyegetné.
-Azonban a kétféle pénz szétválasztás nem is feltétlenül szükséges, mindössze arra lenne szükség, hogy a hitelpénz forgalomba hozatalából keletkező nyereség-merthogy a kölcsönt a gazdasági közösség nyújtotta-a pénzkibocsátás monopóliumával rendelkező, a pénzt kibocsátó gazdasági közösségek, egységek, államok, államszövetségek közösségi kasszájába kerüljön vissza. Azaz egyedül arra lenen szükség, hogy kölcsönt kizárólag a nemzeti bankok folyósíthassanak, a kereskedelmi bankok ezt csak közvetíthessék és a betéti kamatokat a kvázi betétesek, a hitelnyújtó gazdasági közösség bankjába, az adott nemzeti bankba fizessék be amely így jogos tulajdonosaihoz kerülhetne.
-Szintén nem térnek ki az ezzel foglalkozó ismertetők arra a problémára (vajon miért?), hogy a pénz univerzális használhatóságából eredő nehézségeket hogyan lehet megszüntetni. Mivel a pénz egyszerre csereeszköz és értékmegőrző is univerzalitásánál fogva mindig kisebb veszély a tőkét pénzben tartani mint materiális javakban. Jóval egyszerűbben tárolható, mobilizálható, bontható, használható fel, ha a szélsőséges esetektől eltekintünk-esetleges katasztrófák, háborúk- mint a materiális javak nagy része.
-Azt be kell látnunk, hogy erre a célra alkalmasabb eszközünk nincs tehát ez a funkciója kiiktathatatlan, a feladat megoldása megkerülhetetlen.
A kétféle funkció szétválasztására a történelem folyamán történt kísérletek(bélyeg, felülbélyegzés stb.) nem igen váltak be, erre úgy látszik tökéletesen csak a kamat alkalmas.
-Ha a gazdaságban csereszközként használom a pénzt akkor az nem hoz hasznot, kizárólag az eszköz funkciója a mérvadó. Amikor időben, vagy helyileg pillanatnyilag fel nem használható tőke keletkezik azt a gazdaságból ki is kell vonni, mert lokálisan a pénztöbblet inflációt, válságot okozna. Ennek a többletnek a gazdaság más szegmensében kamat fejében történő felhasználása logikus lépés. Mivel a kamat nagysága szabályozza azt, hogy a gazdaság szereplőjének érdemes-e a tőkéjét visszaforgatnia, vagy mivel több kamatot hoz mint amennyi a tevékenységének nyeresége lenne-mert más jobb hatásfokkal tudja hasznosítani-, érdemesebb betétként kamatra kihelyezni, a döntést neki magának kellene meghoznia.
-Csakhogy megint visszajutottunk az eredeti problémához, nevezetesen, hogy a már megtermelt javak tulajdonosai ezen javaikat értékesítve "igazi", materiális fedezettel rendelkező pénzhez jutnak az árujuk értékesítése folyamán. Elsősorban ezen materiális javak megtermelői kellene, hogy kapják a kamatjövedelmeket akik valódi fedezettel rendelkező betéteikből a tőkét biztosítják, mert az ő betétjeikből kihelyezett kölcsön nem növeli a gazdasági közösség általános eladósodottságát. A kamat természetesen arányos kell legyen a gazdaságban elérhető haszonnal, hisz ha kevesebb, nem lesz aki kölcsön adjon, ha több nem lesz érdemes termelni.
A hitelpénzből létrehozott, kibocsátott kölcsön csak másodlagos kölcsönként szabadna, hogy megjelenjen a hitelpiacon, mivel ez a gazdasági közösség általános eladósodottságát és így a bizonytalanságot nagymértékben növeli, még abban az esetben is ha központi-nemzeti bank-bocsátja ki. Nem lényegtelen ugyanis az a szempont sem a hitelpénzből létrehozott tőke esetében, hogy csőd etén a kárt az egész közössége viseli. A tőke kétféleségének nyilvántartása, értékének megkülönböztetése elkerülhetetlen, mert a rossz döntések alapján hozott befektetések, csődök kára ez esetben nem teríthető szét automatikusan a gazdaságban, annak következményei betétből képzett magántőke esetén kizárólag a döntéshozót terhelik.
-A problémát nem az jelenti, hogy a forgalomba lévő pénz is és a tőke is kétféle és a csereszközként használt forgalomban lévő pénz nem kamatozik a bankban lévő pedig igen, hanem az, hogy a forgalomban lévő csereeszköznek mindig arányosnak kell maradnia a forgalomban lévő javak értékével. Ebből logikusan az következik, hogy a bankban elhelyezett tőkét megengedhetetlen szabadon hozzáférhető módon kezelni.
-Nem vonhatok ki csereeszközt egy piacról, illetve nem dönthetek kontroll nélkül számolatlanul csereeszközt egy piacra. Aki a pénzt ami az adott időpontig csereeszköz volt kivonja a piacról és másik funkciójában mint értékmegőrző eszközt kívánja használni, annak tudomásul kell vennie, hogy a piacra történő visszavezetés csak a piac akkori, vissza helyezéskori állapotának megfelelő tempóban történhet és nem az ő igényei szerint.
-Valamint azt is tudomásul kell vennie ennek a piaci szereplőnek, hogy a tőkéje ezek között a feltételek között nem biztos, hogy gazdára talál a beruházók között és kamatozik neki, előfordulhat, hogy el kell vinnie máshová, vagy neki kell fizetnie a megőrzésért. Ez ma furán hangzik, de sokszor volt már ilyen, a svájci frank esetében pl. nem is olyan régen. Természetesen kereskedelmi bankon keresztül fogyasztási hitelezésre kihelyezheti, de ennek a veszélyei sokkal nagyobbak és csőd esetén elbukhatja.
-A globális kereskedelem miatt az adott piacra bevitt áruk ellentételezését is biztosítani kell, tehát ha valaki bevisz egy a piacra árut, annak ugyanennyi árut onnan ki is kell vinnie, különben kivonja a piacról a csereeszközt. A tőke számára ugyanis szinte mindegy, hogy monetáris, vagy materiális javakban testesül meg lévén ő maga egy viszonyrendszer a szereplők között.
-Ha ezt nem irányítjuk, nem ellenőrizzük folyamatosan, akkor értelemszerűen a tőke kezelőjének a kezébe korlátlan hatalmat adunk, mert bármikor képes lesz a gazdaságban akár hiányt, akár inflációt előidézni. Ha magas kamattal a tőkét magához vonzza kereslet csökkenést generál a gazdaságban és tönkreteszi a termelőket, ha alacsony kamatot kínál a tőkére akkor rászabadít a piacra egy akkora pénzmennyiséget amit a termelők nem tudnak áruval ellátni és így a szűk kínálat miatt az árak mennek feljebb inflációt okozva.
-Magyarul egy központi pénzügyi szervnek-nemzeti bank-korlátlan jogokat kell adnunk nemcsak a pénzkibocsátás terén, de abban az értelemben a betétek felett is , hogy a betétek mobilizálhatóságát nagyságtól függően szabályozhassa. Mint ahogyan ez katasztrófahelyzetben így is történik.
Önmagában a pénz kibocsátásának monopóliuma nem biztosít korlátlan hatalmat a pénzpiac irányítása felett, mit az a történelem folyamán már többször bebizonyosodott.
A pénz akkumuláló szerepe miatt a pénztőke kialakulása kiiktathatatlan, mozgásának totális ellenőrzése nélkül a pénzpiac kontrollja megvalósíthatatlan. Ráadásul ez nem is elég, mert mint az argentinok mostanában rájöttek, párhuzamosan az áruk mozgását is kontrollálni kell, különben ugyanaz következik be mint a pénzpiac kontrollálatlanságának esetén.
A tőke számára ugyanis indifferens, hogy monetáris, vagy materiális javakból áll-e, legfeljebb ez utóbbi kissé kevésbé mobil és kezelése macerásabb.
-Ahogyan a pénzt kétfélesége alapján-mint fedezettel bíró csereeszköz és hitelpénz, azaz váltó- is meg kell, hogy különböztessük, ugyanúgy funkciója alapján-mint csereeszköz és tőke, mint a javak univerzális akkumulálója-is különbséget kell tennünk pénz és pénz között.
-A legnehezebb probléma a tőke helyzetének a tisztázása. Keletkezése, kezelése, kontrollja mind-mind újabb és újabb megoldhatatlannak tűnő feladatokat állít az elemző elé. A gazdasági közösségekben a tevékenység folytatása közben óhatatlanul aránytalanságok lépnek fel (tudás, tapasztalat, eszköz, tehetség stb. különbözőségéből fakadóan) és a közösség egyes tagjainak a keletkező bevételeiket nem kell teljes egészükben a termelő tevékenységbe visszaforgatniuk annak fenntartása érdekében. Az így keletkező többlet amit a gazdasági folyamatból elvonhatnak valamilyen formában akkumulálódik. Az így keletkező tőke szabadon felhasználható, illetve önmaga is önálló árucikként értékesíthető. A bérbeadásából, illetve értékesítéséből származó kamat, vagy jutalék egyáltalán nem ördögtől való. Ilyen formájában ő ugyanis egy eszköz, egy szerszám aminek a használata teljesen természetes és hasznos is lehet.
Az, hogy a tőkét nem a tulajdonosa használja csak egy további transzformációja források hasznosítása során kialakuló különbségekből következő viszonyrendszernek. Aki jobb hatásfokkal eredményesebben tudja használni az eszközt, a szerszámot annak érdemes a használat jogát biztosítani.
-Azokkal reformközgazdászokkal akik folyamatosan kamat ellen kampányolnak a legkevésbé sem tudok egyetérteni. Mint az első írásomban is utaltam rá , fogadjuk már el, hogy létezik pénzügyi veszteség, nulla és negatív kamat is. Ha valamit nem gazdaságos működtetni akkor azt nem is fogják működtetni. Egy zárt rendszerben az elérhető növekedés nulla. Ugye a sokat idézett szöveg szerint aki egy zárt rendszerben exponenciális növekedést tart elképzelhetőnek, az vagy elmebeteg, vagy közgazdász.
Itt van valahol az eb elhantolva ,mert végeredményben a rossz befektetésekből eredő veszteségek és normális gazdálkodás esetén az időnként előforduló negatív kamatok, valamint az esetleges infláció egyik irányból, a pozitív kamatok a másik irányból a nulla felé kellene, hogy konvergáljanak.
Ez azonban a pillanatnyilag exponenciálisan növekszik a csalással, a fedezetlen hitelpénzekkel történő folyamatos tőkekivonással, felelőtlen fogyasztási hitelekkel, piacmanipulálással és egyéb eszközökkel kikényszerített nagy összegű pozitív kamatok miatt.
Ha ezeket kiiktatnák a kamat azonnal a nulla közelébe csökkenne.
Az én nézetem szerint nem a kamatot kellene megszüntetni, hanem a tőke hozadékainak összege, eredője kellene, hogy nulla legyen. A tőke kölcsönzésének kamatait nem csökkenthetem a nullára, mert ezzel a képződését szüntetem meg. A különböző okokból bekövetkező tőkeveszteségeket valahogyan pótolni kell, különben felélem az eszközeimet.
-A tőke tulajdonságai között is van azonban egy nagyon lényes. Mivel a gazdaságban felhasználhatósága szempontjából univerzális, ezért hatása a gazdaságra semmivel össze nem hasonlítható. Tulajdonlásának, vagy kezelési jogának a birtoklása korlátlan befolyást biztosít a gazdaság egésze felett. Éppen ezért érthetetlen az a gyakorlat, hogy felhasználását nem vonjuk közösségi felügyelet alá, a tőke keletkezése pillanatától nem követjük nyomon annak működtetését. Számomra teljes rejtély, hogy pl. a magánszemélyeknek a bankokban elhelyezett pénzük felhasználásáról halovány fogalmuk sincs és a közösséget sem ruházzák fel az ellenőrzés jogával.
Azok a hitelek amelyek a gazdaságban beruházási céllal kerülnek felhasználásra egy hihetetlen méretű nemzeti banki és kormányzati ellenőrzés nélküli befolyást tesznek lehetővé a választók pénzéből az ő hozzájárulásuk nélkül a tőke kezelőinek számára.
Nem tudok másképpen fogalmazni mint, hogy ez a helyzet egyszerűen szürreális. Ilyen egy normális világban csak nagyon csúnya gonosz mesékben képzelhető el, a valóságban ilyen nem lehetséges.
-Itt nem csak, -bár elsősorban- a pénzről van szó, ugyanez az anomália fennáll a materiális javak esetében is pedig van ennek gyakorlata ( közraktárak) ott ahol szintén kiemelkedően fontos és elkerülhetetlen. Üdítő kivételek egy vagyonelem közösségi szabályok szerinti hasznosítására mint például az erdőgazdálkodás ritkán fordulnak elő és persze ott sem tökéletesek.
-A globálisan szinte teljesen szabad tőkemozgás, a pénz és ezen keresztül a tőke kétféleségének az összemosása kaotikus tisztázhatatlan viszonyokat eredményez. A világon nagyon széles skálán mozgó törvényi, etikai, politikai normák lehetetlenné teszik a pénzpiaci szabályok egységesítését és a betartatásukról már szót ejteni is kár. Nem is beszélve arról, hogy egyes helyi gazdasági érdekcsoportoknak ezek betartása nem feltétlenül kell, hogy előnyös legyen és megfeleljen. A rengeteg ellenérdekelt féltől elvárni, hogy a lokálisan esetenként hátrányos szabályokat betartsa egy globális, számára elvont közösségi előny érdekében szinte lehetetlen.
-Amikor valaki egy magánbanktól felvett hitelből folytat egy gazdasági tevékenységet, mivel ő ekkor egy váltóval fizet, akkor esetleg a következő történhet.
-A valahol a világ másik végén felvett kölcsönből itt megvalósított befektetés esetén a helyi itteni termelők hitelbe odaadják javaikat valakinek, aki valakinek valahol megígérte, hogy majd valahol, valamikor, valahogyan, valakinek ki fogja egyenlíteni ezt a tartozást.
-Követhető volt? Ezt hívják külföldi működőtőke behozatalnak. Mi adjuk oda most a javainkat, és ezt majd valaki, valahol, valamikor, valakinek ki fogja fizetni. Addig itt van biztosítéknak egy darab papír. És nagyon el vagyunk keseredve, ha nem jön ide a külföldi működőtőke.
Hát ne legyünk.
-Minden közösségnek vannak lokális gazdasági, kulturális, természeti adottságai és az ideális az lenne ha ezeket a viszonyokat figyelembe véve mindenki maximálisan kihasználná a saját helyi adottságokból következő, azzal összehangolt lehetőségeit. Ez azonban a legkevésbé sem esik egybe a globalizáció érdekeivel, így a konfrontáció sajnos ezen a téren is elkerülhetetlennek látszik.
A tőke és az áruk szabad mozgásának elve az ezeket mozgató, irányító szervezetek korlátlan uralmához vezet.
3.A következő buktató
------------------------------
-Míg mi ennek a közérthető megfogalmazásával vagyunk elfoglalva és esélyünk sincs arra, hogy ezek az elvek a törvények szintjén mint szabályozók megjelenjenek, addig a pénzvilág irányítói már a következő csapdasort állítgatják az elejteni kívánt vadaknak. Ennek a munkának is a vége felé tartanak.
Sajnos a pénzpiac működtetésének eddig taglalt problémái amik persze a mai napig megoldatlanok és a világ nagy részén megoldásra várnak, szerintem már régen túlhaladottak.
-
-A ma gondjait sokkal inkább a tömeg és piacmanipulálás nagyon kifinomult módszerei jelentik. Az, hogy pénzügyi eszközökkel mennyire tudok irányítani egy piacot, hogy a gazdaság szereplőinek mekkora mértékű a függése a pénzügyi háttértől, hogy milyen mértékben és mélységben tudom ellenőrizni és befolyásolni egy gazdaság működését kizárólag pénzpiaci módszerekkel, ma már szinte teljesen átlátható.
Sokkal súlyosabb, szinte megoldhatatlannak tűnő feladat a piaci viszonyok szinte totális manipuláltságának a megszüntetése és a befolyásoló eszközök működésének és működtetésének szabályozása.
-
Ezek a piacmanipulációs technikák sokkal veszélyesebbek, mert a torz piaci viszonyok kialakulása nem ismerhető fel olyan könnyedén, mint a pénzügyi befolyásolás esetében. Ha a piacon csak a valós, a fogyasztók élete során felmerülő reális igények kielégítése történne meg, akkor a fogyasztók jövedelmüknek csak egy részét költenék el.
Az el nem költött jövedelmet tőkeként akkumulálhatnák ami felett szabadon rendelkezhetnének. Ha ez a valós fedezettel rendelkező tőke megjelenne a tőkepiacon, ennek a hozadékai nem a hitelpénzek kamatbevételeit kisajátító kereskedelmi bankokba folynának be, hanem ezekhez a tőketulajdonosokhoz kerülnének vissza és tovább növelnék a részesedésüket a tőkepiacból.
-Természetes reakció, hogy a kereskedelmi bankokban jelen lévő tőke a monopolhelyzetének megőrzése érdekében mindent megtesz ennek a szituációnak a megakadályozására. Elsősorban a médián, de minden egyéb felhasználható eszközön keresztül a fogyasztókat számukra teljesen felesleges termékek fogyasztására próbálja ösztönözni.
Mivel a fogyasztó ugyanazzal a felesleges dologgal sokszor egymás után nem csapható be, ezért ugyanazt vagy sokszor még rosszabb terméket újként és még újabbként reklámozva vonja el az akkumulálható jövedelmeket. Hogy a beruházásait maximálisan kihasználhassa és a termelő kapacitását a lehető legtovább működtesse, minden fogyasztót megpróbál ugyanannak a terméknek a fogyasztására rákényszeríteni, függetlenül attól, hogy a termék a lokális igények kielégítésére a legtöbb esetben teljesen alkalmatlan. Mivel megfelelő mennyiségű reklám bevetésével a fogyasztás a máshol készült termékek irányába terelhető, a helyi termelés és kereskedelem tönkretehető, így a jövedelmek az adott területről elvonhatóak és beterelhetőek a már működő, hozzájuk vezető pénzcsatornákba.
-Az így okozott kár sokkal nagyobb mint amennyi a pénzügyi veszteség számokban kifejhető összege. Ezeknek a folyamatoknak a során a megtermelt felesleges termékek előállítása által okozott károk, a termelés és a szállítás során keletkező környezeti károk, a felesleges termékek megsemmisítése által okozott veszteségek valószínűleg össze sem vethetők a konkrét pénzügyi károkkal.
A legnagyobb katasztrófa pedig az, hogy az ilyen módon realizált igen költséges bevételt jó részét, esetenként 80-90%-ban a reklámokba forgatják vissza, mert már ekkora képtelen költségű reklámkampány szükséges ahhoz, hogy az egyébként teljesen felesleges terméket újra el lehessen adni,a fogyasztót újra és újra rá lehessen venni egy számára szükségtelen termék megvásárlására. Gazdaságunk jó része a marketing, a reklám, a kereskedelem egy része ma mint mókuskerék működik, mely semmit nem termel és kizárólag ara szolgál, hogy a folyamatos pénzügyi mozgást fenntartsa.
A gazdaságnak ebben a teljesen felesleges, inproduktív ágazatában használt és ezért a racionális beruházásoktól elvont tőke a valódi gazdaságban hiányzik. Egyes közgazdasági elemzések szerint a gazdaság működésének pillanatnyilag mintegy felét ennek a felesleges és káros szegmensnek működtetésére pazaroljuk. Kizárólag azért, mert jövedelmet elvonni csak valamilyen pénzügyi tranzakció közben lehet és így néhány piaci szereplő a dominanciáját meg tudja őrizni és a keletkező jövedelmeket apró részletekben feltűnésmentesen meg tudja kaparintani.
-Ennek a problémahalmaznak a megoldása jóval nehezebbnek tűnik és valószínűleg sokkal radikálisabb eszközöket kívánna.
A média elképesztően szigorú ellenőrzése nélkül, a nevelésnek és kultúrának minden területére kierjedő,-a pénzügyi hatalomtól védett és független-irányítása nélkül a pozitív változások ezen a téren elképzelhetetlenek.
Az a pszichológusok és marketingszakemberek körében közismert tény, hogy az emberek 5-20% hajlamos kábítószer vagy alkohol függésre illetve egyéb addikciókra, reklámokkal viszont több mint 90% tökéletesen manipulálható mutatja, hogy milyen súlyú problémával állunk szemben. A manipulatív reklámot a számok alapján ötször, hússzor olyan súlyosan kellene büntetni mint a kábítószer kereskedelmet, mert ennyivel veszélyesebb és ennyivel több kárt okoz.
Ezeknél jóval veszélyesebb és szinte felismerhetetlen, a szinte mindenkire ható virtuális világ lassú észrevehetetlen becsempészése a valóságos világunkba. A valóságos világ elemeinek óvatos egyenkénti fokozatos felcserélése a virtuális világ nyújtotta elemekkel és ennek a virtuális világnak a teljes irányíthatósága ami teljes egészében egy, a nyilvánosság számára ismeretlen, szinte nem is létező tulajdonosi réteg kezében van maga az előttünk megtestesülő rémálom.
A megvásárolt, a pénz által pórázon tartott politikusok ennek a feladatnak a megoldására, erre a szerepre teljesen alkalmatlanok.
Ezen az úton haladva amit a mi logikánk diktál, a gondolkodó ember bárhogy ódzkodik is sajnos lépésenként, lassan eljut a fasizmus doktrínájáig.
---------------------
-T. Olvasó!
-Egy helyi pénz kibocsátásának előkészületeit próbáltuk elvégezni, amikor arra kellett rádöbbennem, hogy a pénzkibocsátás mikéntjét, elveit, szabályait nemcsak, hogy szinte senki nem ismeri, de még ráadásul az érdeklődő elől, valami ködbe vesző mítosz is eltakarja. Ezen tevékenység közben szerzett tapasztalataimat szeretném önökkel megosztani, ha hajlandóak az alábbi néhány sort elolvasni.
Katartikus élmény lesz.
-A pénzkibocsátás alapelvei, a pénzpiac működtetésének, jellegének legfontosabb információi soha nem kerülnek napvilágra.
-Nevezetesen például az az egyszerű tény sem, hogy a nemzeti bankok által kibocsátott pénz és a kereskedelmi bankok által forgalomba hozott (nevezzük a továbbiakban hitelpénz néven) pénz közötti leglényegesebb különbség, hogy míg az előbbi pénz, a második nem az.
-A legfontosabb különbség amelyre kutakodásaink során rádöbbentem az, hogy a nemzeti bankok által kibocsátott pénz és a banki betétek együttesen, a világon mindenhol,-így Magyarországon is-csak töredékét fedezik a kibocsátott hitelek értékének. A bankokba elhelyezett betét a legjobb esetbe is csak töredékét, ötödét, hatodát fedezi a bankok által kibocsátott hiteleknek. A sokat hangoztatott érvből, hogy ők a betétesek pénzét kezelik és őrzik egy szó sem igaz.
A hitelként felvett összeg amit az adós megkap, nem az átlagember fogalmai szerinti fedezettel bíró pénz, hisz a bankban ezzel szemben nincs ennyi betét legfeljebb csak a töredéke.
- Ez a pénz tulajdonképpen talán egy időben és térben korlátlanul leszámítolható váltónak tekinthető, mert a mögötte lévő fedezet csak az, hogy a hitel felvevője aláírta, hogy majd megtermel ennyi értéket és ellentételezni fogja a törlesztés folyamán annak lezárultáig, vagy nem teljesítés esetén a jelzálog tárgy értékesítésével kiegyenlíti.
-A helyi nemzeti bankok kontrolljával kibocsátott, az illető országban a mindenkori GDP- vel egyenlő, piacképes, már megtermelt, értékesíthető áruval fedezett pénz nem különböztethető meg ettől a tulajdonképpen pénznek nem nevezhető, a kereskedelmi bankok által kibocsátott, pénznek kinéző váltótól.
-Óriási a különbség abból a szempontból, hogy már megtermelt, illetve folyamatosan termelődő, használati értékkel bíró piacképes javakat állítok egy pénz mögé fedezetül, vagy egy aláírt kötelezvényt arról, hogy az aláírója valamilyen módon ki fogja egyenlíteni ezt a tartozást.
Az elsőt a klasszikus köznapi értelemben is pénznek nevezhetjük, míg a másodikat a legnagyobb jóindulattal is csak legfeljebb váltónak.
- Az a megtévesztő ebben a nyilvánvalóan szándékos csalásban, hogy a helyi nemzeti bankok kontrolljával kibocsátott, az illető országban a piacképes, már megtermelt, értékesíthető, a mindenkori GDP- vel arányosan kibocsátott, áruval fedezett pénz nem különböztethető meg ettől a tulajdonképpen pénznek nem nevezhető, a kereskedelmi bankok által kibocsátott, pénznek kinéző váltótól.
-Ugyanis, ha nem a megtévesztés a cél, akkor a kibocsátó banknak ebben az esetben egy külön erre a célra szolgáló, az általánosan használttól jól megkülönböztethető "bankjegyet " kellene használnia. A bank sajnos a használatban lévő pénz kibocsátójától jogot kap arra, hogy egy a pénztől jól megkülönböztethető váltó helyett az adott nemzeti bank pénzét használja.
-Mivel a gazdaság szereplői a kétféle pénzt egymástól megkülönböztetni nem tudják,-és még ha meg tudnák különböztetni akkor is erre törvény kötelezi őket-így természetesen a hitelfelvevőtől kapott hitelpénzt, ezt a pénz kinézetű váltót elfogadják.
-Sajnos kénytelenek ezt a fedezet nélküli papírt elfogadni cserébe az álataluk nyújtott valós értékkel bíró javakért, így a hitelt valójában a gazdaság, a piac összes szereplője nyújtja, akik ezt az időben és térben korlátlanul leszámítolható váltót elfogadva valós használati értékkel bíró tárgyakra, illetve szolgáltatásra cserélik a hitelpénznek nevezett ígérvényt.
A bank úgy adja kölcsön a termék eladójának, a szolgáltatás nyújtójának a tőkéjét az adósnak, hogy azok nem is tudnak róla, hogy most ők ezt az összeget kölcsönadták, mert az érte kapott váltó ugyanúgy néz ki mint az igazi pénz.
A kölcsönt a valóságban a gazdaság szereplői nyújtják a hitelt felvevőnek aki náluk vásárol és akik neki egy ígéret fejében a javaikat hitelbe átadják.
-A bankok ezeknek a kölcsönöknek a kamatait, költségeit az adóstól beszedik, de természetesen a kölcsönt valójában folyósító piaci szereplőknek az árujukat eladóknak és a szolgáltatásokat nyújtóknak akik itt a jog szerinti tulajdonképpeni betétesek kellene, hogy legyenek, természetesen a betéti kamat összegét ami őket illetné nem fizeti ki! A kereskedelmi banknak itt csak a közvetítő szerepe szabadna, hogy jusson, hisz csak a két fél között közvetített.
-Ha a nemzeti bankok bocsáthatnának ki pénzt, akkor ugyan továbbra is egy nemzetgazdaság egésze hitelezne a hitel felvevőjének csakhogy ekkor a beszedett kamat is a nemzetgazdaság egészéhez, a nemzeti bankhoz kerülne vissza.
A nemzeti bank ezeknek a kamatjövedelmeknek a gazdaságba történő visszaforgatásával, állami finanszírozású beruházásokkal ki tudná egyenlíteni a kamatokkal történő jövedelem kivonást.
Esetünkben a kereskedelmi bankok a nemzetgazdaság egésze által nyújtott hitelt odaadják a hitelt felvevőnek, az érte kapott kamatot természetesen beszedik, majd azt egyszerűen zsebre rakják és a nemzeti bankokba egy fillért sem fizetnek be.
Ezzel minden egyes ügyletnél a pillanatnyi kamatnak megfelelő összeget kivonják a gazdaságból.
-Ráadásul mindezt minden felelősség nélkül teszik , mert a más tőkéjét adják kölcsön anélkül, hogy az illetőnek tudomása lenne róla, valamint ha bármi baj történne, az adófizetők pénzéből megmentik őket.
-Ez a bizonytalan fedezetű váltó leszámítolási határidő előtti, kereskedelmi forgalomba hozásának klasszikus esete. Mivel a váltó fedezetét pont maga a kibocsátó ellenőrzi és garantálja, valamint a leszámítolást ő maga azonnal el is végzi természetesen semmiféle felelősséget nem vállalva érte, ez egy elég fura biztosítékrendszer.
-Ez a rendszer így tökéletesen működik, csak sajnos nincs olyan gazdasági tevékenység ami elbírná, hogy ilyen mértékben fosztogassák, nincs olyan mértékű egyenletes és folyamatos növekedés ami az állandó tőkekivonást ellensúlyozni képes lenne.
-A lényeg összefoglalva az, hogy a pénz kétféleségét ( úgy mint nemzeti bank által kibocsátott pénz és hitelpénz) nem szabadna összekeverni mert a kétféle pénz háttere, fedezete nem azonos és a mai konstrukcióban a hitelpénz haszna, kamata jövedelmei nem a jogosulthoz kerülnek a pénzrendszer működése folyamán, hanem a kereskedelmi bankokhoz.
Pénzt forgalomba hozni kizárólag azon az alapon szabadna, hogy aki biztosítja annak a fedezetét az bocsáthasson ki pénzt. A kereskedelmi bankok ebben a folyamatban kizárólag közvetítői szerepet szabadna, hogy kapjanak.
- Mint a helyi pénzek között kiemelkedően jól működő svájci WIR esete mutatja, a pénzkibocsátó banknak kizárólag beruházási hiteleket szabad kibocsátania és el kell zárkóznia a fogyasztói hitelektől. Ezeket a jóval rizikósabb ügyleteket a pénzkibocsátó nemzeti banktól felvett kölcsönökből és az általuk gyűjtött betétekből finanszírozott kereskedelmi bankoknak kellene átadnia. Ugyanis ha ezek csődbe kerülnek, a pénzpiac logikája szerint kötelezően hagyni kellene őket csődbe menni.
-Véleményem szerint a FED magalakulása óta ez a gazdaság legnagyobb problémája. A fedezetlen pénz kibocsátása, vagyis a pénzhamisítás mindig is jó üzlet volt. Nem is beszélve arról, hogy mivel az alkalmazott módszerekkel a haszon a kibocsátónál csapódik le, a költség pedig ellenőrizhetetlen módon szétoszlik a gazdaságban, ezért a közlegelők klasszikus példája szerint minden piaci szereplőnek akinek erre lehetősége van az az érdeke, hogy minél több fedezetlen pénzt dobjon a piacra.
A közgazdaságtanban alapismeretként tanított közlegelők példája arra figyelmeztet minket, hogy ez egészen addig folytatódik amíg az egész piac egyetlen kézbe nem kerül, vagy valaki erőszakos módon beavatkozva nem írja felül a játékszabályokat.
2.A pénz kétféle funkciója
-------------------------
-Az a lényeges jellemzője a hitelpénz működésének, hogy a gazdaság egészének a tőkéjét (tulajdonosának hozzájárulása nélkül) kikölcsönözve egy még meg sem termelt gazdasági produktumot hoz kereskedelmi forgalomba abból a célból, hogy a kamattal a majdan termelődő hasznot, amit a keletkezésének pillanatában azonnal beszed,(vagy legalább is annak egy jelentős részét) kivonja gazdaságból nem tűnik fel a mindennapi tevékenységünk során.
Ezt természetesen az követi, hogy a következő tevékenység megkezdéséhez az előzőleg elvont tőkét már eleve hitelből kell pótolni és ekkor már a hitel kamatjának a kamatját is fizetni kell, így azután a kör lassanként bezárul és néhány tíz tranzakció után a tevékenység teljes jövedelmét tetszés szerint elvonhatom a gazdaság szereplőitől a kamat mértékének a szabályozásával.
-A váltó-amit mi hitelpénznek nevezünk-legfontosabb jellemzője, hogy csak a leszámítolhatóságot biztosító határidő lejártával válik teljes értékűvé amikor kiegyenlítették. Tulajdonképpen pénzként forgalomba hozni a hitelpénzt, csak a hitelszerződés lejártakor szabadna, addig korlátozottan forgalomképes értékpapírként kizárólag erre a bizonytalan ügyletre szakosodott pénzügyi intézményekben(jelesül leszámítoló bank) szabadna forgalmazni illetve beváltani. Az ilyen ügyletek bizonytalanságát a leszámítolás alkalmával az azt végző le is szokta vonni az elméleti értékből. Egy a váltók kibocsátáskori, azonnali leszámítolását végző bank nem szabadna, hogy azonos legyen a kibocsátó bankkal. Nézetem szerin ugyanis ellenérdekelt felek.
Ez ma a gyakorlatban nem így van, ez a megkülönböztetés nem létezik, ez a hitelpénz teljes értékű pénzként kerül forgalomba, az ügylet bizonytalanságából eredő veszteségeket nem a bank -aki a kibocsátó és leszámítoló is egyben- szenvedi el, hanem a gazdaság összes szereplőjére hárítja, vagy mint inflációt, vagy mint bankkonszolidációs költséget, ha csőd fenyegetné.
-Azonban a kétféle pénz szétválasztás nem is feltétlenül szükséges, mindössze arra lenne szükség, hogy a hitelpénz forgalomba hozatalából keletkező nyereség-merthogy a kölcsönt a gazdasági közösség nyújtotta-a pénzkibocsátás monopóliumával rendelkező, a pénzt kibocsátó gazdasági közösségek, egységek, államok, államszövetségek közösségi kasszájába kerüljön vissza. Azaz egyedül arra lenen szükség, hogy kölcsönt kizárólag a nemzeti bankok folyósíthassanak, a kereskedelmi bankok ezt csak közvetíthessék és a betéti kamatokat a kvázi betétesek, a hitelnyújtó gazdasági közösség bankjába, az adott nemzeti bankba fizessék be amely így jogos tulajdonosaihoz kerülhetne.
-Szintén nem térnek ki az ezzel foglalkozó ismertetők arra a problémára (vajon miért?), hogy a pénz univerzális használhatóságából eredő nehézségeket hogyan lehet megszüntetni. Mivel a pénz egyszerre csereeszköz és értékmegőrző is univerzalitásánál fogva mindig kisebb veszély a tőkét pénzben tartani mint materiális javakban. Jóval egyszerűbben tárolható, mobilizálható, bontható, használható fel, ha a szélsőséges esetektől eltekintünk-esetleges katasztrófák, háborúk- mint a materiális javak nagy része.
-Azt be kell látnunk, hogy erre a célra alkalmasabb eszközünk nincs tehát ez a funkciója kiiktathatatlan, a feladat megoldása megkerülhetetlen.
A kétféle funkció szétválasztására a történelem folyamán történt kísérletek(bélyeg, felülbélyegzés stb.) nem igen váltak be, erre úgy látszik tökéletesen csak a kamat alkalmas.
-Ha a gazdaságban csereszközként használom a pénzt akkor az nem hoz hasznot, kizárólag az eszköz funkciója a mérvadó. Amikor időben, vagy helyileg pillanatnyilag fel nem használható tőke keletkezik azt a gazdaságból ki is kell vonni, mert lokálisan a pénztöbblet inflációt, válságot okozna. Ennek a többletnek a gazdaság más szegmensében kamat fejében történő felhasználása logikus lépés. Mivel a kamat nagysága szabályozza azt, hogy a gazdaság szereplőjének érdemes-e a tőkéjét visszaforgatnia, vagy mivel több kamatot hoz mint amennyi a tevékenységének nyeresége lenne-mert más jobb hatásfokkal tudja hasznosítani-, érdemesebb betétként kamatra kihelyezni, a döntést neki magának kellene meghoznia.
-Csakhogy megint visszajutottunk az eredeti problémához, nevezetesen, hogy a már megtermelt javak tulajdonosai ezen javaikat értékesítve "igazi", materiális fedezettel rendelkező pénzhez jutnak az árujuk értékesítése folyamán. Elsősorban ezen materiális javak megtermelői kellene, hogy kapják a kamatjövedelmeket akik valódi fedezettel rendelkező betéteikből a tőkét biztosítják, mert az ő betétjeikből kihelyezett kölcsön nem növeli a gazdasági közösség általános eladósodottságát. A kamat természetesen arányos kell legyen a gazdaságban elérhető haszonnal, hisz ha kevesebb, nem lesz aki kölcsön adjon, ha több nem lesz érdemes termelni.
A hitelpénzből létrehozott, kibocsátott kölcsön csak másodlagos kölcsönként szabadna, hogy megjelenjen a hitelpiacon, mivel ez a gazdasági közösség általános eladósodottságát és így a bizonytalanságot nagymértékben növeli, még abban az esetben is ha központi-nemzeti bank-bocsátja ki. Nem lényegtelen ugyanis az a szempont sem a hitelpénzből létrehozott tőke esetében, hogy csőd etén a kárt az egész közössége viseli. A tőke kétféleségének nyilvántartása, értékének megkülönböztetése elkerülhetetlen, mert a rossz döntések alapján hozott befektetések, csődök kára ez esetben nem teríthető szét automatikusan a gazdaságban, annak következményei betétből képzett magántőke esetén kizárólag a döntéshozót terhelik.
-A problémát nem az jelenti, hogy a forgalomba lévő pénz is és a tőke is kétféle és a csereszközként használt forgalomban lévő pénz nem kamatozik a bankban lévő pedig igen, hanem az, hogy a forgalomban lévő csereeszköznek mindig arányosnak kell maradnia a forgalomban lévő javak értékével. Ebből logikusan az következik, hogy a bankban elhelyezett tőkét megengedhetetlen szabadon hozzáférhető módon kezelni.
-Nem vonhatok ki csereeszközt egy piacról, illetve nem dönthetek kontroll nélkül számolatlanul csereeszközt egy piacra. Aki a pénzt ami az adott időpontig csereeszköz volt kivonja a piacról és másik funkciójában mint értékmegőrző eszközt kívánja használni, annak tudomásul kell vennie, hogy a piacra történő visszavezetés csak a piac akkori, vissza helyezéskori állapotának megfelelő tempóban történhet és nem az ő igényei szerint.
-Valamint azt is tudomásul kell vennie ennek a piaci szereplőnek, hogy a tőkéje ezek között a feltételek között nem biztos, hogy gazdára talál a beruházók között és kamatozik neki, előfordulhat, hogy el kell vinnie máshová, vagy neki kell fizetnie a megőrzésért. Ez ma furán hangzik, de sokszor volt már ilyen, a svájci frank esetében pl. nem is olyan régen. Természetesen kereskedelmi bankon keresztül fogyasztási hitelezésre kihelyezheti, de ennek a veszélyei sokkal nagyobbak és csőd esetén elbukhatja.
-A globális kereskedelem miatt az adott piacra bevitt áruk ellentételezését is biztosítani kell, tehát ha valaki bevisz egy a piacra árut, annak ugyanennyi árut onnan ki is kell vinnie, különben kivonja a piacról a csereeszközt. A tőke számára ugyanis szinte mindegy, hogy monetáris, vagy materiális javakban testesül meg lévén ő maga egy viszonyrendszer a szereplők között.
-Ha ezt nem irányítjuk, nem ellenőrizzük folyamatosan, akkor értelemszerűen a tőke kezelőjének a kezébe korlátlan hatalmat adunk, mert bármikor képes lesz a gazdaságban akár hiányt, akár inflációt előidézni. Ha magas kamattal a tőkét magához vonzza kereslet csökkenést generál a gazdaságban és tönkreteszi a termelőket, ha alacsony kamatot kínál a tőkére akkor rászabadít a piacra egy akkora pénzmennyiséget amit a termelők nem tudnak áruval ellátni és így a szűk kínálat miatt az árak mennek feljebb inflációt okozva.
-Magyarul egy központi pénzügyi szervnek-nemzeti bank-korlátlan jogokat kell adnunk nemcsak a pénzkibocsátás terén, de abban az értelemben a betétek felett is , hogy a betétek mobilizálhatóságát nagyságtól függően szabályozhassa. Mint ahogyan ez katasztrófahelyzetben így is történik.
Önmagában a pénz kibocsátásának monopóliuma nem biztosít korlátlan hatalmat a pénzpiac irányítása felett, mit az a történelem folyamán már többször bebizonyosodott.
A pénz akkumuláló szerepe miatt a pénztőke kialakulása kiiktathatatlan, mozgásának totális ellenőrzése nélkül a pénzpiac kontrollja megvalósíthatatlan. Ráadásul ez nem is elég, mert mint az argentinok mostanában rájöttek, párhuzamosan az áruk mozgását is kontrollálni kell, különben ugyanaz következik be mint a pénzpiac kontrollálatlanságának esetén.
A tőke számára ugyanis indifferens, hogy monetáris, vagy materiális javakból áll-e, legfeljebb ez utóbbi kissé kevésbé mobil és kezelése macerásabb.
-Ahogyan a pénzt kétfélesége alapján-mint fedezettel bíró csereeszköz és hitelpénz, azaz váltó- is meg kell, hogy különböztessük, ugyanúgy funkciója alapján-mint csereeszköz és tőke, mint a javak univerzális akkumulálója-is különbséget kell tennünk pénz és pénz között.
-A legnehezebb probléma a tőke helyzetének a tisztázása. Keletkezése, kezelése, kontrollja mind-mind újabb és újabb megoldhatatlannak tűnő feladatokat állít az elemző elé. A gazdasági közösségekben a tevékenység folytatása közben óhatatlanul aránytalanságok lépnek fel (tudás, tapasztalat, eszköz, tehetség stb. különbözőségéből fakadóan) és a közösség egyes tagjainak a keletkező bevételeiket nem kell teljes egészükben a termelő tevékenységbe visszaforgatniuk annak fenntartása érdekében. Az így keletkező többlet amit a gazdasági folyamatból elvonhatnak valamilyen formában akkumulálódik. Az így keletkező tőke szabadon felhasználható, illetve önmaga is önálló árucikként értékesíthető. A bérbeadásából, illetve értékesítéséből származó kamat, vagy jutalék egyáltalán nem ördögtől való. Ilyen formájában ő ugyanis egy eszköz, egy szerszám aminek a használata teljesen természetes és hasznos is lehet.
Az, hogy a tőkét nem a tulajdonosa használja csak egy további transzformációja források hasznosítása során kialakuló különbségekből következő viszonyrendszernek. Aki jobb hatásfokkal eredményesebben tudja használni az eszközt, a szerszámot annak érdemes a használat jogát biztosítani.
-Azokkal reformközgazdászokkal akik folyamatosan kamat ellen kampányolnak a legkevésbé sem tudok egyetérteni. Mint az első írásomban is utaltam rá , fogadjuk már el, hogy létezik pénzügyi veszteség, nulla és negatív kamat is. Ha valamit nem gazdaságos működtetni akkor azt nem is fogják működtetni. Egy zárt rendszerben az elérhető növekedés nulla. Ugye a sokat idézett szöveg szerint aki egy zárt rendszerben exponenciális növekedést tart elképzelhetőnek, az vagy elmebeteg, vagy közgazdász.
Itt van valahol az eb elhantolva ,mert végeredményben a rossz befektetésekből eredő veszteségek és normális gazdálkodás esetén az időnként előforduló negatív kamatok, valamint az esetleges infláció egyik irányból, a pozitív kamatok a másik irányból a nulla felé kellene, hogy konvergáljanak.
Ez azonban a pillanatnyilag exponenciálisan növekszik a csalással, a fedezetlen hitelpénzekkel történő folyamatos tőkekivonással, felelőtlen fogyasztási hitelekkel, piacmanipulálással és egyéb eszközökkel kikényszerített nagy összegű pozitív kamatok miatt.
Ha ezeket kiiktatnák a kamat azonnal a nulla közelébe csökkenne.
Az én nézetem szerint nem a kamatot kellene megszüntetni, hanem a tőke hozadékainak összege, eredője kellene, hogy nulla legyen. A tőke kölcsönzésének kamatait nem csökkenthetem a nullára, mert ezzel a képződését szüntetem meg. A különböző okokból bekövetkező tőkeveszteségeket valahogyan pótolni kell, különben felélem az eszközeimet.
-A tőke tulajdonságai között is van azonban egy nagyon lényes. Mivel a gazdaságban felhasználhatósága szempontjából univerzális, ezért hatása a gazdaságra semmivel össze nem hasonlítható. Tulajdonlásának, vagy kezelési jogának a birtoklása korlátlan befolyást biztosít a gazdaság egésze felett. Éppen ezért érthetetlen az a gyakorlat, hogy felhasználását nem vonjuk közösségi felügyelet alá, a tőke keletkezése pillanatától nem követjük nyomon annak működtetését. Számomra teljes rejtély, hogy pl. a magánszemélyeknek a bankokban elhelyezett pénzük felhasználásáról halovány fogalmuk sincs és a közösséget sem ruházzák fel az ellenőrzés jogával.
Azok a hitelek amelyek a gazdaságban beruházási céllal kerülnek felhasználásra egy hihetetlen méretű nemzeti banki és kormányzati ellenőrzés nélküli befolyást tesznek lehetővé a választók pénzéből az ő hozzájárulásuk nélkül a tőke kezelőinek számára.
Nem tudok másképpen fogalmazni mint, hogy ez a helyzet egyszerűen szürreális. Ilyen egy normális világban csak nagyon csúnya gonosz mesékben képzelhető el, a valóságban ilyen nem lehetséges.
-Itt nem csak, -bár elsősorban- a pénzről van szó, ugyanez az anomália fennáll a materiális javak esetében is pedig van ennek gyakorlata ( közraktárak) ott ahol szintén kiemelkedően fontos és elkerülhetetlen. Üdítő kivételek egy vagyonelem közösségi szabályok szerinti hasznosítására mint például az erdőgazdálkodás ritkán fordulnak elő és persze ott sem tökéletesek.
-A globálisan szinte teljesen szabad tőkemozgás, a pénz és ezen keresztül a tőke kétféleségének az összemosása kaotikus tisztázhatatlan viszonyokat eredményez. A világon nagyon széles skálán mozgó törvényi, etikai, politikai normák lehetetlenné teszik a pénzpiaci szabályok egységesítését és a betartatásukról már szót ejteni is kár. Nem is beszélve arról, hogy egyes helyi gazdasági érdekcsoportoknak ezek betartása nem feltétlenül kell, hogy előnyös legyen és megfeleljen. A rengeteg ellenérdekelt féltől elvárni, hogy a lokálisan esetenként hátrányos szabályokat betartsa egy globális, számára elvont közösségi előny érdekében szinte lehetetlen.
-Amikor valaki egy magánbanktól felvett hitelből folytat egy gazdasági tevékenységet, mivel ő ekkor egy váltóval fizet, akkor esetleg a következő történhet.
-A valahol a világ másik végén felvett kölcsönből itt megvalósított befektetés esetén a helyi itteni termelők hitelbe odaadják javaikat valakinek, aki valakinek valahol megígérte, hogy majd valahol, valamikor, valahogyan, valakinek ki fogja egyenlíteni ezt a tartozást.
-Követhető volt? Ezt hívják külföldi működőtőke behozatalnak. Mi adjuk oda most a javainkat, és ezt majd valaki, valahol, valamikor, valakinek ki fogja fizetni. Addig itt van biztosítéknak egy darab papír. És nagyon el vagyunk keseredve, ha nem jön ide a külföldi működőtőke.
Hát ne legyünk.
-Minden közösségnek vannak lokális gazdasági, kulturális, természeti adottságai és az ideális az lenne ha ezeket a viszonyokat figyelembe véve mindenki maximálisan kihasználná a saját helyi adottságokból következő, azzal összehangolt lehetőségeit. Ez azonban a legkevésbé sem esik egybe a globalizáció érdekeivel, így a konfrontáció sajnos ezen a téren is elkerülhetetlennek látszik.
A tőke és az áruk szabad mozgásának elve az ezeket mozgató, irányító szervezetek korlátlan uralmához vezet.
3.A következő buktató
------------------------------
-Míg mi ennek a közérthető megfogalmazásával vagyunk elfoglalva és esélyünk sincs arra, hogy ezek az elvek a törvények szintjén mint szabályozók megjelenjenek, addig a pénzvilág irányítói már a következő csapdasort állítgatják az elejteni kívánt vadaknak. Ennek a munkának is a vége felé tartanak.
Sajnos a pénzpiac működtetésének eddig taglalt problémái amik persze a mai napig megoldatlanok és a világ nagy részén megoldásra várnak, szerintem már régen túlhaladottak.
-
-A ma gondjait sokkal inkább a tömeg és piacmanipulálás nagyon kifinomult módszerei jelentik. Az, hogy pénzügyi eszközökkel mennyire tudok irányítani egy piacot, hogy a gazdaság szereplőinek mekkora mértékű a függése a pénzügyi háttértől, hogy milyen mértékben és mélységben tudom ellenőrizni és befolyásolni egy gazdaság működését kizárólag pénzpiaci módszerekkel, ma már szinte teljesen átlátható.
Sokkal súlyosabb, szinte megoldhatatlannak tűnő feladat a piaci viszonyok szinte totális manipuláltságának a megszüntetése és a befolyásoló eszközök működésének és működtetésének szabályozása.
-
Ezek a piacmanipulációs technikák sokkal veszélyesebbek, mert a torz piaci viszonyok kialakulása nem ismerhető fel olyan könnyedén, mint a pénzügyi befolyásolás esetében. Ha a piacon csak a valós, a fogyasztók élete során felmerülő reális igények kielégítése történne meg, akkor a fogyasztók jövedelmüknek csak egy részét költenék el.
Az el nem költött jövedelmet tőkeként akkumulálhatnák ami felett szabadon rendelkezhetnének. Ha ez a valós fedezettel rendelkező tőke megjelenne a tőkepiacon, ennek a hozadékai nem a hitelpénzek kamatbevételeit kisajátító kereskedelmi bankokba folynának be, hanem ezekhez a tőketulajdonosokhoz kerülnének vissza és tovább növelnék a részesedésüket a tőkepiacból.
-Természetes reakció, hogy a kereskedelmi bankokban jelen lévő tőke a monopolhelyzetének megőrzése érdekében mindent megtesz ennek a szituációnak a megakadályozására. Elsősorban a médián, de minden egyéb felhasználható eszközön keresztül a fogyasztókat számukra teljesen felesleges termékek fogyasztására próbálja ösztönözni.
Mivel a fogyasztó ugyanazzal a felesleges dologgal sokszor egymás után nem csapható be, ezért ugyanazt vagy sokszor még rosszabb terméket újként és még újabbként reklámozva vonja el az akkumulálható jövedelmeket. Hogy a beruházásait maximálisan kihasználhassa és a termelő kapacitását a lehető legtovább működtesse, minden fogyasztót megpróbál ugyanannak a terméknek a fogyasztására rákényszeríteni, függetlenül attól, hogy a termék a lokális igények kielégítésére a legtöbb esetben teljesen alkalmatlan. Mivel megfelelő mennyiségű reklám bevetésével a fogyasztás a máshol készült termékek irányába terelhető, a helyi termelés és kereskedelem tönkretehető, így a jövedelmek az adott területről elvonhatóak és beterelhetőek a már működő, hozzájuk vezető pénzcsatornákba.
-Az így okozott kár sokkal nagyobb mint amennyi a pénzügyi veszteség számokban kifejhető összege. Ezeknek a folyamatoknak a során a megtermelt felesleges termékek előállítása által okozott károk, a termelés és a szállítás során keletkező környezeti károk, a felesleges termékek megsemmisítése által okozott veszteségek valószínűleg össze sem vethetők a konkrét pénzügyi károkkal.
A legnagyobb katasztrófa pedig az, hogy az ilyen módon realizált igen költséges bevételt jó részét, esetenként 80-90%-ban a reklámokba forgatják vissza, mert már ekkora képtelen költségű reklámkampány szükséges ahhoz, hogy az egyébként teljesen felesleges terméket újra el lehessen adni,a fogyasztót újra és újra rá lehessen venni egy számára szükségtelen termék megvásárlására. Gazdaságunk jó része a marketing, a reklám, a kereskedelem egy része ma mint mókuskerék működik, mely semmit nem termel és kizárólag ara szolgál, hogy a folyamatos pénzügyi mozgást fenntartsa.
A gazdaságnak ebben a teljesen felesleges, inproduktív ágazatában használt és ezért a racionális beruházásoktól elvont tőke a valódi gazdaságban hiányzik. Egyes közgazdasági elemzések szerint a gazdaság működésének pillanatnyilag mintegy felét ennek a felesleges és káros szegmensnek működtetésére pazaroljuk. Kizárólag azért, mert jövedelmet elvonni csak valamilyen pénzügyi tranzakció közben lehet és így néhány piaci szereplő a dominanciáját meg tudja őrizni és a keletkező jövedelmeket apró részletekben feltűnésmentesen meg tudja kaparintani.
-Ennek a problémahalmaznak a megoldása jóval nehezebbnek tűnik és valószínűleg sokkal radikálisabb eszközöket kívánna.
A média elképesztően szigorú ellenőrzése nélkül, a nevelésnek és kultúrának minden területére kierjedő,-a pénzügyi hatalomtól védett és független-irányítása nélkül a pozitív változások ezen a téren elképzelhetetlenek.
Az a pszichológusok és marketingszakemberek körében közismert tény, hogy az emberek 5-20% hajlamos kábítószer vagy alkohol függésre illetve egyéb addikciókra, reklámokkal viszont több mint 90% tökéletesen manipulálható mutatja, hogy milyen súlyú problémával állunk szemben. A manipulatív reklámot a számok alapján ötször, hússzor olyan súlyosan kellene büntetni mint a kábítószer kereskedelmet, mert ennyivel veszélyesebb és ennyivel több kárt okoz.
Ezeknél jóval veszélyesebb és szinte felismerhetetlen, a szinte mindenkire ható virtuális világ lassú észrevehetetlen becsempészése a valóságos világunkba. A valóságos világ elemeinek óvatos egyenkénti fokozatos felcserélése a virtuális világ nyújtotta elemekkel és ennek a virtuális világnak a teljes irányíthatósága ami teljes egészében egy, a nyilvánosság számára ismeretlen, szinte nem is létező tulajdonosi réteg kezében van maga az előttünk megtestesülő rémálom.
A megvásárolt, a pénz által pórázon tartott politikusok ennek a feladatnak a megoldására, erre a szerepre teljesen alkalmatlanok.
Ezen az úton haladva amit a mi logikánk diktál, a gondolkodó ember bárhogy ódzkodik is sajnos lépésenként, lassan eljut a fasizmus doktrínájáig.
HGY
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése