Harminc
éve a brit jobboldal történelmi győzelmet aratott. A toryk dicsőséges
éveinek ikonikus figurája Margaret Thatcher, a három cikluson át
kormányzó miniszterelnök. Az évforduló és a gazdasági válság kapcsán
Nagy-Britanniában számos mérleg készült a Vaslady örökségéről. A
miniszterelnök személyének és politikájának egyik legalaposabb
elemzését Nigel Lawson, a Thatcher-kormány pénzügyminisztere készítette a Standpoint magazin számára.
Különös aktualitást ad a brit konzervatívok 1979-es történelmi győzelmének a gazdasági válság. Szinte elkerülhetetlen a rendkívül súlyos brit recesszió kapcsán az előző kormányok felelősségének vizsgálata.
Sokan elsősorban a jelentős kiadáscsökkentést, privatizációt és deregulációt végrehajtó Thatcher-kormányt, és a toryk által megkezdett reformokat folytató Tony Blairt tették felelőssé a brit visszaesésért. Akadt, aki szerint a tavaly kirobbant globális válsággal véget ért a Thatcher miniszterelnökké választásával kezdődött konzervatív ciklus: Robert Skidelsky közgazdász amellett érvelt, hogy az állami beavatkozástól mentes szabadpiaci doktrína korszaka leáldozott, és vissza kell térni az erőteljesebb állami szerepvállalást szorgalmazó keynesiánus intervencionizmus politikájához.
Hasonló szellemben, de talán még keményebb szavakkal értékelte a thatcheri örökséget Gideon Rachman, a Financial Times szerkesztője április végén. A tekintélyes brit publicista szerint nem csak Nagy-Britanniában, de az egész világon véget ért a szabadpiaci konzervativizmus harminc éves korszaka: a thatcheri fiskális konzervatív gazdaságpolitika nem csak a fejlett országokban, de Kelet-Európában, Kínában és Oroszországban egyaránt katasztrofális következményekhez vezetett.
A jobboldalon természetesen máshogy látják a dolgot. Lord Powell, Thatcher egykori titkára állítja, hogy a konzervatív reformok nélkül ma Nagy-Britannia még súlyosabb válsággal küzdene: Powell szerint a szigetország már régen Zimbabwe sorsára jutott volna. David Willetts, Thatcher korábbi tanácsadója némileg kritikusabban fogalmaz. Továbbra is kitart mellette, hogy a tory reformok többsége elkerülhetetlen és sikeres volt, de hozzáteszi, hogy a Vaslady hibát követett el, azzal, hogy túlzottan érzéketlennek mutatkozott a szociális kérdésekkel kapcsolatban.
Nigel Lawson, a Thatcher-kormány pénzügyminisztere a tory választási győzelem évfordulójára készült tanulságos elemzésében a konzervatív reformok értékelése mellett arra is kitér, hogy mi tette lehetővé a thatcheri átfogó, és a társadalom széles rétegeitől rendkívüli áldozatokat követelő reformokat.
A deregulációval, a privatizációval és az állami szerepvállalás csökkentésével kapcsolatban Lawson megjegyzi, hogy alaptalanok azok a kritikák, amelyek a jelenlegi válság gyökereit a 19 éve leköszönt Thatcher számlájára írják. Nem szabad ugyanis figyelmen kívül hagyni, hogy milyen borzalmas állapotban volt a brit gazdaság a hetvenes évek végén. A túlzottan nagy hatalommal rendelkező szakszervezetek elleneztek minden az állami tulajdonban lévő iparágakra vonatkozó reformot. Pedig nem csak közgazdászok tudták, hogy Nagy-Britannia a csőd felé araszol. Ezért az adott helyzetben elkerülhetetlen volt az állami szerepvállalás csökkentése és a gazdasági növekedést ösztönző piacbarát dereguláció.
Lawson megjegyzi, hogy még Thatcher legkeményebb baloldali kritikusai sem gondolják, hogy vissza kellene térni a hetvenes évek gazdaságpolitikájához, és államosítani kellene a fontosabb iparágakat, illetve kvótákat kellene bevezetni. Hozzáteszi azt is, hogy a Thatcher-kormány valóban híve a dereguláció politikáját képviselte, ami viszont egyáltalán nem jelenti, hogy a szabályozatlanság híve lett volna. A konzervatívok a hetvenes évek végén nem általában ellenezték a piacok ellenőrzését, hanem csak a korábbi munkáspárti kormányok alatt kialakult túlszabályozás mértékét sokallták.
Nem helyes, ha a thatcheri évek mérlegét a tavaly kirobbant gazdasági válság alapján vonjuk meg. A konzervatív kormány évei alatt sikerült megfékezni az inflációt és tartós növekedési pályára állítani a gazdaságot. A munkanélküliség nőtt ugyan, de ez elsősorban a korábbi évek állami túlfoglalkoztatottságának felszámolásának következménye volt.
Lawson szerint komoly tanulságokkal jár annak átgondolása, hogy hogyan volt képes Margaret Thatcher ilyen jelentős, és a társadalom széles rétegeinek rövid távon rendkívül hátrányos reformok keresztülvitelére.
A reformok sikerében fontos szerepe volt annak, hogy a brit gazdaság rendkívül rossz helyzetben volt, és a lakosság többé-kevésbé tisztában volt azzal is, hogy csak megszorítások árán lehet megfékezni a recessziót. Az elit körében pedig egyetértés uralkodott abban a tekintetben, hogy nem lehet folytatni a korábbi szocialista kormányok gyakorlatát, amely minden bajra még több állami szerepvállalással akart megoldást találni.
Lawson arra is felhívja a figyelmet, hogy a britek nem becsülik túl a demokráciát: tudják, hogy a szabadság a legfontosabb érték, és a demokrácia csak eszköz, amely arra alkalmas, hogy négy évenként erőszakmentesen le lehessen váltani a kormányt, ha elégedetlenek vele. A ciklus közben viszont tudomásul kell venni, hogy a kormány a jog szabta kereteken belül azt tesz, amit akar. Hiába fájtak tehát a thatcheri reformok, a britek tudomásul vették, hogy csak a ciklus végén mondhatnak véleményt a kormány teljesítményéről.
A reformok sikerében nagy szerepe volt Margaret Thatcher személyiségének is - teszi hozzá Lawson. A Vaslady kérlelhetetlen eltökéltségével a kormány átfogó reformjait kivitelezhetetlennek tartó konzervatív politikusok sem mertek szembeszállni. Az ellenzékkel pedig nem sokat bíbelődött Thatcher: tudta, hogy az általa szükségesnek ítélt változások tekintetében nem lehetséges konszenzus kialakítása, ezért a siker érdekében bátran vállalta a konfrontálódást. A miniszterelnök eltökéltségét az egy évig tartó, az országot kis híján meegbénító, szélsőbaloldali szakszervezeti vezetők által indított bányászsztrájk sem törte meg.
A szerencse is Thatcher kezére játszott - ismeri el egykori pénzügyminisztere: a falklandi háborút sikerült gyorsan megnyerni, ami kapcsán az emberek kezdték elhinni, hogy a Vaslady bármire képes.
Lawson nem mulasztja el megjegyezni, hogy a Thatcher-kormány sikere fontos tanulságokkal szolgál a David Cameron vezette Konzervatív Párt számára, amely a jövő évi parlamenti választások után minden bizonnyal kormányt alakíthat. A gazdasági válság miatt ugyanis valószínű, hogy Cameronnak is átfogó és fájó intézkedéseket kell hoznia. Thatcher példája azonban igazolja, hogy nem kell megijedni a széles rétegek rövid távú érdekeit sértő reformoktól, csak kellő kitartással és következetességgel kell végrehajtani az átalakítást.
Különös aktualitást ad a brit konzervatívok 1979-es történelmi győzelmének a gazdasági válság. Szinte elkerülhetetlen a rendkívül súlyos brit recesszió kapcsán az előző kormányok felelősségének vizsgálata.
Sokan elsősorban a jelentős kiadáscsökkentést, privatizációt és deregulációt végrehajtó Thatcher-kormányt, és a toryk által megkezdett reformokat folytató Tony Blairt tették felelőssé a brit visszaesésért. Akadt, aki szerint a tavaly kirobbant globális válsággal véget ért a Thatcher miniszterelnökké választásával kezdődött konzervatív ciklus: Robert Skidelsky közgazdász amellett érvelt, hogy az állami beavatkozástól mentes szabadpiaci doktrína korszaka leáldozott, és vissza kell térni az erőteljesebb állami szerepvállalást szorgalmazó keynesiánus intervencionizmus politikájához.
Hasonló szellemben, de talán még keményebb szavakkal értékelte a thatcheri örökséget Gideon Rachman, a Financial Times szerkesztője április végén. A tekintélyes brit publicista szerint nem csak Nagy-Britanniában, de az egész világon véget ért a szabadpiaci konzervativizmus harminc éves korszaka: a thatcheri fiskális konzervatív gazdaságpolitika nem csak a fejlett országokban, de Kelet-Európában, Kínában és Oroszországban egyaránt katasztrofális következményekhez vezetett.
A jobboldalon természetesen máshogy látják a dolgot. Lord Powell, Thatcher egykori titkára állítja, hogy a konzervatív reformok nélkül ma Nagy-Britannia még súlyosabb válsággal küzdene: Powell szerint a szigetország már régen Zimbabwe sorsára jutott volna. David Willetts, Thatcher korábbi tanácsadója némileg kritikusabban fogalmaz. Továbbra is kitart mellette, hogy a tory reformok többsége elkerülhetetlen és sikeres volt, de hozzáteszi, hogy a Vaslady hibát követett el, azzal, hogy túlzottan érzéketlennek mutatkozott a szociális kérdésekkel kapcsolatban.
Nigel Lawson, a Thatcher-kormány pénzügyminisztere a tory választási győzelem évfordulójára készült tanulságos elemzésében a konzervatív reformok értékelése mellett arra is kitér, hogy mi tette lehetővé a thatcheri átfogó, és a társadalom széles rétegeitől rendkívüli áldozatokat követelő reformokat.
A deregulációval, a privatizációval és az állami szerepvállalás csökkentésével kapcsolatban Lawson megjegyzi, hogy alaptalanok azok a kritikák, amelyek a jelenlegi válság gyökereit a 19 éve leköszönt Thatcher számlájára írják. Nem szabad ugyanis figyelmen kívül hagyni, hogy milyen borzalmas állapotban volt a brit gazdaság a hetvenes évek végén. A túlzottan nagy hatalommal rendelkező szakszervezetek elleneztek minden az állami tulajdonban lévő iparágakra vonatkozó reformot. Pedig nem csak közgazdászok tudták, hogy Nagy-Britannia a csőd felé araszol. Ezért az adott helyzetben elkerülhetetlen volt az állami szerepvállalás csökkentése és a gazdasági növekedést ösztönző piacbarát dereguláció.
Lawson megjegyzi, hogy még Thatcher legkeményebb baloldali kritikusai sem gondolják, hogy vissza kellene térni a hetvenes évek gazdaságpolitikájához, és államosítani kellene a fontosabb iparágakat, illetve kvótákat kellene bevezetni. Hozzáteszi azt is, hogy a Thatcher-kormány valóban híve a dereguláció politikáját képviselte, ami viszont egyáltalán nem jelenti, hogy a szabályozatlanság híve lett volna. A konzervatívok a hetvenes évek végén nem általában ellenezték a piacok ellenőrzését, hanem csak a korábbi munkáspárti kormányok alatt kialakult túlszabályozás mértékét sokallták.
Nem helyes, ha a thatcheri évek mérlegét a tavaly kirobbant gazdasági válság alapján vonjuk meg. A konzervatív kormány évei alatt sikerült megfékezni az inflációt és tartós növekedési pályára állítani a gazdaságot. A munkanélküliség nőtt ugyan, de ez elsősorban a korábbi évek állami túlfoglalkoztatottságának felszámolásának következménye volt.
Lawson szerint komoly tanulságokkal jár annak átgondolása, hogy hogyan volt képes Margaret Thatcher ilyen jelentős, és a társadalom széles rétegeinek rövid távon rendkívül hátrányos reformok keresztülvitelére.
A reformok sikerében fontos szerepe volt annak, hogy a brit gazdaság rendkívül rossz helyzetben volt, és a lakosság többé-kevésbé tisztában volt azzal is, hogy csak megszorítások árán lehet megfékezni a recessziót. Az elit körében pedig egyetértés uralkodott abban a tekintetben, hogy nem lehet folytatni a korábbi szocialista kormányok gyakorlatát, amely minden bajra még több állami szerepvállalással akart megoldást találni.
Lawson arra is felhívja a figyelmet, hogy a britek nem becsülik túl a demokráciát: tudják, hogy a szabadság a legfontosabb érték, és a demokrácia csak eszköz, amely arra alkalmas, hogy négy évenként erőszakmentesen le lehessen váltani a kormányt, ha elégedetlenek vele. A ciklus közben viszont tudomásul kell venni, hogy a kormány a jog szabta kereteken belül azt tesz, amit akar. Hiába fájtak tehát a thatcheri reformok, a britek tudomásul vették, hogy csak a ciklus végén mondhatnak véleményt a kormány teljesítményéről.
A reformok sikerében nagy szerepe volt Margaret Thatcher személyiségének is - teszi hozzá Lawson. A Vaslady kérlelhetetlen eltökéltségével a kormány átfogó reformjait kivitelezhetetlennek tartó konzervatív politikusok sem mertek szembeszállni. Az ellenzékkel pedig nem sokat bíbelődött Thatcher: tudta, hogy az általa szükségesnek ítélt változások tekintetében nem lehetséges konszenzus kialakítása, ezért a siker érdekében bátran vállalta a konfrontálódást. A miniszterelnök eltökéltségét az egy évig tartó, az országot kis híján meegbénító, szélsőbaloldali szakszervezeti vezetők által indított bányászsztrájk sem törte meg.
A szerencse is Thatcher kezére játszott - ismeri el egykori pénzügyminisztere: a falklandi háborút sikerült gyorsan megnyerni, ami kapcsán az emberek kezdték elhinni, hogy a Vaslady bármire képes.
Lawson nem mulasztja el megjegyezni, hogy a Thatcher-kormány sikere fontos tanulságokkal szolgál a David Cameron vezette Konzervatív Párt számára, amely a jövő évi parlamenti választások után minden bizonnyal kormányt alakíthat. A gazdasági válság miatt ugyanis valószínű, hogy Cameronnak is átfogó és fájó intézkedéseket kell hoznia. Thatcher példája azonban igazolja, hogy nem kell megijedni a széles rétegek rövid távú érdekeit sértő reformoktól, csak kellő kitartással és következetességgel kell végrehajtani az átalakítást.
http://www.standpointmag.co.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése