A recesszió földrajzi dimenziói
Stratfor
Semmilyen
valós alapja sincs annak az állításnak, hogy a jelenlegi gazdasági
válság a legnagyobb volna az 1929-33-as világválság óta; ez egy sokak
által szajkózott mítosz – állapítja meg Peter Zeihan tanulmánya, melyet az amerikai biztonságpolitikai elemzőközpont, a Stratfor
tett közzé. Valóban jelentős válságot él át a világ e pillanatban, a
legnagyobbat 1982 óta – állítja –, amikor hasonló kihívásokkal kellett
szembenéznie a gazdaságnak, főként azoknak az ágazatoknak, amelyeket
érzékenyen érintett az energiahordozók akkori drágulása. Mindazonáltal
a mostani folyamatoknak van egy eléggé különös, sőt abszurd jellege. Az
Egyesült Államokban a gazdaság 2,6 százalékkal esett vissza,
Oroszországban 9,5 százalékkal, Japánban 9,1 százalékkal stb.
Ennek
láttán sokakban felmerül a kérdés: vajon nem is Amerikából indult volna
ki a mostani recesszió? De onnan – válaszolja a szerző –, csakhogy
részben a pénzügyi háttér, továbbá a gazdaságot mozgató filozófia, és
nem utolsó sorban a földrajzi – más szóval a geopolitikai – adottságok
sok tekintetben befolyásolják a dolgok alakulását; egyes helyeken
tompítják a krízis hatásait, másutt felerősítik azokat.
Az Egyesült Államok
Mind
Oroszország mind pedig Kína messze elmarad Amerika mögött a
mezőgazdaságilag hasznosítható területek tekintetében – írja s szerző.
Ez az Egyesült Államok egyik nagy előnye. Továbbá a területi nagyság
dacára Oroszország, mely összehasonlíthatatlanul nagyon szárazföldi
területekkel rendelkezik, Kínához hasonlóan messze elmarad Amerika
mögött az urbanizáció terén, valamint az egyes vidékek technikai-ipari
fejlődése tekintetében.
A másik fontos előny amerikai
szempontból az ottani tengeri, illetve folyami hajózhatóság
technikailag magasa színvonala. A Mississippit már évszázadosan
kiépített, bonyolult és jól funkcionáló rendszer köti össze a
Louisianát átszelő Red, illetve a Missouri, Ohio és Tennessee
folyókkal, amelyek összekapcsolják a legfejlettebb területek
kereskedelmi hálózatát az egész világgal. Ami a tengerhajózási
lehetőségeket illeti, Amerika e téren szintén roppant előnyökkel
rendelkezik. Elég csak a térképre nézni: a San Francisco-öböl, a
Washingtontól délre fekvő Chesapeak-öböl, továbbá Long Island és New
York kikötői egész éven át jégmentesek, tehát fogadhatnak hajókat. Az
Egyesült Államok olcsón és nagy biztonsággal képes eljuttatni árúit nem
csak egyik pattól a másikig, hanem gyakorlatilag az egész világ bármely
tájára. Nem mellékes, hogy a belső víziutak, valamint a legnagyobb
kikötői kapacitások közvetlenül és szinte szimmetrikusan kapcsolódnak a
nagy mezőgazdasági területekhez.
Egyrészt Amerika már rég
kiépítette e kapacitásokat, másrészt azonban ezek a természeti
adottságok az évtizedek során nagyon nagy tehertételtől szabadították
meg a nemzetgazdaságot, illetve ma is jelentősen csökkentik a
költségvetési kiadásokat.
A harmadik nagy előny, hogy
Amerikának – szemben Oroszországgal vagy Kínával, de e téren az Európai
Unió is említhető – kevés térségbeli versenytárssal kell számolnia.
Kanada zord időjárása és túlnyomóan hegyes domborzata teljességgel
alkalmatlan a mezőgazdasági tömegtermelésre, azok a bel-közlekedési
útvonalai, melyekre érdemben számíthat – melyek főként a nagytavak
vidékét fedik le – lényegében megoszlik Amerika és Kanada között.
Kanada már rég felismerte, hogy számára az ipari és gazdasági előnyök
sokkal könnyebben realizálhatók, ha inkább integrálódik az Egyesült
Államokba semhogy konkurálna azzal.
A másik nagy szomszéd
Mexikó még kevesebb kihívást jelent; gazdasága semmilyen szempontból
sem versenyképes, amit az is jelez, hogy sem számottevő tengeri
kereskedelmi kapacitással, sem pedig belső hajózási rendszerrel sem
rendelkezik.
Amerika számára egyik szomszédja sem képvisel
biztonsági kihívást; Kanada részben máris az amerikai gazdasági szféra
részét képezi, a két ország között gyakorlatilag határ sem létezi. Ami
Mexikót illeti, ott ugyan biztonsági kihívást jelent az illegális
migráció, amit vaskerítések oldanak meg, de nem szükséges, hogy
költséges, a biztonságot garantálni képes haderőt tartson az Egyesült
Államok a déli határokon.
Mindezek elképesztő energiákat és potenciálokat szabadítanak fel, melyeket Amerika más célokra mozgósíthat.
És
ez még csak a földraji lehetőségekkel összefüggő előnyök. Az amerikai
kapitalizmus – a laissez-faire filozófiája – szintén nagy versenyelőnyt
jelent. A túlnyomórészt a privátszektorban működő tőke ugyan számos
esetben kaotikus állapotokat okoz, mindazonáltal ez a legalkalmasabb
gazdasági szerkezet arra, hogy leghatékonyabb módon termelje magát újra
a tőke, méghozzá hosszú távon. A jelenlegi, elsősorban hitelorientált
krízis mindenekelőtt a rövidtávú gazdasági folyamatoknak a része, így
ezekben okozza a legtöbb gondot, ez azonban az Egyesült Államok
szabadvállalkozásokra épülő gazdaságát hosszú távon semmiképp sem
érinti. Létezik persze fezsültség, e rendszernek látványos gyengéje az
egyenlőtlenség és a társadalmi stressz, de a távlati folyamatokat ezek
sem befolyásolják. És ha valaki ebben kételkedik, elég csak ha
fellapozza az ország történetét: a polgárháború óta Amerika számos
konfliktusnak volt a részese, és egyedüli államként gazdagabban és
erősebben lépett ki e konfliktusokból, mint ahogy azokba belépett.
Oroszország
Elég
csak az ország térképére nézni, hogy bizonyítva lássuk: óriási üres
területek vannak, amelyeken nem vagy nem megfelelő minőségű
mezőgazdasági termelés folyik. Az orosz sztyeppe és az eurázsiai tajga
gyakorlatilag kihasználatlanak, és sok tekintetben még lakóhelynek sem
alkalmasak. A lakosság zöme városokban él, melyeket azonban gyenge és
elavult úthálózat köt össze. Az olcsó és biztonságos vízi közlekedési
hálózatoknak Oroszország teljességgel híján van. A Volga-vízirendszer
kiépítésére valaha megindultak bizonyos beruházások, de a folyó az év
jelentős részében befagy tehát hajózhatatlan, ugyanakkor a
Kaspi-tengerbe ömlik, amely egy elszigetelt vízi terület, nemzetközi
gazdasági kapcsolatokban gyakorlatilag értéktelen. Ráadásul a Volga
torkolatát itt is évente hónapokra jég fedi.
Ha a jövőt
nézzük – állapítja meg a szerző – a 21. század úgy köszöntött rá az
oroszokra, hogy használható modern úthálózattal nem rendelkeznek.
Oroszországot,
határai mentén – a volt szovjet és az azt megelőző cári imperializmus
áldatlan hagyatékaként – az őt gyűlölő népek gyűrűje veszi körül. Nem
véletlen, hogy a függetlenségi törekvések megelőzése végett Moszkva
arra kényszerül, hogy költséges és nagyon nagy hadsereget
állomásoztasson a Kaukázus térségétől, közép-Ázsián át a Távol-Keletig.
A ma is tapasztalható orosz törekvés, hogy nagy területeket hódítsanak
vagy szálljanak meg, óriási energiákat emészt fel, hisz kellő mértékben
ki nem épített infrastruktúrákkal kell e problémákat megoldaniuk,
ugyanakkor olyan populációt kényszerítenek minduntalan orosz
fennhatóság alá, amely permanens ellenségességet mutat.
Oroszország
munkaerő- és töke-tartalékai messze nem elégségesek ahhoz, hogy
megoldják a gazdasági gondokat, illetve, hogy csökkentsék az ország
sebezhetőségét. Mindez Moszkva számára olyan kényszerhelyzeteket
teremt, amelyek kikerülhetetlenné teszik a központi tervezést, ami
eleve megakadályozz azt, hogy valódi szabadpiaci állapotok
meghonosodhassanak. Az efféle tervgazdaság csak látszatra garantál
hosszú távú hatást, valójában – miként a történelemben mindenkor –
lényegében rövidtávú reakciókra volt csak képes, és ennek negatívuma a
mostani válság kezelésekor is több, mint nyilvánvaló.
Kína
Ennek
a hatalmas birodalomnak a földrajza sem kényezteti el az ott élőket,
illetve azok gazdasági lehetőségeit sem javítja. A legnagyobb három
folyó – a Sárga-folyó, a Jangce és a déli Gyöngy-folyó – csak részben
volt hajózható az évszázadok során. A gyakori árvizek nem tették
lehetővé biztos kikötői infrastruktúra kiépítését, bár a Jangce mostani
szabályozása stratégiai beruházásnak fog bizonyulni, miként a
Sárga-folyó és a Jangcét összekötő Központi Csatorna kiépítése is,
melyre a pekingi kormány szinte erejét meghaladó összegeket költ. A
mezőgazdasági termelés is csak egyes elszigetelt vidékekre jellemző, az
ország legnagyobb részén nem igazán térül meg az ebbe ölt energia.
Kína
válasza a jelenlegi kihívásra viszonylag egyszerű. Minthogy az ország
gazdaságának legalább 50 százaléka exportorientált, a kivitel
volumenének biztosítása mindennél fontosabb. A recesszió meglehetősen
lecsökkentette az igényt a Kína által eddig exportált áruk iránt, így
Peking jelentős pénzeket pumpált a bankokba, hogy azok hitellel
láthassák el a kieső exportjövedelmek elmaradása miatt csőd szélére
került vállalatokat. 2009 első négy hónapjában annyi pénz ment ki ilyen
hitelekre, mint a teljes 2008-as évben.
Európai Unió
A
szerző a világkrízis hatásainak vizsgálatakor kontinensünk esetében is
elsősorban a földrajzi adottságok vizsgálatából indul ki. Európának
hagyományosan kiválóan hajózható folyói vannak – állapítja meg –, de
néhány kivételtől eltekintve nem igazán köti össze őket hasznosítható
csatornarendszer. Az itteni kikötők is vannak olyan jók, mint az
amerikaiak, ugyanakkor nem oszlanak el megfelelő egyöntetűséggel, így
egyes országok komoly hasznot húznak azokból, másoknak meg semmi sem
jut. Mezőgazdasági területekben is bővelkedik a kontinens, de azokon is
– így az Észak-közép-európai Alföldön – több mint hét etnikailag
elkülönülő térség osztozik, melyeknek viszonya nem mindig
kiegyensúlyozott.
Európa egységének legnagyobb akadálya a
szerző szerint, hogy földrajzi felülete rendkívül változatos, ami a
kapcsolatokat akadályozta, a habitusokat pedig rendkívül
differenciálta. Csak néhány példa: Spanyolország hosszú tengermellékkel
rendelkezi, miközben Ausztriának egyáltalán nincs kijárata a tengerre,
felszínét pedig magas helyek uralják; Hollandia ezzel szemben lapos és
ki van szolgáltatva a tengernek, az apró Észtország pedig az év java
részében fagy alatt áll. Még ha lenne is az Uniónak egy olyan
nemzetek-feletti autoritása, amely megoldaná a közös adózást vagy a
bankrendszer szabályozását, a nemzetek-feletti megoldások mindig
megbuknának az egyes országok érdekei által alakított politikán.
Mindez
Európa szerte a nemzetek-feletti politikával kapcsolatos gyanakvásban
ölt testet; jó példa erre a helyi bankoknak a preferálása mint
befektetési technika; sokkal kevésbé jellemző az itteni állapotokra a
bizalom a tőzsdék tőkegyarapító lehetőségeivel kapcsolatban. Vagyis, a
helyi bankok helyi tőket használnak, és helyi szabályozás vonatkozik
rájuk, miközben a tőzsdék valóban nemzetközi perspektívát tudnának
nyitni a tőke számára. Spanyolországban, Itáliában, Svédországban,
Görögországban és Ausztriában a finanszírozás 90 százaléka bankokon át
történik, Nagy-Britanniában ez 84, Németországban 76 százalék.
Mindeközben az Egyesült Államokban mindössze 40 százalék.
Ha
most azt vesszük, hogy a jelenlegi válság a gazdaságnak ebből a
szegmenséből – vagyis a bankokból – indult el, azaz alapvetően pénzügyi
válságként indult, akkor felmérhetjük azt a drámai helyzetet, amit a
kialakult helyzet Európában okozott, épp a bankszektor nagy
befolyásának következtében. Az egész Európát átfogó erőteljes reformok
és új irányok megszabása nélkül a jelenlegi válság ott nem megoldható,
vagyis felül kell emelkedni az egyes országok sajátos érdekein.http://www.stratfor.com/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése