2008. november 2., vasárnap

A valutaalap visszatér


„A rendkívüli helyzet rendkívüli intézkedéseket követel"
Der Spiegel
Az IMF, a globalizáció kritikusainak kedvenc céltáblája a pénzügyi válság hatására kénytelen engedni korábbi neoliberális elveiből. Az egykor nagyhatalmú intézményt az elmúlt évtizedekben folytatott hitelezési gyakorlata miatt megvetés és közöny veszi körül - így látja legalábbis Susanne Amann a Der Spiegelben.
Amikor a Nemzetközi Valutaalap francia elnöke, Dominique Strauss-Kahn kijelentette, hogy „a rendkívüli helyzet rendkívüli intézkedéseket követel", ezzel az intézmény saját korábbi politikáját bírálta. Azt indokolta ugyanis ezzel, hogy az IMF ezentúl feltételek nélkül hajlandó rövidtávú segélyek nyújtására.
Korábban éppen az előfeltételek okoztak felháborodást, és ennek lett a következménye, hogy az egykor félve tisztelt válságkezelő szervezet háttérbe szorult. A bírálatok újra és újra megismétlődtek: a fejlett nyugati gazdaságok az általuk irányított testületen keresztül a saját neoliberális gazdaságpolitikájukat akarják ráerőltetni a fejlődő országokra. Eközben egyáltalán nem vizsgálják meg, milyen következményekkel jár az általuk javasolt gazdaságpolitika az érintett országokban. 
Nem nehéz példákat találni - a Nemzetközi Valutaalap utolsó nagy szerepvállalása az 1997-98-as ázsiai válság idejére esik. Akkor a nem utolsósorban nyugati befektetők által fújt ingatlanpiaci lufi pukkadt ki, és a külföldi beruházók kivonták a pénzüket a térségből. A valutaalap hiteleinek akkor olyan feltételei voltak, amilyenek ma már szóba sem jöhetnének: „csak akkor volt pénz, ha az állami vállalatokat privatizálták, a kereskedelmet és a tőkepiacot liberalizálták". A szerző tovább idézi Peter Wahl pénzügyi szakértőt, az Attac antiglobalista hálózat németországi szervezetének egyik alapítóját: „közölték az országokkal, hogy több piacra és kevesebb szabályozásra van szükségük".
 
Ez drámai következményekkel járt - állapítja meg Susanne Amann a német hetilapban. Az olyan, makrogazdasági szempontból alapvetően egészséges országok, mint Thaiföld vagy Dél-Korea, szigorú takarékossági intézkedések bevezetésére, mindenekelőtt a szociális kiadások csökkentésére kényszerültek, hogy megkaphassák és aztán törleszthessék a hiteleket. A magas kamatokkal együtt ez aztán súlyos recesszióhoz, a munkanélküliség erőteljes emelkedéséhez, végeredményben pedig milliók elszegényedéséhez vezetett, főleg az városokban.
Manapság a valutaalap már hallani sem akar saját egykori dogmatikus piaci fixációjáról. A közepesen fejlett országoknak szánt segélyprogramja lehetővé teszi, hogy minden előfeltétel nélkül rövidtávú pénzügyi segélyhez jussanak. A célcsoportot azok az országok alkotják, amelyeknek egészséges a nemzetgazdasága, csak a válság hatására, önhibájukon kívül és átmenetileg sújtja őket tőkehiány.
Mindez azt jelenti, hogy a Nemzetközi Valutaalap tanult a 90-es években elkövetett hibáiból? Vagy inkább - mint a rossz nyelvek állítják - csak a saját klientúráját próbálja megkímélni a válság következményeitől, és ennek érdekében sutba dobja az elveit? - teszi fel a kérdést Susanne Amann. A válaszhoz egy, a munkaadói oldalhoz közel álló kölni gazdaságkutató intézet, az IW munkatársát, Jürgen Matthest idézi, aki úgy látja, hogy az IMF már korábban módosítani kezdte hitelnyújtási feltételeit, jobban szem előtt tartva a helyi érdekviszonyokat. Azt a korábban idézett globalizáció-kritikus Peter Wahl is elismeri, hogy a hitelre szorulóknak takarékoskodniuk kell. És ha a valutaalap a jövőben az országokra bízza, miből és hogyan takarítsanak meg, akkor valóban tanult a válságból. Az ázsiai válságot követően ugyanis olyan országokban veszett el az intézménnyel szemben a bizalom, mint Kína, India, Brazília vagy Argentína - ebben mindkét megkérdezett szakember egyetért. Ázsiában és Latin-Amerikában regionális alapokat hoztak létre, hogy mielőbb visszafizessék az IMF-hiteleket, és véget vessenek a függésnek. A Der Spiegel szerzője ismét Matthest idézi: „Egyes országok esetében politikai-ideológiai hátterű az IMF bírálata, de ha egy olyan, liberális ország is elfordul a szervezettől, mint Brazília, az mindenképpen elgondolkoztató.".
A valutaalap is érzékeli, hogy lejárt a korlátlan piac, a laissez-faire-politika ideje. Olykor egyenesen egy világméretű szabályozási stratégiáról esik szó. Strauss-Kahn a két héten belül esedékes G20-tanácskozáson ötpontos javaslattal kíván előállni a jövőbeli gazdasági lufik kialakulásának megakadályozására, hiszen ezeknek a kipukkadása „a tényleges gazdaságot teszi tönkre" - idézi az IMF elnökét a Susanne Amann.
http://www.spiegel.de/wirtschaft/0,1518,587550,00.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése