Válság - határok nélkül

„Az állami szabályozás nem azonos a szocializmussal”

Fareed Zakaria, a Newsweek szerkesztője visszatekint az elmúlt évre, hogy felvázolja 2009 legnagyobb kihívásait. A globális gazdasági válság kapcsán megjegyzi, hogy a hitelpiacok összeomlása nem írható kizárólag a eladósodott Nyugat számlájára: a jelentős tartalékokat felhalmozó hitelezők is felelősek az ingatlan- és tőkepiaci buborék kialakulásáért. A válság megfékezéséhez az állami szerepvállalással kell a piaci átláthatóságot növelni, és a kapitalizmust erősíteni. De csak a közös fellépés és globális intézményrendszer segíthet: a nyugati nagyhatalmak ugyanis nem rendelkeznek elég forrással a világgazdaság újraindításához, így a feltörekvő országok világpolitikai jelentősége nőni fog. Amerika hegemóniája véget ér, és multipoláris világrend alakul ki.

„Ha a történészek visszatekintenek majd, lehet, hogy a túlzott siker következményeként fogják magyarázni a gazdasági válságot" - írja Zakaria. A hidegháború lezárulása utáni két évtized során a világgazdaság rendkívüli ütemben bővült. 2006-ban és 2007-ben 124 országban volt 4 százalékot meghaladó gazdasági növekedés. A háborúk is kevesebb áldozatot szedtek, mint a korábbi időszakokban - annak ellenére, hogy a magas olajár következtében a nem demokratikus rezsimek - Oroszország, Irán, Kína és Venezuela - is megerősödtek.

A gazdasági növekedés jelentősen átrendezte a világ pénzügyi viszonyait. Nyugat és Kelet ugyanis egészen máshogyan reagált a hirtelen támadt bőségre. A fejlett országok nyakló nélkül költekeztek, hiszen a hitel olcsó volt, és úgy tűnt, sosem apad el. A feltörekvő ázsiai országok viszont egyre több tartalékot halmoztak fel, amely egy részét hitel formájában visszajuttatták a gazdag államokba. Így a fogyasztás tovább nőhetett, és a globális gazdaság tovább erősödhetett - közben viszont a piaci buborék is egyre nagyobbra duzzadt. A történet következő fejezetét már ismerjük.

Mindebből az következik, hogy egyoldalúak azok a vélemények, amelyek kizárólag a nyugati fogyasztási modellt, és a fejlett államok eladósodását teszik felelőssé a krízisért. „Ha Amerika túl sokat költött, akkor Ázsia túl sokat takarított meg." A hitelspirál kialakulásához két szereplő kell: az adós és a hitelező. Ha Kína és az ázsiai országok nem finanszírozzák az amerikai fogyasztást, akkor aligha alakulhatott volna ki ingatlan- és pénzpiaci lufi, amelynek kipukkanása most a világgazdaság összeomlásával, de legalábbis recesszióval fenyeget.

Zakaria azonban mégsem pesszimista. „Bármilyen rossznak tűnik is a helyzet, a pénzügyi válság véget fog érni. Nem tudom, hogy mikor és hogyan, de a kormányzati beavatkozásoknak előbb-utóbb lesz hatása. Hogy miért gondolom ezt? Azért, mert a kormányok erősebbek a piacnál: bezárhatják a tőzsdét, államosíthatják a vállalatokat és új szabályokat alkothatnak." Egyáltalán nem valami példa nélküli eset, hogy a kormány határozott lépésekkel akadályozza meg a piac összeomlását - emlékeztet az amerikai publicista az elmúlt harminc év válságaira, amelyek esetében a kormányok beavatkozása normalizálta a viszonyokat.

Az állami szerepvállalás növelése és az államosítások viszont nem jelentik, hogy a szocializmus irányába haladnánk - aligha valószínű, hogy visszatérünk akár csak a 35 évvel ezelőtti gazdasági rendszerhez, amelyben a stratégiai üzletágak egy jelentős része állami tulajdonban volt a világ jelentős részén, és amelyben a devizaárfolyamoktól kezdve a cementig minden hatósági áras termék volt. „Az állami szabályozás erősödni fog. A szabályozás azonban nem azonos a szocializmussal." A kapitalizmus mára globálissá vált, és a válságból kivezető út is szabad versennyel van kikövezve. A jelenlegi krízisen nem kevesebb, hanem több kapitalizmussal lehet úrrá lenni - de a több kapitalizmushoz nagyobb átláthatóság kell, amelyet viszont az államnak kell biztosítania.

De vajon milyen geopolitikai következményekkel jár a válság? Hogy hogyan is alakul át a világ a gazdasági válság hatására? Zakaria szerint a világpolitika a G20-ak novemberi történelmi találkozójához fog hasonlítani: a stratégiai döntéseket nem a nemzetközi szervezetek - a Világbank, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) -, illetve a G7-ek hozzák, a globális válság megoldásához ugyanis nincs elég hatalmuk és pénzük. A kríziskezeléshez szükséges összegeket csak a 2000 milliárd dollár devizatartalékkal rendelkező Kína és a szintén jelentős tartalékokkal bíró olajexportőr államoknak biztosíthatják. „Legitimitás tekintetében a régi nyugati elitklub egy letűnt világ archaikus ereklyéje, amely egyedül nem képes úrrá lenni a válságon."

A geopolitikai hatalom keletre tolódása azonban nem kell, hogy a globális stabilitás csökkenésével járjon. Amerika hegemóniája nem az egyik napról a másikra szűnik meg, és ráadásul nem egy rivális nagyhatalom lép a helyébe, hanem multipoláris világrend alakul ki, több hatalmi centrummal - idézi fel Zakaria A posztamerikai világ című nemrég megjelent könyvének legfőbb gondolatát. A közeli jövőben még az Egyesült Államok lesz a legfontosabb hatalmi tényező, és Amerika katonai ereje még sokáig a globális stabilitás legfőbb záloga marad - jóval azután is, hogy az Egyesült Államok elveszíti világgazdasági vezető szerepét.

Az összehangolt válságkezeléshez persze elengedhetetlen, hogy a nemzetállamok felülkerekedjen az önérdeken: a nacionalizmus és a protekcionizmus ugyanis csak a krízis elmélyülését okozná. Az egységes fellépés nem csak gazdasági szempontból lényeges: a terrorizmus, a járványok, a globális felmelegedés és az energiahiány sem ismer határokat, így csak a globális együttműködés kiszélesítésével lehet úrrá lenni rajtuk. „A 21. század legnagyobb vállalkozása egy olyan új globális intézményrendszer kialakítása kell hogy legyen, amely biztosíthatja a gazdasági növekedést és a békét" - fejezi be cikkét Zakaria.

http://www.newsweek.com/id/177385