Szavazzunk vagy ne?

Szavazzunk 2014-ben, vagy maradjunk otthon? Én amondó vagyok, hogy ne maradjunk otthon. Az áprilisi időpont vasárnapra esik, ezáltal többen érnek rá harcászati képzésekre, túrázni, esetleg csak összeülni és megvitatni az ügyes bajos teendőket. Akkorra a kertben is lesz munka, a családot is érdemes elvinni egy tavaszi kirándulásra. Vagy egyszerűen csak pihenjük ki a hét fáradalmait. Magyarán azt javaslom, hogy tegyünk akkor is hasznos dolgokat. Valószínű, hogy addig sem jön el a világvége, sem az összeomlás, sem a "forradalom". A régi-új pártok között sem lesz majd olyan, amivel érdemes lenne foglalkozni. Építkezni kell! De ne azoknak a rendszerét építgessük az ő játékszabályaik alapján, akik lassan megfojtanak minket. 

Sokakban él az a vak remény, hogy a választás majd kellemes változást hoz az életünkben. Ki kell hogy ábándítsam őket: nem fog. Hiába is öltöznek ki a négy évenkénti "ünnepi alkalomra", és vitatkoznak nap mint nap lényegtelen kérdéseken. Lehet, hogy megváltozik némileg a politika szinezete, de hogy az újabb gazdasági hatások (hogy romlás vagy javulás, csak nézőpont kérdése) valójában honnét erednek majd, azt valójában csak találgatni lehet, ahogy eddig is. Egy biztos hatás van, ha az ember a saját életét szilárd alapokra építi, és azoknak segít, akik megérdemlik! 

Erkölcstelen, hazug emberekre ne bízzuk rá magunkat! Aki ígérget, az szinte biztos hogy hazudik. Ahol pedig megjelenik a pénz, méghozzá százmilliós mértékben, ott mese nincs! Újra megvárod azt a pár évet, hogy kiderüljön ismét, hogy tévedtél-e? És ha még ki sem derül, mert a kérdés is rossz alapokon lett feltéve? 

Én nem szoktam a pártokat pusztán politikai szempontból bírálni, vagy összehasonlítani. A Jobbikot sem. A terhelő bizonyítékok sorára azoknak lenne a legnagyobb szüksége, akik nem kíváncsik rá. Minden rendben van. Az üzletember üzletember, a tolvaj az tolvaj. Űzik a szakmájukat, keresik a pénzt. Ki ilyen, ki olyan színekben. Majd csak egyszer eljön az ideje, hogy megfizessünk nekik, hogy megkapják a jutalmukat. A rombolás könnyű, beszélni nem igényel sok energiát, az építéshez viszont érteni kell, és nem megy egyik napról a másikra. Egyik kampányidőszakról a másikra. Azokat az időket elő kell készíteni, amikor lesz esély arra, hogy a főbűnösök is megfizessenek! Lehet, hogy ezek az idők lesznek azok, amikor az emberek a puszta túlélésért fognak küzdeni - sajnos sejthető, hogy inkább kevesebb, mint több sikerrel. 

Nekem leginkább azokkal van problémám, akik elhitették magukkal, hogy tesznek valami hasznosat, sőt magasztosat. Ők azok, akik próbálják elhitetni másokkal is, hogy a megalkuvás nem is megalkuvás, a hazugság valójában taktika - sőt - igazság. Lezsidózzák, lecigányozzák, lebomlasztózzák azokat, akik kibábrándultak. Kiválónak érzik magukat, a társadalomból kimagaslónak, pedig ugyanolyan hétköznapi emberek, hétköznapi élettel. És mint tudjuk a mai átlagember hétköznapi életében lehet kifogásokat találni. Sikerül is lépten - nyomon. 

Vannak (a többség), akik pár év után fáradt arckifejezéssel hátradőlnek és azt állítják: "már sokat / eleget tettem a nemzetért!" Az ilyen ember nem tett semmit, mert félbehagyta. És még meg sem néztük, hogy ért egy fabatkát is az a tevékenység? Nemzetünk szolgálatában meghalni lehet, de elfáradni soha. 

De itt álljunk meg egy szóra, és gondoljunk valami másra! 

Kié az igazi felelősség? 

Szerintem a legnagyobb felelősség azoknak a vállán fekszik, akik rájöttek, hogy másképpen kell csinálni. Az ő passzivitásuk az egész pályát átengedi azoknak, akik ámítanak másokat, és azoknak akik önmagukat is ámítják. 

Hármas választás elé vannak állítva emberek százai, ezrei évről évre: folytatják úgy, ahogy eddig csinálták (az adott szervezeten belül, vagy új szervezetben), kiszállnak a játékból és inaktívakká lesznek, vagy végre elkezdik úgy csinálni, ahogy helyes! 

Sajnos ezt a harmadik lehetőséget manapség is igen kevesen választák! Talán még kevesebben, mint eddig - pedig az intő példák egyre csak gyűlnek. Ugyanis attól, hogy valaki kiábrándult valakikből, még nem feltétlenül változik meg. Ebből kifolyólag ha új szervezetbe lép be, nagy valószínűséggel ugyanott fogja folytatni, ahol abbahagyta. Erre sok példát láthattunk már, és sajnos fogunk is! Nem hallgatnak a figyelmeztetésekre: időpazarlás, ismét csalódni fogsz! 

A kritikát személyes példamutatás kell kövesse, minden esetben. Minden ember esetében. Olyan szervezetben kell dolgozni, olyan társaságokkal kell együttműködni, ahol az egyén önmaga is fejlődni tud. Ahol szilárd alapokra maradandó dolgok épülnek. Az egyéni szellemi és lelki fejlődés alapvető követelmény, a csalódást pedig csak folytonos munkával, és odafigyeléssel lehet elkerülni. Ha nem akarsz birka lenni, akkor változz farkassá. Ha nem megy, akkor pedig sértődötten kiabálj tovább a karámon belül, a kerítés széléről - vagy keress egy másik nyájat! 

Kitartás! 
Vésztői Gyula