Az
orosz parlament felsőháza kiszélesítette az utóbbi években kiépített
katonai rendőrség hatókörét, valamint ezzel összefüggésben a
rendfokozatokat is nagyban kibővítették. A Szövetségi Tanács elé
terjesztett törvény a katonai rendőrséget a hadsereg részeként határozza
meg, melynek feladata a hadsereg szervezetein belül a törvény és rend
fenntartása. Feladatkörébe beletartozik a katonai személyzet ellen és
azon belül elkövetett bűncselekmények felderítése, katonai szállítmányok
biztosításának és katonai létesítmények őrizetének ellátása.

Az
új törvény felhatalmazza a katonai rendőrséget erő használatára az
alkotmányosság fenntartásának minden formájában, engedélyezi számára a
rendőri különleges alakulatok és katonai eszközrendszer igénybe vételét.
Az elfogadott törvény szerint a katonai rendőrség újonnan kiépített
szervezete bevethető terrorizmus elleni műveletekre és tömegoszlatási
feladatokra is.
Oroszországban
az utóbbi néhány évben kezdődött meg a katonai rendőrség kiépítése a
hadsereg fegyverkezési programját akadályozó korrupció és sikkasztások
miatt, teljes működőképességét 2011. júliusában jelentették be. Igor
Szidorkevics, a Katonai Rendőrség Igazgatóságának feje akkor 6500 fős
személyi állományról nyilatkozott. Szidorkevics - aki korábban Putyin
judo edzőtársa volt -, nemrég azt nyilatkozta, hogy az új feladatkörök
ellátására szervezetének több mint 50000 fős személyi állományra lesz
szüksége.
Látható,
hogy Oroszország komoly erőfeszítéseket tesz a fegyverkezési program
fegyelmezettségének fokozására, de az is sokat elárul, hogy a katonai és
rendőri struktúrák fölé helyezett új fegyveres testület jogosultságai
az Ukrajnában folyamatban lévő felforgatáshoz hasonló események
kezelésére is kiterjednek.
http://www.hidfo.net/2014/01/30/uj-jogosultsagokat-kap-az-orosz-katonai-rendorseg
Azonosították a volgográdi robbantókat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése