2014. január 30., csütörtök

Cenzúrázzák a fagyhalálos eseteket az állami médiában



Arat a fagyhalál

- Arat a fagyhalál – 88 áldozat -

“Az MSZF meggyőződése szerint; a szolidaritás életeket menthet meg.”

Az igen enyhe január elejei időjárás dacára 12-en szenvedtek kihűléses halált Magyarországon. Velük együtt 88-ra emelkedett a fagyhalál áldozatainak száma tavaly ősz és 2014. január 26. között – jelentette a Magyar Szociális Fórum csütörtökön.
Közterületen, azaz a szabad ég alatt 25 embertársunk lelte halálát, fűtetlen otthonukban pedig ugyancsak 25-en hűltek ki. További 38-an kórházba szállításuk közben, vagy kórházba kerülésük után hunytak el, mert már nem tudtak rajtuk segíteni.
A Magyar Szociális Fórum ismételten arra kérte a közszolgálati média irányítóit, hogy szakítsanak évek óta tartó közönyös magatartásukkal, és adjanak hírt az idén is pusztító fagyhalálról, mert ezzel maguk is mozgósítják a lakosságot a fokozott odafigyelésre. Az MSZF meggyőződése szerint; a szolidaritás életeket menthet meg.
Döbbenten tapasztaljuk, hogy az állami szerkesztőségeknek megtiltották, hogy foglalkozzanak a fagyhalál esetek számának és összetételének alakulásával. Minden erőfeszítésünk ellenére nem oldották fel a cenzúrát. A kormány irányítása alatt álló média négy év óta nem ad hírt a tömeges pusztulásról.
Az emberi jogokért küzdő szervezet felidézte a 4 évet felölelő adatokat máig bezárólag. Eszerint:
2010-2011 telén több mint 400-an fagytak meg,
2011-2012 telén 330-an szenvedtek fagyhalált,
2012-2013 telén csaknem 300 fagyhalál eset történt,
2013-2014 telén eddig 88-an távoztak az élők sorából kihűlés következtében.+++

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése