Készülnek a magyar csapatok Maliba

 A Magyar Honvédség csapatokat szervez Maliba. Március környékén szeretnék küldeni az un. békefentartókat vagy egészségügyi csapatot. Hódmezővásárhelyen már szervezik a katonákat, és már beadványokat is intézik. Többen jelentkeztek már, lassan alakulóban lesz a kiinduló csapat. Gondolom, ott még nem halt meg magyar katona, így küldjünk oda is. Afganisztán már olyan megszokott és unalmas hely, de Maliról haza lehetne hozni még egy-két trófeát, meg némi pénzt...

A média még hallgat, Hende Csabával együtt.
Varró Péter

Mit keresünk mi ott?

Biztos vagyok benne, hogy a múlt héten sokan felkapták a fejüket, amikor a magyar külügyminisztérium közleményében bejelentette, hogy „Magyarország teljes mértékben támogatja Franciaország katonai beavatkozását Maliban”. Aztán amikor másnap Németh Zsolt államtitkár hozzátette azt is, hogy „Magyarország katonákat küld Maliba bizonyos katonai kiképzés megsegítésére”, akkor gondolom, még többen néztek értetlenkedve a hírportálok oldalaira mondván, mégis mi a f@szt keresünk mi Nyugat-Afrikában?

Tényleg mit?

A hivatalos álláspont szerint azért támogatjuk Franciaországot, mert a gallok indította fegyveres akció „arányos válaszadás az észak-mali radikális terrorista szervezetek okozta, a Száhel békéjét és biztonságát fenyegető kihívásra.”

Ez nagyon szépen hangzik. De mit történik egyátalán Maliban?

A történet dióhéjban nagyjából ekként foglalható össze:

A helyzet eldurvulása a nyugat-afrikai országban tavaly márciusban kezdődött, amikor is a fővárosban, Bamakóban végrehajtott katonai államcsíny nyomán tuareg harcosok - néhány iszlamista csoporttal közösen - hatalmukba kerítették az ország északi részét. Aztán jöttek az iszlamisták, s megköszönve az addigi munkát, kiverték a tuaregeket és átvették a teljes irányítást.

A felkelés akkor nyert nemzetközi dimenziót, amikor a lázadók gyakorlatilag az összes északkeleti nagyváros felett átvették a hatalmat. Az ország még regnáló vezetője, Trauré elnök ekkor a vele szimpatizáló lakosság támogatása mellett - decemberben tömegtüntetéseken követelték a külföldi haderő közbeavatkozását - behívta a franciákat az országba, hogy segítsenek helyreállítani a korábbi rendet. Közben a tuaregek is rádöbbentek arra, hogy mivé fajult a helyzet, ezért aztán közölték, hogy hajlandók a francia erőket támogatni, és tárgyalnának követeléseikről a bamakói vezetéssel.

Itt tartunk most. Pontosabban annyival arrébb, hogy most már a franciák karöltve a helyiekkel, lövik az iszlamistákat a Szaharában.

Végül szokás szerint beszállt a történetbe a nyugati média és a híradások azonnal olyan képekkel lettek tele, amin katonai táborokban tizenéves gyermekeket képeznek ki, amin kislányok erőszakos összeházasítása látható a fegyveres csoportok tagjaival, de hallhattunk már híreket kivégzésekről, csonkításokról és megkövezésről igazságszolgáltatás címén. Okos szakértők pedig azzal rémisztgetik a tévénézőket, hogy „amennyiben az északi erők átveszik a hatalmat Maliban, olyan erős radikális iszlamista bástya alakulhat ki Nyugat-Afrikában, ami – figyelembe véve az észak-afrikai határoknak az arab tavasz nyomán megnőtt átjárhatóságát – akár Európát is fenyegetheti.”

Hogy az egészből mi igaz és mennyi igaz egyelőre nem tudható. Ismerve a nyugati sajtó hozzáállását a dolgokhoz, könnyen elképzelhető, hogy a helyzet nem ennyire fekete-fehér. Ha visszagondolunk az elmúlt évtizedek nyugati demokrácia-exportjaira, könnyen elképzelhető, hogy a beavatkozás fő célja nem a terrorizmus elleni háború, hanem a francia érdekek védelme a Száhel-övezetben. Mali urániumban, aranyban, olajban, gyémántban, cinkben, mangánban, bauxitban és vasércben gazdag térség, ami jelenleg még nagyrészt kiaknázatlanul áll. Nem kérdés, hogy sokaknak sértené az érdekét, ha e javakat szélsőségesnek mondott csoportok vonnák ellenőrzésük alá. Láttunk már a Malinál kevesebb természeti kinccsel rendelkező országokat is pusztító háború martalékaivá válni.

Az ügy további érdekessége, hogy a francia katonák most azokkal a modern fegyverekkel találják magukat szemben, amelyek az előző francia elnöknek, Sarkozynek köszönhetően kerültek a nyugat-líbiai felkelőkhöz a Kadhafi elleni harcok során. Arról már nem is beszélve, hogy a sivatagban a GPS, a drónok, és a modern technika alkalmazhatósága korlátozott, a felkelők viszont az algériai polgárháború óta ezeken a területeken húzódnak meg. Pontosan ismerik az útvonalakat, a barlangokat, az oázisokat és a területen átmenő csempészkereskedelemből fakadóan felszerelésük és utánpótlásuk is van bőven. Ezek a tények pedig előrevetítenek egy, az afganisztáni háborúhoz hasonló helyzetet, amiből majd képtelenség lesz kikeveredni.

A francia támadás hírére az iszlám dzsihádisták azonnal bosszút esküdtek és azt ígérték, hogy európai merényletekkel vágnak vissza a támadásért. A fenyegetés hatására mostanság géppisztolyos katonák járőröznek Párizs utcáin.

Mindent egybevetve azt hiszem bátran kijelenthető, hogy igazából nem tudjuk, hogy mi folyik és legfőképp milyen érdekből Nyugat-Afrikában. Sejtéseink persze vannak, vagy lehetnek, de ezek még nem bizonyítékok semmire. De történjék bármi is Maliban, az viszont jól látszik, hogy nekünk minden bizonnyal semmi közünk nincs a dologhoz.

Nincs semmi olyan nemzeti érdek, ami miatt nekünk ténylegesen szerepet kellene vállalnunk a Szaharában kialakult konfliktusban.

Akkor meg minek lihegjük túl az ügyet már megint?
[költői kérdés volt természetesen]


gabeebee