2008. július 25., péntek

Lesújtó kép a Hamaszról az egyik alapító fiától

„Erkölcs és tisztesség nélkül való emberek”
A Ha'aretz figyelemreméltó interjút közöl Abu Maszab (a Hamasz egyik alapítója és jelenlegi csúcsvezetője) fiával, Maszab Juszuffal, aki beszámol kereszténységre való áttéréséről, illetve rendkívül elítélő módon nyilatkozik úgy a Hamaszról, mind az iszlám vallás politikai szerepéről – különösen - az izraeli konfliktusban.
Maszab Juszuf szerint az interjú „sokak szemét fogja megnyitni és minden túlzás nélkül állítható, hogy a gyökeréig megrázza majd az iszlámot.” Szavaiból kiderül, hogy Juszuf egy iszlám diákszervezet vezetőjeként izraeli börtönt is megjárt és hamaszos börtöntársaival való rendkívül negatív tapasztalatai segítették számára megvilágítani a szervezet szellemiségének és tevékenységének valódi lényegét. A Hamasz-vezető fia szerint a Hamasz aktivistái „erkölcs és tisztesség nélkül való emberek”, akik csupán annyiban különböznek a Fatah tagjaitól, hogy ügyesebben leplezik a korrupciós ügyleteiket. „Vakok és tudatlanok. Igaz, hogy mindenhol vannak jók és rosszak is, de a Hamaszt támogatók nem értik, hogy egy gonosz és kegyetlen csoport vezeti őket, mely agymosásnak veti alá a gyermekeiket és elhiteti velük, hogy egy öngyilkos merénylet a paradicsomba repíti őket.”
Juszuf beszámol arról, hogy napról napra tanúja volt mindazoknak a kegyetlen dolgoknak, melyeket a magukat „igazhitűnek” tartó személyek követtek el a vallás nevében. „Alaposan áttanulmányoztam az iszlám tanítást és nem találtam választ. Újra és újra megvizsgáltam a Koránt és a hitelveket és rájöttem, az egész mennyire téves és félrevezető. A muszlimok a környező vallásoktól vették át a rituáléikat és hagyományaikat. … Az iszlámot egy nagy hazugságnak tartom. … Azok, akik állítólag a vallást képviselik, Mohamedet jobban csodálják, mint Istent, ártatlan embereket gyilkolnak az iszlám nevében, verik a feleségeiket és semmi fogalmuk nincsen arról, kicsoda is Isten.” 
Juszuf szerint az iszlámnak mintegy 25 éve van hátra, és eltűnik a föld színéről a tömegkommunikációs lehetőségek biztosította szabad információáramlás leleplező hatásának köszönhetően.
A Hamasz-vezető fia az egész palesztin társadalomról lesújtó képet fest amiatt, hogy „felmagasztalják” a halált és az öngyilkos terroristákat. „A palesztin kultúrában az öngyilkos terrorista hőssé, mártírrá válik. A sejkek tanítványaiknak a sahidok (mártírok) hőstetteiről beszélnek.”
Juszuf ezzel szemben őszinte tisztelettel és csodálattal beszélt Izraelről, majd hozzátette: „Elítélem a civilek gyilkolását alkalmazó politikai taktikát és elismerem Izrael jogát az önvédelemre ezzel szemben.” Abu Maszab fia szerint ha nem lenne ellenségük, a palesztinok egymással harcolnának. „Emlékezzen majd arra amit most mondok: mintegy húsz éven belül a konfliktus a Hamasz különböző csoportjai között fog zajlani. Már elkezdődött a pénz körüli civódás.”
Az izraeli konfliktus kapcsán az egyik legfontosabb és legtöbbet vitatott kérdés, vajon a vallási tényező milyen szinten játszik szerepet a felek közötti ellentétben: pusztán járulékos elem, avagy egészen a gyökerek szintjén bír meghatározó jelentőséggel. „A politikai iszlám Palesztinában a palesztin politika központi eleme marad, és lényeges, hogy ezt a palesztin–izraeli konfliktus bármiféle megoldása esetén tekintetbe vegyük”, fogalmaz Beverley Milton-Edwards Islamic Politics in Palestine című, majd tíz éve megjelent munkájában.
A Hamasz tekintélyes alapítójának fia, a szervezetet belülről jól ismerő Juszuf Maszab talán még ennél is tovább megy: „Önök, zsidók legyenek tudatában: soha, de soha nem fognak tudni békét kötni a Hamasszal. Az iszlám, az őket vezető ideológia nem fogja engedni, hogy békére jussanak a zsidókkal. Hisznek abban a hagyományban, mely szerint Mohamed próféta harcolt a zsidókkal és, hogy ezért nekik is folytatni kell ezt a harcot mindhalálig.”

http://www.wikio.co.uk/news/Masab

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése