2012. február 28., kedd

(Na) kik állnak a Putyin elleni merénylet mögött?

Annak ellenére, hogy többen Putyin reklámfogásának gondolták a merénylet leleplezésének nyilvánosságra hozását, nagyon is valóságos az ügy. A merénylők komoly kiképzést kaptak Szaúd-Arábiában, valószínűleg CIA vagy Moszad ügynököktől (nincs lényegi különbség). Innen Törökországon keresztül jutottak Ukrajnába. A merénylő - ahogy fogalmazott a sajtó - "dalol mint a kanári", mert retteg, hogy kiadják Moszkvának.
A merénylő elmondta, hogy kiképzést kaptak arra, hogyan állítsanak elő robbanóanyagot, és hogyan készítsenek ebből hatásos bombákat. Akár olyat, ami kis mennyiséggel okoz jelentős károkat, és képes akár egy páncélozott autó páncélját átütni. Arra is kaptak kiképzést, miként jelöljenek meg célpontokat, és hogyan azonosítsák az elnöki konvojban, hogy melyik járműben ülhet az elnök.
Mivel azonban Ukrajnában nem tudták a megfelelő alapanyagokat beszerezni, egy bányából próbálkoztak, de sikertelenül, és ezzel felhívták magukra a figyelmet. A bombaépítésnél más, boltban vásárolható anyagokkal próbálkoztak, amit megfelelő ismeretek hiányában elbaltáztak, mert a kiképzésen más anyagok szerepeltek. Félresikerült a vegyészkedés, és az egyik merénylő felrobbant.
Az ukrán és orosz titkosszolgálatok együttműködtek az ügy felgöngyölítése során. Az elkövető személyek már korábban feltűntek és tudtak róluk. A vallomás szerint a választások másnapján akartak merényletet megkísérelni, majd később további merényleteket elkövetni. Ez nagyon hasonló az arab világban (most Szíriában működő ellenzék + káosz elvhez) kialakított taktikához. A kitervelők ugyanis tisztában vannak vele, hogy Putyin nyerni fog, az ellenzék pedig tüntet és nem fogja elfogadni. Bármely oldalon követnek el merényletet, az a káosz kialakulásához vezet.
Az orosz titkosszolgálat Putyin elnökségi ideje alatt 10 merényletkísérletet hiúsított meg. Ezt az adatot eddig nem hozták nyilvánosságra. Ezek között volt olyan, aki háborodottnak tekinthető, de volt olyan, aki gazdasági-politikai okokból felbérelve akarta megölni Putyint. A legutóbbi, egy 2008-as ügy. Ott egy 24 éves merénylő akarta lelőni Putyint egy Vörös téri koncerten. 2007-ben törökországi látogatásán is merényletet terveztek ellene, valamint teheráni látogatása során is.
Most azonban némileg keresztbe húzták a számítást. A legérdekesebb, de nem meglepő, hogy az üggyel kapcsolatban felmerült Soros György neve. Egyelőre semmi bizonyíték vagy hivatalos nyilatkozat nincs erről, a szolgálatok nem cáfolták, és nem is erősítették meg. De ez az információ mégis kiszivárgott valahogy.
Tálas András

Az ukrán biztonsági szolgálat megerősítette az információt a Putyin ellen készült merényletről - Soros volt a megbízó?


Ukrajna biztonsági szolgálata (SZBU) ma hivatalosan megerősítette az információt, hogy terroristákat tartóztattak le, akik merényletet készítettek elő Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök ellen.
Odesszában február 24-én letartóztatták a 31 éves Adam Oszmajev, csecsen-földi születésű lakost, aki ellen nemzetközi körözés volt érvényben. Ugyancsak elfogták két társát, akik cinkosai voltak a terrorista tevékenységben.
Feltehetően Oszmajevnek az volt a szerepe, hogy kiképezze a terroristákat és Moszkvába küldje őket. Oszmajev Doku Umarov csecsen lázadó megrendelésére cselekedett. Amikor megkapta a megbízatást, Ukrajnába utazott, ahol találkozott a csecsen Ruszlan Madajevvel és a kazahsztáni Ilja Pjanzinnal, akiknek a felkészítését végezte volna. Az egyik foglalkozás során azonban Madajev kezében felrobbant a bomba, és ő meghalt. Pjanzin megsebesült. Oszmajev a robbanás után elrejtőzött Odesszában.
Pjanzin, mihelyst magához tért, beismerte, hogy a terv szerint Madajev lett volna az öngyilkos terrorista, akinek a feladata volt megölni Putyint. Az ukrán titkosszolgálat tájékoztatta orosz kollégáit. Ők kiderítették, hogy Madajevnek és Pjanzinnak köze volt a gerillákhoz. Február 4-én Oszmajev apja, Aszlanbek Odesszába érkezett, és telefonhívásai alapján sikerült azonosítani fia tartózkodási helyét.
A kormányútvonalon robbantották volna fel Putyin autóját
A gyanúsítottat letartóztatták, most ellenőrzik, hogy apjának volt-e köze a merénylet előkészítéséhez. Oszmajev számítógépén találtak videó-felvételeket Putyin gépkocsi-konvojáról. Később vallomása alapján megtalálták azt a helyet is Moszkvában, ahová a robbanószert rejtették.
Az orosz és az ukrán titkosszolgálatok folytatják az ügyben a nyomozást.
ruvr.ru

Soros György csecsen terroristákat pénzel?

A csecsen szeparatisták vezetője Doku Umarov, akit a márciusi moszkvai metróban elkövetett robbantásos merényletekkel is gyanúsítanak azt állítja, hogy Soros György üzletember támogatta Ahmed Zakajevet a csecsen emigráns kormány lemondott vezetőjét - értesült a Rosbalt.ru hírportál. Ahmed Zakajevet korábban Doku Umarov a magát Kaukázusi Emirátus emírjének nevező hadúr nevezte ki vezetőnek. Umarov szerint Soros György 10 millió dollárt adott át Zakajevnek szeptemberben a Csecsen Világkongresszuson Lengyelországban.
Az orosz hatóságok kérésére a lengyel rendőrség őrizetbe vette a terrorista tevékenységgel gyanúsított lázadóvezért. Később egész napos kihallgatást követően a bíróság döntött szabadlábra helyezéséről. Ez a döntés azon az alapon született, hogy Zakajev Nagy-Britanniában politikai menedékjogot élvez, és ez érvényes az Európai Unió egész területén.
A Forbes magazin közzétette a világ legbefolyásosabb embereinek listáját. A ragsorolást úgy végezték el, hogy az állami vezetőknél a tömegtámogatottságot, vallási vezetőnél a hívők számát, médiaszemélységeknél a hallgatók számát, céges vezetőknél az alkalmazottak számát vették figyelembe első lépésként. Másodjára megnézték, van-e elég rendelkezésére álló tőkéje ahhoz, hogy ha valamit meg akar valósítani, akkor azt meg is tudja valósítani. Természetesen csak eleve ismert személyeket vettek figyelembe. Mivel csak számszerűen mérhető, megbecsülhető - anyagelvű - szempontok alapján tudnak mérlegelni, nehéz megítélni mennyire lehet hiteles és tárgyilagos egy ilyen összállítás, és milyen mértékben tükrözi az egyes személyek valódi befolyásoló képességét. Az viszont mindeképpen figyelemreméltó, hogy az amerikai elnököt (az adott vonatkoztatási rendszeren belül) megelőzte a kínai elnök, Hu Jintao.
Íme a lista első tíz helyezettje:
Hu Jintao a Kínai Népköztársaság elnöke, 67 éves
Barack Obama az Egyesült Államok elnöke, 49 éves
Abdullah bin Abdul Aziz al Saud Szaud-Arábia királya, 86 éves
Vlagyimir Putyin Oroszország miniszterelnöke, 58 éves
XVI. Benedek Pápa 83 éves
Angela Merkel Németország kancellárja 56 éves
David Cameron Egyesült Királyság miniszterelnök 44 éves

Ben Bernanke FED igazgató 56 éves
Sonia Gandhi Indiai Nemzeti Kongresszus 63 éves

Bill Gates Bill & Melinda Gates Alapítvány 55 éves

Nyitrai Frigyes
Megjegyzés: A hír egyértelműen bizonyítja, hogy következtetéseink, meglátásaink az oroszokkal szemben helyesek.
Hogyan merte volna Soros dajkáltját letartóztatni a lengyel rendőrség? Viszont ebből az is világosan látszik, milyen előjellel megy Orbán csapata Moszkvába, akik szintén Soros kisfiai. Nem véletlenül szólnak már most a hírek arról, hogy lohad az utazási kedv Moszkvába. Ennek a Soros-csapatnak semmi esélye Oroszországban a helyzetnek megfelelő áttörést elérni. Viszont az is biztos, ebből látható, Soros eléri, hogy bevasalja Orbánék 20 éves adósságát, kamatos kamatokkal. Az izraeli társasági szerződés, az újra beinduló építkezések a zsidók térnyerését jelzi. Moszkva ezt nem fogja jó szemmel nézni, ez pedig ránk magyarokra nézve a legrosszabb. Ugyanis bármilyen érdekes a szláv nyomást hangoztatóknak, az oroszok sosem támogatták a magyarok elszlávosítását. Lett volna lehetőségük többször is az erőszakos elszlávosításra, akár 1848 után, akár 1945 után. Viszont ha most teljesen beáll a zsidók közé Magyarország, akkor Oroszország kénytelen lesz támogatni a szlávokat velünk szemben. Tehát az országnak nemsokára színt kell vallani, és vagy vált, vagy megszerezzük a legnagyobb és legerősebb ellenséget a nyakunkba.
Bízhatunk Vezetőnk évtizedek óta jól működő meglátásaiban, mert a történelem, és a történések sorban igazolják azokat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése