2012. június 14., csütörtök

A görög lakosság készül az összeomlásra

Görögországban egyre nagyobb mennyiségben fogynak a konzervek és a száraztészta. A külföldi befektetők ki az országból, a görög lakosság pedig élelmiszerbe menti a maradék pénzét is. Az emberek naponta 800 millió eurónyi betétet szüntetnek meg országosan, és ez még csak előszele annak, ami a választások után kialakulhat. Más szóval menekítik a pénzüket, és készülnek az összeomlásra. Ezúttal a gazdagabbak sem aranyat vesznek, és ez mindent elárul.
Vasárnap lesznek választások, ami az ország helyzetén sok mindent változtatni nem tud, várhatóan az ország hosszú időre gazdasági káoszba fog süllyedni. A görögök sorsa előre jelzi a lecsúszott uniós országok sorsát, közte a miénket is. A titkos hiteleken életben tartott országok csak egy vékonyka cérnaszálon lógnak, stabilitásuk pedig bármelyik percben megszűnhet. Hazánknak sincs nagyon miben reménykedni, a kormányról régóta tudjuk (kiszivárgott információ), hogy 2-3 hónapos intervallumokban gondolkodik, vagyis folyamatosan a gazdasági összeomlás szélén táncol.
Ahogy annak idején a vicces mondás tartotta, a nyugat a szakadék szélén áll, de mi egy lépéssel megelőzzük. Hát most a szakadék szélén úgy fest a görögök lépnek először, mi majd csak utánuk. Ezúttal nem Magyarország lett az elsőszámú kísérleti telep, Brüsszel a görögök belökésével akarja megtudni, mennyire mély a szakadék. A szakadék alja pedig egyelőre nem látszik, a gazdasági elemzők csak találgatnak. Ezért a gazdagabbak sem aranyat vesznek, hanem konzervet és száraztésztát.
Kemény Gábor

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése