A piac működése, a gazdasági válság okai és a jóléti állam válsága volt az idei Egy szabad és erényes társadalom felé-konferencia témája.
A Katolikus Egyház társadalmi tanítása alapelveket és irányelveket
tartalmaz, de nem nyújt konkrét receptet a megvalósításra – hívta fel a
figyelmet csütörtök esti bevezetőjében Alexander Trachta közgazdász, a
bécsi Europa Institut egyik tagja, rámutatva: a katolikus híveknek
autonómiájuk van abban, hogy az Egyház társadalmi tanítását milyen
módszerrel ültetik át a gyakorlatba, a részletekről való vita teljesen
legitim. Az állam pedig nem keverendő össze a társadalommal, és nem a
jótékonykodás eszköze.
A szeptember 13-16. közt megrendezett konferenciát, amelyre elsősorban közép-európai diákokat invitálnak, az amerikai Acton Intézet,
a bécsi Europa Institut, a londoni Institute for Economic Affairs és a
szlovákiai Anton Neuwirth Kollégium rendezte a Konrad Adenauer
Alapítvány támogatásával. Mivel az eddig ausztriai helyszín nem állt
többé rendelkezésre, idén Szlovákiában, Modor (szlovákul Modra)
városában rendezték meg a négy napos összejövetelt, amelynek
házigazdája Alexander Trachta volt (a képen). Mint azt elmondta:
általában körülbelül harminc diák érkezik a konferenciára – amelyet a
Magyar Kurír tudósítója szerint inkább egyfajta szemináriumnak,
továbbképzésnek lehetne nevezni. Idén azonban csak 15-en érkeztek.
Általában a közép-európai diákok közt nagyobb az érdeklődés, mint a
németek és nyugatiak közt, a legtöbben a lengyelek szoktak lenni, idén
azonban mi, magyarok alkottuk a legnagyobb csoportot öt fővel.
Az
Acton Intézet kutatási igazgatója, Samuel Gregg sajnos pár nappal a
rendezvény előtt kénytelen volt lemondani az útját. Helyette André
Azevado Alves, a portói Portugál Katolikus Egyetem professzora
érkezett, aki több előadást is tartott a résztvevők számára, így
beszélt a piac etikai alapjairól, az elfeledett dominikánus-jezsuita
salamancai iskola hozzájárulásáról az államtanhoz és a szabadpiac
védelméhez, valamint a szubszidiaritásról és a kormányzati beavatkozás
problematikájáról.
A professzor idézte a pápát, aki még
bíborosként leszögezte: a moralizálás nem egyenlő a morállal, sőt
sokszor ellentétes azzal. Ha hozzáértés nélkül moralizálunk, könnyen
erkölcstelen dolgokat segíthetünk elő. André Alves leszögezte: a szabad
piac alapja a magántulajdon, valamint a szerződések, amelyek
ígéretekről és azok megtartásáról szólnak. A szabad piac magában rejti
annak a lehetőségét is, hogy az ember rosszul választ. A 16-17.
században működő salamancai iskoláról
elmondta: Francisco de Vitoria, Domingo de Soto, Luis de Molina, Juan
de Mariana és Francisco Suárez már a joguralomról, a piacról és a
limitált kormányról beszélt a spanyol abszolutizmus idején. Abban a
korban, amikor legalábbis megkérdőjelezték az amerikai indiánok emberi
jogait, ők már levezették az ő méltóságukat a természettörvényből, és
leigázásuk helyett a velük való kereskedést ajánlották.
A
szubszidiaritás kapcsán André Alves bemutatta az úgynevezett public
choice theory-t, a közösségi döntések elméletét. Mint kifejtette:
gyakran hallani azt az érvet a szabad piac ellen, hogy a piac nem
tökéletes, és ahol hibázik, ott szükség van állami beavatkozásra,
kiegyensúlyozni, kijavítani a piacot, mivel a verseny tökéletlen és
aszimmetrikus. Ez az elképzelés azonban arra az idealisztikus
elképzelésre épül, hogy az állam semleges, és aki belép a politika
világába, az hirtelen angyallá, félistenné változik, aki pártatlanul
tudja megítélni a piac szereplőit, valamint tudományos módszerekkel ki
tudja ismerni a piacot. Ez azonban nincs így, a politikusok is éppúgy
tökéletlen, a saját érdekeiket is figyelembe vevő döntéshozók, mint a
piaci szereplők. A professzor azonban rámutatott: az állami
beavatkozásnak számos negatív hatása lehet. Az egyik ilyen az, hogy ha
egy bizonyos csoport állami (vagy EU-s) forrásokat kap, akkor többé nem
arra fordítja az energiáit, hogy megfeleljen azoknak, akikért dolgozik,
hanem hogy ilyen forrásokat kapjon. Példaként említette a portugál
egyetemi szférát, ahol szerinte azóta, mióta EU-s forrásokat kap az
ország, a legtöbbeket nem az érdekli, hogy felkészülten és érthetően
tanítsa a diákokat, hanem az egész rendszer a források lehívására állt
át, ami a tanítás minőségének romlását okozta.
André
Alves azt is bemutatta, miért nem csupán nehéz, hanem tulajdonképpen
lehetetlen „kijavítani” a piac hibáit állami beavatkozással. Ehhez
Friedrich von Hayeket, az osztrák közgazdasági iskola Nobel-díjas
professzorát hívta segítségül, aki kifejtette a „spontán rend”
elméletét. A beavatkozáshoz ugyanis pontosan ismerni kellene a piac
működését. Ehhez a tudományos tudásunk meglehet, ám az a rejtett,
gyakorlati tudás, amit a piac szereplői használnak, nem. Már csak azért
sem, mert ez a tudás valahol tudattalan. Ezt a szubjektív tudást, a sok
piaci szereplő szubjektív tudását nem tudjuk összegyűjteni, ráadásul ez
pillanatról pillanatra változik, így ha meg is tudnánk ismerni, akkor
is, mire használnánk, az már megváltozott. Az állami beavatkozás pedig
úgy nyúl bele ebbe a spontán rendben, hogy még ha akaratlanul is, de
rombolja ezt a szubjektív, exkluzív és gyakorlati tudást. Hayek
mentora, Ludwig von Mises ehhez hozzátette: a beavatkozás nem csak a
versenyt dönti romba, hanem roncsolja az emberi kapcsolatokat és
hátráltatja az önkéntes emberi cselekvést is.
Gregor Hochreiter
közgazdász, a nyugati keresztény hagyományra alapozó
Oekonomika-Institute alapítója, a kapitalizmus definícióiról beszélt.
Elsőként II. János Pál enciklikáját, a Centesimus Annust idézte, amely
két definíciót ad:
„Ha a <kapitalizmus> olyan gazdasági
rendszert jelent, amely elismeri a vállalkozás, a piac, a magántulajdon
és ebből következően a termelőeszközök felhasználásával járó
felelősség, valamint a szabad emberi kezdeményezés alapvető és pozitív
szerepét a gazdasági életben, a válasz természetesen <igen>, még
ha talán helyesebb lenne <vállalkozói gazdaságról>, vagy
<piacgazdaságról>, vagy egyszerűen <szabad piacgazdaságról>
beszélni. De ha a <kapitalizmus> alatt olyan rendszert értünk,
amelyben a gazdasági téren érvényesülő szabadság nem egy olyan szilárd
politikai rendbe illeszkedik, amely a gazdasági szabadságot a teljes
emberi szabadság szolgálatába állítja és a teljes emberi szabadság
egyik összetevőjének tekinti, melynek etikai és vallási magja van,
akkor a válasz egyértelműen a <nem>.” (CA 42)
A
professzor ezután többek közt bemutatta Hans-Hermann Hoppe, Schumpeter,
Marx és Chesterton értelmezéseit. Érdekes, hogy van aki az
együttműködés szabadságaként értelmezi a szabad piacot,és van, aki
éppen a konfliktusokat emeli ki, például Marx.
Martin Luteran, az
Anton Neuwirth Kollégium tanára, aki Oxfordban tanult morál- és
jogfilozófiát, Aquinói Szent Tamásra és a természettörvény tanára
alapozva mutatta be az erkölcsi döntések természetét, központba állítva
azt a kérdést, hogy vajon a siker igazolja-e egy-egy lépésünk
helyességét. Mint pár példán keresztül rámutatott: a
konzekvencionalisták, akik ezt vallják, nem tulajdonítanak nagy
jelentőséget az intenciónak, a szándéknak, márpedig a katolikus
felfogás szerint ennek is nagy szerepe van döntéseink erkölcsösségének
megítélésében. Úgyszintén szólt a mellékhatások kérdéséről, hogy miért
fontos azok mérlegelése, amennyiben ez lehetséges. Megjegyezte: a
szándék kulcsfontosságú például annak a felismerésében, hogy egy
háborús helyzetben a stratégiai bombázás erkölcsileg igazolható, míg a
terrorbombázás nem.
A leginkább gyakorlati kérdésekkel szombaton
foglalkoztak a résztvevők. Philip Booth, a londoni Institut for
Economic Affairs egyik vezetője beszélt a jóléti államok csődjéről, a
válságról. Mindenekelőtt Booth, aki maga is írt könyvet az Egyház
társadalmi tanításának és a szabad piacnak a kapcsolatáról, rámutatott:
a pápák enciklikái és más katolikus dokumentumok mindig is
figyelmeztettek az állami beavatkozás hátulütőire, a személytelenségre
és a növekvő bürokráciára. „A totális gondoskodó állam, mely
mindent magához von, végezetül olyan bürokratikus intézménnyé válik,
mely a lényegeset nem képes nyújtani, amire a szenvedő embernek -
minden embernek - szüksége van: a szeretetteljes, személyes
odafordulást” – írja a Deus Caritas Estben XVI. Benedek.
Booth,
aki az angol gentleman megtestesítője, kifejtette: az önérdekkövetés
egyáltalán nem azonos az önzéssel, inkább az emberi kreativitás és
józan ész kiterjesztése. A vállalkozóról alkotott azon kép, ami szerint
kizsákmányol és rabol, teljesen téves, mivel ahhoz, hogy valaki sikeres
üzletember legyen, fel kell mérnie azt, hogy mire van szüksége
másoknak, azaz mások szolgálatába kell állnia, majd össze kell fognia
másokkal, végül pedig kockázatot kell vállalnia.
Booth
rámutatott: a népszerű közvélekedéssel szemben a gazdasági világválság
oka nem a túl kevés, hanem a túl sok állami beavatkozás és a túl sok
állami költés. Mint mondta: teljesen abszurd az az érvelés, ami szerint
a válság oka a túl liberális gazdasági berendezkedés. Sokkal inkább
hibáztatható az államok eladósodottsága. Emellett az is probléma volt,
hogy az államok mindig megpróbálták megmenteni a bankokat, ahelyett,
hogy hagyták volna csődbe menni őket, így a bankok egyre
felelőtlenebbül viselkedtek.
A professzor kifejtette: félrevezető
az a sokszor hangoztatott állítás, hogy a gazdagok és szegények közti
szakadék egyre növekszik a világban. Ha ugyanis összeomlana az
észak-koreai rezsim, akkor valószínűleg egyenlőség helyett ott is
gyorsan ilyen nagy különbségek alakulnának ki. Ettől még azonban az
általános életszínvonal nőne, és csökkenne a szegények száma, a
szegénység mértéke. Az pedig összességében mérséklődik a szegénység,
akkor ki bánja, hogy vannak, akik „nagyon gazdagok” lesznek.
Katolikusként talán aggódhatunk a lelkük miatt, de gazdasági
szempontból felesleges aggódni a „nagyon gazdagok” miatt. A szegénység
pedig éppenséggel nem nő, hanem csökken a világban. Ugyancsak
kritizálta a tranzakciós adó és a Tobin-adó elképzelését, mivel mint
mondta, senki nem tudja, hogy ezt valójában ki fizeti meg. Hozzátette:
a világszintű szabályozó testülettel is az a probléma, hogy az nem
csökkentené, hanem növelné a spekuláció esélyét.
Végül
Philip Booth azt is bemutatta, hogy a jóléti állam miként teszi tönkre
a társadalom alrendszereit. A 19. században az államok még csak a GDP
töredékét osztották újra. Ez ma az Egyesült Államokban 20 százalék
fölött van, Európában pedig 50 százalék felett, de számos országban
eléri a 70, 80 százalékot is. Emellett a jóléti ígéretek teljesítése
érdekében az államok még hitelt is vesznek fel. Mint rámutatott: mivel
például a brit állam jelentős támogatásokat nyújt az egyedülálló
szülőknek és a munkanélkülieknek, ezért pénzügyileg nem éri meg
házasodni, ami oda vezetett, hogy ma több gyermek nő fel olyan
családban, ahol a szülők (ha egyáltalán kettő van) nem dolgoznak, mint
olyanban, ahol legalább az egyik szülő dolgozik. Ugyancsak baj van a
nyugdíjakkal: az emberek nem vállalnak gyereket, így nem lesz kitől
beszedni a nyugdíjakra való pénzt, de az állam a jövő generációk
zsebére mégis megígéri a nyugdíjat, amit majd hitelből próbál fedezni.
Perverz módon pedig mindezt „intergenerációs szolidaritásnak” hívják az
Európai Unióban, holott sokkal inkább nemzedékek közti konfliktust fog
okozni.
A családias hangulatú összejövetel résztvevői (akik
szombaton közösen mentek misére) az előadások közt és esténként
izgalmas beszélgetésekbe bonyolódtak egymással és az előadókkal pár
pohár bor vagy épp sör mellett. Péntek este pedig érdekes játékot
játszottak: ez a katallakszis-játék, amely kicsiben mutatja be, hogy a
minél szabadabb piacban, ahogy egyre több csoport tud egymással
kereskedni hogyan lesz mindenki számára egyre értékesebb a saját
tulajdona.
Rímelt erre a szervező Trachta professzor
megjegyzése: a globalizáció nem növelte, hanem csökkentette a
szegénységet, így alapvetően jó dolog. A kultúrális uniformizálódás őt
is aggasztja, de abszurd lenne megtiltani az embereknek, hogy például
gyorséttermekbe járjanak.
Szilvay Gergely/Magyar Kurír
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése