Andrew
Hyde huszonéves amerikai internetes fejlesztő egy nap úgy határozott,
hogy eladja mindenét, és világgá megy. Döntéséhez hozzájárult, hogy épp
szakított akkori barátnőjével, és eltörte a lábát, ami miatt nem
indulhatott a maratonon.
Lényeg
a lényeg, Andrew egy hátizsák holmival (ami éppen tizenöt darabot
számlált) 2010 augusztusában nekiindult annak az utazásnak, amelynek
során a látottakról bő ezer blogbejegyzésben számolt be. Menet közben
egy e-könyvet is összeszerkesztett, amely útikönyv kategóriában első
lett az Amazonon.
Hamar híre ment a neten, csakhogy nem elsősorban úti kalandjai, hanem a tizenöt tárgya révén vált közismertté. Andrew oldalát hatszázezren
nézték meg, egy sor újságcikk méltatta, mint az extrém minimalizmus új
prófétáját (kis túlzással). „Felszabadító élmény lemondani a
tárgyakról”, írta az egyik olvasója. „A férjem hálás neked, mert
rávettél engem, hogy szórjam ki a háztartásunkban halmozódó cuccokat”,
így a másik.
Bizony,
sokszor a lakásunk már nem családi élettér, hanem pusztán fűtött tároló
a megszerzett tárgyainknak – tette hozzá egy újságíró. Ráadásul óriási
összegeket költünk a tárolásra és a tárgyak biztosítására. Egy nepáli
hozzászóló azt írta, hogy nem érti, a nyugati ember miért vált naponta
ruhát. Ők ugyanis három-öt napig viselnek mindent, és csak utána mossák
ki – mondjuk, nem is kellemes művelet ezt végezni a téli hidegben,
kézzel. „Az amerikaiak túl sok időt töltenek vásárlással és mosással.
Ezért olyan kimerültek. De hát miért pazarolnak ennyi időt, energiát és
erőforrást (vizet) olyasmire, ami teljességgel szükségtelen?”
A tárgyak rabigája alól felszabadult Andrew lenyűgöző bakancslistát állított
össze magának. Bejárni az USA ötven államát (negyvennyolc kipipálva),
kunyhót építeni Alaszkában (kipipálva), megmászni 14 négyezer méter
magas hegyet (nyolc kipipálva), napfelkelte háromezer méter magason
(kipipálva), búvárkodni a Nagy-korallzátonyon (kipipálva) és a többi.
Állítása szerint a tárgyakról való lemondás segítette ahhoz, hogy
megvalósítsa céljait.
Itt kezdtem el kételkedni. Miért volna előfeltétele a tárgyakról való lemondás a célok megvalósításának?
Még
augusztusban az terveztem, hogy felteszek pár kérdést Andrewnak, és
gyorsan cikket írok róla. Most november van. Ahogy mind jobban
belemerültem a témába, egyre kevésbé éreztem száz százalékosan
őszintének ezt az egészet. És ez nem Andrew hibája, semmiképp! Igaz, az
eltelt két év során holmijainak száma apránként harminckilencre emelkedett. Kellett ugyebár egy öltöny és egy pár szép cipő, mert sokfelé hívták előadást tartani.
Dolgozott Coloradóban is egy marhafarmon, ahol megajándékozták egy
cowboykalappal és három kockás inggel. De nem emiatt kételkedem az
őszinteségében.
Hanem
hát hogyan írjak róla azoknak, akiknek nem önszántukból van tizenöt
(vagy kevesebb) holmijuk? Akik pont az ellenkező irányba törekszenek, a
tizenötnél több tárgy és az általuk képviselt anyagi jólét felé? Ha
egészen őszinte akarok lenni magamhoz, erről nem is beszélhetnék, mert
nekem is több ezer tárgyam van: könyvek, cédék, ruhák, cipők, konyhai
felszerelés.
Nem
akarom megbántani, de úgy érzem, Andrew számára az extrém minimalizmus
csak játék. Olyan, mint amikor a Beatles tagjai elmentek Indiába, hogy
találkozzanak a híres jógikkal. Elmantrázgattak pár hétig, utána
elköszöntek, és hazamentek a palotáikba. Andrew is akármikor
visszatérhet a felhalmozás világába.
Ugyanakkor
tiszteletre méltó a kezdeményezése, mert valóban, lassacskán tényleg
inkább mi vagyunk a tárgyakért. De mennyi volna a minimum? Ki tudja
megmondani, hogy mi kell és mi nem a boldogsághoz?
http://365.postr.hu/tizenot-targy-eleg-a-boldogsaghoz-andrew-hyde-15-targy-vilagkor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése