Jézus Krisztus arcképe

A szeretet hosszúturő, jóságos; a szeretet nem irigykedik, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.
(1 Kor 13, 4)

Amikor az apostol a legszebb témáról, a szeretetről lángoló, lendületes szavakkal ír, tulajdonképpen Jézus képét állítja a szemünk elé. hozzá kell hasonlóvá lennünk. De egyelőre fájón érezzük a nagy és mély különbséget.

A szeretet türelmes; nem fárad bele oly gyorsan a másik elhordozásába, mégha ismételten elő is törnek annak régi hibái. Nem veti el a másikat, mégha az lassan halad is előre és el-elmaradozik. Mint ahogyan Isten hosszútűrése a mi menedékünk, úgy sok lelket helyreigazíthatunk, ha lankadatlan türelemmel fáradozunk értük és nem ejtjük el őket. De milyen rövid lélegzetű a mi szeretetünk! A hosszútűrés sokszor gyengeségnek látszik, pedig az a legnagyobb erő. „Jobb a hosszútűrő az erősnél, aki várost vesz be.”

A szeretet jóságos. Ez szavakban éppen úgy megmutatkozik, mint cselekedetben. Üdítő napfényként hat, éltető harmat a léleknek. Ellentéte a sötét, kedvetlen, kemény természet, amely mindig pusztít ,mint a lisztharmat és a fagyos dér. Egy jóságos szó, egy barátságos kézfogás, egy szívélyes tekintet csodát tehet.

A szeretet nem irigykedik, nem verseng. A szentségtelen, önző szeretet féltékeny, ki akarja sajátítani a másikat, pedig a féltékeny ember csak gyötri magát és másokat is. Szeretetet akar, mégis mindent megtesz, hogy a szeretetet megnehezítse és elhidegítse. Az igazi szeretet soha nem károsít meg senkit, nem zárja le szűkkeblűen a saját körét, hanem örül mindenkinek, aki hozzá jön. A szeretet nem kérkedik, vagy eredeti értelmét nézve: nem hiú, nem fontoskodó és dicsekvő. Nem állít félre másokat, nem nevet a kárukon. Az igazi szeretet nem irányítja magára a figyelmet, nem törekszik tekintélyre. Arra sem törekszik, hogy szerepet játsszon, hangoskodva elöl járjon és másokon túltegyen.

Nem fuvalkodik fel. A hiúság mellett, mely tetszeni vágyik, ott van a gőg, amely önmagát isteníti és másokat lenéz, hidegségével taszít. A szeretet sem nem hiú, sem nem gőgös. Csupán szolgálni akar és nem tartja magát sokra. Csak az alázatosság talaján tud gyökeret ereszteni és teremni. Nem sérteget, hanem inkább gyógyítja a sebeket, amiket a szeretetlenség ütött. Szívesen előre enged másokat, sőt hagyja, hogy túlszárnyalják és keserűség nélkül félreáll.

A szeretet nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra (nem keseredik meg).
(1 Kor 13, 5)

A szeretet tapintatosan viselkedik. Talán nem mindig jártas valaki a külső udvariassági szabályokban, mégis illendőképpen viselkedik, mintegy belső indíttatásból. A szeretetnélküli udvariasság hűvös vagy éppen fagyos, úgyhogy néha szívesebben vennénk a durva és neveletlen viselkedést.

Nem keresi a maga hasznát, önzetlen, nem a nyereségre néz. Nem azért ad, hogy visszakapja. Az önzés sokszor próbál szeretetreméltó lenni, például az öreg, egyedülálló rokon iránt, mert számít valamire. „Adjatok, semmit érte nem várván és a ti jutalmatok sok lesz.”

A szeretet nem keseredik meg. Néha igen felháborodik a szívünk, különösen ha közelállók sértenek meg. Hogyan csendesíthetjük le ezt a belső felindulást? Nézz Jézusra, aki a legkeservesebb dolgot is elhordozta és mégsem keseredett meg a szíve. Ne tápláld a pusztító tüzet! Minél többször ismételgeti az ember magában a megtapasztalt méltánytalanságot, annál erősebb a belső felháborodása. Különösen növekszik a méltatlankodása, ha szavakban is kitör belőle. Beszéd közben egyre no a harag s az ember mindig jobban belehajszolja magát a bosszúságba, ingerültségbe. A nyelv, amit a pokol hoz izzásba, végül is egész életünket lángra gyújtja – mondja Jakab apostol. Komoly figyelmeztetés ez. Szó szerint: „felgyújtja életünk kerekét”. Mert az élet körforgás ugyan, de szakadatlanul előre is halad, mint a kerék, és ezt a nyelv a pokol tüzével fel tudja gyújtani.

Uralkodj a nyelveden! Hallgatás által még korlátozható a tűz. Ha eszedbe is jut a téged ért sérelem, állj ellene azzal a szeretettel, amivel a Megváltó szeretett. Ha felindulásod erőt venne rajtad, állj meg, tégy pecsétet a szádra Megváltód erejében, aki csendes volt, mint a bárány, amikor a legborzalmasabb sebeket kapta. Magadat teszed boldogtalanná, ha helyet adsz a keserűségnek. Ha támadások, ütések és rágalmazások érnek, ne felejtsd el: a szeretet „nem gerjed haragra”, nem keseredik meg.

A szeretet nem rója fel a gonoszt, nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal.
(1 Kor 13, 5-6)

A szeretet nem rója fel a rosszat a másikkal szemben, azaz nem vezet könyvet a sértésekről, amiket kapott. Ellenkezőleg! Törli az adósságtételt, megbocsát és elfelejt. Nem hánytorgat fel. Természetünk sajnos olyan, hogy jobban megjegyezzük magunknak a minket ért rosszat, mint a jót. Miért felejtjük el olyan nehezen a bántásokat? Mivel mindig visszatérünk rá, ha nem szóval, akkor gondolatban. Túlságosan pontosan könyveljük el a minket ért sértéseket és nem írjuk le a másik számlájáról, ezért mindig abban a kedvezőtlen megvilágításban látjuk a másikat, amibe az előző események állították őt. Pedig a szeretet nem rója fel a gonoszt. Isten sem emlékezik meg vétkeinkről. Ő az örök szeretet és ezért a tenger mélyébe veti őket. Megbocsát és elfelejt. Felségesen fejezi ki ezt az Úr az O Igéjében: „Eltörlöm álnokságaidat önmagamért és bűneidről nem emlékezem meg” (Ézs 43, 25). Vagy: „Eltöröltem álnokságaidat mint felleget és mint felhőt bűneidet” (Ézs 44, 22). Nem akarunk-e Isten követői lenni, hogy ugyanabban a szeretetben járjunk? A Megváltó Péternek sem vetett a szemére semmit.

A szeretet nem örül az igazságtalanságnak. Amíg ezt a szeretetet nem ismerjük, csak a rossznak és gyalázatnak örülünk, amit mások véghezvisznek. Szívesen mondjuk tovább és mások kíváncsian hallgatják. Sokan élvezik a bírósági tárgyalásokat is, falják a rablótörténeteket, krimifilmeket és mindenféle rémhistóriákat. Nyomozzák a csúnya ügyeket és kedvüket lelik bennük (Róma 1, 32). A szeretet nem tesz így. Szomorú minden gonosz dolog miatt, ha lehet, meg sem hallgatja. Inkább jót, szépet és tiszta dolgokat szeret hallani.

A szeretet örül az igazságnak. Örül, ha Isten igazsága derül ki, hiszen O maga az igazság. Ujjong, ha az evangélium, az igazság Igéje győzelmet arat, ha emberek az igazság megismerésére eljutnak. A világ embere fanyar képet vág ehhez, agyonhallgatja az ilyesmit vagy éppen kigúnyolja. János apostolnak az volt a legnagyobb öröme, ha látta, hogy a testvérek igazságban járnak. A szeretet embere az igazságot segíti elő. utat készít neki és örül, ha az győz, még akkor is, ha o maga nem részesül benne.

A szeretet mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.
(1 Kor 13, 7)

Minden emberben van valami, amit el kell hordozni, s nemcsak megtérése előtt, hanem utána is. Ha másokra panaszkodsz, hogy elviselhetetlenek, gondold meg, hogy téged is el kell hordozni a többieknek. Csak újjászületés által, ha az igazi szeretet tölti be az ember szívét, lesz minden más. Akkor sokkal nehezebb a saját hibáinkat elhordozni, mint a másokét. A szeretet minden szeretetlenséget, keménységet, hiányosságot elhordoz. Nem találja túl nehéznek a terhet, mert mindig Isten szeretetének a forrásából merít. Ezzel nem mondjuk azt, hogy a szeretet mindent elhallgat, mert sokszor int és helyreigazít, de nem bosszankodik és nem veti el a másikat, mint valami elhordozhatatlan terhet.

Mindent hisz. Határtalan bizalmát még a sok becsapás és csalódás sem oltja ki. A hideg, önző ember kineveti őt emiatt. Mégis a bizalom célhoz vezet. Ha valami felemelhet és előbbre segíthet egy embert, az az iránta tanúsított bizalom. A bizalmatlanság csak lenyom és dacossá tesz. „Ha úgyis rossz vagyok neki, hát annál inkább az akarok lenni” – mondja magában. Isten végtelen szeretete mindig bizalommal fordul az emberhez, annak ellenére, hogy annyi rosszat tapasztalt. Milyen sokszor voltunk hálátlanok és megvetettük a szeretetét. Pál apostol soha nem felejtette el, hogy az Úr Jézus hűnek és megbízhatónak ítélte ot, szolgálatra rendelte, noha azelőtt üldözte ezt a Jézust (1 Tim 1, 12). Pál ragyogóan igazolta is ezt a bizalmat, amit az Úr belé vetett.

A szeretet remél ott is, ahol nincs remélni való és néha megvan az a nagy öröme, hogy reménységében nem szégyenül meg. – A szeretet mindent eltűr, készségesen viseli a fáradságot, amit szolgálata magával hoz. Az önző ember bolondságnak látja, hogy fáradozzék, terhet hordozzon másokért, ha erre nem kényszerítik. Az utolsó napokban sokan még a természetes szeretet érzését, ösztönét is elfojtják magukban (2 Tim 3, 1-3). – A szeretet hosszútűrő, ezzel kezdi az apostol a szeretet himnuszát – mindent eltűr. És ezzel a végén visszatér a kezdethez.

Jézus arcán teljesen kiábrázolódva látjuk a szeretetnek említett vonásait. Igyekezzünk és legyünk egyre teljesebbé a szeretetben, hogy egyre jobban hasonlítsunk Jézus képéhez (1 Thess 4, 10).

A magyar népet akkor lehetne egyként összefogni, ha mindenkire egyformán hatnának a hétköznapi tragédiák. Amíg látszólag működőképes az ország, amíg többségben lesznek azok az emberek akik végzik a mindennapi megszokott teendőiket, amíg minden hónap x.-én megkapják a havi fizetésüket és ha nehezen is de fennt tudják magukat tartani, addíg senki ne várjon ebben az országban kedvező változást. Hiába jön a karizmatikus vezető, ha nincs mögötte erő. Ha majd mindenki egyként érzékeli és egyként tapasztalja a bajt, majd akkor lesz egységes a nép. A népet (kivétel nélkül mindenkit!) előbb térdre kell kényszeríteni ahhoz, hogy megmozduljon. Az ügyes taktikusok azonban megtanulták a leckét. Csak annyit vesznek el, amennyi a nagyobb tömegnek még elviselhető. Húzd meg ereszd el taktika.

„A buborékok a kollektív emberi ostobaság megnyilvánulásai”

Mindig azt reméljük: ez a buborék más lesz

Az emberek évszázadról évszázadra, évtizedről évtizedre és évről évre azt gondolják az éppen duzzadó buborékról, hogy „ezúttal más lesz": újból és újból irracionálisan lelkendeznek. A The New York Times pénzügyi elemzője és blogírója, Catherine Rampell azt boncolgatja a lap egyik írásában, hogy miért hiszik újra és újra az emberek világszerte: a legújabb buborék - biztosnak tűnő, majd kipukkadó konjunktúra - másféle, különböző lesz.

Az ingatlanbuborék nem olyan régen pukkadt ki, és leállította az egész világgazdaságot. Most a közgazdászok, felismerve, hogy a buborékok jobbára fürtökben jönnek, már keresik is a következő piacot, amely majd beomlik. Szerintük a kormányoknak, a központi banknak és a különböző nemzetközi szervezeteknek figyelniük kell azt a néhány piacot, amely feltehetően a következő évek buborékává válhat. Ilyen lehet a kínai tőkepiac, vagy az olyan áruk piaca, mint az arany és a kőolaj, vagy ilyen szerepet tölthetnek be az olyan államkötvényeikben erősen eladósodott országok, mint az Egyesült Államok.

„Világméretekben ismét igen sok pénz keres magasabb megtérülést" - jelentette ki Rachel Ziemba, az RGE Monitor vezető elemzője. A gazdaság megszilárdulása, a kormányok pénzinjekciói és a beruházási bankok által az év elején elért jelentős megtérülések mind több tradert bátorítanak fel arra, hogy a következő nagy dobást keresve ismét belegázoljanak a vízbe. „Mindaddig, amíg a fizetés és a bónusz a piacon elért rövidtávú teljesítményen alapul, a kockázatvállalást ösztönzi" - fűzte hozzá az elemző.

A buborékok a kollektív emberi ostobaság megnyilvánulásai: olyan beruházások keltenek eufóriát, amelyeknek égbeszökő értékei fenntarthatatlanok. Általában valamilyen észlelés indítja el őket, például annak felismerése, hogy valamiben hiány alakul ki (ahogy tavaly a kőolajbuborék esetében történt), vagy hogy páratlan új technológia született és ezzel új beruházási lehetőség alakult ki (ilyen volt az 1990-es évek informatikai dot.com buboréka vagy a több különböző vasútépítési buborék az 1920-as években), más esetekben kulturális divatmániák játszottak szerepet (mint a holland tulipánbuborék a 17. században vagy nem olyan rég a Beanie Babies buborék).

Gyakori eset, hogy a gyors növekedés jogos reményét „extrapolálják a sztratoszférába" - mondta Daniel Yergin közgazdász, az IHS Cambridge Energy Research Candidates elnöke. Ilyesfajta aggodalmakra adhatnak okot az olyan feljövő piacokon történő befektetések, mint amilyen Kína.

„Ázsiában hosszú távon emelkednek a tőzsdei árfolyamok, de ma még korai Ázsia évszázadát ünnepelni, ahogy egyes beruházók teszik" - jegyezte meg Stephen Roach, a Morgan Stanley Asia elnöke. A sanghaji tőzsdeindex például novembertől júliusig csaknem kétszeresére nőtt, mielőtt augusztusban visszaesett volna. „Úgy tűnik, az emberek azt hiszik, hogy a globális gazdasági növekedés váltóbotja simán átkerül Nyugatról Keletre. Ez be fog következni, de aligha az elkövetkező 5-10 évben."

Hasonlóan elsietett lelkesedés fújta fel az úgynevezett Déltengeri buborékot, amikor a 18. században a kibontakozó latin-amerikai piacokkal folytatott brit kereskedelem keltett mérhetetlen reményeket. (Még a ragyogó tudós, Sir Isaac Newton is bedőlt a látszólag véget nem érő részvényárfolyam-emelkedésnek és csinos summát vesztett ezen a buborékon - ami elég humoros dolog, tekintettel arra, hogy éppen ő ismerte fel, hogy amit feldobnak, annak le is kell esnie...)

A közgazdászok attól is tartanak, hogy ismét bekövetkeznek ciklikus nyersanyagár-buborékok. A kőolaj és az arany ára nő és noha az elmúlt évszázadban e két természeti kincs ára több alkalommal is a magasba kúszott és a mélybe zuhant, a beruházók a jövőben ismét irreálisan magas növekedésre tehetik a tétet. Az arany ára például több mint 30 százalékkal nőtt egy év alatt.

„Minden egyes nyersanyagár-buboréknál új magyarázatok sora születik" - mutatott rá Yergin. „Az emberek meglelik a módját annak, hogyan lehet kirekeszteni a valóságot a gazdasági folyamatokból. Valahányszor felmegy a kőolaj ára, a beruházókat újfent meglepi, hogy aztán ismét csökken az ár."

Ezeknek a piacoknak mindegyikében fájdalmasan érinti a beruházókat az árak inflációja és deflációja, de ez a jelenség talán nem jár olyan messzemenő következményekkel, mint a legutóbbi ingatlan- és hitelösszeomlás. Ám egy államadósság-buborék - sokak szerint ugyanis ez viszi fel az aranyárakat - ennél is sokkal veszélyesebb lehet.

Számos ország, köztük az Egyesült Államok olyan nagy államadósságot halmoz fel gazdaságához képest, hogy akár fizetésképtelenséget is kockáztat. De abban az esetben is, ha nem válnak kifejezetten fizetésképtelenné, a hiány finanszírozására kibocsátott államkötvények értéke olyan mértékben csökkenhet, ami igen sokba kerülne a beruházóknak.

Kenneth Rogoff harvardi közgazdász professzor, aki This Time is Different (Ezúttal másról van szó) című új könyvében nyolc évszázad adósság okozta pénzügyi válságait tekintette át, így látja a mai helyzetet:. „Az államadósság nagy mértékű felhalmozódása nyilvánvalóan fenntarthatatlan pénzpolitikához vezetett több vezető országban is. Mindeddig a világ fennmaradó része hajlandó volt ezt finanszírozni, főleg kínai és más megtakarításokból, de ha a beruházok bizalma meginog, előfordulhat, hogy a hosszú távú adósság kamatai nőni fognak, méghozzá igen nagy mértékben."

A hitelválságokkal kapcsolatban jobbára az olyan fejlődő országokat szokták emlegetni, mint Brazília, Argentína vagy Zimbabwe. Ám nagy, gazdag országokban is kibontakozhat, és akkor a világméretű kár sokkal nagyobb lehet. „Vegyük például Kaliforniát - mondja Rogoff. „Hihetetlenül gazdag állam, de a kaliforniaiak egy sor szolgáltatást követelnek meg, ugyanakkor nem szeretnék megadóztatni magukat azért, hogy megfizethessék ezeket a szolgáltatásokat. Hihetetlenül gazdagok, ugyanakkor csődbe jutottak."       

A legutóbbi ingatlanválság mélysége és az általa okozott sérelem nyomán a politikai vezetők és a bankárok felülvizsgálják kötelezettségeiket, már nemcsak válaszolni akarnak a lehetséges buborékokra, hanem meg akarják előzni őket. Kína szigorítani kezdte monetáris politikáját, hogy uralni tudja a részvények árfolyam-emelkedését. Az amerikai politikusok, noha megoszlanak az eszközök tekintetében, arra törekszenek, hogy megfékezzék a hiány növekedését.

A legfejlettebb és legbefolyásosabb országokat tömörítő G20 csoport közelgő pittsburghi tanácskozásán a várakozások szerint a pénzügyek lázas állapotának enyhítésére szolgáló utakat fogja keresni. A megoldás magában foglalhatja a reguláció kiegészítését, a pénzügyi kompenzáció irányelveit és talán a piacok nagyobb átláthatóságát, hogy a beruházók legalább elméletileg jobban megítélhessék, mibe szállnak bele.

De bármennyire kemények is legyenek ezek az új szabályozások, nem kerekedhetnek teljesen felül az emberi természeten. A beruházókat továbbra is hipnotizálni fogja a gyors meggazdagodást ígérő üzletek perspektívája, olyan beruházásokat fognak keresni, amelyek mágikus módon dupla hasznot hoznak, nehéz munka nélkül és akadálytalanul megkettőzik a befektetett tőkét.

„Végső soron a buborékok emberi dolgok" - fejtette ki Robert Shiller, a Yale egyetem tanára, a jelenlegi válság egyik Kasszandrája. „Az emberek ilyenkor egy kicsit megbolondulnak".

http://news.google.co.uk/news/search?aq=f&pz=1&ned=uk&hl=en&q=This+bubble+is+different

Fegyverekkel exportált hegemónia

Amerika a fegyvereladásokkal is erősíti globális befolyását

A gazdasági válság hatására visszaesett a nemzetközi fegyverkereskedelem, az Egyesült Államok mégis növelni tudta a katonai eszközök exportját - ismerteti az amerikai kongresszus által készített legfrissebb statisztikai adatokat Shaun Waterman, a svájci székhelyű International Security Network (ISN) elemzője. Az adatok arra utalnak, hogy Amerika a fegyverek exportjával is igyekszik erősíteni befolyását: az Egyesült Államokban gyártott és szervizelt eszközöket vásárló országok ugyanis függő helyzetbe kerülnek.

Az amerikai Kongresszusi Kutatási Szolgálat (CRS) jelentése szerint a tavalyi évben visszaesett a nemzetközi fegyverkereskedelem volumene: 2007-hez képest 2008-ban 7,6 százalékkal kevesebb értékben adtak el fegyvert. A jelentés készítői szerint a visszaesés hátterében minden bizonnyal a gazdasági válság áll.

Az Egyesült Államoknak és az amerikai fegyvergyárak túlnyomó többségének azonban még sincs oka panaszra, hiszen piaci részesedésük tovább nőtt. 2008-ban az összes eladott fegyverek és alkatrészek 68,4 százalékát amerikai cégek gyártották. 2007-ben mindössze 25 milliárd dollár, tavaly viszont már 37,8 milliárd dollár értékben adott el az Egyesült Államok fegyvert. Az amerikai fegyveripar túlsúlyát jól mutatja, hogy Olaszország, a világ második legnagyobb exportőre a 2007-es 10,8 milliárd dollár után 2008-ban 3,7 milliárd dollárért adott el fegyvert, amivel az összforgalom mindössze 6,7 százalékát adja. A harmadik helyre szorult Oroszország 3,5 milliárd dollárért értékesített fegyvereket. Az Egyesült Államok jövőbeli kilátásai is nagyon jók, hiszen a most vásárolt fegyverekhez előbb-utóbb alkatrészekre és továbbfejlesztett kiegészítőkre lesz szükség, ami előrevetíti, hogy az Egyesült Államok piaci részesedése a jövőben is meghatározó marad.

Az adatokból az is kiderül, hogy a gazdasági válság nem egyenlő mértékben vetette vissza a világ fegyverexportőreinek vásárlásait. A korábban jelentős tartalékokat felhalmozó államok és a feltörekvő, olajban gazdag országok tavaly is növelni tudták a fegyverbeszerzések volumenét. Az amerikai export 80 százalékát - 30 milliárd dollárt - a fejlődő országokból érkezett megrendelések tették ki. Különösen a közel-keleti arab államok voltak aktívak: az Egyesült Arab Emírségek 6,5 milliárd dollár értékben vásárolt Patriot légvédelmi rakétákat, Marokkó 2,1 milliárd dollárt költött 24 darab F-16 vadászgép beszerzésére. Irak 140 Abrams tankot és 6 C-130-as repülőgépet vett összesen 1,2 milliárd dollárért. Szaúd-Arábia, Egyiptom mellett Dél-Korea, Tajvan és Brazília is komoly beszerzéseket foganatosított 2008-ban.

Az adatokból azonban nem csak a fegyverkereskedelem mértéke derül ki. A dollár milliárdok mellett rendkívül érdekes és beszédes az is, hogy ki kinek szállít fegyvereket. A kimutatás fontos tanulsága, hogy Oroszország legfőbb rendelője India, Kína és Venezuela.

A jelentés készítői felhívják rá a figyelmet, hogy a hidegháború idején a fegyverexport a befolyási és szövetségi rendszer fenntartásának, illetve a nagyhatalmi hegemónia megerősítésének fontos eszköze volt. A fegyverszállításoknak azonban ma is geopolitikai jelentősége van: a Szovjetunió felbomlása óta jelentősen enyhült nemzetközi légkörben a nagyhatalmak továbbra is tekintetbe veszik a  biztonságpolitikai szempontokat.

Az Egyesült Államok a fegyverexporttal is igyekszik támogatni stratégiai partnereit, ezzel is erősítve globális befolyását. Ellentétben azonban a hidegháborúval, mostanság már nem csak a szövetségi rendszer tagjai kaphatnak amerikai fegyvereket - emeli ki Waterman. Washington igyekszik elérni, hogy minél több, szigorú értelemben véve nem amerikai szövetségesnek tekintett ország is az Egyesült Államoktól vásároljon. Az amerikai fegyverek ugyanis nem csak biztonságot nyújtanak, de egyúttal kiszolgáltatott, függő helyzetbe hozzák a vásárlót. Az Egyesült Államok a drága fegyverek alkatrész-utánpótlásával és a továbbfejlesztett eszközökkel bármikor zsarolhatja az amerikai fegyvereket hadrendbe állított országokat.

Ken Pollack, a CIA korábbi elemzője is a fegyverexport  stratégiai jelentőségére hívta fel a figyelmet, amikor szeptember elején beszámolt róla, hogy az Egyesült Államok szunnita arab szövetségesei támogatják az síita Irakba irányuló amerikai fegyverszállításokat. Azt remélik ugyanis, hogy az Egyesült Államok rövid pórázon tarthatja az amerikai vadászrepülőgépeket vásárló iraki síita vezetést, ezzel garantálva a szunnita szomszédok biztonságát.

http://www.isn.ethz.ch/isn/Current-Affairs/Security-Watch/Detail/?lng=en&id=105922

Kadarkúti Hétfői üzenetek-43. Szűzanya: Az áteredő bűn

2009. szeptember 14., Szűzanya: Az áteredő bűn

Én: Édes Jézusom, szeretlek, tégy engem békéd eszközévé. Drága Mennyei Édesanyánk: gyermeki szívvel várjuk tanításodat, úgy csüngünk szavadon, mint kicsi gyermek az édesanyja ajkán.

Szentlélek Istenem! Kérlek segíts abban, hogy tüzesen, lelkesen tudjam átadni a Szűzanya tanítását!

Szűzanya: Drága Kicsi Engesztelőim! Örömmel tekintek végig rajtatok, hogy újra itt vagytok, hűségesen és szomjasan várjátok üzenetemet. Ma olyan valóságról beszélek nektek, amiről elég keveset hallottatok: az áteredő bűnről. Miért is kellett Szent Fiamnak emberré válni és meghalni? Az ÁTEREDŐ BŰN és annak következményei miatt. Vizsgáljuk meg ebben a tanításomban, hogy mi az áteredő bűn, mi lett volna, ha ősszüleink nem esnek bűnbe, van-e áteredő bűn, és hogyan lehet megszabadulni tőle?

1.      Első kérdés: Mi az áteredő bűn? Az első emberpárt Isten a legtökéletesebb lelki – testi harmóniába teremtette: testük egészséges és szép volt, lelküket a jóság, a tisztaság, a szeretet, a béke, az igazság jellemezte. Ez a lelki – testi harmónia azt jelentette, hogy testük minden ereje és érzéke mindig szótfogadott a léleknek, amely mindig azt akarta, amit Isten. De sajnos a gonosz csábítására megtörtént az első bűn. A Mennyei Atya próbára tette az első emberpárt: nekik adta az egész paradicsomot és egy fát kijelölt, hogy arról nem szabad enniük. De jött a Sátán kígyó alakjában és azt mondta, hogy Isten a tudás fáját tiltotta el tőlük, hogy nehogy olyan tökéletesek és okosak legyenek, mint Ő. Éva erre leszakított róla egy gyümölcsöt, és Ádámnak is adott belőle. Isten haragja lesújtott rájuk és kiűzte őket a paradicsomból. Ettől kezdve verítékük hullatásával tartották fenn magukat, Éva fájdalommal szülte gyermekét. Életük csupa küzdelem, szenvedés volt és meg kellett halniuk. Mivel a bűn az első emberpár által jött a világba, és meghozta nekik a szenvedést és halált, így ez a bűn átöröklődött az egész emberiségre a következményeivel együtt. Halál és kárhozat szállt minden emberre egynek a bűnbeesése miatt. Ti emberek erre ámulva kérdezitek: „Hol itt az igazság?” Miért kell nekem bűnben születnem azért amiért nem is tehetek, amiért az első emberpár vétkezett? Hát felelős vagyok én azért, amit nem is én követtem el, hanem elődeim? Akik így beszélnek, Gyermekeim, azok nem tudják, hogy az áteredő bűn nem személyes felelősség az emberek lelkén, hanem csak HIÁNY. Hiánya a megszentelő kegyelemnek. Talán egy életből vett példával jobban meg lehet ezt érteni:
Volt egy ember, aki nagy összeget nyert a lottón, melyből egy gyönyörű sokszobás kertes házat vett és egy orvosi-műszer gyártó céget alapított. Családjával együtt nagy gazdagságban és pompában élt. Az üzlet remekül ment, sok hazai és külföldi megrendeléssel. De sajnos volt egy nagy hibája, hajlott a léhaságra. Belemerült a szerencsejátékokba és az alkoholizmusba. Egyre több pénzt elpazarolt. A vállalkozása tönkrement, mindenfélét eladogatott a házból. Látva a reménytelen helyzetét, nagy kölcsönöket vett fel. Már a számlákat sem tudták fizetni. Az alkoholtól a mája elrákosodott és egy év alatt meghalt. Ott maradt felesége és 3 kiskorú gyermeke. Jöttek elárverezni a házat. A feleség hajléktalan lett, a gyermekek állami gondozásba kerültek. A szegény feleséget és a 3 gyermeket az ő halála után megillett volna az örökség, de csak rengeteg adósságot hagyott maga után. A családja bűnhődött az ő léhasága miatt: nagy HIÁNYOKAT szenvedtek, pedig nem tehettek arról, hogy így alakult a helyzetük. Ugye így jobban megértitek, mi az áteredő bűn, amit nem mi követtünk el, mégis alatta mi is mindnyájan szenvedünk.

2.      Most képzeljétek el, mi lett volna, ha ősszüleitek nem követték volna el az engedetlenséget, az első bűnt!
Akkor most is ott élnétek a paradicsomban. Sokasodnátok, az anyák fájdalom nélkül szülnének, nem lenne bűn, csak szeretet és béke, nem lenne szenvedés, öregség, betegség és halál. De sajnos nem így történt! Az áteredő bűn, mint valami óriás kígyó fonja körül az egész földet és megkeseríti az ember életét. Emiatt sírtok, emiatt szenvedtek és haltok meg.

3.      Van-e áteredő bűn? Ennek bizonyítását magában az emberben kell keresni. Isten tökéletesen jónak teremtette az embert, mégis mindenkiben benne van az jó és a rossz egyszerre. Erre is mondok nektek egy élő példát.
Láttam egy asszonyt, aki nagyon adakozó, segítőkész, jószívű. Látogatja a betegeket, vigasztalja a szomorúakat, kisegíti az anyagi gondokkal küszködőket. A nászasszonyát nem szereti, mert úgy érzi elszakított tőle egyetlen fiát. Egyik nap elmegy hozzá a fia és így szól: Anyu, te nyugdíjas vagy, van időd. Nagyon lázas az anyósom, és hogy mi elmehessünk dolgozni, eljönnél-e vigyázni rá? A válasz az volt, hogy nem. Azt hazudta, hogy arra a napra már van egy fontos programja. Ebben az asszonyban ez az anyai önzés, hogy haragszik, amiért fia a másik családhoz kapcsolódott, ez a hajlam az áteredő bűnből ered. A hajlam az emberben már pici korban megvan. Tételezzük fel, hogy a baba, mikor megszületik, csupa jót lát maga körül és mégis, ahogy cseperedik, kezd makacskodni, engedetlenkedni, hazudozni és lustálkodni. A szülők által elvetett mag a legjobb volt, s a termés mégis konkolyos. Ez azért van, mert az újszülöttben már elszórta az áteredő bűn a rosszra való hajlamot. Mindnyájan rosszra való hajlammal születtetek, így az Istenhez emelkedés erőfeszítésbe kerül. Csak egyetlen ember született áteredő bűn nélkül a világba és az Én vagyok, a ti Mennyei Édesanyátok. Még a legnagyobb szenteknek is harcolniuk kellett a bennük lévő rosszal.
Másodszor, hogy van áteredő bűn bizonyítja a tenger sok bűn, ami tombol a világban: a sok gonoszság, önzés, gyilkosság, rablás, betörés, csalás, szélhámosság. Ugyanis mivel – ahogy az előbb mondtam, nagy erőfeszítést kíván az áteredő bűn legyőzése – sok ember nem törekszik erre és lesüllyed a bűn mocsarába. Tehát, Gyermekeim nem Isten teremtette az embereket romlottnak, hanem nem igyekeznek a bennük lévő rossz hajlamot kinevelni magukból, ami az áteredő bűn következménye.
Harmadszor bizonyítja, hogy igenis van áteredő bűn, hogy nagyon nehezen tudtok megszabadulni bizonyos hibákból, gyengeségekből, bűnökből. Mindig ugyanazokat a bűnöket gyónjátok meg: pl. ítélkeztem, szétszórt voltam az imában, veszekedtem, hiú voltam, falánk voltam. Tehát minden keresztény vallásos embernek megvannak a maga megszokott bűnei és képtelenek szabadulni tőle. Ez bizony az áteredő bűnből származó hajlamok miatt van, azért olyan nehéz elhagyni. Ezért kell imádkozni Kicsinyeim, magatokért a Megszabadítás rózsafüzért és az Én Szent Fiam megszabadít titeket a megszokott rossz gyengeségeitektől.
Negyedszer bizonyítja az áteredő bűn valóságos létezését a sok ellentmondás és kettőség, ami az ember jellemében van. Egyszer bemondták a hírekben, hogy egy gyilkos hidegvérrel betört egy öreg néni lakásába, elvágta a nyakát és miután végzett vele, a nyávogó macskáját a hűtőben talált tejjel megitatta. Sajnálta az állatot, hogy nem lesz, aki enni adjon neki, és éhes lesz. Ez is bizonyítja, hogy Isten nem gonosznak teremtette őt se, csak gyilkoló hajlama, mely az áteredő bűnből fakadt, elhatalmasodott rajta. De nem kell mindjárt gyilkosokra gondolnotok, csak figyeljétek magatokat! Mennyire tudtok lelkesedni, milyen buzgón imádkoztok és még aznap a kerítésen át a szomszédasszony el kezdi szidni-hordani a harmadikat, és ti bólogattok, vagy vele együtt ítélkeztek. Pedig lelketek nem akarja a bűnt, mégis óhatatlanul elmerültök benne. Azért van, mert a Kísértő könnyen behálóz, a bennetek lévő rossz hajlam miatt.

4.      Hogyan lehet megszabadulni az áteredő bűntől? Először is a keresztség lemossa rólatok, melyet Szent Fiam Jézus Krisztus szenvedése és halála hozott meg nektek. Másodszor az áteredő bűn következményét a rosszra való hajlamot úgy lehet legyőzni, hogy Velünk, Égiekkel állandó, szoros kapcsolatban maradtok ima, böjt, bűnbánat, áldozat útján. Minden áldott nap megbánjátok bűneiteket a szívetek mélyéből, gyakran veszitek magatokhoz Jézus Krisztus Szent Testét és Vérét, így igyekeztek megőrizni magatokon a Megszentelő Kegyelem hófehér ruháját. Aki így él, az egészen mentes lesz az áteredő bűn nyomasztó hatásaitól, és a szenttéválás felé halad. Aki így él, azt a gonosz hiába kísérti, nem tudja megkaparintani.
Drága Kicsinyeim! Szíveteket-lelketeket úgy ahogy van minden nap ajánljátok fel Nekem! Én átadom Szent Fiamnak hadd szépítse, alakítsa, csiszolja olyanná, amilyennek elképzelte a Mennyei Atya, mikor saját képmására teremtett titeket. Tárjátok ki szívetek ajtaját a Szentlélek Isten előtt, hogy fényével a Nagy Figyelmeztetéskor, mely a küszöbön van, egészen megtisztíthassa és előkészítse Jézus Krisztus 2. eljövetelének fogadására.
Éva felemelt kezein keresztül édesanyai áldásomat adom mindannyiatokra az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

Kultúrharc a Lisszaboni Szerződés árnyékában

Ír katolikus konzervatívok az európai integráció ellen

Október 2-án Írország ismét népszavazást tart a tavaly egyszer már elutasított Lisszaboni Szerződésről, a korábban a francia és a holland népszavazásokon megbukott európai alkotmány újracsomagolt változatáról. A választás napjának közeledtével egyre élesebb az európai integrációt ellenző és támogató tábor közötti kultúrharc. Az EU-val kapcsolatos vitákban újra előtérbe kerülnek a katolikus konzervatív csoportok és eszméik: a tradícionalizmust és a nemzeti szuverenitást képviselő keresztény szervezetek félelemkampányt indítottak a Lisszaboni Szerződés ellen. Ezúttal azonban elsősorban nem a hagyományos vallási értékek képviseletében, hanem a nemzeti szuverenitás védelmében lépnek fel - írja Colin Murphy a Prospect magazinban.

Noel Treanor püspök szeptember közepén biztosította a katolikus hívőket, hogy jó lelkiismerettel támogathatják a Lisszaboni szerződést az október 2-ára kiírt megismételt népszavazáson - kezdi cikkét Murphy. Abban nincs semmi meglepő, hogy a katolikus egyház politikai kérdésekben is állást foglal: Írországban az egyháznak rendkívül nagy a tekintélye. Az azonban már annál meglepőbb, hogy Treanor püspök szavai katolikus csoportok tiltakozását váltották ki. A Lisszaboni Szerződés elutasítása mellett kampányoló Cóir nevű katolikus konzervatív szervezet szerint a püspök rosszul értelmezi a Lisszaboni Szerződés következményeit.

Treanor püspök szavainak igazi jelentőségét az adja, hogy a Cóir által kiadott magazin egyik száma néhány hete azzal riogatott, hogy a szerződés megszavazása után az Unió önkényesen elveheti a szülőktől gyermekeiket, az időseket pedig kiforgathatja a vagyonából, Az Eire go Brach (Írország mindörökké) ingyen osztogatott katolikus folyóirat állítása szerint a Lisszaboni Szerződés felhatalmazza az Európai Uniót, hogy tetszés szerint gyámság alá vonjon gyerekeket, alkoholistákat, fertőző betegeket és szellemei fogyatékosokat. A Cóirhoz lapja szerint minderre a Lisszaboni Szerződés hatodik cikkelye ad módot.

Mindebből természetesen egy szó sem igaz: éppen ellenkezőleg, a hivatkozott direktíva a szabadsághoz és a biztonsághoz való jogot hivatott érvényesíteni. A Cóir utcai plakátjain azt is állította, hogy a Lisszaboni Szerződés elfogadása esetén 1,84 euró lehet a minimális órabér. Egy másik poszter azzal fenyeget, hogy az agrárium jelentős összegektől eshet el.

„A fontos kérdés azonban mégsem a pénz, hanem a hatalom. A tavalyi népszavazás előtt a Lisszaboni Szerződés ellenzői azzal kampányoltak, hogy az EU a szerződés ratifikálása után az Európai Unió hadseregébe sorozzák majd be az ifjakat. Az érvek mind egy kaptafára készültek: Európa elveszi a munkahelyeket, a földet, a fiainkat - és végül a szabadságunkat" - foglalja össze Murphy az integrációellenes katolikus konzervatívok propagandáját. A dolog azért érdekes, mert a katolikus radikálisok korábban, a nyolcvanas években elsősorban a hagyományos értékek védelmében léptek fel, mindenekelőtt az abortusz legalizálása ellen mozgósítottak. A Lisszaboni Szerződés elleni kampányban azonban alig esik szó arról, hogy a további integráció során veszélybe kerülne az ír abortusztilalom is. Az írek az elmúlt évtizedekben ugyanis eltávolodtak a vallási tradicionalizmus eszméjétől, amiben nagy szerepe volt a katolikus papok és nevelőintézetek pedofilbotrányainak. A katolikus konzervatívok ma már ezért elsősorban nem a hagyományos vallási értékek melletti kiállásra fektetik a hangsúlyt, hanem a nemzeti szuverenitás eszméjének elvesztésével riogatják a hívőket. Ez most, a gazdasági válság kirobbanása idején különösen hálás retorika, hiszen az írek közül is sokan a nemzetközi tőkét és pénzügyi szervezetek, egyebek között a Világbankot és a Nemzetközi Valutaalapot teszik felelőssé a gazdaság összeomlásáért és az azt követő recesszióért.

„Új kultúrharc szemtanúi vagyunk. Noha katolikus szervezetek állnak a frontvonalban, a kultúrharc tétje mégsem vallási. A katolikus konzervatívok nem csak a hívőket akarják megszólítani, hanem a politikától elfordult, a társadalmi elittel szemben bizalmatlan egyszerű íreket. Murphy szerint mindennek ellenére sem valószínű, hogy a Cóir aknamunkája sikeres lesz. Egyúttal azonban azt is valószínűsíti, hogy a Lisszaboni Szerződés elfogadásával nem ér véget a kultúrharc. A népszavazás csak az első ütközet, amelyet az év végén a költségvetés elfogadása körüli összecsapás követ majd. Valószínű, hogy az integrációt ellenző szuverenitás-párti katolikus szervezetek akkor ismét előveszik a mostani kampányban is bevetett fegyvereket.

http://www.prospectmagazine.co.uk/2009/09/irish-referendum-the-new-culture-war/

Ronald Reagan szerepe a hidegháború befejeződésében

„A világ szerencséje, hogy Gorbacsov és Reagan egyszerre álltak országaik élén”

James Mann nemrégiben könyvet jelentetett meg a hidegháború befejeződéséről és Ronald Reagan amerikai elnök abban játszott szerepéről (The Rebellion of Ronald Reagan: A History of the End of the Cold War). A könyvet James Kirchik ismerteti a Policy Review-ban.

A téves előrejelzések rangsorában minden bizonnyal előkelő helyet foglal el Erich Honeckernek, az utolsó keletnémet kommunista vezetőnek az az 1989. január 19-én elhangzott nyilatkozata, miszerint a berlini fal „a következő 50, sőt 100 évben is állni fog". A fal - mint tudjuk - kevesebb, mint egy évvel később leomlott, s ez rövidesen a „keletnémet rendőrállam" megszűnéséhez vezetett. A Honecker-nyilatkozat elhangzása éppen Ronald Reagan elnökségének utolsó teljes munkanapjára esett, talán kifejezetten az élesen antikommunista konzervatív elnök búcsúztatására szolgált. Két évvel korábban az egyik híres beszédében Reagan még arra kérte a szovjet vezetőt, Gorbacsovot, hogy „döntse le ezt a falat".

Persze a berlini fal leomlása nem Reagan kérése miatt következett be, s nem is Gorbacsov közbenjárására: a feladatot maguk a keletnémetek hajtották végre. Mindazonáltal a szovjet vezető szerepe „alapvetőnek" bizonyult. A megelőző időszakban ugyanis „drámaian" átalakította Moszkva és a szatellit-államok kapcsolatrendszerét (afganisztáni kivonulás, a szocializmus védelmében a kelet-európai katonai beavatkozásokat lehetővé tevő Brezsnyev-doktrína hatályon kívül helyezése). Gorbacsovnak az a döntése, hogy a Szovjetunió nem támogatja többé a „bábkormányokat", utat nyitott a kelet-európai „demokratikus forradalmak" számára.

A reformhangulat közepén az NDK-rezsim úgy határozott, hogy lehetővé teszi a keletnémet polgároknak a közvetlen beutazást az NSZK-ba. Amikor a párt egyik magas rangú vezetője a televízióban bejelentette, hogy a döntés „azonnal" hatályba lép, százezrek lepték el a falat: az emberek nemcsak az építményt, hanem az általa jelképezett ideológiai, politikai és katonai szembenállást is lerombolták.

A fal leomlása óta tart a vita azon, hogy ki a felelős a hidegháború befejeződéséért. A diadalittas konzervatívok úgy érvelnek, hogy Ronald Reagan, aki támadásba ment át a szovjetek ellen a masszív fegyverkezési programjával és a „morálisan robosztus retorikájával", s ezáltal a világot az USA és a szövetségesei mellé állította (II. János Pál pápa és Margaret Thatcher brit miniszterelnök e narratíva szerint a partnerei voltak). Mások viszont úgy vélik, hogy a Szovjetunió bukása elkerülhetetlen volt, hiszen a fenntarthatatlan társadalmi és gazdasági rendszerre épülő totalitárius rezsim sorsa előre látható volt. Számos történész elfogadja Gorbacsov „döntő szerepét", mivel felismerte a belső és külső reformok szükségességét. Gorbacsov azonban jelentős részt Reagannek köszönhetően volt képes keresztülvinni ezeket a reformokat, akinek az „ösztönzése" felgyorsította a folyamatot.

Mann úgy látja, Reagan „nem úgy nyerte meg a hidegháborút, ahogy azt az amerikai konzervatívok később állították. Inkább Gorbacsov távozott a csatatérről. Reagan csupán támogatta Gorbacsovot a megfelelő pillanatban." Mann két dologban tagadhatatlanul tehetséges. Először is skrupulózus újságíró, aki nem sajnálja az időt az interjúkra és a történelmi dokumentumok áttanulmányozására. Másodszor kiválóan ismeri az amerikai külpolitikát, a témában nem számít amatőrnek.

Művét Reagan politikai jellemének formálódásával kezdi. Antikommunizmusa az 1940-es évek erősen átpolitizálódott Hollywoodjában alakult ki, amikor bátran fellépett az ellen, hogy a kommunista párt tagjai kizárólagos ellenőrzést szerezzenek a filmes szakszervezetek felett. Ekkoriban a Szovjetunióban még nem az Egyesült Államok stratégiai versenytársát látta, hanem egy olyan „könyörtelen és expanzív rabszolgatartó államot", melynek ügynökei a legalantasabb eszközöktől sem riadnak vissza annak érdekében, hogy rendszerüket ráerőltessék a szabad népekre. Reagannek a „gonosz birodalmára" tett későbbi utalása „ideológiai útválasztása retorikai apoteózisa" volt.

A Reagan-kormány példátlanul kemény verbális támadással indított a kommunizmussal szemben. Kaliforniai kormányzósága és elnökké választása között keresztül-kasul bejárta az országot, beszédeket tartott, rádiónyilatkozatokat tett, amelyekben elkötelezett antikommunizmusáról tett tanúbizonyságot. Mann ebben „stratégiai tőkét" vél felfedezni. Reagan képes volt különbséget tenni az ideológia és az ember között, ezért tudott később együttműködni egy olyan szovjet vezetővel, aki át akarta alakítani a szovjet rendszert. Ebben különbözött Richard Nixontól.

Mann könyvének talán legérdekesebb részét azon viták leírásai nyújtják, amelyek Reagan és „az öreg hidegháborús harcosok", Nixon, valamint Henry Kissinger között játszódtak le. Utóbbiak nem hivatalos tanácsadókként működtek közre Reagan nemzetbiztonsági csapatában. 1987-ben aztán Nixon és Kissinger cikket jelentettek meg a Los Angeles Times-ban, amelyben hevesen támadták Reagan szovjetekkel folytatott fegyverzetellenőrzési tárgyalásait, amelyek szerintük „mély válságot" okozhatnak a NATO-ban. Nixonnak hosszú múltra visszatekintő és bonyolult viszonya volt Reagannel. Nixon az egykori színészt „jelentéktelen" szereplőnek tartotta, ettől függetlenül ideológiailag rokonságban álltak egymással. Mindkettejüknek jó megérzéseik voltak, s látták előre, hogy a Szovjetunióval szemben az Egyesült Államok felülkerekedik. A Nixon és Kissinger által vezetett enyhülési politika ugyanakkor megosztotta a Republikánus Pártot, növelte a konzervatívok befolyását és kikövezte az utat Reagan előtt. 1976-ban Reagan indult Gerald Ford ellen a republikánus elnökjelöltségért folyó versenyben, s a párt elnökjelölő konvencióján élesen támadta Nixon és Kissinger békéltető irányvonalát, követelte az amerikai katonai szupremácia megőrzését és az erkölcs megjelenítését a külpolitikában. Nem értett egyet Ford és Kissinger ama döntésével, hogy nem fogadják a Fehér Házban Alekszandr Szolzsenyicin írót, aki elmenekült a Szovjetunióból. Ford a konvención ugyan felülkerekedett, de világossá vált, hogy a párton belül Reagannek sok a támogatója. Miután Reagan végül bekerült a Fehér Házba, Kissinger többször is bírálta a nukleáris leszerelésre vonatkozó javaslatait (manapság ironikus módon általános leszerelést hirdet...).

Az az igazság, hogy a hidegháború alatt mindvégig heves viták zajlottak a konzervatívok táborán belül a Szovjetunióval és a nemzetközi kommunizmussal való bánásmódot illetően. Mann rámutat arra, hogy mennyire „törékeny" volt Kissinger felfogása a hidegháborúról. A szovjet-amerikai viszonyról vallott nézete Mann szerint nem helyezett elég hangsúlyt a konfliktus ideológiai természetére. A szovjet rendszert örökéletűnek tartotta. A „reakciós antikommunistának" kikiáltott Reagan ellenben megértette a kommunizmus belső ellentmondásait és azt a szerepet, amelyet Amerika a megszüntetésében játszhat.

Reagannek az a döntése, hogy együttműködik Moszkvával, akkoriban még a támogatói között is értetlenséget váltott ki. Ezek az emberek egyszerűen nem hittek Gorbacsov reformizmusában. Mann leírja, hogy ironikus módon Reagan, a lelkes antikommunista, az enyhülés ellenzője lett később az az amerikai elnök, aki együttműködött a szovjet vezetéssel. Éppen az enyhülésnek ez a „realista építésze" lesz majd az, aki felváltja a Reaganről elterjedt „tökfilkó" képét. Mann azt állítja, mindez azért volt lehetséges, mert Reagan le akarta győzni a kommunizmust és meg akarta nyerni a hidegháborút.

Mann könyvének van néhány hibája is. Számos fontos tényezőről, eseményről megfeledkezett, holott ezek komoly szerepet játszottak a szovjet rendszer szétesésében (a csernobili katasztrófa, az afganisztáni szerepvállalás, a gazdasági helyzet romlása). A könyv inkább a személyiség, semmint magának az elnöknek a története. A legnagyobb gyengeség mégis az, hogy Mann túlságosan elmerül a „bürokratikus részletekben": a fal lebontására buzdító beszéd megszületésének körülményeire a 400 oldalas könyvből közel 100 oldalt szánt, s ez bizony próbára teszi az olvasó türelmét.

Reagan végeredményben több minden ellen „lázadt fel". Mindenekelőtt a külpolitikája kihívást intézett a kor konvencionális gondolkodásmódja ellen, miszerint a Szovjetunió örökké állni fog, a hidegháború pedig az amerikai élet permanens tényezője. Másodszor Reagan fellázadt a Republikánus Párt meghatározó erői ellen, amelyek ragaszkodtak ehhez a dogmához, s amelyek később megvetették a következő 20 évben az amerikai külpolitikát meghatározó konzervatív forradalom alapjait. S végül fellázadt a saját konzervatív követői ellen is, akik a folyamatos elszigeteltséget hirdették, s igyekezett partnerre találni a Kremlben. Reagan nevetett utoljára, túljárt a keletnémet kommunisták eszén, de sok olyan amerikaién is, akik „megbékítésnek" minősítették a politikáját. A világ szerencséje, hogy két olyan vezető, mint Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan egyszerre álltak országaik élén. Előbbi megkísérelte humanizálni a „gonosz birodalmát", utóbbi pedig volt annyira rugalmas, hogy belátta, a szovjet rendszer ugyan veleszületetten „gonosz", de képes kitermelni olyan vezetőket, akik nem azok.

http://www.hoover.org/publications/policyreview/46480932.html