2011. november 3., csütörtök

Kérdések és válaszok

Kezdetben sem indult békés sétagaloppnak a jelenlegi, bankárkaszt által előidézett sokadszor megismételt "válság", de mint a második világháború előtt is a helyzet, ez is kezd nagyon eldurvulni. A judeodemokrácia erőszakos terjesztése, cionbérenc katonai diktatúrák létrehozását erőlteti, mivel ez a cél Afrikában, Európában, és az USA-ban is. Az elmúlt hetekben az események felgyorsultak. Az USA még mindig indokot próbál kreálni Szíria megtámadására, miközben Líbia kifosztása folyamatban van. Az amerikai kongresszus valószínűleg bekalkulálta, hogy a rablásokból befolyó haszon, meddig fedezheti a további agressziókat, bár Szíria megtámadását az ENSZ Biztonsági Tanácsában Oroszország és Kína leszavazta. Az USA-nak, vélhetően túl sok kiverésre váró foga van, mert a "gőzhenger politika" folytatódik, Szíriával provokálva Oroszországot és Kínát. Már a látszatra is alig ügyelnek! Az ún. "lázadók", némi félrevezetettek (megvásároltak, felbéreltek, és hasznot remélők) kisebb csoportjától eltekintve, a MI6 és CIA ügynökei, katari reguláris katonai alakulatok, és a brit SAS (különleges erők) csapataiból áll, szemben az Assad reformjai mellett tüntető milliónyi szíriaival. Az ENSZ nukleáris ügynökség azt állítja, hogy korábban észlelt egy ismeretlen komplexumot Szíriában. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség feltételezi, hogy Assad rendszere közreműködött a pakisztáni atombomba létrehozásában az 1980-as években.



2007-ben az izraeliek azt állították, hogy lebombáztak egy atomerőművet Szíriában.

Némi egyenlőtlenség látszik a szíriai feltételezett és az izraeli atomprogramok között, mivel az az izraeli atomprogram miatt lőtték le annó, J. F. Kennedy-t.
Joseph Cirincione, a Center for American Progress, a nukleáris politikai igazgatója azt mondta: "A támadás célja a Dair el Zor Szíria. Az izraeli légierő nem célzottan, egy nukleáris telephely ellen, hanem a rakétaraktárak fő tárolóhelyét bombázta az országban. Dair el Zor házai alatt egy hatalmas földalatti bázist, ahol a szíriai hadsereg tárolja a hosszú és közepes hatótávolságú rakétáit, amit javarészt Irántól és Észak-Koreától vásárolt. A izraeli légierő támadása egybeesett a 200 Scud B és 60 Scud C rakéta és alkatrészek érkezésével."
A "színházi előadásból" megtudhatjuk, hogy Szíria egy 30 kilowattos (nem mega vagy gigawatt) reaktorával készített nukleáris üzemanyagot és izotópokat "egy tucat ország" számára. A kellékek szállítói ugyanazok, mint Irak esetében. Phillips Petroleum, Unilever, Alcolac, Allied Signal, az American Type Culture Collection, és a Teledyne.Az már mellékes körülmény az ENSZ számára, hogy Szíria bombázása Izrael részéről, a nemzetközi jogot is sérti, igaz, Közel-Kelet harcikutyája Izrael, kész bárkit megtámadni a környéken, mert nagyívben tesz minden egyezményre, szabályra, jogra és vállalt kötelezettségre.

Ez Izraelben is így van. A nyugati népesség, még csak most kezd ismerkedni azzal, amit mi már jóideje tudunk, vagyis azzal, hogy Izrael két legnagyobb összetevője (és itt szándékosan nem használok "lélekszámot") szefard és kazár (a kazár is osztható keleti, és nyugati - askenázi - kazárra). Számszerinti megoszlásuk alapján Izraelben mindössze 8% tartozik a szefárd zsidókhoz, akik szemében valószínűleg a kazár birodalmat Kr.u. 739-740-ben "meglátogató" zsidó kereskedők a pokol angyalai lehettek, mert napjainkra nyakukra szabadították, az egykor mongol területekről kiszorított, és a Kaukázustól északra megtelepedő kazárokat.
Palesztina őslakosai arabok és az egykori Izrael szétzavarása után iszlamizálódott zsidók, akiket most gettókba zárva irtanak, a főként kazár származású "izraeli" katonák. Az "igazi zsidó", ha nem is olyan ritka, mint a fehér holló, de Európában is csak töredékét teszi ki a zsidóságnak.
A kazárok, mielőtt felvették a Talmudista zsidó vallást, sem voltak túl népszerűen, és miután rájöttek a zsidóság vérfertőzéssel előállítható, genetikailag sérült egyedek tömeges pszicho -és szociopaták "gyártási módszerére", a Kazár-birodalom szétverése után is alkalmazták a "technológiát".

Mivel kevesen veszik a fáradságot, hogy a a fogalmak jelentését (szocio -és pszichopata) tisztázzák, így beidézem a szócikket, felhívva a figyelmet, hogy a képezzünk párhuzamokat kormányaink tagjai és a meghatározás tartalma között (lásd tőlem: "pszichopatások"):

"A pszichopata a többi embert tárgynak tekinti, akiket manipulál és kihasznál, úgy, ahogy többségünk egy csavarhúzót vagy egy papírzsebkendőt használ. A szociopata gyakran agresszív, nem érez empátiát (bár megjátszhatja) szégyent vagy megbánást a visszaélései miatt. A szociopaták legnagyobb gyengesége, hogy nem tudják magukat különféle érzelmi helyzetekbe beleélni, mások helyébe képzelni. Ennek következtében általában sikeresek, hiszen céljaikat keményen, sőt kíméletlenül megvalósítják. Egyidejűleg a szociopaták sima modorú, gyakran vonzó és spontán személyiségek, meggyőző beszélőkészséggel. Rosszul viselik a monotóniát hamar elunják magukat, állandó szükségletük van különböző impulzusokra ami felelőtlenséggel párosul. Hazudozók, manipulálják a többieket, nincs lelkiismeret-furdalásuk, gyenge az emocionális életük, érzéketlenek, impulzívak azaz csekély mértékben képesek kontrollálni viselkedésüket. Azt a tényt, hogy csak saját céljaikat követik, legtöbb esetben jól tudják titkolni vagy a gyanakvást elaltatni. A társadalomra, környezetre a pszichopátiás beteg jelenti a legnagyobb veszélyt és a szakembert ennek a kórképnek a gyógyítása kecsegteti a legkisebb reménnyel. A veszélyt az is növeli, hogy a pszichopátiás ember nem mindig elvetemült külsejű, riasztó szörnyeteg. Gyakran igen jó intellektusú, simulékony modorú ember, aki kedvességével még a szakembert is megtéveszti. A pszichopata embert leginkább a fejletlen erkölcsi ítélőképesség, a többi ember érzelmeinek figyelmen kívül hagyása, a megbánás és bűntudat hiánya jellemzi. Viselkedésszintjén a pszichopátiás személyiségvonások általában bűnözéssel, hazudozással, sekélyes érzelmi élettel párosulnak." Link
A felsorolt tünetegyüttest nem lehet "megtanulni"! Egy esetben válhat egy korábban normális egyed pszichopatává vagy szociopatává, ha hajlama van rá, és tartós pszichikai nyomásnak van kitéve, ami nem képes kezelni. Az öröklött betegség genetikailag is kimutatható!
A Rockefeller-alapítvány által megrendelt zsidó ősgén kimutatására szóló megbízás, csak az öröklött vérfertőzés genetikai torzulásait mutathatta ki, mert ez jól nyomonkövethető.
A szefard-kazár kérdésre azért kellett kitérni, mert a kazárok nem volt semmi köze Palesztina földjéhez - kivéve, hogy illegálisan, törvénytelenül elfoglaltak egy idegen országot, az emberek eladták szervkereskedőknek, legyilkolták, vagy börtönbe, gettókban zárták, ami egyenlő a gyilkossággal. Az izraeli cionista bűnözők biztonságban élhetnek, büntetőeljárásoktól mentesen, álzsidóként, és még van mersze kazár-zsidóknak saját magukra értelmezve, antiszemitizmusól papolni, miközben semmi köze a sémi (szemita) népekhez!

Az igazság fáj, különösen, amikor leleplezik a dolgaikat, feltárják a titkos terveiket. A Google-ből egyszerűen eltávolíthatók blogok, a linkek a cikkek. Cenzúra? Igen van ilyen! A nyugati értékek közössége", amely annyira demokratikus, hogy a líbiai bombák pusztítását, a polgári lakosság ellen sem engedik bemutatni, a "cenzorok" a bankok és a globális "terror-vállalkozásban" résztvevők. De tudjuk, kik állnak ez mögött. A bankok és a globális ipari vállalatok. A City of London, a Rothschildok, a Goldman Sachs, a Warburgok és hasonszőrű társaik. Cameron már a net korlátozását is kilátásba helyezte a briteknél, de javaslatával nem aratott osztatlan sikert. Az NWO központját már fel is építették Jeruzsálemben,

de akkor feltehető a kérdés, miért települnek át a kazár-zsidók Magyarországra, a "medve" szájába? Izrael sem biztonságos hely, mert hamarosan elkezdődik az Irán-Izrael háború, ami egyet jelent a III. Világháború kitörésével, és ami Izrael teljes megsemmisülését fogja eredményezni.

Az európai forgatókönyvben is érdekesen alakulnak a fejlemények. A görög kormány, minden valószínűség szerint "felsőbb utasításra", népszavazásra bocsátja a segélycsomag kérdését, ami az EU létét fenyegeti, Papandreu trónja inog, miközben az EU "vezetés" a bankok feltőkésítését szorgalmazza.A bankok feltőkésítése tulajdonképp azt jelenti, hogy mi adunk pénzt az adónkból, előre "meghitelezve", hogy a bankok nagy haszonnal kiadhassák nekünk a saját pénzünket. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a bankok alá tolt virtuális pénzből az egyre nagyobb kamatterhek mellett, a lakosságnak kell valódi pénzt csinálnia, mert "többnyire" a pénz fedezetét a "munka" képezi! Végeredményben a kormány feladata az, hogy azok a "vállalkozások", amelyek nyereséget és adót tudnak termelni, adminisztratív úton tönkretehetők legyenek, miközben a bankok a válalkozásoktól elszedett pénzből hitelezik a vállalkozásokat. Ebből következik, hogy az egyenleg soha sem lehet nulla (pozitív főleg nem), csak minuszos, ami állami hitelfelvételhez, és további virtuális pénz nyomtatásához kell hogy vezessen. Eközben a jelzálogjogok érvényesítése a bankok tulajdonába juttatja hitelfelvevők tulajdonát, és a kormány a bankok, hűséges kutyájaként, tovább emeli az adókat elvonásokat, amíg az összes bedőlésre, csődre, felszámolásra "ítélt" vállalkozás tönkre nem megy. Eredményeként minden magán -és vállalkozási vagyon, a multinacionális cégekhez és gazdáikhoz, a bankokhoz, a bankárkaszthoz kerül! Egyúttal teljesen kiszolgáltatottá teszik a lakosságot is, mert az oktatástól, a nyugdíjbiztosításig, az egészségügytől a szociális intézményekig, minden központi irányítás alá kerül. Az egyén, és a nagyobb társadalmi csoportok is irányíthatók, szabályozhatók, zsarolhatók, megfélemlíthetők, és ha szükséges, egymás ellen fordíthatók, kényszeríthetők is! A "MIni NWO" terve, és a végrehajtás fázisai megtekinthetők Magyarországon!

Tulok

- Palesztína őslakosai a palesztínok, akiknek népneve a pelasg (görög) és palóc népnévvel mutat rokonságot. Őstörténetünk kutatói a palesztín népet, akárcsak a pelasg-ot, a palócok rokonainak tekintik. (A '60-as években még nem értettem, miért tanulnak nálunk szívesen a palesztín fiatalok, miért érzik jobban magukat nálunk, mint máshol. Persze ez nem elemzés eredménye volt, csak benyomás.) A Jeruzsálem név eredete (Hyero Solyma = Szent Sólyom; a várfal ásatásakor előkerült szkíta rovásírás, a közeli Scythopolis, a Tábor hegy, Jézus és tanítványai, Szamária és Galilea (a gojok földje), mind a szkíta múltról beszél. Amint II. Endre királyunk keresztes hadjáratának tapasztalatai, eseményei és a magyar királyokat azóta megillető Jeruzsálem királya cím, melyet a Habsburgok hangoztatják leginkább. Mindez úgy, hogy a nyugati történészek nagy ívben kerülik II. Endre keresztes hadjáratának ismertetését.

- Az iszlám vallásról kutatók feltételezik, hogy az ARIANUS vallás híveiról van szó, amely eretnek keresztény vallási irányzatként a győztes judeo-krisztian vallás ellenfeleként üldözve volt. Ezt a feltételezést erősíti, hogy az iszlám vallás első központjai egybeestek az áriánus keresztény püspökségek székhelyeivel. Jézus prófétaként történő tisztelete az iszlám vallásban szintén erősíti ezt a feltételezést. Az iszlám vallás létrejöttében a kutatók a niceai zsinat után megerősödött zsidó-kereszténység elleni vallásideológiai önvédelem eszközét ismerik fel, amely a haszonelvűség térhódítása ellen a vallási szabályok és törvények rendszerével lép fel. Hogy ebben a feltételezésben igazság van, azt napjaink eseményei világosan mutatják. A cionizmus elleni legkomolyabb bástya még mindig az iszlám, bár az ügynökök ott is működnek. Mohamed futása, a Hizsdra, 622-re kelteződik, de ez is vitatott időpont. Egyiptomban máig élnek magukat magyarnak tartó családok, magyar családnevekkel. Szíriában állítólag Árpád házi leszármazott él. Trójában szkíták szenvedtek vereséget. Karthágó szintén szkíta volt, ezért kellett pusztulnia. Észak-Afrika szkíta befolyási övezet volt, ezért tudott ott az iszlám gyorsan elterjedni. Ahogy Romániában élő magyar testvéreink nem románok, Szlovákiában élő testvéreink nem tótok, úgy ne arabozzuk le palesztín testvéreinket sem. Ha a világ nagyobb része nem is tudja igazi származásukat, mi ne feledjük el! A világban tapasztalható szembenállás még mindig a szkíta (ősnépi) erkölcs és a (szemitákhoz kapcsolt, de a kazárok által továbbfejlesztett) haszonelvűség, anyagiasság, anyagba ragadt szemlélet közt feszül. Ha vallási és fajtabéli különbségtételt alkalmazunk, együttműködési esélyeinket rontjuk.
nyilas 
Az "őslakosok" listáját, keveredését még folytathatnánk a török, és arab beáramlással, valamint a Párthus-Birodalom maradványaival, attól függően, hogy milyen mélyen nyúlunk vissza. Tiszta népesség-eredetet már csak a világtól elzárt területeken lehet találni. Palesztina pedig meglehetősen "forgalmas" hely volt az "utóbbi" 6-8 ezer évben. A szkíta birodalom valamikor kiterjedt egész Ázsiára, Európára, Afrikára, Dél-Amerikára és Óceániára. 35-40 ezer évre visszamenőleg is lehetne emlékeket találni Egyiptomban és pl. Jeruzsálemben is, de a 3000-3500 évnél régebbi korok rétegeinek feltárását leállították. A Szkíta-Birodalom meggyengülése valószínűleg Atlantisz elsüllyedése idejére tehető (10-12 ezer év), mert a jégkorszak vége egyet jelentett Atlantisz pusztulásával, vagy, hogy pontosítsak, Atlantisz azért süllyedt el, hogy véget érjen a jégkorszak. Ezirányban Kiss Imivel elég távolra sikerült eljutnunk. Még így is van egy 4-5 ezer éves űr, Atlantisz feltételezett pusztulása (Kr.e. 8000-10500 év), és a még legrégibbként emlegetett szkíta (sumér) írásos emlékek kora között. Erre az időszakra csak a mostanában, műholdképeken felfedezett, kb. 8 ezer évesre taksált európai "megacivilizáció" nyomai utalnak, viszont tudjuk, hogy a piramisépítők népe (a szkíták) már 35-40 ezer éve is építettek energiatermelő, és "légkörmelegítő" "piramisokat", amit nem biztosan a legpontosabban, de szemléletesen ábrázolnak az alábbi, a Déli-Sark jegébe fagyott CO2 mennyiség alapján készített idő-hőmérséklet diagramok.

hungarianrealnews.com/images/news/150ezerhom.jpg

hungarianrealnews.com/images/news/15ezerhom.jpg


A bankokról: A "szelekció" végeredményben a kis -és középvállalkozások felszámolása, megszüntetése, vagy beintegrálása a multikba. A végső cél itt is a diktatúrák központosítási formája, ami végül mindent csak néhány kézben akar összpontosítani!
Tulok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése