2012. június 15., péntek

Kiút a hitelcsapdából? - Kicsalnák a devizahitelesek utolsó fillérjeit is

"Hitelcsapdából álomházba" - ez a szlogenje az interneten terjedő Future Real Estate Network Ltd.által működtetett úgynevezett MLM rendszernek, ami szinte csak abban tér el a piramisjátéktól, hogy valamilyen szolgáltatás áll mögötte, legalábbis elméletben. Még egy internetes élő konferencián is részt vettünk többedmagunkkal, ahol felvetettük aggályainkat a működéssel kapcsolatban, de érdemi választ nem kaptunk, negatív hozzáállásunk miatt viszont többször rendre intettek bennünket.
Mit kínálnak
A jelenleg Angliában bejegyzett cég - amely honlapja szerint bármikor itthon is megalakulhat - azt ígéri, hogy fél százalék önerővel szinte azonnal vagy néhány éven belül lakáshoz juthatunk, illetve megszabadulhatunk a devizahitelünktől. A rendszer pontos működése a honlapról nem derül ki, csak a regisztráció után küldött e-mailekből tudhatjuk meg a részleteket. Mi e-mailt nem kaptunk, így hamar úgy döntöttünk, hogy meghallgatunk egy élő "konferenciát" az egyik tag előadásában. A hölgy a borsodi Mályiban lévő családi házából tartotta az előadást..
Az előadó elmondása szerint egyedülálló lehetőség, hogy akár befizetés nélkül is 5 év alatt álomházba költözhetünk. A rendszer úgy működik, hogy miután valaki regisztrál, és befizet 0,5 százalék önerőt, bekerül egy úgynevezett "bináris táblába", ami úgy néz ki, hogy minden egyes jelentkezőhöz kapcsolódik két tag alulról, így gyakorlatilag egy piramist építenek fel. Ez a piramisjátékok lényege is, innen az elnevezés.
A belépés után a pozíciónk alatti piramis szerkezet folyamatosan és automatikusan töltődik az új belépőkkel. Ha az alattunk lévő 60 hely betelik (ez lehet kevesebb is és több is a kérelmezett összegtől függően, de átlagos kérelem esetén ennyit kell várnunk), akkor kapjuk meg a 10 százalék önerőt, és léphetünk egy szintet. A szintlépés semmi másra nem jó, mint hogy belépünk egy ugyanolyan másik piramis egyik kis helyére, és kezdjük elölről, csak most 30 hasonló tagra kell még várnunk.
Ha ezen is túl vagyunk, akkor már meg is vehetjük az álomlakást, házat, ingatlant, és a nevünkre kerül annak 20 százaléka. A maradék 80 százalék a cég nevére kerül. Innentől kezdve a lakáshasználatért a 80 százalékos összeg 420-ad részét fizeti minden tag 35 évig. Legalábbis, ha eljut eddig, hiszen már az első lépcsőn továbbjutni is szinte lehetetlen.
Hol a hiba?
Az előadás alatt 40 ezer főnél nagyobb részvevői létszámról beszéltek. Ez azt jelenti, hogy jelenleg 15 szintes lehet az a bináris fa, amit mi is próbáltunk felrajzolni a fenti ábrában. Amennyiben most ezen a 15. szinten csatlakozunk a hálózathoz, és legalább a második szintig el akarunk jutni, akkor még 2 millió másik ember csatlakozását kell megvárnunk. Ha a kétmilliomodik embert is szeretnék kifizetni a szervezők, akkor további 132 millió embert kell beszervezniük. Akik teljes kifizetéséhez nem elég a Föld lakosságának a teljes bevonása: 8,5 milliárd emberre lenne szükséges hozzá.
Erre természetesen az előadás után is rákérdeztünk, konkrét választ viszont nem kaptunk, csak annyit, hogy a matematikusokhoz bármikor fordulhatunk. Különben is túlságosa szűklátókörűen gondolkodunk, Magyarország nem az egyetlen ország, ahol elkezdi működését a cég. Az más kérdés, hogy a jelenlegi tudásunk szerint a naprendszer teljes lakossága sem lenne elég a cégnek.
Közben az online előadást hasonló kommentek zavarták meg: " SZERINTEM EZT A RENDSZERT A MENNYBEN TALÁLTÁK KI NEKÜNK:::::magyaroknak.....hogy megmeneküljünk a béka feneke alól.....még szerencse, hogy olyan szorgalmas hálózatépítők, a magyarok..."
A kérdésünkre ugyan mi nem kaptunk választ, de szerencsére mások igen. Megtudhatták a résztvevők, hogy akár 35 százalékos jutalékot is kaphatnak, sőt unokáik nevére is megéri most azonnal számlát nyitni. A hazai képviselet elméletileg már júliusban feláll, ami elkezdi a konkrét hitelkiváltásokat és lakásvásárlásokat intézni. A jelenlegi 40 ezer taggal számolva szükség is lesz a munkára: 512 tag várhat a jogos kifizetésre, ők azok, akik már lakásra is jogosultak lehetnek. Az internetes oldalak szerint viszont a cégnek mindössze ezer angol fontnyi tőkéje van, így nem tudni, miből futja nekikomoly ingatlanvagyon felhalmozására.
A Future Real Estate ügyét - mivel a cég nem pénzügyi vállalkozás - a PSZÁF nem vizsgálta. Hasonló elven működő hálózatépítő vállalkozásokkal szemben viszont már előfordult, hogy a hatóság a rendőrséghez fordult - mondta lapunknak Binder István, a PSZÁF szóvivője. Két éve jelezték az Országos Rendőr-főkapitányságnak, hogy az Unaico, az Enigro és a Sitetalk nevű oldalakat működtető cégek vélhetően piramisjátékot szerveznek, a rendőrség azonban egy évvel később lezárta a nyomozást. A pénzügyi felügyelet mindezzel nem értett egyet, és a fővárosi főügyészséghez fordult felülvizsgálatért.
penzcentrum.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése