2013. január 3., csütörtök

Az "utolsó" levele Thiatira gyülekezetéhez

Ami miatt szólásra jelentkezem, minden bizonnyal napjaink fontos, sőt alighanem legfontosabb kérdésköre, s ez nem egyéb, mint az egyre nagyobb teret nyerő gyűlölködés.
Úgy gondolom nem egyedül érzékelem egyre nyilvánvalóbb jelenlétét az indulatok fokozódásának szinte minden területen. Nemzet-nemzet ellen, egyik csoportosulás a másik csoportosulás ellen, ideológia a másik ellen, és így tovább. Ezekben az esetekben „csupán” ember küzd, harcol ember ellen, melynek mindig vannak látszólagos győztesei és vesztesei. Én kicsit másként értékelem, hiszen az ember által elkövetett erőszak, legyen az fizikai vagy lelki, káros, romboló, így hát nem eredményezhet pozitív dolgot az egyén, vagy a tömeg tudati, illetve lelki fejlődésében.
A dolgok jelen állásást figyelembe véve a nagytöbbség esetében nincs is késztetés arra, hogy ezen elhanyagolt területeken önmagát fejlessze.
Korunk embere az élet egyetlen, értelmes céljának az egzisztenciális fejlődést, a jólét körülményeinek minél előbbi megteremtését és az ezekre épülő élvezethajhászást tekinti, ez azonban (figyelembe véve az érzéki ember gyarlóságát) még bocsánatos bűn.
Az igazi bűn, ami alól ritkán nyer feloldozást a magát fizikai létezése alapján emberként azonosító teremtmény, nem egyéb, mint az önnön lelke, tehát belső szellemi embere ellen végrehajtott folyamatos erőszaktétel. Ez bizony nagy bűn, többnyire halálos. Bele is hal az ember fiának megnyomorított, halálra gyötört lelke, s az embernek csúfolt teremtmény ettől kezdve lehet bár szépen kifestett, az érzékek számára kívánatos, látszólag élő, valójában azonban nem több, két lábon járó, eleven sírboltnál. Bár élő, mégis holt! Tekintsünk hát magunkba, legyünk halottkémek, vizsgáljuk meg lelkünk. Vajon él-e?
Mindezek után had szóljak magyarként is hozzátok, magyarok. Jó hírem van, boldogító! Istenünk elküldte hozzátok üdvözítő leheletét, azt a fuvallatot, mely, ha ti is akarjátok, úgy meggyógyítja beteg lelketek, és megvilágosítja sötétben tapogatózásotokat, véget vet tévelygéseiteknek, de, ami még ennél is csodálatosabb, új életre támasztja fel a holtat.
Nincs olyan ember, akinek ne volna valamifajta tartozása, vállalása, ígérete, olyan, amit még nem teljesített. Mostanra e nemzetnek is tetemes adóssága gyűlt össze, igaz sokan, s számtalan módon tartoznak neki is. Ittléte, történelme során mindig reá hárult az elárult, a meggyötört és a megfeszített szerepe, mindennek dacára még él. Hiszem, hogy elérkezett levételének, és megkövetésének ideje, bár sokan látnák szívesen, ha végleg elernyedne meggyötört teste, s elhagyná utolsó reménysége, a Magyarok Istene. Ábeli szerepébe talán mégsem kell végleg elvesznie, akkor sem, ha Káini természetű környezete ezért mindent megtesz.
A magyar nép sem szeplőtelen, de biztos, hogy hibái, bűnei, nem valamifajta megátalkodottságnak, vagy aljas lelkületnek a termései, hanem a közötte lakozó intrikusok hitetésének, ármánykodásának következményei. Kígyókat melengetett jóhiszemű kebelén, ezért hullott oly gyakran drága vére. A kígyó ma is él, köztünk kísért emberölő szelleme, befogadói pedig megtestesítik mindazt, amit az igaz emberek gyűlölnek, s ez okból ki is rekesztenek. Nem az embert tehát, hanem a szellemet!
Nem így a kígyó bűvöletében élők, ők ugyanis azonosulnak mesterükkel, s az embert magát gyűlölik és pusztítják. Ismerjétek fel és meg őket, mert ez az egyetlen módja a hatásos védekezésnek, a túlélésnek. Legbiztosabb módja ennek, ha szemügyre veszitek gyümölcseiket, mert az ember hasonlatos a termőfához, hasonlóképpen gyümölcsöt terem, vagy hibátlan jót, vagy romlottat, férgeset. A Kárpát-medence őshonos, értékes fáit lassan kiszorítják az idegen, megtelepedett fajták. Jól érzékelhető, mi több bizonyítható módon folyik a Kárpát-medence, s benne a két folyó közének „magyartalanítása”, mely gazság már hosszú századok óta tart. A dominancia mesterei kétségtelenül eredményes munkát végeztek, végeznek, felsorakoztatva ármánykodó, alattomos természetük minden eszközét, embertelen módszerét. Legnagyobb fegyverük mégis a hitetés, s ez az, amely által lassan a Föld összes nemzetét megrontják, eladósítják. Ha engeditek, egyetlen törvényük által igazoltan a szemeteket is kilopják, gyermekeiteket pedig, mind szolgasorba taszítják.
Akaratlanul ugyan, de valójában már most is őket szolgáljátok, alig van közöttetek kivétel, hiszen amikor magatoknak gyűjtötök, akkor is őket gazdagítjátok, s amíg vevők lesztek mindarra, amit kecsegtetve kínálnak, addig szolga lelketek nem lehet szabad!
A kígyó ivadékai (atyjuk természetének hű képmásaiként) bizony uralmuk alá hajtották a Földet, nem könyörülve senkinek és semminek. Titkos tervük szerint túl kívánnak élni benneteket, hogy végül ők, egyedül ők örököljék a Földet. Ennek az új, globális birodalomnak vagytok ti „robotosai és napszámosai”, ők pedig ezen építkezés közben „szopják a népeknek tejét”. A magyar nemzet és a többi befogadó gazdanemzet ezek szerint csupán csak fejőstehén, míg ők híznak, gyarapodnak, aranyban, létszámban egyaránt. Észjárásuk egyre rafináltabb, módszereik egyre kifinomultabbak, tevékenységük eredményessége pedig, egyre nő. Önhittségükben időnként azért megfeledkeznek az óvatosságról, s előkúsznak rejtekükből, ilyenkor érhetitek tetten őket.
A szeptember 11.-én végrehajtott véres esemény ugyan letörte bálványuk szarvait, lerombolva a nyerészkedés főhadiszállását, pénzsóvárságuk lendületét azonban ez sem törte meg. Az Isteni Tervben azonban olyan, előttük rejtve maradt részletek vannak, amelyek számukra is elkerülhetetlenek, kivédhetetlenek! Olyanok, melyekhez mérhetők nem lelhetőek fel írott történelmi múltunkban, közös sorsunkban.
Itt és most, fel kell tegyem a kérdést: kell-e, szabad-e törvényt hozni azon, nyilvánvalóan jogos önvédelmi eszköz ellen, amely hatékony, ugyanakkor erőszak és vérontás mentes lehetőség a másik tábor, a kétségtelen mód kiszolgáltatott áldozatok kezében?
Miért ne legyen szabad elmondani, szóvá tenni vagy hirdetni mindazt, egy szerintem számító és intrikus embertípussal kapcsolatosan, ami rámutat annak nemzetromboló és fajmegrontó tevékenységére?
Egy ilyen korlátozás csakis újabb bizonyítéka lehet annak, az általam rég felismert igazságnak, mely szerint a demokrácia névvel fémjelzett népámítás haszna is ugyan azoknak gyarapodását szolgálja, akik korábban is gazdagodtak. A lényegi eltérés leginkább az a korábbi, feudális, kapitalista, kommunista, vagy más diktatórikus parazita módszerekhez képest, hogy megteremti a szabadság hamis látszatát, mintha az egyednek lehetne egyéni véleménye, lenne szabad akarata, s ezek gyakorolhatósága biztosítaná számára a szabadon választható jövőt. A demokráciát felügyelő és irányító „illu-zionisták” előszeretettel keltik annak látszatát, hogy a demokratikus berendezkedésű társadalmukban élő polgár kezébe veheti és tarthatja önnön sorsát, ez azonban hazugság. Igazság szerint, az emberiség első perctől tévúton halad, s ez az út egy olyan, még ma sem látott jövőbe vezet, mely a közeli időben fogja csak felfedni számára valós mivoltát, könyörtelen valóságát.
A demokrácia persze többre is képes lehetne, ha agyafúrt manipulálással nem vezetnék folyamatosan félre, akarom mondani körbe- körbe, a tömegeket. A hitetés embereinek nincs is annál fontosabb dolga, minthogy benneteket (tévelygő báránykáim) távol tartsanak, a rájuk nézve kompromittáló Igazság megismerésétől, tehát attól a szellemi magaslattól, ahonnan letekintve igaz módon szemlélhetnétek hamis világotok, benne régi önmagatok árnyának lenyomatával!
Mivel a demokrácia a többségi akaratra épül, így törvényes keret biztosítja kieszelői számára, hogy soha ne érvényesülhessen azon kisebbség akarata, melynek tagjai rendelkeznek azzal a fajta látásmóddal, ami felfedi a veszedelem fiainak minden titkát. Ez a kisebbség az, akinek itthon felajánlották, hogyha nem tetszik valami számára, akár el is mehet, máshová.
Ma már (s ezt a demokráciának köszönhetjük) szabadon távozhat az, aki nem érzi jól magát egy társadalomban, korábban viszont börtönökben és munkatáborokban nyöghetett, senyvedhetett mindhalálig, vagy ami a lélek számára talán humánusabb, azon nyomban megöletett.
Nekünk, magyarországi „magyar nemzeti kisebbségnek” szólnunk, tennünk kell, mindenkinek azt, amire képes. Soha ne fogjatok azonban olyan munkába, ami meghaladná erőtöket. Legyen elég, ha szót emeltek a gyűlölni való dolgok ellen, s el is utasítjátok ezen törekvéseket és csak azokat taszítjátok ki magatok közül, akik a gyehennára kívánják juttatni „fajtátokat”, s pusztulásra e nagy múltú nemzetet. Bízzatok a Teokrácia közeli beköszöntében, s tartsatok ki mindhalálig azon Egyszülött Igazság mellett, melyet az elsőként újjászületett ember, a mi Tanítónk nyilatkoztatott ki nektek.
Kerüljétek a vérontást, ugyanakkor legyetek engedetlenek minden megrontásotokra irányuló törekvéssel szemben, ne fogyasszatok azon visszataszító, gyűlölni való dolgokból, melyekkel meg akarnak etetni titeket. Legyetek eszesek és vigyázzatok, mert a kígyó ivadékai bűvöléseikkel könnyen áldozatukká tehetnek. Mindig nézzetek a színfalak mögé, mert valahol ott, a sötétben bujkálva, megtalálhatjátok őt, a hitetőt, a sugalmazót, a nagy intrikust, az „emberölőt”.
A mi Urunk, s a Magyarok Istene legyen veletek!
Palánkai Jószef

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése