2020. október 29., csütörtök

Misztikus beszélgetések

 


2020.10.16. Vác Szentségimádás alatt.

Uram! Oly boldog vagyok. A napok hajszoltságában hozzád közel lenni, megnyugodni, elcsendesedni, Veled együtt lenni nagyon jó.
Jézus: Drága gyermekem! Az idő közel. Az események minden ember életében egyre bizonytalanabbak, kaotikusabbak, egyre kiszámíthatatlanabbak. A világ eseményei a végidők vége felé sodródnak. Minden nemzet és nép, de a természet is " érzi" ezt a nyugtalanságot. Most már semmi sem olyan, amilyen volt ennek előtte. A kiszámíthatóságról le kell mondanotok, egyetlen biztos pont az életetekben Én vagyok. Ahogy telik az idő, az Én népem ezt felismeri és az Én karjaimban keres menedéket. Ez így helyes. Minden erőfeszítés, minden ima, böjt, szentmise, a gyónások, közel tart benneteket hozzám, Jézusotokhoz.
Az idő közel. A jelek itt vannak a szemetek előtt. A Menny összes Angyala készen áll az utolsó csatára.
Csak egy dolog fontos most már: az irántam való hűség és szeretet!
Most megáldalak mindent felülmúló szeretetemmel, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Jézus bátor harcosa.

Vác. Szentségimádás alatt.

Uram! Szeretnék teljes szívvel, lélekkel és akarattal Rád hagyatkozni.
Jézus: Drága gyermekem! Sokszor imádkozol ezért az ajándékért. Ez a kegyelem feltétlen Isten iránti bizalmat, teljes ráhagyatkozást, már-már gyermeki naivitást követel.
Amikor azt imádkozzátok a  Mi Atyánk-ban, " Legyen meg a Te akaratod, amint a Mennyben, úgy a Földön is...", ez pont ezt jelenti.
A teljes bizalom azt jelenti, elfogadom ami a jelenben és a jövőben Isten tervében van. Ha abban szenvedés és megpróbáltatás van, annak biztos  oka és jelentősége van. Ezt felajánlva, elfogadva a bűnösök megtéréséért és a lelkek megmentéséért igen gyümölcsöző cselekedet.
Uram! A járvány miatt is a Keresztes Imahadjárat imáit imádkozzuk.
Jézus: Nem vagytok sokan, de éppen elegen, hogy lelkeket mentsetek. A szentelt víz, a tömjénezés, és az Élő Isten Pecsétje, pont elég védelem arra, hogy ne betegedjetek meg.
Ezért ne féljetek, hiszen minden imaóra előtt lehívjátok a Szentháromságot, a Szűzanyát, a Szenteket és a Szent Angyalokat, élén Szent Mihály Angyalfejedelemmel, hogy védjenek meg benneteket, járjanak közben értetek. Ezért nincs félnivalótok. Megőrzünk benneteket a betegségtől. Bízzatok és továbbra is mentsétek a lelkeket.
Köszönet ezért gyermekem!
Megáldalak a kitartó imádság kegyelmével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen

Jézus bátor harcosa.

Vác. Az Oltáriszentség előtt.

Jézus: Gyermekem! Az imáról szeretnék beszélni neked.
Az ima olyan Isten és az ember között, mint egy kapocs, mint egy kötelék, mint egy köldökzsinór. Ez mai szóval kifejezve, a " kommunikáció" eszköze. Az ima a  kulcs , a kapcsolattartás Alfája és Omegája. Ez a legfontosabb eszköz ahhoz, hogy találkozzatok Istennel. Az imában kérhettek, hálát adhattok, dicsőíthettek, engesztelhettek, énekelhettek Istennek.
Az ima lehet kötetlen és kötött. Egyszerű szavak, egy sóhaj, egy dallam, egy gondolat. Egy dolog fontos , szívből szóljon Isten felé.Isten a kimondatlan szavak és imák meghallgatója is. Ezért most arra kérlek benneteket, menjetek be a ti belső szobátokba, zárjatok ki minden külső zajt, telefont, rádiót, TV-t, zenét, számítógépet, a ti "belső" zajotokat is, és más egyéb zajt is, és úgy imádkozzatok, ahogy soha még. Erre most nektek nagyobb szükségetek van, mint gondolnátok.
Az imádságban legyetek kitartóak és állhatatosak , mert ez éberré tesz benneteket. Nem tudjátok mikor érkezik meg a ti Uratok.
Legyetek éberek, ti a tíz szűz közül az az öt, akiknek lámpásik tele voltak olajjal.
Most megáldalak a kitartó imádság lelkével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen

Jézus bátor harcosa.

Himnusz.
Oltáriszentség!
Én Napsugaram!
Én Üdvösségem!
Én Megváltóm!
Én Üdvözítőm!
Én Reménységem!
Én Bátorítóm!
Én Gyógyítóm!
Én Áldozatom!
Én Szeretetem!
Én Szerelmem!
Dicsőítelek, magasztallak, imádlak,szeretlek Jézusom!

Vác Szentségimádás alatt.

Mennyei Atya: Drága gyermekem! Eszedbe jutott-e, hogy a jelenlegi helyzet miért pont most, ebben az időben bontakozott ki?
Igen Uram, sokat töröm ezen a fejem.
Mennyei Atya: A világ jelenlegi helyzete, a járvány előkészítése, "tű-pontosan" meg van tervezve, meg van hangszerelve, előre ki van dolgozva.
A háttérhatalom emberei akár tudnak róla, akár nem tudatosan, az egy világ-kormány és az egy világvallás létre jöttét hivatottak előkészíteni. Minden intézkedés a diktatúra és a kommunizmus  elvein alapul. Az emberek manipulálása, megfélemlítése a cél. Az emberek irányítása, a tömegek megfigyelése , megfélemlítése és ellenőrzése. Mindenki elérhetővé, iráníthatóvá és megfigyelhetővé váljék a világon. Erre "megy ki a játék". A gondolkodás és a szabad akarat megszüntetése, az emberi szuverenitás eltörlése, a félelemkeltés az egyén és az egyéniség lerombolása. Ez a globalizáció!
Miért, és ki akarja ezt?
A háttérhatalom, a gazdag, elit csoport kezében van.Uralni akarják a világot és az Egyházat. Az illuminátus csoportok spirituális módon is kapcsolódnak a világi hatalomhoz. Itt kapcsolódik össze a világi hatalom, az egyházi szabadkőművességgel. Ennek a karmestere és hangszerelője a sátán, az ősi kígyó,munkatársai és földi helytartói a hamis próféta és az antikrisztus.
Már másoknak is beszéltem erről a dologról.
Mint egy pókháló, úgy lepték el a hatalom minden területét .
Csak néhányat sorolnék fel ezekből.
A média, a politika, a tudomány, az orvoslás, a gyógyszeripar, a kultúra, a a divat, az oktatás a zene, a természettudományok, a jog,.. és még sorolhatnám, ...és az Egyház. Az egész világot behálózza ennek a csoportnak az ideológiája, ez az elit csoport pénzeli és tartja sakkban a világot.
Az antikrisztus alig várja már, hogy " színre léphessen", hogy a megfélemlített tömegek önként hajtsák nyakukat az ő gonosz rabságába és igájába. Ő, mint  békéltető, mint gyógyító, mint segítő és " szabadító"fog az emberek előtt tetszelegni. Szegény gyermekeim! A megtévesztés és a hazugság csúcsa lesz ez! Ez a hamis béke, a hamis szabadság, a hamis gyógyulások és a hamis hatalom, a hamis messiás ideje lesz! Óvakodjatok ettől az embertől! Ő a sátán fia! Embergyűlölő, a pusztító ivadéka!
Meneküljetek ekkor menedékhelyeimre és ne féletek! Szent Angyalaim és Őrangyalaitok gondoskodni fognak rólatok és családtagjaitokról. Bízzatok Bennem és hagyatkozzatok az Én gondviselő szeretetemre.
Szerető Atyátok.

Jézus bátor harcosa.

Jézus: ( Egy kiválasztott lélek által közvetítve.). Drága kislányom, Évikém!
Én, a Feltámadt, Megdicsőült Jézus láthatatlanul ragyogó fényben állok itt előtted. Végtelen nagy szeretet sugárzik a Szememből feléd. Boldoggá teszel kicsim, hogy most már kételkedés nélkül elfogadod üzeneteimet. Egyre jobban fejlődik benned a Szentlélek által kapott megkülönböztetés kegyelme. Most is, minden szót Tőlem kaptál. Noha az üzeneteket , ahogy közeledik a szorongattatások ideje, csökkenteni fogom, de rajtad keresztül még sok fontosat akarok mondani engesztelő gyermekeimnek és fiaimnak. Azért van,hogy te még tovább kapod az üzeneteimet, mert hihetetlenül bátor, harcos természetű vagy.
Most jött el a te időd!
A te közvetítésed felrázza az olyan engesztelőket is akik félénkek és magukba fordulnak amikor baj van.
A nyomasztó fizikai állapotod miatt ne aggódj, vigyázok rád, nincs semmi baj, egyszerűen a sok munkától ki vagy merülve. Próbálj kicsit lazítani.

Ahogy így állok előtted,egy gyönyörű hófehér galamb ül a tenyeremben, a fején csillogó korona, és körülötte glória,-azonnal kitaláltad, hogy Ő a Szentlélek,-csőrében egy lobogó lángocskát hoz, ez a bátorság lángja. Nagy szükséged lesz rá. Ezért nyisd ki a szíved ajtaját, hogy belehelyezze.
Már ki is tűzte a lelked falára. És most feléd fordul, és így szól.
-" E nehéz időkben szeretnék beköltözni a szívedbe.
-Megengeded?
-Megengedem.
-Akkor most egy csókot adok a homlokodra, szárnyaimat megrezegtetem,  kitárom és beszállok a helyemre. Milyen jó meleg van itt! A te Istenszereteted melegít. Amikor kezdődnek a kritikus idők, innen irányítom neked a gondolataidat, a szavaidat és az érzelmeidet. Becsukom magam után szíved ajtaját.
Én pedig a te Jézusod egészen közel megyek hozzád és egy arany kardocskát adok a kezedbe átkötve egy csillogó Rózsafüzérrel,hogy  ezzel szállj a gonosz elleni harcba.
Homlokodra egy csókot adok , átölellek és megáldalak az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Jézus bátor harcosa.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése