2011. szeptember 16., péntek

Imaest a fiatalok tisztaságra való elköteleződéséért.



Idén szeptember 21-ére negyedszer hirdette meg az Országos LelkipásztoriIntézet az imaestet a fiatalok tisztaságra való elköteleződéséért, melyre hívják a fiatalokat, akik házasságra készülnek, akik már házasságban élnek, illetve akik szeretnének együtt imádkozni a fiatalok tisztaság melletti elköteleződésért.

A program védnöke Bíró László püspök, aki szeptember 21-én
(szerdán) a budapesti Örökimádás templomban az esti 6
órai szentmisét mutatja be, utána a szokásos szentségimádásra,
elköteleződésre(és agapéra) hívják a fiatalokat a házigazdák, a Nyolc
Boldogság Katolikus Közösség tagjai.

Azok a városok, ahol meghirdették az imaestet,a következők:
1. Budapest, Örökimádás templom: 18 órától szentmise, majd szentségimádás
tanúságtételekkel
2. Beregszász (Kárpátalja): 17 órától szentmise, majd imaest,
tanúságtételekkel, szentségimádással
3. Debrecen, Szent Anna Székesegyház: imaest kb. 19 órától, az esti
szentmise után
4. Eger, Angolkisasszonyok kápolnája: 19 órától egy keresztény édesapa
gondolatai és gitáros szentségimádás
5. Győr, Klastrom Klub: 18 órától "Csendes este" (Taizé-i
imádság,elmélkedésekkel, majd beszélgetéssel)
6. Hódmezővásárhely,Belvárosi Szentháromság Templom: 18 órától szentségimádás
7. Kaposfüred, Szent Őrzőangyalok plébánia: 17:30-tól tanúságtételek,
szentmise, szentségimádás
8. Nyíregyháza, Magyarok Nagyasszonya Főplébánia: 18-19 óra imaest
9. Szombathely, Székesegyház: 20 órától közös szentségimádás
10.Tápiósápi Szent István Király templom (Sülysáp, Templom u. 7.): 18:00
Szentmise, 19:00 Imaest tanúságtétellel, utána agapé

Üdvözlettel és együttes közbenjáró imáitokra számítva - a minden
helyszínen összegyűlő fiatalokért és a szervezőkért:
Kiss Mónika SSS

2011. szeptember 15., csütörtök

Kadarkúti Égi Üzenetek 119. Szűzanya: Istenszeretet

2011.09.14 ÉGI ÜZENETEK
Szűzanya:  Istenszeretet
Szűzanya: Drága engesztelő Gyermekeim! A szeretet rendkívül fontos. Annyira elképzelhetetlen szeretet nélkül az ember élete, mint ahogy a virág napfény nélkül nem tud megmaradni. A fuldokló levegő nélkül és a szomjas ember víz nélkül. Hogy mennyire hiányzik a szeretet, és mi történik azzal, aki nem kap belőle, arra most én egy nagyon szép példát fogok mondani az életből.
Ilonka néniről van szó. 82 éves, egész életét rááldozta a vele együtt lakó családjára. A legkisebb fiával és annak családjával lakik együtt már évtizedek óta. Sütött, főzött, vasalt, mosott rájuk. Vitte a gyereket az óvodába, amikor kicsi volt. De most egy nagy változás történt az életében. 3 szoba van a lakásban, az egyikben lakik Ilonka néni, a másikban a 22 éves unoka, a harmadikban pedig a szülők. A fiúnak megtetszett egy leány, udvarolt neki egy darabig, majd elvette feleségül. Természetesen nem volt külön lakása, és odahozta a szobájába. Együtt laktak, Ilonka néni azt hitte, minden folytatódik, úgy mint eddig. De most már a fiatal menyecske változtatott a helyzeten. Azt mondta, hogy ő önálló akar lenni, ne legyenek közös háztartásban. Egy konyha volt, és bizony elég nehéz volt megosztozni, hogy ki mikor főz. De mégiscsak sikerült valahogy békében megoldani. De aztán történt egy másik változás is. Megszületett az első unoka, Ilonka néninek a dédunokája. A fiatalasszony és a férje szerették volna, ha még egy szobájuk van. Kevésnek tűnik valahogy ez az egy szoba hármuknak. Megbeszélték a szülőkkel, hogy Ilonka nénit ki fogják helyezni a garázsba. Ilonka néni nagyon jó szívű volt, beleegyezett. A garázs alját szépen lefedték línóleummal, szigetelték az oldalát, hogy ne fázzon meg télen, kihurcolták a bútorait. Ilonka néni ezután ott lakott a garázsban. Nem volt már szükség semmire tőle, nem várták, hogy eljöjjön vásárolni, nem várták, hogy főzzön, mosson, vasaljon, semmi munkát nem fogadtak el tőle. Ezért egy kicsit szomorú volt, de aztán arra gondolt: -Ott van nekem az Úr Jézus, meg a Szűzanya, és ott a rózsafüzérem. Legalább többet tudok majd imádkozni. De sajnos ez a béke nem sokáig volt ott a szívében, ahogy ott ült a garázsban az ágyán. Mert egyszer csak vettek egy új, milliókat érő autót a fiúnak. Nézték, hogy az autó ott van az udvaron, ráesik az eső, jön a tél,  hóban, fagyban ott lesz a drága autó, ennek a garázsban a helye. Összedugták a fejüket a családtagok, és elhatározták, hogy Ilonka nénit beteszik a szociális otthonba. Szereztek is neki egy jó helyet. Ilonka néni elszomorodott, azért mert meg kellett válnia a családjától és az ő ismerős, kedves bútordarabjaitól, személyes tárgyaitól. De mit volt mit tenni, megértette, hogy az autó nem mehet tönkre. Szomorú volt, hogy az autót jobban szeretik, mint őt, de elfogadta ezt a helyzetet. Bekerült a szociális otthonba és ott egy nagyon kellemetlen szobatárs jutott neki. Hogy ha becsukta az ablakot az volt a baj, ha kinyitotta az volt a baj, ha imádkozott a kis ágyán, némán, csendben, akkor zavarta, hogy ő nem tud aludni. Ha a kislámpáját meggyújtotta, akkor megint csak veszekedett. Aztán amikor a bőröndből elővette a szép nagy keresztjét a corpussal, és gondolta, hogy ez az egy tárgy, amit magával hozott, hát ezt most kiteszi az ágya fölé. Kalapácsot és szöget is hozott magával, annyira előrelátó volt. De abban a pillanatban, ahogy megfogta a szöget és a kalapácsot, társa rögtön veszekedni kezdett vele, hogy ezt hagyja abba, hogy semmit nem lehet kitenni a falra. Azonnal megy és megmondja gondnoknak, hogy összeszurkálja a falat. Mit volt mit tenni, szegény Ilonka néni ráfektette a keresztet a párnájára, attól kezdve együtt aludt Jézus Krisztussal. Nem baj, így legalább közelebb volt hozzá, hozzásimulhatott. Megpuszilgathatta közben, ahogy lefeküdt. Az zavarta legjobban, hogy nem lehetett imádkozni úgy, mint otthon a garázsban. És erre fogta magát és elment a templomba. Be volt zárva, csak a rácsig volt nyitva. Nem baj, nem zavarta őt, bement, látta a tabernákulumot a rácson keresztül. Elmondta a három rózsafüzért állva, mert ott bizony nem volt szék, nagyon elfáradt a 82 éves lábaival, de azért ezt megtette nap mint nap. Egyszer eszébe jutott, hogy most már el kellene menni a férjéhez is a temetőbe. Tél volt, jó hideg, és nagy volt a hó. Felvette a hosszúszárú csizmáját, a meleg télikabátot, rózsafüzért a zsebébe és ment a temetőbe. A férje sírja mellett volt egy kis pad és arra le akart ülni. Látta, hogy vastagon ellepte a hó, a kezével lesöpörte és leült. El kezdte mondani a rózsafüzért, de nagyon hideg volt, a szíve egészen összeszorult, és rosszul lett. Hirtelen rádőlt a padra, a padról legurult a földre, a hóba, és három nap múlva találták meg a holttestét összefagyva.
A szomorú történetből láthatjátok, kicsinyeim, hogy mennyire hiányzik a szeretet az embernek. Hogy hova vezet, ha nem kap semmi szeretetet. A szeretet három területre lehet osztani: az egyik az Istenszeretet, a másik a felebaráti szeretet, a harmadik az önszeretet.
Ma, gyermekeim, az Istenszeretetről fogok nektek beszélni.
Először nézzük, hogy Isten hogyan szereti az embereket, a teremtményeit. Amikor Istenről beszélek, mindig az egész Szentháromságra gondoljatok. Az Atyára, a Fiúra és a Szentlélekre. Hát hogy szereti Isten a teremtményeit? Először is válogatás nélkül. Neki mindegy, hogy valaki fehér, fekete vagy sárga bőrű, egyformán szereti. Neki mindegy, hogy az egyik férfi, a másik nő. Egyformán kedves neki. Vagy az egyik gyerek, a másik felnőtt. Vagy az egyik vallásos, a másik hitetlen. Vagy az egyik katolikus, a másik zsidó vagy muszlin. Teljesen mindegy Istennek, ő egyformán szeret minden embert, aki csak él a világon. A másik, ami jellemző Isten szeretetére, hogy feltétel nélkül szeret. Egyszerűen nem mond semmi feltételt az embereknek, hogy most ilyen vagy olyan légy. Soha nem mondja Isten, te nem jársz templomba, ezért téged nem szeretlek. Ilyet ő soha nem ejt ki a száján. Vagy te parázna vagy, mert együtt élsz egy férfivel, és nem házasodtatok össze, nincs rajtatok az áldásom, nem szeretlek titeket. Ilyet Isten soha nem mond. Vagy nem szeretlek, mert ítélkezel, mert káromkodsz. Viszont felállította Isten a Tízparancsolatot, és aki annak nem tesz eleget, az azért elszámolás alá kerül majd halálakor, az első ítéletkor, és az utolsó ítéleten. De addig rengeteg kegyelemmel árasztja el. A harmadik, hogy Isten szeretete örök. Ugye ha mi, emberek megismerünk egy kellemes, jó természetű embert, akkor rögtön rajongásig tudjuk szeretni, és ez a szeretet eleinte még nagyon erős és lángol a szívünkben. De ahogy megszokottá válik az a felebarát, a szeretet egyre enyhébb lesz iránta. Gondoljatok egy házaspárra. Most egy negatív példát mutatok nektek:
Két fiatal összeházasodik, nagyon szeretik egymást, őrületig szerelmesek. Aztán összeköltöznek, és megismerik egymás természetét, és a szerelem egyre jobban elhal bennük. Mindig gyengébb, gyengébb lesz bennük, elhalványodik, a végén pedig szinte gyűlöletté válik. Tehát az ember nem állhatatos a szeretetben. Az ember szeretete nem tart örökké. Milyen más Isten szeretete irántunk. A fogantatásotoktól kezdve, egészen örökkön örökké a halálotokon át, a túlvilágon át, örökké tart az ő szeretete, soha nem múlik el. És talán akkor lesz a csúcsán a szeretete, amikor ott leszünk mellette, vele együtt élünk ott a Mennyországban.
Eddig arról volt szó, hogy Isten hogyan szeret bennünket, most pedig arról szeretnék beszélni, hogy miért kell szeretni Istent nektek, gyermekeinek.
Először is gondoljatok arra, hogy Isten, a hatalmas Úr, az Ég és a Föld Ura megteremtette a világot. Az egész Világmindenséget, a Naprendszereket, ezen belül megteremtette a bolygókat, csillagokat, a bolygókhoz tartozó Holdakat, és magát a Földet. Szeressétek Istent ezért a gyönyörű Földért, amit lakóhelyül adott nektek! Szeressétek Istent a kék égért, a rajta úszó fehér bárányfelhőkért, a zöld rétekért, a fenséges erődkért, a hófödte hegycsúcsokért, a lankákért, a virágos mezőkért, a madárcsicsergésért, a kedves vadállatokért, akik olyan gyönyörűek, a cicátokért, a kutyátokért és szeressétek az emberért, mert végül az embert is megteremtette, és személy szerint téged is életre hívott. Ó, milyen boldogság ez, hogy meghívott Isten bennünket a földi életre, mert a földi élet igaz, hogy sok szomorúságot, gondot okoz nekünk, de ugyanakkor örömöket is ad. Hát mennyire lehet örülni annak, amikor a napod jól sikerül, mindent meg tudsz oldani, amit beütemeztél, vagy mennyire lehet örülni egy jól sikerült vizsgának, vagy amikor egy súlyos betegségből meggyógyulsz. Vagy mikor a kicsi unokád rád mosolyog vagy felkacag. Annyi szépség van már ebben a földi életben is.
De szeressétek Istent a szenvedésekért is! Mert a szenvedés is érték, majd erről később fogunk beszélni. Szeressétek Istent a többi emberért, akiket körétek állított, a hozzátartozóitokért, barátaitokért, rokonaitokért, ismerőseitekért, az ellenségeitekért. Mert ha mindig csak kedvesen, kényeztetve, nagy szeretettel szólnak hozzátok, akkor hiúak lennétek, önteltté válnátok. Kell, hogy legyen egy rosszakaratú ember is valahol a környezetedben, aki a hibáidra keményen rávilágít, tükröt tart eléd. Tehát szeretni kell Istent még az ellenségeitekért is.
És most nézzük, hogy az ember, mit tud adni Istennek ezért a nagy szeretetért! Mivel tudja kifejezni, hogy ő is szereti Istent. Például az imával. A napi 24 órából kell, hogy találj 1-2 órát, vagy 3-at, vagy 5-öt tetszés szerint, kinek hogy van hozzá kedve, beállítottsága, lehetősége. Kell egy kis időt szakítani Istenre, amikor csak Vele vagy. Senki más, csak Isten és te, ti ketten vagytok együtt a kis szobádban, rejtekedben. És akkor hívni kell Őt, az egész Szentháromságot, hogy jöjjön oda, hogy ott legyen körülötted. És akkor érezni fogod a jelenlétüket, dicsőíteni kell őket, ha már odahívtad, mindegyiküket külön-külön. Azután elmondani a kéréseidet, a köszönetedet, a háládat, és amikor ez megtörtént, akkor el lehet kezdeni imádkozni. És ahogy belefogsz, mondjuk egy rózsafüzérbe és mondod a Miatyánkjait és Üdvözlégyeit, azt veszed észre, hogy nem tudsz figyelni. Éppen ezért azt kell tenni, hogy a rózsafüzér tizedei előtt, mindig elmélkedni, szemlélődni kell. Pl. a fájdalmas rózsafüzér második tizedénél vagyunk, (Akit érettünk megostoroztak. Mielőtt belekezdenél ebbe a 10 üdvözlégybe, csak annyit mondjál a te Jézusodnak: „Uram Jézusom, szeretlek Téged, megyek oda az ostorozó oszlophoz, ahol vagy, látom levetkőztettek, teljesen meztelenül állsz ott. Ó, de boldogan eltakarnálak, hogy ne nevetgéljenek rajtad a gonosz emberek. És most felkötöznek az oszlophoz, előveszik korbácsaikat, azokat a szörnyű szerszámokat és nagyokat vágnak a hátadra, Jézusom, bár inkább engem korbácsolnának, mert én bűnös vagyok, te pedig egészen ártatlan. És gondoljatok bele, ahogy így imádkozzátok a rózsafüzért, az örvendetesnél, a dicsőségesnél is, a világosság rózsafüzérnél is. Mindenhol kell, hogy eszetekbe jusson egy mondat. Ha nem is jut eszetekbe más, csak ennyit mondjatok közben: Jézusom szeretlek, Szűzanyám jöjj ide, te is imádkozz velem! Elég ennyi is, és már a lelked felfrissül és tele leszel szeretettel. A konkrét imaidőn kívül mást is kell nyújtanod Istennek, hogy érezze, mennyire szereted. A nap 24 órájában szinte állandóan engesztelni kell őt. Nagyfalun is ezt mondja Csilik Atya.
Mit is jelent ez, hogy a nap 24 órájában engeszteljük? Talán állandóan imádkozni kell, és elhanyagolni az állapotbeli kötelességeinket? Nem, egyáltalán nem azt jelenti, csak azt, hogy belevonod az életedbe. Amikor felébredsz, rámosolyogsz Jézusra, és mondod: Köszöntelek édes Jézusom, hálásan köszönöm, hogy ki tudtam magam pihenni az éjszaka. Neked adom az előttem álló napot. Irányítsd értelmemet, szívemet, segíts dönteni ebben-abban. Vagy amikor dolgozol a kertben és már nagyon fáj a derekad, túlságosan forrón süt a nap, letörlöd a homlokodról a verítéket, fölegyenesedsz és mondod: Jézusom, neked adom fáradságomat, oszd ki a hitetlen és közömbös lelkek között, hogy megtérjenek. És nem is folytatom, mert annyi mindent lehet mondani Jézusnak a nap folyamán, és ezzel érezni fogja, hogy mennyire szereted. Az ima után itt van a hála. Gondoljatok bele, hogy mennyi mindenért kell köszönetet mondani a Jó Istennek. Természetes, hogy hálásak vagytok, ha valami jól sikerül, hálásak vagytok, hogy fedél van a fejetek fölött, hogy ki tudtátok fizetni a számláitokat, hogy nem nyomorogtok. Hálásak vagytok, hogy a gyereketek átment az érettségin, vagy jól sikerült neki. Hálások vagytok, hogy megszületett az unokátok. Tehát az természetes, hogy a jó dolgokért hálásak vagytok. Még az egészségetekért is hálát adhattok. De az már nem annyira természetes, hogy pl. hálát kellene adni Istennek azért, hogy van két lábatok, amin el tudtok menni a templomba, az engesztelésre. Van két dolgos kezetek, amivel még meg tudjátok művelni a kerteteket, meg tudjátok főzni az ebédet, el tudtok mosogatni, tudtok dolgozni. Azután van két szemetek, amivel sok minden szépséget láthattok az életben, elképzelitek, hogy milyen lehet sötétségben élni. És ezért hálát kell adni, a szemünkért is. Hálát kell adni azért is, hogy hallotok. Amikor valami szép zene van a rádióban, vagy a tv-ben, jó gyönyörködni a zenében, végighallgatni a nagy művészek szimfóniáit. Azután, mikor átmentek az úttesten, milyen jó, hogy halljátok az autók dübörgését, mert különben, ha nem hallanátok, és nem lennétek eléggé szemfülesek, elütne könnyen az autó, tehát a hallásotokat is meg kell köszönni. Ami olyan természetesnek tűnik, mind meg kell köszönni. Hogy nem vagytok tolószékben, tudtok jönni-menni. Hogy nem vagytok ágyhoz kötöttek. És ha tolószékben vagytok azt is meg kell köszönni, hogy értelmeteket még mindig meghagyta a Jó Isten. Tudtok imádkozni, tudtok szeretni. Tehát mindezért hálával tartoztok Istennek.
Azután a harmadik, amivel ki tudja fejezni az ember az Istenszeretetét az áldozat, az önmegtagadás és a szenvedés. Nézzük a szenvedést! Ha van valami betegséged és fájdalmad, akkor ti, engesztelők máshogy fogjátok ezt fel, mint azok, akik nem vallásosak. A nem igazán hívő emberek a szenvedéstől dühösek lesznek, még káromkodnak is. Ilyeneket mondanak, hogy Isten miért ver engem, miért nem a szomszédomat veri, vagy miért nem a kollégámat, az mennyi bűnt elkövet. És akkor én, aki rendesen éli az életét, én szenvedjek itt. Nos hát, a nem igazán hívő ember így fogadja a szenvedést.
De ti még a szenvedéssel is ki tudjátok fejezni Isten iránti szereteteteket. Mert, ha beleestek egy betegségbe és fájdalmatok van, akkor nem méltatlankodtok, hanem elfogadjátok és felajánljátok Istennek azért, hogy lelkeket mentsetek. Azért kell lelkeket mentenetek a fájdalmaitokkal, mert Isten éhezik és szomjazik a lelkek után. És hull a könnye, azért mert látja a pokol felé haladni azt a rengeteg sok millió embert. És csodálatos módon a ti szenvedéseiteket átalakítja - ha felajánljátok - kegyelemmé, és rászórja ezeknek a millióknak a fejére és nagyon sokan közülük megtérnek. Azután nézzük az áldozatok kérdését! Hogyan lehet áldozattal kifejezni, hogy szereted Istent? Hogy lehet örömet okozni Istennek?  Itt van a böjt vagy a virrasztás, mint áldozat. A böjtöt ugyanúgy, ha vállalod, föl lehet ajánlani a lelkek megtérésért. De, aki nem egészséges, annak nem szabad böjtölni, legalábbis gyomorböjtöt végezni. Azért, mert a test a Szentlélek temploma, és aki azt rongálja, bűnt követ el. Tehát a cukorbetegek, gyomorbetegek stb. nem böjtölhetnek, nem szabad nekik, Isten nem engedi. De akkor mit tegyenek ők? Itt van pl. a nyelv böjtje. Ha nagyon szeretsz beszélgetni, egyik nap elhatározod, hogy most lecsökkented a beszélgetéseket, most csak a legfontosabbakat fogod kimondani a családtagok vagy a szomszédok között. Vagy ami még sokkal nehezebb, hogy hallasz egy hírt, pl. hogy a szomszédasszony megcsalja a férjét. És ezt, mint újdonságot szeretnéd elmondani ennek is annak is, de ha böjtölni akarsz a nyelveddel, egy szót sem szólsz, magadba zárod. Vagy ha megbántottak, megsértettek, mondjuk a menyed vagy a vejed, durva szót mondott, akkor olyan jó lenne elpanaszolni valakinek, aki meghallgatna, megvigasztalna, mondaná, hogy ó, hát pont neked mondanak ilyet, ez nem is igaz, ez rágalom, szegénykém. És ezt az együttérzést várod a másik embertől, és ezért szeretnéd elpanaszolni. De ha a nyelvedet böjtölteted, akkor magadba zárod ezt a fájdalmadat, nem mondod el senkinek, csak Jézus Krisztusnak. Ez nagyon nehéz.
De higgyétek el, megadja hozzá a kegyelmet, csak kérni kell. Azután ott vannak az önmegtagadások, amikor lemondasz valamiről, amit nagyon szeretsz. Képzeld el magad, hogy mész az utcán hőségben, kánikulában, csorog a víz az arcodról, és egy cukrászda ajtaja nyitva van. Be szoktál menni ide, és veszel egy fagyit általában. De most eszedbe jut Jézus, szeretetet érzel iránta, örömöt akarsz neki szerezni, elfordítod a fejed, nem mész be és nem veszel fagylaltot. Ezt egyszer-egyszer megteszed. Ez egy nagyon szép önmegtagadás. De van ennek egy magasabb foka, ahová már kevesen jutnak el. Elhatározod, hogy hátralévő életedben végig lemondasz a fagylaltról, vagy a fekete kávéról, vagy a szeszes italról, vagy bármiről, amit te szeretsz. Minél jobban kiüresíted magad, drága gyermekem, annál előbbre jutsz az életszentség útján. Amikor már egészen kiüresítetted magad, és mindenről lemondtál, ami neked kedves, akkor foglalja el igazán Jézus helyét a szívedben. Vannak egész apró, jelentéktelen önmegtagadások, de Isten előtt hatalmas kincsek. Rászáll egy légy a karodra, nem zavarod el, hagyod, hadd kellemetlenkedjen egy kicsit, Isten kedvéért, hogy örüljön, hogy áldozatot hozol. Vagy viszket valahol a bőröd, nem vakarod meg, vagy nagyon szomjas vagy, már nyúlsz is a pohár után, de aztán eszedbe jut az Úr Jézus szomjúsága és csak két perc múlva iszol és felajánlod a lelkekért. Vagy mész az utca napos oldalán, csorog rólad a víz, mert annyira meleg van. A másik oldal, ahol a dolgod lenne, árnyékos, de te mégsem mész át, végig mész a napos oldalon Isten iránti szeretetből. Ez egy gyönyörű önmegtagadás. A Mennyei Atya, Jézus és a Szentlélek nagyon szereti az önmegtagadásokat. Azt szokták ígérni, ha mindennap végzel önmegtagadást nagyon nagy lépésekben fogsz haladni a szentté válás útján.
És most befejezem, amit az Istenszeretettel kapcsolatban szerettem volna tanítani nektek. Elmondom, hogy a tanítás alatt hogyan is van jelen a Szentháromság. A Mennyei Atya hosszú, fehér ruhában és aranypalásttal a vállán, gyönyörű csillogó aranykoronával jelent meg, mint az Ég és a Föld Ura, Királya. Ide áll elétek, és ahogy itt áll ezt mondja: „Gyermekeim! Most leveszem a koronámat, ide teszem a kezembe. Emlékezzetek az első parancsomra: „Én vagyok a te Urad, Istened, Uradat Istened imádd, és csak neki szolgálj!” Hát én most ezt szeretném megvalósítani egyenként a ti kis szívetekben. Végigmegyek köztetek, megfogom a koronámat, és beleteszem mindegyiketek szívébe, mert szeretném elérni, hogy Én legyek a ti szívetek Királya. Hogy Én mondhassam meg, mikor mit tegyetek, hogy Én szerethessek helyettetek. Engedjétek meg ezt, kicsinyeim! És most mindegyiketek homlokára rajzolok egy kicsi keresztet. Most a Szűzanya szól újra: Drága Gyermekeim! A Mennyei Atya idejön a helyére, itt áll veletek szemben, és most az Úr Jézus következik, de hogyan! Pici 3 éves gyermekként, úgy fog szólni hozzátok. Itt áll mellettem, édesanyja mellett, és azt mondja: „Édesanyám, vegyél öledbe és vigyél körbe a testvéreim között. – Mi van a kezedben, kisfiam? –Az én kezem tele van apró kicsi piros szívecskékkel. Annyi szív van a kezemben, ahányan itt ülnek ebben a teremben. Vigyél oda édesanyám, mindenkinek szeretnék egy kis piros szívet beletenni a szívébe. És már viszem is kisfiamat. És mikor beleteszi a kis szívet a szívetekbe, így szól hozzátok. Azért teszem bele kicsi gyermekszívem a ti szívetekbe, hogy egyre jobban növekedjen bennetek az én szívem, hogy mindig mondjátok el napközben, sokszor a fohászt: „Jézusom édes szíve add, hogy mindig jobban szeresselek.” És ahányszor elmondjátok, ez a szív mindig egy kicsit nagyobb lesz, és a végén akkora lesz, mint a ti szívetek. És most egyenként, miután kicsi szívemet beletettem a ti szívetekbe, kicsi karomat kitárom, átölelem a nyakatokat és egy gyermeki csókot lehelek az arcotokra.
És most Én, Szűzanyátok szólok újra hozzátok. Visszajön a kicsi Jézus az ölemben, és ide leállítom magam mellé. És most a Szentlélek következik. Hófehér, hosszú ruhában áll itt, hosszú, fehér szárnyakkal, egészen a földig ér a szárnya. A kezében van egy aranyszínű lapos kehely, és ebbe a kehelybe magas tűz lobog az Ő szeretetlángjának tüzével. Amikor kezdtetek gyülekezni, megtelt a terem angyalokkal. A sok angyal közül egy 5-6 éves forma angyal idejön a Szentlélekhez segíteni. A Szentlélek Isten odaad a kezébe az apró kis gyertyákat, mint amilyeneket a körmenetben is szoktak vinni. Még nincsenek meggyújtva. A Szentlélek Isten az angyalkával körbemegy köztetek. Az angyalka egyenként nyújtja a gyertyákat a Szentlélek Istennek, aki meggyújtja az Ő szeretetlángjával, és belehelyezi a szívetekbe. És ezt mondja a Szentlélek: Drága Gyermekem! Most az én isteni szeretetlángomat teszem a szívedbe, hogy úgy szeress Engem, a Szentlélek Istent, mint ahogy Én szeretlek téged, hatalmas, lángoló szeretettel. Emlékezz vissza arra, hogy minden jót, ami benned van, minden erényt Én ültettem a szívedbe! A legszebb erényeteket elsősorban: a hitet, a reményt, a szeretetet.
És most visszajönnek ide a sorba, hárman állnak egymás mellett és Én, Édesanyátok. És mi mindnyájan felemeljük a kezünket, és egy nagy keresztet rajzolva megáldunk benneteket az Istenszeretet lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

2011. szeptember 14., szerda

Nemsokára bejelentik az Európai Egyesült Államok megalakulását (Mediterrán Unió!!!)

Nemsokára eljön az a pillanat, amikor hivatalosan is kikiáltják az Európai Egyesült Államokat. Természetesen ebbe se a tagállamoknak, se a népeknek nem lesz beleszólása.
A kevésbé nyilvánvaló dolgokon kívül ennek több, igen egyszerűen látható előjele van.
1. A nyugati propaganda irányában beállt éles irányváltás. A nyugati fősodratú média korábban a központosítatlan gazdaságot bálványozta, minden adandó alkalommal kihangsúlyozták, hogy az állam nem avatkozhat bele a gazdaságba. Ennek több célja is volt, de elsősorban a hazai médiának a nemzetközi médiában kijelölt irányelvekhez való hasonulása útján akarták elérni, hogy a lakosság legitimálja a nemzetállamok leépítését. Ezen a téren különösen erős volt a propaganda, mivel a uniós csatlakozás minden feltétele a nemzetállam leépítésére mutatkozó hajlandóság, és a gazdasági feltételek mind ezen a vonalon vannak meghatározva. A lakosság ezt így ebben a formában nem támogatta volna, ezért el kellett fogadtatni, hogy az állam nem szólhat bele semmibe, majd minden megy magától. Liberalizáció, dereguláció, privatizáció - (szervezetlenség, rendetlenség, szabadrablás) ezek voltak a főbb irányelvek. Mivel minden tagállamban sikeresen megvalósították a nemzetállam összes maradványának lebontását, a folyamat következő fázisába lépett és ennek értelmében az európai fősodratú média propagandájában éles irányváltás állt be. Az új irányvonal: egységes szabályozás minden téren, központosítás, és a magántőke összpontosítása. Természetesen nem a nemzetállam kereteire kell gondolni, az újabb néphülyítés az egységes európai állam szükségessége. Az újabb válsághullám akár mesterséges, akár nem, erre az egy célra van felhasználva. Elhitetni a néppel, hogy a nagyobb többet bír, a mostani gazdasági helyzetben a központosított európai állam az egyetlen ésszerű megoldás. Ezért foglalkozik az összeomlás gondolatával a fősodratú média - ugyanis az emberek többsége hajlamos arra, hogy a kisebbik rosszat válassza.
Ez a propaganda-hadviselés a gyakorlati megfelelője a szabadkőműves politikusok azon hazugságának, hogy "a tagállamoknak maguknak kell meghozni a döntést".
2. Geopolitikai viszonyok. Talán elsőre nem szembeötlő, de a jelenlegi háborúk nem csak a szükséges erőforrások elbitorlását biztosítják, hanem védelmi szerepük van. Vessünk egy pillantást Európa térképére, majd képzeljük el a határokat. Mik a jelenlegi határok, és mik lennének az Európai Egyesült Államok határai? A határok eltörlése eddig nem volt végleges érvényű, az Európai Unió tagállamai elkülönültek egymástól. A nemzetközi kapcsolatok is két dimenzióban működtek, az egyik a régebbi állapot maradványa - a tagállamok saját külpolitikája - másrészt az unió gépezetén keresztülvitt politika. Az egységes európai államok kikiáltásával a helyzet alapjaiban változna meg. Mik lennének ekkor a szomszédos államok? A térképen nyugatról kelet felé haladva rögtön szemünk elé tárulnak a következők: Algéria, Líbia, Egyiptom, Izrael, Szíria, Törökország. Rejtélyes módon az Európai Egyesült Államok szomszédos államai szinte csak olyan országok, ahol vagy cionista kormányzat van, vagy épp a közelmúltban zajlott le, esetleg folyamatban van valamiféle csodálatra méltó demokratikus átalakulás, és a nép felszabadulása a gonosz diktatúrából. Értik már? Kadhafi túl veszélyessé vált számukra az egységes és független Afrika létrehozásával. Ezért a NATO fél éve dobálja le a fegyvereket a líbiai kormány ellenzőinek, de mivel ez nem volt hatásos, a NATO maga elfoglalta azokat a területeket, ami számára érdekes. Ezek: olyan terület, ahol például olajfinomító van vagy más fontos erőforrás, olyan terület, ami az új kormányzat gazdasági központja lehet, és olyan területek, amivel ha a szomszédos ország rendelkezik, idegen tengeri flotta lehetne közvetlenül az Európai Egyesült Államok partjai mellett. Például a Földközi-tengeren. Vajon miért is akarják kiszorítani az orosz katonai jelenlétet a Földközi-tengerről? Milyen célból épül egységes rakétavédelmi rendszer? Vegyük csak észre, a NATO Líbiában szinte csak a Földközi-tenger partjai mentén elhelyezkedő városokat foglalta el. Mi a helyzet Algériában, Líbiában, vagy akár Szíriában? Miért vannak ezek a helyek az események középpontjában? Ezeken a szomszédos országokon túl már ott a muszlim világ, ahol nem a nyugatiak játékszabályai szerint történnek a dolgok.
A vak is látja, hogy a NATO protektorátusokat épít. Az elmúlt években az összes nyugati titkosszolgálat tevékenysége arra összpontosult, hogy ezeken a helyeken fellazítsák a már működő rendszereket, majd lázadást szítsanak. Az ilyen protektorátusok politikai rendszere minden esetben nyugati típusú demokrácia lesz, mert abban az esetben csak 2-300 főt kell lefizetni vagy sakkban tartani, és a szomszédos ország máris nem veszélyes.
Ezért felhívjuk a figyelmét minden, a NATO agresszív területfoglaló tevékenységét ellenző országnak, hogy akármilyen eszközzel, de avatkozzon be ebbe a folyamatba, és lépjen közbe ahol tud. Nem csak azért, mert ez a folyamat se az elnyomott európai népek, se a gyarmatterületek leigázott népeinek érdekét nem szolgálja, hanem mert ha ezt most keresztülviszik, ki lesz a következő áldozat? Nagy valószínűséggel az, aki most nem lép fel a NATO agressziója ellen. Ezt a káros folyamatot csírájában kell elfojtani!
A Jövőnk Társadalmi és Stratégiai Elemző Intézet dolgozik a folyamat elemzésének kivonatolásán, amit nemsokára honlapunkon is közzé teszünk.

Órigenész XXIX. homíliája [igemagyarázat]

A következő helyről: Jézus pedig Szentlélekkel eltelve visszatért (Lk 4,1-4), - első megkísértéséről.
Amikor az evangéliumban azt olvasod, hogy Jézus Szentlélekkel eltelve visszatért, az Apostolok Cselekedeteiben pedig azt, hogy az apostolok elteltek a Szentlélekkel, vigyázz, nehogy azt hidd, hogy az apostolok egyenlőek az Üdvözítővel. Gondold inkább úgy, hogy mind Jézus, mind az apostolok, mind pedig bármely más szent saját "edényének" mértéke szerint telt el a Szentlélekkel. Ahogyan például, ha azt mondanád, hogy ezek az edények tele vannak borral, vagy olajjal, ez nem jelentené mindjárt azt, hogy azonos mennyiséggel vannak tele - az egyikbe ugyanis egyhatodnyi, a másikba egy korsónyi, megint másikba pedig egy amfórának megfelelő adag fér bele ugyanígy Jézus és Pál is telve voltak a Szentlélekkel, de Pál edénye sokkal kisebb volt Jézusénál, s mégis, a maga mértéke szerint, teljes volt mind a kettő.
Üdvözítőnket tehát, miután megkapta a keresztséget, és eltelt a Szentlélekkel, aki galamb képében szállt fölé a mennyből, a Lélek vezérelte. Minthogy ugyanis "akiket Isten Lelke vezérel, azok az Isten fiai" (Róm 8,14), Ő pedig mindenki mást megelőzve a szó szoros értelmében az Isten Fia volt, a Szentlélek kellett, hogy vezérelje Őt is. Meg is van írva bizony: A pusztába vitte a Lélek negyven napra, és megkísértette a Sátán. Negyven napon át tartott Jézus megkísértése, de, hogy milyen kísértésekben volt része, nem tudjuk. Talán azért hagyták el ezeket, mert nagyobbak voltak, semhogy le lehetett volna írni őket. És ha azt kell mondanunk, hogy ahogyan a világ se lenne képes befogadni mindazokat a könyveket, ha le lenne írva minden, amit Jézus tett és tanított, épp így nem tudná elviselni a világ, ha a negyven napnyi kísértésről, amellyel a Sátán kísértette az Urat, az Írás beszámolna, - akkor elég annyit tudnunk, hogy negyven napig a pusztában volt, és megkísértette a sátán és semmit sem evett azokban a napokban. Megölte ugyanis a test igájához tartozó gondolatokat, mégpedig folyamatos böjttel.
És amikor leteltek a napok, megéhezett. Azt mondta hát neki a Sátán: Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, változzon kenyérré. Mondd ennek a kőnek - szólítja fel. Melyik kőnek? Ugyan melyik kőre mutatott a Sátán, melyikből akarta, hogy kenyér legyen? Ugyan miféle kísértés ez, hogy míg az apa, ha a fia kenyeret kér, nem ad követ, addig ez az ellenséges csaló követ ad a kenyér helyett? Mindössze annyit akart a Sátán, hogy a kő kenyérré változzon, s az emberek ne kenyérrel, hanem kővel táplálkozzanak, amit a Sátán mutatott a kenyér helyett. Én azt hiszem, a Sátán egészen a mai napig is rámutat a kőre, és arra biztat mindenkit, hogy így szóljunk: mondd ennek a kőnek, változzon kenyérré. Valamennyi kísértéssel, amelyek az emberekre vártak, először az Úr kísértetett meg fölvett emberi mivoltában. Azért történt a megkísértés, hogy az Ő győzelmében mi is győzzünk.
Talán homályos az, amit mondok, de megvilágosítom egy példával: Ha azt látod, hogy az eretnekek saját tanaik hazugságait eszik kenyérként, tudd meg, hogy beszédük kő, amelyet a Sátán mutat. S nehogy azt higgyed, hogy csak egyetlen köve van. Több köve is van, ezekről beszél, amikor Máténál megjelenik: Szólj, hogy ezek a kövek kenyérré változzanak (Mt 4,3). Szólott Markión, s a Sátán köve lett a kenyere. Szólott Valentinosz, s neki egy másik kő változott át kenyérré. Baszilidész és a többi eretnek is ilyen kenyérrel élt. Ezért gondosan kell vigyázni, nehogy a Sátán kenyerén élve azt higgyük, hogy az Isten kenyerét esszük. Egyébként miféle kísértés volt az, hogy a kő kenyérré változzon s az Üdvözítő azt egye? Képzeljük ugyanis el, hogy a Sátán javaslatára az Úr kenyérré változtatta a követ, s amit saját erejéből létrehozott, megette, s jóllakott: miféle kísértés volna ez, s miféle győzelem lenne a Sátánnak, ha egyszerűen így állna az Írásban? Ezek, amint mi is alaposan indokoltunk, kísértések voltak, amelyeket mivel elutasított, győzelemmé váltak. S egyszersmind azt is megmutatta, hogy ez a kőből átváltoztatott kenyér nem Isten Igéje, amely táplálja az embert, s amiről az áll az Írásban, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével is, amely az Isten ajkáról való. (MTörv 8,3;Mt4,4).
Megfelelek neked, ó ravasz semmirekellő, aki engem kísérteni merészelsz: más kenyér Isten Igéje, amely élteti az embert. Ugyanakkor figyeljük meg azt is, hogy ezeket nem az Isten Fia, hanem az ember mondja, akit az Isten Fia magára venni méltóztatott; emberként mondja ugyanis válaszában: Írva van, nemcsak kenyérrel él az ember (Lk 4,4) - ami világossá teszi, hogy nem az Istent, hanem az embert érte a kísértés. Alaposan átrostálva az Írás értelmét, azt hiszem, megtaláltam annak okát, hogy János miért nem írta le az Úr megkísértését, miért csak Máté, Lukács, és Márk tette meg ezt. János ugyanis - mivel Istennel kezdte evangéliumát, mondván: Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige (Jn 1,1), és isteni származásáról nem állíthatott össze nemzetségtáblát, csak annyit mondott, hogy Istentől és Istennel van, - hozzátette: és az Ige testté lett (Jn 1,24). Mivel azonban Isten - s ő erről beszélt . nem kísérthető, ezért nem közli, hogy a Sátán megkísértette. Mivel Máténál a Jézus nemzetségének könyve az evangéliumban mint emberről beszél róla, aki Máriától született, és Lukács is leírja nemzetségét, és Márknál is ember, akit megkísértenek, ezért megtalálható ugyanez a felelet: nemcsak kenyérrel él az ember.
Ha tehát az Isten Fia, aki Isten, érted emberré lett, és kísértést szenved, te, aki természetednél fogva ember vagy, ne méltatlankodj, ha netán kísértést szenvedsz. Ha pedig a kísértés idején őt, az embert utánoztad, akit éretted kísértés ért, s minden kísértést legyőzöl, vele együtt reménykedhetsz is, aki akkor ember volt, most azonban már nem az. Mert ő, aki egykor ember volt, miután megkísértetett, s eltávozott tőle a Sátán egy időre - haláláig - a halálból föltámadva nem hal meg többé (Róm 6,9). Minden ember alá van vetve a halálnak, ő tehát, aki többé már nem hal meg, immár nem ember, hanem Isten. Ha azonban Isten, aki egykor ember volt, és neked hasonlóvá kell hozzá válnod, amikor hasonlóvá leszünk hozzá, és látni fogjuk őt, amint van (1Jn 3,2), neked is szükségképpen Istenné kell lenned Krisztus Jézusban(1), akinek dicsőség és hatalom mindörökkön örökké. Amen.
------------------
(1) A "deum fieri", a görög "theopoieiszthai" fordítása. Órigenész viszonylag ritkán él a kifejezéssel, jelentése,: "szellemivé válni".

Tamási Attila

2011. szeptember 13., kedd

Joseph Candel: A készülő világkormány

A globalista elit által többnyire globális kormányzásként emlegetett egységes világkormány felállításának előkészületei a szemünk előtt folynak. Ennek legfontosabb lépése az emberek hozzáállásának előkészítése, hogy amikor eljön az új pénzügyi infrastruktúra és a világkormány vezetői szerepére szánt Antikrisztus színrelépésének ideje, a tömegek készen álljanak ellenállás nélkül elfogadni a tudtukon kívül rájuk erőltetett új vezetést. A színfalak mögött folyó munkálatok nyoma itt-ott előbukkant a gazdaságban és a politika világában, így aki nyitott szemmel jár, nap, mint nap belebotlik ennek jeleibe. A globális kormányzás egy természetellenes rendszer, ami soha nem jönne létre magától, hanem a hatalmi elit próbálja a világra erőltetni a fennálló, legtöbbször általuk gerjesztett problémák megoldásaként. A globalizáció sehol sem lenne a globalisták erőfeszítései nélkül, akik mindent megtesznek, hogy tervük valóra váljon. Sajnos a világon eluralkodó fatalista hangulat miatt a legtöbb ember úgy gondolja, az események a maguk természetes medrében folynak és külső befolyás nélkül alakulnak így.

A globalisták tervének fontos része a piacok összekapcsolása, hogy az adott pillanatban valamennyit egyetlen „gombnyomással” tehessék tönkre, teljes összeomlást idézve elő a gazdaságban. Miért is próbálnának minden kulcsfontosságú országot egyenként destabilizálni, ha egyszerre is megtehetik? Többek között ezért törekednek arra, hogy minden piac és ország olyan szoros kapcsolatban legyen a másikkal, hogy néhány intézkedéssel valamennyit képesek legyenek tönkretenni (a későbbiekben pedig könnyebben irányítani). Ma már egyetlen pillanat alatt szegénységbe dönthetik az egész világot. Amit eddig apránként, lassan tettek meg, most egyszerre, szinte az egész világgal megtehetik. Amikor az összes tőzsde, értékpapírpiac és pénzpiac alól egyszerre húzzák ki a szőnyeget a civilizált világ káoszba süllyed.

Szükséges, hogy mindez gyorsan és egyszerre történjen, hogy az egész világ készen álljon az Új Világrend elfogadására. Ezért fordítanak annyi pénzt az ehhez szükséges technológia és infrastruktúra fejlesztésére. Ezért támogatják a klónozással, biotechnológiával és informatikával kapcsolatos kutatásokat, fejlesztéseket. Néhány láncszem még várat magára, de már nem sokáig, hiszen a világ legkiemelkedőbb kutatói dolgoznak ezeken a számunkra kevésbé ismert, a globális kormányzás felállításához elengedhetetlen fejlesztéseken.

Javában folyik a szükséges hálózatok kiépítése, hogy amikor eljön az idő, fennakadás nélkül és áttörhetetlenül működjenek. Mi csak a jéghegy csúcsát látjuk. A nyilvánosságnak bemutatott újítások, a háttérben folyó fejlesztések hírnökei csupán.

Bár minden erejükkel azon vannak, hogy a fejlesztések egymástól függetlennek tűnjenek és a külső szemlélővel elhitessék, hogy az emberiség javát szolgálják, utasításaikat odafentről kapják. A globalisták diktálnak, hiszen tőlük származik a kutatásokhoz szükséges pénz, a független versenytársakat pedig pénzügyi eszközökkel, vagy ha kell más módon teszik tönkre.

Időnként hallani nagyvállalatok fúziójáról. Ezek sem véletlenül történnek. A globalisták megpróbálják konszolidálni a piacokat, hogy a pénzügyi elit irányítása alá kerüljön minden olyan ágazat és vállat a világon, ami hatással lehet a globális gazdaság helyzetére. Természetesen, fontos lépés saját vagyonuk elhelyezése is, hogy amikor megadják a jelet és elindulnak a dominók, sajátjaik állva maradjanak. Mára a kezükbe került minden főbb iparág irányítása, kezdve az autóipartól az elektronikai cikkeken át a szoftveriparig. Nem álltak meg az olajnál. Tudják, hogyan játsszák ki a rendszert, hiszen saját igényeik szerint maguk hozták létre. Az egész világot a hálójukba fonták anélkül, hogy a legtöbben tisztában lennének vele. (II. Timóteus 3, 13)

A nemzetközi határok lassan eltűnnek. A világ egy óriási hálózattá alakult, ahol minden mindennel összeköttetésben van. A számítástechnika és a modern megfigyelési eszközök segítségével Nagytestvér minden virtuális és valós lépésünket nyomon követheti. Lassan minden a helyére kerül, hogy elkezdődhessen a világtörténelem utolsó nagyjelenete.

A világ népeinek elege van nemzeti kormányaik és vezetőik tehetetlenségéből. Hiába várják, hogy véget vessenek a szegénységnek, az igazságtalanságnak, háborúknak, az értelmetlen törvényeknek vagy a korrupciónak. Ehelyett terheik egyre elviselhetetlenebbek. Ezek a problémák előkészítik az emberiséget a világkormány felállítására és az Antikrisztus színrelépésére. Az emberek utolsó szalmaszálként ragadják majd meg az Antikrisztus által felkínálásra kerülő megoldásokat a világ bajaira, amelyeknek nagy részét, maguk a globalisták idézték elő. (Dániel 11, 21-24; 8, 23-25; I. Thesszalonika 2, 1,3)

A mostaninál még súlyosabb gazdasági válság vár a világra, így kétségbeesésükben az emberek hajlandóak lesznek bármit és bárkit elfogadni, aki képes véget vetni szenvedésüknek.

A napi hírekben egyre többet hallunk a válság súlyosságáról és elmélyüléséről. Amiről a hírek nem szólnak, hogy a rendszert eleve bukásra programozták, hogy helyét átvehesse az új, globális gazdasági rendszer, ami jólétet és egyenlőséget ígér majd mindenkinek, csupán szabadságunkat kell feláldoznunk cserébe.

Bár az előttünk álló évek ijesztőnek tűnhetnek, ezek az események Isten tervének részei. Minél hamarabb veszi kezdetét ez a sötét időszak, annál hamarabb tér vissza Jézus, hogy valóban véget vessen a szenvedésnek, fájdalomnak és emberi gonoszságnak. Akkor, és csakis akkor lesz képes győzedelmeskedni az igazság és végre „a föld tele lesz az Úr dicsőségének ismeretével, ahogyan a tengert víz borítja.” (Habakuk 2, 1)

2011. szeptember 10., szombat

F A M I L Y 
 
Tudatában vagy annak, hogy holnap, ha meghalnál,
a közösség, amelynek dolgozol, könnyedén, egyik napról a másikra képes más valakivel helyettesíteni Téged?  
A család azonban, amelyet elhanyagolsz, többé-kevésbé  érezné hiányodat mindig a további életében.  
Soha nem felejtenének el ellentétben a munkahelyeddel,
ahol 5 év múlva már azt se tudnák szemüveges voltál,
vagy sem, túlóráztál ezerrel vagy sem.... 
És mégis egyre jobban és jobban belemerülünk a munkánkba ahelyett, hogy a családunknak szentelnénk több időt...
Hát nem butaság ez?
Mit gondolsz?
Mi rejtőzik e gondolatok mögött?  
Tudod mit is jelent a CSALÁD (FAMILY) szó?  
FAMILY - (F)ather (A)nd (M)other (I) (L)ove (Y)ou.  


Küldd el 7 embernek és már holnap csoda történik veled.