A következő helyről: Jézus pedig Szentlélekkel eltelve visszatért (Lk 4,1-4), - első megkísértéséről.
Amikor az evangéliumban azt olvasod, hogy Jézus Szentlélekkel eltelve visszatért, az Apostolok Cselekedeteiben pedig azt, hogy az apostolok elteltek a Szentlélekkel, vigyázz, nehogy azt hidd, hogy az apostolok egyenlőek az Üdvözítővel. Gondold inkább úgy, hogy mind Jézus, mind az apostolok, mind pedig bármely más szent saját "edényének" mértéke szerint telt el a Szentlélekkel. Ahogyan például, ha azt mondanád, hogy ezek az edények tele vannak borral, vagy olajjal, ez nem jelentené mindjárt azt, hogy azonos mennyiséggel vannak tele - az egyikbe ugyanis egyhatodnyi, a másikba egy korsónyi, megint másikba pedig egy amfórának megfelelő adag fér bele ugyanígy Jézus és Pál is telve voltak a Szentlélekkel, de Pál edénye sokkal kisebb volt Jézusénál, s mégis, a maga mértéke szerint, teljes volt mind a kettő.
Üdvözítőnket tehát, miután megkapta a keresztséget, és eltelt a Szentlélekkel, aki galamb képében szállt fölé a mennyből, a Lélek vezérelte. Minthogy ugyanis "akiket Isten Lelke vezérel, azok az Isten fiai" (Róm 8,14), Ő pedig mindenki mást megelőzve a szó szoros értelmében az Isten Fia volt, a Szentlélek kellett, hogy vezérelje Őt is. Meg is van írva bizony: A pusztába vitte a Lélek negyven napra, és megkísértette a Sátán. Negyven napon át tartott Jézus megkísértése, de, hogy milyen kísértésekben volt része, nem tudjuk. Talán azért hagyták el ezeket, mert nagyobbak voltak, semhogy le lehetett volna írni őket. És ha azt kell mondanunk, hogy ahogyan a világ se lenne képes befogadni mindazokat a könyveket, ha le lenne írva minden, amit Jézus tett és tanított, épp így nem tudná elviselni a világ, ha a negyven napnyi kísértésről, amellyel a Sátán kísértette az Urat, az Írás beszámolna, - akkor elég annyit tudnunk, hogy negyven napig a pusztában volt, és megkísértette a sátán és semmit sem evett azokban a napokban. Megölte ugyanis a test igájához tartozó gondolatokat, mégpedig folyamatos böjttel.
És amikor leteltek a napok, megéhezett. Azt mondta hát neki a Sátán: Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, változzon kenyérré. Mondd ennek a kőnek - szólítja fel. Melyik kőnek? Ugyan melyik kőre mutatott a Sátán, melyikből akarta, hogy kenyér legyen? Ugyan miféle kísértés ez, hogy míg az apa, ha a fia kenyeret kér, nem ad követ, addig ez az ellenséges csaló követ ad a kenyér helyett? Mindössze annyit akart a Sátán, hogy a kő kenyérré változzon, s az emberek ne kenyérrel, hanem kővel táplálkozzanak, amit a Sátán mutatott a kenyér helyett. Én azt hiszem, a Sátán egészen a mai napig is rámutat a kőre, és arra biztat mindenkit, hogy így szóljunk: mondd ennek a kőnek, változzon kenyérré. Valamennyi kísértéssel, amelyek az emberekre vártak, először az Úr kísértetett meg fölvett emberi mivoltában. Azért történt a megkísértés, hogy az Ő győzelmében mi is győzzünk.
Talán homályos az, amit mondok, de megvilágosítom egy példával: Ha azt látod, hogy az eretnekek saját tanaik hazugságait eszik kenyérként, tudd meg, hogy beszédük kő, amelyet a Sátán mutat. S nehogy azt higgyed, hogy csak egyetlen köve van. Több köve is van, ezekről beszél, amikor Máténál megjelenik: Szólj, hogy ezek a kövek kenyérré változzanak (Mt 4,3). Szólott Markión, s a Sátán köve lett a kenyere. Szólott Valentinosz, s neki egy másik kő változott át kenyérré. Baszilidész és a többi eretnek is ilyen kenyérrel élt. Ezért gondosan kell vigyázni, nehogy a Sátán kenyerén élve azt higgyük, hogy az Isten kenyerét esszük. Egyébként miféle kísértés volt az, hogy a kő kenyérré változzon s az Üdvözítő azt egye? Képzeljük ugyanis el, hogy a Sátán javaslatára az Úr kenyérré változtatta a követ, s amit saját erejéből létrehozott, megette, s jóllakott: miféle kísértés volna ez, s miféle győzelem lenne a Sátánnak, ha egyszerűen így állna az Írásban? Ezek, amint mi is alaposan indokoltunk, kísértések voltak, amelyeket mivel elutasított, győzelemmé váltak. S egyszersmind azt is megmutatta, hogy ez a kőből átváltoztatott kenyér nem Isten Igéje, amely táplálja az embert, s amiről az áll az Írásban, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével is, amely az Isten ajkáról való. (MTörv 8,3;Mt4,4).
Megfelelek neked, ó ravasz semmirekellő, aki engem kísérteni merészelsz: más kenyér Isten Igéje, amely élteti az embert. Ugyanakkor figyeljük meg azt is, hogy ezeket nem az Isten Fia, hanem az ember mondja, akit az Isten Fia magára venni méltóztatott; emberként mondja ugyanis válaszában: Írva van, nemcsak kenyérrel él az ember (Lk 4,4) - ami világossá teszi, hogy nem az Istent, hanem az embert érte a kísértés. Alaposan átrostálva az Írás értelmét, azt hiszem, megtaláltam annak okát, hogy János miért nem írta le az Úr megkísértését, miért csak Máté, Lukács, és Márk tette meg ezt. János ugyanis - mivel Istennel kezdte evangéliumát, mondván: Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige (Jn 1,1), és isteni származásáról nem állíthatott össze nemzetségtáblát, csak annyit mondott, hogy Istentől és Istennel van, - hozzátette: és az Ige testté lett (Jn 1,24). Mivel azonban Isten - s ő erről beszélt . nem kísérthető, ezért nem közli, hogy a Sátán megkísértette. Mivel Máténál a Jézus nemzetségének könyve az evangéliumban mint emberről beszél róla, aki Máriától született, és Lukács is leírja nemzetségét, és Márknál is ember, akit megkísértenek, ezért megtalálható ugyanez a felelet: nemcsak kenyérrel él az ember.
Ha tehát az Isten Fia, aki Isten, érted emberré lett, és kísértést szenved, te, aki természetednél fogva ember vagy, ne méltatlankodj, ha netán kísértést szenvedsz. Ha pedig a kísértés idején őt, az embert utánoztad, akit éretted kísértés ért, s minden kísértést legyőzöl, vele együtt reménykedhetsz is, aki akkor ember volt, most azonban már nem az. Mert ő, aki egykor ember volt, miután megkísértetett, s eltávozott tőle a Sátán egy időre - haláláig - a halálból föltámadva nem hal meg többé (Róm 6,9). Minden ember alá van vetve a halálnak, ő tehát, aki többé már nem hal meg, immár nem ember, hanem Isten. Ha azonban Isten, aki egykor ember volt, és neked hasonlóvá kell hozzá válnod, amikor hasonlóvá leszünk hozzá, és látni fogjuk őt, amint van (1Jn 3,2), neked is szükségképpen Istenné kell lenned Krisztus Jézusban(1), akinek dicsőség és hatalom mindörökkön örökké. Amen.
------------------
(1) A "deum fieri", a görög "theopoieiszthai" fordítása. Órigenész viszonylag ritkán él a kifejezéssel, jelentése,: "szellemivé válni".
Tamási Attila
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése