Az emberi jogok terén
tapasztalható globális tétlenség miatt egyre veszélyesebb a világ a
menekültek számára - áll az Amnesty International jelentésében. A
jelentés különösen élesen elítélte az Európai Unió eljárását e
kérdésben.
A világ legnagyobb emberi jogvédő csoportjának
2013-as globális jelentését ismertetve Salil Shetty, az AI főtitkára
kijelentette: túl sok ország sérti meg az emberi jogokat a bevándorlás
megfékezésének jegyében, és az e címen bevezetett intézkedések sokszor
messze túllépnek a jogosnak nevezhető mértékű határellenőrzésen.
Veszélyes határellenőrzések az EU-ban
Az Amnesty International jelentése szerint az EU például olyan
határellenőrzési intézkedéseket alkalmaz, amelyek veszélybe sodorják
bevándorlók és menedékkérők életét, és az unió nem hajlandó garantálni
még a fegyveres konfliktusok és az üldöztetés elől menekülők biztonságát
sem. Tavaly is folytatódott az a gyakorlat, hogy az Afrikából
hevenyészett vízi járművökön érkező menekülőket visszafordították az
európai partoktól, "a határok szent és sérthetetlen mivoltára
hivatkozva".
A jelentést bemutató szerdai sajtótájékoztatón
elhangzott, hogy tavaly világszerte 15 millió menekültet tartottak
hivatalosan nyilván; zöműk a fejlődő országokban él. Az Amnesty
International adatai szerint az EU évente hivatalosan alig 5500-at fogad
be közülük tartós letelepülőként.
A szervezet szerint nem jár
el humánusabban az Egyesült Államok sem: évente átlagosan kétszáz olyan
menekült hal meg, aki sivatagos területeken átkelve próbál bejutni
Amerikába, mivel az amerikai határőrizeti hatóságok a szuverenitás
védelmének jelszavával módszeresen áthatolhatatlanná teszik a határ
biztonságosabban átjárható szakaszait.
12 millió hontalan - 80 százaléka nő
A különböző okokból vándorolni kényszerülők száma 214 millió, és
hatalmas azoknak a migránsoknak száma, akik sem hazájukban, sem a
befogadó ország részéről semmiféle védelemben nem részesülnek - áll a
300 oldalas jelentésben. A legrosszabb helyzetben a 12 millió hontalan
van, akiknek 80 százaléka nő. Az emberi jogi szervezet kiemeli, hogy a
hontalanok száma megegyezik olyan világvárosok lakosságáéval, mint
London, Lagos vagy Rio de Janeiro.
A 2013-as világjelentés
adatai alapján az elmúlt egy évben 112 országban alkalmaztak kínzást és
más embertelen bánásmódot az őrizetesekkel szemben; ez a világ
országainak 70 százaléka.
A véleménynyilvánítás szabadsága 101
országban - a világ országainak csaknem kétharmadában - szenvedett
csorbát. Az Amnesty International nyolcvan országban dokumentált
igazságtalan bírósági eljárásokat, 57 országban tartottak fogva
lelkiismereti okokból elítélteket, és a szervezet tudomása szerint
tavaly 50 ország belbiztonsági szolgálatai követtek el emberöléseket nem
háborús körülmények közepette.
Bírálja az ENSZ tanácsát is
A szíriai konfliktussal kapcsolatban az AI jelentése élesen bírálja az
ENSZ Biztonsági Tanácsát, amiért a testület a halálos áldozatok egyre
növekvő száma ellenére sem volt képes a lakosság védelmét szolgáló
intézkedéseket hozni. Az emberi jogi szervezet kiemeli a BT állandó
tagjai közül Oroszország és Kína szerepét, e két ország ugyanis a
jelentés szerint rendre a szíriai szuverenitás tiszteletben tartására
hivatkozva védelmezi a Biztonsági Tanács tétlenségét.
Az AI közölte:
adatai szerint Szíriában a hatóságok a kínzás és egyéb embertelen
bánásmód 31 különböző formáját alkalmazzák civilekkel és felkelőkkel
szemben. A szíriai konfliktus miatt eddig 1,4 millióan menekültek
külföldre, további négymillióan kényszerültek elhagyni lakhelyüket az
országon belül.
Az emberi jogi szervezet jelentése
menthetetlennek és elfogadhatatlannak nevezi az állami szuverenitás
tiszteletben tartásán alapuló tétlenséget, nem csupán a szíriai
vérontás, de például az észak-koreai éhínség, vagy - történelmi
visszatekintésben - az 1994-es ruandai népirtás esetében is.
A
jelentés a kedvező jelenségek között emeli ki, hogy 2012 végére a világ
országainak több mint kétharmada már eltörölte a halálbüntetést. Halálos
ítéleteket 21 országban hajtottak végre tavaly. Kínában továbbra is
több elítéltet végeznek ki, mint a világ összes többi országában
együttvéve. A szervezet azonban - tekintettel arra, hogy a kínai
hatóságok államtitokként kezelik a kivégzések számát - az elmúlt évek
gyakorlatához hasonlóan ezúttal sem közölt statisztikát vagy becslést a
Kínában kivégzettek számáról.
Oroszországgal kapcsolatban a
2013-as jelentés azt állapítja meg, hogy az orosz hatóságok
gyakorlatszerűen represszióval válaszolnak az egyre erőteljesebben
megnyilvánuló, de békés politikai tiltakozásra is. Változatlanul
széleskörű emellett a faji, etnikai, nemi, vallási és politikai alapú
diszkrimináció, és folytatódik az emberi jogi aktivisták hatósági
zaklatása.
A véleménynyilvánítás szabadságát egyre szűkebbre
szabják a hatósági korlátozások, és az orosz média nagy része - néhány
csekély példányszámú sajtóorgánum kivételével - gyakorlatilag állami
ellenőrzés alatt állt tavaly is. Az állami televízió rendszeresen fő
műsoridőben sugároz a kormány bírálóinak lejáratását célzó programokat -
áll az AI csütörtöki jelentésében.
Szlovákiával kapcsolatban az
Amnesty International kiemeli, hogy folytatódik a roma lakossággal
szembeni diszkrimináció, és az ország egész területéről érkeztek
jelentések romák kényszerkilakoltatásáról.
A szervezet szerint a szlovák kormány nem sok haladást ért el a romák módszeres diszkriminációjának felszámolásában.
Híradó