2008. december 14., vasárnap

A válság segítheti a kínai-japán megbékélést

The Boston Globe
A hétvégi fukuokai csúcstalálkozón a kínai, a japán miniszterelnök és a dél-koreai elnök félretéve, az országaik közötti évtizedes ellentéteket és vitákat, megállapodott a gazdasági válság elleni közös fellépés szükségességéről - számol be a bostoni napilap. Ven Csia-pao kínai és Taro Aso japán miniszterelnök, illetve Li Mjung Bak dél-korai elnök abban is egyetértett, hogy a három ázsiai országnak közösen kell fellépnie az észak-koreai atomfegyver-kísérletek leállítása érdekében.
A The Boston Globe emlékeztet rá, hogy a kínai-japán kapcsolatok 2001-ben romlottak meg, amikor Koizumi Dzsunicsiro volt miniszterelnök meglátogatta a hősi halottak emlékének szentelt Jaszukuni sinto kegyhelyet, ahol mártírként emlékeznek meg a kivégzett japán háborús bűnösökről. Japán és Dél-Korea viszonya sem volt felhőtlen: Japán hivatalosan a mai napig nem kért bocsánatot a második világháborúban elkövetett kegyetlenségekért, többek között a katonák által elhurcolt és szexuális rabszolgaként tartott több százezer nő szenvedéseiért.
Bár konkrét döntés nem született, a térség három vezető gazdasági hatalma megállapodott, hogy az elkövetkezendő 12 hónapban nem hoznak behozatali korlátozásokat. A válság által leginkább érintett Dél-Korea 50 milliárd dolláros kölcsönt kap Japántól.
Dél-Korea korábban 130 milliárd dolláros támogatást nyújtott a bankszektornak, és további 25 milliárd dolláros adó- és kiadáscsökkentési programmal és  a jegybanki alapkamat leszorításával igyekszik az exportérzékeny ország gazdaságát támogatni. Japán 131, Kína 586 milliárdos gazdaságélénkítő csomaggal próbálja enyhíteni a válság hatásait.

http://www.boston.com/news/world/asia/articles/2008/12/14/financial_crisis_unites_asian_nations/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése