2010. április 22., csütörtök

A háttérhatalom manipulációja

Tudtátok, hogy Albert Pike nagymester már az 1800-as években megtervezte az első, második, sőt még egy harmadik világháborút is? Ilyen, és ehhez hasonló érdekességek is kiderülnek a cikkből.
A mindent látó szem és az érem két oldala
A Sátán zsinagógája (1. rész, 2. rész) című tanulmánysorozatban részletesebben rávilágítottunk arra, hogy miként működik a földön egy sátánista hatalmi elit, amire a köznyelvben általában csak háttérhatalomként utalnak (mi a bibliai nyelvezettel élve a Sátán zsinagógája névvel élünk). Ezek az emberek luciferiánusok, akik a szó szoros értelmében eladták a lelküket Sátánnak, s akik elkötelezetten munkálkodnak mesterük akaratának kivitelezésén.
A szervezett háttérhatalomnak több arculata van, több módon képes önmagát megnyilvánítani és több szinten működik. Lényegében egy szervezetek sokaságát magában foglaló hálózatról van szó, amelyeket egy elit, gyakran még az alszervezetek által sem ismert csoport irányít. Az egyik leghatékonyabb és talán legismertebb szervezet az illuminátusok rendje. Az illuminátusok egy forradalmian új rendszert fejlesztettek ki arra vonatkozóan, hogy miként kell megszervezni, finanszírozni, irányítani, összehangolni és ellenőrzés alá vonni a különböző nemzetközi mozgalmakat és szervezeteket. A létrehozott transznacionális struktúrákat és csoportokat oly módon működtetik együtt – vagy ha kell, játsszák ki egymás ellen -, hogy az a hosszútávon a kitűzött célt, a világállam megvalósítását segítse elő. Ennek a sátáni háttérhatalomnak az arzenáljában megtalálhatjuk a történelem folyamán mindenkor hatékonynak bizonyult „oszd meg és uralkodj” módszert, amit számos más, általuk kidolgozott újabb és kifinomultabb stratégiával is kiegészítenek.
A módszerek alkalmazását illetően feltétlenül meg kell említeni Georg Wilhelm Friedrich Hegelt (1770-1831), aki kidolgozta a róla elnevezett Hegeli Dialektikát. A hegeli dialektika három alaptételre szűkíthető le: a tézis, az antitézis és a szintézis, amelyek egy rekurzív minta alapján működnek. Miután megalkotnak egy tézist (egy adott elgondolást) azt aztán szembe állítják egy ellenkező elgondolással (az antitézissel), amire aztán megoldással szolgálnak (ez a szintézis). Más szóval, a fizikából ismert hatás-ellenhatás törvénynek a társadalmi jelenségekben is van egy kalkulált érvényesülése. Ezt a módszert felhasználta Marx és Engels is a kommunista eszme alátámasztására, és azóta is az illuminátusok egyik leghatékonyabb eszköze az "oszd meg és uralkodj" stratégiában. Hegel szerint a történelem nem áll másból, mint ennek a dialektikának az állandó körforgásából, mivel minden szintézis egyben egy új dialektika új tézise is, és ez elkerülhetetlen változást hoz a társadalomban. Ez a körforgás mindaddig tart, amíg az emberi társadalom eljut az Abszolút Elgondolás, vagyis a "Végső Szintézis" megvalósításához, amely már nem kelt életre egy új antitézist. Bibliai keresztényekként meg vagyunk győződve afelől, hogy a sátáni háttérhatalom számára a végső szintézis a Új Világrendet, vagyis az antikrisztus által uralt globális világállamot jelenti! És ezt a bibliai próféciák fényében minden kereszténynek tudnia, éreznie kell!
A dialektika megfelelő módon való alkalmazásával valóban kitűnően lehet manipulálni a társadalmat. Nem véletlen, hogy a politikai és társadalmi manipulációk kivétel nélkül a dialektika felhasználásával mennek végbe, és ez úgy globális, mint nemzeti szinten is érvényes. Ezt láthattuk pl. az internacionalista kommunizmus, és ellentézise a fasizmus illetve a nemzeti szocializmus, ismertebb nevén a nácizmus esetében. Gazdasági téren a kapitalista rendszernek az ellentézise a szocialista, kommunista rendszer. A politikai pártok esetében ugyanez látható, a demokratákat a republikánusok ellenzik. Láthatóan még a vallás is egy ilyen folyamat részévé vált, ahol a judeo-kereszténységet az iszlám fundamentalizmus fenyegeti. Az adott lokalitások szintjén ugyan ez megy, a liberálisok a konzervatívokkal, az abortuszt támogatók az élet védelmében kiállókkal állnak szemben, és a sort lehetne folyatni az utolsó két megosztott és szembenálló emberig. A megosztás maximális, s a manipulációk maximális lehetőségeket nyújtanak a folyamatok irányítóinak.
A háttérhatalom az egész világ társadalmi megosztását két fő, általuk megalkotott, egymásnak ellentmondó és viszálykodó világnézet kidolgozásával kívánta elérni – s mi tagadás, ezt igen hatékonyan meg is valósították. Amikor az illuminátusok és szabadkőművesek létrehozták a kommunizmust, tudatában voltak annak, hogy az kemény ellenhatásokat fog kiváltani azokból a társadalmi körökből, akik teljes szívükből elvetik ezt az ideológiát és a saját létük érdekében minden erőfeszítésükkel fel fognak lépni ellene. Ha viszont ezt az ellenhatásként fellépő erőt is ők irányítják, akkor a maguk kénye-kedve és szándékai szerint robbanthatják ki a konfliktusokat a világban, sőt befolyásolhatják azok kimenetelét. Így, amikor az illuminátusok alágazatát képző Igazak Szövetsége megbízta Marxot és Engelst a Kommunista Kiáltvány (a tézis) kidolgozásával, egy másik csoportjuk Karl Ritter-re (1779-1859), egy egyetemi professzorra bízta az antitézis, vagyis a kommunista elveket cáfoló, azzal szöges ellentétben lévő ideológia kidolgozását. Ekképpen valósult meg a modern baloldali és jobboldali világnézeti megosztottság. A két világnézet tehát ugyanannak az éremnek egy-egy oldala, ami a föld lakosait két, jól irányítható és manipulálható, ellenséges táborra osztotta. Természetesen a végrehajtói hatáskör közvetlenül, vagy közvetve minden oldalon a már említett elit kezében van. A mindent látó szem mindenütt jelen van és képes az ellenőrzésre, illetve befolyása, irányítása alatt tartani az ellenoldalakat. Ez valójában az a jelenség, amit politikai zsargonnal a „hatalmi egyensúly politikája”-nak neveznek a nemzetközi életben, és ami a belső, társadalmi-politikai küzdelmekben a jobb valamint a baloldali erők, pártok harcaként tudatosul. Megfelelő manipulálással az így létrehozott két tábor sakkban tarthatja, sőt fegyveres harcban az erre kiszemelt oldal meg is semmisítheti az ellen-oldalt, annak minden fennálló gazdasági, politikai és erkölcsi intézményével együtt. A „jó” illetve a „rossz” oldalak nem az isteni rend szempontjából neveztetnek jónak és rossznak, hanem szigorúan ideológiai alapon, a háttérhatalom szemszögéből nézve, annak érdekeit kiszolgálva, amit propagandagépezetével is népszerűsít!
A lényeg az, hogy a háttérhatalmi közreműködés által az emberiség két szembenálló, és általuk manipulált táborra lett osztva. Az „oszd meg és uralkodj” stratégiai elv mentén olyan nagyhatalmi csoportosulások és oldalak lettek kialakítva és szembeállítva egymással, amelyekre végül az egyetlen válasz egy teljhatalmú világkormány megalakulás lesz (a szintézis).
A konfliktusok kezelései és megoldásai új konfliktusok ciklusait okozzák. Bibliai értelemben minden oldal a sátáni végcélok megvalósításának érdekeit szolgálja. Legyünk tehát tisztában azzal, hogy bármely konfliktus bármely oldalára áll az ember, azzal részesévé, madzagon rángatott bábjává válik a sátáni rendszernek és manipulálva lesz általa! Azt egyetlen igaz keresztény, vagy akár magát kereszténynek nevező ember sem engedheti meg magának, hogy bármely oldalon részt vegyen az ilyen politikai játszmákban. Nekünk meg van a királyunk, ki lettünk vezetve "Babilonból", Isten népévé és gyermekeivé váltunk semmit, de semmit nem szeretve ebből a gonosz világból (1Ján 2:15). Isten országa nem e világból való! Az az ember, aki kereszténynek vallja magát, de elkötelezi magát valamely politikai ideológia vagy "izmus" mellett, az akarva-akaratlan, de automatikusan a sátáni illuminátus háttérhatalom felülről rángatott bábjává és kiszolgálójává válik vallásával együtt. Ennek egy kirívó és elrettentő példája az, amit a „keresztény cionizmus” képviselői tesznek.
Nyílt titok, hogy a háttérhatalom fel akarja számolni a keresztény hitet, hogy semmi ne álljon útjába a sátáni világrendnek. Ennek megfelelően a keresztény vallás folyamatosan ki lesz iktatva, illetve be lesz darálva a helyébe lépő New Age, neo-pogány szellemiségbe. Akik kitartanak a bibliai hit mellett, azokat üldözni és pusztítani fogják ipari szinten (lásd A "Terv" New Age ördögi arca című írást). A hitleri Németország egy korai főpróba volt ahhoz, hogy miként lehet egy diktatúrát maximálisan felhasználni azok elpusztítására, akiket nem kívánatosak minősítenek egy megálmodott rendszerben.
A nácizmus kialakulásában óriási szerepe volt még Friedrich Wilhelm Nietzsche (1844-1900) filozófiai munkásságának is. Köztudott, hogy Nietzsche anti-keresztény volt, aki óriási hatást gyakorolt a náci ideológiára, tanításai a fasizmus és a nácizmus egyik fontos szellemi forrását képezték. Ugyanakkor Nietzsche a nyugati globalista intellektuális körök egy kedvence a mai napig, munkái rendkívül népszerűek a pénzhatalom központjaiban, és a nyugati nagyvárosok könyvesboltjainak a polcai tele vannak rakva Nietzsche kötetekkel. Ahogy tanításai korábban a fasizmus és a nácizmus egyik alapjául szolgáltak, úgy ő a modern "antifasiszta" globalisták egyik szellemi forrása is! A fentebb írtak fényében ez talán már nem is furcsa. Nietzsche maradandó kultusza egyszerűen annak köszönhető, hogy őt a mai globalista intellektuális körök is egy meghatározó gondolkodónak és tanítónak tekintik. A nácik végül is a globalizmus eszméinek egy sajátos alágazatát képezték.
Miután felvázoltuk a háttérhatalmi taktikákat, lássuk azt is, hogy saját bevallásuk szerint miféle ármányos terv megvalósítására alkalmazzák azokat. Albert Pike (baloldali ábra) Illuminátus és Szabadkőműves nagymester 1859-1871 között fektette le, vagy ha úgy tetszik, "prófétálta meg” a jövőben kirobbantandó forradalmak, és a három nagy világháború menetrendjét, illetve azok céljait. A tervben leírtakat csakis egy olyan hatalom képes megvalósítani, amely teljes irányítása alatt tudja tartani a megosztott feleket. Maga a megfogalmazott terv, illetve annak eddig már megvalósult tartalma önmagában döntő bizonyítékul szolgál arra, hogy valóban létezik egy háttérhatalmi összeesküvés, aminek a célja a végső szintézis megvalósítása: egy világállam létrehozása, illetve a világ egy központból történő teljes irányítása, amire már nem adódhat több emberi kihívás.
Albert Pike ezt a történelem által hitelesnek bizonyított stratégiát a Morals and Dogma of the Ancient and Accepted Rite of Scottish Freemasonry című munkájában vetette papírra, s ez az alábbi főbb célkitűzéseket foglalta magába:
I. lépés: Az Első Világháború
Ennek kirobbantását azért kell megszervezni, hogy az illuminátusok megdöntsék a Romanov-dinasztia hatalmát Oroszországban. Ezután Oroszországban be kell vezetni a hatalom monopolizálásának egy általuk kidolgozott új rendszerét is, az ateista és keresztényellenes kommunizmust. Egy ilyen háborúhoz szükséges volt konfliktus kirobbantása a brit és a német birodalom között. A háború után megszilárdult kommunista rendszer aztán felhasználható további kormányok megdöntésére és az illuminátus hegemónia kibővítésére, ugyanakkor a kereszténység befolyásának csökkentésére is.
Megjegyzések: A cárok elpusztítására Nathan Mayer Rothschild még 1815-ben ígéretet tett. A háború mindkét oldalát a Rothschildok finanszírozták.
II. lépés: A Második Világháború
Ennek kirobbantásához az általuk létrehozott fasizmus és a politikai cionizmus ellentétes feleit kell szembeállítani egymással. Ebben a háborúban kihasználják a fasisztákat, hiszen a zsidók gyilkolása elősegíti magának a fasizmusnak a vereségét, majd a fasizmus, illetve a nácizmus megsemmisítésével létrehozhatják Izrael államát Palesztinában. A második világháború alatt a nemzetközi kommunizmust meg kell erősíteni, hogy alkalmas legyen a világ sakkban tartására, és a kereszténység további bomlasztására.
Megjegyzések: Ugyanakkor számos nyilvánosságra hozott okmány bizonyítja azt a tényt is, hogy az amerikai bankok és ipari körök támogatták Hitler 3. birodalmát. 1929. júliusában egy New York-i tárgyaláson, amelyiken részt vett a fiatal Rockefeller mint a Standard Oil megbízottja, megállapodtak abban, hogy az akkori gazdasági válság befejezésére a leghatékonyabb lenne egy forradalom Németországban. Először a Német Kommunista Párt (KPD) támogatását fontolgatták, de ezt a gondolatot elvetették, mert a szovjetek nem kívánatos befolyásának bővítését jelentette volna. Végül is megegyeztek, hogy hatalomhoz juttatják az extrém NSDAP-t. Az illuminátusok többször tárgyaltak Hitlerrel 1933-as hatalom átvételéig, és ez idő alatt 130 millió márkával segítették ki. Jól számítottak, és ez kifizetődött nekik. Habár Amerikának és Kanadának ez a háború hihetetlen 400 milliárd dollárjába került, de az állami adósságot 220 milliárd USA dollárra növelték. Ezzel az Egyesült Államok mélyen a nemzetközi bankárok hatása alá került, akiknek fokozatosan növekedett a befolyása az állam működésében.
A hitleri Németországra, illetve a neki szánt szerepre szükség volt a világkormány majdani megvalósításához. A kommunizmus pedig évtizedeken át valóban sakkban tartotta a világot. Történelmi tény viszont, hogy a kommunista blokk képtelen lett volna fennmaradni, ha az utolsó évtizedeiben nem kap ismételt és bőséges támogatást a háttérhatalomtól a CFR-en keresztül. Miközben a közvéleménynek azt állítják, hogy a kommunizmus a munkások mozgalma azért, hogy elpusztítsák a kapitalizmust, ezalatt mind az angol, mind az amerikai titkosszolgálatok munkatársai hiteles okmányokkal tudják bizonyítani, hogy a nemzetközi pénzoligarchia, azaz a nagykapitalisták a nemzetközi bankhálózatukon keresztül látták el pénzzel az 1776 óta vívott valamennyi háború és forradalom minden oldalának összes résztvevőjét.
III. lépés: A Harmadik Világháború
Az Albert Pike által hirdetett program szerint a harmadik világháborúra azért kerülne sor, hogy először kiszélesítse, majd megoldja a politikai cionizmus és az iszlám világ közötti konfliktust. A két oldal kölcsönösen kimerítené egymást, és ez előkészítené a háttérerők illuminátus világközpontjának az átfogó és teljes hatalomátvételét.
Megjegyzések: Ennek beteljesedéséhez szintén szükség volt Izrael államának létrehozására, amit az e célból kidolgozott politikai cionizmus által valósítottak meg. Albert Pike tehát azért tudta 1871-ben, hogy ez az állam létre fog jönni, mert tervükben volt annak létrehozatala, és az azzal járó konfliktusok kiélesítése. Ez a bibliai jelenhez vezet bennünket, ahol a formálódó Észak (Európa és szövetségesei, köztük izraelita nemzetek is (v.ö. Dán. 11:14)) és Dél (muszlim föderáció) királyai háborúba keverednek elsősorban Izrael állama miatt. Irán megtámadásával kiszélesedik a konfliktus, és lényegében kezdetét veszi a Harmadik Világháború, amit természetesen az Antikrisztus fog "megoldani", Jeruzsálembe való bevonulásával (Dán. 11:40-41).
Hogy bármilyen célkitűzést bizonyos ellentétek és ellenfelek konfliktusának az eredménye által valósítanak meg, ahhoz mindkét oldalt nekik kell az irányításuk alatt tartani. A konfliktus kimenetele jól irányítható a pénzintézmények és a propagandagépezet által. Ez már érthetőbbé teszi azt a sokak számára furcsa jelenséget, hogy miért is pénzelték a nemzetközi bankárok és segítették elő a nyugati titkosszolgálatok a kommunista forradalmakat és hatalomátvételeket, Hitler hatalomra jutását és háborús gépezetét, Izrael létrehozatalát, Szaddám Husszeint, Noriégát, Bin Ladent és számos más, kisebb-nagyobb diktátort. Amikor például a kommunizmus és a Szovjetunió betöltötte a neki szánt funkciót, akkor néhány év alatt bedöntötték a rendszert, és egy teljesen új mumust állítottak a helyébe a "szabad világ" legnagyobb ellenségeként: az iszlám fundamentalizmust és terrort. Ami pedig pontosan a Pike által felvázolt terv utolsó felvonásához vezet.

Ez pedig a judeo-keresztény és iszlám világ egymás elleni kijátszásából, majd az ebből faladó háború megoldásaként szolgáló szintézisből áll. Irak és Afganisztán megtámadása, az Arab Tavasz kirobbantása, az iszlám világ állandó hergelése mind ennek előkészítő műveletei voltak. Irán hamarosan bekövetkező megtámadásával megkezdődik a terv utolsó fázisa, ami a végcélhoz, a tényleges világkormány és a luciferiánus világrend beiktatásához vezet. Mielőtt azonban rátérnénk a sátáni tervnek a náci Németországgal kapcsolatos céljaira, ismertetni kívánjuk azt, hogy a történelem nem annyira az emberi erőfeszítéseknek, mint inkább a szellemi dimenzióban végbemenő harcoknak az eredménye. Más szóval, a földi hatalmak mögött szellemi erők állnak, amelyek a maguk szándékai szerint kívánják formálni a földi eseményeket.


A történelem a mennyben dől el
Az átlag embernek nehéz elképzelni és elfogadni azt, hogy létezhet egy olyan emberi csoportosulás, amely valóban képes lenne titokban és a legnagyobb összhangban együtt dolgozni hosszú évszázadokon át a célból, hogy fokozatosan megvalósítsanak egy elképesztően komplikált és nagyléptékű ideát. Azok, akik elvetik az "összeesküvés-elméleteket", részben éppen ennek a lehetetlenségére hivatkoznak. És valóban, az ember a maga gyarló természeténél fogva nem képes a szoros, hosszantartó együttműködésre, hiszen előbb vagy utóbb felüti a fejét az egyéni és csoportos érdek, majd vele jön a konfliktus. Egy olyan fajta összetartást, szoros együttműködést, amit a titkos társságoknak tulajdonítanak, csakugyan nem lehet spontán emberi erőfeszítésekkel elérni. Lennie kell tehát valami rendkívüli, emberfeletti erőnek, ami összeköti és irányítja ezt a vállalkozást, ami szándékot, erőt és negatív energiát ad hozzá. Ennek a természetfeletti forrásnak az eredete korántsem olyan titokzatos, mint gondolnánk, hiszen maguk a titkos társaságok tesznek bizonyságot a léte és személye felől. Ez a lény nem más, mint Lucifer, a titkos társaságok imádatának tárgya: a zseniális és tökéletesnek teremtett oltalmazó kérub, a később fellázadó és elbukott arkangyal, Sátán. Ahhoz, hogy bárki beavatottja legyen a titkos összeesküvőknek, előtte el kell magát köteleznie Lucifer iránt, s odaadóan dolgoznia kell az ő Tervének megvalósításán, és merítenie kell a tőle eredő rendkívül erőteljes, de negatív szellemi energiából. Ez a luciferi szellemi erő az, ami harmonizálja az évszázadok során végbemenő titkos munka adott fázisait elvégző emberi erőfeszítéseket. Ahogyan egy keresztény az Isten Szellemének vezetése alatt áll, úgy Sátán beavatottai a luciferi negatív szellemi erő irányítása alatt állnak, annak erejében működnek. Ennek többféle megnevezése van, attól függően melyik okkultista frakció fogalmazza meg. (A szabadkőműveseknél: "G" - erő, a New Age - ben Shamballa stb.) A harc tehát elsősorban szellemi síkon folyik, és emiatt az ateista beállítottságú emberek többszörösen is hátrányos helyzetben vannak, hiszen ezeknek az ismereteknek a hiányában soha nem lesznek képesek felfogni korunk jelenségeinek valós okait, sem biztos belátást nyerni azok végkimenetelébe.

Pál apostol az efézusi gyülekezethez írt üzenetében emlékezteti a keresztény hívőket arra, hogy küzdelmük végső soron nem testi, hanem szellemi erők ellen folyik, s megfelelő módon csak az Isten Szelleme által biztosított eszközökkel tudunk azoknak ellenállni.
Efézusi 6:12-13 12 mert a mi küzdelmünk nem vér és hús ellen folyik, hanem a mostani sötétségnek fejedelemségei, fennhatóságai és világuralkodói ellen, a rosszaság szellemi lényei ellen, kik a mennyeiekben vannak. 13 Ezért vegyétek fel az Isten teljes fegyverzetét, hogy ama rossz napon képesek legyetek ellenállni, és miután minden munkátokat elvégeztétek, megállni.
A gonoszság erői hiearchiába tömörülnek. Ennek megfelelően a nemzetek, a városok és egyéb lokalitások felett területi szellemi uradalmak székelnek, és hatalmuknak megfelelően befolyásolják az adott terület szellemiségét. Természetesen Isten akarata mindenek felett áll és képes az eseményeket úgy irányítani, hogy végül még az ellene fellépő szellemi hatalmasságok is az ő akaratának megfelelően tevékenykedjenek.

Hívőkként tudjuk, hogy a szellemvilág szemben álló oldalai - a bukott és az Istenhez hűséges rend – nagyon aktívan részt vettek és részt vesznek ma is a történelmi események formálásában. Ez igazán könnyen igazolható több bibliai példával is. A legismertebb példa talán az a Dániel könyvében felvázolt esemény, amikor a prófétának megjelent egy angyal, aki választ hozott imájára, s aki késett a megjelenésével, mert a Perzsia fölött uralkodó szellemi hatalmasság (héb. szár, nagyfejedelem) útját állta huszonegy napon át. Az angyal szavai azt érzékeltetik, hogy ez a szellemi uradalom olyan hatalommal bírt, hogy képes volt őt visszatartani ilyen hosszú időn át és végül csak Mikáel arkangyal segítségével volt képes felülkerekedni (Dán. 10:4-13). Perzsia ekkor a korszak "Fenevadja" volt, Dániel állóképének (Dán. 2:31-45) ezüst mellkasával és karjaival jelképezett soros birodalma, így az ezt uraló szellemi hatalmasságnak valóban rendkívül erősnek kellett lennie. Az angyal közölte, hogy miután átadta az üzenetet: "Nekem most újra harcolnom kell Perzsia vezérével, és ha abból a harcból kikerülök, a görögök vezére következik." Ez a történet nem csak arra mutat rá, hogy léteznek ezek a nemzeti és egyéb területi hatalmasságok, hanem arra is, hogy milyen hevesen küzdenek, harcolnak annak érdekében, hogy a maguk szándékait érvényesítsék a történelmi eseményekben. Egy másik bibliai történet ugyancsak azt érzékelteti, hogy a földön végbemenő események mögött a szellemi erők tusakodása áll. Ennek története a II. Királyok könyvében olvasható. Amikor az arámik királya háborút kívánt indítani Izrael ellen (természetesen a területi szellemi uradalom akarata szerint), Elizeus próféta ismertette Izrael királyával az arámik terveit és csapatmozgásait, így meghiúsítva azok terveit. Ez oly mértékben frusztrálta az arám királyt (és annak szellemi fejedelmét is), hogy egy nagy sereget küldött a város ellen, ahol Elizeus próféta megszállt (II. Kir. 6:8-14). Reggel a próféta szolgálója elrettenve látta a várost körbefogó hadsereget és harci kocsikat, és félelmében így kiáltott Elizeushoz: "Jaj uram, mit tegyünk?" (6:15) Elizeus röviden így felelt neki: "Ne félj, többen vannak velünk, mint ővelük", majd imádkozni kezdett, mire szolgájának felnyílt a szeme és látta az értük küzdő szellemi seregeket. "És JHVH megnyitotta a szolgának a szemét, és az meglátta, hogy tele van a hegy Elizeus körül tüzes lovakkal és harci kocsikkal" (6:16-17).

A nemzeti sorsok, a nagy csaták kimenetelei a mennyben dőlnek el (vö. Dán. 4:32), ahol a harc nem annyira tényleges fegyverekkel, mint inkább az akarat erejével és az ellenfél akadályoztatásával folyik. Habár az emberi uralkodók és seregeik is megharcolják a maguk harcát a fizikai síkon, de ők már a szellemi világban eldöntött kimenetel szerint lesznek nyertesek vagy vesztesek. Akit az Isten veszedelemre rendelt, annak kidolgozza a vesztét a szellemi s fizikai világban egyaránt (v.ö. 1Kir. 22:19-23). A próféciákból tudjuk, hogy Isten engedélyezi a sátáni terv teljes megvalósulását, s csak annak teljében fog véget vetni annak (Jel. 17:8).

Az antikrisztus birodalmának eljövetelekor sátáni gonosz szellemek gyűjtik egybe a nemzetek uralkodóit, akik az impulzus hatására harcolni fognak a visszatérő Jézus Krisztussal és mennyei seregeivel.
Jelenések 16:13 13. És láttam, hogy a sárkány szájából, a fenevad szájából és a hamis próféta szájából három tisztátalan lélek jön ki: olyanok voltak, mint a békák, 14 mert ördögök lelkei ezek, akik jeleket tesznek, és elmennek az egész földkerekség királyaihoz, hogy összegyűjtsék őket a mindenható Isten nagy napjának harcára.
A Zsoltárok 34:5 rámutat, hogy az Úr angyala óvja a szentek táborát, a Dániel 12:1 pedig Mikáelt (Mihályt) a nagy arkangyalt nevezi meg Izrael harci fejedelmeként és a mennyei seregek főparancsnokaként. A szellemvilág tehát aktív részese a fizikai eseményeknek. Még a szekuláris történelemben is találhatunk olyan lejegyzett eseteket, ahol a frontvonalak katonái egymással harcoló mennyei seregeket láttak az égben a saját fizikai harcuk közepette.
Lucifer munkásai
Ahogyan Istennek megvan a Magához elhívott, egyedül Őt szolgáló népe, úgy Sátánnak is megvannak a maga elkötelezett beavatottjai, akik a testi síkon viszik véghez mesterük munkáját. Bibliai néven ez a Sátán zsinagógája, s ez a szervezet a fizikai világban munkálja ki a luciferi tervet és akaratot.
A sötét szellemi oldal prófétái, pontosabban médiumai ugyancsak megerősítik annak a tényét, hogy az "ősrégi, felemelkedett szellemi mesterek" [bukott angyalok] adják meg az általuk irányított uralkodóknak és birodalmaknak az erejét.

Alice Bailey a New Age-en belül a Szellemi Hierarchia-ként ismert bukott angyali rend egyik legjelesebb médiuma, a sötét oldal szemszögéből vázolja fel ezt a szellemi harcot, ahol a jót rossznak mutatják be, a rosszat pedig a jó oldalként ábrázolják (v.ö. 2Kor. 11:14). Eszerint a földön folyó kozmikus harcban két fél áll egymással szemben: a "Fény urai" és a materialista, vagy "Sötét erők". Ez utóbbiak "azon dolgoznak, hogy megőrizzék az elavultat és az anyagit /…/ és az elkülönülést szítják." (Externalisation II. k., 76-77. o.) Tudjuk, hogy ő ezekkel a kódszavakkal elsősorban az isteni rend és a bibliai hit képviselőire utal.

A Hierarchia Bailey által azt is tudatja velünk, hogy a nagy francia forradalom óta aktívan irányítják a föld politikai eseményeit, amelyeket olyan irányba vezetnek, hogy megvalósulhasson uruknak, Lucifernek a teljhatalmú földi uralma, az "arany korszak”:
"Tegyünk említést arról a különös dologról, hogy a Hierarchia által százhetvenöt évvel ezelőtt megkezdett pusztítás magában hordozta – még messze nem rügyező formában – annak a végső pusztító aktusnak a magjait, ami akkor történik majd meg, amikor a Hierachia teljesen egybeolvad az emberiséggel és a hierarchikus formára nem lesz többé szükség. A három fő központ kettővé lesz, a hierarchia eltűnésével csak a Shamballa ["az erő"] és a [hibrid/megszállott] emberiség marad meg /…/ Ennek a végleges bomlásnak az ideje csak a planetáris létünk befejezésekor jön el." - Alice A. Bailey, The Externalisation of the Hierarchy, 1957, Lucis Publishing Company, 566-567 o.
Sátán emberi beavatottai természetesen alaposan kivették részüket a munkából, és 1776-ban színre lépett az illuminátus rend, a világot felforgatni kívánó céljaival. A láthatatlan kéz elkezdte a végidők eseménysorozatának tervszerűen kidolgozott megvalósítását, kezdve azzal, hogy 1789-ben kirobbantották a jakobinus, avagy nagy francia forradalmat. Rövid időre rá Marx megbízást kap tőlük a Kommunista Kiáltvány megírására, amivel létrehozta az emberiség eddigi legkártékonyabb rendszerét, a kommunizmust. Világháborúk törnek ki, és az emberiség jelentős része pusztító, totalitárius rendszerek hatalma alá kerül. Aránylag rövid idő alatt megváltoznak az értékrendek. A médium Bailey pedig tudatja velünk, hogy mindezek pozitív példái a "Fény urai" által kibocsátott erőnek:
"A férfiak [jakobinusok], akik kirobbantották a francia forradalmat; Napóleon a nagy hódító; Bismarck, egy nemzet létrehozója; Mussolini, népének megújítója; Hitler, aki egy kétségbeesett népet vett a vállaira; Lenin, az idealista; Sztálin és Franco, ezek mindannyian a Shamballa [luciferi] erő kifejtői voltak, más, kevésbé megértett erők mellett. /…/ Ezeket az embereket diktátoroknak, demagógoknak nevezzük, holott vezetők voltak, akik a nagy és nélkülözhetetlen változások véghezvitelére voltak felhasználva, és arra, hogy megváltoztassák a civilizáció arcát. Nagy és kiváló személyiségek, akik különleges módon kezelték az akarat erejét és a változásokat hozó szándékot." - A. Bailey, The Externalisation of the Hierarchy, 1957, Lucis Publishing Company, 133. o.
A sötét oldal tehát nyíltan felvállalja és magáénak mondja a történelem leghírhedtebb tömeggyilkos diktátorait, akik a Hierarchia vezetése alatt, annak erejében működtek.
Ez a felvezető kiemelten a náci Németország háttérhatalmi szerepét bemutató írás bevezetőjeként szolgál, aminek segítségével érthetőbbé válik az, hogy a hitleri Harmadik birodalom egy gondosan kidolgozott és felvázolt háttérhatalmi terv, illetve stratégia fontos részét képezte, s mint ilyen, a háttérhatalmi rejtett kéz munkájának az eredménye. Amint azt a beavatott Albert Pike is felvázolta.
http://churchofgod.hu/content.php?act=nemzetiszoc1

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése