2011. szeptember 1., csütörtök

Szent Pio 141. levele

J.M.J.D.F.C.
Forrón szeretett Atyám!
A mi Urunk legyen mindig Önnel!
Nagyon későn válaszolok utolsó levelére. Azt kérdezte, hogy mit tudok mondani a két lélekkel kapcsolatban. Többször Urunknak ajánlottam az ügyet. Most úgy tűnik nekem, azt akarja, hogy a hiú dicsőségvágyról írjak, hogy megelőzhessük ezt a rettenetes ellenséget. A hiú dicsőségvágy az Úrnak szentelt lelkek ellensége. Ők ugyanis véglegesen elhatározták, hogy lelki életet élnek. Azt mondhatjuk, hogy a tökéletességre törekvő rákfenéje. Szokták mondani az életszentség molyának is: megrágja. Hogy a hiú dicsőségvágy milyen ellensége a lelki tökéletességnek, Urunk akkor mutatta meg, amikor az apostolok dicsekedtek, hogy még az ördögök is engedelmeskedtek nekik: „Mégse annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskednek nektek, hanem annak, hogy nevetek föl van jegyezve a mennyben.” ((LUK. 10, 20.)
Hogy még a gyökerét is kitépje ennek a bűnnek és megszüntesse szomorú következményét a lélekben, szinte megijeszti őket, amikor Lucifer példáját idézi nekik: a legmagasabb helyről bukott le, pedig a legértékesebb és legnagyobb ajándékot kapta Istentől. Elvesztette az ajándékokat, mert önmagának tetszelgett….engedett a hiú dicsőségvágynak:  „Láttam a sátánt: mint villám bukott le az égből.”(LUK. 10, 18.)
 Ettől a bűntől annál jobban kell félnünk, mert nincs ellentétes erénye, hogy azzal kiirthassuk. Valóban minden hibának, bűnnek megvan a maga gyógyszere, az ellentétes erénye, amellyel kiirthatjuk. A haragot a szelídséggel törhetjük le, az irigységet a szeretettel, a gőgöt az alázatossággal és még tovább sorolhatnánk. Csak egyedül a hiú dicsőségvágy áll magában ellentétes erény nélkül, amely csökkenthetné, kiirthatná. Beleszövődik legszentebb cselekedeteinkbe, sőt még az alázatosságba is, úgyhogy legtöbbször csak akkor figyelünk fel rá, amikor már fogásra vetette ki hálóját.
Aranyszájú Szent János így oktat a hiú dicsőségvágyról: „Minél több jót teszel, annál jobban növeled.” Vajon mi ennek az oka? Ugyanaz a Szent Doktor mondja nekünk: „Minden rossz rosszból ered, csak a hiú dicsőségvágy ered a jóból. Ezért nem szűnik meg a jó által, hanem még erősítést nyer.”
Kedves Atyám, a sátán nagyon jól tudja, hogy a paráznának, a rablónak, a tolvajnak, a fösvénynek és minden más bűnösnek több oka van arra, hogy megszégyenüljön, mint arra, hogy dicsekedjék. Ezért erről az oldalról nem támadja ezeket, ettől a küzdelemtől megkíméli őket, de nem kíméli meg a jókat, a tökéletességre törekvőkre. Minden bűn felburjánzik azokban, akik engedik, hogy a kísértés legyőzze őket, és engedik, hogy hibák uralkodjanak bennük. A hiú dicsőségvágy azonban ott üti fel fejét, ahol küzdelem és siker van. A hiú dicsőségvágy fellelkesedik és megtámadja a harcolókat. Az elért sikerekkel támadja őket. Ez az ellenség sohasem fárad el, a legkisebb cselekedetünkbe is belopakodik, észre sem vesszük és már is áldozatai lettünk.
Hogy az elismerést elkerüljük, titokban böjtölünk. Hogy ékesszólásunknak ne tapsoljanak, hallgatunk. Többre értékeljük a megvetést, mint a dicsőséget. De, Édes Istenem, a sátán ide is beleüti az orrát: belülről kelti fel bennünk a hiú dicsőségvágyat és az öntetszelgést.
Valóban igaza volt Szent Jeromosnak, amikor a hiú dicsőségvágyat árnyéknak nevezte. Valóban az árnyék mindig követi a testet. Lépésről lépésre megy utána, és éppen akkora, mint a test. Menekülsz előle, veled fut, lassabban mész, lassabban halad ő is. Mindenben utánoz: leülsz, ő is letelepszik. Mindig magára ölti testtartásodat.
Ugyanilyen a hiú dicsőségvágy is: mindenütt ott van, ahol erény van. Hiába próbálkoznék a test menekülni az árnyék elöl: mindig és mindenütt követi, hozzátapad. Hasonlóképpen van az erényre, a tökéletességre törekvővel is. Minél jobban menekül a hiú dicsőségvágy elől, annál jobban érzi, hogy betölti. Kedves Atyám, mindenkinek félnie kell ettől a veszélyes ellenségtől. De még jobbal féljen tőle az a két kiválasztott lélek, mert úgy tűnik fel nekik az ellenség, mintha nem lehetne legyőzni.
Mindig résen kell állniuk, hogy ez a rettenetes ellenség se lelkükbe, se szívükbe ne férkőzhessék. Mert, ha egyszer beférkőzött az emberbe, természeténél fogva elhervaszt minden erényt, megrágja az életszentséget és szétrombol minden szépet és jót.
Állandóan kérjék Istent, adja meg a kegyelmet, hogy e pestises bűntől megőrizze őket, mert „minden tökéletes ajándék onnan felülről van, a világosság Atyjától jön hozzánk.” Az Isten iránti bizalom tágítsa ki szívüket. Mindig tartsák emlékezetükbe: ami jó bennük van, mennyei Jegyesük tiszta ajándéka, jóságának kiáradása.
„Senki sem jó, csak egyedül Isten.” Szüntelenül ezt ismételgessék, véssék mélyen szívükbe és győződjenek meg róla. És még valamit: semmi sem tulajdonunk, hacsak nem egy nagy semmi. Gyakran elmélkedjenek Szent Pál szavairól: „Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna.”(2KOR.4,7.) Másutt ezt mondja: ”Nem mintha saját erőnkből képesek volnánk valamit is kigondolni magunkról, hiszen képességünk Istentől származik.”(2KOR.3,5)
Amikor úgy érzik, hogy a hiú dicsőségvágy kísérti őket, Szent Bernáttal ismételgessék: „Nem miattam kezdted el, és nem kedvedért fejeztem be. A kedvedért nem hagyom abba.” Vajon nem az Úr útjain kezdtem el saját utamat? Tehát csak miatta akarom folytatni, csak miatta járom utamat. Ha az ellenség megtámadja életszentségüket, kiáltsák a szemébe: „ Életszentségem nem a lelkem műve, mert ha van is siker, Isten szentel meg. Ez az Isten ajándéka. Ez Jegyesemtől kapott talentum, hogy kereskedjem vele, és annak idején kamatostul adjam vissza neki, mert érte munkálkodtam.”
Tartsák titokban a Szerelmesük által bennük eredményezett jót. Ha erényük van, mint kincset féltsék, amelyet az irigyek szeme elől rejtegetni kell, nehogy elrabolják. Az ördög mindig éber és rosszabb minden irigykedőnél. Ha észreveszi az erényt, azon igyekszik, hogy elrabolja. Ha nem sikerül elrabolnia, a hiú dicsőségvággyal támadja meg.
Urunk mindig féltékenyen vigyázz javainkra. Hogy ettől a nagy ellenségtől megóvjon, a szent Evangéliumban számtalan helyen figyelmeztet bennünket. Vagy talán nem mondja, ha imádkozni akarunk, vonuljunk vissza szobánkba, ajtaját zárjuk be és Istennel egyedül maradjunk. Talán csak azért, hogy imánkba más ne gyönyörködhessék? Aki böjtöl, mossa meg arcát. Talán csak azért, hogy megnyúlt, sápadt arcunkon más ne vehesse észre böjtünket? Amikor alamizsnát adunk, ne tudja jobb kezünk, mit tesz a bal.
Legyenek abban is óvatosak, hogy a Jézustól kapott sok kegyelemről lelkivezetőjükön kívül senkinek ne beszéljenek. Minden cselekedetük előtt indítsák fel a jószándékot, hogy egyedül Isten nagyobb dicsőségére tesznek mindent. Amint az Apostol is mondja: „Akár esztek, akár isztok, vagy bármit tesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek.” Ezt a jószándékot időnként újítsák meg. Amikor pedig lelkiismeret-vizsgálatot végeznek és hibát fedeznek fel, ne jöjjenek zavarba, hanem alázkodjanak meg, vallják be hibájukat a jóságos Istennek, kérjenek bocsánatot az Úrtól és kérjék, hogy a jövőben óvja meg őket.
Kerüljenek minden hiúságot az öltözködésben, mert az ilyen hiúság miatt Isten megengedi, hogy elbukjanak.
Az öltözködésben hiúságot kereső nők sosem fogják magukra ölteni Krisztust. Ráadásul elveszítik minden lelki ékességüket, mihelyt e bálvány beköltözik szívükbe. Szent Pál tanítása szerint öltözködjenek illendően és szerényen, minden dísz, fodrozás és arany ékesség nélkül. Ruhájuk ne legyen drága gyöngyből, vagy értékes szövetből, amelyre azt mondhatnák, hogy fényűzés, vagy fitogtatás.
Közölje velük hálámat az értem végzett imáért és kérje meg őket, hogy ezentúl is tegyék, mert nagyon rászorulok. Biztosítsa őket, hogy ugyanezt én is megteszem gyarló imámmal.
Sok-sok szeretettel köszöntöm Önt és tartományfőnök atyánkat.
                                                                                    Kapucinus testvére
                                                                                             Pio

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése