2011. október 29., szombat

Százezres ingatlanadó, és járulék helyett is adó

A Matolcsy György által benyújtott javaslat szerint az önkormányzatok a lakások, telkek értékének három százalékát is beszedhetik. Ez egy 10 millió forint értékű ingatlan esetén évi 300 ezer forintot jelent, azaz havonta 25 ezret. Élő példa a környezetemből: megközelítőleg 10 millió forintra értékelhető ingatlan, a tulajdonos nyugdíja pedig több végigdolgozott évtized után 22 ezer (!) forint. Nos, ebből fizessen be 25 ezret…
Rogán Antal nevéhez pedig a 27 százalékos szociális adó ötlete fűződik, ami úgymond kiváltaná az ugyanekkora tb-járulékot. Azaz a járulékot adóvá alakítják, ami annyi különbséget jelent, hogy a járulékfizetéssel a dolgozók egészségügyi ellátásra, nyugdíjra jogosultak, adóként befizetve ugyanazokat a pénzeket pedig az állam viszontszolgáltatási kötelezettsége nem áll fenn.
Tehát a fenti két intézkedésnek köszönhetően nyugdíjad sem lesz, amiből majdnem befizetheted az ingatlanadót, nyugodtan mehetsz az ócsai (egyre inkább nyilvánvalóan) gettóba!
Bánfalvi Béla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése